Nem akartam buliba menni eleinte, de nem sok választásom volt. Unatkoztam és az egyetlen dolog, amivel el tudtam űzni ezt a borzasztóan idegesítő érzést, az nem volt más, minthogy rábólintsak Soojin ötletére.

Amióta Jimin és Jungkook elmentek nászútra, csak evett otthon a fene, s mást se csináltam, mint próbáltam munkát keresni. De vagy nem tetszettek az ajánlatok, vagy nem voltam elég képzett. Esetleg a másodlagos nemem volt a probléma, hiszen kritérium volt néhány helyen, hogy béták, avagy azoktól magasabb rangú egyéneket várnak interjúra. Igazán édes, nem igaz?

Bevallom, nem sokszor voltam irigy az életem során, de amikor láttam a legjobb barátomat az oltárhoz sétálni, egy pillanatra elöntötte az agyamat a sárgás köd. Nem is féltékeny voltam, hanem szomorú, amiért nekem senkim se volt. Hiába az, hogy ők ketten miért házasodtak meg, kétlem, hogy ennyire messze mennének. Annyira édesek voltak... Én is azt akartam, hogy valaki így gondoljon rám, amikor majd fehér ruhában lát a legboldogabb napon.

- Jimin nagyon szép volt, nem igaz? - kérdezte Soojin, miközben a plázában ruhát választottunk neki. Általában be sem áll a szám, amikor vásárlásról van szó, viszont most nagyon is csendes voltam. Csak ültem a széken és néztem ki a fejemből. - Föld hívja Felixet - hajolt le elém a lány, s lengette meg előttem a kezét, mire egy hümmögés kíséretében felnéztem rá. - Mi a baj? - sóhajtott.

- Ja! Semmi - tagadtam azonnal, miközben hevesen ráztam a buksimat. - Csak hiányzik Jimin és félek, hogy ezek után sokkal kevesebb időt fog velem eltölteni - mondtam mégis valamit. Emiatt tényleg aggódtam, hiszen amióta Jungkook a képben van, azóta jelentősen lecsökkent a találkozásom az omegával, de mit tehettem volna?

- Hagyj egy kis teret nekik. Házasok - mondta az alfa lány. - Jimin nagyon szeret, szóval biztos vagyok benne, hogy nem fog teljes mértékben elhanyagolni téged. Tűzbe tenné érted a kezét - mosolygott rám. - Tudod mit? A mostani bulin próbálj meg pasizni kicsit - fogott a kezeimre.

- Mi? Biztos jó ötlet ez? - pislogtam nagyokat.

- Hát, Jiminnél bevált - rántott vállat Soojin, én pedig elgondolkodtam egy pillanatra.

Tény, hogy ők ketten mindenképpen találkoztak volna, mivel a legjobb barátom hamarabb szerezte meg az állást, minthogy látta volna, ki lesz a doktor, akinek az asszisztense lesz. Ha akkor nem mászik rá Jungkookra, talán másképp alakultak volna közöttük a dolgok. Hogyha én is megpróbálom... Abból nem lesz nagy baj, nem?

Az alfa erre is rávett. Igaz, az elhatározásom után már sokkal jobb kedvvel vásároltam, próbáltam fel számtalan cuccot, aminek a többségét sose vettem volna fel, de ez egy ilyen nap volt. Végül úgy döntöttünk, hogy mind a ketten feketében leszünk, s valami bőr cuccot is magunkra kapunk.

Ezért én egy fekete garbót választottam ki, s a kritériumnak megfelelően egy fekete bőrhatású, fényesebb nadrágot, amibe belehúztam a felsőt. Az arany kiegészítők mellett döntöttem, s nem adtam lejjebb a szinten, jó sokat pakoltam, nem csupán a gyűrűkből az ujjaimra, hanem a füleimbe, s a nyakamba is került pár lánc.

Egyedül a karkötőket nem szeretem annyira, úgyhogy attól megkíméltem magamat.

Nem szerettem ezt tenni, de kénytelen voltam felkenni egy kevés alapozót a fejemre. Eddig akárhány alfával találkoztam, mind visszataszítónak találták a szeplőimet. Nekem nem volt velük problémám, viszont ilyenkor jelentősen csökkentették az önbizalmamat. Viszont nem olyan egyszerű elrejteni őket, szóval elég sok krém került az arcomra. Így muszáj volt mást is használnom, hogy ne nézzek ki úgy, mint a frissen lemeszelt fal. Nem voltam nagy sminkmester, de ahhoz képest egész szépen, természetes hatást keltve ki tudtam kenni magam.

A végén elégedett mosollyal pózoltam a tükröm előtt, ide-oda fordulva, hogy mindenhol leellenőrizzem a kinézetemet. Nem néztem ki rosszul, be kellett vallanom. A hosszabb, szőke tincseim csak jobban kiemelték, hogy nem félek elrejteni az omega-énemet. Igazán csinosnak éreztem magam így.

A hely, ahova mentünk, tőlem elég messze volt, így taxit kellett hívnom. Péntek este lévén elég nehéz volt fogni egyet, de a lényeg az volt, hogy nem kellett a tömegközlekedést használnom. Annyi átszállás lett volna ott, hogy el is vetettem a gondolatát. Nálam amolyan szabály, hogyha háromnál többször kell átszállnom, akkor inkább nem sajnálom a pénzt taxira. Hiába élek Koreában már egy ideje, még így is meghanyatlik néha a tudásom, s olyankor az útbaigazítás számomra egy szerencsejáték. Nem csupán azért, mert jó embert kell leszólítanom, hanem azért is, mert elő kell kaparnom az összes tudásomat, hogy hova akarok eljutni. Márpedig a hirtelen keletkező zavaromban képes vagyok teljesen átmenni nyelvet nem beszélő turistába.

Még soha nem jártam azon a helyen, ahova Soojinék vittek. A társaság egy részét nem is ismertem, de pár kör után egészen felszabadultan beszélgettem még azokkal is, akik nem hozzánk tartoztak. Azért az a 4-5 legurított likőr engedte, hogy előrébb lépjek. Nem voltam részeg, de még csupán be sem csiccsentettem. Tudtam, hogy mit csinálok, s tudatosan fogadtam el más alfák meghívását. Nem érdekelt, hogy kevesem a piákat, amíg nem éreztem úgy, hogy vissza akar köszönni, addig nem volt baj ezzel.

Őszintén...? A buli első két órája lehetett meg tisztán. Utána pedig csupán foszlányokban. Annyit ittam, hogy mást se tettem, csak nevettem mindenen, amit felhoztak témának. Fel se fogtam, hogy miről beszélgetünk.

Miután sehol sem találtam Soojinékat, úgy gondoltam, hogy én is elindulok haza. Eredetileg taxit akartam hívni, viszont egy sem volt elérhető, sem pedig a közelben, legalább is az applikáció szerint. Egy nagy sóhaj kíséretében indultam el haza gyalog a telefonomban lévő GPS segítségével. Igaz, jó fél órás séta után sem volt ismerős egyetlen épület sem.

- Mind egyforma! - mutogattam dülöngélve, s fogalmam se volt, hogy melyik nyelvet használtam éppen. - Mint az alfák. Az összes ugyan olyan - húztam a számat. Egyiket se sikerült felszednem, de még lekapnom se, mint Jiminnek. Igaz, nem is próbálkoztam az utóbbival, de reménykedtem benne, hogy valamelyik elég csinosnak tart ahhoz, hogy legalább egy puszit adjon.

- Milyen? - hallottam meg egy hangot magam mögül, mire meglepődve fordultam arra. Három fickó állt ott, a rossz utcai fények miatt meg alig láttam az arcukat. Amúgy is forgott velem a világ, szóval a beazonosításukat az is nehezítette.

- Kik vagytok? - kérdeztem hunyorítva, mire a másik felnevetett.

- Hamar elfelejtettél. Nekünk viszont ez nehezebb volt. Lee Felix, igaz? - lépett közelebb hozzám, s tette a kezét a vállamra. Tömény illata azonnal az orromba kúszott, s nem segített a rosszullétemen. Határozottan undorodtam a szagától, ami most még az alkohollal is keveredett. Gyömbér. Rendesen csípte az orromat.

- Ne haragudj, de arrébb állnál? - fordítottam el a fejemet. Úgy éreztem, hogy még egy szippantás és új cipők után nézhet. Jobb esetben csak azok után.

- Tessék? Mégis mit képzelsz? Hol a helyed, omega? - jött ide a másik is. Nagyszerű. Már a torkomat kaparja.

- Kicsit elnézted, hogy hova tartozol, te kis...! - akarta mondani, viszont ekkor felemeltem a kezemet, ezzel belé fojtva a szót.

- Rosszul vagyok tőletek, menjetek már arrébb, basszus! - hunytam le a szemeimet, s próbáltam a számon át lélegezni. Fel sem fogtam akkor, hogy ők nem éppen barátságosak velem. Bár, akkor én sem tűntem annak, sokkal inkább bunkónak, de őket akartam megóvni attól, hogy... Na igen.

- Ebből elég, te kis..! - ragadta meg a garbómat, s rántott közelebb magához, mire csak nagy szemekkel néztem rá. Ó, nem, ez a képébe fog menni, ha így fojtatja, nem a cipőjére!

- Hé, állj le! - jelent meg egy negyedik illat is, s állt közénk. Alacsonyabb volt, mint a többi, viszont izmosabbnak véltem. - Mit műveltek? - kérdezte idegesen.

- Ez az omega nem tudja, hogy hol a helye - köpte a másik egyre ingerültebben, ami csak erősítette a rosszullétemet. Muszáj voltam a térdeimen támaszkodni. Nem volt jó ötlet meginni annyi vodkát és whiskeyt, ráadásul mindenféle kísérő nélkül. Könyörgöm, egyikért se rajongok, miért voltam olyan hülye, hogy benyeltem az összeset, csak azért, mert meghívtak?!

- Akkor sem kellene így bánnod vele. Tudod te, hogy hány szabály védi őket? - kérdezte az ismeretlen. Az egyik. Baszki, mind a négy ismeretlen számomra! Akkor az újonnan érkezett.

- És te tudod, hogy a farkastörvények mindent felülmúlnak? - lépett közelebb vészjóslóan, mire az alacsony, izmos srác csak elnevette magát.

- Pontosan. Úgyhogy ajánlom, hogy gyorsan akadj le az omegámról, ha nem szeretnéd, hogy kitépjem a torkodat - morgott, mire a három összenézett.

- Nem éreztem rajta, hogy meg van jelölve - próbálkoztak.

- Akkor ajánlom a Han Joseph kórházat, ami két saroknyira van innen. De akár intézhetek egy gyorsabb beutalót is.

- Elég volt, törpe! Ha nem akarod, hogy téged és a rohadt kis ringyót is kinyírjam, akkor fogd be a szádat és...! - mondta, de én eddig bírtam. A sok erős illat kihozta belőlem azt, amit egész végig próbáltam benntartani.

Az alacsony izmos alfa, mint aki megérezte, hogy gáz van, ellépett, így a három közül az egyiknek megmutattam a mai - avagy tegnapi - menüt. Más esetben a könnyem is kifolyna, mivel utálok hányni, s számomra az felér egy kínzással. Viszont annyira megkönnyebbült a pocim, hogy csupán fellélegeztem, s lassan, kissé fáradtan néztem fel az előttem sokkos állapotban lévő férfira.

Bugyután elmosolyodtam.

- Nem is vettem észre, hogy csillogós felső van rajtad - akartam hozzáérni, de hirtelen elment tőle a kedvem. - Bár elég büdös - motyogtam, s húztam vissza a mancsomat.

- Az nem csi..! Mindegy - mondta az alacsony, s harapta be a száját, hogy visszafojtsa a feltörő nevetését. Nem értettem. Mi olyan vicces? - Szerintem menjetek haza és fürödjetek le. Én pedig gondoskodok az omegáról - fogott a vállamra, s terelt el tőlük. Én pedig csak lépkedtem vele, mint egy jól tanított kisfiú. Nem sokkal később, miután befordult egy utcán, megszólalt. - Fogsz még hányni? - kérdezte, mire én csak megráztam a fejem. Nem fájt már a pocim, de nem emlékeztem arra, hogy rókáztam volna.

A férfi ekkor megállt, s elém sétálva leguggolt. Azt mondta, hogy másszak a hátára, így biztosabb és hamarabb is elérünk az egyik forgalmasabb úthoz, ahol majd fog nekem egy taxit. Eleinte megtagadtam a segítségét, mivel úgy voltam vele, hogy felnőtt omega vagyok, aki bármire képes egyedül, alfa segítség nélkül. Viszont... Alig tettem két lépést, s úgy megszédültem, hogy meg kellett kapaszkodnom a srác vállaiban. Még jó, hogy ilyen szélesek. Meg az is, hogy ilyen közel volt. Másképpen biztosan küldtem volna egy üdvözlő csókot az aszfaltnak.

Ezek után sem beleszólásom nem lehetett abba, hogy ő cipeljen, de nem is volt ellenemre. Már csak azért sem, mert neki jó illata volt. Tetszett. Fincsi meggyes volt. Nem tudom, hogy azért, mert részeg voltam, vagy pedig mindössze ösztönösen, de közelebb dugtam a fejemet a nyakához.

Sokkal erősebb volt így, nekem pedig nagyon tetszett. Egyszerre álmosított el, csupán a biztonságérzet miatt, s nyomta el az eddigi rosszullétemet. Úgy éreztem magam, mint aki a felhők között van, pedig csak egy alfának alacsony, izmos férfi hátán meresztem a fenekemet. Teljesen felemelő volt.

A srác egy forgalmas, kivilágított úthoz vitt. Hiába volt éjszaka, itt még akkor is javában folyt az élet. Leintett nekem egy taxit, majd beültetett hátra, én pedig csak nagy szemekkel, lebiggyesztett ajkakkal néztem utána. Olyan jó volt nekem a hátán, miért tett be egy fenyőillatú kocsiba?

- Tudod, hogy hol laksz, ugye? - kérdezte tőlem az ajtónak támaszkodva, én pedig bólintottam egyet. - Jól van - bólogatott. - Vigyázna rá?

- Nem vagyok bébiszitter, de amíg nem hányja össze a kocsit, addig én is rendes vagyok - válaszolta a volán mögött ülő béta.

- Nincs is nálam készpénz - motyogtam, s elkezdtem kutatni a zsebemben. - Soojinnál maradt a tárcám is. Elfogad egy rágót? - néztem szomorúan a sofőrre, mire az csak elnevette magát.

- Hagyd már. Az úr kifizette. Inkább mond el a címedet és induljunk.

Nem értettem. Kifizette nekem? Nem is ismer. Vagy mégis? Már-már kiesve a kocsiból, úgy hajoltam közelebb a férfihoz, miközben hunyorítottam. Nem, nekem abszolút nem tűnt olyannak, aki a barátom lenne. Lehet, hogy ő is meghívott ma este valamire, csak sokkal kedvesebb volt, mint a többi?

Basszus, nem kellene ennyit innom legközelebb, csak józanon lekapni valakit és kész!

Viszont ekkor feltűnt valami. A válla és a nyaka közti részen a fél fejemet otthagytam, mint kisebb ajándékot. Azonnal tágra nyíltak a szemeim, s az arcomhoz kaptam. A szeplőimet eltakaró alapozó egy része az ő ruháján volt, eléggé feltűnően.

Halk káromkodásba kezdtem, s csak gyorsan bezártam az ajtót. A taxis csávó rám is szólt, hogy finoman bánjak vele, mert ez nem egy traktor, aminek kedvemre csapdoshatom az ajtaját, ennek a fenntartásáért ő felel. Elnézést kértem, majd gyorsan lediktáltam neki a címemet. Még szerencse, hogy erre emlékeztem.

Egy vacak köszönömöt se mondtam el a férfinak, aki aznap este megmentett három alfától, akikkel kikezdtem. Pedig megérdemelte volna. Szimplán annyira zavarban voltam és annyira részegre ittam magam, hogy ez elmaradt. S azt hinné az ember, hogy egy ilyen éjszaka után mindent elfelejt, de ez nem így volt. Másnap foszlányokban, de minden lényeges dolog megmaradt bennem. Főleg ő. A névtelen, alacsony, izmos alfa a meggyes illattal, aki megvédett.

Mondanom se kell, ezek után azonnal minden bulit visszautasítottam, amire Soojin meghívott. A lány egyébként másnap eljött hozzám, s elhozta a tárcámat. Azért adtam oda neki, mert nála volt táska, s jobban el tudta tenni, mint én, aki maximum a kezében fogta volna, vagy otthagyja az asztalnál. Az azért nem a legjobb megoldás, valljuk be.

- Mi ez a kedvetlenség már megint? - kérdezte a lány, miközben megtörölte vörösre kifestett ajkait, amire egy kicsi hab került.

Eljöttünk egy limonádéshoz, mert bár hideg volt, s közeledett a tél, én mégis megkívántam ezt a nyári finomságot. Közben pedig egy szendvicset is rendeltem, amit ebédnek csúfoltam, de hozzá sem nyúltam. Jól nézett ki, csupán nem kívántam.

- Nem tudom - sóhajtottam, s tovább kavargattam a gyümölcsöket a szívószálammal az üvegpoharamban. - Szerinted lesz valaha is valakim?

- Hogyne lenne? - ráncolta szépen szedett és festett szemöldökeit az alfa lány. - Ne legyél ennyire elveszett, Lix. Biztos vagyok benne, hogy neked is ott van valahol a társad, csak még nem bukkant fel. Lehet, hogy ő is éppen téged keres - mosolygott.

- Ha te mondod - motyogtam elkenődve.

Olyan rossz volt, hogy mindenkinek volt valakije a társaságban, kivéve nekem. Oké, Yunho és Jimin nem jöttek össze, de akkor is volt már szerelmes. Én sosem tapasztaltam ezt az érzést. Csak megtetszett valaki, akin túl is léptem egy héttel később. Emiatt pedig kezdtem besokallni. Felnőtt vagyok és soha nem volt senkim, egy apró szerelmes puszi sem.

Nem féltékeny voltam, csupán reménytelenül magányosnak és szomorúnak éreztem magam ilyenkor, ha arra gondoltam, csak nekem nem adatott meg az, hogy legyen valaki, aki mellett ébredjek, aki kritizálja a főztömet vagy nevessen azon, hogy mennyire nem bírom a csípős kaját. Az élet baromi igazságtalan.

A szendvicsemet becsomagolták, mivel végül hozzá sem nyúltam. Ahogy anyukám mondaná, csak a szemem kívánta, nem pedig én akartam megenni. De pazarolni véletlenül sem szerettem volna, azért annyira nem volt sok pénzem, hogy bármit megengedjek magamnak. Főleg, hogy jelenleg munkanélküli voltam.

Soojin most is a barátjához igyekezett a találkozónk után. Randijuk lesz. Nyilván, hiszen együtt járnak már évek óta.

Elég kedvetlenül róttam az utcákat, miközben azon agyaltam, hogy mégis hogyan lehettem ilyen szerencsétlen. Egyáltalán megköszöntem annak a srácnak, hogy megmentett? Még a taxit is kifizette nekem... Utólag belegondolva pedig tényleg sokat tett értem, ugyanis az a három másik alfa nem kedvességből jöttek utánam. Biztosan nem hazakísértek volna, vagy hasonlók.

Hisztizve túrtam a szőke tincseim közé, s nyögtem fel a járda közepén.

- Shit... - motyogtam. Még a ruháját sem tiszítattam ki, pedig tiszta alapozó, meg mit tudom én, mi volt még a fejemen. A lényeg, hogy minden rákerült.

A fejemet rázva próbáltam kiverni a gondolataim közül őt. Úgysem látom soha többet, nem értem, hogy miért ragadtam le a témánál.

Ezekkel az agymenésekkel léptem le a gyalogos részről, hogy a következő kereszteződésnél a zebránál átmehessek. Viszont szét se néztem, s nem is észleltem időben, hogy valaki olyan eszeveszettül csenget nekem a biciklijével, hogy többen is félreugrottak, kivéve, akinek valójában szólt a jelzés. Ugyebár én.

Amikor felé néztem, már csak azt láttam, hogy a fekete ruhás srác akkorát fékez, hogy még a kerék is kiment alóla, így felborult. Az állam leesett, s alig tudtam megmozdulni. Rendesen szúró fájdalmat éreztem a térdeimben, amikor végre elment feléjük az agyam utasítása, miszerint közelebb kell lépnem, s leguggolnom, hogy megkérdezzem, minden rendben van-e vele.

- Basszus...! Nagyon sajnálom! Megsérültél? - kérdeztem tőle, s azt se tudtam hirtelen, hogy a biciklit próbáljam leszedni róla először, vagy nézzem meg, hogy lett-e bármilyen más sérülése.

- Minden rendben van - motyogta száját húzva. - Te rendben vagy? - pillantott fel rám, s amikor találkozott a tekintetünk, azonnal tudtam, hogy ki ő. Vagyis...! Nem igazán, mert baromira nem kérdeztem meg a nevét, de felismertem. Még sebes arccal is. - Micsoda véletlen egybeesés - ejtett egy mosolyt. - A sors keze lenne? - döntötte oldalra a fejét, majd nyújtotta felém a mancsát. Csak pislogni tudtam először, s mint valami idióta, megfogtam a sajátommal. Az arcán lévő felfelé ívelő görbület csak nagyobb lett. - Nem segítesz fel? - kérdezte, én pedig azonnal fülig pirultam. Szép volt, Felix, bemutattad, hogy hogyan kell beégetni magadat profi szinten.

- De! - vágtam rá, s ahogy felkeltem, őt is magammal húztam. - Nem kell... Mentő, vagy bármi? - kérdeztem tőle.

- Nem, de egy taxit elfogadok - nevetett, s lehajolva arrébb húzta a biciklijét, hogy másoknak ne okozzon gondot. - Valahogy el kell mennem dolgozni - rántott vállat.

- Biztos jó ötlet? Felborultál, nehogy baj legyen - motyogtam.

- Akkor gyere velem, ha biztosra akarsz menni - nézett a szemeimbe, s elmosolyodott. Oké, ez baromi szexi volt.

Mondanom se kell, hogy mi volt a válaszom. Szerencsére a taxis megengedte, hogy elszállítsuk a biciklit, ami befért a csomagtartóba, mivel az egyik kereke kifordult, s a kormány is eléggé szétment. Gyakorlatilag be tudtuk hajtogatni.

Egy zsepit nyomtam a fiú kezébe, hogy azzal megtörölje az orrát, mivel az elég sebes lett. De nem úgy nézett ki, min ami eltört. Szóval egészen szerencsésen megúszta. Hát még én...

Egy kicsi utcába fordultunk be, s ott meg is láttam egy kis kirakatot. Egész nyugis környék volt, s amikor beléptünk a kávézóba, egy kellemes érzés ragadott magával. Olyan otthonos volt, tetszett. Az ott dolgozók, amikor meglátták a férfit, azonnal felé lépkedtek, s faggatni kezdték. Ő viszont csak leintett mindenkit, s mondta, hogy menjenek vissza dolgozni, mivel hamarosan nyitás lesz.

Gyorsan átöltözött hátul, s megmosakodott. A fekete ruháját felváltotta a fehér ing, ami csak úgy feszült rajta. Te jó ég, ez direkt vesz fel egy mérettel kisebbet?

A pult mögött azonnal megmosott egy poharat, s ügyködni kezdett valamin. Én, mivel senkit nem ismertem, s ezek szerint nyitás előtt jöttem be, ezért odamentem, s felültem az egyik bárszékre. Az a pár lány, aki ott volt, sugdolózni kezdtek rólam, ami kissé kényelmetlenné tette a helyzetet. Úgy gondoltam jobb, ha nem ezekre fókuszálok.

- A ház vendége vagy - mondta az alfa, mire felkaptam a fejem, s meglepetten néztem rá.

- De hisz... A taxit se engedted, hogy fizessem - válaszoltam. Annak ellenére, hogy azt mondta, hogy egy taxit elfogadna, amikor megkérdeztem, hogy mennyi lesz, csak a férfi kezébe nyomta az összeget. Ennyit arról, hogy legalább ennyivel is megköszönöm neki a múltkori segítségét.

- Még nincs fent az itallapon, te vagy az első, aki megkóstolja - tette le elém, s könyökölt a pultra. Hagyd abba, túl jól nézel ki.

- Ugye nem terveztél megmérgezni? - ráncoltam a homlokomat, ő pedig elnevette magát.

- Nehezen tudnám fenntartani a kávézót, ha történne itt egy haláleset - rántotta meg a vállait, nekem pedig elkerekedtek a szemeim.

- A tied a hely? - néztem körül. Mondjuk mi a francra számítottam, ő egy alfa, egyértelmű, hogy sokkal többet el tud érni, mint például én. - Nagyon hangulatos - mosolyogtam rá.

- Próbáltam kihozni belőle a legtöbbet - bólogatott. - Nos? Még mindig nem mered megkóstolni? - utalt az előttem lévő italra, én pedig már sokkal bátrabban nyúltam érte, az ajkaim közé vettem a szívószálat, s belekortyoltam. Amint megéreztem az ízét, azonnal felé kaptam a tekintetemet.

- Ez nagyon jó! Furcsa kávénak, de különleges íze van - néztem rá. - Mi van benne? Menta? Gyömbér?

- Menta és egy kis eperszirup. A tetejére kerülne majd egy fél szelet, de azt még nem sikerült beszereznünk. Egyenlőre csak tesztelünk - mesélte, közben pedig felém csúsztatott egy szalvétát, hogy ne az ajkaimat nyalogassam, hanem abba töröljem bele.

- Szerintem tökéletes - mosolyogtam. - Megihatom?

- Azért van - nevetett. - Egyébként hogy hívnak?

- Felix vagyok. Lee Felix - válaszoltam neki.

- Felix? A kiejtésedről gondoltam, hogy nem Koreai vagy. Ausztrália? - kérdezett rá.

- Bingó - bólintottam. - Téged hogy hívnak? Meg akartam köszönni, amiért segítettél. Nem szoktam ennyit inni, csak... Nem mennek olyan jól a dolgaim - sóhajtottam szomorkásan.

- Mit szólsz ehhez? - támaszkodott meg ismét, s nézett a szemeimbe. - Ha ismét úgy érzed magad, mint akkor, gyere el és igyál egy kávét - mosolygott. - Egyébként Changbin vagyok - mutatkozott be. - Seo Changbin.

- Tudok valamiben segíteni? - kérdeztem, mire a férfi összeráncolt a szemöldökét. Kaptam egy lehetőséget. Itt az ideje, hogy megragadjam. - Elég messze lakok és a taxi drága. Legalább legyen értelme, amiért eljöttem ideáig és nem csak egy kóstoló miatt - mondtam, ő pedig elmosolyodott.

- Így próbálsz munkát szerezni? - döntötte oldalra a fejét.

- Így próbálsz vásárlókat szerezni? - kontráztam. Erre csak elnevette magát, s felém csúsztatott egy jegyzettömböt.

- Onnantól számoljuk az asztalokat - mutatott balra, én pedig arra nézve csak bólogattam. - Erre írd fel, hogy mit szeretnének és add le a pultnál - mondta.

- Nem kell kivinnem? - érdeklődtem.

- Nem, arra vannak a többiek. Vagy netán pincéri képzést kaptál? - kérdezte, én pedig megráztam a fejem. - Kitartást - mondta, s felém nyújtott egy kötényt. Mosolyogva vettem el, amit próbáltam úgy elrejteni, hogy közben ajkaimat harapdáltam. Ám van, ahol a próbálkozás mit sem ér.

A kávézó este kilencig volt nyitva és azt kell mondanom, hogy remek hangulata volt. A lányok is nagyon rendesek voltak velem, egészen összebarátkoztam velük. Changbinról pedig nem is beszélve. Bár az övé a kávézó, gyakran besegített, s úgy tűnt, nagyon népszerű a látogatók körében. Nem csodálom, tagadhatatlanul jól nézett ki.

Amíg ott voltam, egy percig sem gondolkoztam a szerencsétlen kis szerelmi életemen, ami eddig nem is teljesedett be. Ahogy azon sem, hogy vajon én kapok-e ezért fizetést. Elvégre dolgozom, csupán nem vagyok leszerződve velük.

A nap végén kissé fáradtan segítettem a többieknek letörölgetni az asztalokat. A rádiót, ami egész végig kellemesen halkan szólt, most feljebb vettük, s közösen énekelgettük a slágereket, amiket éppen dobott a gép. Nagyon jól éreztem magamat a társasággal. Igazán családias.

Már csak ketten voltunk Changbinnal, aki külön kérte, hogy várjam meg. Én pedig hülye lettem volna nemet mondani, ezért, miután összepakoltam a cuccaimat, leültem kint arra a bárszékre, amire érkezésemkor is. Amikor a férfi megjelent, elmosolyodva csúsztatott felém egy borítékot.

- Szép munka volt - mondta. - A külföldieknél igazán előnyös, hogy beszélsz angolul.

- Az angol az anyanyelvem - nevettem, ő pedig bólintott egyet. - Viszont ezt... Nem fogadhatom el - utaltam a pénzre, mire az alfa nagy szemekkel nézett rám. Szerintem most először történt az, hogy én leptem meg úgy, hogy az kiüljön az arcára is. - Nem dolgozom neked - rántottam vállat egyszerűen.

- Ma azt tetted.

- Ha ennyire ki akarsz fizetni... - kezdtem bele, ám megakadtam. Össze kellett szednem minden bátorságomat hozzá, viszont úgy gondoltam, ha most nem ragadom meg ezt a lehetőséget, legközelebb nem lesz kar, ami után nyúlhatok. - Akkor engedd meg, hogy holnap is itt legyek és felvegyem a rendeléseket. Azt mondtad, hogy hasznos az angolom - mosolyogtam.

A férfi ekkor közelebb hajolt hozzám, mire az összes vér az arcomba szökött, csak úgy, mint az ő meggyes illata az orromba. Nem rémített meg, szimplán zavarban voltam.

- Lenne egy feltételem - mondta szemeit le sem véve rólam. Nagyot nyeltem, s csak vártam, hogy kinyögje, mit szeretne. - Ne rejtsd el a szeplőidet. Édesek - mosolygott, majd kimászott az aurámból. Bár a kijelentésének hála, nem könnyebbültem meg, sőt, tartóssá tette orcáim színét. - Durván egy hónap a próbaidő. Ha addig nincs veled gond és ki tudunk tanítani, akkor megkapod az állást - fogott a pulton lévő kulcsokra. - Gyere, fogjunk egy taxit. Kivéve, ha nem akarsz sétálni - biccentett a fejével, mire én azonnal leugrottam a bárszékről, s mellé sétálva, egy hatalmas mosollyal válaszoltam neki.

- Sétáljunk húsz percet és aztán hívjunk taxit.

A férfi erre elnevette magát, de nem volt ellenvetése. S ahogy azt kértem, kicsit sétáltunk közösen, majd taxival hazamentünk. Először mindenképp engem akart, hogy kitegyenek, mert semmiképp sem akarta, hogy valami bajom essen ilyen későn.

Mondanom se kell, amikor beértem a lakásomba, örömömben majdnem felsikítottam. Tudom, ez nem jelent semmit, viszont én többet láttam a dolgokba. Annyira boldoggá tett, főleg, hogy ő még az arcomon ékeskedő szeplőimet is megdicsérte.

A fülig érő mosolyomat semmi sem tudta volna levakarni abban a pillanatban. Bár ez még csak a kezdet, de boldog voltam. Igaz, nem kaptam le senkit, s engem se csókoltak meg. Gyakorlatilag még mindig magányos voltam, viszont, amint eszembe jutott a meggy kedves illata, a bennem lévő űr lassan eltűnni látszott.

Talán mégis köszönetet kellene mondanom Soojinnak, amiért elrángatott abba a buliba. Majd később arra is sort fogok keríteni. Nem sietek el semmit. Az élet majd úgyis felém sodor mindent, amit kell. Én pedig kénytelen vagyok elfogadni ezeket. Bár... A mostanit talán túlságosan is vártam.

Végül csak megismertük egymást, Seo Changbin. Ez lehet, hogy valóban a sors keze volt.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék!

Nagyon-nagyon boldog, áldott és békés karácsonyt kívánok nektek😌♥️♥️♥️ Remélem, hogy mindenki jól van és megtalálja a régóta várt changlix specialt😌♥️♥️♥️

Hamarosan érkeznek a jikook special részek, szóval hamarosan ismét találkozunk🥰♥️♥️♥️

Addig is vigyázzatok magatokra és csak finoman a sok-sok karácsonyi sütivel, haha🥰

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook