Bizonytalanság

  Izzadtan és fáradtan értem haza. Bementem és nem vágytam másra csak felmenni a szobámba és bevenni a tablettát. De miért is ment volna olyan könnyen? Er letámadott az előszobában.

- Te hol voltál ennyi ideig? És Aus-t hol hagytad?– esett nekem.

- El kellett intéznünk valamit. Aztán neki muszáj volt sürgősen el mennie, úgyhogy gyalog jöttem haza. De most, ha nem baj elmegyek letusolok. – kikerültem. Minden szó nélkül hagyta, hogy felmenjek. Ahogy elértem a célom, azonnal kulcsra zártam az ajtót és feltelepedtem az ágyam közepére. Kivettem a táskámból a dobozokat, a terhességi tesztet betettem az éjjeliszekrény fiókjába az eseményutáni tablettát meg felbontottam. Figyelmesen elolvastam a tájékoztatóját és bevettem a pirulát. És akarva-akaratlanul is a pocakomra tévedt a kezem finoman simogattam és hátra dőlve gondolkodtam a tegnap éjjelen meg azon, hogy miként fogom átvészelni ezt az egy hetet míg megcsinálhatom a tesztet. Addig be fogok dilizni a kétségtől. Nem akarok olyan lenni, mint anyám. Felelőtlen, aki már tizenévesen szül, mikor még előtte van az egész élet. Ráadásul Austint nem különösebben foglalkoztatja, Er-nek meg nem tudom, hogy mondhatnám el az egészet. Biztos vagyok benne, hogy utána szóba sem állna velem és elveszíteném. De titkolózni és hazudni sem akarok neki.

  Bárcsak meg sem történt volna a tegnap este! Mi lesz, ha tényleg van oda bent egy élet? Mit fogok akkor csinálni?

  Három óra gondolkodás után úgy éreztem, ha nem megyek emberek közé, akkor megőrülök. A többiek lent tevékenykedtek és beszélgettek, de még bekapcsolódni sem próbáltam, csak hallgattam, ahogy nevetgélnek és poénkodnak a hátsómon ülve. Olyan voltam, mint egy élő zombi, nem vágytam másra csak eltűnni. Austint nem aggasztotta a dolog, mintha minden rendben lenne úgy szórakozott Nate-tel. Mikor úgy éreztem már nem bírom tovább kimentem a kertbe és letelepedtem a pázsitra. Hanyatt fekve néztem az eget és elmélkedtem. Egy percre sem hagyott nyugodni a dolog. Tényleg be fogok tekeredni egy hétig. A hajam tudtam volna tépni, azért mert lefeküdtem vele. Legalább lett volna benne valami felelősség érzet vagy nem tudom...

- Hé, Nia minden oké? – hasított át a csenden Er hangja.

- Persze. Semmi gond. – mosolyogtam fanyarul.

- Engem nem tudsz becsapni. – mondta komolyan. – Látom, hogy van valami.

- Nem érdekes. Majd megoldom egyedül, elboldogulok vele.

- Nézd, nekem mindent elmondhatsz. Bármi van.– bizonygatta. Mintha nem tudtam volna, csak most ez éppen olyan dolog volt, amit nem mondhattam el neki. 

- Tudom.

- Reggel óta nagyon fura vagy.

- Pedig minden rendben. – hazudtam bénán. – Csak szeretnék egyedül lenni.

- Oké. – el is indult befelé. – Délután elmehetnénk sétálni. – fordult vissza.

- Hát nem is tudom...– húztam a szám. – Majd még meglátom. Jó?

- Jó. – ismételte. Láttam az arcán, hogy ezzel most megbántottam, de muszáj kerülnöm a társaságát. Nem tudom becsapni. Szörnyen éreztem magam a baromságom miatt.

  Délután addig nyúzott még el nem mentem vele. Egy darabig a városba sétálgattunk fel-alá, aztán a parton kötöttünk ki. Céltalanul, csendesen kutyagoltunk a meleg homokban. Ezen a partszakaszon nem sok ember lézengett, így majdnem csak ketten voltunk az egész területen. Pár méter után levetettük magunkat a forró homokba. Felhúztam a lábaim és átkaroltam őket. Az óceánt vizslattam a szememmel és közben gondolkodtam. Nem hagyott nyugodni a babás ügy.

- Miért rohantatok el reggel olyan sietősen? – kérdezte váratlanul. Összerezzentem, mert megijesztett.

- Öhm...– semmi frappáns nem jutott eszembe.

- Nia, az igazat akarom hallani! Ma egész nap kerülsz, és gubbasztasz. Nem szoktál te ilyen lenni. Velem van valami? – tudtam, hogy el kell mondanom neki a dolgot. Nem bírtam tovább. Mindenképpen tudnia kell. – Tudom, hogy reggel nem az igazat mondtad. Szóval, mi történt tegnap este amiről nem tudok?

- Táncoltunk Aus-sal aztán egyszer csak megcsókolt, utána pedig magától jöttek a dolgok. Haza jöttünk és megtörtént. De a köztes dolgokra nem emlékszem. Teljesen kiesett minden.– vallottam színt. 

- Azt hittem minden jól megy köztünk erre te lefekszel ezzel az idiótával?! – akadt ki. Tudtam, hogy ez lesz.

- Jól is megy, szeretek veled lenni. Csak tegnap este túl sokat ittam és véletlen volt. –magyarázkodtam. Látszott rajta, hogy próbál erőt venni magán. – Tényleg nagyon sajnálom. Akkora rohadéknak érzem magam, hogy ez megtörtént.

- És ma reggel? – kérdezte nem reagálva az előző mondataimra.

- Hát, ez rögösebb.– húztam el a számat.

- Mert?

- Mikor felébredtünk pár szó után megkérdeztem, hogy védekeztünk-e... – egy nagy sóhaj hagyta el a tüdejét. Be sem kellene fejeznem tudta a folytatást. – a válasza nem volt. Én kiakadtam rá, és ráparancsoltam, hogy azonnal menjünk el egy gyógyszertárba. Mikor vissza értem azért ráztalak le. Beszélgettem ott a nővel, megkérdeztem tőle ezt-azt. Bevettem az eseményutánit. De még meg tudom a hatását addig pedig meg fogok bolondulni. Tudod milyen szar kétségek közt vergődni és tudni, hogy lehet, hogy bele estél ugyanabba a hibába, mint anyád mikor ennyi idős volt?

- Akkor most lehet, hogy terhes vagy? – kérdezte tőlem fojtott hangon.

- Könnyen meglehet. – válaszoltam szomorúan. – Majd párnap múlva úgyis kiderül.

- Mert? – nézett rám meglepetten.

- Hát vettem tesztet, és a nőcike azt mondta, hogy egy hét múlva csináljam meg. – fülig pipacsvörös lettem, annyira ciki volt erről beszélni.

- Fasza, és addig? Mit kezdesz, ha tényleg az vagy?– förmedt rám.

- Nem tudom! Nem tudom, de ez nem történhet meg!

- Tudod, azt hittem, hogy az sem, hogy összefekszel Doyle-al, de mégis megtörtént! – állt fel. Annyira tudtam, hogy ez lesz. – Most mégis itt tartunk! – dühöngve ott hagyott a parton a homokba ülve. Megszakadó szívvel néztem az egyre távolodó alakját. Annyira szerettem volna felkiáltani és belefutni az óceánba. Reménykedve benne, hogy elkap egy nagy hullám és megfulladok. Sokkal jobb lett volna, mint az a tudat, hogy Er most utál. Nem értek máshoz csak ahhoz, hogy az embereknek örökké fájdalmat okozzak. Mindenkinek könnyebb lenne, ha nem is léteznék. Gyűlöltem magam amiatt, hogy ezt tettem Er-rel, nem ezt érdemelte volna.

  Csak akkor keltem fel és indultam el haza mikor már teljesen besötétedett, addigra szedtem össze magam annyira, hogy szembe merjek nézni a többiekkel. Otthon aztán az fogadott, amire a legkevésbé számítottam. Aus lent ült a nappaliba és valamit az arcához szorított. Oda mentem hozzá és leültem mellé.

- Veled mi történt? – kérdeztem. Az arca jobb oldalán volt egy lila folt. Ebből következtettem, hogy a rongyba jég lehet.

- Bátori történt! – morogta. Ettől féltem. – Dühöngve jött vissza és minden szó nélkül behúzott egyet, aztán elmondta, hogy miért kaptam.

- Sajnálom. – erre nem tudtam mit mondani.

- Ne aggódj, nem először fordult már elő velem. – legyintet. – Csak ezúttal váratlanul ért. Nem azt mondtad, hogy ne mondjuk el senkinek?– nézett rám.

- De, de nem bírtam tovább. Neki nem tudok hazudni.– hajtottam le a fejem. 

- Azért szólhattál volna.

- Felmegyek a szobámba. – váltottam témát nem akartam összefutni Er-rel. Nem szerettem volna látni a tekintetében a megvetést. Fent a szobámban romként bújtam be az ágyamba fürdés után. Próbáltam elaludni, de sajnos nem tudtam. Egész éjjel ébren forgolódtam és néztem a plafont.

***

  Egy héten keresztül a szobában kuksoltam. Ki sem tettem a lábam, nem ettem, és inni is csak néha ittam a szükség miatt. Annyira evett az ideg és a bűntudat, hogy még csak ki sem másztam az ágyból. Carla is többször bejött meg Nisha is, de vagy a fal felé fordultam vagy egyszerűen csak nézetem ki a fejemből és nem reagáltam a szavaikra. Hiába hoztak enni meg inni nem nyúltam hozzá soha. Egyik nap már meg sem fordultam mikor bejöttek a szobámba. Következő alkalommal is némán hallgattam, ahogy leteszi a tálcát majd besüppedt a hátam mögött a matrac.

- Nia, ennél valamit? Vagy legalább igyál. Ne csináld ezt! – Er volt az, és az aggodalmas hangja, amit már nagyon jól ismertem. Nem akartam felé fordulni.

- Nem kell aggódnod értem. Megértem, ha most látni sem akarsz.– suttogtam, mert többre nem telet.

- Lakner Jennia, ne akard, hogy én nyomjam le a torkodon a kaját! És ne beszélj hülyeségeket! Egyáltalán nem haragszom rád, különben meg Austinon már levezettem az idegem. Rá vagyok dühös. Rád nem, nincs miért. Jó, kicsit kiakadtam, de átgondoltam és most inkább melletted kéne legyek, segíteni neked és tartani benned a lelket. – felé fordultam.

- Ezt most komolyan mondod?– kérdeztem még mindig csendesen kétkedve.

- Persze. De tényleg enned kell valamit, mert ha netán terhes vagy akkor ezzel neki sem teszel jót. Ki fogsz száradni. Ezt akarod? – nézett a szemembe komolyan.

- Nem. – ráztam meg a fejem. – Nincs étvágyam.

- Nia, kérlek! – simított végig a karomon. – A kedvemért.

- Megölelhetlek? – mondtam ki kérve a legelsőt, amit szerettem volna már egész héten jobban, mint az ételt.

- Buta kérdéseket ne tegyél fel! – ölelt át szorosan. – Annyira kicsi vagy és törékeny, most meg még kínzod is magad. Nem kéne ezt csinálnod!

- Nem is vagyok kicsi, százhetven centi vagyok. – tájékoztattam játszott sértődöttséggel.

- Hozzám képest az vagy.– mormogott a nyakamba.

- Jó, te mekkora egy langaléta vagy már.

- Csak száznyolcvan centi, az nem olyan magas. – kuncogott. – Na, de egyél valamit, mert addig nem hagylak békén. – húzódott el és a képembe nyomta a tálcát.

  Miközben beszélt én csipegettem, nem vittem túlzásba, de annyit ettem, hogy megnyugodjon egy kicsit. Evés után eszembe jutott, hogy csodával határos módon pont ma történt egy hete a dolog Austinnal és meg lehet csinálni a tesztet.

- Er? Itt maradsz velem még megcsinálom a terhességi tesztet?

- Aha, persze. – bólintott idegesen. Ingatagon álltam a lábamra és a fiókból kivett dobozzal bementem a fürdőbe. Bent elolvastam a használati tájékoztatót és az utasítás szerint végre hajtottam a dolgot. Letettem a fürdőszoba szekrényre a kis vackot és kézmosás után behívtam Er-t.

- Bejössz? Nem merem megnézni egyedül. – hajoltam ki az ajtón.

- Mennyit kell várni még kimutatja?

- Három percet írt. – ültem fel a törölközős polc tetejére, Er meg karba font kézzel neki támaszkodott.

- Hogy érzed?

- Nem tudom. Olyan is-is érzésem van.– ahogy vártuk, hogy teljen az idő, úgy életem leghosszabb három perce volt.

- Nem nézed meg? – kérdezte.

- Nem merem.– rágcsáltam az alsó ajkam.

- Akkor majd én. Hogy kell le olvasni?

- Ott a papír mellette. – mutattam.

- Oké. – hangosan kifújta a levegőt és oda lépett a mosdókagylóhoz. Egy-két percig tanulmányozta a papírt majd erősen koncentrálva megnézte a műanyag tárgyat.