Randi

  Még mindig alig hittem el, hogy elhívott. Austinnak nem volt igaza, Er mégiscsak lépett. Innentől már remélem, hogy csak felfelé ívelhet a kapcsolatunk, de nem akarom magam annyira beleélni. Nem tudom, hogy egyáltalán jó ötlet-e belevágnunk ebbe a dologba.

  Mi lesz, ha nem működünk majd párként? Lehet, hogy le kéne mondanom. Visszalépni még nem késő. Másfelől, ha meg sem próbáljuk, lehet, hogy vesztünk vele. De, ha balul sül el, akkor lehet, hogy elvesztem és azt nem bírnám ki. Még valaki elvesztését nem. 

  Míg a gondolataim szabadon csapongtak addig körülöttem az emberek számomra hangosan beszélgettek. Er már nagyon jól megtalálta a hangot Carlával és Larssal, azt hiszem nekem is meg kéne erőltetnem magam egy kicsit. De Carla egyáltalán nem valami szimpatikus. Soha nem bírtam az ilyen cicababákat. Kényesek, és máshoz nem értenek csak a vásárláshoz. Amit pedig idáig láttam, hallottam vele kapcsolatban nem nagyon mozgatta meg felfelé a higanyt.

- Na, Nia, mit mondasz? – vonta figyelmem magára Carla. Tulajdonképpen halványlila gőzöm nem volt róla, hogy miről dumáltak. Arról meg főleg nem, hogy mire kéne válaszolnom.

- Te-tessék? – dadogtam zavarban. Hülye gondolatok! – Ne haragudj, csak elkalandoztam egy kicsit.

- Netán aggaszt valami? – anyáskodott és megsimogatta a hátam. Er is rögtön rám kapta a tekintetét és aggódva vizslatott.

- Semmi az égvilágon. – mosolyogtam vagy legalábbis próbálkoztam. – Mi is volt a kérdés? –tereltem vissza a témát.

- Hogy lenne-e kedved eljönni velem vásárolni ebéd után? – enyhén ledöbbentem, de nagyjából sikerült lepleznem, legalábbis remélem.

- Pe-persze, miért is ne?!– dadogtam.

- Szipi-szupi! – derült fülig érő vigyorral. – Elviszlek majd minden jó kis helyre. Rengeteg szuper hely van ám! És a legtöbbe törzsvásárlói kedvezményt is kapok. – újságolt tovább. – Hát, nem csodálatos?

- De, de az. – intéztem el röviden és annyi elismerést sűrítettem a hangomba amennyit csak lehet plusz megspékeltem egy mosollyal.

- Indulatunk is, ha végeztél. – már egy ideje csak a villámmal piszkálgattam a kajám, ami ezek szerint feltűnt neki.

- Rendben. – felkeltünk. – És Er? – kérdeztem.

- Ő velünk jön. – mondta Lars. – Megyek új autót venni, mert a mostanit meguntam és gondoltam elviszem magammal a srácokat is, hogy segítsenek.

- Reméljük Szivi, hogy sikeres lesz a vadászatotok! – csicsergett Carla. Majd oda ment a férjéhez és csókot váltottak.

- Jó shoppingolást Baby! – utáltam mikor az emberek baby-zték egymást. Olyan irritáló, főleg így hallani, nyavalygó hangszínen.

- Köszi, sziasztok! – miután elbúcsúztunk kiballagtunk a forró utcára. Carla cipője idegesítően kopogott mellettem. Komolyan úgy akart kinézni a vakolattal felérő sminkjével és a kivágott blúzával, mint egy huszonéves, és ami a legszomorúbb, hogy jó, ha volt harmincöt körüli Lars meg negyvenhét azt hiszem.

  A harmadik méregdrága butikba már pakkokkal felszerelkezve mentünk be. Carla minden boltban vett valamit, aminek a legtöbbje véleményem szerint felesleges pénzkidobás volt. Vásárlás közben természetesen be nem állt a szája minden hülyeségről csacsogott nekem. Én meg próbáltam nem kimutatni mennyire nem érdekel a mondandója. Hál' Isten nem vette észre. A ruha próbát sem úsztam meg, kénytelen voltam mindenhez jó pofát vágni.

- És Cicám, mesélj csak egy kicsit erről a fiúról, aki veled jött! – kérte mikor az öltöző felé tartottunk, hogy felpróbálhasson egy halom ruhát. Miért akar Er-ről beszélni?

- Öhm, a Nagyszüleim falujában lakik, és ott találkoztunk egy lány által. De semmi különösebb nincs köztünk, csak nem akart egyedül elengedni ide. – válaszoltam. Közben ő már jött is ki a fülkéből az egyik szettjében, amit kiválasztott.

- Hát nem is tudom, nagyon úgy néztek ki, hogy nem csak barátok vagytok. Legalábbis te nem így viszonyulsz hozzá. Igazam van? – tapogatózott miközben a tükör előtt illegette magát. Lehajtott fejjel némán gondolkodtam. – Tudod, bennem megbízhatsz! Előttem nem kell tagadnod, hogy bejön neked. Értek a pasikhoz, szóval segíthetek neked, hogy haladjatok ebben az egészben. Randitok volt már?

- Izé... Egyszer voltunk együtt sétálni, de azt nem igazán mondanám annak, úgyhogy nem. De ma meghívott az elsőre, ha ez számít valamit. Viszont nem tudom, hogy jó ötlet-e, mert nem akarom veszélyeztetni a barátságunkat.

- Jaj, Kicsim néha bátornak kell lenni, ha a boldogságodról van szó! Ne félj kockáztatni, lehet, hogy egész jó dolog sül majd ki belőle. Szóval nehogy eszedbe jusson lemondani! – mosolygott és megsimogatta a fejem búbját.

- Oké. – egy pluszpont Carla részére. Lehet, hogy elhamarkodottan ítéltem meg őt. De ki tudja.

- Ééés, tudod már, hogy mit veszel fel?

- Szerintem csak egy sima pólót, egy rövidnadrágot és sportcipőt.

- Ne már! Adjuk meg a módját! – mondta és a kezemért nyúlt. – Gyere, választunk neked valami cuki kis ruhát. – húzott maga után a bolt többi részébe. – Lássuk csak! Említette hová mentek?

- Ööö, moziba meg még valahová, de azt nem árulta el.

- Jó, ebből már dolgozhatunk. – megkérdezte a méretem és én csak utána kutyagoltam míg ő a kezembe adogatta a göncöket. Közben pedig magyarázott a ruhákkal kapcsolatos dolgokról. Mi miért jó és miért nem. Csak mikor már alig bírtam el akkor mentünk vissza az öltözőbe. – Na, tessék csak bemenni és felhúzni mindet. – nagyot sóhajtva kullogtam be az egyik szabad fülkébe. Utáltam vásárolni. Főleg ilyen lányos vackokat. Er-nek, ha tetszem egyáltalán, akkor nadrágban is ugyanúgy elfogad. Nem kell ahhoz holmi csicsás szoknyácska. – Ó, már alig várom, hogy láthassam rajtad a cuccokat. – beszélt kintről. Sietősen – hogy minél előbb átessek ezen a dolgon–, öltözködtem. Egymás után felpróbálva a dolgokat lépkedtem ki a helyiségből. Végül Carla egy fekete mini ruhát és egy másik fajta göncöt is mindenképpen meg akart venni nekem. Miután fizettünk kint ácsorogtunk egy darabig az üzlet előtt majd átmentünk egy cipőboltba.

- Itt mit akarsz? – kérdeztem. Hiszen otthon van egy rakat cipője – múltkor megmutatta a gardróbját   és már ma is vett vagy két-három párat.

- Neked nézünk valami lábbelit. Tudsz magas sarkúban közlekedni ugye?

- Többé-kevésbé. De nagyon béna vagyok és nem is szeretem. Kitöröm benne a nyakam!

- Dehogy töröd! Otthon meg fogom mutatni a trükkjét, mert a találkozódra mindenképpen ilyen cipőben kell, hogy menj! Ha már én öltöztetlek, akkor jól kell, hogy kinézz.–most már száz százalék, hogy gipszbe kötök ki holnapra.

- Nem biztos, hogy jó ötlet. Tényleg nagyon ügyetlen vagyok.

- Ne parázz, semmi gond nem lesz! – kiválasztott nekem két szörnyű cipőt, aztán már mentünk is tovább. Ékszereket vásárolt a ruhákhoz, táskát stb. Pedig ha tudná, hogy ezek a dolgok egyszer lesznek csak rajtam kb. három órát aztán mehetnek a szekrény aljába... És azzal az egy alkalommal sem magamtól veszem fel. A bevásárló körút után elrángatott egy szépségszalonba, ahonnan csak nagy nehezen szabadultam. Nem is tudom, hogy van-e olyan ember, aki nem ismeri Carlát ezen a környéken. Szinte minden helyen a nevén szólították és bájologtak egy sort. Mire haza értünk bőven késő délután volt. Pontosabban fél hét, ami inkább már este. Larssék még sehol nem voltak. Austin anyukája berángatott a gardróbszobájába, amire jobb kifejezés a szépítkező szoba. Kulcsra zárta a helyiség ajtaját és nekem esett. Elküldött lezuhanyozni, hajat mosni, és minden fürdőszobai teendőt el kellett végeznem. Mikor ki jöttem a gőzzel teli szobából Carla leültetett egy székre és elkezdett az arcommal pepecselni. Kértem tőle, hogy ha lehet ne legyen nagyon vad a külsőm mire végez velem, nem akartam úgy kinézni, mint valami elfuserált hülye liba. Remélem be is tartja. A smink után a hajam aztán a fehérnemű – azt is ő választotta. Biztosra ment.–, ruha végül pedig a cipő. Csekély két óra múlva készen is lettem. Hát én biztos, hogy nem szarakodtam volna vele ennyit, tíz perc alatt lerendeztem volna. Ahogy végzett velem befogta a szemem és elkormányzott a teljes alakos tükréhez.

- Készen állsz? – kérdezte izgatottan.

- Aha. –adtam választ unottan. Egyáltalán nem szerettem volna látni a végeredményt. Ez csak egy randi, nem férjhez menni készülök.

  Egy randi, de nem akármilyen sráccal! És életed első randia. – szólalt meg a fejemben egy másik hang, aminek teljesen igaza volt. De mégsem akartam kirittyenteni magam.

- Már annyira kíváncsi vagyok mit mondasz. – a mondata legvégén pedig elvette a szememről a mancsát. – Na? – elkerekedett szemmel mértem magam végig a tükörben. Az amúgy is egyenes hajam kivasalta és lazán a vállamra engedte. A sminkem ahogy kértem visszafogott volt halvány barna szemhéjpúdert rakott rá, amit aztán kihúzott a felső szempilláim tövében fekete tussal plusz valami átlátszó szájfény. A ruha egyáltalán nem az én stílusom volt, testre simuló, fehér, csipke, és háromnegyedes ujjú volt, de az is csipke. Mellesleg combközépig ért, ha lehúzogattam, a hátamból meg egy jó darabot megmutatott, ami eléggé zavart. A cipő pedig, na, abban tuti, hogy nem élem túl az estét és még menni sem tudok benne. Igazán klassz este elé nézünk!

- Na? – ismételte izgatottan.

- Hát... hát, nem rossz. – hazudtam és reméltem, hogy meggyőző vagyok.

- Le vagy döbbenve mi? – hallhatóan büszke volt magára. Király akkor nem vette észre! – Elmehettem volna stylistnak is. – ahaaa, innen örökölte Austin a szerénységét! – Most pedig megtanítalak járni ebben a lábbeliben!

  Kételkedtem benne, hogy sikerülni fog elsajátítani a technikát, és nem is azt mondom, hogy tökéletesen tudtam lebegni a cipőben, de valamennyire ment a járás.

  Talán nem törik ki a bokám.

  Carla tényleg értett ezekhez a dolgokhoz. És a délután folyamán kiderült, hogy egész jó fej. Jól kijöttünk egymással, úgyhogy több mint valószínű, hogy félre ismertem. A vakolat alatt egy kedves, csupa szív, rendes nő van.

- Gyakorolj még, én addig megnézem megjöttek-e a fiúk. – már fél nyolc volt, reméltem, hogy megérkeztek, mert eléggé rég volt dél. Tehát idegesen vártam, hogy Carla újra megtiszteljen jelenlétével. Nem sokáig várakoztatott, mert nyílt is az ajtó.

- Itt vannak? – torpantam meg és felé fordultam.

- Igen. Er már készülődik, de szerintem sec-perc alatt átöltözik. – amint ezt meghallottam ökölnyire szűkült a gyomrom és muszáj volt leülnöm. Életemben nem éreztem még ilyet.

- Kicsit félek. – adtam hangot.

- Nem kell! Biztos vagyok benne, hogy minden tökéletesen fog menni!

- Nem azért, vagyis annak is szerepe van benne, de legjobban amiatt, hogy mit fog szólni, ha meglát így. Mert soha nem öltöztem még ki előtte. Nem akarom, hogy azt higgye megváltoztam.

- Ne butáskodj! Majd meglátod, mennyire fogsz neki tetszeni. – mosolygott megnyugtatóan és bátorítóan egyszerre. Valahogy nem volt vigasztaló.

- Szerintem menjünk ki. Nem akarom, hogy olyan nyálas legyen, mint a filmekben.

- Mire gondolsz?

- Hát, hogy a pasi ácsorog, várakozik, aztán egyszer csak a lány megjelenik az meg kikerekedett szemekkel bámulja. – fejtettem ki neki.

- Rendben van. – kuncogott.

  Felálltam a helyemről és elindultam. A lábam és én is borzasztóan szerettük volna visszakapni a lapos talpú sportcipőnket, de Carla úgysem hagyná. Szorosan Aus anyja mellett vagy inkább mögött slattyogtam ki a nappaliban, ahol pechemre Er már várt. Természetesen azonnal pipacs vörös lettem. Tüzetesen végig járatta rajtam a szemét és elmosolyodott. Rajta a szokásos farmer, póló szettje volt.

  Bár én is így mehetnék! Nem is tudom, hogy kotyoghattam el, hogy Er-rel randizunk. Ha tartottam volna a szám most nem lennék vattacukorka.

  Úgy vettem észre éppen valami beszélgetést zavarhattunk meg, mert Lars hevesen mutogatott valamit Er-nek. Austin meg sehol nem volt.

- Remélem, hogy akkor megbeszéltük a dolgot. – szedte össze magát Lars. Örültem, hogy nem hagyta, hogy Er megszólaljon.

- Persze. Be fogom tartani!

- Nagyon helyes! – veregette meg a vállát.

- Öhm, Nia, mehetünk? – fordult felém.

- Igen. – válaszoltam idegesen.

  Kilépve a házból szembe jött velünk Austin.

- Nahát, Kis Csillag, kicsípted magad? Ó, és oda nézzenek, cicid is van! – jegyezte meg kötekedve. Azt hittem, hogy felrúgom. – Csak nem huncutkodni készültök az éjjel?

- Fogd be Tin-tin! – szóltam rá mérgesen.

- Vigyázz Er, tüzes a kislány! Oltsd el, mert még a végén meggyullad. – kacsintott rá. Er nem szólt rá semmit, gondolom, mert nem akart konfliktusba keveredni Mr. Vadbarommal.

- Menjünk mielőtt még megvágom. – mondta Er magyarul.

- Oké. – bólintottam beleegyezően. Ott hagytuk és tovább indultunk.

- Aztán elégedetten jöjjetek vissza! – szólt utánunk és nevetve elment a hangok alapján legalábbis.

- Egyszer kinyírom! – bosszankodtam.

- Nem tehet róla, hogy egy faszkalap. – dünnyögte mellettem.

- Amúgy nem tudom kitől örökölte ezt a modort.

- Múltkor még azt mondtad, kiköpött Carla. Változott a véleményed?

- Igen. Félre ismertem Carlat. Elhamarkodottan ítéltem meg és nem kellett volna. Nagyon kedves és jó fej. A vásárlási és kozmetikai mániáját leszámítva normális.

- Jó, hogy végre közeledsz valakihez. Mióta itt vagyunk tőlem is folyamatosan elzárkózol. – bökte ki szomorú képpel. – Nem tudom miért. Tettem valamit? – gondoltam, hogy ez elő fog kerülni előbb-utóbb.

- Nem, semmit az égvilágon. Csak muszáj volt feldolgoznom anyám lelépését és azt is, hogy Lars nem igazán töri magát, hogy jobban összerázódjunk. Sajnálom, hogy így viselkedtem veled, de már megszoktam, hogy egyedül küzdök meg ezekkel a dolgokkal.

- Azt hittem velem van valami, hogy mondtam olyat vagy, hogy elkísértelek.

- Dehogy, nézd Er – megálltam a járda közepén a mögöttem haladók meg majdnem belém ütköztek. –, te vagy momentán az egyetlen biztos pont az életemben és nem akarlak elveszteni. Szükségem van rád.

- Mindig itt leszek neked Nia. – éreztem, hogy gombóc van a torkomban és nem tudtam megszólalni, így szavak helyett megöleltem. Percekig ölelkeztünk és boldogan szívtam be a spray illatát. Tipikus Er illat volt, ami valahogy megnyugtatóan hatott rám.

- Mi a terv estére? – pusmogtam a vállába.

- Mozi, aztán sétálhatnánk a parton.

- Ebben a cipőben? – léptem el tőle, hogy láthassa.

- Leveszed, úgyis tudom, hogy azt várod. – húzta félmosolyra az ajkát.

- Ismersz. – vontam vállat derülve.

- Aha. Gyere, menjünk. – egymás mellett lassan bandukoltunk a mozi felé.

- Amúgy azt hittem, hogy magabiztos vagy velem kapcsolatban.

- Á, nagyon nem.

- Kicsit meglepődtem mikor elhívtál, nem számítottam rá.

- Miért nem?

- Abban voltam, hogy csak a barátom akarsz lenni. –vallottam be a járdát vizsgálva.

- Honnan veszed?

- Sokszor kihangsúlyoztad, hogy jó barát vagyok, meg nem tudom, úgy ámblokk minden. Így éreztem.

- Az csak azért volt, mert kíváncsi voltam a reakciódra, és különben sem vághattam azonnal a közepébe. Egyébként is te sokkal jobban éreztetted velem ezt a „csak egy haver lehetsz dolgot". –mondta.

- Hát mert én totál abba voltam, hogy te...– kezdtem el magyarázkodni.

- Nem. – rázta mosolyogva a fejét. – Veled nem szeretném elhamarkodni a dolgot. Azért is voltam ennyire óvatos. De mikor azt mondtad elutazol, megijedtem, hogy esetleg többet nem látlak vagy az az idióta Austin lecsap rád. – olyan hangszínen mondta, mintha valami gyengeséget vallana be.

- Ettől nem kellett volna tartanod.

- De, hidd el! Igaz, hogy Austin cseszeget, meg kötekedik veled, viszont látom rajta, hogy bejössz neki. És ez nekem nem tetszik, meg tudnám nyúzni mikor úgy néz rád. – most először fordult elő velem, hogy egy srác féltékeny egy másikra. Jó, mondjuk, minden most először történik. Továbbra is a talpam alatt lévő felületet figyelve lépkedtem.

  A moziban egy vígjátékot választottunk. A film után a part felé vettük az irányt, már szürkült és a nap is a látóhatár peremén volt. Lent a homokban mezítláb kutyagoltunk és telepedtünk le az egyik szimpatikus helyre. Csendesen egymáshoz közel ülve néztük, ahogy lassan lemegy a nap. Gyönyörűséges volt.

- Hé, Er. – fordultam felé.

- Mi az? – nézett rám.

- Csak szeretném megköszönni, hogy ennyit törődsz velem.

- Nem kell. – hajolt közel. Nagy tenyerét a nyakamra tette és hüvelykujjával végig simított az arcomon, majd mikor már csak pár centire volt lehelete cirógatta az arcomat, hirtelen felemelte a fejét és a homlokomra nyomott egy puszit. Pár percig csendben ültünk aztán felkelt és felhúzott engem is. A járdára kilépve újra belebújtam a kényelmetlen lábbelimbe és elindultunk hazafelé. Út közben ki-ki a saját gondolataiba merülve hallgatott. A ház előtt Er megállt az ajtó előtt.

- Remélem jól érezted magad.

- Persze, köszönöm. – nem bírtam ki, hogy ne öleljem meg megint. Sokáig álltunk összebújva és hallgattam nyugodt légzését. Karjai közt biztonságban voltam minden fájdalom elől.