- Bezárom az ajtót, de ha úgy gondolod, az erkélyre nyugodtan kimehetsz. Bár itt bent hűvösebb van. – mondta anya, majd simított végig az arcomon, miközben együtt érző pillantásokkal illetett. – Majd amikor legközelebb jössz, te is megnézed a tengert. – küldött felém egy biztató mosolyt.

- Csak menjetek el Felixért majd. – sóhajtottam lemondóan. Szívesen teszteltem volna a szagelnyomót, viszont a nővéremnek igaza van, nem kellene ilyenkor kint lennem. Holnap úgyis utazunk vissza Szöulba, ráadásul vonattal, ott pedig kénytelen leszek használni őket. – Jó szórakozást, miattam pedig ne aggódjatok. – próbáltam egy hamiskás mosollyal elrejteni azt, hogy most mennyire is szomorú vagyok valójában. Még soha nem láttam a tengert, csak a betondzsungelt. Azért kíváncsi lettem volna, de ahogy anya mondta, majd legközelebb én is megyek velük.

- Ha bármi van, akkor hívj. – nézett rám a nővérem komolyan. – Elmegyünk Felixért is és hazadobjuk neked, ő majd lefoglal. – guggolt le az egyik gyerkőchöz, hogy megigazítsa rajta a sapkát. – Ne vedd le, mert fájni fog a fejed, ha megsüti a napocska. – mondta neki.

- Jiminnek jó illata van. – ölelte át a térdemet a másik, én pedig a puha haját kezdtem piszkálni. Szerintem, ha már nem Jiminnek hívnának, hanem hyungnak, akkor kellemetlenül érezném magam. Annyira megszoktam már az évek alatt, hogy egyik sem szólít úgy.

Kiss fájó szívvel engedtem útjára a családot. Seojoonnak most nem megyek a közelébe. Ha ő a nappaliban van, akkor én oda be sem teszem a lábamat. Hiába jelölte meg a nővéremet. Sajnos ez az omegát köti, az alfának nem kell szerelem ahhoz, hogy tulajdonának tekintsen valamit. Ő feljebbvaló, ő azt tehet, amit akar.

Mindig is féltem ettől. Nem akartam engedni senkinek, a társamat kerestem. Viszont Felixnek igaza van, úgy sosem fogom megtalálni, ha nem leszek lazább ilyen téren. Ha ennyire megpróbálom elásni magamat a csúf külvilágtól, akkor egy csöppnyi fény sem fog bejutni a hatalmas várfalon belülre. Csak a sötétség. A sötétség, amit azért hoztam létre, hogy többé ne sérüljek. Mert néha jobb vaksötétben tisztán látni, mint nappal semmit.

Emlékszem, hogy anya mesélt nekem apáról. Őt nem jelölték meg, egyedülálló szülőként nevelt fel minket. Egyedül a nővéremnek vannak emlékei apáról, de neki se sok. Az egyetlen, amit fel tud eleveníteni, az egy sötétkék nadrág és egy fehér ing. Anya mondta, hogy valószínűleg azért, mert azt viselte, amikor végleg eltűnt az életünkből. Elhagyott minket, de sosem tudtam meg, hogy miért. Megannyi kérdést feltettem magamban, hogy talán nem szeretett minket? Nem voltunk elég jó család neki? Esetleg ő mást sem akart, csak annyit, hogy egy omega kielégítse őt, de a gyerekek már sokak voltak. Egyetlen kérdésemre se kaptam választ.

Néha jó lett volna, ha van egy apám, aki megtanít ilyen-olyan dolgokra. Aki megvéd az iskolában, s akihez futhattam volna egy fárasztó nap végén, aki az intézmény előtt vár karjait kitárva, ölelésre várva. Mindez csupán ábránd volt, egy képzelet. Egy apró pillangó, mely csodás szárnyait megmutatva úgy jelentkezik szépségével, mintha nem is evilági lenne. Hagyja, hogy megcsodáld, hogy minden apró mintát megjegyezz zsindelyszerűen átfedő kitinpikkelyén. S végül elszáll, eltűnik a messzeségben, a végeláthatatlan utópiában.

Sosem voltam dühös apára. Nem ismertem őt, s anya – annak ellenére, hogy két kisgyermekkel hagyta magára – sosem mondott róla soha semmi rosszat. Csak szépet és jót. Szerinte jó ember volt, s csak hálás lehet, amiért miatta vagyunk neki mi. Mindig is tiszteltem, hogy ilyen erős maradt. Hogy jelöletlen omegaként felnevelt minket, s megpróbált mindent megtenni azért, hogy a lehető legjobb körülmények között éljünk. Persze addig nyújtózkodhatott ő is, amíg a takaró ért, ám engem egyszer sem zavart az, hogy nem kaphattam márkás ruhákat. Nem voltam irigy másokra, mert hamarabb kapták meg az első telefonjukat, esetleg több ajándék volt a fa alatt karácsonykor.

Az emlékeim között él, mikor megtanultam írni, s magamtól írtam levelet a télapónak. Azt kértem, hogy hozza haza apát. Viszont ez egyszer sem történt meg. Ugyanakkor nem adtam fel. Mindig erre vágytam, hogy anya arcán ne csak a fáradt mosolyt lássam, hanem az őszintét, az energetikus ajakgörbületet, mert megérdemelte, mert kijárt neki, hogy egyszer végre ő is egy igazi családot lásson maga előtt, ahol nem csak ő küzd, s akar jót a gyerekeinek, hanem a társa is.

A nővéremnek hála én fejlettebb voltam tanulás terén, mint mások, ezért mire iskolába kerültem, már minden alappal tisztában voltam. Fogékony voltam, s szerettem tanulni. Nyomozó akartam lenni, egy erős alfa, aki megtalálja majd apát, s ismét erőssé és összetartóvá teszi a családot. Viszont nem lettem se nyomozó, sem pedig alfa. Ugyanakkor nem tartottam magam kevesebbnek emiatt. Volt előttem valaki, egy fényben úszó, erős nő, aki a példaképem volt. Anya, aki megmutatta, hogy nem számít a rangsorban elfoglalt hely, ugyanis az ember bármire képes.

Később már nem írtam a kis lapomra, hogy idén hozd haza apát. Csak látni akartam őt. Egy képet. Amikor kiderült, hogy omega a másodlagos nemem, rettentően magam alatt voltam. Vigaszra vágytam, s hiába örültek mások, hiába próbáltak ezzel feldobni, én ezt kudarcként fogtam fel. Nem lehetnek céljaim, nem olyanok, amikkel segíthetek. Amivel hazahozhatom őt.

S ekkor lettem igazán kíváncsi. Vajon hogy néz ki? Hasonlítok rá? A nővérem örökölt belőle többet, vagy én? Ő is ennyire örülne annak, hogy az egy szem fia omega...? Ezért kértem egy képet.

Akkor éjjel, karácsonykor, életemben először, de láthattam az apukámat. Kedvesen mosolygott, jámbor tekintete megmelengette a szívemet. Sötét haja kissé szétszórt volt. Anya mesélte, hogy aznap, amikor a kép készült, lekéste a buszt, s egészen addig futott. Izzadt volt, de odaért.

Sosem feledem, amit szülőanyám suttogott akkor nekem; annyira várt titeket és annyira szeretett. Nem tudom, hogy miért hagyott el, de onnantól már nem is érdekelt. Okkal tehette, s bár csak megálmodni tudom a mozdulatait, amiket végezhetett, s mintha csak egy színdarab lenne, fejben eljátszottam a gondolattal, hogy mit tenne, amikor hazahoznám az első alfámat. Viszont ez elég volt számomra. Már nem egy arctalan valaki volt ezekben az álmokban. Az ölelő karok, s széles vállak felett volt valaki. Egy kedves mosoly, jámbor tekintet, s az enyhén kócos hajkorona.

Órákkal később a nappaliban henyéltem, a televízión néztem valami agyzsibbasztó mesét, s a melleim aljáig felhúztam a pólómat. Eszméletlenül melegem volt, az egész testem égett, s nagyon nagy fájdalmat éreztem a pocakomban, mely még a végtagjaimra is kihatott. Nyöszörögve ölelgettem az egyik puhább díszpárnát, miközben azon agyaltam, hogy ismét le kellene fürdenem, hátha az könnyít rajtam keveset.

Évek múltán is csak ezzel próbálkoztam. Sosem vált be, csupán addig volt jó érzés, amíg megengedtem a jéghideg vizet, s az a bőrömet kezdte simogatni. Viszont nem tartott sokáig, főleg, hogy egy-két intenzívebb fájásnál nem is bírtam megállni a lábaimon.

Az egyetlen dolog, ami a mellettem lévő asztalkán foglalt helyet, az egy tál volt, amibe hideg vizet öntöttem, s abba mártottam bele folyamatosan a kendőt, amivel hol az arcomat törölgettem, hol pedig a nyakamat igyekeztem hűteni vele. Képes lettem volna felgyulladni, az egész testem lángolt, s szinte éreztem, amint a belső tüzem falánkan felemészti még a bőrömet is. Sírni tudtam volna, annyira fájdalmas volt, viszont ki kellett bírnom. Csupán pár napnyi szenvedés, s utána minden visszaáll a régi kerékvágásba.

A lunám viszont ordított a fájdalomtól, s segítségért könyörgött. Ezért sem megyek Seojoon közelébe, nem szeretném, hogy a farkasa reagáljon rám. Sajnos vannak dolgok, amiket lehetetlen visszafogni, a farkastörvényeket. Egy alfa bármikor megszegheti a jelölés általi néma, ugyanakkor írásban adott szabályt, viszont az omega nem. Ő képtelen rá. Minket ez örökre megpecsétel. Ugyanakkor védelmet is ad.

Ha egy alfa kikezd egy – már megjelölt – omegával, akkor annak alfája a farkastörvényeknek megfelelően úgy cselekszik, ahogy jónak látja. Ez akár életet is követelhet, s ilyenkor a hatóságok nem szólhatnak bele. Azt tartják bűnösnek, aki a farkastörvényeket nem vette figyelembe, s annak a szabályát szegte meg.

,,Az agy előírhatja a törvényt a vérnek, de a forró vérmérséklet átugorja a hideg szabályt." – szól az idézet Shakespeare-től. Egyetlen mondat, mégis, mint egy ősföldi bánya, telis-tele van igaz kincsekkel.

- Szia Jimin! – hallottam a bejárati ajtó csapódását, s Felix hangját mellette. A gurulós bőröndje a nappali előtt néma csöndet vett fel, s csupán az ausztrál papucsának apró kopogását véltem felfedezni hallójáratommal heves szuszogása mellett. – Jól érzed magad? Nagyon fáj? – kérdezte, miután levetődött mellém, s kivette a kezemből a kendőt, a vízbe mártotta, kicsavarta, s ő törölgette a homlokomat. – Szeretnél valamit enni? Hoztam magammal kaját, mielőtt megijednél. – kuncogott.

- Nem tudom. – válaszoltam kicsit nyomott hangnemben. – Miért most? – sóhajtottam, s bújtam a fiúhoz, annak ellenére, hogy nagyon melegem volt.

Csokoládé illatát szimatoltam, s elhúztam a számat. Hiába van itt ő, s vagyunk bezárva, nem érzem magam biztonságban. Rengeteg párna, ruhadarab és miegyéb volt a kanapén, ami között feküdtem, mégsem éreztem magam komfortosan.

- Nesztingelsz? – nézett szét, én pedig bólintottam egyet. – Látom, nem tetszik Seojoon illata. – kuncogott. – Egyetlen darab cucc sincs itt, ami az övé.

- Tudod, hogy kinek jön be a szaga. Csak a nővéremnek. – forgattam szemet. – Én rosszul vagyok tőle. – motyogtam.

- Igaz, érzékeny a nonód az alfák illatára. – bólintott. – Hozok neked egy másik felsőt. Ennek nem olyan az anyaga, ami jól szellőzik. – kelt fel mellőlem, majd kezdett turkálni a cuccaim között, míg én fájdalmasan nyögtem egyet. – Van itt kettő tiszta, de... Egyiknek sincs valami jó anyaga. – húzta a száját, én pedig hirtelen felkaptam a fejem. – Mi az? – pislogott nagyokat a szeplős.

- Add azt ide! – kaptam ki a kezéből a tegnap használt felsőt, s szimatoltam meg. Egyre jobban belenyomtam az arcomat az anyagba, s a végén csak visszadőltem a kanapéra, ahol szorosan öleltem magamhoz.

- Ez valami parfüm? Vagy... – jött közelebb Felix, s szimatolta meg ő is a felsőt, amit én lehunyt szemekkel hagytam. – Mi ez? – kérdezett rá, majd ismét szagmintát vett, hogy biztosra menjen. – Aloe vera?

Igen. Aloe vera.

Felix végig gondomat viselte, viszont igaz, hogy miután hozzám került a felső, egész elégedett voltam, s kevésbé éreztem magam ramatyul. Nem is érdekelt, hogy kinek a szaga van rajta, hiszen teljesen lenyugtatott, s csupán ez is egy kisebb biztonságérzetet nyújtott. Másnap nem is voltam hajlandó mást viselni a hazaúton. A szagelnyomót bevettem, s a többiek elmondása szerint olyan voltam, mint egy béta; nem volt illatom.

A vonatúton végig az ablak mellett ültem, mely le volt húzva, hátha nem lesz annyira melegem. Még így is volt bennem félsz, hogyha a szagommal már nem is, de a lunámmal felkeltem az egyik alfa érdeklődését. Se Soojin, sem pedig Yunho nem tudott értünk kijönni az állomásra, hiszen ezekben a pillanatokban jobb, ha nem találkozunk. Hiába a barátaim, sajnos ezek kiszámíthatatlanok, s nem hiányzik, hogy felhergeljem bármelyikük farkasát.

Ezért is döntöttünk a busz mellett, hiszen én nem bírnék hazasétálni. Így is szinte magzatpózban ültem az ülésen, s Felix vállán, esetleg ölében pihentettem a fejem. Tudtam, hogy nem tart olyan sokáig a szagelnyomó, csupán pár órás védelmet ad, de már ez is egy áldásnak számított. Csak azt reméltem, hogy hétfőre sikerül összeszednem magam, hogy rendesen tudjak dolgozni. Ma délután kipihenem magam, s holnap teljes erőbedobással fogok teljesíteni.

Otthon — kissé csalódottan — konstatáltam, hogy túl jó munkát végeztem, s mielőtt eljöttem volna, kimostam mindent. Semminek nem volt aloe vera illata, amivel megnyugtathatnám a lunámat. Csupán az a felső volt, amit még pénteken viseltem — illetve ma is —, s ennyiből nem tudtam nesztingelni. Márpedig jó lett volna, ha lenne egy saját kis vackom, ahol védve érzem magam. Viszont nem gond, mert egyenlőre megteszi ez is. Akármennyire nem bírtam az alfát, most mégis szükségem volt legalább ennyire belőle. Kár volt tagadni, a lunám nagyon is fontosnak tartotta őt, valami olyannak, ami biztonságot nyújtó ölelő karokat jelent számára.

Másnap reggel sajnos nem változott az állapotom. Alig bírtam kikelni az ágyból, s legszívesebben még az ébresztőt se nyomtam volna ki, had csörögjön ott magának, én alszok úgy is, ha az szól. Ugyanakkor kénytelen voltam kimászni a kis vackomból. Bevettem a szagelnyomót, s a biztonság kedvéért még két tablettát elraktam. Az online áruház, ahol ezt vettem, még ajánlott sampont, s tusfürdőt is, viszont Felixtől tudom, hogy az nem hosszú életű. Igaz, sokkal egészségesebb, mint a gyógyszer, viszont én nem tehettem mást, nekem valami olyan kellett, ami tartós. Azért nem mehetek el minden 30. percben fürödni, csak azért, mert elmegy a hatása.

Ismét esett az eső, de legalább lehűlt a levegő. Szívesen lettem volna pólóban, viszont tudtam, hogy nagyon könnyen megfázhatok, ha nem vigyázok, még így is. Ezért is voltam egy véknyabb pulcsiban. A buszt majdnem lekéstem, addig szöszmötöltem otthon. Tényleg a szerencsén múlt az, hogy elérem, hiszen pont pirosat kapott, így én át tudtam menni a zebrán, egyenest a megállóba.

Azt hittem, hogy ezúttal is én érek be hamarabb, nem pedig Dr. Jeon, viszont nagyot tévedtem. Néhány papírt rendezgetett, s láthatóan már előkészített minden az első páciens fogadására.

- Jó reggelt. — köszöntem halkan, s becsuktam magam mögött az ajtót.

- Jó reggelt, Jimin. — mondta nekem háttal. — Milyen volt a hétvé... — akadt el a szavában, amikor megfordulva meglátott. — Minden rendben van? — szelte át azonnal hosszú lábaival a köztünk lévő rövid távot. — Teljesen vörös az arcod és zihált vagy... — akarta megérinteni a homlokomat, de ekkor megakadt. Egyenest a szemeimbe nézett, majd nagyot nyelt.

Éreztem őt, a farkasát, ahogy megtalálva a lunámat ölelni próbálja, s segíteni neki. Törődni akart vele, elvenni minden fájdalmát, s a bennem tomboló, fájdalmakkal küzdő pedig sírva, térden állva könyörgött azért, hogy megszabadítsa őt a kínoktól.

- V... Vettem be szagelnyomót. — léptem egyet hátrébb. Akármennyire is vágyakoztam az érintése után, tudtam, hogyha ő lépni fog, akkor onnantól nem én leszek az, aki irányít, csakis az ösztönök. — Hívjam be az elsőt? — mentem az asztalhoz, viszont meg kellett kapaszkodnom benne, ugyanis ismételten hatalmas kínokat éltem át, melyeket leplezni igyekeztem.

- Az nem fog segíteni. — utalt a tablettákra. — Menj haza. Kiírlak téged, amíg vége nincs a lázadnak. Nem tudnál a munkára koncentrálni ekkora szenvedés mellett. — szívta be élesen a levegőt, majd fújta ki lassan. — És nálam se hat az, ha nem érzem az illatod. A lunád ugyan úgy kommunikál a farkasommal. Ne aggódj, ez nem befolyásolja a fizetésed. Haza tudsz menni? — kérdezte, én pedig ajkaimba harapva, kissé elkenődve bólintottam. — Érted tud jönni valaki? Most ne használd a tömegközlekedést. — pillantott a karórájára.

- Nem, de ne aggódjon. Fél óra és lesz buszom, majd azzal hazamegyek. — hajtottam le a fejem.

- Van még idő a rendelésig. Hazaviszlek. — vette fel a táskáját, s abból kiszedte a kocsikulcsot, míg én nagy szemekkel néztem az alfára.

Igaza volt. Nem szabadna ilyenkor egyedül mászkálnom. Főleg nem este, amikor eleve hazafele jönnék a munkából. Ezért is fogadtam fel a kedvesen felajánlott fuvart.

A doktornak egy igazán modern kocsija volt. Nem tudtam a fajtáját, ugyanis ennyire nem voltam érdekelt az autókban. Tiszta volt, fekete, belül pedig hasonló színben bőrhuzat díszítette a járművet. Nagyon kényelmes is volt, s külön örültem annak, hogy a kissé hűvösebb idő ellenére Dr. Jeon bekapcsolta a klímát. Lediktáltam neki a címem, s vártam, amíg elfuvaroz addig.

Nem beszéltünk, egy szót sem szóltunk egymáshoz, mégis éreztem a feszültséget kettőnk között. Abban a pillanatban nem csak én fogtam vissza a bennem tomboló, mégis könyörgő valakit.

- Ez az? — kérdezte, miután megállt a parkolóban a tömb előtt, ahol lakok. Én csak lassan bólintottam egyet, s megköszöntem a kedvességét, amiért elhozott. — Fel tudsz menni? Segítsek? — kötötte ki magát, de én lágyan a karjára fogtam.

- Már így is sokat tett. Köszönöm még egyszer. — ejtettem felé egy kedves mosolyt, s ki is szálltam.

Azért örültem, hogy nem kell ott szenvednem egész nap. Ez mindkettőnk dolgát megkönnyíti. Sem én, sem pedig a doktor nem tudott volna koncentrálni, ha ott maradok. Bármilyen apró az a kapocs, ami köztünk van, létezik. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy az ő farkasa, s az én lunám másra se vágyjon, csak egymásra. Ugyanis a mi esetünkben a kapcsolat hamarabb kialakult, mint az érzelmek.

Sajnáltam, amiért nem volt bátorságom ahhoz, hogy legalább a doktor kabátját elkérjem. A múlthét pénteken viselt darab azóta se volt kimosva, s már illata se volt. Helyette csak ez, ami most rajtam van. Szerencsére az autóban mást se lehetett érezni, csak a belőle áradó aloe vera illatot, én pedig úgy éreztem, hogy a mennyekbe kerültem. Annyira megnyugtatott, olyan finom volt, hogy egy rossz szavam se lehetett volna. Másra se vágytam, csak a közelségére.

Mivel egy ideig nem megyek sehova, nem is vettem be újabb tablettát. Felix el is jött, hogy ebédet hozzon, viszont estére nem tud maradni. Nem is volt baj, nekem az tökéletesen elég volt, hogy hozott nekem enni, s el is fogyasztotta velem.

Este egy mesét néztem a tévében, mivel semmilyen olyan film nem ment, ami tetszett volna, amikor megszólalt a csengőm. Összeráncolt szemöldökkel, még mindig az aznapi felsőmet ölelve mentem az ajtóhoz. Felix mondta, hogy nem jön, viszont lehet, hogy itthagyott valamit. Igaz, van kulcsa, de párszor már azt is nálam felejtette. Mit sem sejtve nyitottam ki az ajtót, s meglepődtem, amikor megláttam Dr. Jeont.

- Ne haragudj, hogy zavarlak, csak... Szóval biztos akartam lenni benne, hogy jól vagy. — simított tarkójára. — Én... — szeretett volna belekezdeni, viszont szavába vágtam.

- Doktor úr... — nyeltem nagyot, s pillantottam fel rá könnyezve. — Segítsen, kérem... — suttogtam. — Nagyon fáj... — fogtam a hasamra, s görnyedtem meg. Fel tudtam volna gyulladni, szúrt és lángokban állt az egész testem. A lehető legnagyobb kín volt az, amit átéltem, elevenen égtem, folyamatosan felemésztett a tűz maró karja úgy, hogy tudtam, valójában senki sem bánt. Mégis, mintha ember lenne. Nem is! Egy szörnyeteg. — Kérem segítsen! — folytak le arcomon könnyeim, ahogy a doktort néztem.

Ádámcsutkája fel-le mozgott mellkasával együtt, csupán az utóbbi egyre hevesebb munkát végzett. Illata erősödött, reagált az enyémre, mely lunámmal együtt csalogatta őt, akárcsak szirén a kalózokat. Izmai megfeszültek, s fekete szembogarai bevöröslöttek, rubintként világítottak, drágakőként. A küszöböt átlépve becsapta maga után az ajtót, s derekamra fogva mart ajkaimra, én pedig remegő kezemmel simítottam tarkójára, hogy jelezzem neki; nem akarom, hogy elengedjen.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Itt is vagyok az új résszel🥳🥳 Jó hosszú lettXD a helyzet az, hogy egy kevéske időm, amíg vonattal átutaztam az országot😂👌

Nos néhány fejezettel ezelőtt egy elég érdekes kommentet kaptam, ahol rájöttem, hogy egy fontos dolgot nem tisztáztam a történet elején, mégpedig azért, mert nem voltam biztos ebben. Az omegaverse egy elég összetett alternatív univerzum, s látszólag szigorú szabályai vannak, ugyanakkor én néhány részt lazább szerkezetként, avagy elemként emlegetnék, ugyanis mindent az író dönt el, hogy ő hogyan akarja megalkotni a saját kitalációjának világát.

▫️Mi történik, ha a megjelöltek közül az egyik fél meghal?▫️

Rengeteg végkifejlet van, akármennyi olvastam utána — többnyire angol oldalakról szedem az információkat, ott nagyon ragaszkodnak az efféle alternatív univerzum szabályainak betartásához — nem találtam egyetlen olyat sem, ahol pontosan meghatározná valaki, hogy mi történik azután, ha meghal az egyik fél.

Sok helyen meghal a másik is, ugyanis ez egy örök kapcsolat kettőjük között. Gyakorlatilag depressziós lesz a másik, nem eszik, valóban nem akar élni a társa nélkül, majd végelgyengülésben eltávozik.

Hasonló végkimenetele van a második végletnek, DE!! Itt csak az omegára vonatkozik ez. Ugyebár náluk a jelölés erőszakkal is történhet. Ha nem szereti az illetőt, akkor is hozzá van láncolva. Ha az alfa meghal, az omegára is ez a sors vár, kivéve, ha meg nem újítják a jelölést. Egy másik alfa harapása egy újabb cél, egy újabb társ, avagy szerződés.

Illetve van a harmadik, ahol nem történik semmi. Meghal valamelyik és csumi xd Megy tovább az élet.

Mint említettem, inkább az író dönt, hiszen, ha valami nem tetszik neki, akkor úgyse írja bele. Itt én is a saját kezembe veszem az irányítást és a második lehetőséget jelölöm ki. Az első nekem túlságosan Rómeó és Júlia feeling xd A harmadiknál pedig nem érzem, hogy lenne akkor bármi értelme a jelölésnek, azon kívül, hogy tudnák, hogy foglalt az omega.

DE VISSZATÉRVE🥳🥳🥳

Kedden 2-04, legyetek résen😌♥️♥️♥️

Nagyon szépen köszönöm a 7k megtekintést! Hihetetlen, hogy ennyi összegyűlt a könyvön🥺♥️♥️♥️♥️

Hogy vagytok?🥺♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook