Ennyi idő után jól esett az, hogy hazautazhattam a családomhoz. Az is önmagában jó volt, hogy csak anyával és a kattos nagymamámmal lehettem. Félreértés ne essék, nagyon szeretem a nővéremet és a családját, de olykor kicsit sok. Folyamatosan figyelni kell a kicsikre, az egész ház hangos, s kevés az esélye, hogy bármilyen figyelmet kapj, vagy olyan témáról tudj beszélni, amiről te szeretnél. Márpedig nekem volt egy-két kérdésem anya felé, amiket Jihye mellett nem mertem volna felhozni.

Jók voltak a közös ételkészítések. Lehet, hogy omega vagyok és egyedül élek már régóta, de szerintem mindenkinek az a legrosszabb, hogyha az anyukája finoman főz és ő nem tudja ugyan azt ugyanolyanra elkészíteni. Velem is ez volt a helyzet, így örömmel fogadtam anya minden tanácsát és lestem el tőle, hogy hogyan csinál ezt-azt. Például a hínárlevesére mindig is nagyon irigy voltam, ugyanis nekem nemhogy nem sikerült olyanra, de sehogy se. A bolti instant hínárleves pedig nem az igazi, nem otthoni koszt, ízek, így nem is kell.

- Látod? Nem szabad forralni, amíg főzöd a hínárt, csak amikor már magát a levest készíted. – magyarázta, én pedig árgus szemekkel néztem, közben pedig az agyamban lejegyzeteltem ezeket. Akkor nekem ezért esett szét még idő előtt. – Mosd meg a rizst, aztán főzd meg. Mama azt mondta, hogy szezámmagos bundáshusit akar enni. Legalább is ez volt az utolsó, amit mondott ma már a mai nap a kajával kapcsolatban. Egy egész étteremnyi ételt felsorolt, nem is emlékszem már arra, hogy mivel kezdett. – sóhajtott. – Egyébként majd Jungkooknak is legalább megcsinálhatod a hínárlevest. – mosolygott rám kedvesen. Ő nagyon csípte az alfát, látszott rajta, hogy nem félt annyira, mint a nővérem.

- Igen, de neki mindenképp kell bele valami hús, vagy legalább mellé. – kuncogtam.

- Mit vársz egy tisztavérűtől? Hogy krumplit egyen és répalevet igyon mellé? – nevetett, nekem pedig felcsillantak a szemeim.

- Ha finnyáskodni mer valami miatt, akkor ez lesz a büntetése. – jelentettem ki.

- Finnyáskodni? – ráncolta a szemöldökét anya. – Van, amit nem szeret?

- A mosogatást. – bólintottam, a nő pedig hitetlenkedve a homlokára csapott, s nem akarta elhinni, hogy komolyan osztozunk a házimunkán. – Nem vagyok én a szolgája. Eddig egyedül élt, meg tudta csinálni, most is vállaljon magára valamennyit, mert nem azért vagyok ott, hogy fizetés nélküli bejáró legyek. – rántottam vállat.

- Aigoo, milyen kemény és makacs omegákat neveltem. – tette a mellkasára a kezét, s meghatottan nézett rám. – Jó, hogy ennyire céltudatosak vagytok és önállóak. Nem sokan képesek erre.

- Volt kitől eltanulni ezeket. – mondtam egy kedves mosollyal, s egy fél perces csönd után megköszörültem a torkomat. – Anya... Kérdezhetek valamit?

- Persze drágám, mond csak. – kavarta meg óvatosan a hínárt, ügyelve arra, hogy ne essen szét, mint nekem.

Az ajkaimba haraptam, hiszen nagyon ritkák voltak az ilyen pillanatok. Sőt, mondhatni nem is voltak igazán. Mindig bezavart vagy a nővérem, vagy éppen választ nem kaptam. Ezért is féltem, hogy milyen reakciót mutat majd a nő. Nem akartam őt bántani ezzel, csupán... Én is kapni akartam valamit belőle.

- Apa... Nem akart veled megházasodni? – kérdeztem, s azt hittem, hogy megáll a mozgásban, annyira lesokkolom ezzel, de nem így történt. Ugyan úgy kevergette a hínárt, s oldalról láttam, amint elmosolyodik.

Mindig tiszteltem benne azt, hogy annak ellenére, hogy milyen nehéz élete lett, sosem szidalmazta apánkat, nem haragudott rá egy percre sem. Szomorú volt, magányos volt, ez tény. Sokszor hallottam kisebbként, amint sírt egyedül, hiszen a nővérem már kevésbé törődött ezzel. Vagy, ha mégis, akkor inkább haraggal töltötte el az elvesztett szülő személye.

- De. – válaszolt. – Szeretett volna házasságot, főleg, miután te is megérkeztél. Viszont nem volt pénzünk arra, hogy ez megoldható legyen. – mesélte. – A kezemet megkérte. Az én gyűrűm sem volt túlzottan csicsás. Jungkook jól választott nálad. Gyémánt, de nem akkora, hogy eltakarja az ujjadat. Kis szép. Az enyém is ilyen volt. – simított a kezemre. – Csak örülni tudok, hogy ennek ellenére mindkét gyermekem megházasodik, biztos életük lesz valakivel, akit szeretnek. Ez adja nekem a legnagyobb örömöt.

- Hiányzik igaz? – döntöttem a vállára a fejemet, s öleltem át őt, anya pedig bólintott egyet szipogva.

- Igen, de néha a kemény munka gyümölcse enyhíti ezt. – fordította oldalra a buksiját, hogy egy puszit tudjon adni a homlokomra. – Jihye olyan, mint ő... Forrófejű, de egy rettentő kedves lány is egyben. Te pedig... Kinézetre hasonlítasz rá. Csak te sokkal szebb vagy. – kuncogott. – Ő alfásabb, nyilván, te pedig egy gyönyörű omega vagy. – fordult meg, hogy a vállamra téve a kezeit a szemeimbe nézzen, s érzelmes pillantással illessen. – Ha itt lett volna és tudná, min mentél keresztül és most házasodni készülsz mindezek ellenére... Biztosan olyan büszke lenne rád, mint amilyen én vagyok.

- Anya, ne mond ezt, mert én is sírni fogok. – bújtam hozzá, s mélyen beszívva a levegőt, összeszorítottam a fogaimat, hogy valahogy megakadályozzam azt, hogy egy-két könnycsepp kicsorduljon.

Viszont nem lehetünk mindig olyan erősek, mint amilyennek gondoljuk magunkat. Nem is... Sírni sosem volt a gyengeség fő jele. Az érzelmek kimutatása valójában a bátorságot jelképezik. Lehet bárki erős szikla látszatra, ha belül valójában már sok-sok repedés telíti el őt. Ha ez kint is látszik, csak büszke lehet magára az illető. Mert annyi mindent átélt és túlélt, annyi heg van rajta, annyiszor elvérezhetett volna, adhatta volna fel a csatát, mégis itt áll. Ők igazán kihúzhatják magukat, s domboríthatják mellüket.

Ugyanis az a legerősebb szikla, amelyik annyi repedés ellenére is szilárdan várja a következő megmérettetést, s a rossznak az arcára kacagva győzedelmeskedjen ismét.

Anya magától kezdett mesélni apáról. Feloldódott, s örült neki, hogy én nem úgy állok ehhez az egészhez hozzá, mint Jihye. Viszont az ő helyzetét is meg kell érteni. Ő ismerte apát, nekem pedig emlékeim sincsenek vele. Neki viszont igen. S sokszor a legjobb, a kedves emlékek teszik az adott személyt utálttá. Hiszen jó volt vele. Túl jó, mégis... Csak úgy eltűnt.

Megtudtam, hogy a nevemet ő választotta. Azt akarta, hogy céltudatos legyek, intelligens, mégis szelíd és kedves. Ezért választotta nekem ezt a nevet. S minden úgy lett, ahogy ő akarta, hiszen bárki, akivel találkozok, azt mondja, hogy a nevem jelentésének tökéletes mintaképe vagyok. Ez valahol büszkeséggel tölt el.

Mint mondtam, addig van nyugalom a házban, amíg nem vagyunk sokan. S ez nem volt így napokig. A nővérem és a családja is eljött Busanba, hogy még kicsit velem legyenek, amíg még nem megyek hozzá Jungkookhoz. Jihye még mindig húzta a száját, amikor megemlítettük őt, de legalább megjegyzéseket nem tett. Ez önmagában is siker volt, hiszen neki mindenhez van hozzáfűzni valója. Sajnos. Néha azért nem olyan jó, ha valaki kommentárkodik minden egyes elhangzott mondat után. Egy idő után idegesítő, s a helyzet az, hogy az én nővéremet nem lehet csak úgy lelőni, egyszerűen nincs rajta kikapcsológomb. Pedig már azóta keresem, mióta én is megtanultam beszélni és értelmezni a szavakat.

Ráadásul – ha nem lenne elég ember nálunk – Felix és Soojin is Busanba utaztak, s anya kedvesen felajánlotta nekik, hogy ne keressenek hotelt, hiszen itt az árak az egekben vannak. Azért mégis egy tengerparti városról beszélünk, nagy turistaforgalommal. Szóval az esküvő előtti két napot ők is itt töltik velünk. S amilyen szerencsém van, velük mehettem el, hogy ruhát vegyünk.

Eleve nem volt jó érzésem, hiszen két teljesen bezsongott emberről volt szó, illetve egy morgó nővérről. Viszont nem az történt, amire számítottam. Azt hittem, hogy ezek olyan vitát fognak csapni a pláza közepén, hogy nekem kell majd hazaimádkoznom magam, de semmi ilyen nem történt. Amikor beléptünk az első ruhaboltba – nem éppen a legolcsóbba –, akkor a nővérem egyszerűen átkattant, s a három segítőm el is kezdett öltönyöket nézegetni, szigorúan fehérben.

Az állam szerintem az alsó emeletet verdeshette, ha nem a még lentebb lévő parkoló betonját. Sosem gondoltam volna, hogy noona majd így fog viselkedni, hiszen tudtommal nem bírja Jungkookot. Mindenesetre nem tettem szóvá, inkább örültem, amiért végre nem beleszól a dolgaimba, hanem csak sodródik az árral, s úgy csinál, mint egy koton a fiókban. Ha szükség van rá, akkor elővesszük, addig pedig csendben, észrevétlenül lapul a sötétben várva arra, hogy mikor jön el az ő ideje.

- Szerintem ez jó lesz. – mondta Soojin, Felix pedig pár ékszert hozott ide.

- Szerintem is. – bólogatott a nővérem, majd végigmért, miközben az állát fogta közre mutató- és hüvelykujjával. – Mit szólnál, ha befestenénk a hajad?

- Mi? – ráncoltam a szemöldökömet.

- Szerintem jól állna neki a kicsit világosabb. – bólogatott Felix. – Ne érts félre, jól áll ez a szőkés-barnás haj, de szerintem lehetnél ettől is szőkébb.

- Piszkos szőke? – kérdezett rá Soojin. – Mondjuk kicsit hűvösebb festékkel. – ingatta a fejét.

- Szerintem tökéletes lenne. – karolt az alfa lányba a nővérem boldogan.

- Jungkook biztosan meg fog őrülni, ha meglát. – harapott ajkaiba az ausztrál, hogy elrejtse huncut mosolyát, én pedig csak megcsaptam a vállát.

- Az már biztos, hogy a nászéjszaka nagyon jó lesz. – rántott vállat a nővérem, én pedig éreztem, hogy vörösödni kezd a fejem a zavar miatt. – Amúgy hova is mentek? – kérdezett rá.

- A Maldív-szigetekre. – mondtam, ő pedig egyszerre néztek egymásra leesett állal.

- Akkor a tenger közepén fogtok szexelni egy faházban? – kérdezett rá Felix, én pedig a szájára tapasztottam a kezem, s azonnal körülnéztem az áruházban. Az egyik itt dolgozó furán méregetett minket, éppen ezért egy kínos mosoly kíséretében meghajoltam, s elnézést kértem.

- Fogd be a szád, vagy legalább ne ilyen hangosan mondd. – túrtam a hajamba. – Jó, nem bánom, amíg nem égetitek le a hajamat, addig azt csináltok vele, amit akartok, csak haladjunk.

- Igaz, még a lagzira is kell ruha. – bólogatott a nővérem.

- És még egy fehérnemű boltba is be kell mennünk. – mondta Soojin, én pedig összeráncolt szemöldökkel néztem rá, főleg, amikor Jihye, mint aki éppen most világosul meg, csettintett egyet, s elismerően bólogatni kezdett.

- Igaz.

- Miért is...? – kérdeztem rá óvatosan, bár már előre féltem a választól.

- Öcsi, a nászéjszakának az a lényege, hogy olyat mutass a férjednek, amit még soha senkinek. – harapott ajkaiba. – Szerintetek jól állna neki egy fehér combfix?

- Biztos, mert nagyon jó lábai vannak! – tapsikolt Felix, aminek következtében a kezében lévő ékszerek összecsörrentek.

- De akkor csipkés legyen. – gondolkodott Soojin, én pedig elengedtem azt, hogy nekem legyen ebbe beleszólásom. Úgyis lehurrognak, vagy rábeszélnek valami másra, úgyhogy teljesen mindegy. Meg... Igazából annyira engem se taszítanak ezek, mint amennyire előadom.

Szerintem minden embernek van olyan tulajdonsága, hogy csak próbálja a nehezen kaphatót játszani, s én is ilyen vagyok néha. Jelen esetben pontosan ezt teszem. Húzom a számat, de nagyon kíváncsi lennék Jungkook reakciójára, amint meglát azokban. Vajon... Tényleg meg tudnám őt őrjíteni egy kis fehér csipkével a combjaimon?

Végül csak megtaláltuk a tökéletes öltönyt, inget, nadrágot és cipőt. Nyakkendőt nem akartam hordani, mert az túlságosan... Alfás volt nekem. Nem szerettem magamon, s kellemetlen lett volna. Ezért egy fehér szalag lesz megkötve a nyakamnál.

Az ékszerekkel voltak gondok, mert nem tudtuk eldönteni, hogy melyik az, amelyik jobban áll nekem. Végül az tette a mondat végére a pontot, hogy úgyis befestjük a hajamat, s ha már mindenhol az arany színek fognak uralkodni, akkor én se lógjak ki a sorból. Egy aranyos koszorút is kaptam, amin arany levélkék voltak. Azt mondták, hogy bájos vagyok vele, szóval ezt mindenképpen el kell vinnünk.

Még az ott dolgozó lány is eltekintett afelett, hogy miket beszéltünk meg az áruházban, s ő is megdicsért, s mondta, hogy az alfám nagyon szerencsés, hogy egy ilyen szép omegát fogott ki. Jól esett a dicsérete, még akkor is, ha idegen volt. A kedves szavak sosem számítanak, hogy kiktől jönnek, amíg őszintén hagyják el az egyén ajkait.

Én is nagyon jól éreztem magam velük. A végére egészen megjött a hangulatom hozzá, s bármit képes voltam felpróbálni, amit csak elém raktak. Képeket is készítettünk, amin együtt vagyunk, hiszen ezek az utolsó napjaim, amíg nem lesz karikagyűrű az ujjamon. Őszintén, izgalommal töltött el, hogy házasodni készülök. Már látni akartam a díszletet magam előtt, hallani a kellemes, lágy zenét, amire vonulni fogok, az első sorban anya szipogását, s elcsípni a büszke tekintetét. Végül pedig... Látni akartam Jungkookot, hogy miattam ilyen elegáns, érezni csókjának édes ízét, ahogy pecsétet nyom az ajkaimra, de előtte hallani akarom tőle, hogy azzal a mély orgánummal megszólal, s szavával erősíti tettei valós célját;

Igen, akarom.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék!

Először is, boldog karácsonyt szeretnék mindenkinek kívánni, legyen csodálatos ez az ünnep🎄🎁♥️♥️♥️

Csak elcsíptétek az én Jézuskámat, a fene... Nem baj, üzenek neki, hogy legközelebb kicsit halkabban osonjon oda hozzátok🙄

Nos, én nem tudom sajnos a fa alá tenni az ajándékomat, de ti nyugodtan odavihetitek a telefont és egy jó forrócsoki és mézeskalács mellett elolvashatjátok a karácsonyi plusz részek első fejezetét😌

Hamarosan esküvő🤫🤭

Hogy vagytok? Milyen eddig az ünnep?🎄🥰♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook