Bár megvettem a teszteket, még nem használtam őket. A biztonság kedvéért többet is vásároltam, bár a gyógyszertárban lévő hölgy mondta, hogy lassacskán felesleges lenne ezekért pénz költeni, mert az illatomon érződik a változás. Mindenesetre én biztosra mentem.

Jungkooknak nem árultam el, hogy mi kellett, s hogy ne legyen gyanús, vettem vitaminokat. Ezek közül még van otthon, de nem jutott más az eszembe, ami vény nélkül is kapható lenne. Megvártam a holnapot. Tudtam, hogy délelőtt Jungkook az anyukájával megy hűtőt nézni, ugyanis megadta magát az előző. Az erős fiúk pedig felajánlotta segítségét. Éppen ezért is hívtam át délutánra Felixet. Ha valaki, akkor ő igazán megérdemli, hogy elsőként tudjon róla a baráti körömből. Mindig mellettem volt és segített nekem. Ráadásul a lehető legjobban ismeri a múltamat, s a félelmet, ami az okozott. Ez a legkevesebb, amivel köszönetet mondhatok a támogatásáért.

Amikor a párom elment, egyből tárcsáztam az omegát. Nem mondtam el semmi konkrétumot, csak annyit, hogy sürgősen jöjjön át, mert szükségem van rá. A szeplős fiú azonnal rohanni is kezdett. Szerencsére hétvége volt, nem dolgozott, de ha úgy lenne, Changbin biztosan elengedné őt.

Amíg vártam rá, levettem a pulcsimat, s remegő kezekkel szaglásztam bele. A könnyeim azonnal homályosítani kezdték látásomat. Valóban érezhető volt, hogy a kókusz mellett más illatok is feltűntek. Az alma és a fahéj. Én magamon nem érzem, ezért sem tűnt fel, de így, hogy felnyitották a szemem... Valóban valami megváltozott.

Ajkaimat rágcsálva néztem meg magam a tükörben. Fel sem tűnt, hogy egy ideje már nincs heatem. Igaz, közel egy hete, talán picit több pár nappal, hogy késik ez a periódus. Ha ez igaz, akkor...

Meghallottam a csengő hangját. Azonnal visszavettem a felsőmet, hiszen esős idő volt, s nem akartam megfázni. Ha tényleg babát várok, akkor különösen oda kell figyelnem az egészségemre.

Lebaktattam a lépcsőn, s ajtót nyitottam Felixnek, aki kipirult arccal, lihegve, térdein támaszkodva nézett fel rám. Haja össze-vissza állt, néhány tincse pedig homlokához tapadt az izzadsága miatt. Az állam leesett.

- Te futottál? – kérdeztem rá mindenféle köszönés nélkül.

- Hogyne... Futottam... Volna. – lihegett, s került meg engem, hogy bejöhessen, ám mellettem hirtelen megállt, s ekkor tudtam; valószínűleg ő is megérezte. – Jimin... Te...?

- Nem tudom még. Legalább is nem biztosra. – zártam be az ajtót, s egy sóhajtás kíséretében indultam a kanapé felé, hogy oda leülhessünk, s beszélgethessünk.

A szeplős ausztrál először a konyhába ment, hogy hozzon magának, illetve nekem is egy kis narancslevet. Kortyolt párat, aztán pedig belekezdett, ugyanis én nem is tudtam, hogy mit mondjak elsősorban.

- Tehát valószínűleg terhes vagy. Legalább is az illatod... Jelentősen megváltozott. Még én is kiszúrtam, pedig omega vagyok és a kezdeteknél lehetsz. – vázolta a jelenlegi állást, én pedig bólintottam egyet. – Nem szedsz fogamzásgátlót? – ráncolta a szemöldökét, hiszen tudja, hogy azt rendszeresen felírja nekem Jungkook, persze az én kérésemre, s legutóbb is megtette mindezt. Az ajkaimba haraptam ennél.

- Amikor megjelölt... Aznap este valamiért nem vettem be, csak... Egyszerűen lehúztam. – rántottam vállat. – Azóta folyamatosan ezt csinálom. Úgy voltam vele, hogy nem lesz könnyű, mert volt egy abortuszom, de mégis...

- Elsőre sikerült. – fejezte be helyettem a mondatot, én pedig biccentettem a fejemmel, miszerint igen, pontosan így van, ahogyan mondja. – Tehát... Szeretted volna, igaz? – ejtett lágy mosolyt, én pedig zavartan, piroskás pofival, összehúzva magam bólintottam. Lix a kezemre fogott, mire felnéztem rá. Könnyesek voltak a szemei. – Annyira örülök, amiért végre... Végre az a Jimin vagy, akit megismertem. Az életvidám, aki mer adni magára, hogy az alfák sorban álljanak érte és... És aki engedett a szerelemnek. – csúszott közelebb hozzám, én pedig éreztem, hogy hamarosan elsírom magam, ugyanis már remegtek az ajkaim, s lefelé görbültek, annak ellenére, hogy boldog voltam. – Olyan jó téged boldognak látni! – ölelt át, én pedig eddig bírtam, sírni kezdtem, mint egy ovis, de ezt már könnyedén ráfoghattam a terhességre.

Belegondolva, rengeteg előjele volt. A hirtelen hangulatingadozásaim, hiszen egyik pillanatban nevettem, aztán sírtam, ideges voltam, utána boldog. Ugyanakkor folyamatosan ettem, még azt is, amihez eddig hozzá se értem. A hús is jobban fogyott a tálcáról, természetesen miattam. Utána pedig rohantam a mosdóba, mert minden jóízűen elfogyasztott kaja kijött belőlem. Ugyanakkor a régi kedvencem, a hínárleves már hányingert keltő szaggal bírt számomra. Pedig nagyon szeretem, de most rá se bírtam nézni. Felfordult tőle a gyomrom.

A mellbimbóim érzékenysége is emiatt lehetett, hiszen ma már aligha bírok elviselni magamon egy felsőt, annyira zavar. Mindezek mellett a nesztingelés is, amit szintén nem vettem észre, akárcsak a heatem elmaradását.

S végül az illatom, amit biztosan megéreztek többen is, legfőképp alfák, hiszen az ő szaglásuk kifinomultabb, ha omegákról van szó. Valószínűleg Jungkook is tudott már róla, mert a napokban sokkal figyelmesebb lett velem, s hiába hánytam, nem küldött el orvoshoz, márpedig régen az lett volna az első, hogy elvisz egy hozzáértő emberhez. Mégsem szólt, mert szerette volna, hogy... Magamtól jöjjek rá. Avagy nem akart elijeszteni. Ő szeretne babákat, viszont tudatában volt annak, hogy én tartózkodok. Legalább is látszólag. Valójában már a jelölés éjszakáján megadtam az esélyt. Hiszen azóta minden egyes kis pirula a lefolyóban kötött ki.

- Megcsináljuk a teszteket? – kérdezte Felix, én pedig a felsőm ujjába törölve a könnyeimet, s szipogva, mégis mosolyogva bólintottam egyet.

Az omega megfogta a kezemet, én pedig a fenti mosdó felé vettem az irányt. Ott ő meg is állt az ajtó előtt, ugyanis innentől egyedül kellett intéznem a dolgokat. Magamra zártam a falapot, s a fióknál elfordítva a kulcsot, kihúztam azt. Benne voltak a tesztek, amik csak arra vártak, hogy munkálatokba fogjanak.

Csináltam már egy párszor tesztet, így tudtam, hogy mit kell, viszont a várakozási idővel nem voltam tisztában, éppen ezért ismét átnyálaztam az egész használati utasítást, hogy megtudjam, melyikre mennyi időt kell szánni. Ezek után megcsináltam a szükséges előkészületeket, s a dobozokba visszaraktam a dolgokat. Alaposan megmostam a kezeimet, s kimentem Felixhez. Ő csak a karomra simított, s szó nélkül sétáltunk vissza a nappaliba.

Az omega nagyon beleélte magát, s már most plüssöket nézegetett a neten, kisruhákat, illetve névötleteket sorolt fel, hogy ő mit adna, ha lány, illetve, ha fia lenne.

- Nem tudom, én nem igazán gondolkoztam ezeken. – rántottam vállat. – Amikor pedig először voltam terhes, időm se volt agyalni a neveken. – ingattam a fejemet, s bár bántam, amiért akkor elvetettem a picit, most valamiért nem éreztem magamban azt az űrt, amit eddig folyamatosan.

- Akkor lányt vagy fiút szeretnél inkább? – próbálta szűkíteni a kört az ausztrál, de én csak megforgattam a szemeimet.

- Egészségeset. – mondtam, de ő csak csattogni kezdett a nyelvével.

- Jó, akkor tegyük fel, hogy bármilyen lesz, akkor is egészséges baba születik. Válassz, fiú vagy lány? – állított ismét válaszadás elé, én pedig elhúzva a számat gondolkodni kezdtem.

- Igazából... Nekem tényleg teljesen mindegy. Nem tudom, mindkettővel el tudom képzelni magam a jövőben. – mosolyogtam bután, ekkor pedig Felix telefonja csörögni kezdett. Jobban mondva az arra beállított ébresztő.

Bár van, amelyik teszt eredménye hamarabb megtekinthető, mi inkább egyszerre akartuk látni őket. Kissé ideges voltam, emiatt pedig a hányinger is rám tört egy pillanatra, mégis igyekeztem ezt figyelmen kívül hagyni, ahogy a remegő kezeimet is. Végül az omega segített nekem a dobozkák kinyitásában, s kezecskéjével letakarta az eredményeket. Nagy levegőt vettem.

- Készen állsz? – kérdezte meg tőlem, én pedig kezét bámultam. Készen állok? Valóban készen állnék erre?

Annyi éven át volt egy hatalmas űr a szívemben. A fájdalom tőrének hátrahagyott helye. S most úgy érzem; meggyógyultam.

A válasz: igen. Valóban készen állok.

Miután bólintottam, a fiú lassan lehúzta a kezét a tesztekről. A legfelsőt láttam meg először. Egy jól látható csík volt, s mellette egy másik. A szívem nagyot dobbant, de nem akartam mindent a véletlenre bízni, ezért tovább vezettem a tekintetemet. A kicsit „okosabb" kütyük is egyöntetű választ mutattak.

Felix leesett állal nézte a kezében tartottakat, majd egy hatalmas mosollyal ölelte át sírás miatt rázkódó vállaimat.

- Gratulálok, Jimin. – suttogta. – Vettél már anyukádnak ajándékot? – kérdezte, én pedig szemeimet törölgetve ráztam meg a fejem. Semmit se találtam, ami ne lenne már neki. Viszont Lix megoldotta a problémámat. – Szerintem ez tenné őt a legboldogabbá. Végre meggyógyultál, Jiminie. – nézett a szemeimbe, én pedig elmosolyodtam.

Igen. Igaza van.

Az omega nem maradt sokáig, mert Changbinnel volt randevúja a mai nap. Én pedig kihasználva azt, hogy egyedül vagyok, agyalni kezdtem. Bár biztos voltam benne, hogy Jungkook tudja, legalább is sejti, hogy babát várok, szerettem volna valahogy átadni a teszteket. Arra jutottam, hogy elmehetnénk közösen a hegyekbe. Szöulban most éppen valamiféle parádé megy, végig ki van világítva az ösvény. Biztosan szép látvány lenne este.

Fel is hívtam őt, hogyha hazaér, akkor úgy készüljön, hogy én ki szeretnék nézni oda. Nem volt ellenvetése, viszont azt megemlítette, hogy akkor még várnom kell rá, ugyanis elmegy tankolni. Nekem ez nem jelentett problémát, legalább elő tudtam készülni.

Nem akartam csak úgy odaadni neki a teszteket, viszont semmilyen szép dobozka nem volt itthon, amibe beletehettem volna őket. Mindezek mellett az ajándéktáska ötletét is elvetettem. Meglepetést akartam – hiába tudhatta –, az pedig nagyon feltűnő lett volna, ha végighurcolom az egész felvonuláson.

Végül – nagyon kreatívan – lefestettem az eredeti dobozt. Egyet raktam bele, nem kellett mindet, hiszen egyértelmű volt a dolog. Egy kicsi szalagot is tettem rá, masnit kötöttem – bár megszenvedtem vele, mert borzalmas a kézügyességem – és késznek gondoltam. Már csak nekem kellett felöltöznöm. Nem szerettem volna feltűnő lenni, ezért egy teljesen átlagos szettet vettem fel. S aztán a kiválasztott pulcsimat le is cseréltem Jungkook egyik feketéjére, hogy érezhessem az illatát. Annyira jó volt az ő cuccaiban lenni, hogy az hihetetlen.

Amikor az alfa hazaért, én már készen álltam, s egy táskával a hátamon vártam. Raktam bele innivalót, bár volt egy olyan sejtésem, hogy feleslegesen, mert ha megkívánok valamit, úgyis azt fogom inni, avagy enni. A férfi is gyorsan átöltözött. Egy fekete farmer fedte a lábait, egy szintén ilyen garbó, s egy dohány színű szövetkabát. Elegáns volt, akárcsak eddig, de ez volt ő. Legalább, ha itthon van, akkor hajlandó hordani kényelmesebb öltözeteket. Persze a kisebb sárcsatánk után.

El is indultunk a hegy lába felé, ugyanis ott kezdődött az egész. Rengeteg stand volt felállítva végig az utca mentén. Így is messzebb kellett parkolnunk, mert nem találtunk egyszerűen parkolóhelyet. S mint később kiderült, azért volt ez az egész felhajtás, mert egy ma volt a Nemzeti Park 39. évfordulója. Minden évben tartanak felvonulást, s ilyenkor ingyenes a belépés is, de még sosem voltam. Amikor a gimivel mentünk, akkor is lebetegedtem, s lázasan nyomtam az ágyat a kollégiumban, Felix pedig mellettem maradt, hogy ápolni tudjon. Amúgy is utál gyalogolni.

Két perc sem telt el, én már az egyik corn dogos standnál álltam sorba, hogy vehessek magamnak egyet. Olyan jó illata volt, hogy nem tudtam ellenállni neki, s szinte folyt utána a nyálam. Ám, amikor sorra kerülhettem volna, elment tőle az étvágyam, s inkább a fagylaltostól kértem egy csokoládés gömböt, pedig sosem rajongtam a csokis fagyiért. Jungkook vett nekem halat is, amit frissen sütöttek, bár a felét ő ette meg, mert egy idő után rosszul éreztem magam miatta. Forró citromos teát is szürcsölgettünk, miközben elindultunk fel. Bár a lábaim kicsit fájtak úgy az út felétől, mégsem terveztem megállni, s itt feladni mindent.

- Tarthatunk pihenőt. – mondta az alfa, de én megráztam a fejem, s kipirult arccal, mint egy kétszáz kilós vénember, léptem kettőt, hogy a férfi mellé érhessek. Komolyan sokkal nehezebbnek éreztem a testem így, fáradtan. – Jimin, nem kell megmászni a hegyet. – kuncogott, de én csak csúnya pillantásokkal illettem.

- Már hogyne kellene? – puffogtam, s kihúzva, illetve kifújva magam, eltökéltem indultam előre, de a férfi a kezem után kapott, s visszahúzott. Szinte a mellkasának ütköztem, de nem álltam ellen az ölelő karjainak.

- Ne hajtsd túl magad, kedvesem. – mondta nyugodt hangon, én pedig nagy szemekkel néztem fel rá. Szinte csillogott a tekintete a lámpák miatt. Csodálatos volt, akárcsak a lágy hangja, amivel szinte simogatott. Annyira reménytelenül szerelmes voltam ebbe a tisztavérűbe, hogy arra szavak nincsenek.

- Éhes vagyok. – mondtam csak ennyit, ő pedig elnevetve magát elengedett, s felém nyújtotta az egyik kezében lévő sós óriásperecet, amit vett. – Köszönöm szépen. – mosolyogtam, s bele is haraptam a finomságba. Annyit zabálok, hogy az már bűn, de jelenleg nem is érdekel. Főleg, hogy tudom, hogy miért vagyok éhes folyamatosan.

Miután megettem a felét az ételnek, ismét útnak indultunk. Nem mondom, telített pocakkal még nehezebb volt, de megcsináltuk. Megmásztuk a hegy azon részét, ahol még rendes, betonozott út volt. Ez gyakorlatilag az alsó szint, de nem igazán érdekelt. Én már itt is a halálomon voltam, s a kilátás innen is csodálatos volt a városra. Így is közel egy órán át meneteltünk, s a 160 métert elértük. Legalább is ez volt felírva. Nekem ez tökéletesen megfelelt az elvárásaimnak.

Nem voltak sokan, amikor megérkeztünk, egy család volt ott, lőttek néhány képet, aztán tovább is álltak. Ahhoz képest, hogy mennyien voltak lent, a hegy lábánál a standoknál, fel a hegyre kevesen jöttek. Gondolom jobban megérte nekik nappal, de én ki nem hagytam volna az éjszakai látványt.

Jungkook is elővette a telefonját, hogy készítsen néhány fotót. A város gyönyörű volt. Minden fényben úszott a sötét éjszakában. Csodálatos látvány, az már biztos.

A férfi még videót is készített, én pedig mögötte álldogálva úgy gondoltam, hogy nem is lehetne tökéletesebb időzítés énnel. A közeli padra letettem a táskámat, amit Jungkook el akart venni tőlem többször is, hogy ne én cipekedjek, de nem adtam neki oda, nehogy belenézzen, s meglássa a kis, ovis szinten kifestett dobozkát masnival, amiben a terhességi teszt van.

Szerencsére nem figyelt fel arra, hogy arrébb sétáltam pár lépéssel, hogy kutakodni kezdjek. A gyér fény miatt alig találtam meg a keresett dolgot, de szerencsére kitapintottam. Visszazártam a táskát, s a hátam mögé rejtettem a tesztet. Ajkaimat rágtam idegességemben. Tisztában voltam vele, hogy tudja. Legalább is valószínűleg ő is kiszagolta, de elmondani még így is... Furcsa volt. Örültem, mert én is akartam, de izgultam.

- Nem csinálunk egy közös képet is? – kérdezte a férfi, s bár felém fordult, mégis a telefonján nézte át a készített fotókat. – Szeretnék eldicsekedni a neten én is, hogy milyen szép omegám van. – mosolygott magának. Megköszörültem a torkomat, ő pedig végre hajlandó volt szembogaraival megtalálni az enyémeket. – Valami baj van, pici? – kezdett el aggódni, s közelebb is lépdelt hozzám, egészen addig, amíg meg nem tudta simítani a karomat. Összeráncolta a szemöldökét. – Mi van a hátad mögött? – kérdezett rá.

- Hát... – nyeltem nagyot. – Szóval egy ajándék ne... Neked. – motyogtam zavartan, s ide-oda kezdtem billegni, vörös fejemet pedig lehajtottam.

- Ajándék...? – kérdezett vissza, én pedig bólintottam egyet, s óvatosan, remegő mancsokkal kettőnk közé emeltem a kis dobozkát.

- Nézd el, nem a legszebb a csomagolás. – sutyorogtam. Tényleg elmehettem volna venni egy szebbet, de már mindegy.

Jungkook átvette tőlem a kis dobozkát, s először rám pillantott, csak aztán bontotta fel rajta az egyébként díszként funkcionáló masnit, utána pedig felnyitotta a dolgot. Összeráncolta a szemöldökét, s egyik kezét a nyílás elé tartotta, a másikkal megdöntötte a kartont, hogy kicsússzon belőle a benne lévő ajándék. Pont a hátával érkezett a tenyerébe, ezért meg kellett fordítania, de ekkor már ott ült a mosoly az arcán, ami csak szélesebb lett, amikor láthatta az eredményt.

- Gondolom te már érezted, szóval nem ért különösebb meglepetés, de... – kezdtem bele zavartan, emiatt pedig a földet bámultam, lábammal pedig a földet kapartam. Ekkor viszont a férfi magához húzott, s egy kedves, szoros ölelésbe vont.

- Köszönöm, pici. – suttogta, de tökéletesen hallottam minden egyes szavát. – Köszönöm, hogy bízol bennem. – remegett meg egy pillanatra a hangja, ami minden feszültséget eloszlatott bennem.

Gyönge karjaimat én is nyaka kör fontam, s mélyet szippantottam kellemes aloe vera illatából.

- Én köszönöm, hogy bízhatok benned, Jungkook. – mondtam, s hallottam, amint a férfi szippant egyet. Nem akart sírni, de a remegő hangja, s ez arra utal, hogy nehezebb volt visszafognia magát, mint valaha. Nekem pedig pont ez adott erőt.

Tudtam, hogy az öröme valós. Hogy az érzelmei, amiket felém mutat, nem csupán hamis ábrándok, amik játszadoznak velem. Ez a férfi... Valóban kiérdemelte a bizalmamat. Hiszen nem csupán magamat adtam neki, de az akkori traumám szinte eltűnt mellette. A felhők mögül előbújt a fénylő Nap, s sugaraival melengeti az arcomat. Hagyom, hogy simogasson, s nem bújok el az árnyékba. Ezt jelenti a bizalom, s a kötelék kettőnk között.

Hogy a félelmekből táplálkozó démonok már csupán szemlélői a jelennek, s a jövőnek. Mert a dög, melyet eddig fogyasztottak, az általuk megölt egy részem eltűnt. S a sötét űr, melyet a fájdalom tőre okozott heget hagyott. Emléket, de van egy fontos dolog, amit ezentúl mindig észben fogok tartani.

A holt hegek élő bőrömön nem azt jelentik, hogy gyáván vesztettem az élet ellen, hanem azt, hogy nyertem, mert talpon maradtam, s kijöttem egy sötét útvesztőből, ahova mikor betettem a lábamat, zsákutcának véltem. Zsákutcának, aminek a fala előttem volt, s látatlanul a sötétség mögém is épített egyet. De a rácsokon át, eme pokoli önbörtönben a fény beszűrődött, te pedig kezed nyújtottad felém.

Köszönöm, hogy bízhattam, s köszönöm, hogy élhetek.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Meghoztam az utolsó előtti részt🥺 Holnap felteszem a 7-00-át, illetve az epilógust, meg persze az eredményét a szavazásnak😌

Szeretném ismét elmondani, hogy mindenképp maradjatok arra, mert lesz nektek egy kis meglepetésem😌🥰

Illetve...

❗️A SZAVAZÁST EZENNEL LEZÁROM❗️

Még a mai nap összesítem a 6-00 alatt összegyűlteket. Igaz, írtam folyamatosan, de semmiképp sem szeretnék tévedést😌

Holnap ismét egy újabb sztoritól búcsúzunk, vasárnap pedig köszöntünk egyet🥺 Hihetetlen, igaz? Baromi gyorsan elment ez az "1 év".

Mit gondoltok Jungkook reakciójáról?🥺 Aranyos volt, hogy megvárta, amíg Jimin mondja el neki, pedig már tudta egy ideje😌♥️ De fontos, hogy megadjuk a lehetőséget a másiknak is🥰

Hogy vagytok kedveseim? Így, a könyv vége előtt🥺♥️♥️♥️

Holnap találkozunk😌🥰♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook