A nászút remekül telt. Jól mulattunk, rengeteg helyet megnéztünk, s néhány francia szót még én is megjegyeztem, amit a GPS mondott. A legtöbbet ismételt jobbra és balra. Szerencsére az éttermekben már beszélték az angolt, így Jungkook is könnyebben kommunikálhatott. Mondta is, hogy mindig jobban ment neki ez, mint a második nyelve, de ha minden kötél szakad, azzal is eltájékozódik. Szerencse, mert én japánt tanultam és leheletnyi angolt, ami kimerül annyiban, hogyha külföldre utaznék egyedül, éppen nem halnék éhen.

Ahhoz képest, hogy az alfa nem egy romantikus alkat, a kis pihenőnk friss házasokként nem csupán arról szólt, hogy napkeltétől nyugtáig az ágyban gyűrjük a lepedőt. Az ilyen dolgokat meghagytuk a csöndes éjszakának. S az, hogy boldog voltam-e mellette? A lehető legboldogabb.

A legemlékezetesebb talán az volt, amikor először mentünk a kristálytiszta vízbe fürdőzni. Én sosem tanultam úszni, óráim se voltak, úgyhogy amíg lehetett, bementem és csak csápoltam. Ám a férfi szerette volna, hogy kissé vakmerőbben lássam a világot, így az ölébe kapott, s beljebb sétált. Én viszont nem féltem, szorosan öleltem őt, ez tény, kézzel-lábbal kapaszkodtam belé, de a mosoly végig az arcomon volt. A nyavalygásom ellenére hangom kedvesen csengett, bizalmat fektettem belé és olykor-olykor fel is nevettem.

A kép még mindig előttem van. Mindkettőnket látom, abban a pillanatban, amikor azt kívántam, bárcsak megállna az idő, bárcsak sose mozdulna tovább a mutató az öreg élet számlapján. Mert akkor igazán boldog voltam, felhőtlenül az. Gondatlan, ártatlan szerelmet éreztem a férjem csókjából, miközben engem tart az ölében, s mindkettőnket vállig ellep a kristályszerű víz, melynek értékét a nap fénylő sugarai határozzák meg igazán. Igazi ékszer volt ez, egy gyémánt. Mert néha a drágakövek nem szilárdak, s nem a föld alatt bújnak meg.

S arról a kijelentésről... Nem beszéltünk. Nem kérdeztem rá, ő sem mondta ki ismét. Nem vártam el tőle, de mélyen vágytam a kecsegtető igére, hogy újra hallhassam. Viszont azt nem tudtam, hogy mennyire lenne jó. Hogy a kedvesség édes, meleg tenyerét csábítóan érezzem, s később rájöjjek, én voltam az egyetlen, aki a forróságot árasztotta, s a külvilág valójában csúf, s rideg.

Kissé szomorkásan pakoltam bele a cuccaimat a bőröndbe, hiszen túlságosan is jó volt az itt töltött idő. Kár lett volna, de nem is tudtam volna tagadni, mennyire élveztem a nászutat. Nem csupán a hely volt lélegzetelállító, hanem a doktor is. Azt hiszem, bárhol jó lett volna nekem, ha ő velem van.

Mielőtt kimentünk volna a reptérre, még elmentünk egy étterembe, hogy együnk valamit. Ahogy tapasztaltuk az elején, az ott lévő étkező nem a legjobb, legalább is az alfának. Ő sajnos nem éri be az extrahúsos szendviccsel, amit adnak. Neki valami főtt étel kell, s mivel nem volt időnk, hogy én főzzek, ezért kiválasztottunk egy olyan helyet, ami a napokban egészen bevált nekünk. A tálalás szép volt, a hely tiszta, s a kaják is finomnak bizonyultak. S szerencsénkre itt is értették az angolt. Úgy tűnt, hogy csak a GPS-sel szívtuk meg, semmi mással. Mondjuk ott se volt különösebb probléma, mivel Jungkook értette. Legalább gyakorolta kicsit a nyelvet.

- Biztos nem kérsz mást? – kérdezte az alfa összeráncolt szemöldökkel, én pedig csak hitetlenkedve ráztam a fejem. Még mindig azon van, hogy többet egyek, de meg kell értenie, hogy nem fér belém annyi, mint például belé. Még tesztet is csináltam, csak a kedvéért, s pontosan jó vagyok, nem sovány, s nem elhízott. Arról, hogy véknyak a lábaim, nem tehetek. Az egész családom gebe ilyen téren.

- Biztos. – bólintottam. Amúgy se szerettem túlságosan a húsos ételeket, ezért is elégedtem meg egy rántottával, s zöldségekkel vele. Ha annyira kell, majd lopok Jungkook tányérjából, úgyse fog szólni érte, ha pedig mégis, akkor se lesz sok értelme, mert valószínűleg addigra leküldöm azt a falatot. – Egyébként egyből vissza kell mennünk dolgozni? – kérdeztem, miközben a kezembe fogtam a villát, amit kaptam. Jungkook csak elmosolyodott. – Most mi az? – ráncoltam a szemöldökömet.

- Furán fogod a villát. – rántott vállat, míg én csak felfújtam az arcomat.

- Nem szoktam villával enni... Tudom használni, de egyszerűen nem áll kézre. – sóhajtottam, s a csuklómat csavargatva próbáltam felszedni a tojást.

- Mondjuk pálcikákat hozhattunk volna magunkkal. – gondolkodott hangosan.

- Már mindegy. Egyébként is csak gyakorlás kérdése. Nem nehéz annyira, csak nem megszokott. – rántottam vállat, s egy győztes mosolyt ejtettem, amikor végre sikerült fellapátolnom rá a kaját. Persze nem sokáig örültem, mert egyszerűen lepottyant róla. - Anyádat már. – szidtam szerencsétlen csirkét, már, ha egyáltalán ez csirketojás.

- Hajolj közelebb hozzá. – kuncogott Jungkook szórakozottan.

- De mindenki egyenes háttal eszik, nem akarok belefejelni a tányérba, csak azért, mert nem tudom megtartani rajta ezt az átkozott falatot. – morogtam, s ismét megkíséreltem, hogy felszedem a felszedhetetlent. – Ha hazaérünk, az összes villát kidobom, csak szólok. – mérgelődtem, szerintem teljesen jogosan, s érthető okokból. Olyan bénának éreztem magam, pedig tényleg csak annyi volt a probléma, hogy sehogy sem állt a kezemre a fogása, s emiatt mindig leesett róla az étel. A levessel és a kanállal semmi gondom nincs, na de ezzel a négyágú fém-rémmel... Szurkálnom kellene?

- Elnézést... – hallottam meg egy női hangot magam mellől, mire odafordultam. Meglepett, hogy a hölgy koreaiul szólt hozzánk. – Bocsánat, hogy zavarok... – hajolt meg, ahogy én is, majd folytatta is, amit elkezdett. – De hallottam a beszélgetésüket. Mi sokat járunk kirándulni és probléma volt, hogy nem áll a kezünkre a villa. – mosolygott kedvesen, s egy férfire nézett, aki a derekára fogott, miután persze kezet nyújtott Jungkooknak. – Azóta hordunk magunkkal két-három csomag pálcikát. Ha gondolod, akkor szívesen odaadok egyet, hogy könnyebb legyen. – kezdett is kutatni a táskájában, én pedig meglepve néztem az alfára, hiszen nem számítottam erre a fordulatra a mai nap során.

- Azt megköszönnénk. – válaszolt helyettem a férfi, mivel úgy tűnt, hogy én szótlan maradok. A nő ezek után oda is adta Jungkooknak a pálcikákat. Egyszerhasználatos bambuszok voltak, amit az alfa szét is szedett nekem, s letette elém. – Köszönjük szépen. – kelt fel, s hajolt meg.

- Ugyan, ezért ne álljanak fel az asztaltól. – kuncogott a hölgy, s a vállamra simított. – Szép omegája van. – dicsért meg, ami egy kisebb mosolyt csalt az arcomra. – Kiránduláson vannak? – kérdezte, nekem pedig csak ekkor tűnt fel, hogy alfákkal vagyok körülvéve. A nőnek erős citrusos illata volt, míg a párjának fűszeresebb. Nem tudtam megmondani pontosan, hogy mi. Csavarta az orromat, de nem szóltam érte, inkább örültem annak, hogy megmentették a reggelimet, s Jungkook pénztárcáját attól, hogy nekem külön venni kelljen a reptéren kaját.

- Nászút. – válaszolt az alfa, s az asztalon lévő kezemre fogott. Le sem vette a szemét a két másik saját fajáról.

- Hát sok boldogságot akkor. – emelte le a mancsát a vállamról a nő, s távolabb is lépett, mire végre fellélegezhettem egy kicsit. Nem volt ínyemre az illatuk. Nem rossz volt, csupán nem tetszett annyira, mint Jungkooké.

- Köszönjük. – válaszolt az alfa mosolyogva, a pár pedig egy utolsó meghajlás után elment. S amikor már a láthatáron se voltak, akkor vette el a kacsóját a férfi. – A nőnek bejöttél. – sóhajtott.

- Mi? – ráncoltam a szemöldökömet. – De hát...

- Éreztem a farkasán. De nem mert semmit se tenni, mindenképpen alulmaradna, ha harcra kerülne a sor. – rántott vállat, s fordult vissza az ételhez.

- Felesleges lenne harcolni. – motyogtam, Jungkook pedig felkapta a fejét. – Nem vagyok megjelölve. Gyakorlatilag nem tartozom senkihez. – mondtam ki a nyilvánvalót. Az alfa szóra nyitotta a száját, de inkább elhallgatott. Nem mondott semmit, s szerintem ezzel jobban is jártunk.

Nem volt kedvem erről vitát kezdeményezni. A jelölésig úgysem fajulnak el a dolgaink, s ő is tudja, hogy jogosan mondtam, amit. Nem sokat ér a gyűrű az ujjamon, mert a farkastörvények mindent felülírnak. Ahhoz tartozok, aki megharap, s ha véletlenül valaki ezt megtenné, nekem nem lenne választásom, ahogy Jungkooknak se. Ha bepróbálkozna, az alfám meg is ölhetné, s azt senki se bírálná, mert úgy cselekedett, ahogy jónak látta. Viszont, ha most ő kezdett volna verekedni, szépen ellátták volna a baját a bíróságon, mert nem vagyok az övé.

A reggelinket ezek után szépen elfogyasztottuk, s indultunk is a reptér felé. Szerencsére a csekkolásnál sem volt baj, s azt is örömmel kijelenthetem, hogy az egész utat átaludtam. Azért egy pihenésnek szánt kirándulás is kifáraszthatja az embert, főleg, ha egy olyan örökmozgó párja van, mint nekem. Az alfa aligha tud megülni a seggén, velem ellentétben, hiszen én már kezdtem hiányolni azokat a pillanatokat, amikor csak összebújva nézünk valami sorozatot a tévében.

Szerencsére azok az idők is visszatérni látszanak. Jó volt a hely, jól éreztem magam, minden tökéletes volt, de kellett már egy újabb falat a normából, amit eddig tapasztaltunk.

Kora délután érkeztünk meg Szöulba, s egyből haza indultunk. Nem akartunk bent tökölni, hanem egy jót enni az itthoni finomságokból. Finomak a számunkra egzotikus ételek, de a hazai konyha a legjobb. Azért vannak olyan kaják, amik nélkül nem tudnám elképzelni a jövőmet.

- Biztos hozod te a bőröndöket? Én is tudom vinni a sajátomat. – ráncoltam a szemöldökömet, s fogtam a kis fogantyúra, hogy saját kezembe vegyem a dolgokat és segítsek az alfának. Nem olyan megerőltető neki, de sosem szerettem, ha kicsit is másképp kezeltek. Én is képes vagyok alapokra, hiába vagyok omega.

- Megbirkózok vele. – kacsintott egy féloldalas mosoly kíséretében, én pedig éreztem, hogy egy kisebb pír jelenik meg az arcomon.

- Akkor legalább az utazót én viszem. – kaptam fel, s ebből nem is voltam hajlandó engedni.

Hiába erősködött az alfa, elég makacs voltam ahhoz, hogy kizárjam azt, amit mond nekem, s csak a saját fejem után menve lépkedjek a bejárati ajtóhoz, amit még ki se nyitottunk. Azt beszéltük, hogy először kiszedünk mindent a kocsiból, hogy ne kelljen folyton visszamenni az útra. A városnak viszonylag jó környékén éltünk, de azért nem bízhattunk mindent a véletlenre. Ha nyitva hagyjuk a kocsit, még megléphetnek vele.

Mivel én mentem előre, várnom kellett Jungkookra, hogy kinyissa az ajtót, elvégre nála voltak a kulcsok. Szépen utánam is jött a férfi, elengedte a kezében lévő fogantyúkat, s a tárgyat a lyukba is helyezte, elforgatta, s egy kattanással meg is tudtuk, hogy végre bemehetünk. Ki is tárta a falapot, én pedig már készültem, hogy előre menjek, de ekkor az alfa egyik kezével az oldalamra, másikkal a térdhajlatom alá fogott, s egyszerűen emelt az ölébe. A meglepődés miatt egy kisebb sikkantás is elhagyta a számat, s szorosan kapaszkodtam a férfiba, nehogy leessek.

- Mi művelsz? – kuncogtam a végére, ahogy belépett velem a házba.

- Ez a szokás, nem? – kérdezett vissza, míg én csak az arcára simítottam, s mosolyogva nyomtam egy csókot a szájára.

- Megleptél. – közöltem vele.

- Tudom, ez volt a cél. – somolygott rám, miközben lassan elindult a kanapé felé, ahova letett, s leguggolt elém. – Gyorsan behozom a csomagokat, addig találd ki, hogy mit szeretnél enni. – simított a térdemre, míg én az ajkaimba haraptam, hogy elrejtsem a mosolyomat. Kétlem, hogy tetszeni fog neki az ötletem, de szerintem jó móka lesz.

- Rendben. – adtam neki egy utolsó cuppanóst, s hagytam, hogy bepakoljon.

Addig én teljesen nyugodtan kaptam elő a telefonomat, s kezdtem el recepteket nézegetni. A fejembe vettem, hogy közösen fogunk kaját csinálni. Jungkook nem szeret és nem is tud főzni. Csupán nagyon alapokra képes, de én nem az ilyesfajta tudását akarom látni, s tökéletesíteni, hanem egy közös programot.

Találtam is egy egész könnyű, s gyors receptet, amihez nem kell sok hozzávaló, úgyhogy ezt simán megcsináljuk. Igaz, választhattam volna valami nehezebbet is, hogy legyen benne egy kis kihívás, de nem akartam ettől is jobban elvenni a kedvét tőle.

- Na, sikerült kitalálnod valamit? – pakolt le, én pedig egy mosollyal az arcomon felnéztem rá. Fel is keltem, hogy kicsit jobban a szívébe lopjam magam, s megöleltem őt. Úgy bújtam hozzá, mint egy kiscica, s már csak dorombolnom kellett volna a hiteles szerep érdekében. Ám ez is hatásosnak bizonyult, hiszen Jungkook az oldalamnál felhúzta a felsőmet, s bőrömet cirógatva tartott finoman, mégis dominánsan közel magához.

- Mit szólnál, ha közösen csinálnánk valamit? – néztem fel rá, s próbáltam a lehető legaranyosabb tekintetemet elővenni, hátha beválik nála. Elhúzta a száját, de én csak jobban bújtam. – Kérlek! Még sosem főztünk együtt. Csak próbáljuk meg és ha megunod, akkor majd én befejezem egyedül.

- Ennyire ezt akarod? – kérdezte kelletlenül nyögve egyet, én pedig csak hevesen bólogattam. – Jó. – morogta kedvetlenül. – De reméltem tudod, hogy a mai világban semmi sincs ingyen. – döntötte a homlokát az enyémnek, viszont ekkor már mosolygott ő is, így tudtam, hogy egyáltalán nem haragszik rám, hiába nincs ínyére a dolog.

- Akkor majd fizetek. – rántottam vállat jókedvűen.

- Megbeszéltük, bébi. – kaptam egy csókot, s ezután el is lépett tőlem, hogy először kipakolhassunk, aztán nekiálljunk főzni.

Egyébként az idő alatt arra jöttem rá, hogy Jungkooknak nem is megy annyira rosszul. Igaz, a szeletelés kész röhej, de jó az ízérzéke, így a fűszerezés nagyon is kiváló folyamatnak bizonyult. Szerintem még az étel is jobban esett neki, hogy ő is dolgozott vele, ráadásul nagyon finom lett. Ami pedig plusz, hogy nem panaszkodott, hanem próbálta elhülyéskedni azt, ami kevésbé ment neki. Igaz, így csak a mocsokból lett több a konyhába, de legalább megegyeztünk, hogy közösen takarítunk fel.

- Egyébként még mindig nem kaptam választ. – mondtam neki, ő pedig felhúzta egyik szemöldökét. – Menni kell melóznunk? – döntöttem oldalra a fejem, s a pulton támaszkodtam meg.

- Holnap nem, viszont utána igen. – csekkolta le a telefonján a pontos dátumot. – Sok dolgunk lesz, mivel eddig helyettesítés volt és volt olyan, aki nem elégedett meg az orvossal, illetve két omega is megszült. – mesélte, én pedig csak eltátott szájjal bólogattam. – Szerencsére az a főorvosúrral van levezetve, abba én nem szólok bele. – rántott vállat.

- Azt hittem, hogy te is vállalsz ilyeneket. – motyogtam bután, ő pedig elkuncogta magát.

- Ha felkér a főorvosúr, akkor részt veszek benne, sőt, akár le is vezetem, de ez elsősorban az ő dolga. Amikor a felesége volt terhes, akkor az engedélye nélkül, nélküle vezették le a szülést. Meghalt ő is és a baba is. Azóta sokkal szigorúbban veszi ezt, de érthető. Akkor a rezidensei döntöttek úgy, hogy hagyják a vajúdást és belekezdenek, mert nem bírták a látványt, ahogy szenved órákon át. – mesélte, én pedig ezek hallattán elszomorodtam. Borzalmas lehet... Elveszteni valakit, akit ennyire várt. S mostanra senki sincs vele otthon, az se, aki eddig mosolyogva várta haza, s az édes gyermeki kacaj a képzelet hegedűszólama maradt.

- Értem. – bólogattam, s szinte suttogtam ezt az egy szót.

- Tudod mi a legrosszabb a szakmámban? – kérdezte, míg én csak felnéztem rá, s megráztam a fejem, miszerint nem tudom. – Szép, mert sok fiatal családnak láthatom az örömét. Rengeteg omegának segíthettem egy új élet megszületésében. Az elejétől a végéig láthatom a magzat növekedését, s mosolyokat, hallhatom az első szívdobbanásokat. – mondta teljesen beleélve magát, ám a mosoly mondandója után az arcára fagyott, s csak lehajtott fejjel, üres tekintettel folytatta, s tárta fel a szépség mögött rejtőző szörnyeteget. – És nekem kell azt is elmondani, hogy nincs többé. Az volt a legnehezebb eleinte. Emlékszem az első ilyen esetre. A kismama már nagy pocakkal járt, ha jól emlékszem, a hetedik hónapban járhatott. Bent volt vele a párja is. Egy általános vizsgálatra jöttek, bekapcsoltam az ultrahangot, felkentem a zselét és... Nem hallottam semmit. Abban reménykedtem, hogy csak a hangszóró ment tönkre, de nem így történt. – rázta a fejét. – A srác ordibálni kezdett velem és engem hibáztatott, a biztonsági őrök úgy szedték le rólam. – mosolygott keserűen. – Nem tehettem róla, hogy elment a baba, megmenteni se tudtam. Hagytam, hogy üssön. – sóhajtott fel, s a zsebébe nyúlt, hogy elővegye a cigarettásdobozát, illetve az öngyújtóját.

- Miért hagytad magad...? – nyeltem nagyot, ő pedig ismét egy szomorkás mosolyt ejtett.

- Mert én se tudnám azt hibáztatni, akit a világon mindennél jobban szeretek és aki annyira várná a közös gyerekünket, mint én. Szerintem a helyében én is őrjöngtem volna. Elveszteni valaki olyat, aki még meg sem született... Másoknak talán könnyű, sokan egy pár hetes terhességet sem tekintenek életnek, mert nincsenek olyan funkciói, mint nekünk. Viszont ez talán a legnagyobb hibám. Én mindig úgy néztem a monitoron lévő kis pontra, mint egy emberi életre. Ez... Igazából hozzáállás kérdése. – rántott vállat, s a szájába vette a kivett szálat. Ekkor nézett rám, én pedig. – Jimin? – esett ki ajkai közül a bűzrúd, s a kicsiny távolságot azonnal átszelte kettőnk között, hogy közelebb lehessen hozzám. Illata felerősödött, s farkasa jelenlétét is éreztem, ahogy a lunámat próbálta megnyugtatni.

Ajkaimat egy vonallá préseltem, fogaimat összeszorítottam ökleimmel együtt, s még a levegőt is visszatartottam. Teljesen befeszültem, ahogy próbáltam elkerülni azt, hogy ne sírjam el magam, mégis... Minden próbálkozásom ellenére a könnyeim egyszerűen törtek utat maguknak. Az alfa azt se tudta, hogy mit kezdjen velem. Hozzám akart érni, de félt, hogy csak megijeszt vele.

Ahogy engedtem ajkaim, s fogaim szorításán, kitört belőlem egy pillanatra a zokogás, de még mindig erősen küzdöttem ellene. A férfi arcára simítottam remegő kezemmel, s úgy néztem a szemeibe.

- Te nem voltál hibás. Te nem. – ráztam a fejem. – Erős vagy, de kérlek... Néha törj meg. Hagyd, hogy addig építsenek újra, amíg lehet, mert ha tovább állod, akkor nem marad belőled más, csak por.

Por, semmi más. Mert a gyönyör az, ami a legnagyobb pusztítást is végzi, s az érzelmek azok, amik megölnek, őrültté tesznek. Lehet valami rút, de igaz. Lehet nem látsz a sötétségtől, ami a tekinteted előtt van, de az lesz az egyetlen dolog, amiben biztos lehetsz; hogy a szemed világa és a néma hegedűszólamok között egyenlőségjel van.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Hát azért ez a rész amilyen békésen indult, szerintem annyira zaklatott fel a végére):

Nos, megtudhattuk, hogy Jungkooknak sem olyan egyszerű, a diploma után sem könnyű egy orvosnak, legyen bármilyen szép is a szakmája, ezt pedig ő is kifejtette😔

Mindezek mellett, az előző résznél felkerült, hogy mi történt az insta fiókommal. Szerencsére jó pár levél után a supporttal, de visszakaptam🥳✊ Sikerült tisztáznom magam, miután átnyálaztam velük együtt vagy századjára a szabályokat és rájöttünk, hogy komolyan nem követtem el semmit, ami miatt végleg törölni kellene, yupiii

Viszont...

Egyre több ismerősöm veszti el a könyveit vagy az oldalát, azért, mert jelentik őket. Szerencsére nekem tündéri olvasótáborom van, de azért leírom, ha jönne egy-két új husika közénk, ilyen szándékkal, akkor nézzen magába és gondolkozzon.

Saját magamból kiindulva, nekem közel 1 év, avagy több, mire megírok egy könyvet. Csupán egy rész három-négy órán át készül, mire nagyjából leellenőrzöm, hogy minden rendben van-e vele. Talán néhány embernek ez semmi ez a 3-4 órácska, de nekem személy szerint ez folyamatos ülés a gép előtt, kemény munka és ezzel én is a szabadidőmből vesztek. Sose volt terhemre az írás, senki se értsen félre, akkor nem lennék itt, s mondhatnám magam egész aktív írónak wattpadon. Csupán, amíg másnak erre-arra van ideje, nekem nincs. Rengeteg, elképzelhetetlenül sok melóm van ebben, nem csak nekem, de másnak is. Ha valami nem tetszik, nem a te ízlésed, akkor lapozz tovább és vissza se nézz. Ne tegyük tönkre azt, amin mások ennyit dolgoztak. Mert mindenki, aki ír, gondolom örömből teszi, fáradalmat nem ismerve. Sokszor mentálisan is megterhelő, hiszen mindenkiben van egy kisebb megfelelési kényszer. S ha nem is ez, de lehet, hogy az író nincs jól. Mégis itt van és alkot. Senki, de tényleg senki nem fogja tudni, hogy mi a helyzet neki, hogy mennyire volt nehéz még így is írnia, de ő itt lesz. Szóval kérek mindenkit, értékeljük ezt, mintsem eltöröljük. Egyikünk sem azért ölt bele ennyi energiát, hogy egy-két, magát viccesnek gondoló ember mindent romba döntsön. Úgyhogy mielőtt a jelentésre nyomna bárki, gondolkozzon, hogy ő mit érezne a másik helyében. Köszönöm mindenkinek, aki eljutott eddig😌♥️♥️♥️

Hogy vagytok?🥰♥️♥️♥️ Milyen lesz ez a félév? Vagy inkább ne kérdezzem?😂😂😂

Nagyon szépen köszönöm a 45k megtekintést!😭♥️♥️♥️ Már annyi van rajta, hogy alig akarom elhinni, guys, wtf???? Imádollak titeket😌🥳♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook