A napok teltek-múltak. Velünk pedig minden a lehető legnagyobb rendben volt. Jungkookkal közelebb kerültünk egymáshoz – már ha lehet ettől közelebb – és sokkal jobban megismertük a másikat. Ezúttal már nyíltabbak voltunk, bár ez inkább az érzelmeinkre értendő.

A férfi mindent megtesz, hogy megbízzak benne. Ugyanis hiába mondanám azt, hogy hiszek neki, hogy nem fog semmi rosszat tenni velem, azzal hazudnék valamilyen szinten. Ő is tudja, hogy bármennyire szeretem és kész vagyok bármit megtenni a kapcsolatunkért, van egy bizonyos pont, egy ajtó, ami előtt meg kell állnom, hogy nézzem egy ideig a falapot azon agyalva; vajon bemenjek-e?

Ez a gyermekvállalás volt. Az alfa tagadni sem tudná, de nem is akarja, hogy szeretne egy családot. Igaz, megvárja, amíg én is késznek érzem magam erre, elvégre mégis egy nagyobb traumát éltem át ezzel kapcsolatban, de én még... Még mindig nem voltam képes arra, hogy fejet hajtsak. Annyi év eltelt azóta, de nem mertem mégcsak bele se gondolni abba, hogy mi lenne, ha terhes lennék a közös babánkkal.

Jungkook és Kang Jongsu két teljesen más, eltérő ember. Kinézetre, viselkedésre, személyiségre, minden tulajdonságra kiterjedve más a két férfi. Mégis van bennem egy kis félsz, bármennyire is húz az egyik oldalam a nem felé, a másik bizonytalan. Hiszen régen is annyira szerelmes voltam, hogy nem vettem észre, hogy valójában mire kellettem.

Kang Jongsu ígérgetett nekem. Azt mondta, hogy összeköltözünk, hogy lesz egy saját családunk, egy közös kisbabánk, megházasodunk... De mindez olyan ábránd volt, aminek felesleges volt hinnem. De ma büszkén mondhatom, hogy tanultam az esetből. Ő talán tönkretett, de van, amit csak neki köszönhetek.

A tanulságot. Bárki, aki ígérget, azért teszi, mert valójában csak megnyugtatni akarja magát, s engem is. Azért csinálja, mert tudja, hogy ő sem képes megtartani a szavát. Csupán üres, jelentéssel nem bíró lexémák. Nincs is rosszabb hazugság, s galádság a fogadalomtól.

Nem jelent meg ismét az alfa a kórházban, viszont szomorúságomra a fiatal omega sem, aki gyermeket vár tőle. Misoo nem jelentkezett, én pedig nem hívhattam, elvégre nem zaklathattam. Csupán a doktor asszisztense vagyok ott, semmi több. Ráadásul nem tudja az igazat rólam. Jó lenne ismét összefutni vele, hogy elmondhassam. Hátha a helyes utat választja. Akkor én is azt hittem, hogy nincs más lehetőségem, van egy adott ösvény, amit járnom kell, ha tetszik, ha nem. Viszont mindig van választási lehetőség. Csupán merésznek kell lenni ahhoz, hogy a beláthatatlan mellett döntsünk.

- Muszáj elmenned jövőhéten? – húztam a számat, s bújtam Jungkookhoz, aki azonnal oldalamra is simított, majd egy puszit nyomott a nyakamra.

- Nem mondhatom vissza, pici. – mondta. Igen, ezzel én is tisztában voltam, de annyira szerettem volna az ellenkezőjét hallani. – Csak egy hétről van szó. Nem katonaságba megyek. – kuncogott.

- Azt lehet már tudni, hogy melyik doki jön be helyettesíteni téged? Vagy mindig más lesz? – tereltem inkább, ugyanis jó lett volna tudni, hogy hogyan álljak a dolgokhoz.

- Erről még nincs semmi hírem. Hétvégén fogom megkapni én is e-mailben a helyettesítésről szóló információkat.

- Nem is értem, hogy miért nem nekem küldik. – motyogtam duzzogva. – Én maradok ott, te elmész. Minek neked tudni, hogy ki jön be helyetted...

- Ezt én sem értem, pici. – nevetett. – De nem lesz gond. Valószínűnek tartom, hogy nem raknak be melléd egy frissen lediplomált dokit. Már egy ideje mellettem vagy, de még nem számítasz tapasztalt asszisztensnek. Ki tudja, talán megkapod a főorvos urat. – kuncogott, én pedig eltátott szájjal, elszörnyülködve néztem rá.

- Ne, nem akarom! Mi van, ha elszúrok valamit, ő pedig megszól érte. – sóhajtottam gondterhelten. – Gondolom már nem mehetek szabadságra... Arról előbb kellett volna szólnom. – nyomtam a fejemet a nyakhajlatába, s szinte az ölébe másztam, annyira próbálkoztam azzal, hogy minél közelebb kerüljek hozzá. Természetesen nem volt ellenére a dolog, egy szót sem szólt érte, sőt, mosolyogva húzott magához.

Jungkook egyetemistáknak fog órát tartani egy héten keresztül. Természetesen ezért ő szép összeget kap, főleg, mert esélyes az év dolgozója címért, ez pedig csak dob rajta egyet. Itt ez olyan, mintha egy idol menne be a tanoncokhoz. Ráadásul a tisztavérű fiatal, helyes és nagyon jó kisugárzása van. Én már csak tudom...

Értelemszerűen nem akartam egyedül maradni. Túl sok kellemetlen incidens volt a kórházban mostanság, amit nem biztos, hogy kibírnék az alfa nélkül. Viszont nincs mit tenni, már késő lenne szabadságra mennem. Meg még mindig bennem van az a bizonyos makacsság, miszerint én mindent megoldok magamtól és mindenre képes vagyok. Ez így is van, de így, hogy van mellettem egy tisztavérű alfa... Nos, ellustul az ember. Bármennyire is legyenek szép gondolatai a szabadságát illetően, amit a társadalom nem akar megadni neki, mégis a képzelt-rácsokon átnyúl karjával, s tudja; már valamennyire bontogatni kezdte hófehér szárnyait.

Egész hamar eltelt ez a nap, szinte észre se vettük. Nagyon monoton volt, s hihetetlen, hogy ezt mondom, de örültem ennek a kisebb lazaságnak, mert ez azt jelentette, hogy nem volt probléma. Egy omega vagy alfa sem rendezett jelenetet – ez ebben a szakmában elég gyakori – és ma valahogy a nővérkék is csendesebbek voltak. Lehet, hogy megunták azt, hogy folyamatosan rólunk pletykálnak. Esetleg nincs újabb fejlemény, amin még én is meglepődnék. Hihetetlenül unalmas lehet az életük, ha az enyémmel foglalkoznak.

Jungkookkal megegyeztünk, hogy egyből elmegyünk és bevásárlunk otthonra, mivel, ahogy szétnéztem, nem egy-két dologból volt hiány. Márpedig hétvégére én szerettem volna főzni. Jobban szerettem a házi kosztot, mint a kórházi zsemlét. Nem volt azzal sem gond, de egy idő után már fáj a pocim a sok tömény és száraz kajától. Rendelni szinten nem akartam.

Mindig jó elfoglaltságnak találtam a főzést. Hamar meg kellett tanulnom, mivel anyu nem volt folyton otthon, a nővérem elment, hogy tovább tanulhasson, utána pedig kollégista lettem. Nem élhettem folyamatosan szendvicsen, bármennyire is lett volna egyszerűbb, mivel a megtakarított időm több lett volna.

A másik tényező pedig, amiért megtanultam főzni, az Felix volt. Ő a mai napig teljesen kuka a konyhához, s még a müzlimet is félek rábízni. Kérdezhetné az ember, hogy azt mégis hogyan lehet elrontani... Nos, neki sikerült.

Egyszer közösen mentünk vásárolni az éjjel-nappaliba. Mind a ketten későn végeztünk, de kénytelenek voltunk elmenni, mert akkor nem lett volna semmink másnapra. Mindent, ami kellett, be is szereztük, viszont a pakolást kénytelen voltam rábízni. Akkor még együtt voltam Kang Jongsuval, s megbeszéltük, hogy kisettenkedek a hátsó udvarra, ott pedig találkozunk.

Nos, Felix nagyon fáradt volt, így csupán tapintásra pakolászott, legalább is állítása szerint. S nem tudom, hogy hogyan, de az öblítőt összekeverte a tejjel. Az előző a hűtőbe került, a második pedig a fürdőbe, a mosógép mellé. Ráadásul ő csinált reggelit is, mert én még később kerültem ágyba, mint ő – elvégre randin voltam –, s teljes kómájában szegénykém csak kivette a hozzávalókat és egybeöntötte. Azért egy müzlihez nem kell nagy ész.

Aztán, amikor behozta hozzám, csak éreztem, hogy ez valamiért túlságosan is illatos, de határozottan nincs kaja szaga. Ekkor mindkettőnknek leesett, hogy valami nincs rendbe, s szerencsére egyikünk sem evett vele az öblítős-müzlibe.

Rengeteg furcsa, de vicces sztorim van a kollégiumi évekről, de szerintem ezzel a legtöbben így voltunk. Az osztályban mindenki meg volt elégedve a társával, akit kapott. Mi szerencsések lehettünk, mert minden évben együtt osztottak be minket, de ha ez nem így történt volna, valószínűleg az igazgatónál kötöttünk volna ki, hogy rakjon minket egybe. Kár tagadni, én ott megtaláltam a legjobb barátomat, akire mindig számíthatok, s aki mindig mellettem fog állni, bármilyen hülyeséget is kövessek el.

- Szójaszósz is kell, kicsim? – kérdezte Jungkook, ahogy levette a polcról az egyik üveget, s megnézte, hogy pontosan mit tartalmaz.

- Nyugodtan tehetsz egyet, mert nem maradt sok. – válaszoltam neki, miközben a telefonomban írt listán húztam ki a már beszerzett ételek pontjait. – Konzerves hús kellene még, de azt sehol sem találok. – nézelődtem jobbra-balra, de tényleg nem leltem sehol.

- Az a másik oldalt van. – mondta a férfi, s betette a kosárba a szójaszószt. – Addig én megyek és veszek rizst. – adott egy puszit a homlokomra, én pedig csupán bólintottam egyet, hogy jelezzem neki, értettem, amit mondott. Ő szépen el is sétált, én pedig, az instrukciói szerint elindultam a másik oldalra, hogy beszerezzem a konzerves husit.

Épphogy befordultam a sarkon, amikor megláttam egy ismerős szőke hajkoronát. Az állam a földet verdeste, s amilyen hévvel mentem oda, olyan gyorsan húzódtam vissza, hogy véletlenül se szúrjanak ki. Nem szép dolog, tudom, de tagadhatatlan és szemtelen módjára kezdtem kukucskálni Felix után.

Az omega őszinte mosollyal ajándékozott meg egy férfit, akin fekete csuklya volt. Igazából más se volt rajta ezen a színen kívül. Nem tűnt barátságos alaknak, sokkal inkább egy suttyó drogosnak néztem, de nem szabad elsőre elítélni mindenkit a látottak alapján. Felix óvatos, nem barátkozik akárkivel, legyen bármilyen hatalmas szíve is.

Nem tudom, hogy miről beszélgettek, de úgy tűnt, hogy nagyon jól elvannak. Az omega tartásáról, ahogy jobbra-balra illegett, lerótt, hogy kicsit idegesen, s ezzel próbálja leplezni. Egyfajta pótcselekvés, hátha csökkenti a stresszt.

Bár távol voltam, mégis éreztem a csokoládé édes illatát, illetve a meggynek az aromáját. Az már biztos, hogy nagyon jól illett egymáshoz a kettő. Még a sötétbe takart férfi is elmosolyodott azon, ahogy Felix nevetett valamin, s olyan... Olyan kibaszott nyálasan nézett rá, hogy azt hittem, elkérem a felmosót az egyik takarítótól.

Nem is értem, hogy Lixie miért nem mesélt nekem erről. Vajon járnak? Vagy csak kavarnak? Mindenképp ki kell kérdeznem őt erről, mert tudni akarom, hogy ki ez a srác és mit akar az én kicsikémtől. Nem adom át senkinek olyan könnyen. Ő egyenlőre az én szárnyaim alatt van, én védem őt foggal-körömmel, úgyhogy, ha akarja, akkor velem is meg kell barátkoznia, vagy legalább egy kellőképpen jó benyomást keltenie magáról, annyira, hogy rábólintsak a találkozásokra. A komoly dolgok engedélyezésére több idő kell és több információ.

- Nem találtam többször átmosottat, de úgyis mindig leszűröd és átmosod vagy háromszor. – jött vissza Jungkook, én pedig szélsebesen fordultam meg, s lábujjhegyre állva a szájára tapasztottam a kezemet. Az alfa nagy szemekkel pislogott rám, ugyanis nem értette, hogy mi a francot csinálok. Éppen ezért a fejemmel Felix és az ismeretlen drogbáró felé biccentettem.

- Nem ismerem a tagot. – mondtam őszintén, s mintha attól félnék, hogy meghall engem ilyen távolságból, még suttogásba is kezdtem. – Egyszerre örülök és féltem őt.

- Miért is? – vette el a kezemet a párom.

- Felix nagyon hamar elállt dolgozni, ezért sosem volt ideje magával törődni. Az iskolában is rosszabb jegyeket kapott és sose volt kapcsolata. Pedig ő a romantika élő megtestesítője. Imád mindent, aminek a szerelemhez van köze. – világosítottam fel a tudatlan tisztavérűt, aki csak bólogatott, hogy jelezze, minden szavamat sikerült felfognia. – És azért féltem, mert őt még sosem bántották meg. Ez persze jó, de nem akarom, hogy bárki miatt is rosszul érezze magát. Elkerülhetetlen, de ő annyira... Kis angyalka. – sóhajtottam a szőke ausztrál hátát nézve, illetve az előtte, velem szemben álló fekete ruhás halálmadarat.

- Persze, ez érthető, de neki is tapasztalnia kell. – pillantott rájuk Jungkook is. – Szerintem menjünk oda, amíg itt vannak. Véletlen egybeesés. Mondjuk valóban így van, mert nem tudtuk, hogy itt lesznek. – fogta meg a kocsit, s kezdte el tolni feléjük, én pedig, miután legyőztem a kezdetleges sokkot, amit kaptam, sebes léptekkel mentem az alfa után. Igaza volt, ez egy remek alkalom lesz arra, hogy erőltetetten, de összeismerkedjünk ezzel a bizonyos idegennel. – Kit látnak szemeim! – mosolygott Jungkook, s a hangjára Lix is megfordult. Nagyokat pislogott, majd, amikor meglátott engem, széles mosollyal ölelt meg.

- Sziasztok! – mondta boldogan. – De jó látni titeket! Végre, olyan elfoglalt vagy mostanság a munka miatt. Meg már nem egyedül élsz és nem tudok átmenni hozzád. – fogta a kezemet az omega, s szomorkásan kezdte lóbálni azokat. – Egyszer igazán összefuthatnánk ismét. Olyan rég bújtunk össze.

- Hogy mit csináltatok? – kérdezte egyszerre a két férfi, s a furcsa jelenség miatt egymásra is néztek egy pillanatra.

Csak kínosan felnevettem, s a tarkómra simítottam.

- Igen, szóval ez amolyan szokás nálunk. – mondtam.

És nem az a fajta összebújás, amire ti gondoltatok... - tettem hozzá gondolatban.

- Bizony! Egyébként... Jimin, Jungkook, ő itt Changbin a... Szóval egy jó barátom. – javította ki magát, ami nekem nagyon is feltűnt. Mindenesetre csak mosolyogtam. – Ők azok, akik nemrég összeházasodtak. Szép pár, igaz? – ölelte meg a karomat boldogan az omega, s nézett a sötét férfire, Changbinra. Egy dolog viszont feltűnt nekem. Sebes az orra... Remélem, hogy csak én vagyok vészmadár, s nem valami mocskos dologban van a keze. A kapucnitól most még nem is látom rendesen az arcát, de egy-két helyen, mintha sötétebb lenne. Zúzódások lennének?

Nem, Jimin, ne gondolj erre. Nem szabad egyből a legrosszabbra asszociálni. Felix nem olyan idióta, mint te voltál anno, nem választana maga mellé akárkit. Amúgy se bukik a rosszfiúkra.

- Valóban. – bólintott. – De örülök, hogy ismeritek egymást. – mondta, nekem pedig egy pillanatra ráncba szaladt a szemöldököm. – Már azt hittem, hogy valami megszállott bámul ott perceken át a sarkon. – tettette, mintha letörölne egy izzadtságcseppet a homlokáról. Felix zavartan nézett rám, én pedig szélesen elmosolyodtam, egyenest a férfi szemeibe nézve.

Ennyit az első benyomásról. Az első tesztedet buktad.

- Csak nem ismertelek meg. Nincs bent a kontaktlencsém, a szemüvegem pedig a kocsiban maradt. Tudod, hogy vaksi vagyok nélküle. – nevettem zavartan, s láttam Changbinon, hogy meg akar szólalni, de olyan csúnyán néztem rá, hogy inkább be is csukta a száját, Jungkook pedig a nevetését próbálta visszafogni. Hát igen, nagyon csúnyán lebuktam és egy baromi gyenge kifogással jöttem, de úgy tűnt, hogy az, akinek el kellett hinnie, el is hitte. Felix csak megértően bólogatott, s mondta, hogy legközelebb erre nagyon figyeljek oda, mert nehogy baj legyen a későbbiekben.

- Nekem viszont lassan mennem kellene. – nézett a karórájára a férfi. – Majd még beszélünk. Örültem. – hajolt meg kissé egy halovány mosoly kíséretében, s el is ment. Nekem viszont egy dolog nagyon megragadta a figyelmem.

Miért volt rajta kesztyű?

Végül Felix velünk tartott a bevásárlásban, s elkezdett mesélni mindenről, ami mostanság történt vele. Én pedig türelmesen vártam, hogy mikor következik a Changbinos rész, mert őszintén szólva, az érdekelt a legjobban. Még azt is felajánlottam neki, hogy hazavisszük, hátha annyi idő alatt kilyukadunk ott is, de nem így történt. Egy büdös szót nem szólt róla, én pedig nem kérdeztem rá. Pedig nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság, de voltam olyan idióta, hogy még csak utalni sem utaltam arra, hogy jó lenne, ha a srácról is jártatná a száját.

S amikor kiszállt a kocsiból, eldöntöttem; kiderítem, hogy ki a franc ez a Changbin. Tudnom kell, hogy kivel találkozik, honnan ismeri és minden mást. Még sosem láttam ezelőtt, pedig Felix összes barátját ismerem.

- Mi ez a megszállott tekintet? – kérdezte Jungkook jót mulatva rajtam, s a váltóról a combomra tette a kezét.

- Ki fogom deríteni, hogy ki ez a halálmadár. – morogtam.

- Halálmadár? – nevetett.

- Jó, akkor hívd, ahogy akarod! Nekem nem tűnt túlzottan jó alaknak. – motyogtam.

- Csak feketében volt.

- És? Láttad, hogy sebes az arca? Meg miért volt rajta kesztyű? Lehet, hogy valami rosszban van benne, ki tudja! – húztam a számat. – Féltem a barátomat, annyira törékeny szegénykém... – szomorodtam el. – Nem akarok rosszat neki, de... – akadtam mondani, ám ekkor csörögni kezdett a telefonom. Ismeretlen szám volt, így homlokráncolva néztem a telefonom képernyőjét, egészen addig, amíg fel nem vettem. – Tessék, Park Jimin. – szóltam bele.

- Park Jimin? – kérdezett vissza az ismerős hang.

- Igen. De kivel beszélek? – lettem teljesen zavart. Jungkook is furcsán nézett rám egy pillanatra, hiszen vezetett. Éreztem rajta, hogy aggódik, s készen áll arra, hogy megvédjen, bármibe is kerül. Pontosan ezért fogtam a kezére, majd szorítottam rajta egy kicsit, hogy jelezzem neki, nem lesz semmi baj.

- Itt Lee Misoo. – mondta a nevét, ami először be se ugrott, de a következő mondata azonnal teljes megvilágosodást hozott számomra. – Kang Jongsu volt barátnője. A... – hallgatott egy pillanatra, s még a vonalon keresztül is hallottam, amint nyel egyet. – A segítségét szeretném kérni. Eldöntöttem, hogy mit szeretnék.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Na, csak befutottam!😂 Sajnálom, hogy ennyit csúsztam vele, de iszonyatosan sokat kellett tanulnom... Az oldalamra is kiírtam, először azt, hogy hétfőn lesz update, utána pedig utaltam rá, hogy még akkor sem, mert még mindig a tankönyveimet bújom a kis tételeimmel🤣

Új szereplő jelent meg a történetben, huha! Üdvözöljük őt is kis köreinkben😌😌 De valamiért nagyon sus🤧 Vajon mi lehet vele? És Misoo? Vajon hogy döntött végül?♥️♥️♥️

Bár már sok helyen megtörtént, itt is szeretném megköszönni, hogy már ezren boldogítjuk egymást🥺😌 Nagyon-nagyon hálás vagyok és boldog, amiért bíztok bennem és a munkámban. Igyekszek nem csalódást okozni és a jelenlegi színvonalát a történeteimnek tartani, ha nem jobbá válni😌♥️♥️♥️

Az ezres szülinapunk február 6🥳 Jupi🥰♥️ A ti érdemetek♥️♥️♥️

Az erre szánt könyvet, mint már említettem, érettségi után fogom publikálni, illetve két másik sztorit is mellette😌 Lelőttem a poént, miszerint az egyik egy Bangchanos fanfiction lesz (ütni fog, az biztos, eddig nagyon jól haladok vele🥳♥️♥️), a másik pedig egy új főtörténet, ami a comestion után következik, ezt pedig majd szokás szerint megszavazzátok😌♥️♥️♥️

Hogy vagytok kedveseim?🥺🥰♥️

Pihenjetek sokat, nagyon fontos és vigyázzatok magatokra🥰♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook