- Jungkook, el tudom intézni egyedül is. – sóhajtottam, majd kicsatoltam a biztonsági övemet.

- Csak azt mondom, hogyha van bármi olyan dolog, ami nehéz, akkor jobb lenne, ha velem hozatnád le, nem pedig te emelgetnél egy szekrény súlyával felérő dolgot. – nézett rám. Egy csókot nyomtam az arcára és elmosolyodtam.

- Ne aggódj miattam, maximum néhány kisebb dolgot hozok el, nem a bútorokat.

- Attól még nem szeretném, hogy megerőltesd magad. – simított a combomra és fúrta pillantását az enyémbe. – Ha bármi van, akkor ne próbáld meg felpakolni a buszra, hanem hívj fel. Akkor is, ha nem bírsz a takarítással. – kötötte a lelkemre, de én csak megforgattam a szemeimet.

- Rendben, értettem, Dr Jeon Jungkook. – ingattam a fejem. – Most pedig menj, mert nekem szabadnapom van, de te hamarosan rendelsz. – emeltem feljebb a fejem, s úgy néztem le rá, hogy kicsit szigorúbbnak tűnjek. Viszont ő csak kinevetett és a tarkómra fogva nyomott egy csókot ajkaimra.

- Jól van, pici. De mindenképp szólj, ha kell segíteni. Apud beugrik helyettem, te is tudod. Nem kell megerőltetned magad.

- Jungkook, nem vagyok terhes, elbírok ezekkel. – kuncogtam.

- Még. – tette hozzá az alfa, s mielőtt becsuktam volt a kocsiajtót, a fenekemre csapott. – Szeretlek. – húzta le az ablakot, én pedig pironkodva, de mosolyogva válaszoltam.

- Én is. – mondtam, s végignéztem, amint kitolat, int nekem utoljára, majd szépen elhajt a parkolóból. – Jobban, mint hinnéd. – suttogtam magam elé egy lágy mosollyal, majd egy nagy levegőt véve bementem a házba, hogy kitakarítsam a lakásomat.

Most, hogy véglegesen az enyém lett, szeretném teljesen átfutni, hogy mi kell és mi nem. Illetve, mivel Misoo és Yunho fogják bérelni, ezért ki is takarítom nekik. Nem szeretném úgy fogadni őket, hogy minden csupa kosz, mert nem járok erre, hiszen egy ideje nem itt lakok. Több, mint fél éve be sem tettem a lábam. Nosztalgikus is az élmény.

Néhány helyen már egész szép pókháló mutatkozott a falon. Kész remekmű. Szerencse, hogy nem félek a pókoktól, mert akkor már rég szörnyet haltam volna ennek a látványától is, s vártam volna, hogy mikor faj fel az a szörnyeteg, akinek éppen a várát készülök lerombolni.

Amikor beléptem az ajtón, komolyan megfordult a fejembe, hogy hagyom a francba. Rengeteg por volt, állott szag keringett az egész házban, s látszott, hogy nem volt használva régóta. Senki nem járt erre, csak nekem volt kulcsom, meg persze Felixnek, de ő nem teszi be a lábát, ha én nem vagyok itthon. Márpedig nem laktam itt, s egy jó ideje már a kulcsot is visszaadta nekem. Tudta, hogy Jungkooknál maradok, felesleges volt tartogatnia.

Végül csak megembereltem magam. Nem maradhat így, s egyébként is, emiatt kértem szabadságot. Misoo nagy pocakkal nem tudná ezeket megcsinálni, Yunhonak pedig van elég gondja. Felix is talált magának munkát, természetesen Changbin ajánlott neki állást. Maga mellett akarta tartani, ami szerintem aranyos. Nem szerette volna, hogy valaki más lecsapja a kezéről, pedig, ha tudná, hogy a szeplős szőke mennyire ragaszkodik hozzá... Mindenesetre örülök, hogy az ő helyzete is megoldódott. És olyan helyen dolgozhat, ahol minden nap láthatja az alfáját.

Anya és apa is sikeresen letelepedtek Szöulban. A mamát is járatják kezelésre. Sajnos nem javult az állapota, ami rossz, ám mégis jó az egészben, hogy nem is romlott. Olyan, mint volt. Annyi, hogy mostanság nem hajlandó mást enni, csak rizst és mandarint. Ráadásul a héját mindig szétdobálja, ami picit idegesítő, de egy idő után hozzászokik az ember. Jungkookot például nagyon is szereti és őt meg is kínálja rendszeresen, míg tőlem úgy félti, mintha a gyermeke lenne, én pedig egy bérgyilkos.

Sok minden történt ebben a kicsivel több, mint fél évben. Megpróbáltam – Jungkook noszogatására – megszerezni a jogosítványomat, ám meghúztak. Kétszer is, mégpedig azért, mert túl lassú voltam és a vizsgabiztos szerint feltartottam a forgalmat. Pedig én csupán a táblának engedelmeskedve 30-cal mentem. Az, hogy dudáltak mögöttem, mert kifogtam a délutáni csúcsforgalmat, nem az én hibám. Be akartam tartani a szabályokat, de amiért annyira pontos voltam, azért húztak meg.

A második alkalom pedig még érdekesebb volt. Szűk volt az út és szemben egy busz jött. Egymást segítve húzódtunk lejjebb mindketten, mire a vizsgabiztos azzal jött, hogyha most mellettem sétálna valaki, akkor a kocsi alá eshetne, annyira közel vagyok. Pedig a padkától még igencsak messze voltam, de az már mindegy. Veszekedhettem én vele, egy béta szava ellen az enyém semmit sem ért. De a karma elérte őt, ugyanis amikor kiszállt a kocsiból a vizsga végén, egy madár lefosta. Meg sem próbáltam visszatartani a nevetésemet, de az oktatóm se. Szerinte is potyára buktattak meg, mind a kétszer, de nem tudtunk mit tenni. Sajnos a felügyelő szava teszi a mondat végére a pontot, nem pedig a miénk.

Soojin és a barátja meghívtak a közelgő esküvőjükre. El sem akartam hinni először, persze az öröm miatt. Régóta együtt vannak már, s mikor a lány bejelentette, hogy babát vár, nem is gondolkoztak tovább. Most járhat a harmadik hónapban, de a következőben már úgyis fehér ruha lesz rajta. Igaz, ő sötétet akart, már csak azért is, hogy hű maradjon magához, de mikor megkapta az anyukája fehérjét, azonnal lemondott erről. Nagyon boldog volt, hiszen ő és az édesanyja közel állnak egymáshoz. Nem csupán családi kapcsolat, hanem baráti is. Olyanok, mint a legjobb barátnők. Ráadásul, ha jól tudom, a mamája is terhesen esküdött, szóval még ebben is megegyeznek majd.

Délután – megunva a tizedjére ismétlődő lejátszási listámat – felhívtam anyát, hogy vele csacsogjak egy keveset. Jól jött a társaság, főleg, hogy fontos dolgot szerettem volna kérdezni tőle.

- Szia kicsim! – köszönt nekem jókedvűen, akárcsak én, s közben próbáltam egy olyan helyre rakni a telefonomat, ahol megfelelően hallhatom kihangosítva is. – Hogy vagy? Mi jót csinálsz? Megint főzés miatt hívsz? – kérdezte.

- Nem, most nem azért. – kuncogtam, s suhintottam párat a seprűvel. – Takarítom a volt lakásomat. Tudod, bérbe fogom adni Yunhonak és Misoonak. – meséltem.

- Tényleg! De rendes vagy, hogy megteszed ezt értük. – dicsért meg. – Misoo-ssi mikorra is van kiírva?

- Na várj. – álltam meg, s gondolkoztam el. – Azt hiszem, hogy van még másfél hónapja hátra. – ingatta a fejem, bár ő ezt nem láthatta. – Egyébként lánya lesz, mondtam már?

- Végre megmutatta magát? – nevetett anya. – Kis szégyellős!

- Jungkook már egy ideje biztos volt benne. Valamit magyarázott nekem erről, de tudod, hogy sosem voltam valami jó biológiából, szóval nem jegyeztem meg. Azt hiszem, hogy a szívverése miatt mondta, hogy lány, mert magasabb volt...? Fogalmam sincs, nem akarok hülyeséget mondani. – ráztam a fejem.

- A lényeg, hogy kitárulkozott nektek. – zárta le ennyivel anya. – És veletek mi a helyzet? Jól vagytok?

- Igen, jól vagyunk. – kiabáltam picit, hiszen messzebb mentem a telefonomtól, s féltem, hogy esetleg nem hall meg engem. – Jungkook éppen ma este fog átmenni anyukáékhoz, mert segít nekik felszerelni egy polcot. Legalább nem engem fog zavarni. – mosolyogtam. Szerettem az alfa társaságát, de a takarítás nála gyötrelem. Nem veszi észre azt, amit én. Szerinte nekem van lézerszemem a koszhoz, pedig szimplán ő nem pontos ilyen téren.

- Ezek az alfák, nem értenek semmihez. – nevetett anya, míg én csak elmosolyodva biccentettem, majd pár másodperc hallgatás után úgy gondoltam, hogy belevághatok a komolyabb dolgokba is, ami miatt eleve fel akartam hívni őt.

- Anya, amikor apa téged megjelölt... Milyen volt? – kérdeztem. Anya hallgatott. Leálltam a munkálatommal, s a telefonomat a kezembe véve a kanapéhoz sétáltam, leültem, s megismételtem a kérdésemet.

- Először fájt. Mindenkinek fáj, mert az alfa a saját mérgét fecskendezi beléd. Két napig voltam lázas miatta. – mesélte. – Viszont utána... Nagyon jól éreztem magam. Olyan, mint amikor hazamész és egy szerető család fogad. Eddig nem is tudtam, hogy mennyire magányos vagyok. A jelölés után, miután tudtam, hogy milyen teljesnek lenni, akkor realizáltam, hogy mennyire is... Üres volt minden és egyhangú.

- Neked nem voltak olyan heppjeid, mint Jihye-noonának? – kérdeztem mosolyogva, s levettem a kezemről a gumikesztyűt is, hiszen alatta már teljesen beizzadtak a mancsaim. – Ő el se tudott mozdulni Seojoon mellől, amikor megjelölte. Mintha kicserélték volna.

- Jihye kicsit rá is játszott a dolgokra. De tény, hogy iszonyatosan boldog volt. Az ember az, ha egy végső szerződést köt az igaz társával.

- És nem lettél... Irányíthatóbb? – nyeltem nagyot bizonytalanul.

- Miért lettem volna? Kicsim... – kuncogott anya a túloldalt. – Láttad a nővéredet? Évek óta meg van jelölve és a családban ő hordja a nadrágot, nem pedig Seojoon. Attól, mert megharapta, nem változott semmi kettőjük között. Nem állatok vagyunk, akiket megvesznek a piacon és betanítanak. És ezt csak az igaz társak érthetik meg, tudod, kicsim? Nem veszíted el a szabadságodat ettől, csak... Végre őszinte boldogsággal szárnyalhatsz az égen. És nem kell többé egyedül repülnöd, mert mindig ott lesz veled valaki. – mondta megnyugtató hangon, én pedig csak bólintottam egyet, de nem mondtam semmit. S pár másodpercig ő is csendben maradt. – Azért kérdezed ezeket, mert készen állsz, igaz? – érdeklődött, s szinte láttam magam előtt a büszke, meghatottságtól átitatott mosolyát.

- Igen... Azt hiszem, hogy igen. – mondtam halkan, s nem tehettem róla, de a somoly az én arcomon is megjelent.

Valóban így volt. Már egy ideje gondolkodtam ezen, viszont nem akartam elhamarkodott lépést tenni. Ám az utóbbi pár napban egyre biztosabb voltam benne. A szeretetem Jungkook iránt egy csöppet sem változott. Nem lett enyhébb, a köztünk lévő kötelék pedig csak erősebb volt, a vörös fonal pedig, ami kettőnk sorsát jelentette, összefonta magát. Eggyé váltak. Felesleges lett volna már tovább húznom azt, amit már rég meg kellett volna tennem.

Anyával még beszélgettünk kicsit. Többnyire bátorított, s sírt is, hiszen annyira örült annak, hogy eljutottam erre a szintre is. Mindig én voltam az, aki hadilábon állt az ilyesfajta dolgokkal szemben. Ennek főbb oka Kang Jongsu volt, akkor teljesen tönkretette, lerombolta az akkori elképzeléseimet a szerelemről és a kötődésről. Hiszen a szavai szinte beleégtek az elmémben, amikor azt mondta, hogy omegaként csak az alfákra hallgathatok, s az a szent, az én véleményem pedig semmit nem ér.

Viszont volt valaki, aki teljesen megváltoztatta az álláspontomat. A régen fejembe égetett szöveget nem tudta eltüntetni, de átírni igen. Egyszerű szócskát írt a mondatokba; nem. S be is bizonyította, hogy bár a ranglétra élén áll, számít, hogy én mit akarok, hogy mibe egyezek bele. Ahogy anya mondta, nem egy megvásárolt és betanított állat voltam számára. A férje, a családja, amit ő választott magának. S én úgy éreztem, hogy kész vagyok aláírni a felém nyújtott szerződést. Hiszen nem volt több kételyem, s jól tudtam, hogy mit akartam.

Vele lenni egy életen át, s azon is túl.

Későre járt már, sötétedett is, amikor végeztem a ház teljes takarításával. Jó idő volt, így szellőztettem, leporoltam a szekrényeket, letörölgettem mindent, felsöprögettem, fel is mostam, s minden kacatot, amivel nem lehet semmit se kezdeni, egy nagy fekete kukászsákban gyűjtöttem össze, hogy majd levigyem a lenti szeméttárolóba. Egy-két olyan tárgyat is találtam, amit már régóta kerestem, s úgy tűnik, hogy mindvégig itt volt. Ideje volt azokat hazavinni. Például a ballagási képemet, amin bár elég ramatyul nézek ki, de nekem öröm volt visszanézni, hogy honnan hova jutottam. Néhány ékszeremet is megtaláltam a régi szobámban, amikért már felkutattam az egész házat, de nem leltem sehol. Azok is csak rám vártak, s arra, hogy kész legyek teljesen elhagyni ezt a helyet, s lezárni a múltamat magam mögött. Hiszen eddig az irányított. A hibáim, a sérelmeim. Ám most miattuk leszek más, bátor.

Elvégre hiába száll fel az ember rossz vonatra, az még elviheti őt a célállomásra.

A hatalmas zsákot felkaptam, hogy levigyem, ugyanis mindennel végeztem. Az ajtót is kinyitottam, ám azonnal neki is mentem valakinek, ami miatt majdnem a földre estem. Először nem is realizáltam, hogy ki az, még illatról sem, így rögtön bocsánatot kértem. Viszont, amikor felnéztem, teljesen elsápadtam, s még az összekötözött zacskó s kiesett a kezeim közül.

- Újra találkozunk, Jimin. – nézett egyenesen a szemeimbe, míg én megfeszítettem az állkapcsomat, s próbáltam lehiggadni, bár ez ebben a pillanatban nagyon nehezen ment.

- Hogy kerülsz ide, Jongsu? – kérdeztem azonnal.

- Semmi puszi, vagy örülök, hogy látlak? – tárta szét karjait, s mosolygott rám, én pedig akarva-akaratlanul nevettem fel.

- Rettentő vicces vagy. Örülök, hogy jó kedved van, viszont én baromira elfáradtam. Mint látod, sok volt a dolgom. – vettem fel ismét a szemeteszsákot, s próbáltam elmenni mellette miközben azon voltam, hogy lenyugtassam a lunámat. Ha felerősödik az illatom, az hergelni fogja őt, s nem vagyok tisztában a szándékaival. Azt sem értem, hogy hogyan talált meg.

- Ne olyan sietősen. Beszélni jöttem veled. – állta el az utat, én pedig a rámtörő pánik miatt kezdtem elveszíteni a hidegvéremet.

- Nekem viszont nincs kedvem beszélgetni veled. Fáradt vagyok. – makacsoltam meg magam, s ismét megkíséreltem a kikerülését, ám erre már nem reagált olyan jól, mint előtte. Visszalökött, minek következtében a földre estem, s becsapta az ajtót. Elém sétált, s leguggolt, miközben elmosolyodott.

- Nehéz volt megtalálni téged. Nem gyakran jársz el otthonról. – mondta, engem pedig elkapott a rémület. Vajon mióta leselkedhet utánam...? – Milyen kár, hogy egy szomszédod volt, az öreg néni, aki két hónappal ezelőtt végelgyengülésben meghalt. – játszott el, mintha annyira szomorú lenne, viszont nem sokkal utána ismét megtalálta őt a féloldalas mosolya. – Misoo az én omegám volt. Az enyém, akivel azt csináltam, amit akartam. Nem mert visszaszólni, azt tette, amit mondtam neki. Egy engedelmes kutya volt, akinek elég volt pár szép szó és néhány szál rózsa, hogy megdughassam, amikor kedvem tartja. Ismerős a helyzet, igaz? – szélesedett a vigyora, ám én csak összeszorítottam a fogaimat, s hallgattam. – De terhes lett. Mert elszakadt az a kurva gumi. – csapott a mellette lévő asztalra, s ekkor éreztem meg. Az alfa illata mellett már is közrejátszott. Alkohol, s olyan erősen füstös volt, hogy csoda, amiért eddig nem tűnt fel. Talán azért, mert most zárt térben vagyunk. – Elmentünk, hogy átessen egy abortuszon, mert én nem akartam pátyolgatni egy kölyköt. Nekem nem kell család ez a kurva igaz szerelem faszság, amit mindenki, még te is kergetsz. De neked bele kellett pofázni. Nem tudom, hogy mit csináltál vele, hogy ennyire... Engedetlen lett egy alfa szavának. – morgott, s láttam, amint a szemei is vörösleni kezdenek.

Miközben beszélt, s hevesen gesztikulált, nem vette észre, hogy kihúzom a zsebemből a telefont. Jungkook már nagyon régóta gyorshívón van, nem volt nehéz eltalálnom a számát. A hangerőt teljesen levettem, hogyha fel is veszi, mi semmit ne halljunk belőle, hiszen akkor annyi az egésznek, viszont ő fel tudja mérni a helyzetet; hatalmas bajban vagyok.

Mikor láttam, hogy felveszi, a kanapé alá csúsztattam a készüléket, hogy ne lássa az alfa, s beszélni kezdtem.

- Nem a te döntésed, hogy elvetesse-e a gyereket, vagy sem. Lépj túl rajta, Kang Jongsu. Ő egy ember, nem irányíthatod! – mondtam.

- El vagy tévedve, Jimin. – nevetett fel. – Még mindig a kibaszott álomvilágodban élsz. Ti... A te fajtád semmit nem ér. Senkik vagytok. Játékok. – hajolt közelebb. – Nem is értem, hogy hogyan volt merszed lebeszélni őt. Bár... – kapott hirtelen az államra, s húzott közelebb, én pedig majdnem előre estem. – Te mindig is szebb voltál és engedelmesebb is. – mért végig, s simított is a combomra.

- Vedd le rólam a mocskos kezeidet, te rohadék. – szűrtem fogaim közül.

- Mindig is imádtam a tüzes tekintetedet és kibaszottul feldühít, hogy más is láthatja ezt rajtam kívül. Az illatod pedig. – hajolt közelebb a nyakamhoz, s mélyet szippantott belőle. – Annyira izgató. – akadtak fent a szemei egy pillanatra, s döntötte hátra a fejét, én pedig úgy éreztem, hogy ez a tökéletes pillanat.

Egyik ökölbe szorított kezemet emeltem, s torkon is vágtam őt. Azonnal elengedett, s köhögni kezdett, én pedig felkeltem, s az ajtó felé rohantam. Viszont nem voltam elég gyors, vagy csak elég erős, ugyanis a férfi elkapta a lábamat, s rántva rajtam egyet ismét a földre küldött, így a közelébe se kerültem a falapnak. Hatalmasat vágódtam a padlón, s úgy beütöttem magam, hogy egy fájdalmas nyögés is elhagyta a számat. Még a szemeim is könnyesedni kezdtek miatta, viszont most menekülni akartam. Sírni ráértem utána is, csak... Csak ne legyen nagyobb baj.

A még mindig fulladozó férfi négykézlábra állt, s úgy mászott felém. A kapálózásom ellenére a csípőmre ült, s öklét lendítve be is húzott egyet. A szám azonnal felszakadt, s éreztem, hogy az orromból is elindul a vér. Iszonyatosan zsibbadt az arcom azon része. Még nem is fájt, hiszen teljesen érzéketlenné vált egy pillanatra.

- Rohadt... Kurvah. – kapkodta a levegőt berekedve. – Mégis hogy merted?! – fogta meg a felsőm nyakát, emelt meg úgy, s hajolt is lejjebb, hogy a képembe ordíthasson, míg én nagyon azon voltam, hogy visszatartsam a könnyeimet. Mondanom se kell, nem jártam sikerrel. Rettentően féltem, a lunám sikított bennem, Jungkookért könyörgött, hogy megmentsen, de attól tartottam, hogy túl késő lesz. Ez az ember engem minimum kórházba juttat. De az is felmerült bennem, hogy megöl, hiszen omegaként léptem fel ellene. – Itt helyben szét kellene tépnem téged, amiért ezt merted tenni! – éreztem meg, ahogy a beszéd közben még a nyála is rám csapódik. Összeszorítottam a szemeimet, s elfordítottam a fejem, s csak csendesen sírtam. Hallgatott. Nem tetszett neki, amiért nem válaszoltam. Erőszakosan fogott az államra, s fordította maga felé a fejem. – Nézz rám. Azt mondtam, hogy nézz rám, nem értettél, te rohadt ribanc?! – ordított velem ismét, én pedig annyira rettegtem tőle, hogy jobbnak láttam együttműködni vele. Sokkal erősebb volt nálam, sokkal nagyobb hatalma volt, mint nekem. Nem tehettem semmit ellene. Engem nézett. Vörös szemei az én félelemtől aranyló tekintetemet pásztázták. Hevesen vette a levegőt az idegesség miatt, halántékán kidagadtak az erei, míg a nyakán lévőnél láttam, ahogy pulzál. Orrlyukai kitágultak, ajkait vonallá préselte, s megfeszítette állkapcsát. Vonásai nem voltak lágyak, nem hagyta pihenni arcain lévő izmait. Mind ráncba borult a koncentrálás miatt, amit tanulmányozásomba vetett. – A tekinteted fogott meg a legjobban a tested mellett. – mondta halkabban. – Annyira gyönyörű vagy és... Most nézz magadra. Vérzel, Jimin. – simította meg a számat hüvelykujjával. – Misoo talált magának valakit. A srác megvert és megfenyegetett, hogyha ismét meglát, megöl. – mesélte, én pedig nagyot nyeltem. Teljesen elment az esze, hiszen össze-vissza beszél, ráadásul hirtelen változik a hangulata. – Tudod mi a legnagyobb különbség közötted és Misoo között? – tette fel kérdését. – Te most is engedelmes vagy. Csak vadabb. Vadabb és... – húzott magához, s ajkait az enyémekre nyomta. – És annyira tüzes. – csókolt meg ismét, erőszakosan, hiába szorítottam össze a számat, s kezdtem vergődni alatta, próbálni ütni őt, hátha elenged, de semmi eredményt nem értem el ezzel kapcsolatban. – Egyszerűen imádlak. – nézett rám mosolyogva, miközben a levegőt hevesen vette, én még mindig csak sírtam, s könyörögni kezdtem neki, hogy hagyja ezt abba, de meg se hallott. – A lunád... A lunád csak egy alfára vár, egy farkasra. – döntötte oldalra a fejét, majd simított a nyakamra. – Még meg se jelöltek. Ha én megtenném, akkor... Akkor nem hagyhatnál el. Az enyém lennél. Az én játékszerem. – nevetett fel, én pedig remegni kezdtem alatta.

- Hagyd ezt abba... Jongsu. Kérlek, hagyd abba és engedj el. – kérleltem, könyörögtem neki. – Beszéljük meg később, jó? – vettem hevesen a levegőt. – Amikor lenyugodtál és én is. Beszéljünk holnap, rendben?

- Nem mondasz igazat. – nézett rám érzéstelen arccal, míg én csak sírtam. Alig láttam őt a könnyeimtől. Az orrom bedugult, nem kaptam rendesen levegőt, így szédültem is, de meg kellett próbálnom lebeszélni.

- Megígérem, hogy holnap beszélünk. Mindent megbeszélünk, csak kérlek, engedj el. A... Azt mondtad, hogy szép vagyok és ezt szereted bennem. H... Ha most nem engedsz el, akkor megmaradnak a sebek és nem leszek szép. Nem szeretnéd, igaz? A... Azt akarod, hogy szép maradjak, ugye? – remegett a hangom, s rázkódott a testem a sírás miatt. – Igaz?

- Igaz. – suttogta maga elé nézve, s végre elengedett.

A kezei lógtak maga mellett, s csak nézett magából kifele, míg én nagyot nyelve támaszkodtam fel. Hagyta, hogy kimásszak alóla, viszont ekkor hangokat hallottunk. A lépcsőházban hatalmas dörömbölés hallatszott, s mikor megéreztem az aloe vera illatát, egy hatalmas kő esett le a szívemről, mégis a pulzusom az egekbe szökött. Jungkook itt volt. Eljött értem.

Ám nem csak bennem realizálódott az, hogy valaki érkezett a tömbbe. Jongsu a torkomra kapott, s magához húzott. Hátam mellkasának ütközött én pedig az eddigiektől is jobban kezdtem vergődni. Kapálóztam, kiabáltam a párom nevét, karmoltam és harapdáltam, de a férfi egyszerűen fogyott le. Magához ölelt, másik kezével pedig hajamba mart, s úgy húzta oldalra a fejem, hogy a nyakam szabad felület legyen neki.

Jungkook berontott az ajtón, s mikor meglátta, hogy mi történik, meg is indult, de a férfi rákiáltott.

- Még egy lépés és megjelölöm a kis kurvát! – mondta.

- Hogy mered, te...!

- Én a helyedben meggondolnám, hogy mit pofázok, tisztavérű! – mondta, s közelebb hajolt. Szemfogai súrolták a bőrömet, én pedig ismét remegni kezdtem és sírni. Önkéntes mozgást nem mertem csinálni, hiszen féltem, hogy valami őrültséget tesz.

- Jimin! – jelent meg Yunho és Changbin is, de amikor meglátták, hogy milyen helyzetben vagyok, ők is megálltak abban a vonalban, ahol Jungkook is ragadt. Jongsu felismerte a fogorvost. Eltátotta a száját, s elnevette magát.

- Te itt? Ő az, Jimin, nézd! – rángatta a hajam. – Ő pátyolgatja Misoot. Ő vert meg.

- Látom túl finom voltam, seggfej. – morgott Yunho. Úgy éreztem, hogy megfulladok a sok alfától. Ettől a rengeteg szagtól, amit még a bedugult orrom ellenére is érzek.

- Elvetted a csajom. – motyogta Jongsu. – Az enyém volt.

- De többé már nem. – szorította ökölbe a kezét Yunho.

- Senkinek se kellesz, fogd fel. Engedd el az omegámat, különben megöllek. – morgott Jungkook.

- Az omegádat? – rázta meg kicsit a fejemet Jongsu. – Őt? Nem... Nem tartozik senkihez. Nincs megjelölve. – mondta, majd elhallgatott, s minden mozdulatában megállt. – Nincs... Nincs megjelölve. – ismételte el magát halkan, s fordította felém a fejét. Elmosolyodott, s a többiekre nézett. – Azt hiszem, ez egy elég fizetség lesz azért, amiért elvettétek, ami az enyém. – ejtett egy féloldalas somolyt. Láttam, amint Jungkook szeme elkerekedik, amint realizálta a szavakat, s meg is indult felénk. Láttam, amint jön, amint hosszú lábaival átlépi azt a kicsiny távolságot. Viszont...

A férfi szemfogai átszakították a bőrömet. Egy pillanat volt az egész, ugyanis mihelyt ez megtörtént, Jungkook letépte rólam. Egy pillanat... Csupán ennyi volt.

Mert van, amikor a jó vonat sem áll meg a célállomásnál, hanem túlmegy azon egyenest az ismeretlen felé. Viszont van, amikor csak várunk, de valójában el sem indul.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Na meg is érkeztem ezzel a résszel😌 Jó hosszú lett😳

Na mielőtt itt pánikolnánk, forgassuk az agykerekeinket; van még 8 rész. Meg egy epilógus, haha😄 Vajon mi lesz ezek után?🤔

Számítottatok erre?🥰 Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit szóltok ehhez a fordulathoz😌😌😌

Mit szóltok; ha lesz időm, picit hamarabb hozom a kövi részt, nem szombaton?😌 Nem ígérek semmit, de megpróbálom♥️

Köszönöm szépen a 65k megtekintést!🥺🥰♥️♥️♥️ Nagyon boldog vagyok, már nem kell sok a 70k-hoz, epilógusig összehozzuk vajon?🤔♥️♥️♥️

Hogy vagytok?🥰♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook