Néha nem minden úgy alakul, ahogy azt elterveztük. Olykor kénytelenek vagyunk fejet hajtani a sorsnak, amit nekünk szántak. S sajnos nem tetszés szerint osztogatják a lapokat. Viszont a gonosznak hitt végzet lehet jó, kegyes. A fátumnak két oldala van, ő maga egyetlen személy, két arccal. Míg az egyik ütésre lendíti öklét, addig a másik kedvesen simogatja orcádat.

Mert mindig lesz valaki, aki melletted áll és megvéd.

Fájt a fejem. Éreztem a nyomást a tarkómnál, illetve a homlokomnál is. A végtagjaim egyszerre zsibbadtak, s fájtak. Túl sokat aludtam. Mindig ekkor történik ez.

Lassan nyitogatni kezdtem a szemeimet, hiszen egyre nehezebben tartottam őket csukva. A testem jelezte, hogy nincs szüksége több pihenésre, sőt, már ez is sok volt. Ám a világosságra kicsit rosszul reagáltam. Zavart, nagyon is, úgyhogy kénytelen voltam hunyorítva bámulni a fehér plafont. Saját szuszogásom mellett másét is hallottam. Hamar megéreztem a meleget a kezemen, de csak az egyiken. Nem a fűtést vették fel túlságosan, hanem... Valaki fogja a kacsómat, legalább is rajta tartja a sajátján az enyémen.

Óvatosan oldalra fordítottam sajgó buksimat, s bár homályosan – hiszen nem volt rajtam se szemüveg, sem pedig a kontaktlencsémet nem raktam be –, de láthattam, amint a sötét hajkoronával rendelkező férfi karját használva párnának, s a mancsomat el nem engedve szunyókál. A kellemes aloe vera illat az orromba kúszott, s ez olyan megnyugvást adott, hogy eszembe se jutott az, hogy pánikolnom kellene a honlétem miatt.

- Kicsikém... – hallottam meg anya halk hangját a szoba másik végéből. Felé fordultam, s láttam, amint könnyes szemekkel kel fel a fehér székből, majd szép lassan oson az ágyamhoz úgy, hogy ne zavarja fel az alfát. – Hogy érzed magad? – ült az ágyam szélére, majd kedves kezével megsimogatta a homlokomat.

- Kicsit szomjas vagyok. – szólaltam meg rekedtesen. Sőt, először még egy hang se jött ki a torkomon, hiszen most keltem fel, s úgy éreztem, hogy a kiszáradás szélén állok. A szám belseje szinte szikkadt volt, ám ennek ellenére ajkaim nem cserepesedtek ki.

- Nézd, itt van. – nyúlt a mellettünk lévő kis éjjeliszekrényhez, ahol volt egy kis víz a pohárban, mellette pedig egy fehér papírszívószál. – Majd én fogom, nehogy magadra borítsd. – mondta, én pedig kissé erőtlenül bólintva emeltem feljebb a fejem, hogy kortyolhassak párat. – Csak lassan. – suttogta, hiszen mihelyt megéreztem a friss, hideg nedvet, többet és többet akartam. Annyira szomjas voltam már...

Megvártam, hogy anya visszategye az üvegpoharat a helyére, s csak azután kérdeztem.

- Mióta... Mióta vagyok bent? – néztem rá még mindig kissé bágyadtan. Nem voltak különösebb problémáim, azon kívül, hogy fájt a fejem, a végtagjaim már zsibbadtak a tehetetlenség miatt és a nyakam...! A nyakam...

- Két és fél napja, kincsem. – simogatta meg ismét az arcomat, s lágyan mosolygott rám. – Nagyon ügyes voltál. – nézett rám, tekintetéből pedig áradt a büszkeség kellemes csillogásának barátságos fénye.

- Akkor... Neki dolgoznia kellene. – pillantottam Jungkookra, aki csak szuszogott mellettem. Másik kezemet óvatosan emeltem fel, hiszen az infúzió az csöpögött nekem mindeközben, de ez nem gátolt meg abban, hogy ujjaimat ne bújtassam el puha tincsei között.

- Nem ment be. – mondta anya, nekem pedig ráncba szaladt a homlokom. – Szabadságot vett ki egy hétre. Nem volt hajlandó elmozdulni mellőled. Úgy hoztunk be neki váltóruhát. – mesélte, én pedig a férfira néztem. Biztosan így volt. Jungkook gyakran borotválkozik, hogy mindig sima legyen az arca, most viszont látszott, hogy lassan ideje ismét megtennie ezt a folyamatot. – Apád kevert egy kevés altatót az italába, hogy pihenjen kicsit. Külön hoztatott be még egy ágyat, viszont ő... Nem akart elmozdulni innen. Melletted akart lenni. Mi mondtuk neki, hogy ez akkor is lehetséges, ha közben alszik kicsit, de nem hallgatott ránk.

- Bolond. – suttogtam az alfát nézve, cirógatását pedig nem hagytam abba. – Egy hatalmas idióta vagy, Jeon Jungkook. – jelent meg egy apró mosoly az arcomon. – Ha most magánál lenne, biztosan megjegyezné, hogy nem tettem hozzá a doktort.

- Valószínű. – somolygott anya is. – Szólok apádnak, hogy felkeltél. Szeretne néhány vizsgálatot végezni. Tudod a... Jelölések miatt. Fáj? – kérdezte, én pedig bólintottam egy aprót.

- Fáj, de... – haraptam ajkaimba. – De boldog vagyok.

- Rendben kicsim... Pár perc és jövök vissza, jó? – adott egy puszit a homlokomra, ám mielőtt kiment volna, felpillantva rá megszólaltam.

- Megtennéd, hogy... Nem sietsz vissza? – jöttem kicsit zavarba. – Szeretnék kicsit kettesben lenni vele. – motyogtam. Anya ajkai felfelé rándultak, s csupán bólintott egyet, majd csendesen elhagyta a szobát.

Jungkookra fordítottam a tekintetemet, viszont valami nem kerülte el a figyelmemet. A kicsi tál, a mellette lévő éjjeliszekrényen, illetve a vatta, s a csipesz. Elmosolyodtam, miközben hitetlenkedve megráztam a fejem. Tehát ezért nem szárazak az ajkaim.

Hihetetlen, hogy nem ment haza. Fürdeni volt, hiszen érzem az illatán. Ám szabadságot kért a munkahelyén, csak azért, hogy itt legyen mellettem, nem aludt és... Ki tudja, hogy mit csinált. Vajon evett rendesen? Tudom, hogy szereti a hasát, s azt is, hogyha tehetné, akkor minden percben enne, ha éppen nem szexelne.

Óvatosan, kissé nyöszörögve fordultam az oldalamra, egyenest felé, s még lejjebb is csúsztam kicsit az ágyon, hogy ne legyen annyira kényelmetlen, amikor át bámulom. Ám erre összeráncolta a szemöldökét, s lassacskán nyitogatni kezdte a szemeit. Kellett neki pár másodperc, mire realizálta a helyzetet, viszont hirtelen ugrott fel. Még én is összerándultam.

- M... Mióta vagy fent? – kérdezte, majd köszörülte meg a torkát, hiszen az ébredés miatt egészen rekedtes volt a hangja.

- Nem olyan rég keltem fel. – néztem a szemeibe. Úgy csillogtak. Arca megviselt volt, aggodalommal teli, izmos mellkasa fel-le mozgott, s ádámcsutkája mozgásából tudtam, hogy nagyot nyelt, mielőtt ismét érdeklődne hogylétem felől.

- Hogy érzed magad? – lágyult a hangja.

- Mint egy 100 éves. – kuncogtam halkan. – Mindenem fáj. Nem lehet, hogy járkáljak egy kicsit? – néztem rá.

- Először hagyd, hogy Dr Park megvizsgáljon, jó? Utána kimehetünk, ha szeretnél. – cirógatta hüvelykujjával a kezemet, én pedig elmosolyodva bólintottam egy aprót. Jó lenne szívni egy kis friss levegőt, de nem tudom, hogy mennyire engedélyezett az udvarra mennem. – Nagyon fáj a... – akart a jelöléshez érni, ám nem tette meg. Megállt a keze a levegőben, s nem moccant pár másodpercig. Egészen addig, amíg meg nem gondolta magát, s el nem húzta kacsóját.

- Ha mozgatom a fejemet, akkor húzódik. Meg néha lüktet, de nincs vele gond. – mondtam, ő pedig bólintott egyet. Valami itt nem stimmel. Jungkook furán viselkedik. Eltitkolna valamit? – És mi a helyzet Kang Jongsuval? – kérdeztem, s éreztem, amint a férfi farkasát elborítja a düh. Erősödött az illata, s szemei is felvették a vöröses színt egy pillanatra. Végül csupán nagy levegőt vett, lassan kifújta azt, majd válaszolt. – Kórházban van. Egy másikban. Megmondtam, hogy ide nem hozhatják. Mihelyt jobban lesz, tárgyalásra kell járnia, ahogy nekünk is.

- Feljelentett? – ültem fel hirtelen, s néztem rá aggódva. Egy fájdalmas nyöszörgés hagyta el ajkaimat, Jungkook pedig egyből a hátamhoz nyúlt, s felpattant. Megrémítettem ezzel a cselekedetemmel, ám kicsit fel is idegesítettem.

- Vigyázz magadra, most keltél fel. – mormogta, de én egy csöppet sem törődtem most ezzel. – Úgy tartottam ettől... Hiszen nem voltam megjelölve, ráadásul ő harapott először. Hiába nem ő az alfám, attól még...

- Jimin... – szólítgatott Jungkook, s mikor felém hajolva egy puszit nyomott a számra, hogy ne hadarjak tovább, el is hallgattam, s csak pislogtam rá. – Nem jelentett fel. Próbált, de a törvények szerint, mivel hozzám kerültél, nem számít, hogy mit állít. Nem tudják az igazságot. Csak annyit, hogy most jelöltelek meg. Már előbb összeházasodtunk, tehát jogomban állt lépni, igaz, nem kellett volna bántanom, viszont a farkastörvények utólag minden rám rótt vádat eltöröltek. – mesélte, én pedig annyira megkönnyebbültem, hogy eddig teljesen feszült testem elernyedt. Jungkook utánam is kapott, s nagy szemekkel nézett rám. – Baj van? Rosszul érzed magad? – emelte a kezét a mellettem lévő vízért, ehhez viszont át kellett nyúlnia felettem, én pedig kihasználva az alkalmat fontam karjaimat nyaka köré, s orromat kulcscsontjába fúrva mélyet szippantottam finom illatából.

- Úgy örülök. – suttogtam. – Annyira féltem, hogy elveszítelek...

- Kedvesem. – húzódott el, majd nézett a szemeimbe. – Most te vagy a fő, érted? Ha úgy alakult volna, akkor...

- Akkor addig járok, amíg ki nem engednek onnan és haza nem jöhetsz hozzám. – vágtam a szavába makacsul. – Tudom, hogy csak egy omega vagyok, akinek a szava nem sokat ér egy tárgyaláson, de voltak ott mások is. Yunho és Changbin, akik mindent láttak. Ők is biztosan mellettünk állnának. – simítottam arcára, aminek most a megszokottól durvább tapintása volt. Az alfa nem mondott egy szót sem, csupán nézett rám. – Nem ülnék tétlenül, ha veszélyben lenne a családom. – mondtam elszántan. – Egy pillanatig sem. És szeretném, ha...

Ekkor pedig nyitódott az ajtó, s apa lépett be rajta anyával együtt. Kedvesen mosolyogtak ránk. Jungkook torkát köszörülve ült vissza a helyére, s ezúttal a kezemet is elengedte. Mi lelte őt...? Sosem viselkedett így, most pedig, mintha kicserélték volna. Talán...

Nem szeretnék erre gondolni. Utálok vészmadár lenni, avagy a dolgok rossz oldalát nézni, viszont nem jár más a fejemben, csakis az, hogy talán az lehet a problémája, hogy más kezdte a jelölést. Az ő omegája lettem, de attól még... Attól még Kang Jongsu mérge volt az, ami először elkezdte kifejteni a hatását a testemben.

Nem is nagyon tudtam figyelni arra, amit apa mond. Annyira elkalandoztam, hogy csak akkor eszméltem fel, amikor anya a vállamra simított. Felkaptam a fejem, s érdeklődve fordultam az orvos felé.

- Szóval, fogunk csinálni egy vérvételt. Nem lesz durva, annak meg is hamar az eredménye. Szerencsére branült kaptál, úgyhogy mindjárt be is küldök egy nővérkét, hogy vegye le a vért. Ha minden rendben lesz, akkor holnap után haza is mehettek. – mosolygott, én pedig, bár viszonoztam, nem voltam olyan boldog. Érdekelt, hogy Jungkook miért ilyen. Anya szerint el se mozdult mellőlem, amíg nem voltam magamnál.

A levegőben kezdtem szimatolni, s szabad kezemet emelve a saját illatomat is megszagoltam. Semmit sem változott. Nem áradt belőlem más szaga, csak a kókusz, ahogy eddig is. Talán a harapás két különböző helyre ment? Az nem tetszik neki? Mi lehet a problémája...? Azt hittem, hogyha megjelöl, akkor a kapcsolatunk nem változik, avagy, ha mégis, akkor csakis erősebb lesz. Ám most teljesen az ellentét érződik. Eltávolodtunk, ez pedig rettentően zavart.

Az eredményeim szerencsére jók lettek. Kimutatható volt Jungkook mérge is, ami még mindig utóhatásokat generált. Amikor felkeltem az ágyból, azonnal vissza is ültem, ugyanis olyan gyengék voltak a lábaim, hogy nem tudtam megtartani magam. Ugyanakkor, ami a legszembetűnőbb változás volt, az a farkasának a jelenléte. Folyamatosan éreztem őt, ami valahol megnyugtatott, még akkor is, ha a helyzetünk nem volt éppen rózsás.

A barátaim közösen jöttek meglátogatni. Szerencsére nem volt megszabva, hogy hányan lehetnek bent. A nővéremék is eljöttek, aki először ideges volt, amiért az a rohadék annyi év után ismét felbukkant, ráadásul így végződött a dolog. Viszont közvetlen utána sírt is, hiszen aggódott miattam. Alig tudtam megvigasztalni. Már csak azért is, mert nála a könnyek két esetben jöttek elő eddig. Az egyik, amikor apa visszatért hozzánk, s először találkoztak. A másik pedig az, amikor gimiben elvitték a kávéautomatát, ő pedig kénytelen volt a négyszer olyan drága, büfés ízesített és színezett meleg vizet megvenni.

Ahogy azt Dr Park megmondta, haza is mehettem. Azért örültem, mert nagyon unalmasan teltek ott a napok és nagyon lassan is. Az étel pedig... Nem volt a legjobb. Nem is tudtam eléggé hálálkodni anyának, amikor hozott be nekem hínáslevest, illetve rizst és kimchit. Olyan jóízűen ettem, mint még soha. S bár Jungkook furcsa volt, mégis örömmel nézte, hogy rendesen étkezek. Nem értettem a férfit, viszont nem akartam a kórházban kifaggatni, ahol mindig volt velünk valaki. Úgy voltam vele, hogyha vitatkozni kell, akkor azt majd otthon, kettesben a négy fal között lerendezzük.

- Jó érzés végre itthon lenni. – sóhajtottam, miután átléptem a küszöböt, s egy mélyet szippantottam az itteni illatból. – Annyira hiányzott. – néztem szét, mintha legalább ezer éve nem is jártam volna itt. – Mit csináljak ebédre? Nem leszek kész pontosan délre, de szerintem a fél egy még nem olyan nagy probléma. – indultam a konyha felé, az alfa pedig utánam sétált, s mielőtt benyithattam volna, a kilincsre fogott, s visszahúzta a falapot.

- Szerintem jobb lenne, ha pihennél. – mondta, nekem pedig az állam a földet verdeste. – Még nem épültél fel teljesen. Te is mondtad, hogy még fáj a...

- Igen és ez teljesen normális. – hessegettem el a kezét a kilincsről, s direkt rá se néztem, ugyanis nagyon felhúzott ezzel. Napok óta furcsa, erre most hirtelen olyan törődő lett velem, hogy az már lassan hihetetlen. – Minden omega együtt él ezzel, én se halok bele egy kis munkába. Nem fogok ülni és várni, hogy minden kisebb problémám elhaljon.

- De a te eseted más...

- Mégis miben más?! – kérdeztem, s már visszafogni se tudtam az idegességemet. – Mert két alfa jelölt meg egymás után? Az egyik épphogy megkarcolt.

- A szervezetedbe juttatta a mérgét...

- Ahogy te is! – fordultam felé. Elegem volt a viselkedéséből. Amióta felkeltem, kaptam egy puszit, azt is azért, hogy fogjam be, azóta pedig semmi. – Te vagy az alfám, mégis... Áh, hagyjuk is. – legyintettem, s ki akartam kerülni őt. Láttam, hogy emeli a kezét, hogy megállítson, de végül nem tette. Az ajtóban megálltam, s felhorkantottam, de úgy, hogy még a vállamat is megvontam közben. Talán gúnyosnak látszottam, viszont sokkal inkább voltam csalódott. – Gondoltam, hogy ez még probléma lesz... Hozzám se kell érned, ha ennyire zavar. Majd alszok én a kanapén. – motyogtam szomorkásan, s jobbnak láttam felmenni a szobába. Messze volt még az este, úgyhogy addig lehettem bent anélkül, hogy az gond lenne. Majd, amikor sötétedni kezd, akkor veszek ki magamnak valami takarót, s megágyazok lent.

Nagyon a szívemen viseltem a dolgokat. Szinte fizikai fájdalomként éltem meg, s nem tudom, hogy ez miért történt, de a könnyeim is automatikusan elindultak, amikor beértem a hálóba. Valamiért érzékenyebb lettem, ha erről volt szó. Valószínűleg ez a jelölés miatt lehetett, hiszen mégis kettőnkről volt szó. Viszont... Ő ezt érzi? Átérzi a fájdalmam és a bizonytalanságom? Mert – minden gonoszság nélkül – az lenne a minimum.

Mikor lenyugodtam, felhívtam Felixet, hogy beszélhessünk kicsit. Elmondtam neki, hogy mi a helyzet, amióta felébredtem. Nem értette a helyzetet ő sem, viszont legalább segített felvidulni kicsit. Közösen néztünk sorozatot úgy, hogy ő megosztotta a képernyőjét. Bár először nem tetszett az alaptörténet, a végére egészen érdekessé vált, s az eddig általam utált srác a kedvencem lett. Lixnek természetesen az tetszett a legjobban, aki kicsit sötétebb és durvább volt, de ő ilyen. A rosszfiúk bejönnek neki. Szerintem az se véletlenül történt, hogy összeszedte Changbint. A sors szánta neki. Én is azt hittem az alfára, hogy drogbáró. De tévedni emberi dolog.

Egy sóhajjal másztam ki az ágyból, amikor már alig szűrődött be valamicske fény az ablakon. A szekrényből elővettem egy takarót, s a kedvenc párnámat a hónom alá csapva indultam le. Azért kicsit fájt, hogy a tisztavérű még csak nem is keresett, hanem hagyott a francba. Pukkadjon meg ott, ahol van. Ezért én biztosan nem főzök, mosok vagy vasalok rá. Költekezzen csak, vagy sajátítsa el a házimunka művészetét, de rám ne számítson.

Amint a lépcsőhöz értem, lekapcsolódott a villany. Összeráncoltam a szemöldökömet, s kezemet kinyújtva a falat próbáltam megkeresni, hogy legyen legalább egy támpontom. Elment volna az áram?

Bevallom, amióta történt az az eset, kicsit féltem, hogy mi lesz. Viszont nem éreztem, csupán Jungkook jelenlétét a házban, ami valahol megnyugtatott, de közben nyugtalanná is tett. Már csak azért is, mert nagyon makacs voltam, s semmiképp sem akartam a segítéségét kérni.

- Én aztán nem fogok szólni neki... Legalább a telefonomat elhozhattam volna. – motyogtam borsosan, s próbáltam valahogy megfordulni, hogy visszatapogatózzak a hálóba, hogy a kicsiny kütyüvel világítani tudjak, nehogy kitörjem a nyakam, amikor lemászok a lépcsőn.

Ám mihelyt megfordultam, halovány fényt láttam. Megmeredtem egy pillanatra, hiszen hirtelen ért, s először azt hittem, hogy az alfa az, aki zseblámpával világít. Viszont hamar rájöttem, hogy az nem így nézne ki.

Lassan néztem hátra, s ekkor láttam meg, hogy a lépcső korlátja fel van díszítve. Egy szép égősor volt rátekerve, ami segített abban, hogy le tudjak menni. Végig mutatták nekem az utat le a nappaliba, ahol az alfa az öngyújtójával egy illatgyertyát bírt munkába. Az apró láng láncba kezdett a kanóccal, én pedig szétnéztem. Bár nem láttam be mindent, néhány rózsaszirmot felfedeztem a parkettán.

- Ugye tudod, hogy ezzel nem veheted meg a bocsánatomat? – kérdeztem, s próbáltam kitartani. Még nem nyerhet ő, ennyire nem lehetek könnyen kapható.

- Tudom. – sóhajtott. – Ezért is hoztam neked sajttortát. Epreset. – nézett rám, én pedig összefontam a mellkasom előtt a kezeimet, s oldalra fordítottam a fejem. Nem törhetek meg. Az alfa felkelt, s felém sétált két poharat tartva a kezében. – Vörösbor. – nyújtotta felém az egyiket. Elfogadtam, de még mindig nem mondtam semmit. Nekem nem ezek kellenek, hanem az, hogy végre mutasson már felém valamiféle érzelmet. – Gondoltam jól fog esni egy kisebb ajándék, ha hazajössz. – ültünk le a kanapéra, s egy koccintás után iszogatni kezdtük az alkoholt. Valóban finom íze volt, s jól is esett ez a gesztus tőle, viszont értékét vesztette. Tudtam, hogy valami baj van. Ez pedig elszomorított. Talán... Nem szeret úgy és megbánta...? – Ez egy nagyon jó évjárat. Kicsit borsos ára volt, viszont. – szakítottam félbe azzal, hogy hirtelen közelebb hajolva hozzá összeérintettem az ajkainkat. Nem is hagytam neki reakcióidőt, hamar az ölébe is másztam, s próbáltam a lehető legközelebb lenni hozzá. Visszacsókolt, de... Annyira más volt.

- Miért vagy ilyen? – kérdeztem, s éreztem, amint lassan megindulnak a könnyeim. – Nem szeretsz már? A jelölés a baj vagy...?

- Nem szeretnélek? Jimin, erről szó sincs. – rázta azonnal a fejét.

- Jungkook, hozzám se érsz. Teljesen... Elhidegültél tőlem. Ha nem akartad a jelölést, akkor... Mondhattad volna és akkor...

- Szó sincs arról, hogy ne akartam volna. Ezt most verd ki a fejedből, mert alig vártam, hogy végre az enyém legyél. – nézett a szemeimbe, nekem pedig megremegtek az ajkaim.

- Akkor mi a baj? Miért viselkedsz úgy velem, mint egy idegen?

- Azért mert... Nem akarlak bántani. – motyogta. – Amikor megjelöltelek... Az nagyon fájt neked. Én pedig nem akartam, hogy szenvedj, érted? Szépen szerettem volna megcsinálni az egészet és vigyázni rád, de... Tőle se tudtalak megvédeni. Ahogy a méregtől sem. Látni pedig azt, hogy mennyire kínoz téged. – hajtotta le a fejét. – Te egy nagyon erős omega vagy, de törékeny is. És nem szeretnék kárt okozni benned, érted? – nézett ismét rám. A szemei csillogtak. Biztos voltam benne, hogy őszinte velem ebben a pillanatban.

Szipogtam egyet, s arcára simítottam.

- Azzal bántasz a leginkább, ha ilyen vagy velem. Én is tudom, hogy mennyivel erősebb vagy, de közötted és Kang Jongsu között hatalmas különbség van. Teljesen mások vagytok és... Én szerettem volna, hogy megjelölj. Ez pedig sosem fájdalommentes. De van, amiért megéri szenvedni. Nekem pedig ez pontosan ilyen volt, mert végre tudom, hogy van szerepem az életben. Hogy van, aki várjon itthon és családomként hívjam. Úgyhogy kérlek, ezentúl ne úgy bánj velem, mint egy virágszállal. Mert nem egy mutatós darab vagyok a kertedben. Rendben? – döntöttem homlokomat az övének, ő pedig elmosolyodott, s végre megéreztem nagy kezeit, amint a felsőmet feltűrve kezdik cirógatni oldalamnál a bőrömet.

- Rendben, kedvesem. – suttogta.

- Szerintem napoljuk el az ivászatot. – hoztam fel, ő pedig felhúzta egyik szemöldökét, de a vigyort le se lehetett törölni a képéről. – Kíváncsi vagyok, hogy milyen úgy csinálni, hogy már teljesen össze vagyunk kötve. – kuncogtam, s haraptam alsó ajkamba, amikor megéreztem, hogy szépen markolászni kezdi a fenekemet.

- Akkor ne is húzzuk tovább az időt, bébi. – nyúlt a combom alá, s fordított egyszerűen a helyzetünkön. Elfektetett a kanapén, felém került, s úgy nézett le rám. – Hihetetlen, hogy az enyém vagy...

- Sokat jár a szád, Dr Jeon Jungkook. – jegyeztem meg, ő pedig elnevette magát, s lehajolt hozzám, hogy végre megkapjam az olyan régóta kívánt csókomat. Amire már szomjaztam, éheztem, s a lehető legjelentősebb szükségletnek éreztem.

Mozgalmas estének nézünk elébe, annyi szent.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Meg is hoztam az új részt😌😌😌 Jimin csak Jungkook omegája lett🥺

Szegény Jeon doktor annyira féltette Jimint, még magától is, hogy nem mert közeledni🥺 Valahol megérthető ő is:3 De Jimin kijátszotta a rendszert😌

Hogy vagytok kedveseim? Szavaztatok már?😌♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook