Jungkooknak leesett az álla. Szerintem erre ő sem számított, de a gyerekek ilyenek. Ártatlan lélek, s száj által formált kérdéseket tesznek fel. Nem vezérli őket rossz szándék, hiszen soha senki sem születik gonosznak. Csak a körülmények olykor nem csak személyiséget, de személyeket is alkotnak.

Csak megköszörültem a torkomat, s lehajtottam a fejemet, mielőtt kiszúrhatták volna a pirosságomat. Ki is lépdeltem a szobából. Nem tudom, hogy mi lehetett Jungkook válasza erre, bár volt egy olyan sejtésem, hogy nem. Vagy csak kegyes hazugságba temetkezik. Nem kell hallanom nekem ezt ahhoz, hogy tudjam, valójában mit akar.

A fürdőben gyorsan át is öltöztem, mert már nagyon fáradt voltam. A fürdés így is holnapra marad, hiszen nincs már elég energiám ahhoz, hogy még elmenjek zuhanyozni. A másik pedig az, hogy nem tudom, Jungkook mennyire ért a kicsik elaltatásához. Ő mégis egy alfa, egy tisztavérű. Igaz, nagyon aranyosan elvolt a srácokkal, de ez még nem bizonyít semmit.

Egy nagyot ásítva lépdeltem vissza, s a folyosón hallottam is, amint a nővérem párja medvéket megszégyenítően horkol. Mintha morogna. Nem is csodálkozok azon, hogy a fiúk képtelenek velük aludni, már csak az a különös, hogy Jihye hogyan bírja. Lehet, hogy füldugót használ. Én például egy percig se tűrnék. Ha Jungkook horkolna, szerintem kiszállnék az ágyból és otthagynám. Minden apró zajra képes vagyok felriadni, szóval biztosra veszem, hogy egy szemhunyásnyit sem aludnék.

Ahogy a szobába értem, megtorpantam az ajtóban. Jungkook az ágy szélén feküdt, a két pici pedig középen, s már javában szundítottak. Az alfa még ébren volt, s mikor meglátott, egy kedves mosolyt ejtett. Néha olyan szeretetteljesen tud rám pillantani, hogy rendesen zavarba jövök tőle, s össze is zavar vele.

Nagyot nyelve sétáltam közelebb, miközben ő végig követett engem tekintetével. Befeküdtem az ágy másik végébe, s az alfa felé fordultam, miközben megsimítottam Hyunwoo fejecskéjét.

- Hogy sikerült őket ilyen hamar elaltatnod? – kérdeztem suttogva, s felpillantottam rá, egyenest a szemeibe.

- Nem volt nehéz. Fáradtak voltak, azt mondták, hogy egy jó éjt puszi után elalszanak. Meg akartak várni téged, de nem bírták tovább. – kuncogott halkan. Így, hogy próbál nem hangosan beszélni, még mélyebbnek tűnik a hangja, ez pedig libabőröket varázsolt a karomra. – Mondjuk nem baj, így több jut nekem. – tornázta fel magát, s hajolt is közelebb hozzám, én pedig rémülten néztem rá.

- Jungkook, a gyerekek... – akartam mondani neki, de ő csak lehurrogva hajolt ajkaimra.

- A gyerekek alszanak, pici. – nyomott még egy csókot a számra.

- Nekünk is kellene lassan. – simítottam az arcára. – Holnap megyünk haza, utána meg munka. – adtam egy apró puszit az orra hegyére, mire ő csak elhúzta a száját.

- Igaz. – sóhajtott. – Akkor megyek, én is átöltözök. Sietek vissza, pici. – kelt ki óvatosan, én pedig halovány mosollyal néztem távolodó alakját.

[***]

Két hét telt el, mióta anyáéknál voltunk. Valahogy mindig elkerültem azt, hogy Jungkook velem aludjon, s az egészet szegény Felixre kentem. Várni akartam addig, amíg le nem telik az a bizonyos idő. Igaz, a végén az alfa már egészen ideges volt, amiért nem voltam hajlandó vele tölteni egy kis időt, de nem lett veszekedés szerencsére. Bár bevallom őszintén, nagyon szívesen lettem volna vele. A lunám szinte sírni tudott volna érte, s én is igazán hiányoltam. Ez pedig egyre inkább biztosabb alapot adott annak a feltevésemnek, hogy valóban beleszerettem a férfiba.

Viszont nem csupán ez történt. Jungkook anyukája többször is meglátogatott minket a kórházban – állítása szerint azért itt, mert legalább velem is találkozik, s személyesen is beszélhetünk. Nagyon aranyos volt, s még mindig élvezem a nő társaságát, viszont a végére kezdett kiakasztani.

Egyre többször, s többször hozta fel az eljegyzést, s az esküvőt is. Hát mi egy szót sem ejtettünk erről – egyértelműen –, ám az anyukát nagyon is érdekelte, hogy mit hogyan tervezünk, illetve az is, hogy tudnak-e segíteni valamiben. Mindezek mellett találkozni szeretnének az én családommal, hogy megismerkedjenek. Azt is hozzátette, hogy ő biztos abban, hogy nagyon jó viszonyt fognak ápolni, hiszen ők igazán rugalmasak. Tekintve, hogy az sem zavarta őket, hogy én omega vagyok, ezért nem aggódok. Viszont az én nővérem más tészta. Még anyától se tartok annyira, mint tőle. Nagy szája van, ez érezhető volt a Jungkookkal való találkozásnál is, s nem tart attól, hogy ő koránt sincs a rangsor élén.

Eleinte még azt gondoltam, hogy egy-két nap, s a nő teljesen túljut ezen az esküvős dolgon, de nem így történt. Az összes létező torta ízt felsorolta nekem, minden virágot, több, mint húsz esküvői szervező nevét elmondta, s leadta a telefonszámukat. Szinte szabadulni se tudtam tőle, mert az bunkóság lenne, viszont ez a helyzet állt fent Jungkooknál is. Ő viszont jobban játszotta a szerepét, mert még el is mondta a véleményét, s még a szavazatát is leadta két tortára. Természetesen kókuszt mondott, ami még zavarba is hozott, főleg, hogy az anyuka egyből levette, hogy miért említette, hogy szereti ezt az ízt, s jót mosolygott ezen. Hát számomra ez már annyira nem volt vicces, inkább pirospozsgássá változtatta az arcomat.

- Anya megint küldött egy 8 oldalas dokumentumot, hogy milyen esküvői öltönyök vannak. Meg egy cikket arról is, hogy miért érdemes nyáron megesküdni. – sóhajtott, míg én csak elhúzott szájjal fertőtlenítettem le az asztalt. – Azt se tudom, hogy mit kezdjek vele. – nevetett, s közelebb lépdelt hozzám. – Ma nem alszol nálam? – kérdezte átölelve a derekam, s fejét nyakhajlatomba fúrta. – Összehozhatnánk valami esti programot. – morogta, s éreztem, amint elmosolyodik. Hirtelen még a gyengeség is elkapott a gondolatra, hogy mire érti, viszont el kellett szomorítanom.

- Ma találkozóm van Soojinékkel. Nagyon régen voltam már el velük inni, szóval gondoltam, hogy a hétvégét velük töltöm. – néztem a szemeibe. Nem tetszett neki a válaszom, ezt pedig onnan tudtam, hogy éreztem megfeszülni az izmait. Mostanság nagyon sokszor passzoltam őt, igaz, azért, mert el akartam kerülni azt, hogy ismét megerősítse a köztünk lévő kapcsot. Tudni akartam, hogy valóban szerelmes vagyok-e, vagy sem.

- Nem. – mondta ki egyszerűen, az én állam pedig a padlót verdeste.

- Nem? – kérdeztem vissza.

- Nem. – rántott vállat, s távolabb lépett, én pedig megfordulva egyenest a szemeibe néztem. Mellkasa előtt összefonta a karjait, s szigorúan pillantott rám. – Ne nézz így rám. Nem engedlek. – mondta, én pedig hitetlenkedve nevettem el magam, s túrtam a hajamba.

- Már ne is haragudj, de ez nem kérdés volt, hogy mehetek-e. – fontam én is össze a karjaimat. – Nem te fogod megmondani, hogy mehetek-e találkozni a barátaimmal, vagy sem. Nem vagyok megjelölve, azt csinálok, amit akarok.

- Az lehet, de a jegyesem vagy. – állta a tekintetem. Magabiztos volt, de ez nem is lepett meg. Inkább az, hogy ő ilyen lazán kezelt engem.

- A jegyesed, de csak azért, hogy a szüleid ne nyaggassanak. Csak egy ideig vagyok az, te is tudod. Sőt, te akartad ezt az egészet! – álltam le vele veszekedni. – Hamarosan úgyis elvállnak az útjaink. – vettem kicsit visszább a stílusomból. Félem, hogy a hangom ennél a mondatnál a valóságot tükrözi, s árad belőle a szomorúság, a nem akarás. Mégis igyekeztem a lehető legjobban elrejteni ezt. – Szokj hozzá, hogy egyedül vagy, nekem is ezt kell tennem. Ha ennek vége és szakítunk... – emeltem ki az utolsó szót. – Akkor nem kellene, hogy érezzék rajtad a szagomat. – indultam a cuccaimhoz, s gyűrtem mindent a táskámba. – Ez van, Jungkook. Te akartad, hogy így legyen, szóval... – fordultam felé, s hirtelen el is hallgattam. Még mindig ugyan úgy nézett rám, izmai ugyan úgy feszítve voltak. Semmi sem változott, ám én mégis úgy éreztem, hogy itt tette a mondat végére a pontot. Őt nem érdeklem. Nem szól bele, nem ellenkezik. Lemondó sóhajt ejtettem, s elkaptam a tekintetemet, fejemet pedig lehajtottam. – Csak felejts el szép lassan. – mondtam, majd ki is léptem a rendelő ajtaján.

Titkon reméltem, hogy utánam jön, hogy minden negatív gondolatot elűz, ami a fejembe beágyazódott, s nem hagyott nyugodni. Ám ez nem történt meg. Elhagytam a kórház területét, neki pedig eszébe se jutott, hogy megállítson... Pedig lehet, hogy akkor minden ellenkezésemnek hátat fordítva maradok vele. Csak vele, s senki mással.

Amikor hazaértem, s Felix várt rám, nem is érdekelt, hogy miről papolt. Jobban mondva, csak figyelni nem tudtam. Eléggé magam alatt voltam, s az sem ébresztett fel a bambulásomból, hogy kiválasztotta a ruháimat, s elővett egy-két cuccot, hogy egy kis sminket rakjon rám. Nyilván nem kell nagy dologra gondolni, őt ismerve az egyetlen dolog, amit rám fog kenni, az valamilyen ajakbalzsam lesz, ami ízesített, hiszen imádja őket.

Csupán felkeltem az ágyamról, s az arra készített ruhákat a kezembe vettem, hogy átvehessem a fürdőben őket. Felix ekkor fogott a kezemre, s állított meg. Felvont szemöldökkel néztem rá, míg ő csak nagyon sóhajtott, s visszahúzott. Leült a matracra, engem is odarángatva, így én is letelepedtem.

- Mesélj, mi történt? – tért azonnal a lényegre. – Ne is próbáld meg tagadni, mert látom rajtad, hogy valami nincs rendben. Baj van? – fogott az ölemben lévő kezemre, s nézett rám aggódva.

- Ugye Jungkook és én jegyesek vagyunk... – kezdtem bele, ő pedig egy bólintással jelezte, hogy figyel rám. – És én... Direkt nem feküdtem le vele már egy ideje, hogy kiderítsem, hogy csak a kapocs miatt kötődök hozzá ennyire, vagy más miatt. Ma együtt akart lenni velem, de én nem akartam a közös esténket se lemondani, mert már nagyon régen mulattunk együtt. Nem akart engedni, úgy bánt velem, mintha az alfám lenne és parancsolhatna. Nem tetszett, és megmondtam neki a véleményem, azt is, hogy ennek hamarosan vége lesz, úgyhogy felejtsen el. Eljöttem, de ő... Még csak nem is láttam rajta, hogy meg akarna nyugtatni, hogy ez nem igaz. – temettem tenyereim közé az arcomat. – Tényleg vége lesz ennek, Felix. – motyogtam szomorúan, s a helyzet az, hogy a barátom se tudott erre mit mondani.

Felix az, aki mindenre talál megoldást, akinek be sem áll a szája. Gyerekes, de nagyon bölcs srác. Viszont most ő is hallgatott. Egy csöppnyi reménysugarat se láttam magam előtt. Mintha egy sötét szobában járkálnék, s ha a villanyt akarnám felkapcsolni, rájövök, hogy nincs áram.

Nem akartam, hogy ennek vége legyen, mert nagyon is jól éreztem magam Jungkook mellett. Sokkal jobban, mint anno, tinédzser koromban az első szerelmem mellett. Ez az idő, ami talán semmi sem volt, sokkal többet jelentett, mint az, ami régen minden volt.

Végül nem akartam tovább törődni ezzel. Nem... Megmakacsoltam magam, s bár Felix mondta, hogyha nem érzem jól magam, akkor maradjunk itthon, s nézzünk valamit közösen, viszont én semmiképp sem szerettem volna lemondani ezt az egészet. Ma este bulizni fogok, s kicsit sem felnőttesen, de leiszom magam a sárgaföldig. Nem akarok emlékezni a ma történtekre, s bele se akarok gondolni abba, hogy mi fog rám várni.

Nem vagyok egy nagy ivós, ezt mindenki tudja rólam, ezért is leptem meg a többieket azzal, hogy első adandó alkalommal meghívtam őket egy körre. Nyilván, nem is csodálkoztam, de megkérdezték, hogy megkaptam-e a fizetésem, hogy én állom az egészet. Csak a szemeimet forgattam, főleg azokon, akik direkt valami olyan italokat kértek, ami a top 3 legdrágábba tartoztak. Persze nem volt baj, szerencsére nagyon is jó volt a fizetésem, nem panaszkodtam miatta. Csak én is inni akartam, s semmivel és senkivel sem törődni.

Sorra ittam az italokat, amiket elém raktak, még táncolni sem álltam fel, pedig többen is mondták, hogy jó lenne egy kis mozgás, vagy legalább az, hogy a levegőre kimenjek, hogy idő közben józanodjak is, ne rúgjak be, de minden ilyesfajta kérést elutasítottam. Amikor már nem bírtam a sok alkoholmennyiséget, s öklendezni kezdtem, felnyaláboltak onnan – legalább is Yunho – és kivittek a helyiség mögé. Ott azonnal ki is adtam a gyomrom tartalmát. Rendkívül magas volt a savam, már egy ideje éreztem, s ezen nem segített az sem, hogy gyakorlatilag éhgyomorra ittam nagyon sokat.

Felix és Soojin próbáltak támogatni, már amennyire egy hányó embert lehet. Inkább próbáltak kérdezgetni, hogy nem szeretnék-e hazamenni, mert akkor fognak egy taxit, s eljönnek velem. Én viszont csak azt tudtam hajtogatni, hogy nem akarok, mert mindenhol Jungkook szagát érzem, most nem vagyok kíváncsi rá. Igen, ezt mondtam eleinte, viszont rögtön utána sírni tudtam volna, amiért nincs velem, s még utánam se jött a kórházban.

Yunho már nem volt velünk, ő csak kivitt, mivel Yeonjun is teljesen lerészegedett, s ő még bent volt. Igaz, eleinte úgy tudtam, hogy ő az a fajta, aki berúg és elalszik vele együtt, viszont most inkább balhézós kedvében volt a béta, az pedig nem hiányzott, hogy egy alfa péppé verje őt. Így viszont nyugodtan ki tudtam adni magamból azt, ami nyomta a lelkemet. Igaz, Felix már hallotta a sztorit, viszont az alfa lány még nem. Meg is lepte, amikor kijelentettem, hogy én szerelmes vagyok, de ez az egész viszonzatlan.

- Ez így nem lesz jó. – sóhajtott a lány. – Tök részeg, haza pedig nem akar menni és megmondom az őszintét, nem is szívesen hagynálak magatokra így. – rázta a fejét. – Én viszont a párommal vagyok, nem hagyhatom itt, mert ő sem józan. – húzta a száját.

- Én elmegyek Yunhóékkal. Ő úgyis észnél van és haza is kísér. Viszont... Jimin, hol a telefonod? – kérdezte.

- A házzsózsebemben. – mondtam nehezen forgó nyelvvel, miközben megtöröltem a számat. Az omega azonnal cselekedett is, s kivette onnan a mobilomat, majd feloldotta, hiszen tudja a kódot. – Ugye nem anyát hív-hívod? – csuklottam egyet, s próbáltam érte nyúlni, viszont majdnem előre estem miatta, így Soojinnek meg kellett tartania.

- Nem. – rázta a fejét, majd a füléhez emelve a készüléket kicsit arrébb ment, így nem is tudtam, hogy kivel beszél.

- Olyan szerencsétlen vagyok, Soojin. – siránkoztam a lánynak. – Annyi év után ismét szerelmes vagyok, nyitnék egy alfa felé, ő pedig nem érez semmit. Miért van ez? – döntöttem a fejemet a hideg falnak. Estére eléggé lehűlt a levegő, én pedig csak egy laza ingben voltam.

- Jimin, ez... – guggolt le mellém, s simított a vállamra. – Figyelj, most nagyon részeg vagy. Ne beszélj, csak próbálj meg levegőzni, rendben? – mosolygott rám, én pedig elhúzott szájjal bólintottam. Ő sem tud mit mondani erre. Nem akart még jobban a lelkembe tiporni, ezért is terelt, én pedig nem akartam erőltetni, még részegen sem. Szóval halkan dúdolászni kezdtem a bent szóló zenét, miközben lehunytam a szemeimet. Igaz, szinte reszkettem a hideg miatt, de ez is kicsit józanító hatással volt rám, ugyanakkor a rosszullétem is kezdett alábbhagyni.

Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, csupán arra nyitottam fel a szemeimet, hogy Soojin felkel mellőlem, s elfordul, emiatt pedig nem is láttam először, hogy kivel beszél. Viszont hamar elállt a képből, s meg is láttam Jungkookot. Nem volt éppen boldog, s elég csúnyán nézett rám, de ez engem nem hatott meg. A részeg Jimint semmi sem hatja meg, s rosszabb, mint a józan.

- Akkor innentől átveszem. – guggolt le, s nyúlt a térdhajlatom alá, hogy fel tudjon venni az ölébe, de én ekkor törökülésbe vágtam magam, s dülöngélve, de megpróbáltam kihúzni magam, miközben karjaimat a mellkasom előtt összefontam. – Jimin, ne csináld ezt. – szusszantott idegesen.

- Én nem csinál-csinálok semmit. – fordítottam el a fejemet gyerekesen, s még fel is szegtem az államat.

- Jó, akkor erről majd később tárgyalunk. – próbálkozott ismét azzal, hogy felkapar a földről, s mikor úgy tűnt, hogy sikerrel jár, pánikszerűen kezdtem kapálózni, hogy ne valósuljon meg a terve. – Baszki, nyugodj már le! – nézett rám hitetlenkedve, amikor majdnem képen vágtam a könyökömmel. Én csak rendíthetetlen tekintettel illettem őt.

- Jimin, Jungkook autójában egy nagyon szép hógömb van. – mondta Felix, mire felnéztem rá. – Komolyan. Neked hozta, meg is mutatta nekem. – mosolygott, s a férfire sandított.

Azt hiszem, hogy eddig tartott az, amíg ellenkeztem. Sőt, pár másodperces szemezés után magamtól keltem fel, majd leporolva a fenekemet dülöngélve, de elindultam ki. Párszor majdnem előre estem, de az alfa reflexeinek hála nem kerültem túlságosan közeli kapcsolatba a padlóval. Bár az autóban nem találtam a hógömböt, elmentem a férfivel, mivel azt mondta, hogy otthon van, én pedig hittem neki.

Az autóút csendben telt. Nem akartam beszélni vele, mert haragudtam rá, amiért így beszélt velem, ugyanakkor azért is, amiért nem jött utánam, s hagyta, hogy beleszeressek. Most mindenért ő volt a hibás. Azért is, amiről nem tehet, de engem abszolút nem érdekelt ez a tény.

A házba is saját magamtól sétáltam be, bár való igaz, hogy a bokrot hamarabb megtaláltam, mint az ajtót. Szerencsére ebben segítségemre volt a minden lépésemet figyelő alfa. Én mindenesetre próbáltam büszke maradni, s magamat kihúzva sétálni. Eleinte még egy szánalmas popsirázással is megpróbálkoztam, viszont amikor majdnem elestem miatta, inkább abbahagytam, s csak arra koncentráltam, hogy megtaláljam az egyenest.

Amikor a bejárathoz értünk, s beléptünk a lakásba, megálltam, s szembe fordultam vele. Ki akartam faggatni, hogy hol a hógömb, de hirtelen el is felejtettem, hogy miért vagyok itt.

- Minek hoztál ide? Nem akarok beszélni veled. Elmegyek. — jelentettem ki, s el is indultam, de azonnal megakadályozott. A kezemre fogott, s visszahúzott úgy, hogy a mellkasának csapódjak. Ki is használta meglepettségemet, s könnyedén kapott fel, ezúttal a vállára. — Hé! Tegyél le! — kezdtem ütögetni őt, bár gondolom, hogy mennyire fájhatott neki. Olyan lehettem, mint egy hangya...

Jungkook egészen a hálószobáig cipelt, s ott rakott le az ágyra. Én csak dühösen fontam össze a mellkasom előtt a kezeimet, s fordítottam el a fejem. Nem tettem semmi mást, mivel a világ ismét forogni kezdett velem, s félő volt, hogyha kiszállok innen, akkor azonnal arccal üdvözlöm a padlót.

- Ne csináld ezt... Rám néznél, kérlek? Jimin? — hajtogatta a nevemet, s kémlelt, ám én nem voltam hajlandó figyelembe se venni őt, egészen addig, amíg meg nem elégelte a viselkedésem. Megéreztem, hogy illata felerősödik, ezzel fenyegető jeleket küldve felém, ami miatt hamar átváltozott a makacs, s dühös tekintetem rémültté. Az alfa megragadta az államat, s maga felé fordította. Tudtam, hogy felettem van, hiszen éreztem, amint az ágy besüpped attól, hogy felmászott rá, ám arra nem számítottam, hogy olyan közel lesz hozzám az arca, hogy az orrunk összeér majd. — Azért vagy ilyen, mert nem akartalak elengedni? Vagy mi a bajod? Csak egy kis időt akartam veled tölteni, mert amióta anyudnál voltunk, le se feküdtünk, semmi sem volt.

- Nem az! — mondtam elszántan. — Az a baj, hogy úgy kezelsz, mintha a tied lennék. Igen, jegyesek vagyunk, de semmi több. Te csak azt akartad, hogy a szüleid leszálljanak rólad ezáltal, hogy mi majd megházasodunk. De nem lesz semmi, mert nem gondolod komolyan! — néztem egyenest egyre vörösebb szemeibe. Felhúztam őt, efelől semmi kétségem.

- Miért, te komolyan gondolod? — kérdezett rá, én pedig át se gondolva a szavaimat válaszoltam.

- Igen. — jelentettem ki.

- Rendben. Akkor házasodjunk össze. — mondta, én pedig hiába voltam részeg, még így is elérte, hogy felfogjam a szavait, és csak nézzek rá, egyenest a szemeibe, s a forgó szobában csak ő legyen az, aki szilárdan, rezzenéstelenül lebeg előttem erős karjaiban tartva, s később tüzes testéhez szorítva.

Mire készülsz, Jeon Jungkook?

Jobb kérdés...

Mit teszel velem?

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Ajjj, annyira igyekeztem, de belecsúsztunk a másnapba😂😂 De legalább itt van, ráadásul elég hosszú és tartalmas. Egy újabb korszakot zártunk be a 3-xx alatt. Felkészültetek a 4-re?😌♥️

Na mit gondoltok? Jungkook lépése elég váratlan volt. Jimin jól gondolja, hogy semmit sem érez iránta az alfa?🤔

Hogy vagytok?♥️♥️♥️

Nagyon sokan érdeklődtetek/szurkoltatok és még gratuláltatok is a vizsgám miatt. Innen is szeretném megköszönni nektek, mert nagyon sokat jelentett számomra minden egyes kedves szó vagy mondtad. Sajnos nehéz időszakon megyek keresztül, de ti nagyon sokban segítetek engem, amiért nem lehetek elég hálás nektek. Köszönöm szépen!♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook