Nemrég kaptunk egy hívást, miszerint Kang Jongsu állapota elég jó ahhoz, hogy elkezdődjenek a tárgyalások. S az, hogy ismét látnom kell őt, teljesen kikészített. Ideges voltam, mindenre képes voltam ugrani, s akár sírni is egy sort, amiért ide kötöttünk ki. Arról nem is beszélve, hogy semmi sem maradt meg bennem. Két napja a vécét dédelgetem, s már külön fogkefém van arra az esetre, ha hánynom kell és utána egyből megmoshassam a fogaimat. Már a mentoltól is rosszul vagyok. Egyébként sem bírom az illatát, de az eddigi kellemesnek ható fogkrém íze átváltott az egyik legnagyobb borzalomba, amit csak el tudnék képzelni.

- Kicsim, biztosan minden rendben? – kopogott kettőt az ajtón Jungkook, hangjában pedig némi aggódás hallatszott. Letöröltem a szám szélét, s remegve kapaszkodtam a mosdókagylóba. A tükörben láttam a csapzott hajamat, ugyanis a hányás rendesen megizzasztott, s könnyeket is csalt a szemeimbe. Gyűlöltem ezt az érzést, de tudtam, hogy ezek után vége mindennek. Nem kell többé félnem sem nekem, sem pedig Misoonak.

Akármi történt, hálát adtam az égieknek, hogy nem őt bántotta. Ki tudja, hogy mi történik a babával. Ha elvetélne, biztosan belehalna a fájdalomba. Akár bele is őrülne, hiszen annyira várja a pici érkezését. Már most nagyon imádja őt. Mellette én is darabokra törnék, mert – bár furcsa ezt hallani – úgy érzem, hogy az a gyermek az enyém is. Az én akkori hatalmas hibám jóvátétele. Az élet, akit akkor én hagytam elveszni, s az élet, akiért én is foggal-körömmel küzdöttem, hogy lehessen.

Láss, s érezz.

Lassan kivánszorogtam a mosdóból, s a férfi mellkasának esve bújtam hozzá. Közelebb és közelebb akartam kerülni, hogy jobban érezzem az illatát, a belőle áradó meleget. Szemeimet lehunyva szimatoltam meg őt. Annyira megnyugtatott.

- Most jobban vagyok. – motyogtam, s élveztem, hogy egyik kezét a hajamba vezeti, s tincseim közé furakodva ujjaival, masszírozni kezdi fejbőrömet.

- Biztos? – kérdezte, én pedig óvatosan bólintottam egyet, s egy utolsót szippantottam aloe vera illatából.

- Sokkal jobban. – mosolyogtam rá, ő pedig lehajolva egy csókot nyomott a homlokomra. – Csak kicsit ideges vagyok. – húztam a számat. – Azóta nem láttam őt és... Nem szívesen teszem most sem, de tudom, hogy muszáj. Az ügyvéd mit mondott? Jó esélyeink vannak? – kérdeztem érdeklődve.

- Bizonyíték van arra, hogy megvert téged. – biccentett. – Viszont... Én azelőtt támadtam, hogy...

- Ki ne mondd! – szóltam rá idegesen, s hátrébb lépve felemeltem a mutatóujjamat, hogy hitelesebb legyek. – Te nem leszel vádak alatt. Senki sem tudja, hogy akkor még nem voltam megjelölni és ő sem tudja ezt bizonyítani. A mérge nem volt hatásos, teljesen eltűnt belőlem. Nem hagyhatsz magamra...

- Nem is tenném. – rázta a fejét.

- Akkor meg ne idegesíts ilyen dolgokkal, mert így is az agyvérzés kerülget! – csaptam a combjaimra, s ahogy mostanság az jellemző rám, most sem tudtam, hogy miért kaptam fel ilyen hirtelen a vizet, s miért ennyire. Még a szemeim is könnybe lábadtak az engem ért érzelmek miatt. – Mindjárt jövök. – szipogtam, s megfordulva a szobánkba baktattam, magam mögött becsukva az ajtót.

A párnák közé vetettem magam, s bár középen landoltam, Jungkook helye felé araszolgattam. Az ő illata képes volt megnyugtatni, biztonságot nyújtani. Jobb lett volna, ha ő lenne itt, de nem akartam, hogy sírni lásson holmi semmiségek miatt, ugyanis én sem voltam tudatában annak, hogy most éppen miért tört el a mécses nálam. Az már biztos, hogy rettenetes volt az egész.

Holnap lesz a tárgyalás, én pedig azt sem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Minden rendben volt, annyira szép volt minden, hogy alig akartam elhinni, erre ismét látnom kell őt. Ráadásul most szegény Misoonak is ott kell lennie, ugyanis a vádakhoz az ő vallomása is kellett. Ott pedig mindent elmondott, ami őt érte régebben. A sok fenyegetést, a zaklatást, amit a férfitől kapott. Yunho, s Changbin is belekeveredtek az ügybe. Az előbbi egyértelműen, hiszen végig védeni akarta a terhes omegát, míg az utóbbi a mi javunkra akart dolgozni, s elmondani, hogy mennyi mindent tett aznap.

Jungkookot többször is kihallgatták, persze az ügyvédje jelenlétében. A férfi mindent megtesz, hogy ezt az ügyet megnyerjük, viszont a rossz a dolgokban, hogy az ellenfelünk nagyon híres a sok-sok megnyert ügyeiről. Mint megtudtuk, Kang Jongsu egy ideig jogot tanult az egyetemen, de otthagyta. Jobban mondva, elbocsátották. S az egyik ott megismert barátja ez a bizonyos ügyvéd, aki védi őt.

Ismét kopogást hallottam, ezúttal a hálószoba ajtaján. Felnéztem az egyik párna mögül, bár nem mondtam semmit. Ennek ellenére Jungkook benyitott. Először csak a fejét dugta be, s mikor meglátott, elmosolyodva tárta ki a falapot, kezében pedig egy tálcán volt kakaó sok-sok tejszínhabbal, illetve gofri, csokoládés és epres öntettel is, amit a napokban nagyon megszerettem. Még egy szemet is kaptam a piros gyümölcsből, persze kettévágva, hiszen kettő édességet kaptam az alfától.

Azonnal felültem, s boldogan néztem rá. Jó, igazából finomságra, amit nekem készített. Az ölembe tette a tálcát, én pedig neki is láttam az evésnek. Iszonyatosan finom volt, jólesően hümmögtem is miatta.

- Csak óvatosan, picim. Nehogy félrenyelj. – simított a combomra, majd nézett körül. – Miért pakoltál ki a szekrényemből? – kérdezte szemöldökét ráncolva, ahogy a tekintetét lengette az ágyon, ahol valóban az ő cuccai hevertek össze-vissza.

Az állam egy pillanatra leesett, ugyanis nekem fel se tűnt, jobban mondva, nem emlékszek rá, hogy mikor pakoltam ki ennyire. Egy nagyobbacska nyelés után válaszoltam neki.

- Újra akartam hajtogatni az ingeidet és előre kivasalni, amit holnap felveszel. Úgyhogy válaszd ki! – löktem meg picit, miközben lehajtottam a fejem zavaromban, s inkább az ölemben lévő ételt kezdtem tanulmányozni. – Utána pedig hagyj pakolni... – motyogtam.

Az alfa elnevette magát.

- Jól van, kedvesem. Akkor... Legyen mondjuk ez. – emelt fel egy fekete inget maga elé, s döntötte oldalra a fejét. – Mit szólsz hozzá?

- Jól néz ki, de... Nem temetésre készülsz. – mondtam.

- Akkor legyen a fehér? Mondjuk, az egy kicsit átlátszó, mert vékonyabb az anyag. – morfondírozott magában, én pedig hatalmasra nyitott szemekkel néztem fel.

- Legyen a fekete! – vágtam rá, s kicsit nyújtózkodva, de közben vigyázva, hogy ne öntsem ki a tálca tartalmát az ágyra, elkaptam a kezében lévő fehér inget, s magam mögé dobtam. Nem hiányzik, hogy más is lássa a tökéletes testét, a mellbimbóit vagy a tetoválását. Azt gondoltam, hogy ahhoz csak nekem van jogom.

Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy mégis mi a francért szedtem ki Jungkook cuccait. Mármint... Azt tudtam, hogy azért, mert úgy jobban éreztem az illatát, s sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam ezáltal, viszont a kérdés mégis ott botorkált a fejemben... Tényleg ennyire félnék a holnaptól?

Másnap, a tárgyalás napján, még a bíróságon is a mosdónak adtam ki a félelmemet. Kezdett elegem lenni, hogy ekkora gyomorgörcs van bennem. Persze pótoltam a táplálékot, mert étvágyam az rendesen van, viszont ki is jött belőlem az elfogyasztott dolgok nagyja. Emiatt pedig picit gyengébb is voltam, de nem volt mit tenni. El kellett jönni ide, s túl kellett esni a dolgokon.

Nekünk előbb kellett jönni. Mindent átvett a bíró, nekünk olykor-olykor válaszolni kellett ezekre, de főképp az ügyvédünk volt az, aki beszélt. Olyan volt az egész, mint egy újabb kihallgatás, viszont ami a legzavaróbb volt az egészben, hogy a sok-sok idegen személy mellett kamerák vettek minket. Tudósítók, riporterek... A hideg is kirázott ettől a helytől, s örültem, amiért Jungkookkal egymás mellett ülhettünk, ugyanis nem tudom, hogy hogyan bírtam volna ki a közelsége nélkül. Folyamatosan bújtam hozzá, ugyanis megrémített ez a helyzet. Az asztal alatt először a térdemre fogott, aztán pedig a kezemre, hogy ezzel is jelezze nekem; itt van mellettem.

Mindezek ellenére egészen jól ment a tárgyalás, ám amikor beidézték őt, Kang Jongsut is, hirtelen elszorult a torkom. Megfeszültem teljes testembe, s először rá se mertem nézni. Velünk szembe ültették le, bilincs volt a kezén, fején fásli, s szeme alatt még mindig sárgás folt volt. Jungkook ténylegesen ellátta a baját, s ha akkor nem áll le, biztosan megöli.

Szót adtak az ügyvédjének, aki el is kezdte sorolni a mellette szóló érveket. Nem is nagyon figyeltem, hanem azzal voltam elfoglalva, hogy lenyugodjak, miszerint nem lesz semmi baj, itt biztosan nem bánthat. Ám ekkor valami olyan hagyta el az eddig beszélő férfi száját, ami miatt a szívem nagyot dobbant, levert a víz, s hirtelen meg is szédültem.

- Ügyfelem szerint az omega, Park Jimin nem volt megjelölve és úgy támadta meg őt Dr Jeon Jungkook. Erre pedig nem vonatkoznak a farkastörvények. Kérem bíró úr, hogy ezt is vegye figyelembe az ítélethozatalkor, hogy nem védik őket a farkastörvények, ellenben ügyfelemet a jogszabályok igen. – fejezte be mondandóját, s zakója gombjával babrálva le is ült.

Az illatom azonnal felerősödött ezek hallatán. Jongsu... Elmondta, hogy mi történt. Márpedig így mindent bukunk, s még többet is, hiszen Jungkook volt az, aki erőszakot alkalmazott ellene. Nem önvédelem volt, nem jogosan szállt harcba értem, mert nem voltam megjelölve. Ha hamarabb döntök erről és engedek neki, akkor ez az egész...

- Semmi baj. – szorított picit a kacsómon a férfi, s nézett a szemeimbe. Észre se vettem, hogy remegni kezdtem. – Minden rendben lesz, picim. – suttogta még mindig, s egy biztató mosolyt is elejtett, de ez nekem inkább halovány könnyeket csalt a szemeimbe, minthogy megnyugvást adjon. Rettentően féltem, hogy elveszítem őt, s Kang Jongsu ismét pofon helyett segédkezet kap az élettől.

Felpillantottam a gondolataim közt szereplő férfire, ám amikor megláttam őt, s az arckifejezését, ráncba szaladt a szemöldököm. Ajkai egymástól elnyíltak, teste elernyedt, szemeivel lágyan pillantott rám, már-már úgy, mintha valami mélyen megérintette volna. Nem értettem, hogy mégis mi ez, így gyorsan elkaptam róla a tekintetem, s próbáltam a mi ügyvédünkre koncentrálni, aki éppen a mi oldalunkon érvelt, s hajtogatta a lapjait törvényszámokat és azok pontos fogalmát elmondva. Próbáltam arra koncentrálni, de nem ment.

Ezer, s attól több gondolat kavargott a felemben. Ott volt Jungkook... Hogy mi lesz velünk, ha megnyerik a pert. Aztán Misoo, hogy vele mi lesz, ha szabadlábra helyezik a férfit. Ez rengeteg stressz, ami jelenleg ér. Ugyanakkor ott volt az a különös tekintet, amit nem tudtam hova tenni. Jól az emlékezetembe véstem, s a régi emlékek között kutatva kerestem hasonlók után. Milyen jelentéssel bírhat?

Kang Jongsu olyan volt, mint aznap a volt lakásomnál. Teljesen kiszámíthatatlan. S talán régen minden szokását ismertem és tudtam, hogy hogyan fog lépni, hogyan reagálna egyes dolgokra, mára ez megváltozott. Nem tudtam őt beelőzni, hogy lássam, mit tartogat a jövő, milyen akadály lesz előtte, amit majd át kell ugrania, s én arról tudjak, hogy neki ezt kell tennie.

Az ő védője következett, a kék öltönyös férfi a lapjait fogva fel is állt, ám mielőtt belekezdett volna, Kang Jongsu szóra nyitotta a száját.

- Hazudtam. – mondta ki ezt a szócskát, mire mindenki, még én is, felkapta rá a fejét. Folytatta, annak ellenére, hogy csitítgatta őt az ügyvédje. – Mindent bevallok.

- Mit művelsz?! – kérte számon. – Veszíteni akarsz? – idegeskedett, bár ezt próbálta halkan intézni. A bíró felé fordult. – Kérem, említettem az elején, hogy az ügyfelem mentális problémákkal küzd és...

- Az csupán a hirtelen agresszióra tért ki. – szólalt meg a bíró. – Hallgatom a vádlottat, kérem, foglaljon helyet, Shin ügyvéd. – intette le őt a szakállas, a kék öltönyös pedig remegve az idegtől, de leült. – Nincs is megfelelőbb alkalom arra, hogy kiderüljön az igazság, mint egy tárgyalóteremben, nem igaz, Kang Jongsu-shi? – tette fel a költői kérdést az öreg. – Kérem, mondja el, hogy miben hazudott és mit akar bevallani. – adta át neki a szót.

Le sem tudtam venni a szemeimet a férfiről. A bilincs csörgött a kezén, amint felállt a székből. A rendőrök mindkét oldalán ott álltak, s két karjára fogtak, pedig nem tudott volna mit tenni. Látszott rajta, hogy gyenge még, s nem épült fel teljesen ahhoz, hogy ámokfutásba kezdjen. Egy pofontól is kifeküdne jelenleg.

- A verekedést én kezdeményeztem. – mondta, nekem pedig egy ráncba szaladtak a szemöldökeim. – Azért, mert magamnak akartam Jimint, de ő... Akkor már meg volt jelölve. – mondta ki, mire mást se lehetett hallani, csak a kamerák kattogását, amint fotózzák őt, akár egy hírességet. Az újságírók és tudósítók szorgosan gépeltek, néhányan, hozzánk hasonlóan nem akarták elhinni az előbb említett szavakat. – A farkastörvények egyértelműen őket védik. Dühkezelési problémáim vannak, de ez nem ment fel. Az említett omegával nagyon csúnyán bántam most is és régebben is. Lee Misoot pedig... Erőszak áldozata lett és most az én gyermekemmel terhes. Kényszerítettem arra, hogy vetesse el és mivel nemet mondott nekem és próbálta megszakítani velem a kapcsolatot, zaklatni kezdtem. Minden engem ért vád igaz, bíró úr. – motyogta, s hajolt meg. – Kérem, cselekedjen ennek megfelelően.

- Kérem, bíró úr! Az ügyfelemnek agyrázkódása van, nincs abban a helyzetben, hogy vallomást tegyen én...!

- Nem kapott szót, Shin ügyvéd. – fogta meg a kalapácsát, s koppintott vele. – Szeretnék megbeszélést tartani, hogy meghozhassuk a megfelelő döntést. Fél óra és folytatjuk. – mondta, s egy újabb koppintás után felkelt a székből, én pedig hitetlenkedve dőltem hátra a székben.

Jungkookra pillantottam, hátra tud valamit, de ő csupán szemöldökét ráncolva nézte a gimis exemet. Azonnal tudtam, hogy ő sem érti, hogy miért tette ezt. Van valami terve? Valami rosszabb, amivel talán megnyerheti a pert? Egyáltalán miért hazudott? Nem voltam megjelölve, ezt ő is tudja, hiszen ő maga kezdte el a folyamatot. Ráadásul Jungkook ütött először.

Ez a fél óra, amíg tanácskoztak, kegyetlen volt. Iszonyatosan lassan ment, én pedig már a padon lévő festék egy részét titokban lekapartam idegességemben. S mikor más látható volt a rongálásom, inkább a körmeimnél lévő bőrt kezdtem csipkedni. Szinte már fullasztó volt a türelmetlenségem. A végét akartam már csupán, mert ez a várakozás kikészített. Ismét hányingerem lett, de direkt nem ettem, sokat, hogy ne legyen minek kijönnie belőlem. Ráadásul otthon is kiadtam a gyomrom tartalmát, s még itt is, az egyik mosdóban, még mielőtt elkezdődött volna ez az egész.

Az ajtó nyílt, s visszalépkedtek a kiment urak. Jungkook kezére szorítottam, mire az alfa rám kapta a tekintetét. Ajkaimat rágcsáltam idegességemben, s – bár nem vagyok hívő, most mégis – Istenhez kezdtem könyörögni magamban, hogy minden rendben legyen, s megnyerjük a pert. Vagy ne húzzák tovább, mert ez a hely annyira nyomasztó, hogy én aligha bírok megülni itt. Rendesen émelyegtem, s idő kérdése volt, hogy mikor ájulok el miatta.

Leültek a helyükre, s a szakállas, a bíró nem is kertelt:

- Hosszas tanácskozás után, egyetértés született az ítélettel kapcsolatban.

Azonnal megfeszült a testem, amint ezt meghallottam. A szívem hevesen dobogott a mellkasomban, s ezt az ütemet egyszerre éreztem a torkomban, a halántékomon, s még a kézfejemben is. Biztos voltam benne, hogyha most mérnének egy vérnyomást, akkor a szerkezet kiakadna, s nem lenne képes kidobni egy normális számot.

Szédülni kezdtem, de ki kellett bírnom valahogy. Még semmi sem biztos, semmit sem mondtak el, talán... Talán...

- A vádlott, Kang Jongsu agresszív fellépés, testisértés gyanújával és a farkastörvényekkel való szembemenetel miatt bűnösnek találandó. Szabadságvesztése 20-25 évig tartó börtön, jó magaviselet nem vehető figyelembe. A tárgyalást lezárom. – koppintott, én pedig... El sem akartam hinni. A megfeszült testem hirtelenjében elernyedt, s az elítélt férfira néztem. Lehajtott fejjel bólintott egyet, míg az ügyvédje csupán idegesen szedte össze a szétesett papírtömeget, amit magával hordott.

A minket védő férfi felkelt, s kezet nyújtott Jungkooknak egy nagy mosoly kíséretében, miszerint megnyertük a pert, s most már semmi gond nem lesz, hiszen ez egy végső ítélet számára. Én is felkeltem ültemből, ám még mindig bámultam rá. Vajon miért hazudhatott...?

Misoo és a többiek is lejöttek hozzánk, hogy gratuláljanak. A lány könnyeivel küszködve ölelt át engem, s nem győzött eléggé hálálkodni, amiért annyi mindent megtettünk érte, s most hála nekünk az ő élete és a picié is biztonságban lesz. Illetve én is. Többé nem bánthat. S bár mosolyogtam, s örültem, amiért sikerünk lett, Jungkook pedig velem maradhat, hiszen az ő helyzetét fel sem hozták, miután Jongsu letette a vallomását. Minden szavát elhitték. Hiteles vallomást tett, pedig...

Ahogy elindultunk ki a tárgyalóteremből, megláttam, hogy a férfit egy szobába vezetik, amíg nem jön érte a kocsi, ami majd elszállítja őt a börtönbe. Két rendőr állt az ajtó előtt. Jungkook kezére fogtam, ezzel megállásra késztetve őt. Érdeklődve pillantott le rám, én pedig az ajtóra mutattam.

- Mindjárt én is jövök, csak... Bemegyek hozzá, ha megengedik.

- Jimin, nem hiszem, hogy ez jó ö...! – akarta mondani, de én a szavába vágtam.

- Csak meg akarom kérdezni, hogy miért tette. – ráztam a fejem. – Ez nem vall rá. – néztem fel a férfira. – Kint állnak a rendőrök, ő pedig bilincsben van, valószínűleg hozzákötözve valamihez még. Nem lesz semmi baj. – simítottam az arcára, s néztem a szemeibe. – Már nem lehet semmi baj. – ejtettem egy biztató mosolyt, ő pedig idegesen kifújta a benntartott levegőjét, majd bólintott egyet, s közölte, hogy mindenképp megáll az ajtó előtt arra az esetre, hogyha bármi baj történne.

Az őrök beengedtek, annak ellenére, hogy tudták, hogy ki vagyok. Azt mondták, hogy van kereken 5 percem beszélgetni vele, de nem több. Én pedig ennek tudatában be is nyitottam hozzá. Ahogy gondoltam, mindkét keze az asztalhoz volt bilincselve. Egy széken ült, lehajtott fejjel, s még érkezésemre se kapta fel azt, pedig biztos vagyok benne, hogy tudta, hogy itt vagyok. Nem csupán az ajtó csapódásából, amit bezártak mögöttem, hanem az illatomból is.

Bevallom, amikor ismét kettesbe kerültem vele, megfordult a fejemben, hogy azonnal kimegyek innen, tojva a válaszokra és a bennem ordító kérdésekre, de nem tettem. Ökölbe szorítottam a kezeimet, s tartva a távolságot, annak ellenére, hogy le volt láncolva, megszólaltam.

- Miért tettem? – kérdeztem. Nem akartam konkrétumokat feltenni, hiszen nem tudhattam, hogy bekamerázták-e a helyiséget, esetleg vannak-e poloskák. A férfi hallgatott. – Komolyan, Kang Jongsu. Ez nem vall rád. Mit tervezel? – kértem számon, s éreztem, hogy kezdtem elveszíteni a türelmemet. – Tönkre akarsz tenni minket? Vagy Misoot? Mit akarsz még, hogy...! – nem hagyta, hogy befejezzem. A férfi lágy hangon megszólalt.

- Ez volt a helyes, te is tudod, Jimin. – mondta. Azt hittem, hogy eldobom az eszemet. Felpillantott rám. Szemei csillogtak, de nem úgy, mint legutóbb. Meghatott volt. – Sok rosszat tettem. Túl sok rosszat és ha itt maradok, akkor... Nem tudom garantálni a biztonságotokat. – mondta, nekem pedig ráncba szaladt a homlokom. Miről beszél? Mióta érdekli mindez...?

- Nem értelek. – ráztam a fejem. – Erre előbb is gondolhattál volna. Mindezt csak magadnak köszönheted, hogy itt vagy és... És...! – vettem hevesen a levegőt, s kaptam a hasamhoz, hiszen éreztem, hogy ismét elkezd fájni, s hányingerem lesz. Köhögtem is párat, amint egy kisebb sav feljött a torkomon, de szerencsére nem lett belőle több kellemetlen érzésnél.

- Hamarosan lejár az öt perc! – hallottuk kintről, én pedig megráztam a fejem. Nem fogok semmit se kihúzni belőle. Ő tényleg egy útvesztő, ahol nincs cél, s miután belépünk, a bejárat is eltűnik.

- Hagyjuk... Nem is értem, hogy miért jöttem ide. – sóhajtottam, s már meg is fordultam, hogy kimenjek, de ekkor ismét megszólalt.

- Alma. – mondta, én pedig összeráncoltam a szemöldökeim. Miről zagyvál már megint? – Alma és fahéj. – hallottam a hangján, ahogy mosolyog. – 7 éve... Nem éreztem ezt. – sóhajtott, én pedig ismét hátrapillantottam. Valóban ott ült az arcán egy bugyuta somoly. – Gratulálok. – mondta, erre pedig muszáj voltam teljes testemmel felé fordulni.

- Megtennéd, hogy nem beszélsz így, hanem elmondod, amit akarsz? – kértem a kiakadás szélén állva.

- Tehát még nem...! – kapta fel a fejét, s nézett rám nagy szemekkel. Tényleg nem értettem őt. – Jimin... A tárgyalás előtt is rosszul voltál, nem? – kérdezte, én pedig hátrébb húzódva bólintottam egyet. Nem értettem, hogy honnan tudja, vagy miért érdekli őt mindez, de nem tartottam olyan lényegesnek, hogy hazudjak. Ő ismét elmosolyodott. – Biztos vagy benne, hogy miattam vagy rosszul és nem az alfádtól? – biccentett az ajtóhoz. Tudta, hogy ott vár rám kint.

Először csupán az orromat tudtam húzni erre, de amikor realizáltam, hogy mit mondott, elfehéredtem, s éreztem, amint a szívem heves dobogásba kezd a mellkasomban. Most rajtam volt a sor, hogy nagy szemekkel nézzek rá. Lehetetlen, hogy... Hogy ilyen hamar...

- Itt is én voltam az első? – kérdezett rá, ezzel utalva nem csupán az első csókra, párkapcsolatra, s minden másra, hanem az első gratulációra is.

- Lejárt az öt perc! – kiáltotta be az őr, s hallottam is, amint kinyitja az ajtót, de én még mindig csak a férfira voltam képes bámulni. Mosolygott. Lágyan, s őszintén. Egy olyan oldalát mutatta most nekem, amit még gimiben ismertem, amikor iszonyatosan szerelmes voltam belé.

- Már érted, hogy miért tettem. Vigyázzatok magatokra, Jimin. – mondta még utoljára, mielőtt még becsukhatták volna az ajtót.

Igen, már értem. Hazudtál, s léptél azért, hogy az elrontott, sötét múltból, a hamvakból egy csodálatos, s fényes, reményekkel teli jövő épülhessen.

Kint Jungkook fogadott, s azonnal faggatni kezdett, de én pár másodpercig képtelen voltam a válaszadásra. Csak az járt a fejemben, amit az elítélt férfi mondott;

Alma és fahéj...

Könnyeimmel küzdve borultam hirtelen a tisztavérű nyakába, s úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem múlna rajta. Nem értette, hogy miért lettem ilyen, de nem is volt baj. Nem volt baj, hogy még nem érted, hogy mennyire is szeretlek, s mennyire kiérdemelted a bizalmamat. Mert 7 év után te voltál az egyetlen, akivel a jövőmet megláttam, s ezúttal örömmel mondhattam; akadálymentesen. Mert te nem előttem jártál, de nem is mögöttem, hanem kezemet fogva velem, mellettem, s hogyha úgy adódna, akkor közösen lépjük át az elénk kerülő kordont.

- Valami rosszat mondott neked, kedvesem? – kérdezve aggódva Jungkook, de én csak pityeregve ráztam a fejem, s nem érdekelt, hogy a sós cseppeket felszívja a fekete ing, ami mellkasát fedte.

- Nem. – adtam szóban is választ. – Nagyon szépet mondott nekem. – néztem fel rá szipogva, s mosolyodtam el. – Olyan nagyon szépet... – bújtam hozzá ismét. – Úgy szeretlek, Jungkook. – mondtam. A férfit bár megleptem, nem kellett sok, hogy válaszoljon nekem.

- Én is nagyon szeretlek kicsim. – adott egy puszit a hajamba. – Elkísérjelek mosdóba, hogy megmosd az arcod, mielőtt hazamegyünk? – kérdezte, én pedig megráztam a fejem.

- Csak... Induljunk. – léptem el tőle, s töröltem meg kissé a szemeimet, majd szóltam neki ismét. – És beugorhatnánk egy gyógyszertárba? – kérdeztem. – Vennem kellene valamit. – néztem a szemeibe, ő pedig fejét kicsit lehajtva, hogy elrejtse a mosolyát, bólintott egyet, később pedig szavas választ is adott nekem.

- Persze. – simított a derekamra. – Menjünk, rendben? – biccentett a kijárat felé, én pedig bólintottam egyet, s megfogva a kezét, együtt léptük át a küszöböt magunk mögött hagyva a sok stresszt, aggódást, s másra sem koncentráltunk, mint a jó hírekre. A sikerünkre, s az ettől kezdődő életünkre, ami azt hiszem, innentől lesz csak igazán izgalmas.

Hiszen egy fejezet vége nem csupán a befejezést jelenti, hanem egy esélyt az új kezdetnek.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Meg is érkeztem ezzel a fejezettel😌♥️♥️♥️

Kang Jongsu megkapta, amit megérdemelt. De szerintetek helyesen cselekedett? Elfogadta a sorsát és nem csupán bevallott mindent, de hazudott is. Azt hiszem, rájött, hogy itt neki már nincs több szerepe🥺

Jimin pedig kezd rájönni a dolgokra🥺😌♥️

Holnap lesz a következő rész, szintén este, a 6-09. A befejezés, azaz a 7-00, illetve az epilógus szombaton fog felkerülni, illetve szokásosan ezek után a megszavazott könyv, néhány kisebb érdekesség a comestionnal, a saját véleményem, illetve a köszönetnyilvánítás.

Most itt lehet feltenni kérdéseket, amik érdekelnek titeket a könyvvel kapcsolatban, az írásának folyamatával🥰♥️ Kérdezzetek bátran, mert nagyon szívesen megválaszolok mindent😌♥️♥️♥️

Illetve szeretném ismét elmondani, avagy jelezni, hogy holnap lezárul a szavazás! Mindenki, aki még nem tette meg, szavazzon, mert lehet, hogy azon az egyen fog múlni, hogy melyik történet lesz a következő😌🥰♥️♥️♥️

Hogy vagytok? Milyen érzés, hogy vége lesz ennek a sztorinak is? Bevallom, nekem még mindig hihetetlen😅🥰♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook