Másnap reggel – így, hogy nem az egész család haragudott rám – kissé boldogabban merészkedtem ki, miután felvettem a szemüvegemet, s úgy gondoltam, hogy készítek valami reggelit. Meglepetésemre viszont nem egyedül voltam lent, hanem a nővérem is ott volt, s szorgosan kent meg két kenyeret, hogy szendvics legyen belőle.

- Hogy-hogy ilyen korán? – kérdeztem egy ásítás kíséretében.

- Mama felkelt. – sóhajtott. – Anya meg még mindig elérhetetlen. Szóval én csinálok neki enni és elmegyünk sétálni, mert tudom, hogy szereti ilyenkor kémlelni a tájat. Megoldanád a reggelit? – kérdezte.

- Persze, de nem kellene elmennie veled valakinek? Elég borús az idő és emiatt elég sötét is van kint. – néztem ki az ablakon.

- Seojoon már öltözik. Úgyhogy csak ti maradtok és a srácokat is rátok bíznám, ha nem gond. Bár egész este át se jöttek hozzánk. Nem keltettek fel titeket?

- Nem. – ráztam a fejem mosolyogva. – Olyan mélyen aludtak, hogy még arra se keltek fel, amikor kimentem az éjszaka közepén mosdóba.

- Jungkookkal vannak? – kérdezte, én pedig bólintottam. – Mondjuk kivel mással lennének... Nagyon csípik őt. A kemény és menő alfa. – nevetett. – Valószínűleg Hyunwoo is az lesz. Sokkal bátrabb, mint a testvére és nagyon kifinomult a szaglása, ha omegákról van szó. A szemfogai is hegyesebbek, mint például nekem és az illata is fűszeresebb. – ingatta a fejét. – Viszont Hyun... Ő az idősebb és elég félénk. Felőle tippünk sincs, de lehet, hogy csak azért ilyen, mert nagy rajta a felelősség, hiszen van egy öccse.

- Meglehet. – ingattam a fejem. – Vagy csak az apjára ütött. – kuncogtam.

- Igen. – ismerte el, s ekkor mindketten az emelet felé kaptuk a fejünket, hiszen a konyhából ráláttunk a lépcsőre, ahol az emlegetett szamár tántorgott lefele. Elég morgós volt még, gondolom nem a kedvenc elfoglaltsága volt a hajnali séta egy bolond vénasszonnyal, de nem volt választása. – Akkor mi indulunk, csak beültetjük a nagyit a tolókocsiba. – csomagolta el a szendvicset, s vette el a palackba készített vizet, ami a pulton volt. – Sietünk vissza. Nem kell olyan nagy reggeli, mert majd ebédre bezabálunk, hogy mindenki úgy menjen el, hogy kidurranjon a vonaton. – mondta még, s magára véve a sapkáját, illetve a kabátját, kinyitotta az ajtót, s szélesre tárta, hogy a férjének legyen elég helye ahhoz, hogy kitolja a mamát.

Ezek után ők el is mentek egy kisebb sétára, én pedig azon agyaltam, hogy mit csinálhatnék. Sok tojás volt itthon, úgyhogy lehet, hogy rántotta lesz. Kétféle, méghozzá zöldséges és húsos, mert vannak itt olyanok, akik megőrülnének, ha egy étkezésükből kimaradna. Ez egy erős utalás volt Jungkookra, mivel Seojoon be van fenyítve és biztos vagyok benne, hogy nem szólna érte. A párom pedig lenne olyan rendes, hogy csak finoman megjegyezné, amikor kettesben vagyunk, hogy nem volt elég laktató neki a füves tojás.

Viszont nem kevesen vagyunk, s nem tudom, hogy ki akar majd repetázni. A biztonság kedvéért érdemes többet elkészítenem. Csupán a tisztavérűből kiindulva, aki baromi sokat eszik, viszont nem hízik. Vagy csak én nem veszem észre. Szokott edzeni, szóval valószínűleg lemozogja a bevitt ételt, vagy ez csak ilyen alfa-dolog, hogy a szélesség csak izomra értendő. Bezzeg nekem olyan párnáim lennének, ha nem figyelnék oda magamra...

Rossz szokásom, hogy – annak ellenére, hogy mindig egybe főzök, tehát egy nagy adagot – magamnak mindig külön készítem az ételt. Ahhoz a mennyiséghez ragaszkodok és nem vagyok hajlandó többet enni. Ez azért van, mert kiskoromban pufók arcom volt. Nem duci voltam, szimplán a pofim volt olyan, mint egy lufi. A lényeg, hogy ezért sokan csúfoltak, főleg, hogy serdülőkoromra csak rosszabb lett a dolog. Úgyhogy elkezdtem egyfajta diétát. Évek óta így élek, nagyon nehéz lenne változtatnom, főleg úgy, hogy végre én is jól érzem magam a bőrömben.

Amint elkezdtem a saját adagomat csinálni, s felütöttem a tojást, valamiért lefagytam. Jungkook mindig azt mondta nekem, hogy szerinte nem lenne gond, ha pár kiló felmenne. Mostanság azt is hozzáteszi, hogy persze akkor, amikor szeretnénk majd közös babát, mert valahogy majd ki kell bírnom. Azért egy tisztavérű gyerekét nem egyszerű kihordani omegaként. Olyan erős génjei vannak, főleg, hogy az ő családja generációk óta alfákból áll, hogy biztosan a közös babánk is az lenne. Annyi különbséggel, hogy nem tisztavérű.

Az eddig készülő ételt lehúztam a gázról, s el is zártam azt. Nem hiányzott, hogy leégessem a házat. Óvatos léptekkel indultam az emelet felé, egyenest be az általunk elfoglalt szobába. Halkan nyitottam be, mert tudtam, hogy az ajtó nyikorog. Próbáltam a lehető leglassabban mozgatni a falapot, s nem is szélesre tárni, ugyanis csak kukucskálni szerettem volna.

Egy kisebb hangot adott ki a nyílászáró, én pedig ajkamba harapva szorítottam össze a szemeimet, s reménykedtem benne, hogy senki sem hallotta meg. Egy nagyobb nyelés után kezdtem nyitogatni a szemeimet, s megkönnyebbülten engedtem ki az eddigi benntartott levegőt. Meg se rezzentek.

Jihye sokszor mondta, hogy a kicsik mellett bomba is robbanhatna, akkor se kelnek fel, ha éppen mélyen alszanak, s úgy tűnik, hogy pont jó pillanatot csíptem el. Az én párom is remek alvó szerencsére, meg se rezzent. Velem ellentétben, mert én minden kisebb hangra felébredek.

Édesek voltak. Ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, amikor megláttam, hogy milyen pózt vettek fel. Hyun félig Jungkook mellkasán lógva aludt, Hyunwoo pedig a karját ölelte át kézzel-lábbal. Az alfa pedig rá se hederített erre. Teljesen nyugodtan pihengetett. Elmosolyodtam a látványon, s közben a régi énemet jól felpofoztam.

Mindig arra gondoltam, hogy a tisztavérűekben nincs szeretet. Nincs a családban az, ami a normálisoknál igen. Hogy ők csupán arra mennek, hogy fenntartsák a vérvonalat és a szerelem ott sosem talál otthonra. A gyerekeket is maximalistának nevelik, érzéketlen és felsőbbrendű seggfejnek. De így, hogy él előttem ez a kép, s belegondolok abba, hogy mennyire kedves vagyok Jungkooknak, már teljesen más véleményen vagyok.

Valószínűleg ez a sztereotípia is igaz, mivel minden pletykának vannak igazságalapjai, legalább is ezt mondják. Viszont a Jeon család erős kivétel. Nem erőltették azt, hogy fennmaradjon a vérvonal, azt akarták, hogy a fiúk megtalálja a boldogságát valaki mellett. Nem érdekelte őket, hogy sok generációnyi munka vesz most kárba. Néhány különös tekintettel is találkoztunk az esküvőn, ők viszont figyelmet se fordítottak nekik. Csak az őszinte mosolyát nézték a fiúknak.

Óvatosan zártam be az ajtót, s szerencsémre most még hangot sem adott ki. A lépcső felé indultam, ami felett a falon ott lógott egy óra. Hamarosan nyolc óra, úgyhogy jó lenne sietni kicsit az étellel. Lehet, hogy Jungkook mélyen alszik, azért nem szokott olyan sokáig pihengetni. Én pedig nem szeretem őt úgy fogadni, hogy sehogy sem állok a kajával.

Szépen le is mentem a konyhába, visszacsúsztattam a félbehagyottat a gázra, alágyújtottam, s a tojásért nyúltam, hogy a sajátomat is elkezdjem elkészíteni. Bele is ütöttem a tálba, sőt, össze is kevertem a zöldségekkel, viszont még nem tettem oda sülni. Nem azért, mert foglalt volt a serpenyő, egy másikba is elkészíthettem volna, ami már ott állt, az olívaolaj felmelegedett, s eltünedezni látszott. Kevesebb volt benne, mint amennyit eredetileg raktam bele.

Sok-sok gondolat támadta meg hirtelen az agyamat, s nehéz volt tisztán hallani az összeset. Olyan, mintha egy tömeg egyszerre kezdene beszélni. Nem tudjuk kivenni a mondatokat, csak egy-egy szót értünk. Főleg, ha mindenki nekünk intézi a mondandóját. De akkor mit fogunk biztosan meghallani?

Azt, aki a csendre intés ellenére a többivel ellentétben megszólal. Az utolsót.

Két újabb tojást vettem a kezembe, s feltörtem, majd összekevertem őket, sőt, még egy kis húst is vágtam bele. Mielőtt meggondolhattam volna magam, gyorsan a serpenyőbe is tettem és sütni kezdtem. Nagyon rég volt ennyire tartalmas reggelim, de azt hiszem, nincs visszaút.

A kikészített kis tálakba beleraktam a már megfőtt rizst, a szokásos két kanálnyi adagomat pedig megdupláztam.

Hangokat hallottam, így meg is fordultam. Jungkook lépdelt felém még kissé kómásan, még az asztal sarkának is nekiment, ami csak szélesítette a mosolyt az arcomon. Kinek nem lenne jó a kedve, amikor meglát egy erős alfát borzos fejjel és félig csukott szemekkel, lomha mozgással? Túl aranyos volt a látvány.

Nem igazán izgatta, hogy nekiment a bútordarabnak, még csak meg sem rezdült az arca, egyenest felém jött és lágyan a csípőmre fogva adott egy reggeli csókot, majd bújt hozzám. Le kellett hajolnia, hogy a vállamon pihentesse a fejét, s mélyet szippantson az illatomból. Egyik kezemmel én is átöleltem őt, a másikkal viszont tarkójánál a hajába túrtam.

- Vegyél fel valamit. – masszíroztam fejbőrét ujjaimmal. – Legalább egy felsőt.

- Attól félsz, hogy a nagyid beindul rám? – kuncogott. – Vagy attól, hogy te?

- Egyértelműen az első a nyerő. – forgattam szemet.

- Hát hogyne. – vitte picit arrébb az egyik mancsát, így a fenekemre tudott markolni, én pedig nem tehettem róla, de levert a víz. Hamarosan itt az az idő, amikor ismét heatben leszek, ilyenkor pedig mindig érzékenyebb vagyok.

Jungkook viszont megfeszült arra, hogy felerősödött az illatom miatta. Nem tudtam olyan jól kontrollálni a lunámat, mint ő a farkasát. Visszatartotta a légzését, s mikor kiengedte a levegőt, szép lassan eltávolodott tőlem. Nagy szemekkel néztem rá, s komolyan megijedtem attól, hogy megbántottam, ugyanis direkt úgy fordult, hogy ne lássam az arcát.

- Baj van? Rosszat mondtam? – nyúltam óvatosan a karjához, de ő megrázta a fejét.

- Nem picim, nem erről van szó. – mondta, én pedig megkerültem őt, hogy megnézhessem az arcát. Azért a mimikájából többet kiveszek, mint a szavaiból, ugyanis erősen hazugság szaga volt a dolognak.

S mikor megláttam vörösen égő szemeit, s összeszorított száját már tudtam, hogy mi a helyzet. El is szomorodtam, mert nem szerettem, hogy miattam szenved. S különösen rosszul érintett az, hogy komoly választás elé állított mindig ez a szituáció. Hiszen mégis a szabadságom elvesztésével járt a szenvedése megsemmisítése. Szerettem őt, ehhez kétség sem fér hozzá, de nem álltam kész eldobni magam egy szerves részét.

- Ne haragudj... Hoztam szagelnyomókat, beveszek egy szemet és akkor...!

- Eszedbe se jusson. – szólt rám kissé idegesen, ami miatt megszeppentem. Úgy tűnik, hogy különösen nehéz volt most elnyomnia a farkasát. Egy nagy levegőt vett, s még a szemeit is lehunyta. – Ne szedd azt a szart emiatt. Nem fáj annyira, mindjárt el is múlik, csak hirtelen ért. – ejtett egy kedves mosolyt.

- Ez nem valami hihető. – ráztam a fejem.

- Miattam ne aggódj. Egyébként mi lesz a reggeli? – nézett át felettem, én pedig hagytam, hogy terelje a szót. Jelenleg úgy éreztem, hogy meg vannak kötve a kezeim. Egy részem nem engedte, hogy teljesen átadjam magam az alfának, a másik pedig hiába küzdött, hogy segítsen neki, nem tudott szabadulni.

Azt hiszem, hogy a szabadság rabja voltam.

- Rántotta. Van, amiben van hús, és van, amiben nincs. Külön is vannak felvágva zöldségek. – léptem vissza a tűzhelyhez, s le is húztam a saját adagomat onnan, mert amíg mi elütöttük az időt, addig az elkészült.

- Értem. – bólintott a férfi, s megnézte, hogy az én kajámban mi szerepel. Meglepődött, de el is mosolyodott. – Csak nem? Végre hajlandó vagy többet enni reggel a semminél? – húzta az agyam.

- Nem semmi! – védtem meg magam. – Talán neked... Viszont... – néztem rá a rántottámra, majd megrántottam a vállaim. – Most kicsit éhesebb vagyok. Fogytam is, úgyhogy megpróbálok többet enni, hogy visszaszedjem. – hazudtam. Köze se volt a fogyásomhoz, ugyanis évek óta stabilan tartom a súlyom, viszont nem szerettem volna elmondani, hogy mit miért tettem. Őszintén szólva... Én sem tudnék rá választ adni, hogy miért csináltam ezt, hogy mi volt az a hirtelen fellángolás azzal kapcsolatban, hogy hízni szeretnék kicsit.

- Rendben. De már most elmondom, hogy nem fogom megenni a maradékodat, úgyhogy kénytelen leszel te elpusztítani azokat, amiket magadnak csináltál. – puszilt a homlokomra.

- Jó... De most menj és vegyél fel egy felsőt! – hessegettem el, ő pedig kuncogva indult is el, de én még utána szóltam. – A kicsit alszanak?

- Amikor kijöttem még aludtak. Szerintem azóta nem változott semmi. – mondta, s ezek után fel is ment szépen csendben, hogy a kérésemnek eleget tegyen.

Közben én nekiláttam a terítésnek. Nem tudtam, hogy anya kijön-e közénk végre. Őszintén reménykedtem benne, mert nagyon rosszul éreztem magam a tegnapi miatt. Viszont tudnia kellett az igazat.

Neki is letettem a szokásos helyére egy tányért. Hátha... Hátha csatlakozik. Legalább annyira, hogy bocsánatot kérjek tőle. Nagyon lelkiismeretes gyerek voltam mindig, mindent a lelkemen viseltem és most is hibásnak éreztem magam.

- Így megfelel? – jött vissza a párom, s ezúttal egy póló fedte a mellkasát. Egyértelműen jobban szerettem, ha láthatom az izmos testét, viszont nem úgy, ha más közönsége is van. Nyilván nem mászna rá se a nővérem, sem pedig más, de én akkor sem akartam osztozni a látványon.

Nem kellett sok idő, a nővérem és Seojoon is hazajöttek a mamával együtt, aki – elmondásuk szerint – végigbeszélte az utat. Az elején még tudta is, hogy kik vannak vele, de a végén már teljesen más neveket használt és azt hitte, hogy ők ketten az unokatestvérei. A nappaliban hagyták őt, hogy televíziót nézhessen. A kicsiket is felkeltette, akik olyan energiával futottak le a lépcsőn, hogy komolyan elkapott az irigység egy pillanatra. Bárcsak én is így festenék minden hétfőn munka előtt, de erre szokták azt mondani, hogy álmodik a nyomor, azt hiszem.

Ahogy arra számítottunk, anya elő se bújt. Jihye próbált beszélni vele, kopogott az ajtaja előtt, mondta neki, hogy legalább enni jöjjön, de még csak válaszra se méltatta. Sem őt, sem minket. Éppen ezért is hagytuk őt. Ez egy olyan dolog volt, amit fel kellett dolgoznia, először is magában kell megpróbálkoznia ezzel, később pedig... Akkor pedig meglátjuk.

Ebédnél sem jelent meg, pedig nagyon sok finomságot csináltunk. Még a kicsik is besegítettek, legalább is az elején, amiben tudtak, s amíg meg nem unták. Utána viszont mentek játszani. Seojoon mamával beszélgetett, Jungkookot pedig befogták a kölykök. Eszméletlen aranyosak voltak, s komolyan megdobogtatta a szívemet, amikor egyszer-kétszer rájuk pillantottam. A férfihez... Tényleg nagyon illett az apaszerep.

- Hé, amúgy.... – lökött oldalba Jihye, mikor éppen közösen takarítottuk a konyhát, én pedig azonnal felé kaptam a tekintetem. – Láttam, hogy ma többet ettél. Hogy-hogy? Csak nem... Terhes vagy? – kérdezte, én pedig azonnali tiltakozásba kezdtem.

- Hova képzelsz? Dehogy. – mondtam, s el is kaptam róla a tekintetem.

- Azt hittem. – rántott vállat. – Én akkor zabáltam annyit, amikor bekaptam a legyet. De akkor mindent. Fűszeres csirkelábbal mentafagyit ettem és juharszirupot öntöttem a kimchire. – mesélte, én pedig azonnal elborzadtam. – Az életemet kihánytam utána a klotyón, de olyan jól bekajáltam. Esküszöm az a legjobb dolog a terhességben. Olyan jókat eszel, mint még soha. – nevetett.

- Azt meghiszem. – mosolyogtam.

A nővérem és családja volt az elsők, akik elhagyták a házat. Mivel ők is Szöulban laknak, csak inkább a külvárosban, ezért megbeszéltük, hogy majd valamikor összefutunk és beszélünk apával. Ő is kíváncsi, s én is. Nyugodtak már annyit a kedélyek, hogy képesek legyünk meghallgatni őt.

Mi még Jungkookkal elmentünk a boltba, hogy mindent bevásároljunk anyának, ami kell, s mamát is vittük magunkkal. Nem hagyhattuk őt felügyelet nélkül. Viszont a boltban különösen oda kellett figyelni rá, mert mindent, ami tetszett neki, lekapta a polcról és a kosárba tette. Az arcom pedig akkor égett igazán, amikor egy doboz kotonért nyúlt. Az meg még csak hab volt a tortán, amikor megkérdezte, hogy ez mi.

Otthon pedig mindent szépen a helyére raktunk, majd ajkaimba harapva lépkedtem anya szobája elé. Kettőt kopogtam a falapon, s remegő hangon szólaltam meg. Úgy éreztem magam, mint egy félénk kiskutya, aki fülét-farkát behúzza.

- Bevásároltunk Jungkookkal és a mamát is elrendeztük. Beszedte a gyógyszereit és vacsorára sok rizst is evett. Megmértem a cukrát is, az egész jó volt. – meséltem. – Most megyünk. Hagytunk neked is bőven kaját, úgyhogy egy ideig nem kell majd főznöd... Sajnálom. – mondtam homlokomat az ajtónak döntve, s nagyon vissza kellett fognom magam, nehogy elsírjam magam.

Nehéz szívvel léptem el onnan, s picit pofozgatva magam próbáltam elkerülni, nehogy kifolyjon egy könnycsepp. Elég volt, hogy már így homályosan láttam miattuk. Viszont, mielőtt elhagyhattuk volna a házat, kivágódott a falap. Mindketten felé kaptuk a tekintetünket, s ekkor megláttuk a már egy napja bezárkózott anyukámat. Szépen fel volt öltözve, megfésülködött. Nem úgy nézett ki, mint aki most nagyon az alján van.

- Amíg nem voltatok, összepakoltam mamának is. Holnap elmegyek veletek a kórházba és meglátogatom apádat. – mondta elszánt tekintettel, s bár a szemei vörösek voltak és duzzadtak a sok sírástól, ez elenyésző tényező volt az akarata mellett. – Minimum felképelem, amiért egy rohadt üzenetet nem volt képes küldeni, hogy hol van. – fogott rá a bőrönd fogantyújára, s indult az ajtó felé. – Gyertek. Még lekéssük a vonatot. – fordult meg, hiszen mi még mindig csak álltunk és néztünk. Viszont nem is akartuk feltartóztatni, úgyhogy gyorsan bezártuk a lakást és az előtte parkoló taxiba szálltunk. Igaz, volt egy-két csúnya szava a bácsinak, amiért kettő helyett négyen megyünk, de ez elment a fülünk mellett.

A lényeg pedig... Anya nem haragszik. Legalább is úgy tűnt. Sokkal inkább apa miatt volt olyan, amiért nem jelentkezett ennyi éven át. Hát... Én már leöntöttem egy váza vízzel, de valamiért olyan érzésem van, hogy anya és Jihye bosszúja rosszabb lesz. Az enyém hozzájuk képest hangyapuki az elefántszar mellett.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Itt is vagyok az új résszel😌😌

Na már az előző fejezetnél említettem, hogy a 6-00-nál megkezdődnek a szavazások... Hát nagyon erős könyveket tettem be, úgyhogy még én is kíváncsi leszek az eredményre😁😁

Na vajon mi lesz Jimin apjával?? Két tigris fogja rávetni magát😳 Meg mi a franc lesz a magyarázat? Egyre többen kíváncsiak... Ti is azok vagytok?:3

Hogy vagytok?♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook