Másnap – megtartva felvett jó szokásom – korábban érkeztem, hogy minden tökéletes legyen, mire a doktor elkezdi a rendelést. Talán ezzel is kicsit ki akartam engesztelni őt, amiért annyira csúnyán beszéltem vele. Még mindig úgy gondoltam, hogy megérdemelte, hiszen attól, hogy felettem áll, még nem beszélhet akárhogy. Én is érző lény vagyok, s ha támadnak, akkor én sem fogom hagyni magam. Mindezek ellenére enyhíteni akartam a tomboló lelke tüzén, s azon voltam, hogy én se kerüljek ettől rosszabb helyzetbe. A munkámra nem lehet rosszat mondani, hiszen eddig nem volt rám panasza – kivéve azt, amikor folyamatosan hívtam az időpontra érkezőket, hogy egy pillanatnyi nyugta se legyen a doktornak – csupán a magatartásom nem az igazi. Legalább is vele szemben. Mindenkinek megadom a tiszteletet, viszont ezt én is visszavárom. Úgy gondoltam, hogy ehhez nem köthető a második nemi hozzátartozásunk, mégis hatalmasat buktam fejjel előre. Nagyon is számított az, hogy te felül, vagy alul vagy.

Szinte gyomorgörccsel vártam az időt, amikor érkeznie kell Dr. Jeonnak. Ahogy közeledett az a pillanat, amikor be szokta tenni a lábát, egyre jobban eluralkodott rajtam a pánik. Az agyam egyfolytában azt diktálta, hogy nem kellett volna ilyen merész kijelentést tennem, s megsértenem az alfa büszkeségét. Viszont a másik felem szerint nagyon is megérdemelte. A bennem élő gőg nem akart fejet hajtani neki, s elengedni a füle mellett minden egyes megszólalását. Ezért is járt a szám, bele se gondolva abba, hogy mit fogok én ezért kapni. Nem szeretném, hogy kirúgjon. Fizetnem kell az albérletemet, s nagyon nagy foltot hagyna a lelkemen az, hogy az első munkahelyemről elbocsájtanak, csak azért, mert nem viselkedtem úgy, ahogy azt a fajtámnak kellene.

Meglepetésemre viszont Jeon nem jött. Ráncba is szalad a szemöldököm, s többször is az órára pillantottam. Automatikusan vettem elő a telefonomat, hogy rákérdezzek, hogy mikor érkezik, mivel a páciensek, akik időpontra jöttek, türelmetlenül kopogtak be, s kérdezték tőlem, hogy hol van a doktor. Elég kínos volt, mivel abszolút nem tudtam róla semmit, s még a száma se volt meg. Kiírva is csak a rendelő elérhetőségei voltak, így nem tudtam utánakeresni, hogy hol lehet.

Tudtam, hogy ma húzós nap lesz, teljesen be vagyunk táblázva, viszont az első két páciens dühöngve hagyta el az épületet, miszerint nem hajlandóak a munkájukat veszélybe sodorni azért, mert a doktor nem tud időben bejönni. Ez kicsit sok volt nekem, hiszen ők sem tudják, hogy mi okból nem érkezett még meg. Természetesen számomra is kellemetlen volt a harmadik munkanapomon, hogy mindent nekem kellett kezelnem. Ám a helyükben nem mérgelődnék.

Felajánlottam nekik, hogy beírom őket máskorra, viszont azonnal visszautasították. A fejemhez vágták, hogy még egyszer nem teszik be ide a lábukat egy ilyen felelőtlen doktorhoz, s még ajánlani se fogják senkinek. Értem én, hogy sietnek, de miért nem kértek szabadságot? Most pedig itt balhéznak.

A legnagyobb problémám pedig az volt, hogy ezek után az alfa férfiak se fogták vissza magukat, s idegesen kezdtek magyarázni nekem, hogy kerítsem elő a doktort, mert nem akar egész nap itt ülni a terhes feleségével. Nem tudtam mit mondani ezekre, mivel sehogy se tudtam volna utolérni. Csupán annyi ötletem volt, hogy megkeresem a mentoromat, akinek talán megvan Dr. Jeon telefonszáma, viszont el se tudtam hagyni a várót, mert egyfolytában letámadtak a kérdésekkel, legalább is jobb esetben csak azokkal. Sokan hangjukat felemelve követelték, hogy tegyek valamit, én pedig akármennyire is vagyok erős a magam módján, nem bírtam. A sok felerősödött illat, az alfák szúrós szaga remegést váltott ki belőlem, s képesek lettek volna megfojtani csupán azzal, hogy idegességük miatt felerősített feromonjukat árasztották magukból.

Egyre csak gyorsult a légzésem, s hozzájuk hasonlóan az én kókuszom is erősödni kezdett, viszont az ijedtség miatt. Próbáltam a lehető legkisebbre összehúzni magam, miközben hátráltam, s kapkodtam a fejem a nekem hevesen magyarázó embereknek. Szólásra akartam nyitni a számat, viszont csupán remegtek az ajkaim. Szédültem, annyira a hatása alá kerített ez a sok illat, ami keveredett. Undorító volt. Már fel se fogtam, hogy mit mondanak nekem, hogy ki beszél, s kinek a hangját hallom.

Úgy kapkodtam a levegő után, mintha az életem múlna rajta. S akkor úgy is éreztem, hogy igencsak egy szikla szélén állok háttal, s mögöttem egy végtelenségig mély szakadék tátong éhesen, áldozatra várva. Sötétsége pedig csak jobban megrémített. Annyi, de annyi ember akart akkor lelökni oda, nem is sírva utánam, nem kiáltva nevem, s meg se próbálva elkapni a kezem, hogy visszahúzzon onnan, mely a vég, a valós pont az életet jelentő hosszú, mégis belegondolván hosszú mondat végén. Láthatatlan kezek fojtogattak, nem engedték, hogy akár egy csöppnyi éltető oxigén jusson megkeseredett, s vágyakozó tüdőmbe.

Ezt jelentette omegának lenni. Egy olyan fajhoz tartozni egy olyan világban, ahol, ha kicsi vagy, elvesznek tőled mindent, s eltaposnak. Mintha egy bogár lennél, egy féreg, akinek soha nem is kellett volna megszületnie. Bár ember voltam, szívem saját zenéjét játszotta, s tüdőm ugyanazt a levegőt ette naponta, mint mások, mégis kitaszítottként jöttem ide. Mert születhetsz bárhova, lehet családod, de ez nem jelenti azt, hogy ők téged odavalónak gondolnak.

Arra eszméltem fel, hogy valaki a karomra fog hátulról, én pedig megdermedtem egy pillanatra. Pánikom miatt készültem, hogy megfordulva küzdjek az idegen ellen, mivel annyi lélekjelenlét volt bennem, ugyanakkor az élni akarási vágyam se csillapodott. Viszont mielőtt bármit is tehettem volna, orromba kúszott a már jól ismert aloe vera illat. Dr. Jeon nem tartott túlságosan erősen, viszont magabiztosan fogta közre ujjaival vékonyka felkaromat. Éreztem a farkasát, éreztem, hogy tombol, hogy ideges, mégis mintha a lunámnak akarna kedveskedni, hogy az lenyugodjon. Rettegtem, nagyon féltem, viszont ezúttal nem tőle, s attól, hogy mit fog tenni. Most tudtam, hogy ő az, aki pajzsként, s kardként áll mellettem a csatában.

- Legyenek szívesek lenyugodni, különben kénytelen leszek kihívni a biztonságiakat. Ez egy kórház, itt nem elfogadott az ilyen viselkedés, pláne nem egy omegával szemben. Maguk megőrültek? – kérte számon idegesen a többieket. – Kismamák vannak itt vizsgálatra várva. Mintha nem tudná egyikük sem, hogy milyen hatással van a felerősödött illat az omegákra. Akár el is vetélhetnek, gondolom, hogy azt senki sem akarja. Menjenek ki és nyugodjanak meg, 10 perc és kezdődik a rendelés. – morgott, s kicsit megsimította a karomat, majd vezetni kezdett be a terembe.

Fejemet lehajtva lépkedtem, s próbáltam lenyugodni valahogy. Nagyon megrémültem, hiszen hatással vannak rám a felbőszült alfák erős feromonjai. Dr. Jeon be is csukta maga után az ajtót, engem pedig leültetett egy székre, s kinyitotta az ablakot. Az asztalról vett le zsepit, s azzal jött elém, majd guggolt le. Lassan emelte a kezét, melyen az ing félig fel volt tűrve. Azonnal elkaptam a fejem, mikor közelített arcomhoz, s rémülten pillantottam a szemeibe.

- Semmi baj. – beszélt hozzám lágyan, végig a szemeimbe nézve. – Nem bántalak, nem lesz semmi gond. Nyugodj le szépen. – mondta, szavait szépen, lassan formálva, hogy biztosan megértsem még ilyen állapotban is. Egy pillanatra se szakította meg a szemkontaktust. Bár feszélyezve éreztem magam, nem miatta. Még akkor sem, ha lélektükre karmazsin színben pompázott. Biztos voltam abban, hogy én váltottam ki ezt, hiszen még mindig erős volt a kókuszillatom a rémület miatt, ez pedig hatással volt rá. Viszont mindezek ellenére sem támadt nekem, hiába éreztem, hogy a farkasa majd' szétszaggatja őt belülről. – Jól van, nincs semmi baj. – suttogott, miközben ismét megpróbálkozott azzal, hogy a zsepivel a kezében hozzám érjen. – Megijedtél, igaz? – kérdezte, hogy inkább magára hívja fel a figyelmet, s visszarántson, ugyanis most nem én voltam jelen, hanem a lunám, akinek segítségre volt szüksége. Arra, hogy valaki megvédje. – Nagyon sok feromon szabadult fel ott, biztosan rosszul érintettek téged. Nagyon érzékeny vagy rájuk. – nyomta óvatosan az orromhoz a puha anyagot. – De már biztonságban vagy. – pillantott a szemeimbe, s ejtett egy kisebb mosolyt. – Sajnálom, hogy késtem, csak volt egy baleset és dugóba kerültem. – mesélte, s dobta a kukába a használt zsebit, majd egy nedvessel áttörölte az orrom körüli területet. – Szerencsére el is állt a vérzés, szinte azonnal, csak egy picit pattant meg az ér. Nem lesz semmi gond, de a fújással vigyázz. – pillantott rubintjaival ismét az én aranyló szemeimbe. Már nem remegtem, nem kapkodtam a levegő után, hiszen nem éreztem azt, hogy fojtogatnak. Mintha mindent eltűntetett volna csupán azzal, hogy megjelent. Mintha ő lett volna az egyetlen, aki nemhogy a kezem után kap, mikor a szakadékba zuhanok, hanem megakadályozta azt, hogy egyáltalán a mély sötétségbe vetődve faljon fel a félelem. – Haragszol rám? – kérdezte meg, s lágyan simított arcomra. Válaszom eleinte egy lassú bólintás volt, ami az alfából egy jóízű nevetést váltott ki. Valószínűleg nem erre számított.

- Haragszom. – erősítettem meg szóban. Hangom még bizonytalan volt, viszont ez nem volt más, csupán az utóhatás lecsengése. – De csak azért, mert nem volt itt hamarabb. – motyogtam, mire éreztem, hogy kicsit felerősödik az alfa illata.

Elcsodálkoztam rajta, hiszen annyi ideges, s fenyegető ember volt itt. Dr. Jeon mégis visszafogta nemcsak a farkasát, ami egy nagyon nehéz feladat lehetett neki tisztavérűként, de az illata sem erősödött fel, egyetlen pillanatra sem. Szeme vörösét is csak az irodában mutatta ki. Kétségkívül jó volt a szakmájában. Eddig nem értettem, hogy hogyan lehet ilyen, mikor terhes kismamákkal találkozik nap, mint nap, akiknek a szaga sokkalta kívánatosabb az alfáknak, csupán a másságuk miatt is. Viszont már tudtam, hogy ebben a férfiben akkora önuralom van, amit még senkinél se tapasztaltam. Képes teljesen elnyomni a benne tomboló szörnyeteget. Saját maga lett nyaka körüli vastag láncnak kovácsa. Az ördögöt lebilincselő rendőr. Ez volt az, amit a legjobban tiszteltem benne, hogy saját magát tartotta lenyomás alatt mások helyett.

Dr. Jeon keze még mindig az arcomon pihent, s meg se mozdította. Legalább is egy ideig. Hirtelen hajolt közelebb hozzám, s akkor simította meg hüvelykujjával puha bőrömet. Automatikusan hunytam le a szemeimet, s vártam azt, aminek meg kellett történnie. Ám ajkai mégsem érintették enyémeket. Csupán leheletét éreztem magamon, s felerősödött illatát, ami farkasa nyugtalanságára utalt. Engem mégsem érintett ez úgy, mint az előbb másoké. Sokkal inkább volt kedvemre az illata, a kellemes aloe vera, ami nem volt olyan fűszeres, szúrós, mint másoké.

- Ha így folytatod, nem fogok tudni uralkodni magamon, omega. – morgott, én pedig elmosolyodtam, s úgy éreztem, hogy az irányítás ismét kicsúszott a kezeim közül.

- Ez azt jelenti, hogy ismét nekem kell lépnem, doktor úr? – vezettem kezemet a vállára, majd nyakára simítottam. Egy kisebb, morgó hangot adott ki tettemre.

- Nem félsz a következményektől? – kérdezte. Hangneme huncut volt, szemtelen, s biztos voltam abban, hogy a somoly az ő ajkain is elfoglalta méltó helyét, hogy első sorból nézhesse végig az általunk játszott színdarabot.

- Ráér holnap leteremteni miatta. – rántottam vállat, neki pedig több se kellett. Olyan hévvel tapadt ajkaimra, hogy meg kellett kapaszkodnom tarkójában, ő pedig mancsával a combomra fogott.

Olyan euforikus érzés kerített hatalmába, csupán ettől a csóktól, hogy azt megmagyarázni se tudom. A lunám annyira vágyott rá, mint még soha senkire. Madarat tudtam volna fogatni vele, szinte láttam magam előtt, amint csóválja a farkát, mint egy boldog kiskutya, aki a dicséret mellé most kapja meg a jutalomfalatot.

A mellkasomat mintha valaki tollpihével csiklandozta volna. Melegség árasztott el, mégis a hideg futkosott a hátamon, mikor az alfa alsó ajkam fogai közé csípve, s picit meghúzva azt óhajtozott bejutásért szájüregembe, hogy szenvedélyes tangóba hívja nyelvem. Én pedig nem tudtam megtagadni ezt.

Résnyire nyitottam szét puháimat, ő pedig nem is habozva vezette át ízlelőszervét hozzám. Muszáj volt ingébe markolnom, hiszen olyan érzés futott végig rajtam, hogy azt aligha tudom szavakkal elmondani. Hirtelen lettem gyenge, de annyira, hogy úgy éreztem, hogyha nem ülnék éppen, biztosan elesnék. Az alfa is egyre inkább szorította a combomat, s mikor egy kisebb nyögéssel válaszoltam durvaságára, azonnal elengedte, s még meg is paskolta kicsit.

Egy cuppanással váltunk el egymástól. Szemei vöröslöttek, s hevesen vette a levegőt. Nem csupán folyamatosan felemelkedő, s leereszkedő mellkasán láttam ezt, hanem leheletén is éreztem, mely bőrömön csapódott, akár egy forró, apró pofon. Viszont nem csak ő volt az, aki ilyen reakciót produkált a csókunk után. Hozzá hasonlóan én is kapkodtam az éltető oxigén után, miközben eszemben se volt megszakítani a szemkontaktust a tisztavérűvel.

- Lassan el kell kezdenünk a rendelést. – mondta elmélyült hangon, ezért meg is köszörülte a torkát. Lassan bólintottam egyet, hiszen ezzel én is tisztában voltam, főleg most, hogy kitisztult az agyam, s felfogtam, hogy mit tettünk, hogy hogyan viselkedtem. Mindezek ellenére hagytam, hogy az alfa még visszahajoljon egy huncut mosollyal az arcán, s egy utolsó csókot hagyjon ajkaimon pecsétként. Mintha azt akarná jelezni, hogy egy csatát zárt le ezzel, viszont a háborúértesítőt elküldte, én pedig, ha akartam, ha nem, beszálltam.

Kihasználta volna a helyzetet? Nem. Akármennyire szeretném elhitetni magammal ezt, sajnos nem ő volt az, aki kihasználta azt, hogy ennyire rémült voltam, s befolyásolható. Én voltam az, aki aljas módon meglátta a lehetőséget, hogy egy alfa itt van, az, aki a legközelebb állt hozzá jelenleg. Hiszen ezt ő is megmondta, s én is tisztában voltam vele. A tegnap elhangzottak visszhangoztak a fejemben, s mintha valaki folyamatosan mondogatná őket, nem akartak elhallgatni a hangok. S egy újabb csatlakozott hozzájuk, egy teljesen más mondatot sutyorogva; nem fogjuk ezt a bizonytalan lábakon álló köteléket életben hagyni, csak elnézzük, ahogy semmissé foszlik. Most pedig itt vagyunk, a kapocs köztünk nem lett erősebb, de még mindig áll, s jelen van.

A harcos katona fegyverzete bomladozott, rozsdás lett, mi pedig újakat adtunk neki, s úgy küldtük vissza a csatába.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Itt is az új rész😌 Számítottatok erre? Ismét elcsattant egy csók, Jimin lunája kiharcolta magának.

De vajon mi lesz később?😳🤭 Folytatódik a macska-egér játék? Elvégre most nem Jimin kapta le Jungkookot, mégis ő biztatta erre😁

Nagyon szépen köszönöm az 5k megtekintést! Elértük a könyv 10. részére🥰🥰🥰 Nagyon hálás vagyok nektek és annyira örülök, hogy ennyire tetszik nektek ez a történet is🥺♥️♥️♥️

Hogy vagytok?🥰♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook