Jungkook eszméletlen ideges volt. Fel-alá járkált a lakásban, hol a hajába túrt, s ebben a közel fél órában, mióta feljöttünk, már vagy 4 szálat elszívott. Azt hittem, hogy kiverem a kezéből, de jelenleg nem volt olyan állapotban, hogy az alfa közelébe merészkedjek. Nem tudtam, hogy most miattam ilyen dühös, vagy Yunho váltotta ki belőle ezt a mérhetetlen nagy mérget. Elvégre ő megmondta, hogy hívjam fel, s értem jön autóval. De nem gondoltam volna, hogy a srác így fog reagálni.

Tényleg érzéseket táplált volna irántam? Hogy nem vettem észre egész eddig? Hiszen én olyan közönyösnek gondoltam köztünk a dolgokat. Mintha a testvérem lenne, semmi több. De ő másképp látott engem maga előtt. Valahol rosszul érzem magam emiatt, hiszen a tudat hiányában zúdítottam rá mindent, s törtem össze minden remény által felépített művét. Mintha egy festővásznon lévő remekalkotást öntöttem volna le egy vödör színezékkel, sőt, inkább gyújtottam volna rá az épületet, ahol az egész eddig növekedett, készült, hogy aztán végleges állapotában napvilágot lásson.

Bűntudatom volt, mégsem éreztem fairnek a dolgot. El kellett volna mondania, lépnie kellett volna, hiszen ő is észlelhette, hogy számomra nem voltak egyértelműek a jelei. Viszont már késő mást hibáztatni emiatt. Én mégis félek, hogy elveszítem őt. Bármit is tett, vágott a fejemhez, tudom, tudom, hogy igaza van. Bántott, ez tény, mert az igazság mindig a legfájóbb pontja az embernek. A szavakkal való kés-szúrás olykor rosszabb, mint a fizikailag szerzett sebek tűrése. S ez jelenleg sem volt másképp.

- Nagyon remélem, hogy nem akarsz találkozni vele ismét. – szólalt meg végre Jungkook. Felkaptam a fejemet, hiszen eddig végig csak az ölemben lévő kezeimet tanulmányoztam, s egy-két lopott pillantást vetettem az alfára. – Ne nézz így rám, azok után, ahogy bánt veled, nem fogom hagyni, hogy...

- Nem akarta. – motyogtam, mire érezte, hogy a tisztavérű egy pillanatra elveszti a kontrollt maga felett, hiszen az illata igencsak felerősödött. A szemei már kezdetektől fogva vörösen csillogtak, viszont mégis próbálta visszafogni magát, amennyire csak lehetett. – Ő nem ilyen. – ráztam a fejem, s próbáltam meggyőzni őt. – Csak most... Hirtelen érte ez az egész.

- Akkor sem viselkedhet így veled! – nevetett fel idegesen, s túrt a hajába, majd nyúlt ismét a dobozáért, ám ekkor már én is kikeltem, majd a cigitartó tetejére fogtam. Annyira a történtek hatása alatt voltam, ahogy aligha álltam a lábaimon, mégsem akartam, hogy tovább mérgezze magát ezzel.

- Add ezt ide. – mondtam neki.

- Jimin, nem akarok se benned, se a házadban kárt tenni, szóval inkább hagyd, hogy dohányozzak nyugodtan az ablakban. – próbált meg kikerülni, viszont mikor én majdnem térdre estem, a derekamra fogott, hogy megtartson. – Inkább ülj le és pihenj. – ráncolta a szemöldökét, viszont a komódra téve a cigarettáját, az ölébe kapott, hogy ő maga vihessen az ágyhoz. Ám én nem hagytam, hogy csak úgy elsétáljon.

Mihelyt letett, magammal rántottam őt, s szerencsére ez elég volt ahhoz, hogy felkészületlenül elveszítse egyensúlyát. Persze, még időben megtámaszkodott a fejem két oldalánál, úgyhogy nem nyomott össze, de a zavart pillantásai nem kerültek el.

A hangok a fejemben egyszerre éledtek fel, s idéztek elő nyugtalanságot nálam. Kánonban hallottam azokat a mondatokat, amiket Yunho mondott. Hagyom, hogy kihasználjon? Gyakorlatilag így van. Egyenest futottam bele a múltba, csupán most tudatosan tettem mindent. Minden egyes lépés, amit megtettem, tudatosan tettem. Tisztában voltam a fájdalommal, mégis messzebbre, s messzebbre vagyok képes elmenni.

Mikor lettem ennyire szánalmas?

Hogy tudok ennyire szeretni valakit, hogy bármit megtennék érte? Nem jelölt meg, nem harapott meg, nem vagyok az övé, mégis képes vagyok úgy viselkedni, ahogy ő akarja. Nem tudok nemet mondani neki. Ez pedig nem azért van, mert nem tanultam volna meg a tagadást, s annak a jelentését. Valami láthatatlan kötött az alfához, s eszméletlenül ragaszkodtam hozzá. Mindössze csak egyszer éreztem ilyet ezelőtt, s akkor én meg is haltam. Egy részem Kang Jongsuval ment ki a fehér ajtón, s soha többé nem tért vissza. Legalább is mostanáig. Úgy tűnik, hogy Jungkook képes volt arra, amire eddig mások nem.

Remegő kezeimmel közrefogtam az alfa karakteres arcát, s úgy néztem a szemeibe. Olyan kétségbeesés áradt a tekintetemből, s az egész lényem ezt sugározta. Reszkettem érte, szemeim könnyesek voltak, s a szívem hevesen dobogott a mellkasomban. Annyira más voltam, olyan elesett, s gyönge, mint évekkel ezelőtt. Könyörögni tudtam volna neki, hogy ne hagyjon el soha, de egy szó sem jött ki a számon. S őt se hagytam megszólalni.

Vörös, s forró ajkaimat az övéire tapasztottam. Megleptem vele, nem számított erre, s velem ellentétben ő nem is mozgatta párnácskáit.

„Csak kihasznál. Tudod, hogy mért van szüksége rád."

Bőröm egyre csak forrósodott, s próbáltam közelebb kerülni az alfához, benne keresni a mentsvárat, a megoldást, a védelmet a hangok ellen, amik folyamat ostromoltak. Fájt a fejem, egyszerűen szét tudott volna szakadni a sok, egymást kergető gondolat miatt. Szinte hallottam, ahogy dübörögnek bent, hogy egyszer-kétszer direkt lépnek hangosabban.

- Jimin... – vált el Jungkook, de én egyből visszahúztam őt. Szinte martam utána, hiszen amikor csókolt, minden, amit hallottam, hazugságnak tűnt. Én pedig ebbe akartam elmenekülni. A hazugságba. – Pici, figyelj...

- Kérlek, Jungkook... – suttogtam neki, majdnem könyörögve. – Kérlek, kérlek maradj velem. – vettem célba a nyakát, s izmos karjaira fogtam. Éreztem, amint megfeszül. Ingereltem őt, felizgattam, s mindezzel tisztában voltam. Ismételten tudatosan haladtam a fájdalom felé, viszont előtte... Én is ki akartam használni őt. Ki akartam élvezni, hogy végre szerettem valakit ismét annyira, hogy képes lettem volna mindenemet feláldozni érte.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet most, Jimin. A jelenlegi állapotodban...

- Nem érdekel. – remegtem meg, majd néztem a szemeibe. – Akkor tégy meg mindent, hogy ne ejts teherbe. Specialista vagy, megoldod, nem? – nyaltam meg a fülcimpáját, s csíptem is kicsit a fogaim közé. – Esetleg képtelen vagy rá? – manipuláltam őt mocskosul.

Illata erősödött, nem tudta tovább kordában tartani. A farkasa üvöltött értem, akart, ha tehette volna, szét is tépett volna, amiért ennyire lekezelő voltam vele. Hiszen ő a felsőbbrendű, én csupán egy alárendelt vagyok, egy senki. S meg kellett mutatnia, hogy hol a helyem. Ezt kellett tennie.

Ahogy ismét egymással szembe kerültünk, lihegve nézett rám, s éles szemfogai kilátszódtak ajkai közül. Sikerült előhívnom a farkasát, mégis hezitál. Nem csinál semmit. Legalább is én azt hittem.

Hirtelen mart a számra, még fel is sértette a puháimat, minek következtében egy nyögést engedtem szabadjára, s szemöldökeim is összeszaladtak abban a pillanatban. Heves csókjával alig bírtam tempót tartani. Próbáltam hozzáérni, de ő egyszerűen nyomta az ágyba a kezeimet, s nem adott nekem engedélyt arra, hogy bármit is tehessek.

Kiszolgáltatottan feküdtem alatta, s hagytam, hogy a szokottnál durvábban bánjon velem. Viszont amikor a nyakamhoz ért, egy pillanatra megrezdültem, s még a levegő is a torkomon akadt fojtogatva engem. Szemfogaival karcolgatta a bőrömet, s puha, forró nyelvét kidugva néha azzal is megízlelte a bőrömet. Nagyot nyeltem, amikor megállt. Leheletét éreztem, s haja is csiklandozta az államat. A levegőt hevesen vettem, s csak vártam, hogy mit fog tenni. Nem tudtam, őszintén nem, hogy mi lesz a következő, viszont megpróbáltam átadni magam az érdektelenségnek, s lehunytam a szemeimet. Ha ő úgy dönt... Akkor én nem teszek semmit ellene.

Ám ekkor csak egy lágy, hosszú csókot nyomott felhevült, s megkínzott bőrömre.

- Nem foglak megjelölni. – rázta a fejét, én pedig értetlenül néztem rá. A farkasa egy szempillantás alatt tűnt el. Bár kívülről még mindig a vörösen izzó szempár nézett vissza rám, aloe vera illata erős maradt, s hegyes szemfogai sem húzódtak vissza, tekintete és következő tettei lágyak voltak. – Megijedtél. Nem fogom kihasználni az alkalmat, pici. – simított kedvesen az arcomra, majd adott is rá egy puszit. – Ha most megtettem volna, lehet, hogy megbánnád. Én pedig nem akarom levágni a szárnyaidat, amikor van lehetőséged még repülni, érted? – feküdt le mellém, s húzott magához. Mélyet szippantott az illatomból, majd szemeit lehunyva próbált megnyugodni. Valóban felizgattam, hiszen éreztem, ahogy erekciója nekem nyomódik, mégis képes volt megálljt parancsolni magának, csak azért, mert... Mert engem nézett. – Ne haragudj, ha megijesztettelek. – Miért kérsz bocsánatot...? – Nem akartalak nyugtalan helyzetbe hozni, pici. Figyelj, nem tudom, hogy mi történt... Ha nem akarod elmondani, nem is kell, hogy ki a franc az a Kang Jongsu... – mondta, nekem pedig a név hallatán összeszorult a gyomrom. Csak hallgattam. Túlságosan szégyelltem magam ahhoz, hogy megszólaljak. Sőt, már nem is mertem szembenézni az alfával, inkább neki hátat fordítva feküdtem, s figyeltem a szavaira. – De ő már a múlt. Nem tudom, hogy mit tett veled, de soha többé nem teheti meg, érted? Soha. Senkinek nem engedem meg, hogy bántson téged és ez alól a barátocskád sem kivétel. Nem érdekel, hogy nem szokott ilyen lenni, most mégis így viselkedett.

- Utálom ezt. – szólaltam meg percek elteltével. Az alfa hümmögött egyet, jelezve számomra, hogy figyel, ugyanakkor nem is érti, hogy mindez alatt mire gondolok. – Ezeket a hangulatingadozásokat. Egyik pillanatban sírni tudnék, a másikban térden állva könyörögnék a szexért...

- És most mi a helyzet? – kuncogott a férfi, míg én azt se tudtam, hogy hogyan mondjam ezt anélkül, hogy ne legyen kínos.

- Most éhes vagyok. – motyogtam, belőle pedig egy nagyobb kacaj tört fel. Alkarján támaszkodva hajolt az arcomhoz, hogy egy csókot nyomjon rá, majd megszólalt.

- Akkor rendelek valami finomat. Ne bajlódj a főzéssel, rám pedig jobb, ha nem bízod. – simított a hasamra, én pedig megfeszültem, s ajkaimba is haraptam. – Szereted, ha ezt csinálom, igaz? – kérdezte, én pedig fülig vörösödve bólintottam egyet. – Akkor csak képzeld el... – köszörülte meg a torkát, miközben ismét mögém bújt, még mindig a hasamat fogva, mellkasát a hátamnak nyomva. Kellemes közelségére lehunytam a szemeimet, s mélyet szippantottam a levegőből. Ezekért a pillanatokért bármit megtettem volna, hogy örökké tartsanak. Főleg most. – Egy közös lakásban vagyunk, ugyan így fekszünk, mindkettőnk ujján ott van a gyűrű és... – húzott közelebb magához, tenyerét pedig a felsőm alá simította, fejét pedig a nyakhajlatomba fúrta. – Te pedig nagy pocakkal várod a kisbabánkat. – suttogta a végét, én pedig nagyot nyeltem, majd kínosan elnevettem magam.

- Igen. Aranyos lenne. – köszörültem meg a torkom. Teljesen zavarba jöttem, s bármennyire tiltakozott az agyam, mégis magam elé képzeltem mindazt, amit mondott. Szép is lenne, én lennék a legboldogabb, ha ez egyszer a valóságban is megtörténne. – De ne utazzunk túl messzire ezzel kapcsolatban. Inkább... Rendeljünk kaját. Éhes vagyok. – kezdtem fészkelődni karjai között, egészen addig, amíg el nem engedett. – Pizzát rendelek. – jelentettem ki. – Sonkás-kukoricásat. – mentem a telefonomhoz, ügyelve arra, hogy véletlenül se nézzek rá az alfára. Nem hiányzott, hogy lássa a pipacsvörös fejemet.

Nem mondom, ezek után még csak meg se próbálkoztam azzal, hogy fenntartsam a szemkontaktust, pedig nekem az mindig ment. Hiába vagyok omega, sosem hátráltam meg. Ennek ellenére tudtam, hogy hol a helyem, viszont jelenleg nem voltam abban az állapotban, hogy a tekintetek csatájában talpon maradjak. Én sosem a nyereményre mentem, csak arra, hogy ne veszítsek.

Jungkook másnap reggel nem akarta, hogy dolgozni menjek, viszont hamar rájött, hogy akkor egyedül maradnék itthon. Semmiképp sem szerette volna, hogy a távollétében Yunho visszajöjjön ide. Kár volt tagadnia, s meg se próbálta, nagyon féltett. Ez valahol jól esett, s édesnek is tartottam, ám mélyen tudtam, hogy az orvos tanonc csupán egy pillanatra elvesztette a fejét. Sosem ártana nekem szándékosan. Annyi lehetősége lett volna rá, de tényleg annyi, hogy felsorolni sem tudnám, mégis inkább azon volt, hogy kihúzzon a gödörből, amibe Kang Jongsu beletaszított.

A probléma megoldására viszont ott volt Felix és Soojin, akikkel már megismerkedett a tisztavérű. Leadta a címét nekik, s engem is munka előtt elvitt oda. Természetesen én mindezt feleslegesnek tartottam, de mit sem ért az ellenkezésem. Ha Yunho beszélni akar velem, én nem fogok arra nemet mondani. Azt hiszem, hogy mindkettőnknek van mondanivalója a másiknak, amiket eddig soha nem ejtettünk ki az ajkainkon. Olykor ezért jók a viták. Lehet, hogy dühből szól az ember, s nem gondolkodik előre, de abban a pillanatban őszinte. Akkor azt mondja, ami éppen a fejében van.

Ezért nem hibáztatom őt. Úgy gondolom, mindketten megbántottuk a másikat. Én tapintatlan voltam, nem is akármilyen módon, s ő is. De meg fogjuk oldani. Bízok abban, hogy ez nem teszi tönkre a barátságunkat, s ha valóban érez irántam valamit, akkor nem fogja hagyni, hogy csak úgy eltűnjek az életéből, hisz én nem vagyok szerelmes belé, mégis foggal-körömmel ragaszkodok ahhoz az alfához, akit már a családomba fogadtam.

- Basszus, de menő ez a kecó! – ámult, s bámult Felix, majd ugrott a bőrkanapéra. – Ilyet csak a bútorboltokban próbálhattam ki és ott is rám szóltak, hogy ne hagytam rajta a szagom. – nyúlt el rajta, míg Soojin csak mosolyogva rázta a fejét.

- Jól van, úgy tűnik, hogy ő onnan nem mozdul egy ideig. – telepedett le az alfa lány is vele szemben a szőnyegre, s én is leültem mellé. – De halljuk... Mi a franc történt, ami miatt ennyire kiakadt a doktor? – ráncolta a szemöldökét, én pedig jobban bújtam a férfitól kölcsönvett pulcsiba. Nem szívesen meséltem nekik erről, mivel Yunhoval ők is szoros kapcsolatban állnak. Nem akartam, hogy emiatt megváltozzon a véleményük róla.

- Ne merd túlgondolni. – szólalt meg Lix, s emelte is fel mutatóujját. – Csak mondd, hogy mi volt, amiért most bébiszittelnünk kell. – fordult felém úgy, hogy félig lelógott a kanapéról. Egyenest a szemeimbe nézett, én pedig hallhatóan nyeltem egyet, majd lehajtottam a fejem, s az ölemben lévő kezeimet kezdtem tanulmányozni.

- Ti tudtátok, hogy Yunho... Yunhonak tetszek? – kérdeztem halkan először is ezt. Érdekelt, hogy valóban én voltam-e teljesen vak, vagy más sem vette észre. Felnéztem rájuk. Egymásra tekintettek, majd vissza rám.

- Gondoltam rá. Igazából csak vártam, hogy mikor lesz benne annyi, hogy el is hívjon valahova, de ne úgy, mint eddig, hanem randira. – mondta a lány. – Miért? Csak nem vallott végre? – nevetett, mire én is kínosan elmosolyodtam.

- De, valami olyasmi történt...

- Jimin... – szólalt meg óvatosan Felix, én pedig felemeltem rá a tekintetemet. Már ő sem fetrengett a kanapén, hanem időközben lemászott a puha szőnyegre. Óvatosan nyúlt a kezemért, majd fogta meg azt. – Az, hogy most itt kell lennünk, köze van Yunhohoz és a vallomásához? – kérdezte. A lényegre tapintottál, ahogy mindig. Felix túlságosan jól ismer engem. Óvatosan bólintottam egyet.

- Mit csinált? – kérdezte Soojin, s bár próbált finom lenni, felerősödött narancsos illatából tudtam, hogy ideges.

- Nem bántott. – szögeztem le. – Csak... Én erről nem tudtam és van ez az esküvős dolog... – motyogtam halkan. – Meg szerettem volna kérni, hogy ő kísérjen az oltárhoz, mivel nekem nincs apukám, aki ezt megtehetné, de nem jutottunk el addig. – sóhajtottam szomorúan. – Veszekedtünk. Megértettem, mert megbántottam. Csak olyan dolgokat hozott fel, ami kicsit kiakasztottak. – túrtam a hajamba.

- Ugye nem...? Ha felhozta neked őt, akkor én esküszöm, hogy megfojtom! – mondta idegesen Felix, de én csak hallgattam. – Jó, kész, én leszedem a heréit a helyéről! – pattant fel, én pedig nagy szemekkel fogtam a kezére.

- Nyugodj le, Felix! – szóltam rá. – Majd mi elintézzük. Tényleg nem kell nagyobb feneket keríteni ennek. Egyébként is, valahol igaza volt. – sóhajtottam, majd engedtem el, amikor szépen visszaült mellém.

- Hogy érted? – kérdezte Soojin.

- Kang Jongsu csúnyán kihasznált. Jungkooknak pedig én engedem meg, hogy megtegye. De nem tudok nemet mondani. – hajtottam le a fejem mosolyogva. – Úgyhogy én is kihasználom őt és amíg mellette lehetek, addig őszintén fogom szeretni őt. – dőltem Felix vállára, s ezúttal ő volt az, aki megfogta a kacsómat, bár elég lassan, s csak másodpercekkel később szólalt meg.

- Te... Tényleg szerelmes vagy. – mondta, én pedig csak elmosolyodtam. Igen, így van.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Befutottam ezzel, huh, de siettem vele!😂 Nagyon-nagyon durva napom lesz holnap, kedves MinHoneyBoo meg is kérdezte tőlem, hogy nincsenek-e öngyilkos hajlamaim, hogy 4 dolgozat mellé még bevállalok egy részt is😂😂 Nos, ő is tudja, hogy nem szokásom aludni, csak azon a 45 perces vonatúton😌

Szegény Jiminünk elég nehezen viseli a hangulatingadozásait, viszont Jungkook meglehetősen jól kezeli!☺️ Aztán Yunho... Szegényt eléggé szidtátok tegnap, viszont voltak olyanok is, akik megértették a helyzetét. Azért neki se lehetett kellemes így megtudni, hogy esélytelen a szerelme): Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy ő egy alfa, tehát könnyen fel lehet idegesíteni. A személyiségükhöz tartozik a forrófejűség🥺

Gyanús ez a Jungkook, nagyon gyanús... Szegény Jimint mindig összezavarja, de sosem mondja, hogy pontosan mit szeretne): Igazi rosszaság, még ilyet😩

Nos, már említettem, de a poszt törlődött (köszi wattpad), hogy vészesen közeledünk az 1k felé. Tudom-tudom, azért még eléggé messze vagyok, viszont a napokban nagyon megszaporodtatok, drágáim! Már régóta tervben van valami, viszont tökéletes megkoronázója lenne az ezer követőnek az a bizonyos meglepetés. Nagyon nem kell találgatni, egy új történettel vagyok kész, feltáraztam részekkel a folytonos frissítéselhez😌

Nem szeretnék sokat spoilerezni belőle, hiszen meglepi lesz, de annyit elárulhatok, hogy az eddigiektől kicsit másabb lesz☺️♥️

És mielőtt még elfelejteném, mindenkinek boldog mikulást kívánok és innen is köszönöm azoknak, akik külön, privát üzenetben nekem is kellemes ünnepet kívántak!🥰 Nem gondoltam volna, hogy eszetekbe jutok majd, de határozottan megmelengette a szívemet🥺

Ez a rész az én ajándékom nektek😌♥️

Hogy vagytok?🥰 Hamarosan szünet!😍♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook