Jungkook kissé átlépte a sebességkorlátot. Igaz, a gyorsítósávban ment, de akkor sem szeretett volna ötvennel totyogni. Természetesen nyolcvan fölé nem ment, s minden más közlekedési szabályt betartott. Fel volt húzva, csupán ez volt az ok, amiért gyorsabban hajtott. Alapesetben én is a tyúkszaros életemet féltve kapaszkodnék mindenbe, amibe csak lehet, viszont most minél hamarabb oda akartam érni. A köztünk lévő kapocs egyfajta bizalom is, s hittem az alfában, akaratom ellenére is rábíztam magam. Nem engedné, hogy bajom essen, hiába nem vagyok megjelölve, nem vagyok az övé, valahogy tudtam, hogy mellette a félelem egy felesleges, ugyanakkor nem létező sötétségbe burkolt érzelem.

Ajkaimat rágtam, s a lábam folyamatosan járt, annyira türelmetlen voltam. Basszus, a legszívesebben már a kocsiban rámásztam volna, de tudtam, hogy az nem lehetséges! Hiába a kórház alatti parkoló, ahol elég sötét van, azért nem lenne szép dolog ott csinálni, ráadásul bármikor lebukhattunk volna. Se rám, sem pedig a doktorra nem vetne jó fényt.

Valami meleget éreztem meg a térdemen. Azonnal abbahagytam a mozgást, s az útra összeráncolt szemöldökkel koncentráló dokira néztem. Kár volt tagadni, nagyon jól nézett ki, s igazat kellett adnom neki, egy szavába kerül, s alatta vagyok. Teljesen megbolondította a lunámat, én pedig nem tudok két felé szakadni. Csupán elnyomni tudtam az évek alatt a bennem tomboló igazamat, s most, hogy látni vélte a fényt sötét börtöne rácsai mögül, nem akar elmozdulni onnan.

- Két perc és odaérünk. – mondta, s feljebb vezette a mancsát, egészen a combomig. El sem vette onnan, csupán akkor, amikor sebességet váltott. Még ez is iszonyatosan szexi volt, ahogy lenyúlt közénk, s a váltóval könnyedén bánva kapcsolt vissza kanyarodás miatt.

Lábaimat összezárva, s térdeimet dörzsölve próbáltam türtőztetni magam. Két perc az bírható, ha eddig meg tudtam ülni a seggemen, akkor ez már semmiség lesz. A probléma csak az volt, hogy ahányszor az előző összebújásunkra gondoltam, s arra, hogy megcsomózott, érezni kezdtem a feszültséget a lábaim között. Meleg hullám borított el, s mindez csak türelmetlenebbé tett. Mintha az időt is lelassítaná.

Amikor kiszúrtam a házát, már nyúltam is, hogy kikapcsoljam a biztonsági övemet, mire az alfa elkuncogta magát, s megjegyezte, hogy nagyon kanos lehetek, ha ennyire nem bírok magammal. Igen, pontosan annyira, hogy ezért a beszólásért fel is képeltem volna, ha teljességgel átadom a lunámnak az irányítást, aki hisztizne azért, hogy végre keféljen valakivel.

Csak a szemeimet megforgatva szálltam ki, miután megállt a kocsival, s az ajtóhoz sétáltam, hiszen a kulcsot a kezembe nyomta, hogy nyissam ki, amíg ő lezárja az autót. Éppen el akartam fordítani a kis fémet, amikor a doktor a fenekemre simítva tette meg helyettem, s szinte belökött a bejáratin.

A falapot becsapta maga után, s egyből a nyakkendőjéhez nyúlt, hogy leszedje azt onnan. El tudom képzelni, hogy mennyire zavaró. Viszont jól állt neki. Az elegáns alfák a gyengéim, ha még ő is öltönyben lenne, s hasonlókban, akkor a látványtól elmennék.

Miután eldobta az anyagot, nagy hévvel lépkedett felém. Automatikusan hátráltam, viszont nem jutottam messzire. Hosszú karjaival derekamnál fogva húzott közelebb magához, s követelőzően mart ajkaimra. Meg is kellett kapaszkodnom izmos vállaiban hirtelensége miatt. A forróság végigfutott rajtam, mikor megéreztem puháit, s nyelvét is, amint végigsimít alsó ajkamon. Egyértelműen engedélyt adtam volna a bejutásra, viszont ekkor a fenekemre csapott, s megmarkolta félgömbömet, mire nyögtem egyet, s ő ezt használta ki, hogy nyelve és az enyém táncot járjanak.

- Kibaszott... Szemtelen vagy... Velem... – nézett rám vörös szemeivel, s meg is harapta a számat, mire felszisszentem, főleg, hogy meg is cibálta picit. Éles szemfogai felsértették párnámat, amiből vörös vérem apró cseppekben folydogálni is kezdett.

- Talán nem tetszik, hogy én nem értek egyet veled és ezt ki is mondom? – mosolyodtam el, s pipiskedve végignyaltam éles állvonalán. – Vagy csak nincs kedvedre az, hogy csupán a lunámat kapod meg? – puszilgattam a nyakát, s megtalálva artériáját meg is nyalintottam a lüktető eret.

- Pont ez vonzz benned igazán. – ejtett egy félmosolyt. – Viszont azzal is beérem, hogy a lunád az enyém, mert ő nem tud élni nélkülem. Az enyém vagy, omega. – tolta le a nadrágomat, de úgy, hogy el is szakította az anyagot. Nagy szemekkel néztem rá, már szinte ijedten, hiszen erre végképp nem számítottam, viszont megfeszült karjai miatt tudtam, hogy hatalmas erő kell ahhoz, hogy visszafogja magát. Képes lett volna szétszedni, annyira feltüzeltem. Talán rutban* lenne?

Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, s kezeimet a mellkasára tettem. A levegőt hevesen vette, mintha lefutott volna egy maratont futott volna le. Az aloe vera illata – mely alapból a házban keringett – most ezerszer erősebb volt. Nagyon követelőzővé vált, türelmetlenné, s úgy éreztem, hogyha most el akarnék menni innen, nem engedne addig, amíg meg nem kapja azt, amit akar.

Nagyot nyeltem, mikor meghallottam őt morogni. Ökölbe szorított kezei remegni kezdtek, s le sem vette rólam a szemeit. Nem volt kérdés többé, Jungkook éppen rutban van, s az itt tartózkodásom jelenleg veszélyeztette a testi épségemet. Viszont látva, hogy még így sem lépett, nem csinált semmit, egy biztos pontot adott a megnyugvásra. Valószínűleg most kezdődhetett nála, hiszen egész eddig normális volt, csupán egy-két pimasz megszólalása lehetett, de egyszer sem ért hozzám úgy, hogy az engem megrémisszen.

Ezúttal rajtam volt a sor, hogy segítsek rajta. Biztosan borzalmasan érezné magát, ha a farkasa rajta felülkerekedve bántana. Úgy kellett megtennem a lépéseimet, hogy a fenevad, aki próbál kitörni belőle, a tenyeremből egyen.

Lassan emeltem fel a kezemet, miközben felvettem vele a szemkontaktust. Felmordult, s meg is rándult a karja, de próbált nem megmozdulni. Nem akart bántani.

- Semmi baj, alfa. – néztem rá aranyló szemeimmel, s miközben arcára simítottam, közelebb bújtam hozzá. – Csak a tied vagyok. – szippantottam be illatát, minek hatására lehunytam a szemeimet. Ez az első alkalom, hogy találkozom egy rutban lévő alfával, mégis ösztönösen jönnek a mozdulataim, a szavaim. Mintha már gyakorlott lennék benne. – Csak a tied, úgyhogy nem kell félned. – próbáltam apró puszikat hagyni rajta, hogy ellazítsam őt. Jungkook még mindig nem hagyta, hogy a farkasa lépést tegyen, pedig már tudtam, hogy nem fog bántani. Nem tenné meg. Egy rossz ujjal sem érne a lunámhoz, márpedig most ő is jelen volt. Összeforrtunk, hosszú évek után először, de ketten voltunk jelen.

Jól tudtam, mit élhetett át Jungkook, hiszen akárcsak én, ő is bezárva tartott valakit, aki a része. Más okok, de hasonló cselekedetek. Viszont most eljött az ideje, hogy lassan leengedje a nyaka köré tekert láncot. Hagynia kell, hogy levegyem róla.

Lassan csókoltam meg őt, miközben izmos, befeszült mellkasát simogattam, mely lassacskán, de engedett. Hagyta magát az édes csábításnak, s a tiltott gyümölcsért nyújtotta kezét.

- Bízom benned, alfa. – vezettem le kacsómat az övéhez, s csuklójára fogva, s szemeibe nézve óvatosan a derekamra vezettem. Benntartott levegőjét kiengedte, s ezúttal ő volt az, aki édesen nyúlt arcomhoz. Világos tincseimet elsöpörte, melyek szemeimbe lógtak, majd lágyan ajkaimra hajolt.

Megbízott bennem, elhitte a szavaimat. Nem volt erőszakos velem, viszont a dominanciáját megtartotta. Kedvesen tapogatott, simított végig rajtam, s kísért be a szobájába. Nem kellettek szavak többé. Az egyetlen, ami beszélt belőlünk, azok az ösztönök voltak, melyek tettekként mutatkoztak be közösen épített színpadunkon. Bár nem voltam heatben, engedtem, hogy Jungkook ismét megcsomózzon. Iszonyatosan fájt, viszont az ő rutjának is véget vetettünk, míg a közöttünk lévő zavaros, átláthatatlan kapcsolatunkra ismét egy újabb pecsétet nyomtunk.

Mondhattam volna bármit, sírhattam volna, hisztizhettem volna, amiért ismételten azt tettem, ami szembement a szabályaimon. De nem tettem. Mintha néhány pontját teljesen elfelejtettem volna egyetlen ember miatt, s hajlandó is voltam teljes mértékben eltekinteni felettük. Gyerekesen tagadhattam volna a tagadhatatlant, viszont mindezek helyett elfogadtam; a doktornak igaza volt. Ha akarnék se tudnék neki nemet mondani, viszont ettől a ponttól kezdve már nem is szerettem volna ellenkezni. Nem lett volna értelme, hiszen az egyik felem valóban foggal-körömmel ragaszkodott hozzá.

Bár féltem, hogy ez az egész rossz véghez fog vezetni, egy labirintusba, amibe ha belépek, rájövök, hogy valójában zsákutca volt, s amíg nem figyeltem, a hátam mögé is falat épített valami, ami évekkel ezelőtt is megtette. Márpedig bármennyire is el akartam kerülni, olykor az ember úgy zuhan bele a múltban már látott szakadékba, hogy messziről kikerüli. Egyszerűen lehetetlennek tűnt kitérni, magamat pedig kár lett volna átverni. Édesded álmokba kergetni, hogy miután felébredjek rájöjjek; az igazi rémálom maga az ébrenlét.

Másnap reggel sziszegve fordultam a másik oldalamra. A sötétítők le voltak engedve még akkor, amikor jöttünk – szerintem az alfa fel se húzta őket – viszont így is elegendő fény volt a szobában. Nem volt itt.

Összeráncolt szemöldökkel ültem fel, miközben kelletlenül húztam el a számat. Mivel nem voltam heatben, s nem nedvesedtem annyira, ezért még jobban fájt a tegnapi menet. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem élveztem, hiszen nagyon is jó volt, csupán az első pillanatok, illetve a csomózás jelentette számomra az igazi kínt. Viszont még annyira volt erőm, hogy megfürödjek, s kiszedjem a kontaktlencsémet – hiszen abban nem aludhatok. Az egyetlen probléma csupán az volt, hogy nem hoztam a tartóját, így kénytelen voltam a kukába dobni őket. Elég vaksi voltam nélküle, de a szemüvegem mindig nálam van, arra az esetre, ha kiesne, s elhagynám valahol.

Nehézkesen kimásztam az ágyból, s a szekrényhez mentem. Kedvemre kivettem egy inget, s magamra kaptam. Jungkook tegnap eltépte a nadrágomat, szóval nem tudom, hogy mibe fogok hazamenni, de nagyon remélem, hogy annyira nem lesz kegyetlen, hogy egy szál alsóban kitesz a tömb előtt, s végignézi, ahogy felkommandózok a lakásomba.

Már éppen indultam volna ki a szobából, mikor torokköszörülést hallottam. Hátra fordultam, s akkor láttam meg – persze hunyorítva –, hogy egy üvegajtó van az ágy mellett. Úgy tűnik, hogy erkélyes szobája van, s nagy valószínűséggel ott fogom megtalálni. Nem is haboztam, el is indultam oda. Óvatosan nyomtam le a kilincset, s léptem ki. A látvány, ami fogadott, meglepett, viszont határozottan nem volt ellenemre.

Jungkook félmeztelen volt, csupán egy szürke melegítőnadrág takarta lábait. Bal oldalán lévő tetoválásra tökéletesen ráláttam, amit még mindig iszonyatosan szexinek találok rajta. Ő maga pedig éppen cigarettázott. Nem néztem ki belőle, hogy dohányzik, főleg, hogy sosem éreztem rajta a füstöt. Viszont neki még ez is jól állt. Kisebb rossz fiús kinézetet adott neki.

- Jó reggelt. – nézett rám egy lágy mosollyal, s nyomta el a csikket. Elém lépkedett, s derekamra fogva már hajolt is volna le, hogy megcsókoljon, de én ekkor a mutatóujjamat a szája elé raktam.

- Jó reggelt, Dr. Jeon. Nem is tudtam, hogy dohányzik. – mondtam mosolyogva, mire az ő ajkain lévő somoly is kiszélesedett, s még fogait is megmutatta.

- Sok dolgot nem tudsz még rólam. – lökte el orrával az ujjamat, s szerezte meg a reggeli csókját. – Még elég korán van, viszont el kell ugranunk hozzád, hogy át tudj öltözni. – engedett előre, miután kinyitotta az ajtót. – Majd elmegyünk és veszek neked másikat. – mondta, én pedig leültem az ágyára, s úgy néztem rá. Egy pár másodpercig hallgatott. – Nagyon... Megijesztettelek tegnap? – kérdezte meg óvatosan. – Sajnálom, én csak... – próbálta megmagyarázni, de én közbevágtam.

- Úgy tűnik, hogy mi már csak ilyenek vagyunk. – rántottam vállat, miközben egy kedves mosoly pihengetett az arcomon. – Mindig kifogjuk, ha a másiknak éppen segítség kell.

- Igen. Ez így van. – kuncogott. – Egyébként jól áll az ingem. – kacsintott. – Egyébként csörgött reggel a telefonod. Szerintem éjszaka is, mert hallottam valamit rezegni, de már nem keltem fel rá. – ingatta a fejét, s az éjjeliszekrényről levette a kis kütyümet, majd a kezembe adta. Bár bekapcsoltam, szinte semmit sem láttam.

- Mindjárt jövök. – sóhajtottam, s keltem fel, miután azután se láttam a betűket, avagy a számokat, miután már az orrom hegye is érintette a készülék képernyőjét. Gyorsan lementem a táskámért, amiből előszedtem a szemüvegemet. Végre láttam is valamit. Jungkookot meg is leptem, amikor bejöttem pápaszemesként, s ezt szóvá is tette, mintha nem lenne eléggé árulkodó az arckifejezése.

- Nem is tudtam, hogy szemüveges vagy. – jegyezte meg.

- Sok dolgot nem tudsz még rólam. – ültem le, s néztem rá pimaszul, hiszen ma ez a mondat az ő száját is elhagyta.

Jókedvem viszont azonnal elszállt, mikor megláttam azt a temérdek sok hívást és üzenetet, amit vegyesen kaptam a nővéremtől, anyától, Seojoontól és még Yunhótól is. Tucatnyi sms-t kaptam arról, hogy hol vagyok, miért nem válaszolok vagy veszem fel, s aggódnak értem. Nem értettem, hogy hogyan, meg miért pont most jött rájuk ez a hoppáré, viszont volt egy olyan sejtésem, hogy valamelyikük meg akart keresni tegnap a lakásomon, s nem találtak otthon, de még csak nem is reagáltam egyiküknek sem.

Kelletlenül nyögtem fel, főleg, mikor végigolvastam anya, s Jihye aggódó üzeneteit. Nem hiszem el, hogy egyszer nem vagyok otthon, s akkor is ez történik. Néha már túlzottan is féltenek, a nővérem főleg. Bár nem csodálom, egyetlen alfát se engedett a közelembe, mióta...

- Baj van? – kérdezte meg Jungkook.

- Nem, inkább csak túlreagálás. – sóhajtottam. – Nem értem, hogy miért nem egyből Felixet keresték! Tőle biztosan választ kaptak volna. – morgolódtam hangosan, mire a doktor kuncogva felém fordult.

- Felix az a srác, aki tegnap bejött hozzád, igaz? – kérdezte, én pedig helyeslően bólintottam egyet. – Hallottam, hogy mit mondott. Pont visszafordultam, mert elfelejtettem szólni, hogy lesz egy szabadnap, amikor az egyetemre kell bemennem megbeszélni a további látogatásokat, viszont azok után nem akartam belerondítani a beszélgetésbe.

- Akkor innen jött az, hogy már a rendelőben szexelni akartál? – kérdeztem jól szórakozva a helyzeten, míg ő elnevette magát, s megrázta a fejét.

- Nem. A gondolattal már hamarabb eljátszottam, de nem tagadom, hogy akkor élénkebben láttam a képet magam előtt, ahogy próbálsz csendben lenni, miközben kefélünk. – vallotta be, mire csak nekidobtam az egyik párnát, ami a kezembe akadt.

- Perverz. – mondtam neki vöröslő arccal, főleg, hogy az a jelenet előttem is előttem volt, s biztos voltam benne, hogy mihelyt felszerelik a szűrőt, tesztelni is fogjuk, hogy mennyire is működik jól a kicsike.

- Ugyan, tudom, hogy tetszene neked, pici. – sétált elém, hajolt le, s államra fogva nyomott egy csókot a számra. Igen, ez a helyzet, hogy nagyon is tetszene...

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Először is szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, hiszen azt ígértem, hogy nem kell szombatig várni a következő frissítésre. Viszont rengeteg dolog jött közbe. Ezt ki is tettem a falamra, hogy értesítselek titeket, s ne várjatok feleslegesen. Ugyanakkor igyekeztem úgy intézni a dolgaimat, hogy vasárnap felkerüljön még egy, illetve kedden egy nyárbúcsúztató rész is kárpótlásul🥰

Mit gondoltok, ezek után milyen fordulatot fog venni Jimin és Jungkook kapcsolata?🤔 Vajon miért aggódnak ennyire Jiminért a családtagjai?😳

*rut: az alfáknak azon időszaka, amikor előtör belőlük a domináns énük, a farkasuk felülkerekedik rajtuk. Ilyenkor a legveszélyesebbek, mert rettentően ingerlékenyek. Sokkal hamarabb vesztik el a türelmüket, s az omegák nagy veszélyben lehetnek egy rutban lévő alfa mellett. Ilyenkor ő is otthon maradnak, bezárkóznak, amíg véget nem ér ez a folyamat, hiszen rettentő agresszívak. Viszont az omega segíthet rajtuk.

Hogy vagytok?🥰♥️♥️ Hogyan élitek meg a nyár utolsó napjait? Várjátok már az iskolát?🤣

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook