- Jimin, én nagyon szívesen kiírlak erre a hétre is. – sóhajtott Jungkook a fürdőszobaajtóban állva, míg én a hajamat igazgattam. Szét akartam választani középen, de sehogy sem sikerült, egy-egy tincs mindig kilógott, s a másik oldalra vándorolt. Viszont egy tubus hajlakkot nem akartam a fejemen felejteni egész napra, zselézni meg nem szeretek. – Komolyan mondom, pici. Nem kell bejönnöd. Beszélek a háziorvosoddal és... – akarta mondani, de én ekkor felé fordultam, s két kezem közé fogtam az arcát. Csupán nagyokat pislogott rám.

- Rendben, megborotválkoztál. Ennek örülök. – mosolyogtam rá, direkt figyelembe se véve azt, hogy mit mondott. Nem akartam folyamatosan itthon lenni, s mereszteni a fenekem a nagyvilágnak. Örültem ennek az állásnak, s ha már ennyit szenvedtem vele, akkor rendesen fogom végezni a dolgomat. Nincs semmi bajom, az a csapat nem lesz ott, s a kórház arról is gondoskodott, hogy az erőszakos alfát elbocsássa az egyetem.

Könnyedén kerültem ki a férfit, s lépkedtem a nappaliba, ahol a táskám volt, ám, mielőtt felvehettem volna a kanapéról, ő a kezemre fogott, s másik mancsával államhoz nyúlt és maga felé fordította a fejemet. Nem tetszett neki az ellenállásom. Viszont ezzel nem volt egyedül. Én se szívesen adtam be a derekam neki. Ismert már, nagyon makacs tudok lenni, akárcsak ő, s hiába vagyok omega, nem mindig tudott kezelni. Volt egy sajátos stílusom, s egy minimális büszkeségem, ahol nem tudtam fejet hajtani a rangban felettem lévőnek.

- Komolyan mondtam. Jobb, ha maradsz. Ezen a héten is vannak tanulók, te is tudod. – nézett mélyen a szemeimbe, s hüvelykujjával simogatni kezdte arcbőrömet. Édes volt, hogy aggódott értem. Jól esett, hiszen ennek a tudata melegséggel árasztotta el a mellkasomat, s a pocimban lévő pillangók csapdosni kezdtek a szárnyaikkal. Én mosolyogtam, mégis a tekintetemben halványan megcsillant a szomorúság szikrája. Ezeknek a pillanatoknak hamarosan vége lesz. Márpedig én... Egyáltalán nem bánnám, ha megállíthatnánk az időt, s minden olyan maradhatna, mint most.

- Akkor jobb, ha velem ebédelsz, doktor bácsi. – kacsintottam rá, s egy leheletnyi csókot nyomtam a szája szélére. Egyszerűen markoltam meg a táskámat, s léptem el mellette, hogy a cipőmet is fel tudjam venni, hiszen akkor teljes mértékben indulásra kész leszek.

- Amikor ilyen vagy... – indult el utánam Jungkook, akinek az illata erősebb volt, mint eddig, ez pedig egy győztes mosolyt csalt az arcomra. – Nagyon nehéz megállnom, hogy ne késsünk el, mert éppen a lepedőt gyűrjük. – huzakodott fel ő is. Úgy tűnik, hogy így belement a dolgokba, vagy csak beletörődött abba, hogy én bizony nem fogok engedni ebből. Nem lesz semmi baj, főleg, ha ő ott van velem.

- Fogd vissza magad. Nem szeretnék miattad késni. – böktem a mellkasára, ő pedig halk kuncogást hallatott, miközben a fejét rázta.

- Én vagyok a felettesed. – mondta, mire csak megrántottam a vállaimat.

- Akkor talán jobban kellene igyekeznem? – ingattam a buksimat, azt tettetve, mintha erősen gondolkoznék a valódi válaszon.

- Szerintem a jegyesemmel kivételt tehetek. – kelt fel, s simított a derekamra. – Mondjuk akkor ő is kivételt tehetne velem és hallgathatna rám. – hajolt közelebb hozzám. – Makacs omega. – szúrta oda.

- Ennél szebben én se mondhattam volna. – dörgöltem össze az orrhegyünket. – Egyébként mire számítottál? Nem vagyok megjelölve, szabad vagyok, hiába vagy felettem. – mondtam már a lépcsőházban, de erre már inkább nem reagált, ezért folytattam. – Bár inkább értékeld azt, hogy én nem egy idomított jószág vagyok, aki minden alfa szavára csóválja a farkát és bólogat. – forgattam meg a szemeimet, s szerencsére erre már kaptam reakciót, mégpedig egy mélyről feltörő nevetést.

- Idomított jószág? – kérdezett vissza. – Ezt se hallottam még egy omega szájából se. – rázta a fejét szórakozottan.

Pontosan. Volt egy sajátos filozófiám ezzel kapcsolatban. Nem szerettem, ha irányítottak jogtalanul. Hiába vannak a farkastörvények, az én életemmel ne játsszon senki. A boldogságomat én szerettem volna megélni, s nem másnak adni, hogy én csupán szenvedés kapjak ezért hálából. Nem jelöltek meg, még soha meg se próbálták, én pedig ki akarom élvezni azt, amíg nem fűz örök, megszakíthatatlan kötelék valakihez. Nem tudom, soha nem kaptam választ arra, hogy miben lesz más, ha tartozok valakihez. Ez mindenkinél máshogy jelentkezik. Viszont én anyukámat semmi ilyesmiről nem tudtam megkérdezni. Apa nem jelölte meg őt, csak kilépett az életünkből.

Sosem tudtam kitalálni, hogy mi járhatott a fejében, amikor ezt tette. A jelölése anyán nagyobb biztonságot jelentett volna a családnak. Tartoztunk volna valakihez, egy alfához, viszont ő mégsem tette.

Nem tudok róla semmit, hogy hol jár, miért ment el, éppen ezért felmerült bennem, hogy talán már nem is él. Ha ő meghalt volna, akkor anyára is ez a sors várt volna, mint jelölt omegára, kivéve, ha egy másik alfa nem teszi magáévá, egy új szerződést kialakítva. Márpedig az nem köteles gondoskodni azokról a kölykökről, amik nem a sajátjai. Erre pedig az omegát is könnyen ráerőltetheti.

Akárhogy törtem a fejemet, egyik végkimenetel se tűnt túlzottan kedvezőnek. Talán... Ez volt az egyetlen, amivel nem sodort minket nagyobb veszélybe. Ki tudja, lehet, hogy neki köszönhetjük, amiért nem árvák lettünk.

A kórházba érve nem mehettem előre. Csak Jungkookkal mozoghattam, ez az egy feltétele volt a kocsiban. Másképp – állítása szerint – bezárt volna, s majd a nap végén visszajön hozzám étellel és megbékít egy, vagy akár több menettel. Nem mondom, hogy nem indította be a fantáziámat, viszont tartani akartam magam ahhoz, hogy ne viselkedjünk úgy, mint a nyulak. Nem arról volt szó, hogy nem élvezem, mert az lehetetlen lenne, csupán amikor együtt vagyunk, akkor mindig szexelünk. Igaz, vannak közös programjaink, hiszen főzünk is, filmeket és sorozatokat is nézünk, ám a fő elfoglaltságunk a másik kielégítése.

Meg persze az sem egy utolsó szempont, hogy nem akartam egy egész napot egy járműben tölteni...

Amikor végre elérkezett az idő, bementünk a rendelőbe, s mindent előkészítettünk. Komolyan mondom, hogy hiányzott, s ahogy érzékeltem, Jungkooknak is, hogy nem voltam ott. Határozottan nem volt olyan tiszta és rendezett a rendelő, mint amikor én is jelen vagyok. Nem sorolnám rumlis kategóriába, hiszen attól még nagyon is messze állt, viszont volt ott egy-két dolog, amihez azonnal odamentem, s a helyére tettem, mert majd' kiszúrta a szemem.

Lassan – még a rendelés előtt – elkezdtek beözönleni a diákok. A többség alfa volt, de akadt köztük pár béta is. Ami meglepett, az az, hogy nem egyedül jöttek. Egy tőlem – pár évvel – idősebb hölgy is belépett, orrán keretes szemüveg foglalt helyet, vékony, s magas volt, barna haját pedig kontyba kötötte. Vékony volt, viszont nagyon csinos nőről volt szó, ráadásul alfa. Talán ezért is állt olyan magabiztosan ott a srácok előtt.

- Jó reggelt mindenkinek. – köszönt Jungkook, mire az egyesével hajlongó diákok is viszonozták ezt kánonban. – Mielőtt belekezdenénk, szeretnék letisztázni pár szabályt. – támaszkodott meg az asztalán, s szigorú tekintettel fürkészte a fiatal tanoncokat. – Nem tűröm a hangoskodást. Csendben is lehet figyelni, nem kell a társaitokkal megbeszélni, hogy mit hogyan kell csinálni. Ha kérdés van, azt nekem tegyétek fel. A másik, mindenki eljött a porta előtt, ha nem találjátok a helyeteket, ne engem, vagy az asszisztensemet zavargassátok ezzel. Ha valaki nem bírja visszafogni a farkasát, persze, ez csak az alfákra vonatkozik, akkor menjen ki. Kismamákat vizsgálok, nem hiányzik, hogy a magzat veszélybe kerüljön azért, mert megijed valakitől, aki nem bír uralkodni magán. – egyenesedett ki, s nézett végig a csapaton. – Érthető voltam? – kérdezte, mire egyöntetű válaszként kapott egy hatalmas igent. Bólintott egyet, én pedig rutinosan vettem elő a kis füzetem, hogy megnézzem, ki az, akinek időpontja van mára, ráadásul elsőként van feljegyezve.

Szerencsém volt, hiszen Jungkook mindent vezetett, így nem tőle kellett kérdezgetnem, s várnom, hogy visszamondja fejből azokat, amiket lejegyzett.

A tanoncok meg se mertek szólalni, amíg a vizsgálatok folytak, viszont a nő, aki fel-alá járkált, s folyamatosan jegyzetelt, kissé idegesített. Nem diák volt, ez biztos. Túl koros volt ahhoz, s orvosnak se nézem, de professzornak se. Jobban lelkesült, mint a többiek, s még az én mozdulataimat is figyelte. Bevallom, kicsit kellemetlenül is érintett ez az egész.

Az ebédszünet közeledtével már kicsit mocorogni kezdtek a srácok. Viszont ez a hölgy – aki eleinte csak járkált, s a füzetébe firkált mindent – a végére már beszélni is elkezdett. Mikor Jungkook vizsgált, s mondta az észrevételeit, ő már mondta is a gyógyszereket, s vitaminokat. Természetesen nem csináltam semmit a nő szavára, de már szinte tikkel a szemem a végére, ahogy okoskodott. Az meg pláne, hogy a doktornak ez ellen semmi ellenvetése nem volt. Csupán helyeselt, s mondta, hogy írjam fel a kismamának ezeket, hogy ki tudja váltani a kórházzal szemben lévő gyógyszertárban. Mondanom se kell, az a liba úgy kihúzta magát olyankor, hogy azt hittem, a csigolyái elhagyják egymást.

Féltékeny voltam? Még szép, hogy az! Egész végig nem figyelt rám, mert az a nő szerepelt a reflektorfényben, mert ő mindent tudott, de én még azt sem, hogy ki a fene ő, s mi a bánatot keres itt. Akkor meg képes is lettem volna helyben agyvérzést kapni, amikor az egyik omegának időpontot kellett adni következő hétre, erre idetipegett hozzám, s a füzetembe belenézve mondott egyet ő. Az állam a padlót verdeste, s kérdő tekintetemet próbáltam eljuttatni az alfához, viszont őt lekötötte a vizsgálat, s az, hogy tanácsokat adjon a páciensnek.

Viszont az ebédszünetet nem úszta meg. Úgyis velem kellett töltenie, én pedig ki fogom kérdezni őt, hogy ki a franc ez a felöltözött Samu és miért viselkedik úgy, mint aki évek óta neki dolgozik. Én vagyok az asszisztens, nem pedig ő.

- Dr. Jeon, kérem, menjen ebédelni, majd én rendben tartom a rendelőt és felkészülök a délutáni páciensekre. – fordult a férfi felé mosolyogva, s hajolt is meg, míg az én szemeim elkerekedtek és az állam a padlót verdeste. Hogy mit szeretne csinálni? Már elnézést, de engem se azért fizetnek, hogy nagyobb legyen a létszám.

- Köszönöm szépen, Mikyung. – tegezte le egy kedves mosollyal, mire az alfa nő csak kivillantotta fehér fogait.

- Ez a munkám és megfelelően kell végeznem. Nem lazsálhatok. – pillantott rám. Lazsál a franc! Te veszed el tőlem a melómat, szipirtyó! Ráadásul miért néz így Jungkookra?

- Szép munka. Akkor, ha nem haragszik. – hajolt meg kicsit a doktor is, majd felém fordult várakozóan. Egy pillanatra ráncba is futott a szemöldöke, ahogy meglátta kicsit sem nyugodt ábrázatomat, viszont csak egy zavart somolyt ejtett, míg én idegesen doboltam a lábammal, s mellkasom előtt összefontam a karjaimat. – Jimin? – szólított a nevemen. – Gyere, menjünk. – kerülte meg az asztalt, s a karomra fogott. Persze, máskor a kezemet, meg a seggemet fogdossa, most pedig csak a felkaromhoz ér hozzá.

Mivel erőben ő van előrébb, ezért kénytelen voltam elindulni, bár kicsit se voltam boldog. Mégis hogy képzeli, hogy ilyeneket mond? Meg tesz. Ez nem az ő munkája, hanem az enyém, én vagyok Jungkook asszisztense, s ha most ő keresett magának valakit helyettem, mert otthon akar tartani, akkor a következő lépésem az lesz, hogy ágyba csalom, s kiherélem őt.

Mivel duzzogásom miatt nem szólaltam meg, ezért a doktor kért kaját mindkettőnknek. Nem gyakran jár le az étkezőbe, így a nővérek, akik egytől-egyig rajonganak a fiatal, jóképű tisztavérűért, jól megnézték maguknak. Viszont őt nem érdekelte, még az sem, amikor idejöttek, hogy köszönjenek neki. Velem is csak akkor állnak szóba, ha valamit tudni akarnak róla, amúgy csak néznek rám, s sutyorognak. Baromi idegesítőek, de a mostani cafka kiverte nálam a biztosítékot.

- Ki ez a nő? – kérdeztem mindenféle kertelés nélkül, miután elmentek az érdeklődő nővérek. Idegesen néztem Jungkookra, akit nagyon meglephettem, hiszen elkerekedett szemekkel nézett rám. – Miért viselkedik így veled, Jungkook? – kértem számon, ő pedig a szendvicsét letéve dőlt hátra a széken, s próbált valamit kiolvasni a tekintetemből. Bár őszintén remélem, hogy ez nem sikerül neki, mert akkor nagyon csúnya dolgokat fedezne fel bennük.

- Ő Han Mikyung. – válaszolt egyszerűen, de én csak idegesen dőltem előrébb.

- Jó, és mi a posztja? Meg miért viselkedik így? – faggattam, ő pedig elnevette magát, s most rajta volt a sor, hogy előrébb másszon hozzám.

- Miért, csak nem féltékeny vagy? – kérdezte szemeimbe nézve, mire felhorkantottam.

- Én féltékeny? Ugyan, kérlek. Csupán zavar, hogy elveszi az állásomat.

- Hogyne, csak az állásod zavar, igaz? – kuncogott. – Egyébként amíg nem voltál, addig ő helyettesített. Ma van az utolsó napja velünk, mert más orvoshoz tartozik, csupán nem volt más, aki tudott volna jönni. Egyébként is, ismerem őt. Még gimnáziumból, mert egy intézményben voltunk, csak más osztályban.

- Remek, nagyon örülök. – forgattam szemet. – Szerintem tetszel neki. – vallottam be.

- Tessék? – kérdezett vissza szórakozottan. – Ugyan már, Jimin. – rázta a fejét. – Eddig nem is beszéltünk egymással, meg nem is nagyon találkoztunk. Lehetetlen lenne, én is csak látásról ismertem fel.

- És ha gimi óta beléd van esve? Erre mit lépsz? – mosolyogtam gúnyosan.

- Azt, hogy felnőtt, el kellett volna felejtenie és megjegyezném, hogy édes vagy, ha féltékenykedsz. – cukkolt, én pedig idegesen szusszantottam egyet, s inkább kicsomagoltam a szendvicsemet, amit majszolni is kezdtem. – Nem fogsz beszélgetni velem? – kérdezte, de én nem válaszoltam, csak tömtem a majmot. A doktor elnevette magát. – Rendben, akkor jó étvágyat, Park féltékeny Jimin. – mondta szórakozottan.

Fulladj meg, te köcsög!

Nem is voltam hajlandó tovább beszélgetni vele. Nem vagyok egy sértődékeny típus, s általában féltékeny se, viszont most több dolog is közrejátszott a jelenlegi hangulatomra. Idegesített a nő, s az sem utolsó szempont, ahogy ránézett a tisztavérűre, aki ebből vagy semmit sem érzékelt, vagy túl jó színész. S az sem volt ínyemre, hogy Mikyung sokkal jobban végzi a dolgát, mint én. Tudja a receptek kódját, szó szerint a doktor jobbja lehetne, míg én még mindig ott járok, hogy sok dolgot le kell diktálnia. Eléggé elszomorított ez az egész, s a végére már nem dühös, hanem szomorú voltam. Olyan lelkesen álltam mindig a munkához, viszont most teljesen elment tőle a kedvem. Ő sokkal, de sokkal jobb, mint én.

Közösen sétáltunk vissza. Én lehajtott fejjel lépkedtem Jungkook mellett, miközben a kezemet piszkáltam.

- Nincs rajtad a gyűrűd. – jegyezte meg, én pedig vállat rántottam.

- Azt mondtad, hogy drága. Félek, hogy elhagyom vagy kiesik belőle a kő. – válaszoltam, mire csak hümmögött egyet. Nem volt nagy rám, viszont én féltem, hogy ennek ellenére lecsusszan a kezemről. Inkább maradjon otthon biztonságban, mint velem, ahol az ügyetlenkedéseim közepette elvesztem.

A rendelő valóban elő volt készítve. Minden a helyén volt, s már a diákok is visszajöttek. Mind a 7 bent volt, illetve a szélesen mosolygó vékony, barna kontyozott szemüveges alfa hölgy is. Az eddigi fortyogó énem ezúttal félénken fogadta az egységes köszöntést. Összébb is húztam magam, s úgy akartam a helyemre elslisszolni, amikor Jungkook a kezemre fogott. Automatikusan fordultam felé, hiszen azt hittem, hogy mondani akar valamit, viszont tettei beszéltek helyette. Szabad mancsával arcomra simított, s lágyan csókolt meg a többiek előtt. Nem volt hosszú, nem mélyültünk el, csupán egy puszi volt, de elég ahhoz, hogy felkeltse a bent lévők érdeklődését.

- Legközelebb vedd fel a jegygyűrűdet. Szeretném, hogy tudják, hogy hamarosan az enyém leszel. – ejtett egy félmosolyt, miközben állam alá helyezte a mutatóujját, hogy kicsit megemelje a fejem. – Másképp el kell érnem, hogy tudják, hogy kihez tartozol. – suttogta, én pedig egy nagyot nyeltem, s csak óvatosan bólintottam egyet vörös fejjel. – Han Mikyung, köszönöm, hogy segítségemre volt, viszont már itt van az asszisztensem, szóval nyugodtan elmehet. – váltott témát, s szólalt meg hangosabban, hogy ezt már a többiek is hallják.

Ezek után el is lépett tőlem, mintha mi se történt volna, s a tartóból elővett egy tiszta kesztyűt, én pedig remegő kezekkel nyúltam a kis noteszomért, hogy behívhassam a délutáni első időpontos omegát, miközben a helyettesítő hölgy meghajolt, s elköszönt mindenkitől.

Jungkook... Rettenetesen összezavarsz, mert ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy te is azt érzed-e, amit én, vagy csak... Én látom, hogy arra a zenére táncolsz, azt a koreográfiát, amire én szeretném, hogy tedd.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Na megérkeztem ezzel a pótló résszel😌 Nagyon sokan írtatok a szalagavatóm miatt, innen is köszönöm szépen a sok jókívánságot, eszméletlen aranyosak vagytok🥺♥️♥️♥️

Kicsit késő van, viszont kész lettem éjfél előtt, jej!😂♥️♥️♥️ Most pedig jöhet a kedvenc részem suliidőben, a tanulás nyolcmillió tárgyra, ami kell másnapra🥳

Milyen eddig a suli? Remélem, hogy titeket nem hajtanak túl és van időtök egy kisebb pihenőt is tartani🥺♥️♥️♥️

Számítottatok erre a lépésre a végén?🤔 Úgy tűnik, hogy a féltékeny Jiminnek meg se fordult a fejében, hogy ilyet fog tenni Jungkook😌

Hogy vagytok?🥰♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook