A kocsiban hazafele menet csendben voltam. Még mindig ugyan az a meglepett némaság ült rajtam, az alfa pedig nem kezdeményezett beszélgetést. Késő volt már – jobban mondva, túlságosan korán – és egyszerűen nem jöttek szavak a szájára. Vagy csak látta, hogy én sem vagyok túlságosan olyan kedvemben, hogy az egész utat végigpofázzam.

Igazából kérdéseket tudtam volna feltenni, ezzel nem is volt baj. Magával azzal, hogy nem akartam elmondani őket. Annyira össze voltam zavarodva, hála annak, amit Felix és Soojin mondott, hogy nem tudtam volna értelmesen megfogalmazni ezeket. Valószínűleg csak makogtam volna előtte, s a vége az lenne, hogy befogom, s ugyanúgy, mint most, néznék kifele kukán az ablakon, szemlélve a megvilágított várost az éjszakában, miközben a gondolataim azok, amik valóban őrültté tesznek.

Észre se vettem, hogy megérkeztünk, csupán akkor, amikor Jungkook megszorította a térdemet. Ránéztem nagy bambán, ő pedig elmosolyodva közölte az egyértelműt, miszerint hazaértünk. Csak bólintottam egyet, s ki is másztam.

Nem igazán tudtam most sem mit mondani, csupán annyit, hogy elmegyek fürdeni. Igaz, ő felajánlotta, hogy jön velem, de én visszautasítottam, hiába szerettem volna a közelében lenni. Csupán egy részem akarta őt mindennél jobban, a másik... Neki magány kellett, hogy átrágja magát minden idióta kérdésen. Szerencsére ezt az alfa tiszteletben tartotta, s mondta, hogy használjam a felső szinti mosdót, mert az közelebb van a hálóhoz, ő pedig a lentiben fogja elvégezni a tusolást.

Jól esett a kellemesen langyos víz alá beállni, s lehunyt szemekkel élvezni a lágy érintését. Valóban jó lett volna ez az alfa társaságában, de most kicsit magam akartam lenni, s elfelejteni azt, hogy a lunámnak nagyon-nagyon fontos lett a farkasa, s szinte létezni se tud nélküle. Igaz, az egész házban az ő illata keringett, ez pedig valahogy kevésbé elviselhetetlenné tette azt, hogy nincs itt mellettem.

Mikor kész lettem, s a fogaimat is megmostam, Jungkook egyik pólóját vettem fel. Nadrágot nem hordtam, anélkül sokkal kényelmesebbnek bizonyult az alvás, tökéletesen elég volt alulra az alsóm. Egyébként is, az alfa hatalmas mérete miatt a felsője a combom közepéig ért. Meg előtte amúgy se kell szégyenlősködni, látott már elég sokszor. Talán többször is, mint kellene, s túl hamar beadtam neki a derekam, de... Hát, ez így alakult.

Be is bújtam a takaró alá, a nyakamig felhúztam az anyagot, s lehunyt szemekkel próbáltam elaludni. Ami azt illeti, fáradt voltam, de egyszerűen nem tudtam elaludni. Talán ez az egyik legrosszabb dolog. Amikor a teljes tested zsibbad a kimerültségtől, de nem vagy képes másra, csupán lehunyni a szemeidet, s várni, hogy az mikor unja meg jelenlegi helyzetét, majd nyílik fel.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy besüpped mögöttem az ágy, s mindent eláraszt az aloe vera. Az alfa közvetlen a hátam mögött támaszkodott, így azon a ponton még nagyobb mélyedés került a matracra. Éreztem, amint finom cseppek esnek az arcomra, egyenest a hajáról, hiszen megmosta azt is. Ajkaival is édes csókot lehelt az arcomra, én pedig nyöszörögve húztam össze magam. A pillangók a pocimban azonnal csapdosni kezdtek, ahogy hallottam halk szuszogását közvetlen közelről, s még hőjét is érzékelni tudtam.

- Alszol? – kérdezte halkan, hogyha mégis már az igazak álmát durmolnám, akkor véletlenül se zavarjon meg, de ha még nem kerültem abba az állapotba, akkor halljam őt, s válaszolni is tudjak.

- Még nem. – suttogtam, s megpróbáltam valahogy jobban elhúzni a fejemet, hogy hozzáférjen a nyakamhoz, hiszen válaszom után oda kaptam a következő puszit.

- Van még egy ajándékom neked. – simított végig oldalamon, óvatosan, mégis még a takarón keresztül is éreztem. Szerencsére ő már kevésbé azt, hogy libabőrös lettem miatta, s csak reménykedni tudtam abban, hogy nem látta, amint beharapom az alsó ajkam. Annyira imádtam ezeket az apró, finom érintéseket, főleg most, hogy könyörögni tudtam volna a folytatásért.

Jungkook hiába volt tisztavérű alfa, egy nemes család sarja, mégis volt egy kedves, törődő és figyelmes oldala, amit teljes mértékben kiterjesztett rám. Teljesen levett a lábamról olyankor, mert, bár nem vagyok egy puhány omega, akivel folyton finomkodni kell, mégis éltem-haltam az ilyenekért, s sosem tagadtam meg az ilyet. Bár nem mutattam ki, imádtam, s vágytam a folytatásért.

Az alfa elhúzódott tőlem, de csupán egy pillanatra. Még utána se tudtam fordulni, mert már vissza is mászott, s egy csókot adva az arcomra, felettem átnyúlva mutatta meg a kis dobozkát, amire már muszáj voltam felülni, hiszen nem tudtam volna kibontani másképp. Összeráncolt szemöldökkel néztem az – ezúttal már az én – kezemben lévő tárgyat, majd próbálva figyelni a csomagolás szépségére, s azt megkímélni, elkezdtem felbontani. Szerencsére nem volt külön leragasztva a karton, így azt egyszerűen csak felnyitottam, de az állam leesett, s teljesen elhalva vettem ki onnan kapott tárgyat, miközben egy meghatott mosoly ült ki az arcomra.

- Honnan tudtad, hogy imádom a hógömböket? – kérdeztem meg az alfától, akihez, amikor közelebb jött, hozzábújtam, s meztelen mellkasának döntöttem a fejem, miközben fejjel lefele fordítottam a kis tárgyacskát, hogy a benne lévő apró, fehér csillagocskák hóesés imitálva lehulljanak.

- Amikor érted kellett mennem, mert túlságosan bepiáltál, akkor ezzel lehetett téged csalogatni. A lakásodban viszont egy hógömböt se láttam, gondoltam megleplek egyel. – rántott vállat, míg az én mosolyom még szélesebb lett, s le se vettem a szemem a kezemben lévő dologról.

- Köszönöm szépen. – mondtam.

- Ne köszönd. – simított oldalamra, majd adott egy puszit a fejemre.

- A családom mindig szegény volt. Nem ismertem apát. Elhagyott minket, így anyának omegaként kellett elmennie dolgozni. Nyilván, fiatalon, szakma nélkül nem tudott úgy elhelyezkedni, ami jól fizetett. Még úgy se volt elég a pénz, hogy a nagyszüleimmel éltünk. Azért két kisgyereket eltartani nem volt egyszerű. A nővéremet iskolába kellett járatni, engem pedig nem hagyhattak magamra csak úgy. Még kicsi voltam, amikor megláttam egy árusnál egy hógömböt. Nagyon szerettem volna egyet, de... – mosolyodtam el az emlékre. – Nem volt elég pénzünk arra, hogy vegyünk egyet. Anya mindig azt mondta, hogyha apa visszajön, akkor majd tőle kapok. De apa sosem jött haza. – rántottam vállat. – Most, hogy saját keresetem van és a családi helyzetem is nagyjából helyrejött, megtehetném, hogy vegyek magamnak, de... Valahogy sosem jutottam el addig. Talán mindig is abban reménykedtem, hogy majd apa vesz egyet nekem. – ingattam a fejem, s ismét közelebb bújtam hozzá, ezúttal pedig a szememet is lehunytam. – De... Sokkal jobb érzés egy olyantól kapni, akiről tudom, hogy haza fog jönni. – szippantottam be kellemes illatát, ő pedig engem átölelve ringatott kicsit.

- Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem. – suttogta lágy hangján, mely hiába volt dörmögős, mégis szinte simogatta a hallójáratomat. – Jimin... – szólított a nevemen, én pedig lehunyt szemekkel hümmögtem egyet, ezzel tudatára adva, hogy figyelek. Ő viszont hallgatott, legalább egy percen keresztül, majd megrázta a fejét. – Mindegy. Felejtsd el. – szusszantott egyet. – Aludjunk lassan, rendben? Te is biztosan fáradt lehetsz. – mondta, én pedig bólintottam egyet.

Igaz, érdekelt, hogy mit szeretett volna mondani nekem, viszont az, hogy mellettem volt, meghozta számomra azt a nyugalmi állapotot, hogy képes legyek elaludni. Az illata, a hangja, a testének a melege olyan hatással volt rám, mintha egy zord téli napon ülnék egy házban a meleg kandalló mellett, s csupán csak az ablakból látnám a tomboló időt. Ott engem senki sem bánthat. Ilyen volt számomra az alfa közelsége. Magát a biztonságot jelentette. A falakat, a tetőt a fejem fölött, s a meleget adó kandallót.

A napokban szinte nem is volt olyan, hogy külön töltött idő. Olyanok voltunk az alfával, mint akik véglegesen összeköltöztek, s csupán akkor látogattuk meg az én lakásomat, amikor rájöttünk, hogy több ruhát is el kellene hozni. Hiszen a többség mégis ott volt, nem pedig Jungkooknál.

Őszintén szólva, azt hittem, hogy mindennek vége lesz, miután letelik ez az időszak, amíg a lunámnak feltétlenül szüksége van az alfára. Viszont nem így történt. Már legalább egy hete túlestünk rajta, igaz, észre se vettük, legalább is én, az alfa is arra kapta fel a fejét, hogy már nem illatozok olyan erősen, mint eleinte. A biztonság kedvéért egy gyors vizsgálatot is végeztünk, mert nem akartunk semmiképp bizonytalanul állni a dolgok elé, s az is azt mutatta, amit mi is sejtettünk. A lunám feladta, de a maga módján kielégült, hiszen az alfa folyamatosan törődött vele. Mi pedig mindent folytattunk ott, ahol abbahagytuk. Én nem mentem vissza, s Jungkook se szerette volna, hogy egyedül hagyjam.

Viszont eddig mindig volt egy kisebb-nagyobb randevúnk. Igaz, az elsőt semmi sem múlhatja felül, de úgy gondolom, hogy az alfa kitett magáért. Ahhoz képest, hogy nem egy olyan típusnak ismertem meg, aki már nyálcsorgatóan romantikus, nagyon is levett a lábamról. Édes volt velem, s még a hangulatingadozásaimat is jól kezelte – velem ellentétben, mert én már a falat tudtam volna kaparni attól, hogy néha sírni volt kedvem, néha pedig nevetni.

- Kicsim, kérlek, ezt átvinnéd Dr. Kimnek a laborba? – tartott felém egy üvegcsét Jungkook, hiszen éppen egy omegát vizsgált, akitől mintát kellett venni terhesség miatt. Egy kedves mosolyt ejtettem, s ki is libbentem az asztal mögül, majd a kezembe véve a tárgyat, célirányosan elindultam a labor felé.

Többször voltam már erre, sőt, a kórház minden területén. Az ember egy idő után már teljesen hozzászokik, hogy mi hol van. Nyilván, hiszen ez a munkahelyem, már elég régóta dolgozok itt ahhoz, hogy ismerjem, legalább olyan jól, mint a tenyeremet.

A laborhoz a bejárat előtti portán át kellett mennem, hiszen az egyenesen arra visz, míg a másik útvonallal konkrétan tennék egy kört a kórházban, s azért valljuk be, egy elég nagy épületről van szó. Csupán az a rengeteg emelet is erről árulkodik. De hát Szöul egyik legjobb kórháza nem lehet kicsi, nem igaz?

Éppen elértem a bejáratot, amikor egy ismerős illat csapta meg az orromat. Fenyő.

Azonnal keresni kezdtem a szemeimmel a tulajdonosát, s nem is kellett sokat várnom, megpillantottam őt. Engem nézett, nagy, szomorú, bűnbánó tekintettel. A szívem összeszorult miatta. Nem mert idejönni, mert nem tudta, hogy hogyan fogok reagálni. Nagyon csúnyán bánt velem, de meg tudtam érteni a kirohanását. Hiszen csak... Szerelmes volt. Az pedig sosem bűn. Nem akart ő rosszat nekem, soha nem szeretett volna bántani engem, csupán a farkasa, s a szívében lévő mérhetetlen fájdalom, a csalódás, s a reménytelenség miatt nem tudta már magában tartani az érzelmeit. Ezért pedig nem hibáztathatom őt. Mert mindenki megtörhet az érzelmek súlya alatt.

Egy kedves mosolyt ejtettem, s széttártam a karjaimat, teljes testemmel felé fordulva.

- Már ide se fogsz jönni köszönni nekem? – kérdeztem, az ő szemei pedig felcsillantak. Bár láttam bennük a bánatot, a szomorúságot, de nem hagyhatta ki az alkalmat, ami a keseredettség mellé reményteli csillagokat varázsolt íriszeibe.

Yunho hosszú lábainak hála hamar előttem termett, s szoros ölelésbe vont. Úgy szorított, mintha attól félne, hogy csupán egy tévképzet vagyok, s bármelyik pillanatban eltűnhetek.

- Remélem, hogy haragszol rám, mert megérdemlem. – mondta, miután egy hatalmasat nyelt, s éreztem a hangján, hogy nagyon vissza kell fognia magát, nehogy sírás legyen a vége. Nekem is nehezemre esett, hiszen a könnyek önként gyűltek a szemeimbe. – Nagyon csúnyán bántam veled, nem kellett volna olyanokat a fejedhez vágnom, amik nem is...

- Hallgass, mert akkor meggondolom magam és tényleg haragudni fogok rád. – mondtam, de el is értem a hatást. Nem fejezte be a megkezdett mondatát. – Maradjunk annyiban, hogy kvittek vagyunk, jó? – húzódtam el tőle, hogy a szemeibe nézhessek. Azonnal meg is csíptem az arcát, s szinte gyurmázni kezdtem vele, miközben gügyögtem hozzá, mint egy kisgyerekhez. – Mi ez a kialvatlan fej? Át akar menni a fiatalúr zombiba? Csak mondom, hogy azok büdik és szerintem senki sem szeretne egy olyan fogorvost, akinek bármelyik pillanatban leeshet az ujja, miközben a szájában turkál. – engedtem el őt kuncogva, s végre az ő arcán is láthattam egy őszinte mosolyt. – Halljam, miért nézel ki így?

- Egyetem. – rántott vállat. – Meg rosszul éreztem magam, amiért ilyen voltam.

- Akkor előbb kellett volna jönnöd. – böktem meg a vállát, ő pedig elnevette magát.

- Szívesen megtettem volna, de... Ezt nem szívesen vallom be, de a doki... Nagyon ijesztő. Azért meghűlt a vér az ereimbe. Gyilkos tekintete van. – utalt Jungkookra, én pedig elnevettem magam. Igen, ha dühös, akkor szerintem egy sorozatgyilkos is összepisálná magát mellette. – Szerintem szétszedett volna, ha a közeledbe kerülök. Úgyhogy csak reménykedni tudtam abban, hogy valamikor, napközben, amikor nekem nem órám van, akkor elcsíplek.

- Hetekbe telt, de sikerült. – bólogattam, ő pedig egy kínos mosoly kíséretében a tarkójára simított. – Hiányoztál. – vallottam be.

- Te is nekem. – mondta, majd harapott az ajkaiba, amikor a kezemre nézett. – Olyan fura, hogy tényleg el fog téged venni. – motyogta, s egy mély levegőt vett. – Figyelj, tényleg nem akarok rosszat neked. Bármit is mondtam, nem tudom megmásítani, de soha, de soha nem akartam ártani. Féltelek, hogy ismét bántódásod esik más miatt. De... Ha megígéred, hogy vigyázol magadra és nem fogod hagyni, hogy ismét összetörjenek, akkor én... Én átadlak. De ha nem ígéred meg, akkor kénytelen leszek edzőterembe járni, hogyha verekedésre kerül a sor, akkor legalább életbe maradjak. – mondta, én pedig elnevettem magam, s ez az ő arcára is egy mosolyt csalt. – Komolyan mondom, törpe. Képes vagyok vásárra vinni a bőrömet miattad.

- Köszönöm. – néztem a szemeibe, majd simítottam a karjára.

- Felesleges. – rázta a fejét. – Csak ígérd meg. – nyújtotta felém a kisujját, amibe én bele is akasztottam a sajátomat. – És még valamit... – mondta, amíg még nem engedtük el egymást. – Legalább... Pár képet küldj majd az esküvőről. Még akkor is, ha... Mindegy... – rázta a fejét. – Csak látni akarlak téged boldogan, fehér ruhában. – ingatta a buksiját mosolyogva.

- A felkérésem... Még mindig áll. – mondtam, ő pedig összeráncolta a szemöldökét.

- Az a tisztavérű engem helyben megver, ha ott leszek. – nevetett.

- Én pedig őt verem meg. – forgattam szemet. – Én választom ki, hogy ki kísérjen oltárhoz, ő ebbe ne szóljon bele. – rántottam vállat, s ekkor láttam, hogy Yunho egy pillanatra elpirul. – Én pedig téged választottalak. Mindent megígérek, de akkor neked is meg kell, hogy te leszel ott mellettem. Ahogy... Mindig is tetted. Senki más nem érdemelné ki ennyire, mint te. – néztem rá, ő pedig zavarában elfordult, s egy mély levegőt vett. Erősen gondolkodott rajta, de a végén csak bólintott egyet, én pedig megkönnyebbült sóhajt hallattam. – Akkor megígérted és én is. – ráztam meg a kezünket. – Innentől már nincs kibúvó, jövő héten esküvő. Szóval menj és vásárolj magadnak valami szép öltönyt. – igazgattam meg rajta a mostani ruháját, ő pedig elhúzta a száját.

- Utálom a nyakkendőket. – mondta.

- Tudom. – bólogattam. – Én pedig más omegák nedvét nem szeretem vinni egy üvegcsében, de kénytelen vagyok megtenni. – nevettem, akárcsak ő. – Majd küldöm a meghívót, de most megyek. A doktor szerintem azt hiszi, hogy eltévedtem. – mondtam, ő pedig csak jókedvűen bólintott egyet.

- Menj csak. Én is megyek, hamarosan órám lesz. – ölelt magához ismét jó szorosan. – Majd beszélünk.

- Ajánlom is. – búcsúztam el tőle, s mikor elhagyta a kórház épületét, én is elindultam a laborba, hogy leadjam Dr. Kimnek a Jungkook által küldött üvegcsét.

Nem is voltam ott sokáig, visszafele is szinte rohantam, mivel már gyanúsan sokáig elvoltam. De ez egy fontos dolog volt, valami kihagyhatatlan. Azért a barátaim előnyt élveznek.

Amikor visszaértem, pont ebédszünet volt így kettesben lehettem Jungkookkal. Fel akartam hozni azt, hogy itt volt a férfi, de nem volt lehetőségem rá. Egyrészt éreztem, hogy feszült, másrészt pedig ő kezdett beszélni.

- Nem mondom azt, hogy helytelenül cselekedtél, mert egy barátodról van szó... De ha rosszul néz rád, vagy bármit tesz esetleg mond, akkor engem nem érdekel, hogy hányan lesznek az esküvőn, de nem fogok jópofizni vele és csupán elbeszélgetni. – nézett rám, s a tekintetétől a hideg is kirázott. Tehát utánam jött, s mindenről tud.

Nem akartam ezt felhozni neki. Tudom, hogy az itt történtek miatt nem szívesen enged egyedül mászkálni, hosszabb idő elteltével pedig mindig ellenőriz, hogy nem történt-e baj. Nem vezérelte őt semmiféle rossz szándék.

- Emiatt nem kell aggódnod. – lépdeltem oda az alfa elé, majd hozzábújva megöleltem őt. Nem érdekelt, hogy ideges, s tombolni tudna, ha szabadjára engedi a farkasát. Engem nem bántana, biztos voltam benne. – Nem lesz baj, én bízom benne. – nyomtam egy puszit az állára, hogy ezzel is lenyugtassam, ő pedig, bár morogva, de bólintott egyet. Határozottan nem bírta egymást a két alfa.

Mindenesetre átölelt engem, s még a hajamba is kaptam egy puszit, de nem sokáig volt szótlan.

- Utálom, ha más alfa szaga van rajtad...

- Jaj, már! – nevettem. – Mit tennél, ha lenne egy apám és az ő szaga lenne rajtam?

- Az más, mert ő nem szerelmes beléd. – rázta a fejét, én pedig összeráncolt szemöldökkel néztem fel.

- Mióta érdekel téged, hogy ki szerelmes belém? – kérdeztem, s őszintén reménykedtem benne, hogy a válaszával kielégíti nagyon sok kérdésemet, amit már egy ideje csak magamban tartogatok.

- Mióta a jegyesem vagy és hamarosan pedig a házastársam. – adott egy csókot a számra, míg én csak megforgattam a szemeimet. Sejthettem volna. – Akkor az esküvőig nem is láthatlak? – kérdezte, én pedig magabiztosan bólintottam egyet.

- Nagyon ritkán járok haza. Legalább most legyek velük kicsit. Meg te is a sajátjaiddal, mert anyuka folyamatosan hív, hogy mikor látnak már téged, ugyanis a drága fia nem veszi fel a telefont. – igazgattam a nyakkendőjét, ő pedig végre elmosolyodott.

- Tehát akkor biztosan nem alszol velem ma este. – mondta, s tudtam, hogy arra megy ki a játék, hogy rávegyen arra, maradjak vele.

- Nem, mivel munka után csak felszaladok a cuccaimért és indulok is az állomásra, hogy elvonatozzak Busanig. – pusziltam meg az állát.

- Kiviszlek akkor az állomásra. – mondta, s végigsimított az oldalamon, miközben lejjebb hajolt, egészen közel az ajkaimhoz.

- Azt hiszem, hogy ez alap, hogy hurcolod a seggemet. – húztam az agyát, ő pedig elmosolyodott.

- Egész héten hurcolhatnálak, ha itt maradnál. Sőt, mást is csinálhatnék. – vezette le a kezét egészen a fenekemig, amibe bele is markolt, én pedig ennek hatására kicsit meg is ugrottam, de szerencsére nem fejeltük le egymást.

- Azt majd a nászúton. – suttogtam.

- Nem tudlak rávenni, hogy maradj, igaz? – kérdezte, én pedig megráztam a fejem, de végig mosolyogtam, akárcsak ő. – Hát jó. Utána úgyis csak az enyém leszel.

- Ne beszélj úgy erről, mintha meg is jelölnél a lagzi után. – markoltam meg a fehér köpenyét a mellkasánál, s éreztem, hogy lever a víz, hiszen kezdett az alfa igencsak forró hangulatot teremteni közöttünk.

- Ne haladj olyan előre, bébi. Egyenlőre élvezd, amíg még szabad vagy. – kuncogott, amikor kicsit megcsaptam a mellét.

- Na most állj le, Jeon kanos Jungkook! – húzódtam el tőle kicsit, s néztem a szemeibe. – Csak akkor hívsz bébinek, ha...!

- Ha már ilyen izgató omega vagy, viseld a következményeit. A te hibád. – mondta, majd fenekemről elvéve a mancsát húzott ismét vissza, hogy megöleljen. – De ne aggódj, nem csinálok semmit. A hangszigetelés itt elég szar, meg rámenne mindkettőnk állása. – bújt hozzám, én pedig a hajába túrtam, s lehunytam a szemeimet. – Majd a nászéjszakán bepótlunk mindent. – kuncogott, én pedig megforgattam a szemeimet, de a mosoly ott bujkált az arcomon.

Ha házasok leszünk... Más lesz mellette aludni. Más, mert olyan lesz, mintha tartoznék valakihez. Valakihez, akiben egyre biztosabb vagyok, hogy az igaz társamat találtam meg.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Meg is érkeztem ezzel a résszel is😌

Sajnálom az egy napos késést, de mint sokan másoknak, a december 18 2017 óta nekem is egy feketével jelölt dátum... Nem tudtam volna úgy írni és vezetni a sztorit, ahogy azt kellene, úgyhogy jobbnak láttam, ha azt a napot kiveszem és pihenek egy kicsit.

Viszont most teljes erőbedobással vagyok itt és írok, szép hosszú is lett ez a rész😌♥️♥️♥️

Na csak kibékült Yunho és Jimin🥺 Aztán egy apró mozzanatot megtudhattunk a kis omegánk múltjából, mégpedig azt, miért rajong ennyire a hógömbökért🥺 Bevallom, amikor írtam, belegondolva a helyzetébe (hiszen valahogy mindig, minden szereplőmnél sikerül beleélnem magam a történetükbe, az érzelmeikbe) elérzékenyültem picit):

Mindezek mellett hamarosan esküvő!! Hát bontsunk pezsgőt (így szilveszter előtt😂), elérkezett ez is!😂😂😂

Hogy vagytok? Már csak két nap a suliból, ezt már fél lábbal is kibírjuk😌♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook