Hamar elment az a bizonyos egy plusz nap, amit még itthon tölthettünk. Egy szempillantás alatt, ugyanis észre se vettem, de már csörgött is az óra korán, hogy ideje felkelni és elindulni dolgozni. Őszintén szólva, semmi kedvem nem volt. Ellustultam a nászút alatt ilyen téren. Elvégre eddig mindig vártam, hogy mehessek. Egy önálló büszke omegaként gondoltam magamra, viszont most ez a tudat sem motivált. Csak az ágyban akartam dögleni Jungkookkal, néha sorozatot nézni, vagy közösen főzni – mert egy kis móka sosem árt – és közben élvezni a tőle kapott csókok, apró puszik, illetve gyengéd érintések kedvességét.

Az egyetlen, ami tartotta bennem a lelket, hogy csupán két napra kellett bemennünk. Egy keddi napon értünk haza a szigetekről, szerdán pedig pihengettünk. Igaz, Jungkook előre szólt, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert nem mindenki volt megelégedve a helyettesítő orvosokkal, s mint kiderült, az egyikük egy rezidens volt. Ezzel semmi gond nem volt, csupán a modora váltotta ki az összetűzést, s még a főorvos úrtól is fejmosást kapott. Tehát lesz mit csinálnunk, amikor betesszük a lábunkat a kórházba.

- Jungkook, nem láttad valahol a fehér nadrágomat? – kérdeztem a férfit, miközben félig a szekrénybe bújtam, s kapartam a ruhák között, hátha mégis a kezem ügyébe akad a keresett darab.

- Amiben jól néz ki a segged? – kérdezett vissza, én pedig megforgattam a szemeimet.

- Igen, az. – morogtam, s ekkor láttam, ahogy a lámpa adta fény elhalványul, hiszen az alfa mögém jött, s eltakarta. Szépen leeresztette nekem a nadrágot, én pedig csak nagy szemekkel néztem az anyagot, miközben azon gondolkodtam, hogy mégis hol találhatta.

- A szék karján volt. Este kiraktad. – válaszolt a gondolataim között megfogalmazódott kérdésre.

- Akkor hova tűnt? – ráncoltam a szemöldököm, majd felé fordultam, ugyanis idegenkezűséget véltem felfedezni a történtekben. Egy ruha nem mászkál csak úgy el, ennyire vak meg nem vagyok kontaktlencse vagy szemüveg nélkül. Viszont az alfa mosolya sok dolgot elárult, még azelőtt, hogy kinyitotta volna a száját.

- Ki nem hagytam volna, hogy ne lássalak meló előtt így. – utalt arra, hogy egész végig a fenekem felfelé emelve kutattam a szekrénybe, telibe bedőlve neki. S azért, hogy ne mutassam felé a zavaromat, automatikusan csaptam meg a mellkasát, belőle pedig egy jóízű nevetés tört fel.

- Te perverz köcsög, tudod te, hogy meddig kerestem?! – akadtam ki, s ütöttem ismét.

- Igen, pontosan tudom. – nevetett, ezzel pedig nem segített a helyzetemen. El is akartam menni, hogy a fürdőben öltözzek át, s megmossam az arcomat, ugyanis éreztem, hogy kezdek vörösödni, de a férfi megfogta a kezeimet. Lehajtottam a fejemet, ugyanis két dolog van, amit eszméletlenül utálok, ha látnak. Az egyik a sírás, a másik pedig az, ha sikerül zavarba hozniuk. – Picim, nézz rám. – mondta még mindig jókedvűen.

- A francokat. Hagyj, nem leszek kész. – motyogtam, s próbáltam az államat a mellkasomhoz szorítani, ám ez nem állította meg őt. Egyszerűen lehajolt, s úgy adott egy csókot a számra.

- Ugye tudod, hogy ez a te hibád? – kérdezte, én pedig ekkor néztem fel rá. Már hogy lenne az én hibám? – Túl dögös vagy, nem tudom megállni, hogy ne tegyek ilyeneket. – engedte el egyik mancsomat, hogy derekamra fogva közel húzzon magához, s a homlokomra nyomjon egy puszit. – És nem mehetsz ki, mert bezártam az ajtót a kulcsot egy magas helyre tettem. – döntötte oldalra a fejét, én pedig csupán kíváncsiságól, de a falap felé néztem.

- Azt a kulcsot, ami a zárban van? – kuncogtam, ő pedig hozzám hasonlóan az ajtóra vezette a tekintetét.

- Csak megtévesztés, kicsim, öltözz nyugodtan. – mondta, én pedig elnevettem magam.

- Ha hazudsz, legalább próbálj meg ügyelni a részletekre és a hitelességre. – pipiskedtem egy csókért. – De rendben, csak azért hiszek neked, mert el fogunk késni. – léptem el tőle, hogy végre elkezdhessek öltözni, mert ha így folytatjuk, már az első napunkat rosszul fogjuk indítani, márpedig van munka bőven. Azt sem tudom, hogy aki engem helyettesített, kiket írt fel és mikorra. Eddig mindig előre tudtam készülni, most viszont minden teljesen homályos.

Ezek után nem is vacakoltunk tovább Jungkookkal, s hiába tett megjegyzéseket, próbáltam valahogy eltekinteni felettük. Igaz, megjegyezte, hogy ezelőtt sosem jöttem zavarba előtte, most viszont ezek az esetek egyre gyakoribb jelenségeknek számítottak. Én nem válaszoltam, csak vállat vontam erre, pedig jól tudtam, hogy miért van ez.

Nagyon is egyszerű volt. Régen nem érdekelt, hogy mit csinálunk, viszont változtak a dolgok. Beleszerettem, s már számít, hogy mit mond nekem vagy tesz. Mondhatnám, hogy hiányoznak azok az idők, amikor semmi sem volt fontos, viszont a lazasággal egy gond van, mégpedig az, hogy társul hozzá a magány. Őt pedig nem akarom ismét magam mellett tudni. Hiszen minden fájdalmam ellenére élveztem a szerelem meleg ölelését.

A csütörtöki napunk borzalmasan hosszú volt. Az ebédszünetet is bent töltöttük a rendelőben, hogy minden papírt rendezzünk. Az engem helyettesítő szerencsére mindent alaposan feljegyzett, viszont így is akkora káosz volt, hogy volt egy olyan érzésem, hogy haza kell vinnem a munkát. Sőt, még Busanba is velem fog tartani, ugyanis megígértük anyának, hogyha visszajövünk az országba, akkor lenézünk hozzá. Egyáltalán nem volt ellenünkre a dolog. Jungkook már csak azért is belement, mert édesanyám nagyon finoman főz, s szívesen fogyasztja a házikosztot. Nem mintha tőlem nem ezt kapná otthon.

Viszont biztos voltam benne, hogy a péntekünk is legalább ennyire rossz lesz, mint a csütörtök. Hosszú, s fáradalmas. Az ápolók, amióta visszatértünk, mást se csinálnak, csak összesúgnak a hátunk mögött, ami már kezdett egyre zavaróbb lenni. Főleg, amikor valamelyik olyan undorral néz rám, hogy rendesen sértőnek találtam. Az okot is tudom, ugyanis kering egy pletyka rólunk, miszerint Jungkook teherbe ejtett, s csak azért vett el, mert megsajnált. Ennek a fele se igaz, de majd meglátják, hiszen, ahogy telnek a hónapok, az én hasam nem fog nőni. Nem vagyok terhes, erre nagyon odafigyelünk mind a ketten, elvégre szedem a fogamzásgátlókat, tehát nem ezért vett el. Igaz, nem is azért, mert olyan nagyon szerelmes lenne belém, de ez már egy másik téma, amibe felesleges ismételten belemennem.

- Akkor csak felkapjuk a cuccainkat és megyünk is Busanba, igaz? – kérdezte a férfi, miközben lefertőtlenítette az asztalt az előző omega után.

- Az a terv. – bólogattam, s kinyújtóztam. – Már csak egy páciens van hátra és mehetünk. – mosolyogtam, akárcsak ő.

Szeretjük a munkánkat, de igen fárasztó tud lenni. Még szerencse, hogy Jungkookot nem osztják be ügyeletesnek, ez is csak azért van, mert kevés az omegaspecialista, s van, aki nem is hajlandó máshoz járni, csak hozzá. Teljesen be van táblázva. Valljuk be, igen népszerű a szakmájában.

Felkeltem a székemből, majd az alfa felé lépkedtem, ugyanis valami eléggé szúrta a szememet rajta. Felvonta az egyik szemöldökét, s teljes testével felém fordult, így én könnyedén hozzáférhettem a nyakkendőjéhez. Felhajtódott a gallérja, s még el is volt mozdulva a darab, úgyhogy középre igazítottam.

- Sokkal jobb. – mosolyogtam, ő pedig egy csókot nyomott a számra.

- Köszönöm pici. – mondta lágy hangjával. Csupán legyintettem egyet, miszerint semmiség, s az ajtó felé indultam. – Hívod az utolsót? Legyünk túl rajta minél hamarabb.

- Igen, azért megyek. – bólintottam, s gyorsan rápillantottam a kis könyvecskémre, hogy megnézzem a nevét, viszont olyan csúnyán írt az előző asszisztens, hogy alig tudtam elolvasni. Éppen ezért fel se néztem, csak kimentem, s a neve bogarászását felhagyva csak annyit mondtam, hogy jöhet a következő. – Hogy lehet ilyen csúnyán írni? – morogtam Jungkooknak befele menet, ő pedig elnevette magát.

- Üdvözlöm. – mondta kedvesen a doktor. – Foglaljon helyet és kezdjünk bele, rendben?

- Előtte mondana kérem egy nevet? Elnézést, tudom, hogy időpontra érkezett, de... Nem kiolvasható az előző asszisztens kézírása. – mondtam kicsit kínosan a körülbelül velem egyidős lánynak. Először járhatott itt, hiszen nem volt nagy pocakja, s úgy tűnt, hogy nagyon izgul. Persze nem ő az egyetlen ilyen, én sem érezném magam komfortosan egy ilyen helyen, de ezzel szerintem az omegák döntő többsége így van.

- Lee Misoo vagyok. – mondta halkan. Tördelte az ujjait. Baromi ideges volt.

- Rendben. – lapozta fel Jungkook az dokumentumokat, amit róla kapott az előző orvostól, avagy rezidenstől. – Tehát első terhesség, igaz? – nézett rá az omegára, aki óvatosan bólintott egyet.

- Nem jelentkezett a heatem közel két hete, ezért csináltam egy gyorstesztet és... Azt mutatta, hogy terhes vagyok. – nyelt nagyot. Ráncba szaladt a szemöldököm, s Jungkook is felém pillantott. Egy nagyon jó dolog van abban, hogy egy omega az asszisztense, mégpedig az, hogy én képes vagyok lenyugtatni a pácienseket. Fel is keltem a helyemről, s a nőhöz lépkedtem, majd mosolyogva megfogtam a kezét.

- Ez csodás, Misoo-shi. – mondtam. – Nincs is szebb, mint egy kisbaba. Van apuka, nem?

- Van. – bólintott, s végre láttam az arcán egy kisebb mosolyt. – Ő is velem van.

- Behívom őt. – mondta a doktor, s miközben az ajtó felé tartott, megsimított a vállamat.

- Ijesztő az első várandósság, mert tapasztalatlan az ember, de a végén mindig megéri. – mondtam, ő pedig jobban elmosolyodott és bólintott egyet. – Jó, a sok alvás nem lehetséges utána, de látni, ahogy felnő, ahogy megteszi az első lépéseket, a kacagása... A legcsodásabb dolog, ami történhet valaki életében.

- Önnek van gyereke? – kérdezett rá, én pedig megráztam a fejem.

- Nincs. – mondtam.

- Azt hittem. Olyan őszintén beszélt, olyan beleéléssel. – nézett a szemeimbe, én pedig elmosolyodtam. – Nem is szeretne?

-Hát, hogy őszinte legyek... – kezdtem volna bele boldogan, de ekkor Jungkook belépett a rendelőbe, s megütötte az orromat egy bizonyos illat, ami miatt a somoly az arcomra fagyott.

Borsmenta... Erőteljes borsmenta.

- Itt az apuka. – mondta a férfi, én pedig lehajtottam a fejemet, de nem keltem fel. Ugyanúgy guggoltam az omega előtt, ahogy eddig. – Gratulálok az érkező kisbabához. Először elvégzünk néhány vizsgálatot Misoo kisasszonyon, hogy felírhassak neki vitaminokat, amiket kezdetben kell szednie. – kezdett bele a szokásos mondanivalóba Jungkook, ám közbevágtak.

- Nem akarjuk. – mondta komoran. – Véletlen volt, nem tervezett terhesség. Csak szedje ki belőle valahogy azt az izét és már megyünk is. – a szívem nagyot dobbant. Éreztem az omega illatán, hogy ideges, s ő is a földnek szegezte a tekintetét. Könnyeit próbálta nyelni. Értem, hogy mitől volt ideges, hogy miért félt ennyire.

Elengedtem a kezét, s sajátomat ökölbe szorítottam. Még azelőtt válaszoltam, mielőtt Jungkook megtehette volna.

- A doktor nem vállalja, ha nem egyezik bele mindkét fél. – remegett meg a hangom az... Tulajdonképp nem tudom, hogy melyik érzelmemtől a sok közül.

- Már elnézést, de egy rangon aluli kis senki ne szóljon bele ebbe. Kinek képzeled magad, omega? – nevetett fel, én pedig szaggatottan fújtam ki a levegőt. Felkeltem, s egyenest a férfi szemeibe néztem, akit ekkor ért igazán a felismerés. – Ezt nem hiszem el. – hitetlenkedett, s túrt a hajába. Azóta szőke melírcsíkok jelentek meg benne. Nem volt többé fekete.

- Ezt fogja hallani a doktortól is. Ha nem akarja a gyereket, akkor köszönjük, hogy elkísérte hozzánk Misoo kisasszonyt, de távozzon. Ő dönt arról, hogy megtartja-e, vagy sem.

- Nem hiszem, hogy egy omega ellent tud mondani egy alfának, legyen szó bármiről. – mosolygott, s lépett közelebb, én pedig olyan erősen szorítottam össze a fogaimat, hogy már fájt. – Vagy te tapasztaltál ilyet, Jimin? – kérdezte, s ahogy kiejtette a nevemet, nem tudtam kordában tartani magam. Az illatom fullasztóan erős lett, s mielőtt lefolyt volna az első könnycsepp az arcomon, Jungkook lépett elém.

- Hagyja el a kórház területét. – mondta mély hangon a férfi. – Nem tesz jót se a terhes omegának, sem az én omegámnak.

- Csak nem? – nevetett fel. – Ez meglepett. De rendben. – rántott vállat. – Lelépek. Úgyis azt fogja tenni, amit én mondok neki. Csak egy omega, semmi más. – indult ki, persze Jungkookkal együtt, aki csak azért ment vele, hogy szóljon a biztonsági őröknek, hogy ne engedjék be ismét őt.

Mihelyt becsapódott az ajtó, könnyeimet nyelve fordultam Misoo felé.

- Ne hallgass rá. Azt mond, amit akar, de a te életedet nem ő irányítja, hanem te. Az se tartson vissza, hogy omega vagy, mert sokkal többre vagy képes, mint amit kinéznek belőled, érted? Ha te nem akarod, ne vetesd el a gyereket. – néztem a szemeibe, ő pedig szipogva törölgette a könnyeit.

- De... Alfa nélkül...

- Sokkal erősebb vagy, mint hinnéd. Nem érdemel meg téged és senkit mást.

- Honnan... Úgy beszéltetek egymással, mintha ismernétek a másikat. Így lenne? – kérdezett rá, én pedig ekkor éreztem csak igazán, hogy mennyire is haldoklok belülről.

- Sajnos. – sóhajtottam. – Megígéred nekem, hogy nem hagyod magad befolyásolni?

- Én szeretném, de... Nem tudnék egyedül felnevelni egy gyereket.

- Nekem nincs apám. Ha az én anyámnak ment, neked is fog. Adok egy számot. – mentem az asztalomhoz, s előkapva egy kis lapocskát remegő kézzel, de ráírtam a telefonszámom. – Ha bármire szükséged van, csak hívj.

Ekkor pedig nyílt az ajtó, s belépett rajta Jungkook. Azonnal engem keresett a tekintetével, s közelebb is jött, de én csak távolodtam. Most... Nem akartam a kelleténél közelebb kerülni hozzá.

- Jimin... – szólított a nevemen lágyan.

- Folytassuk, le fogjuk késni a vonatot Busanba. – mentem az asztalomhoz, s rá se néztem.

Nem akartam a tekintetéből áradó kérdéseket látni, szinte hallani róla. Nem akartam itt lenni, ismét olyan ramatyul érezni magam. Csak... Haza szerettem volna menni, de egyedül, hogy elmondjam anyának; ismét találkoztam vele.

Kang Jongsu újból megjelent az életemben.

Jungkook elvégezte a vizsgálatot, s időközben Misoo is megnyugodott. Az alfa kedves volt vele, türelmes, ez pedig megnyugtatta őt. Úgy nézett ki, mint aki pozitívan áll a dolgokhoz, s ez egy kisebb örömöt okozott nekem, hiszen sikerült hatnom rá.

A doktor a biztonság kedvéért ki is kísérte, hogyha ott lenne még Kang Jongsu, akkor kiálljon a nő mellett. Én pedig... Az asztalom előtt ültem, s mikor nem vett körül más, mint a csend, s a magány, minden eddigi elnyomott érzelem előtörni készült belőlem. De nem most volt itt az ideje összetörnöm. Bármelyik pillanatban bejöhetett volna Jungkook, én pedig nem akartam magyarázkodni. Ezt soha senkinek nem akartam elmondani. Soha. Páran tudják csak, de nem beszélünk róla. S nem akartam bővíteni a listát, még akkor sem, ha tudtam, ezúttal nem hagyja annyiban a témát.

Amint a férfi visszajött, heves léptekkel indult felém, hogy karjaiba zárhasson, de én nem öleltem vissza. Csak néztem egy pontot a sarokban.

- Induljunk. – léptem el tőle, amikor már túl soknak éreztem azt a 3-4 másodpercet, amíg ölelt. – Le fogjuk késni a vonatot. – szipogtam, s elfordulva tőle töröltem meg a szemeimet, s erőltettem egy mosolyt magamra.

- Jimin, mi volt ez? – kérdezett rá.

- Csak nem tetszett a hozzáállása. – rántottam vállat, s reménykedtem benne, hogy annyiban is hagyja, de nem így történt.

- Tudta a nevedet. Ismert téged. – mondta a tényeket, én pedig megfeszültem.

- Biztos csak látta a névtáblámat.

- Jimin...

- Hagyjuk ezt, jó? – fordultam felé, de nem ideges voltam. Sokkal inkább... Összetört. Az alfa aggódva nézte az arcomat. – Csak menjünk már, kérlek. – remegett meg a hangom, s éreztem, hogy egyre nehezebb visszatartanom azt, hogy ne álljak le itt zokogni.

Nem is mondott semmit. Csendben összepakoltunk, s ugyanolyan némasággal indultunk a ház felé, hogy összeszedjük a cuccainkat. Az alfa próbált velem kommunikálni, de én nem tudtam se figyelni, s ha mégis ez megtörtént, szóban választ nem kapott.

Amikor megérkeztünk, egyből a háló felé vettem az irányt, hogy összepakolhassak. Ő is bejött utánam, viszont becsukta maga mögött az ajtót, s a kulcsot – most valóban – a szekrény tetejére tette, ahol én biztosan nem érem el. Nagy szemekkel néztem rá, s amikor elindult felém, hátrálni kezdtem. Egészen addig, amíg nem találkozott a hátam a fallal.

- Ne félj tőlem. – suttogta, majd óvatosan emelve a kezét, nehogy megijedjek, az arcomra simított. – Én sosem bántanálak, tudod. – nézett vörös szemeivel az enyémbe. Én pedig éreztem a gombócot a torkomban, ami miatt nem tudtam nyelni, s levegőt sem kaptam. A számon kellett volna lélegeznem, de biztos voltam benne, hogy akkor zokogás lesz a vége. – Gyere, picim. – fogott óvatosan a kezemre, s az ágyhoz vezetett, hogy leülhessünk oda.

Úgy bánt velem, mint egy porcelánbabával. Annyira féltett, annyira vigyázott rám, nehogy bármelyik rossz pillanatban összetörjek, pedig már megtörtént. Egyszer már voltam szilánk a padlón. Egy törött üveg, ami a valóságot tükrözi; ennyit érsz, nem többet.

Jungkook nem tett semmi mást, csak finoman cirógatta a bőrömet. Simogatott, de puszit nem adott. Nem csókolt meg, s nem tett semmi komolyabbat. Tudta, hogy az most nem esne jól, s nem tudnám elviselni.

Lehet, hogy valójában csak nem tudta, hogy mit kellene ilyenkor tennie, de én örültem annak, hogy nem faggatott. S bár egyedül akartam lenni, most mégis... Jól esett, hogy mellettem volt, hogy azt gondolhattam, támaszkodhatok valakire.

Nem néztem az időt, el is felejtettem, hogy hova készültünk. Csak hagytam, hogy a férfi lenyugtasson, s a végére már azt is megengedtem, hogy megöleljen. Az ágyban feküdtünk, én háttal neki, de ő hűen bújt hozzám, s járatta lassan fel-le ujjbegyeit a karomon. Ez valahogy segített megvívni a harcot a gondolataimmal. Ezért is döntöttem úgy, hogy megtöröm a csendet, amit már egy ideje köztünk van.

- A neve Kang Jongsu. – szóltam halkan. – Ő volt... Ő volt a párom még gimiben. – kezdtem bele a mesélésbe. – Eszméletlenül szerelmes voltam belé. Úgy tűnt, hogy ő is. Fiatal voltam még és nem tudtam felmérni a helyzetet. Kedves volt velem, randikra vitt, fellopózott a koliszobámba, amikor Felix éppen nem volt ott. Virágokat kaptam tőle és... Minden túl tökéletes volt. – emlékeztem vissza ezekre, s valamiért egy halovány mosoly is az arcomon ült. – Ő mindent megadott nekem, amit egy alfa tud és én is igyekeztem mindent megadni neki. Az első kapcsolatom volt, így... Mindent megkapott, amit lehetett. Aztán egy nap... Feltűnt, hogy egy ideje nem voltam heatben. – nyeltem nagyot, hiszen most jött a legnehezebb rész. Az, amiről évek óta nem beszéltem, s amit soha nem emlegetünk fel. Amiért annyira féltenek, s amitől nem tudtak megóvni. – Elmentem és vettem teszteket. Anyának el se mertem mondani, mert akkor biztosan kiakadt volna, mert még csak 16 voltam. Mind pozitív lett. Nem aggódtam, mert Jongsu annyiszor mondta, hogy mihelyt végez a gimivel, összeköltözünk és saját családunk lesz. Ő akkor volt végzős. Azt hittem, hogy örülni fog neki, hogy támogatni fog, mert ebben nem csak az én kezem volt benne. – szipogtam fel. – De nem így történt. Ő nem akarta a gyereket. Ordibált velem, elmondta, hogy ő semmi mást nem akart, csak szexet, arra pedig tökéletes voltam. Én... Nem tudtam volna felnevelni 16 évesen egy gyereket. Még én is az voltam! – sírtam el magam, s próbáltam levegőhöz jutni, hiszen úgy éreztem, hogy mentem megfulladok. – De ez nem jelenti azt, hogy nem is akartam. Miután Jongsu elküldött, beszéltem anyával. Természetesen kiakadt rám és megmondta, hogy haza se merjek menni hétvégén, mert látni sem akar. Valahol megértettem őt, én is dühös voltam magamra. Nem volt mellettem senki, aki segíteni tudott volna. Egy 16 éves omega, akit véletlenül teherbe rakott egy végzős. – jegyeztem meg, hiszen ez így történt. – Ismét találkoztunk Jongsuval, ő pedig elvitt egy specialistához. Abortuszom volt és... Soha, de soha nem éreztem magam annyira rosszul, mint akkor. – remegtem. – Hibás voltam, de erről nem egyedül tehettem. Én... Szerettem volna azt a babát. De senki se volt ott, hogy segítsen nekem, vagy mellettem legyen. – töröltem meg a könnyeimet, s nyeltem egy nagyot. – Azt mondtad... Hogyha belemegyek ebbe az egészbe, azt kérek tőled, amit csak akarok. – kezdtem bele, s pár másodperc múlva folytattam is. – Akármit megtehetsz velem, Jungkook. Hatalmad van felettem, mert én csak egy omega vagyok, de kérlek... Te ne kényszeríts arra, hogy ismét gyilkos legyek. – sírtam el magam. Nem tudtam tovább magamban tartani. Egyszerűen... Nem ment tovább.

Jungkook már mindenről tud. Mindent elmondtam neki, amit lehetett. Hogy miért vagyok olyan, amilyen. Hogy mennyire idióta voltam, s hogy miért félek ennyire a szerelemtől. Nyílt voltam, merész, hiszen... Ha őszintén kimondod a szavaid, akkor bátor vagy, s azért, mert mikor szádat kinyitád, hogy mély forrásból áradó lexémáid kifolyjanak rajta, rájössz, hogy mennyi félelemből lakmározó belső démon lakozik lelkedben.

- Én soha nem tennék ilyet. Megígérem, hogy soha nem fogok úgy bánni feled, ahogy ő. – bújt közelebb, s fúrta fejét a nyakhajlatomba. – Nem tudnálak bántani. Nem lennék képes ártani annak, akit szeretek. – mondta, az én szívem pedig nagyot dobbant, s úgy éreztem, hogy a sírás csak jobban fojtogatni kezd.

- Ne mond ezt, kérlek. Úgyse igaz. – suttogtam rekedtes hangon.

- Be kell vallanom valamit. – vett egy mély levegőt. – Amikor az oltár előtt álltunk és kimondtuk az igent... Én azt komolyan gondoltam. – mondta, én pedig lefagytam. A szívem a mellkasomban hevesen kezdett verni, a fülemben hallottam zavart dobogását, s nem akartam elhinni, amit hallok. – Én nem színészkedtem akkor. Szerelemből mondtam igent. Nem azért, mert el akartam hitetni mindenkivel. – rázta a fejét. – Nem volt mit megjátszanom, mert az omega, aki felém jött... Teljesen elcsavarta a fejemet. Nem akarom, hogy vége legyen annak, ami köztünk van. Viszont, ha te véget akarsz vetni ennek, nem foglak erőszakkal magam mellett tartani. Azt mondtad, hogy meg akarod találni a társad. És ha ehhez az kell, hogy eltűnjek az életedből... Akkor megteszem. – suttogta szomorú hangon.

- Idióta, barom, seggfej. – szipogtam, ő pedig felült, akárcsak én, s végre képes voltam arra, hogy a szemeibe nézzek. – Te ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted?! – kérdeztem sírva, ő pedig csak nagyokat pislogott. Nem értette, hogy most miért vagyok ilyen. – Én...! – túrtam a hajamba, viszont heves mozdulatom miatt, majdnem leestem az ágyról. Az alfa épphogy elkapta a karomat, s húzott vissza, de olyan hévvel, hogy kis híján a mellkasának ütköztem. Hevesen dobogó szívvel néztem a szemeibe, majd ráztam meg a fejemet lassan, közben végig a tekintetét pásztázva. – Ezentúl szeretném, hogy őszinte légy velem, mert másképp az őrületbe fogsz kergetni, Jeon Jungkook.

- Hogy érted? – jelent meg egy halvány mosoly az arcán.

- Úgy, ahogy mondom. – simítottam az arcára, s hajoltam közelebb hozzá. – Úgy, ahogy mondom... – érintettem össze ajkainkat, hogy szavak nélkül elmondjam; én is szeretlek.

Mert van, amit a múlt nem tud befolyásolni vagy elrontani.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Nos... Nincs mit hozzáfűznöm ehhez. Ez egy érzelmi hullámvasút volt.

Annyi tipp érkezett, hogy mit tehetett Jongsu Jiminnel, de ez az, amire senki sem gondolt. Amikor anno MinHoneyBoo -nak meséltem erről és ő találgatott még nyáron, akkor idegében, hirtelen felindulásból mondta, hogy: MÉ? TERHES VOLT?

Igen, talált és süllyedt is😂👌

Jongsu nem volt jó Jiminnel, így érthető már, hogy miért tartott ennyire a dolgoktól...

VISZONT

Minden rosszban van valami jó, akárcsak ebben a részben is😌
K I M O N D T Á K 👏👏
Hát nem volt egy könnyű szülés, de szerintem ettől jobb pillanat nem is lehetett volna🥺

Hogy vagytok?🥰♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook