Szörf

  Visszakocsikáztunk Miami Beach-re, ahol meg néztük a Bass Museum of Art-ot. Sok festményt és szobrot láthattunk, habár nagy része számomra értelmetlen alakokat ábrázolt. De nagyon érdekes új élménnyel gazdagodtunk. Hatalmas termekből vándorlunk át egyikből a másikba. Aztán gyorsan leléptünk innen is mikor körbejártuk. A következő – és én erre már nagyon kíváncsi voltam– az Art Deco Distric. Alig bírtam kivárni még megtesszük azt a rövid utat az utcáig. Mikor ez megtörtént egy csomó színes épült tárult a szemünk elé. Gondolom, hogy Austin unja a dolgot, hiszen ő már egy rakatszor végig járta ezeket a helyeket. De hálás voltam neki, amiért így körbe mutogat egy-két látnivalót a sok közül. És hiába is morgolódik, nem tudja elrontani a kedvemet. Keresett egy parkoló helyet ahová beállhat, mert innen gyalog megyünk le a partra, pontosabban az Ocean Drive-ra. Annyira jó, hogy mindenhez ilyen közel laknak. Komótosan lesétáltunk a strandra.

- Gyertek, bérelünk deszkákat a szörfözéshez! – otthonosan mozgott és kormányzott minket.

- Szörfözni fogunk? – kérdezte Er.

- Ja. – közben elértünk a kis bódéig. Ami, nem is volt olyan aprócska. Belépve egy elég profi bolt tárult elénk, mindenféle szakcuccal.

- Csá haver! – köszönt Aus-nak a srác, aki a boltban tartózkodott. –Már hiányoltalak! Rég jöttél utoljára.

- Nem voltam itthon. Kisebb családi gondot oldottam meg. – persze!

- És kiket hoztál magaddal? Talán beújítottál egy újabb csajt? – utalt ezzel rám és végig is mért tetőtől talpig. – Jó bőr!

  Itt vagyok ám, és hallom!

- Az, de nem az enyém. Apám lánya.– válaszolt kelletlenül.

- Van lánya? – csodálkozott a fazon és ismét alaposan megnézett magának.

- Láthatod. Amúgy én is csak nemrég tudtam meg.

- És most itt lakik veletek vagy mi? – komolyan mintha itt sem lennék.

- Nem lakok velük, csak Lars-ot jöttem megismerni. – világosítottam fel a pofátlan fickót. – Austin mehetnénk végre?!

- Aha. Haver, kéne nekem három szörfdeszka a nap további részében.

- Neked a legjobbakat adom! – kacsintott. Elment hátra és két percen belül vissza is tért a kért tárgyakkal.

- Király vagy! – pacsizott le vele.

- Tudom. – nem hiszem el, hogy itt mindenkinek ekkora egója van...

- Akkor majd jövünk este Matt.

- Jó szórakozást! – szólt utánunk, amikor kimentünk a helyiségből.

  Kerestünk magunknak egy helyet, ami még szabad. Rengetegen sütkéreztek kint a parton és még annál is többen pancsoltak a vízben. Kicsik és nagyok egyaránt. Izgatottság fogott el, hogy végre én is fürödhetek az óceánban. Mindig is látni szeretem volna. Most pedig itt lehetek és a szemem elé tárul ez az elképesztően lélegzetállító, végeérhetetlen víztömeg. Kék színe csalogatott. Szebb, mint a filmekben, nincsenek is rá megfelelő szavak.

- Nia! Hahó, hallasz?! – szólongatott Er.

- Bocsi! Mit mondtál?

- Te így akarsz bejönni? – utalt az öltözékemre. – Mert mi már kész vagyunk, csak rád várunk. – még fel nem hívta a figyelmem észre sem vettem, hogy csak egy rövidnadrág van rajta. Előttem állt és annyira jól nézett ki, izmos hasa és karja szinte ordított nekem, hogy figyeljek rájuk. Pillanatokra belefeledkezve bámultam rá. Aztán Aus észhez térített.

- Meddig óhajtod még kocsányon lógatni a szemed Kis Csillag? Csak mert bemennénk! – felnéztem Er-re, aki szemmel láthatóan büszke volt magára, hogy sikerült lenyűgöznie. És ahogy találkozott a tekintetünk egyből éreztem, hogy még vörösebb leszek. Lassan megirigyelhetne a homár is.–Pipacs Piroska. – kötekedett tovább. Eddigi leggyilkosabb pillantásommal néztem rá. Erre ő automatikusan tudta, hogy nagy bajban van. Megiramodott előttem én meg utána, viszont arra nem számítottam, hogy ennyire nehéz futni a homokban. A filmekben mindig mérgelődtem amiatt, hogy mennyire lomhán üldözik az embert a parton, de most már értem, hogy miért. Kb. három méter után a térdemre támaszkodva lihegtem. – Elfáradtál Kis Csillag? – vigyorgott tőlem úgy négy lépésre.

- Fogd be Tin-tin! Még úgyis visszakapod, csak várd ki!

- Kíváncsi leszek! – heherészett. Majd jó nagy ívben kikerülve engem elkutyagolt a helyünkre. Én meg követtem.

- Minden oké? – rötyögött Er mikor megérkeztem.

- Persze, csak nem számítottam rá, hogy ilyen megerőltető futni a parton.

- Na, öltözz át, aztán húzzunk be a vízbe! Szeretnék már szörfözni! – parancsolgatott a homokban ülve a Herceg. Kivételesen semmit nem szóltam vissza, csak levettem a pólóm meg a rövid nacim. Rohadtul szégyenlős voltam, ezért nagyon zavart, hogy mindegyikük engem néz. Legszívesebben visszavettem volna a cuccokat. Így természetesen ismét színt váltottam. – Menjünk! – állt fel még mindig engem bámulva Aus. Most az egyszer hálás lehettem neki, amiért megtörte a csendet köztünk. Er is észbe kapott és végre elvette rólam a pillantását.

  Austin tanácsára úgy futottunk be a habok közé. Azt mondta, hogy így kevésbé hideg elsőre. Hát hazudott... Azt hittem, hogy menten megfagyok. De szerencsére gyorsan hozzá szokott a bőröm a hűvöshöz és már-már melegnek éreztem.

  Teljes mértékben kiélveztük a vizet. Mint valami gyengeelméjűek úgy rohangásztunk benne, fröcsköltük egymást, versenyt úsztunk. Egyszer Er mögém lopózott és felkapott majd bedobott a hullámok közé, hogy ezt visszaadjam neki a hátára ugrottam remélve, hogy a hirtelen meglepetéstől kibillen az egyensúlyából, de nem jött össze, könnyedén megtartott. Rengeteget nevettünk, még Aus is beszállt a hülyeségeinkbe. Később Austin kint ücsörgött a parton és úgy gondoltuk, hogy kimegyünk hozzá. Viszont nem vettük észre, hogy közben csatlakozott mellé egy csávó is. Magas, zöld szemű, szőkés-barna hajú elég helyes srác. Arra tippelek, hogy barátok lehetnek, mert eléggé röhögcséltek. Ahogy oda értünk felálltak és köszönt nekünk.

- Sziasztok, Nathan vagyok! – mutatkozott be és kezet nyújtott Er-nek.

- Csá, Er! – megrázta a jobbját. Engem pedig ismét mára vagy tizedjére megbámultak. Fogalmam sincs, hogy mi ilyen érdekes rajtam. Többször is lenéztem magamra a nap folyamán, de semmit sem vettem fel fordítva és nincs is kint semmim. Megköszörültem a torkom és hatásos volt, mert felébredt.

- Bocsi, csak... Hagyjuk! Nate! – mosolygott rám kedvesen.

- Nia. – viszonoztam. Elsőre normálisnak tűnt, de ki tudja.

- Szörfözünk vagy sem? – fordult Aus-hoz, aki a telefonjába bújt.

- Ja, akár mehetünk is! – ledobta a mobilját a pokrócra és felvette a deszkát. –Ti mire vártok? Nem akartok jönni?

- Nia? – nézett rám kérdőn Er.

- Szerintem megnézünk titeket, hogy miként csináljátok és utána gyakorolhatunk. Ha lehet, még később fulladnék bele az óceánba.

- Mi majd vigyázunk rád! – kacsintott Nate. Nem sok jót mutat rám nézve, hogy három irtó jól kinéző pasival lógok lent a strandon...

- Aha, abban biztos vagyok. – motyogtam. Beballagtak a habokba és rá feküdtek a szörfdeszkára, úgy eveztek beljebb a kezükkel. Egészen messze mentek, aztán ráguggoltak a felületre és várták a hullámot. Mikor megérkezett felálltak és meglovagolták azt. Ügyesen egyensúlyoztak. Nem tudom, hogy, hogy nem estek le a deszkáról.

  Nevetve jöttek vissza hozzánk.

- Ember nem is tudom mióta nem volt ilyen jó hullám. – nevetett Aus és pacsiztak egyet a levegőben.

- Na, felkészültetek?

- Hát, nekem biztos, hogy nem fog sikerülni! Pocsék vagyok a vízi sportokban. – mondta Er.

- Akkor legalább nem leszek egyedül. – mosolyogtam rá. Örültem, hogy nem én leszek az egyetlen, aki bénázni fog.

- Gyertek! Mutatjuk az alapokat. – valahogy Nathan máris kedvesebb volt, mint Austin. Vonakodva megfogtuk a deszkákat és bementünk a vízbe. Előre féltem.

- Csináljátok utánunk! – pattant fel Aus a sajátjára. Hát, nekem már itt gondjaim akadtak. Ugyanis mindig kicsúszott a kezem alól a deszka. Er-nek elsőre sikerült és rajta ücsörögve várták, hogy én is végre felüljek.

- Nekem ez nem megy!– adtam fel pár perc bénázás után. Mondjuk az sem sokat segített, hogy körbevettek a pillantások. Éreztem, hogy türelmetlenek, és mintha lenézőek lettek volna.

- Segítek! – ugrott le mellém Nate. –Bízol bennem?

- Még alig ismerlek tizenöt perce, hogy bíznék benned?

- De ha hozzád érek, nem ütsz meg?

- Nincs rá garancia! – mondta Aus és Er tök egyszerre.

- Ha letapizol biztos, hogy eljár a kezem. 

- Majd megpróbálok jó fiú lenni. – kuncogott. Nagyot nyelve néztem, ahogy egyre közelebb jött hozzám. Óvatosan a háttal fordított magának és felemelt. Ahol a bőrömhöz ért ott libabőrös lettem. Szerencsére sikerült feljutnom a szörfre és megúsztam a taperolást is.

- Most, hogy ezzel is megvolnánk, feküdjetek el és hajtsátok magatokat a kezetekkel, mintha malomkörzést csinálnátok, csak hason fekve. – ez viszonylag könnyen ment. Pár métert eveztünk csak beljebb. Itt talán még nem olyan mély a víz.–Jó most finoman guggoljatok fel rá, de tényleg lassan, mert különben leestek. – tanárnak legalább jó lenne. Csodával határos módon még ez is sikerült. Büszke voltam magamra. – Rendben van, álljunk fel!

- De még nem is jön hullám! – ellenkeztem.

- Kis Csillag, örülünk, ha egyáltalán megállsz a deszkán. – kinyújtottam rá a nyelvem. Mire elnevette magát. – Inkább ne durcás kisgyereket játssz, hanem próbálj meg felegyenesedni! És lehetőleg őrizd meg az egyensúlyodat!–az nehezen fog menni. Vigyázva talpra álltam, vagyis hogy álltam volna, ha nem cidrizik a lábam, de szinte kocsonya állagúnak mondható, így elkerülhetetlen volt, hogy leesek. Még jó, hogy mély levegőt vettem előtte. Ezzel sikerült elkerülnöm, hogy vizet nyeljek. Úszni viszont többé-kevésbé tudok, de most háttal csapódtam a vízbe. És a hirtelen ijedségtől kiment a fejemből, hogy mit is tanultunk a szakkörön. De mielőtt még lejjebb süllyedhettem volna egy kar fonódott a derekam köré...