Nem hittem volna, hogy Jungkook komolyan gondolja ezt a randi-dolgot, viszont egész ebédszünetben a telefonját nyomkodta, s helyeket sorolt fel, amit szerinte érdemes lenne megnézni. Felfogni se tudtam a szavait, annyira le voltam sokkolva, hogy tényleg elvisz randizni, hiszen baromi érdekes a kapcsolatunk. Sosem jártunk, csak összefeküdtünk, semmi több. Most jegyesek vagyunk, össze fogunk házasodni, de nem mélyültünk el soha úgy igazán. Nem próbáltunk meg többek lenni egymásnak, nem volt randevúnk.

- Van egy múzeum is, ahol az omegák fejlődéséről van kiállítás. – mondta. – Minden ott van, az első heat, a megtermékenyítés folyamata és...!

- Nem! Azt nem! – jutottak el a szavai hozzám végre, s szólaltam fel vörös fejjel. Ismeri ő ezeket eléggé, hiszen specialista, de én nem akarom vele megnézni. Viszont ő csak nevetett.

- Csak vicceltem, pici. Nincs ilyen, csupán a figyelmedet akartam. – mondta mosolyogva, s kezén támasztva a fejét nézett rám. – Nagyon elgondolkoztál valamin.

Pontosan azt tettem, ráadásul te voltál a főszerepben. Viszont nem adom meg neki azt az örömöt, hogy eláruljam, mi járt a fejemben.

- Bocsi, csak unalmas volt, amit mondtál, megismételnéd? – kérdeztem ártatlanul pislogva, mire csak mosolyogva megrázta a fejét. Ő is tudta, hogy blöfföltem, s a vérét akarom szívni ezzel.

- Sikerült már választanod, hogy ki kísérjen majd téged az oltárhoz? – terelte a témát. Azonnal bólintottam egyet, hiába még nem kértem fel az illetőt erre a nemes feladatra. Úgyis bele fog egyezni, csak valahogy el kellene érnem őt.

- Igen, de még nem beszéltem vele. Szerintem összehozok vele egy találkát, ha vége ennek az egésznek. – könyököltem fel az asztalra, s néztem az alfára bágyadtan. – Komolyan létezik ilyen? – sóhajtottam, ő pedig bólintott. – És pont velem történik ez. – ráztam a fejem.

- Tudod ez kicsit bonyolult. – ingatta a fejét. – Ez gyakorlatilag pszichés eset. Nem lehet beavatkozni. Olyan, mint amikor az ember depressziós. Kell lennie egy kiváltó oknak. A lunád a te részed, ő pedig felkészült arra, hogy szülő legyen. Persze, enélkül is lehet terhes egy omega, nem arról van szó, viszont ez mégis más. Más, mint a láz, akkor a test áll készen, itt viszont... Maga a lunád döntött úgy, hogy hajlandó minden odaadni. – magyarázta nekem, de én csak elhúztam a számat.

Persze, én azon vagyok, hogy kevésbé feltűnően viselkedjek, nehogy rájöjjön, hogy én többet érzek iránta, erre ez a kis mocsok beleköp a levesembe.

- Ez nagyon kellemetlen. – nyögtem fel kedvetlenül. – Ha nem lennének itt, akkor már most... – hallgattam el, mielőtt hangosan kimondom, amit gondolok.

- Már most mi? – ráncolta a szemöldökeit az alfa, én pedig közelebb hajoltam hozzá, s intettem a kezemmel, hogy ő is tegyen hasonlóképpen, mint én.

- Már most széttenném neked a lábaim. – motyogtam, majd húzódtam el. – Ez komolyan rosszabb, mint a heat. Mondjuk az fájdalmas. Itt csak hisztis vagyok.

- Azért heat közben se vagy egy angyalka. Hallod te magad olyankor? – kérdezte szórakozottan. – Kérlek alfa, segíts nekem. – kezdett el könyörögni, s engem imitálni, még a kezeit is összekulcsolta, mire én csak eltátottam a számat, s gyorsan szétnéztem. Páran megbámultak.

- Hagyd abba...

- Kérlek, Jungkook, segíts rajtam, csak miattad vagyok ilyen forró. – folytatta, én pedig ekkor álltam fel az asztaltól.

- Én letagadlak. – takartam el vörös arcomat, hiszen egyre több ember figyelmét keltettük fel ezzel.

Határozottan nem ilyesfajta törődésre vágytam az alfától, főleg, hogy a háttérben összesúgtak, s kacarásztak is. Nagyon nem szerettem ezt, ha én vagyok a közönség előtt a valóságos főszereplő. Úgy éreztem magam, mint egy bárány a sok éhes oroszlán között.

Lehajtottam a fejemet, s összehúztam magam. Legszívesebben a füleimet is befogtam volna, hogy ne halljam őket, hogy teljesen elszigetelhessem magam a reflektortól, mely most ért. Viszont, mielőtt cselekedtem volna, egy kezet éreztem meg a csípőmön. Lágyan tartott, mégis úgy éreztem, hogyha egy szakadék szélén állnék, kitárt karokkal néznék szembe bátran a halállal, mert tudnám, hogy ő lenne a vesztes, nem pedig én. Engem van, ki támogasson.

Másik mancsával lefejtette az én kacsóimat arcom elől, s orrával megbökve az enyémet elérte, hogy felemeljem kicsit a buksimat, de csak annyira, hogy ő ajkaival könnyebben elérhesse az én puháimat. Az előbbi nevetés eltűnt. A suttogás is semmissé vált. Csend lett az ebédlőben. Egyedül a szívem hangos kalapálását hallottam.

Jungkook még sosem mutatta ki ennyire, hogy van valakije. Nem viselkedtünk furán, csupán pletykák terjengtek rólunk, de biztosra senki sem tudott semmit. Viszont, mi most adtunk nekik egy kisebb újítást. A forgatókönyvet bárki írhatja, de nem mindegy, hogy a szöveget ki diktálja hozzá.

Nem faltuk fel egymást, csupán egy hosszabb csókocskát kaptam, mégis úgy éreztem, mintha megállt volna az idő. Kivéve, mikor elvált tőlem egy apró cuppanással. Akkor olyan volt, mintha egy pillanat töredéke lett volna mindez, valami olyan, ami azonnal törlődik az agyból, s sosem lett volna a memória része.

Többet akartam, de tudtam, hogy ez nem lenne illő, hiába égett a testem, s könyörgött a lunám a folytatásért. Inkább csak az alfához bújtam, aki azonnal átölelt izmos karjaival, s állát fejemen támasztotta meg.

- Nagyon szemét voltál velem. – suttogtam, ő pedig bólintott egyet. – Ezért ma este te mosogatsz. – néztem fel rá, ő pedig elnevette magát.

- Rendben pici. – adott egy utolsó puszit. – Menjünk, lassan vége a szünetnek. Toljuk le ezt az utolsó adagot, aztán induljunk haza. – simított az oldalamra, s a csípőmön tartva a kezét terelgetni kezdett a rendelő felé, el a kíváncsi tekintetektől. – Mit szólnál hozzá, ha holnap elmennénk akkor randizni? – kérdezte. – Amíg te nem figyeltél, én nagyon jó helyeket kinéztem. – dorgált meg csupán a pillantásával, én pedig kínosan elnevettem magam.

- Rendben. – egyeztem bele. Legalább kiélvezem azt, amíg úgy viselkedhetünk, mint egy pár. Belegondolva... Most feltűnésmentesen mutathatnám ki felé a valódi érzéseimet. Azt hinné, hogy csak a lunám miatt vagyok ilyen. Simán kihasználhatnám a helyzetet és ki is fogom.

Az embernek néha meg kell ragadnia azt az egy cérnaszálat is, ami fenntarthatja őt.

Egész délután keményen dolgoztunk. Szerencsére nem volt olyan problémás omega, mint délelőtt. Igaz, abból egy évre elég egy. Még én se bírom őket elviselni, nem is értem, hogy Jungkook erre hogyan képes. Ő még ki is használhatná, hogy hatalma van, hiszen a rangsor élén állna csupán azzal is, hogy alfa. Ám ő ennek tetejére még tisztavérű is. Ellent se lehetne mondani neki, ha kicsit is csúnyán nézne vagy felerősítené az illatát. Igaz, neki pont, hogy nem szabadna felzaklatnia egy terhes omegát, de szerintem ennek már olyan mindegy. A gyermekére biztosan hatással lesz az, hogy alkoholt fogyaszt. Csak úgy bűzlött tőle, s a másik aromaforrást említeni se akarom. A gyomrom felfordul csupán a gondolatától is.

Végül, amikor volt időm, ráírtam arra a személyre, akinek azt a feladatot szánom, hogy az oltárhoz kísérjen. Szerencsére válaszolt is, s mondta, hogy a ma estéje szabad, úgyhogy beülhetnénk valahova enni. Nagyon ritkán találkozunk, szóval egyből belementem. Majd munka után Jungkooknak is megmondom, hogy később megyek haza. Biztosan megérti, hiszen ő maga érdeklődött az iránt, hogy ki lesz az a szerencsés, aki elé fog vezetni.

- El sem hiszem. – dőlt hátra a székében fáradtan az alfa, míg én lassan felkeltem, s felé lépkedtem. Egyenesen elé sétáltam, s lábai előtt álltam meg. Ő a fenekemre fogott, majd óvatosan nyomkodni kezdte őket, míg én a mellkasát tapiztam eleinte, aztán a kissé szétszórt öltözékét igazgattam.

- Kicsit később megyek haza. Beszéltem azzal, akit fel akarok kérni, hogy kísérjen az oltár elé és vele találkozok. Rég láttam már, jó lesz egy kis beszélgetés. Meg na, ő nem tud rólad, úgyhogy lassacskán nem ártana felvázolnom neki, nem pedig egyből megküldeni a hideg zuhannyal. – mondtam kissé zavartan, míg az alfa csak engem figyelve bólogatott.

- Rendben. – mondta. – De ha bármi van, hívj fel, rendben? – puszilt az államra, s most rajtam volt a sor, hogy biccentsek egyet, miközben elmosolyodtam.

- Rendben. – bújtam hozzá úgy, mint egy kiscica, s ezt ő is észrevette, ezért halk kuncogást hallatott. – Akkor megyek is. Nincs messze, nem akarom megváratni. – húzódtam el, s indultam, hogy összepakoljak. Ezt is sietősen tettem meg, hiszen Yunho tényleg nem volt messze, s írta is, hogy ő már elindult. Nekem is kellene, mert már biztos, hogy késni fogok egy kicsit, de ez már csak munkahelyi ártalom. – Majd akkor este találkozunk! – intettem az alfának az ajtóból, de ő még a kezem után kapott. Nagy szemekkel néztem rá, mert nem értettem, hogy miért tart fel, vagy ugyan mit akarhat, de hamar értelmet nyert minden. Egy csókot nyomott az ajkaimra.

- Vigyázz magadra és tényleg hívj fel bármikor, ha baj van. Ha sötétedik, akkor meg mindenképp, mert érted megyek. – kötötte a lelkemre, én pedig elmosolyodtam.

- Jungkook... – kuncogtam, s simítottam fel a mellkasán, kicsit húzva az agyát. – Nem kell úgy aggódnod értem, mintha a gyermekedet készülnék kihordani. – pipiskedtem fel, s haraptam meg játékosan az alsó ajkát. – Majd találkozunk este. – adtam oda neki a kulcsaimat, hogy be tudjon menni a lakásomba, majd távoztam jókedvűen, s egyben sietősen is, mielőtt elpattan az agya az enyémmel együtt, s valóban nekikezdünk egy babaprojektnek.

Hamar szedtem a lábaimat, hogy találkozzak a fiatal orvostanonccal. Már nagyon vártam, hogy kicsit beszélhessek vele is, egészen izgatott voltam. Mindig is jó kapcsolatunk volt, viszont, mióta Jungkook képben van, s Yunho is komolyabban veszi az egyetemet, mindezek mellett én dolgozok is, baromi kevés időnk volt közös programokat csinálni. De most itt az idő arra, hogy kicsit bepótoljuk a dolgokat.

Egy meghajlással köszöntem a néninek, aki éppen az ételt készítette. Régen sokat jártunk ide, így már ismer engem. Egyből intett is, hiszen rájöhetett, hogyha Yunho is itt van, akkor hozzá vezetett utam. Sosem járok erre egyedül. Mindig velem tartott Felix, Soojin, s többnyire az alfa fiú. Mondhatni ez a kettőnk törzshelye, a másik kettő csak hébe-hóba fordul meg erre.

Egyből ki is szúrtam őt, s egy hatalmas mosollyal mentem felé. Ő is felkapta a fejét – valószínűleg megérezte az illatomat, ami ugyebár most erősebb is – és elmosolyodva kelt fel, majd egy szoros ölelésben részesített.

- Úgy eltűntél! – nevetett, s nézett végig rajtam. – Látszik, hogy melózol. Ráadásul kórházban. Ez a sok fehér gönc rajtad. Talán gyászolsz? – kérdezte meg, s foglaltunk helyet. Persze én csak megforgattam a szemeimet. Igen, sok helyen a fehér a gyász színe.

- Mondod te, leendő fogorvos bácsi! Felkészültél már arra, hogy mindenki félni fog tőled? – vettem a kezembe a menüket feltáró lapot, s mosolyogtam magamban.

- Én egy aranyos doktor leszek. – próbálta menteni magát. – És ez egy jó szakma.

- Igen, csak rossz nevet adtak neki. – zártam össze a lapot, hogy egyenest a képébe mondhassam. – Hogyan legyél minden kisgyerek rémálma kurzus.

- Ez minden orvosra igaz. – nevetett.

- Akkor helyesbítek... Hogyan legyél mindenki számára rettegett és ijesztő alfa fehér köpenyben és fúróval a kezedben kurzus. – kacsintottam, ő pedig csak mosolyogva rázta a fejét.

- Azért ez egy fokkal jobb volt. – mondta elismerően, míg én csak vállat rántottam. Ez nem csupán jobb volt, hanem egyenesen fenomenális. Tökéletesen körülírtam a szakmáját. – És mi a helyzet veled? – kérdezte. – Hozzászoktál már, hogy nem csak semmittevésből áll az életed? – piszkált, én pedig csettintettem egyet a nyelvemmel, s rosszallóan néztem rá.

- Mondod te, aki világ életében ingyenélő volt és a szülei tartották el. Nekem biztos állásom van. – húztam ki magam büszkén. – Rendelünk sojut? – néztem rá, ő pedig elmosolyodott.

- Vártam, hogy mikor kérdezed meg. Végre találkozunk, erre inni kell. – kuncogott.

Nem mondom, be sem állt a szánk, s még szerencse, hogy magunknak sütöttük az ételt, mert másképp tutira kihűlt volna. Így is annyira beleéltem magam a mesélésbe, hogy a kis feles poharamba kiöntött sojut sikeresen az éppen sülő fázisban lévő marhához adtam. Fura, de annyira nem volt borzalmas íze, mint amilyenre számítottam. Nyilván nem csinálnám meg magamtól ezt a különleges ízesítést, viszont egynek elment. Ha már fizettünk a kajáért és az alkoholért, legalább ne vesszen kárba.

Viszont jócskán későre járt már az idő, az étterem pedig nem éjjel-nappali volt. Sajnos el kellett hagynunk, mert zárás volt. Persze nem volt baj, mert feltaláltuk magunkat, s elindultunk céltalanul a városba. Csupán sétálgattunk és beszélgettünk mindenről, ami eszünkbe jutott éppen. Jó volt a hangulat, ahogy mindig is. Már nagyon hiányzott ez az egész Yunhoval. Olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Védelmező volt, de sosem bánt velem úgy, mint egy porcelánbabával. Sőt, örömmel szívatott, ahogy csak tudott, de ez fordítva is igaz volt.

Végül észre se vettem, de elindultunk a lakásom felé. Legalább Jungkooknak se kell fuvaroznia, ha Yunho elkísér. Ő úgyis otthon van.

Már egészen közel voltunk, sőt, már a lépcsőházban mentünk felfele, amikor egy igencsak érdekes kérdést tett fel, ami azt eredményezte, hogy megajándékozzam őt egy hideg zuhannyal.

- Egyébként kérdezni is akartam... – mondta nevetve, hiszen éppen egy vicces téma volt aktuális. – Miért érzek rajtad aloe verát? Ennyi idő alatt már el kellett volna tűnnie, hiába vagy egész nap összezárva valakivel. – mondta, én pedig kínosan elmosolyodtam. Ő még... Semmit sem tud Jungkookról, s bár az volt a tervem, hogy szépen lassan felvázolom neki az eseményeket, most úgy tűnt, kész tények elé kell állítanom őt.

- Ez... Szóval emlékszel arra a srácra a buliból? Még akkor nem dolgoztam, csak megünnepeltük, hogy végre sikerült elhelyezkednem.

- Nem rémlik semmilyen srác. – ráncolta a szemöldökét, én pedig homlokon csaptam magam.

- Basszus, te akkor pont kimentél! Éppen ezért vettek rá Soojinék arra, hogy próbáljak meg imponálni neki. Mindegy... – legyintettem, viszont az előttem álló orvostanonc megfeszült egy pillanatra. – Szóval beadtam a derekam és megcsókoltam. Aztán voltam olyan peches, hogy ő a doktor, akinek az asszisztense vagyok. – nevettem kínosan. Yunho mellkasa előtt összefonta a kezeit, s az előző jókedvének nyoma se volt. – Szóval... Történt egy, s más, amíg nem találkoztunk. – ingattam a fejem.

- Együtt vagy a palival? – kérdezte kerek perec, én pedig nagy szemekkel néztem rá.

- Nem! – vágtam rá egyből. – Vagyis de... Szóval ez... Bonyolult. – sóhajtottam. A férfi szemöldöke rángott egyet. – Nem hagyják őt a szülei, folyamatosan a házassággal nyaggatják és az anyukája pont ránk nyitott egyszer. Megegyeztünk, hogy segítek neki és... – szorongattam az ujjaimat felváltva, miközben végig a padlót néztem. Yunho erőteljes fenyő illata csak jobban elkezdte belepni a folyosót. Egyszer csak elkapta az egyik kezemet, s közel emelte a szemeihez. Meglátta a gyűrűt rajtam, mire csak megszorította a kacsómat.

- Te komolyan hozzá fogsz menni? Csak egy hülye megegyezés miatt? – kérdezte, s hangjában megannyi undor és lenézés foglalt magának páholy elsőt, hogy rendesen elkezdtem rosszul érezni magam. – Jimin, te teljesen meghülyültél?! Egész végig mást se hajtottál, hogy te csak az igaz társadnak fogsz engedni. Erre összebújsz egy random faszival, aztán hozzámész?

- Yunho, ez már kezd fájni. – rántottam meg elég gyengéden a karomat, de ez fel se tűnt neki.

- Komolyan? Itt tartunk? Egyszer már kihasználtak téged, most meg önként, tudatosan engeded meg, hogy kihasználjanak? – nevetett hitetlenkedve, viszont most rajtam volt a sor, hogy a mosoly az arcomról semmissé váljon.

- Nem tudsz te semmit! – kezdtem komolyabb ellenállásba, hiszen hiába voltam szomorú, s csalódott, elsősorban a düh vakított el. Hogy mondhat ilyet? Mégis... Hogy lehet ilyen...?

- Nem, te nem tudsz semmit! – szorított egyre erősebben, mire már a másik kezemmel is markára kaptam, s próbáltam erős ujjait lefejteni vékony, s törékeny csuklómról. – Adod itt a megtörtet Kang Jongsu után, hogy te sosem bízol meg senkiben ezek után. A kis ártatlan... – hajolt közelebb, míg én összébb húzva magam próbáltam hárítani. – Ez is egy nagy fasz lesz veled, elmondom neked. Már most tudod, hogy miért van szüksége rád, de olyan örömtelien futsz egyenest előre. – rázta a fejét, de a gúnyos mosoly ugyanúgy ott ült az arcán. Automatikusan erősödött fel az illatom, hiszen megijesztett. Yunho sosem viselkedett így velem.

- Miért vagy ilyen...? Yunho, ah! – nyögtem fel, s majdnem össze is csuklottam, olyan fájdalom érte a csuklómat. Másik kezével erősen kapta el az államat, s fordította maga felé a fejemet. A szemei vörös tűzben égtek, a fenyő pedig majd' megfojtott. Alig kaptam levegőt.

- Mondd, ha én kérlek meg, akkor nekem is széttárod a lábaidat? – kérdezte, én pedig nem tehetek róla, de hosszú idők után egy kövér könnycsepp folyt végig az arcomon. Fájt, ahogy bánt velem, de a lelki kínzás elnyomta a fizikait. Mintha a csuklóm és az állam szorítása nem is lett volna, s csak a szavaival szúrna folyamatos tőröket a szívembe. – Egyáltalán észrevetted valaha, hogy kedvellek? – kérdezte, én pedig szipogni kezdtem. – Én őszintén tudnálak szeretni, mindig is azt tettem, Jimin! Én ott voltam, mindig ott voltam, bassza meg! – kiabált, én pedig megpróbáltam elrántani a fejemet, viszont nem engedte, így csak a szemeimet szorítottam össze. – Bármit képes lennék megtenni érted. Szeretni, gyerekeket nemzeni, mindent megadni neked, amit csak akarsz. Miért... Miért nem láttad a jeleket? Te nem is szereted azt a faszit! – kiabált velem ismét, s már én se bírtam tovább.

- De! Hívhatsz akármilyen idiótának, amiért belemegyek ilyenekbe. Én... Én szeretem őt. Nem érdekel, hogy mennyire fog fájni, de amíg lehet, vele akarok lenni. És nem veled, Yunho. – pityeregtem, s éreztem, amint az erős fenyőtől mered az orrom vére. A lábaim remegtek, s a levegőért kapkodtam, annyira, hogy köhögni is kezdtem. Féltem tőle abban a pillanatban, rettegtem, mert még sosem láttam ezt az oldalát. Azt, ahol ő eltűnik, s csak a belső szörnyeteg marad.

Viszont a fenyő mellett más is feltűnt. Hamarosan a heves lépteket is meghallottam, én pedig bármennyire is voltam rosszul, olyan rángatózásba kezdtem, mint még soha.

- Engedj már el! – emeltem kicsi kezem, s nem is gondolkodva pofoztam fel. Nagyon csattant puha bőrén, s a kezdetleges sokk miatt sikerült lefejtenem magamról ujjait. – Menj innen! – szóltam rá, ő pedig óvatosan pillantott rám. – Menj már! – mondtam hevesen véve a levegőt.

- Jimin, én... – tett egy lépést közelebb, viszont ekkor már nem én voltam az, aki megállította. Jungkook felbőszülve lökte arrébb, én pedig most kezdtem el csak igazán félni. Bármit is tett Yunho, nem akartam, hogy a tisztavérű félholtra verje.

- Takarodj a közeléből, mert esküszöm, hogy menten széttéplek! – morgott a magasabb, s az erősebb. – Hogy mertél hozzáérni... – mondta, én pedig bármennyire is rettegtem, a lábaim maguktól vittek oda, s mielőtt Jungkook cselekedett volna, megöleltem őt.

- Ne bántsd, kérlek! – remegtem, s ez a hangomon át is lejött. – Kérlek, ne bántsd, hagyd elmenni! Hagyd őt, ő egy barátom.

- A barátod?! Miféle barát az ilyen? – tett felé még egy lépést.

- Jungkook, kérlek! – sírtam fel, ő pedig hirtelen feszült meg. – Kérlek, nagyon kérlek, ne... – nem tudtam végig mondani. Olyan mértékű zokogás tört fel belőlem, ami már jó régen nem volt az életem része. S tudtam, hogy mindez azért volt, mert Yunhonak részben igaza volt. Bármennyire volt durva... Úgy tűnt, a történelem ismétli önmagát. Csupán Jungkook nem hiteti el velem azt, hogy mindent képes lenne feláldozni értem. Ő nem ringat édes álmokba, nem teszi, nem gyújt sötét, kietlen lelkemben remény-lángot. S ez az, ami megkülönbözteti őt, s Kang Jongsut.

Két erős, ölelő kart éreztem meg magam körül. Az aloe vera nyugtató hatással volt rám, s úgy csimpaszkodtam az alfába, mintha az életem múlna rajta. Bújtam hozzá, igaz, teljesen nekipréseltem magam, mégis csupán a menedéket kerestem, azt a helyet, ahol nem eshet bántódásom. S ezt a biztonságérzetet csak ő tudta megadni nekem, senki más.

- J... Jimin, én...! – próbálkozott Yunho, de Jungkook csak lágyan ringatott, s ugyanolyan finomsággal szólt az alfának.

- Most menj. Menj, amíg nem dühítesz fel annyira, hogy ő se tudjon megállítani és megöljelek. – fordult felé fenyegetően. – Ne bántsd jobban, mert tőlem sokkal többet fogsz visszakapni, ezt jegyezd meg. – adott egy csókot a homlokomra. – Azt mondta, hogy elmegy találkozni azzal, akit fel akar kérni, hogy kísérje őt az oltárhoz. Egy megfelelő embert választott. – nézett hátra. Hangja mély volt, fenyegető, mégis halkan beszélt, hogy jobban ne zaklasson fel. – Szerintem tévedett.

- Igen... Valószínűleg tévedett. – értett vele együtt Yunho, aki nem sokkal később el is ment. Csupán csak a lépteit hallottam, amint elhagyja a lépcsőházat. Nem néztem fel, nem akartam távolabb kerülni Jungkooktól. Most... Nagyobb szükségem volt rá, mint eddig valaha.

- Semmi baj, pici. Itt vagyok, nem engedem, hogy bárki is valaha bántson téged, megígérem. – suttogta.

Nem, Jungkook. Ne ígérj olyat, amit nem tudsz, vagy nem akarsz megtartani. Ne legyél olyan, mint amilyen Ő volt.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Megvan, kész lett, kurva hosszúXDDDDD

Ne haragudjatok, most nem fogok nagy pofázós dolgokat hozni itt a végén, át se néztem a részt. Kutyafuttában írtam meg (kemény 4 órát szántam rá), mert nem akartam ismét halasztani): Szóval most csak gyorsan mindent, mert holnapra még 3 dogára kell felkészülnöm és a tudásom jelenleg egyenlő a nullával XDDDD Mellékesen, hajnali ötkor kelek, hogy elérjem a francos vonatot, de szerintem most nem lesz szükség arra, hogy felkeljek, tekintve, hogy aludni se fogok😂😂😂 Legalább is úgy néz ki eddig😂🤣

Hát Yunho most nagyon merészen szólalt meg. Ismét említve lett Jimin múltja, s már legalább sejthetjük, hogy mi történhetett vele és Kang Jongsuval😌 Szerintetek Jungkook helyesen cselekedett, hogy nem állt le verekedni és visszafogta a farkasát?🤔

Hogy vagytok?🥰♥️♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook