Jungle Island

  Már egy hete itt vagyunk. Larssal teljesen felületes dolgokról beszélgetünk, semmi mélyebb téma. Pedig kéne. Rengeteget dolgozik, így nem is nagyon van esélyem, hogy beszélgessek vele. Vagy, hogy megkérjem, mesélje el anyával a kapcsolatukat. Nem tudom, mit tehetnék... Kopogtatás szakította félbe csapongó gondolataimat. Éppen az ágyon fekve tengettem az időmet.

- Tessék? – bedugta a fejét a legjobb barátom. Mostanában annyira keveset beszélgettünk. Felkászálódtam és oda szaladva hozzá megöleltem. Először meglepődött aztán reagált és viszonozta.

- Ezt miért kapom? – hallottam a hangján, hogy mosolyog. Felnéztem az arcába és válaszoltam.

- Hiányoztál. Mostanság olyan kevés időt vagyunk együtt.

- Aha. Viszont ma együtt lóghatunk. Austin azt mondta, hogy szóljak neked elvisz minket pár helyre, meg lemegyünk a strandra.

- Komolyan?

- Ja, úgyhogy készülődj össze, tíz perc múlva lent találkozunk! – fogta magát és eltűnt az ajtó mögött. Gyorsan felkaptam egy bikinit föléje meg farmer rövidnadrágot és egy laza I love USA-s ujjatlan felsőt. Majd a hajam laza copfba fogtam és elindultam a nappaliba, ahol gondolom a fiúk már vártak. Éppen a lábbelijüket húzták ők is, ezért oda érve én is nekiláttam.

- Remélem, hogy így jó leszek, mert nem fogok át öltözni. – jelentettem ki nekik.

- Csinos vagy. – húzta mosolyra Er a száját.

- Fogjuk rá. – igazgatta Aus a haját a tükörbe. Bunkó! –Amúgy is legtöbbet fürdőruhában leszünk ma. –kacsintott.

- Hahaha. Nagyon poénos vagy Tin-tin. – nyomtam meg a becenevét. Kinyújtotta rám a nyelvét és elindult kifelé velünk a sarkában.

- Hova megyünk először? – kérdezte Er kint miközben a garázs felé tartottunk.

- Miért nem gyalog megyünk? Olyan messze van? – szálltam be én is a dumálásba.

- Azért Kis Csillag, mert több helyre el akarlak vinni benneteket. És, mert olyan Isten még nincs, hogy én gyalog menjek bárhová is!

- Lusta vagy.

- Csak amerikai. – bementünk a garázsba, ahol három kocsi fogadott minket. Austin egyenesen -gondolom a sajátjához- ment, ami egy Maserati GrandCabrio Sport volt. Bordó színnel rendelkezett, de szerintem jobban nézne ki fehérben vagy feketében. Ő tudja, ha neki ez tetszik.

- Ez a te kicsid? – kérdezte Er.

- Aha. Király mi? – simított végig a fényezésen. – Üljetek be! Indulunk! – beugrott a vezető ülésre és várta, hogy mi is csatlakozzunk hozzá. Ocsúdásunk után én hátra telepedtem Er meg Aus mellé előre. Hát mindenesetre érdekfeszítő lesz a mai kirándulásunk. Nem tudom, hogy Austin mennyire jó az idegen vezetésben, de szerintem semennyire.

- Na, a következő a program. – szólalt meg tízpercnyi kocsikázás után. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy irtó jó a napszemüvege, ahogy Er-nek is, az övé pilóta stílusú volt. –A Jungle Island-ba kezdünk, mert ott rengeteg látni való van, elleszünk pár órát, aztán visszajövünk Miami Beach-re a Bass Museum of Art-ba körbe sasoltok, ezután végig megyünk az Art Deco Distric-en, mert azt érdemes látni.

- És mi az a Jungle Island? – kérdezte Er.

- Olyan, mint az állatkert csak sokkal-sokkal jobb! Negyediknek meg megyünk az Ocean Drive-ra pancsolni, ahol akár egészen szürkületig lehetünk. Végül haza. Király vagyok, nem?!

- Sokkal inkább beképzelt, mint király. – motyogtam hátulról. Aminek válaszául kaptam a visszapillantóból egy lesújtó nézést. Er meg kuncogott egy kicsit.

  Annyira szép volt a környék. Hatalmas villák, szállodák, boltok mindenhol amerre csak a szem ellát, éttermek, kávézók. Nyüzsgött az élet, nagyon sok ember sétált és annál több jármű. Austin úgy vezetett, mint egy őrült. Sorban előzgette a kocsikat, cikázott közöttük. Így pár perc alatt kiértünk a városból és felmentünk a pályára, ahol az út az óceánon keresztül ment egy darabig, tele lehajtókkal, amik összekapcsolták a kisebb szigetekkel. Félelmetes volt, hisz bármikor a vízben köthetsz ki. Na, jó nem, de élénk a fantáziám. Lassacskán kezdett kirajzolódni egy sziget és Aus lekanyarodott. Még mentünk egy kicsit majd egy kanyar után lefordult az állatkert parkolójába. Sok fa vette körül kintről. És természetesen itt sem hiányozhatott a pálmafa. Óriási épület volt. Jobb kéz felől a jegyiroda foglalt helyet, hamar megvettük őket. Izgatottan léptem be a nagy parkba. Kaptunk térképet meg különböző prospektusokat. Plusz még egy olyan lapot, amin időpontok szerepeltek, hogy mikor milyen programok vannak. Megálltunk a kis úton és mielőtt beljebb mentünk volna megnéztük a térképet.

- Szerintem először nézzük meg a flamingó tavat. Aztán mehetünk beljebb. Utána majd kiválasztjuk az irányt. –mondta Er.

- Nekem jó.

- Mit bánom én. – rántotta meg hanyagul a vállát Aus.

Megkezdtük utunkat a rózsaszín madarak lakhelyéhez. Elég népes csapat fogadott minket. Egy hatalmas tóban laktak, ami körbe volt kerítve. Kész paradicsomot hoztak össze nekik az emberek. Biztosan jól érzik itt magukat. A tó mellett száraz füves területük is volt. Egy csapat flamingó a vízben ütötte agyon az idejét és néhányan kint lézengtek a parton a hűvöst nyújtó fák tövében. Örültem neki, hogy nem egy kis kétszer-kettes elkerített helyiségben laktak, hanem egy nagy területen. Lefotóztam őket és Er-ket is megörökítettem. Legyen mit mutogatni a nagyiéknak.

- Hé, Nia ne csak rólunk legyen kép. Nehogy azt higgye a Mamád, hogy te itt sem voltál. – mosolygott rám Er. Átadtam neki, mire lekapott.

- Köszi. De ennyi bőven elég is volt rólam!

- Szerintem eleget néztük ezeket a haszontalan szárnyasokat! Akár tovább is mehetnénk. – most még leszólja a madarakat is! Hogy lehet valakinek ilyen tapló stílusa?! Ráadásul nála van a térkép. Különben itt hagynám és magammal rángatnám Er-t is!

- Nem is haszontalanok! Szépek!

- Gyönyörűek. – jegyezte meg gúnyosan a térképbe merülve. –Erre megyünk! – lerítt róla, hogy fogalma sincs, hogy most merre vagyunk. De legalább remélem, hogy valami árnyékos utacskán fogunk menni. Ugyanis nagyon meleg volt már most, pedig még csak reggel tizenegy óra. Jó, hogy sok fa van. Olyan az egész, mint valami nagy erdő. Austin nem is figyelte, hogy merre tartunk, csak a telefonjába merülve kullogott mellettünk. Az ausztráliai madarak után a dél-amerikaiakhoz lyukadtunk ki. Aztán komótosan ballagtunk és gyönyörködtünk a minket körülvevő tájban. Még el nem értünk egy nagy filagória alá, ami alatt egy kereszteződés bonyolította meg további utunkat. Így megálltunk és a vezetőnkhöz fordultunk.

- Most merre Aus?

- Mindjárt! – lepötyögött még pár szót, és előkutatta a térképet, nézegette és ráncolta a homlokát. –Gond van!

- Mi? – kérdezte Er.

- Hát ilyen hely nincs is a rajzon.

- Az nem lehet. – jelentettem ki.

- Pedig de!

- Aj, had nézzem! – léptem oda a válla mellé és rá néztem a képre. –Persze, hogy nem látod, te idióta! Fordítva fogod! – Er elkezdett nevetni és már én sem tudtam visszatartani.

  Komolyan, hogy valaki ennyire ne értsen a tájékozódáshoz.

- Nagyon vicces! – megfogta helyesen a képet és újra megnézte, megint csak értetlen tekintettel. –Akkor sem kóser valami! – nyafogott.

- Add már ide! – vette ki a kezéből Er, aki előtte állt.

- Mert majd te eligazodsz rajta, mi?! – csipkelődött. Er csak egy megsemmisítő pillantást vetett rá majd a térképet fixírozta.

- Oké, most itt vagyunk. – bökött a kereszteződésre a képen. –Ha egyenesen megyünk, akkor az oroszlánoknál lyukadunk ki, balra a leopárdok vannak, jobbra meg vissza a madarakhoz, de ott is ellehet fordulni, arra meg a dzsungel színházba jutunk.

- Akkor szerintem menjünk egyenesen. És ezen túl Er-nél lesz a térkép! – fűztem hozzá Aus-ra nézve. Néhány méter után egy tón mentünk keresztül, ami a járda két oldalán csodálatosan csillogott. A kis híd után újabb elágazás fogadott minket.

- Itt azt írja, hogy amerikai madarak vannak, de ha erre elfordulunk, akkor megnézhetjük az oroszlánbarlangot, mellette közvetlenül meg fehér oroszlánok és tigrisek. Az valahogy izgisebbnek tűnik, mint a papagáj tanya. Oda visszafelé kéne bekukkantani.

- Akkor oroszlánok.

- Legalább valami izgalmasat is láthatunk a hülye madarakon kívül. – flegmázott a bunkó.

- Pedig szépek azok a flamingók meg a többi is. – ellenkeztem.

- Kis Csillag, neked minden szép. – mondta lenézően.

- Te meg bunkó vagy Tin-tin!

- Köszönöm szépen!

- Nem bóknak szántam!– dünnyögtem.

- Tudom, de te sem tudsz ellenállni majd nekem. – jelentette ki magabiztosan.

- A semmiből olyan témákat előhúzol néha, hogy azt tanítani kéne!

- Megjöttünk! – szakította félbe kisebb szóválásunkat Er. Egy csodálatos narancssárga- fehér oroszlán pillázott ránk a ketrecéből. Kicsit félelmetes, mivel éppen egy hús darabot tépett szét.

- És ott bent mi van? – kérdeztem a nagy üveg épületre mutatva.

- Mindjárt nézem. – két percre teljes figyelmét a prospektusra szentelte és kikereste a számhoz tartozó állatokat. – Fehér oroszlánok és tigrisek.

  Természetesen bementünk oda is. A helyiségbe olyan gyönyörű fehér oroszlánok voltak. A két kiskölyök az egyik elkerített részen az anyuk körül játszottak. Cuki rózsaszín tappancsuk és orrukkal böködték egymást.

- Nézzétek milyen édesek. – adtam hangot a fejemben kavargó gondolatoknak.

- Ja, rögtön nem lennének ilyen édesek, ha netán kiszabadulnának és egyben bekapnának! – kötekedett Austin.

- Tehetnél egy szívességet és elmehetnél a francba!

- Csak utánad! – vigyorgott szemtelenül.

- Rosszabbak vagytok, mint egy házaspár. – kotyogott közbe Er.

- Az életbe nem lennék a felesége! Még, ha ő lenne az utolsó lény a földön és nekünk kéne gondoskodnunk róla, hogy fenntartsuk az emberiséget, se mennék hozzá!

- Hát, elég bő választ adtál. – rötyögött.

- Nem kell aggódnod Kis Csillag, nincsenek nősülési szándékaim a közeljövőben és főleg nem szaporodási.

- Pedig, ha minden csajt meghúzol, aki csak az utadba kerül, előbb-utóbb bekövetkezik! Én mondjuk, személy szerint az előbbre szavaznék.

- Reménykedj csak.

- Senki sem akarja, hogy te a világra szabadítsd az utódjaidat! Arra még nem készültünk fel! – szállt be Er is, tuti nem bírta már magában tartani.

- Hahaha!

  Az egész hely elképesztő volt. Találkoztunk egy lámával is, szabadon sétált a járdán. Mondjuk azért ott volt tőle pár lépésnyire a gondozója. Oda mentünk az emberkéhez, aki szemmel láthatóan az állatra figyelt, és megkérdeztük, hogy meglehet-e simogatni.

- Nagyon szelíd, de azért csak óvatosan. – mondta nekünk egy barátságos mosollyal. Olyan jó, hogy itt minden ember ilyen hihetetlenül kedves. Finoman, lassú mozdulatokkal megérintettem a bundáját. Nagyon aranyos egy jószág. Széles, lekaparhatatlan öröm ragyogott fel az arcomon. Úgy éreztem magam, mint egy óvodás. Er is boldogan figyelt, hiszen nemrég még teljesen a padlón voltam és ő segített felkelni.

- Menjünk tovább, mert soha nem jutunk ki innen! – morgott Austin. Még mi Er-rel a lámát simogattuk addig ő unottan nézett minket. Azért legalább egy halvány szikra megjelenhetett volna a szemében, jó kedvet jelezve. De nem, ma kimondottan kötekedős hangulatú. Folytattuk utunkat. Egy pavilonnal teli kisebb kör mellett haladtunk el és egy nagy épülethez tartottunk, mert elvileg ott találjuk a pingvineket. A totyogó cukiságok után az óriásteknőshöz mentünk. Közben rengeteg állattal találkoztunk. Például orangutánokkal, akik a ketrecükben vandálkodtak, meg egy olyan állattal is, aminek elfelejtettem a nevét. Aztán hatalmas játszótér tárult elénk, ahol rengeteg gyerek játszott.

  Végül pedig az óriásteknős. Csodálva léptünk közel hozzá. Döbbenetesen nagy, a derekamig ért. Természetfilmekben már láttam, de mindig azt hittem, hogy csak túloznak egy kicsit a méretével kapcsolatban, most viszont meggyőződhettem róla a saját szememmel, hogy bizony az igazat mondták. Az egyik állatkerti dolgozó felfigyelt rá, hogy ennyire le vagyunk ragadva a teknősnél és mellénk állt.

- Sziasztok! – üdvözölt minket barátságosan. –Látom nagyon megfogott titeket.

- Igen, hihetetlen, hogy ilyen nagy. Még soha nem láttam ilyet! – mosolyogtam rá a harmincas éveiben járó nőre.

- Szeretnétek megetetni esetleg?

- Lehet?

- Persze, pont most van etetési idő. – bementünk vele a teki ketrecébe, Aus közben leállt egy csajjal trécselni. Bent izgatottan vettem el tőle a banánt, amit felém nyújtott. –Óvatosan add oda neki.

- Kicsit félek! – vallottam be.

- Akkor megmutatom, hogy miként csináld. – bólintottam egyet. A teknős szinte azonnal felfalta a neki szánt gyümölcsöt. Aztán én következtem. –Nem kell tőle tartani! – ragyogott rám biztatóan. Hangosan dübögő szívvel léptem az állathoz és apránként közelítettem hozzá a lakomáját. A felét leharapta, és így tovább. Egészen felment az adrenalin szintem, boldog voltam, teljesen kikapcsoltam és csak Er-rel meg az állatokkal törődtem.

- Köszönjük! –hálálkodtam az elkerített részből kifelé jövet a gondozónak.

- Igazán nincs mit! Ügyesek voltatok! Gyertek máskor is! – elköszönt és elindult az ellenkező irányba.

- Jól érzed magad? – kérdezte Er a kezét a vállamra fektetve.

- Elmondhatatlanul! – mosolyogtam fel az arcába, amit ő viszonzott.

- Örülök. Keressük meg Mr. Egót és ballagjunk.

- Biztos azt a lányt fűzögeti.

- Tuti. – mikor megtaláltuk éppen a nőcivel cseréltek számot.

- Jól van Baby. Akkor hívj! – hallottuk meg a szavait.

- Úgy lesz. –vigyorgott rá bájosan a vörös hajú leányzó. Austin gyorsan oda hajolt hozzá és egy rövidke puszit nyomott a nyakára.

  Hogy a francba lehet pár perc alatt így nőt szerezni?! Habár ahogy el nézem a lányt eléggé könnyűvérűnek tűnik.

  Rövid, épphogy fenék takaró szoknya, felülről pedig has póló, ami feltárta a köldök percingjét. Nem csoda, hogy megakadt rajta ennek a baromnak a szeme. Minden szavát itta Aus-nak.

- Gyere, Casanova menjünk tovább! – szólt neki Er. El kellett, hogy nevessem magam ezen a becézésen.

- Most akkor kibírtok még tíz percet! –mondta félvállról véve minket.

- Hagyjuk itt! –jöttem az ötlettel. –Nem fogok rá órákat várni!

- Benne vagyok. Telefonja úgyis van.– elindultunk Er-rel és már a kenguruknál jártunk mikor feltűnt a báránykánk.

- Rosszabbak vagytok, mint egy turistacsoport! És ha eltévedek?!

- Mire való a mobilod Csődörkém?! – húztam az agyát.

- Féltékeny vagy Kis Csillag?! – vigyorgott.

- Szeretnéd Tin-tin! Inkább folytassuk tovább! –nem akartam most Austinnal és a hülyeségeivel foglalkozni.

  Kb. tizenöt perc elteltével elértünk egy mocsaras elkerített részhez. Fogalmam sem volt, hogy itt minek kéne lenni. Viszont felfedeztem valamit.

- Nézzétek ott egy szobor!– szólaltam meg az előbb említett dologra mutatva.

- Jé, tényleg. – jegyezte meg Tin-tin is.

- Ööö, srácok, nem hinném, hogy a szobrok mozognak! Az egy krokodil. – világosított fel minket Er.

- De úgy néz ki, mintha kőből lenne. – csodálkoztam.

- Az pedig kroki. – vigyorgott.

- Menjünk tovább, nem csípem az aligátorokat. –nyafogott Austin és elkutyagolt.

  A következő megállónk a majmoknál volt. Kis édes fürge állatkák. Itt is szintén meg lehetett fogni őket. A kezembe adtak egy csuklyás majmot, annyira tündérien nézett rám, apró mancsával feljebb kapaszkodott és beleült a nyakamba. Úgy szint az Er-nél lévő makika is. Mr. Kötekedhetnék meg megint nem volt hajlandó az ölébe venni az állatokat, inkább itt is csajozott. Miután eléggé megdögönyöztük a csuklyásokat át sétáltunk a papagájokhoz. Irtó nagy hangzavar uralkodott a ketrecek között. Egy kisgyerek éppen a papagájt simogatta, amit a gondozó a kezébe adott. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy ő ezt haza viszi. Megmosolyogtatott ez a jelenet. Nekem is a kezembe nyomták a színes tollazatú madarat, eléggé nagy termetű, gyönyörű példány volt. De nem csak egyet, hanem plusz még kettőt a vállamra is raktak. Hát az biztos, hogy a mai nap élményekkel teli már most és még nincs vége.