Fel se akartam fogni a helyzetet, elfogadni meg végképp nem. Ennyire szerencsétlen nem lehetek! Biztos, hogy valaki pikkel rám, aki fentről figyel, mert ilyen az életben nincs. Tudtam én, hogy hatalmas hiba lesz adni a barátaim szavára, miszerint kissé el kellene engednem magam. Abba viszont én se gondoltam bele, hogy az élet ismét összehoz minket. A fene se hitte volna, hogy ilyen módon, de viszont látom az alfát. Ráadásul ő a felettesem, az ő szárnyai alatt vagyok.

Azt hiszem, hogy innentől magasról tehetek a jó első benyomásra.

Abban a pillanatban nem csak a lábaim remegtek. A lunám szinte megőrült, ki akart törni, s úgy lefőttem, mintha csak lázban égnék. Tudtam, hogy semmi ilyesmiről nem volt szó, csupán az alfa dominanciája volt az, ami ezt kiváltotta belőlem. A tokromban dobogott a szívem, s úgy meghunyászkodtam, mintha rosszat tettem volna. Nem is állt távol az igazságtól ez az állítás. Nem kellett volna engednem a kísértésnek, nem szabadott volna, hogy a kisebbségi komplexusom felülkerekedjen rajtam, s mindenáron bizonyítani akarjak.

Az alfa közelebb hajolt, egyenest a nyakamhoz, s mélyet szippantott, az izgulás miatti felerősödött illatomból. Szinte éreztem, ahogy tombol benne a farkasa, s ha tehetné, most azonnal szétszedne. A probléma pedig ott kezdődött, hogy én nem mertem volna ellenkezni, ugyanakkor a lunám nem is hagyta volna.

Francba már! Semmi baj nem lett volna, mert hiába okoz kisebb kapcsolt egyetlen csók, de reménykedtem benne, hogy soha a büdös életben nem fogom látni őt. Erre mit hoz a szerencsém? Pontosan. Csak a bajt a fejemre.

- Bevallom, először nem találtalak könnyűvérűnek, most viszont nem tudom, hogy mit gondoljak rólad. – morgott, miközben tovább szimatolt. Szinte súrolta a mellkasa az enyémet, én pedig már nem tudtam hova húzódni. Teljesen bekerített.

Más esetben sértésnek vettem volna, hogy ilyen jelzőt aggatott rám, viszont valahol igaza volt. A tettem másra se utal, csak arra. Szívesen visszavágtam volna, s elmondom neki a történet valóját, miszerint én nem akartam, ám mindez más se lenne, mint falra hányt borsó. Semmin se változtatnának a szavaim, hiszen megtettem. Most pedig valamilyen szintű kötődés van közöttünk. Szinte alig észrevehető, mégis a lunám majd' megőrül. Ez pedig megrémiszt, iszonyatosan megijeszt a tudat, hogy mi lesz ezek után.

Csupán reménykedni tudtam abban, hogy ő sem akar semmit, s most csak a véremet szívja, amit még el is viselek. Nem hiányzott a munka alatti terror, amiben egy tisztavérű alfa tartott. Semmit se tehettem volna ellene. Ha bántalmaz, ha bármit tesz ellenem, ő nem lehet hibás. Ezt nagyon jól megtanultam az évek során.

Ma már nem számítanak a valós történések. Igaza csak annak lehet, aki nem az emberek által létrehozott rangsor alján vannak.

Valamit viszont tennem kellett. Bármennyire tett mozdulatlanná a dominanciája, melyet magából árasztott, amit farkasával közölt felém, lépnem kellett. A saját ösztöneimet, az elveimet akartam követni ezentúl, szigorúan csak azokat, nem pedig az olyanokat, amiket belénk kódoltak. Naivan hittem abban, hogy omegaként is elfoglalhatom a trónt, hogy én is lehetek büszke a magam módján. Lehetett ez álom, nem más, mint egy utópia, egy képzelt világ... Én mégsem akartam, hogy bárki felkeltsen ebből. Nem akartam, hogy ismét visszarángassanak a rút, kegyetlen valóságba, ahol egy névvel rendelkező senki lennék a társadalom alján a porban, a koszban, miközben sírva könyörgök másoknak. S mintha néma lennék, ők pedig süketek. Ilyen volt ez a világ. Egy valóságos pokol, ahol az átlagnak hitt emberek is isteneknek számítottak.

- S... Sajnálom, alfa. – nyeltem nagyot, s remegett meg a hangom, de már nem tudom pontosan, hogy mitől. A félelmem, az izgalmam, vagy a hirtelen belém költözött harag miatt, melyet a diszkrimináció iránti gyűlöletem táplált hűen. – Hibát követtem el. – próbáltam mégis féken tartani magam, s nyugodtan lerendezni ezt az egészet. Egy halk hümmögést hallottam. Aligha tudtam megkülönböztetni a morgástól hangja mélysége miatt. A hideg végigfutott a testemen.

- Valóban nagyon meggondolatlan voltál. – értett egyet velem. – És most létrehoztál egy kapcsot is köztünk. – hajolt el a nyakamtól, de csak azért, hogy a szemeimbe tudjon nézni. Annyira közel volt, hogy egész testemben megfeszültem, s még a lélegzetemet is visszatartottam. – Még szerencse, hogy aznap este nem jelölt meg senki. – emelte meg egyik kezét, s behajlított mutatóujjával lágyan simított végig a nyakamon. Olyan hevesen dobogott a szívem abban a pillanatban, hogy azt hittem, hogy mentem elájulok. Mondjuk egy kórházban nem is lenne akkora probléma. – Mit kellene tennünk...? – ingatta a fejét, s tette fel a kérdést sokkal inkább magának, mint nekem.

Kapva az alkalmon, azonnal elcsaptam a kezét, s kicsússzantam mellette. Jó távol mentem, szinte az ajtóig spuriztam, majd mélyen meghajoltam.

- El... Elnézést a kellemetlenségért, amit okoztam, ígérem, hogy nem fordul elő többet! – szorítottam össze még a szemeimet is, viszont azok azonnal kipattantak, amikor mondandóm végén egy jóízű nevetést hallottam meg. Kicsit félve néztem fel a doktorra, aki bár nem jött utánam, karjait összefonta mellkasa előtt, s lazán dőlt az ágynak, amit közösen próbáltunk megtisztítani.

- Igen? Pedig azt hittem, hogy ismét le fogsz kapni fizetésemelés miatt. – szemétkedett, én pedig számat tátva egyenesedtem fel. Olyan szemtelen mosoly foglalt helyet az arcán, hogy kedvem támadt megütni. Valószínűleg meg sem érezné, s utána csak én járnék rosszul, ha felbőszítek egy alfát, ám abban a pillanatban már kezdett sok lenni, amit mond. Mégis tartani akartam magam, s egy erőltetett mosolyt varázsoltam magamra. Lehet, hogy kissé gúnyosnak tűnt, de én igyekeztem ezt elkerülni. Én megpróbáltam normálisan lerendezni a dolgokat.

- Mint mondtam, ez többé nem fog előfordulni. – tettem a kezeimet a hátam mögé, s húztam ki magam. – Akkor részeg voltam, ahogy ön is emlékszik. Nem tudtam, hogy éppen ki az, akit lekapok. – rántottam vállat. – Viszont ha repetát szeretne, akkor csak közlöm magával, hogy nem adom magam könnyen, legalább is nem akárkinek. Azért nálam is vannak határok. Sok téren. – néztem végig rajta. Ha ő így játszik, akkor én is hasonlóan fogom forgatni a kezemben lévő kártyákat.

- Nekem nem úgy tűnt, mint aki nem élvezné. – rántott vállat, s szinte lepergett róla az, amit az előbb mondtam. – Mint említettem, van köztünk egy kisebb kapocs. Ez pedig elég ahhoz, hogy a farkasom érezze a lunádat. Szeretnéd, hogy elmondjam, hogy mit tenne ő, ha szabadon engednéd? – döntötte oldalra a fejét mosolyogva. Visszavonom, amit délelőtt mondtam erről az alfáról. Ez egy aljas dög!

Nem akartam hallani. Nagyon nem szerettem volna, hiszen tisztában voltam azzal, hogy mit tenne a lunám. Semmi olyat, amiből nekem hasznom lenne később.

Lehet, hogy az alfák farkasa az, akinek aligha lehet parancsolni, aki a saját feje után megy makacsul, s nagyon könnyű kihozni őket a sodrukból. Ám a luna se különb ettől. Heat idejében irányíthatatlan, főleg, ha a közelben van egy alfa, aki törődően – avagy haszonlesően – segíthet elvenni minden fájdalmat, amit a láz okoz. Kétségkívül mindenkinek volt jó, s rossz oldala.

Egy nagy levegőt vettem, s ismét egy mosolyt erőltettem magamra.

- Viszlát holnap, Dr. Jeon. – hajoltam meg ismét.

- Várni fogom, Park Jimin. – biccentett az alfa, én pedig ezt engedélynek véve azonnal ki is mentem onnan.

Ilyen gyorsan még az iskolát se hagytam el anno. Mintha az életem múlott volna rajta, úgy siettem kifele, persze figyelve arra, hogy nehogy valakit felborítsak.

Nem számítottam arra, hogy ez megtörténik, hogy lehetek ettől is szerencsétlenebb. Soha, de soha nem fogok több ilyet csinálni. Olyan szívesen megváltoztatnám a múltat – több szempontból is –, de ez sajnos nem lehetséges. Miért nem volt helyén az eszem? Mégis hogy lehettem ennyire felelőtlen, s most itt a baj, ugyanis nekem nem úgy tűnik, hogy ez az alfa ezek után elengedi ezt.

Teljesen érthető, hogy könnyűvérűnek tart, ezek után én se lennék más véleménnyel, de ennyire szemtelenül az orromra kötni... Már túlzás. Én pedig hiába vagyok jól nevelt, s engedelmes omega, egy idő után nálam is betelik a pohár. A nyugodt természetem nem végleges, s tudok én is annyira aljas lenni, mint ő, vagy talán rosszabb is. Csupán az állásomat féltem. Nem akartam csalódást okozni, én akartam maradni a fény a családomnak, a menedék ebben a borzalmas világban, ha már a kiút nem lehettem az útvesztőből, amibe keveredtünk.

Éppen ezért kellett jól viselkednem a doktor mellett, s elővenni azt a bizonyos bikatürelmemet, amit régebben Felixnél használtam mindig. Félreértés ne essék, imádom a legjobb barátomat, de néha kicsit sok belőle. Olykor túl hiperaktív, de ettől függetlenül nagyon szerethető egyén. Szerintem nincs is olyan ember ezen a földön, aki ne kedvelné meg őt egy szempillantás alatt. Édes omega volt, ugyanakkor értette a poénokat, s tudott ám magának ellentmondóan olyan mocskos lenni, hogy azt senki el nem képzelni róla.

Szerencsére elcsíptem a buszt, amivel haza tudtam menni. Ott még nagyjából le is nyugodtam, de az a bizonyos kellemetlen érzés végigkísérte az utamat. Annyira kínosan éreztem magam még mindig. Már nem is voltam dühös, sokkal inkább zavaró volt a dolog, hogy annyi ember közül pont azt az alfát sikerült kifognom, mint felettest, akivel minden napomat fogom tölteni ezentúl, akit egy bulin minden gondolkodás nélkül megcsókoltam. Jézusom, még szerencse, hogy nem hergeltem fel! Mi van, ha megharap? Akkor egy örök köteléket hozna létre kettőnk között. Én szolgálhatnám őt az élete végéig, de ha megun, simán kereshet magának valaki mást. Nem kellett szerelem egy kapocs létrehozásához. Csak amíg minket kötelez arra, hogy az alfa minden kívánságát teljesítsük, addig ők csak kihasználják, hogy van otthon, aki minden munkát elvégez, akit kielégítő eszköznek használnak, hiszen megtehetik.

Én ezért akartam megtalálni az igaz társamat... Az egymás iránti törődés kölcsönös lenne. Nem csak én lennék a szolga, de ő is. Kiskorom óta ábrándoztam arról, hogy majd boldogan leélem valakivel az életem, s mikor megtudtam a másodlagos nemem, miszerint omega vagyok, csak még inkább vágytam erre. A védelemre, amit az alfa biztosít nekem, aki szeret engem.

De az élet néha csúf gúnyt űz ezekből az ábrándokból.

Hatalmas levegőgombócot engedtem ki ajkaim közül, amikor kinyitottam a lakásom ajtaját, s beléptem rajta. Hallottam, amint a nappaliból szól a tévé, így biztos voltam abban, hogy Felix itt van, s a pizzák is megérkeztek, mivel az illata megtöltötte a kicsiny albérletem. Igazán csábító volt egy ilyen nap után.

Lehúztam a cipőmet, s a papucsomba dugtam a lábaim. Bár elkiáltottam magam, hogy megjöttem – hiszen az ajtónyitódásra nem reagált a barátom – választ ugyancsak nem kaptam. Szemöldököm ráncolva, s hajamba túrva mentem a halk zaj felé, azaz a nappaliba. Ott meg is találtam Felixet, aki az egyik párnámat a hóna alatt tartotta fogva, míg a lepedőt a lábai között, s úgy tűnt, hogy a karját kényelmesebbnek találta, elvégre azon pihentette buksiját. Aludt.

Elmosolyodtam, viszont a fejemet is megráztam. Annyira aranyos ilyenkor. Tudom, hogy szeret aludni, s szüksége is van rá. Bár nem dolgozik, iskolaidőben folyamatosan járt-kelt. Több helyen is melózott egyszerre, hogy besegítsen otthon. Ők régen egész pénzes családnak számítottak, mára viszont elszegényedtek. Ennyivel is szerette volna levenni a terhet a szülei válláról.

Felix nagyon önzetlen. Járhatott volna mulatni, de ő inkább hamarabb felnőtt, minthogy kiélvezze azt, hogy még gyerek. Bár nem mondtam neki, de mindig felnéztem rá. Az átlaga a suliban sosem volt jó, én kitűnő voltam, s folyamatosan megdicsért miatta. Ő nem ért rá annyit tanulni, mint én. De ez nem volt baj. Néha az ember nem akkor lesz igazán értékes, ha jobban tudja a másodfokú egyenletet matekból.

Sosem mondtam neki, de én sokkal jobban felnéztem rá. Ezért is hagyom őt mindig pihenni. Amikor az órák közben aludt el, akkor is tartottam érte a hátam. Amíg ő szavakkal mondja el, hogy mennyire csodásnak tart engem, addig én tettekkel hálálom meg neki, hogy ő mennyire is csodálatos személyiség.

Egy másik pokróccal a kezemben tértem vissza, s takartam be őt, majd leguggolva mellé megsimítottam szeplős arcát.

- Pihend ki magad, jó? – suttogtam neki, bár biztos voltam benne, hogy nem hallja.

A pizzás dobozokra néztem, s felnyitottam őket. Hozzá se nyúlt egyetlen szelethez sem, hűen várta, hogy hazajöjjek. Amikor szobatársak voltunk, akkor se volt más a helyzet. Ő nem szívesen evett egyedül, ahogy én sem. Éppen ezért mindig megvártuk a másikat, s közösen vacsoráztunk, esetleg ebédeltünk, ha visszaértünk addigra, illetve neki se volt aznap munkája.

Én se értem a kívánatos ételhez, ami az asztalon foglalt helyet, inkább elmentem, hogy letusoljak, s ha úgy adódik, akkor minél hamarabb ágyba bújjak én is. Ez a nap kész hullámvasút volt. Először majdnem elkéstem a munkából, s mikor azt hinném, hogy jól fog végződni minden, akkor hirtelen a világ legszerencsétlenebb emberévé válok. Mindenesetre megpróbálok úgy állni a helyzethez, hogy figyelmen kívül hagyom az efféle mondandóját a doktornak. Egyszer biztos megunja, hogy süket fülekre találnak a szavak, amik elhagyják a száját. Csak el ne híresztelje, hogy hogyan is találkoztunk először. Belehalnék a szégyenbe! Még senkit se ismerek ott, s az egész még kellemetlenebb lenne, ha ilyenfajta hírnevet szereznék magamnak a munkahelyemen. Elvégre délelőtt még büszkeséggel töltött el, hogy úgy emlegetnek, mint Dr. Jeon asszisztense, hiszen annyi ember közül mégis engem választott, ám könnyen fordulhat a kocka, s a mondatokat is meg lehet változtatni idővel. Én pedig nem akartam, hogy ez megtörténjen, s bármiféle jelzővel illessenek, ami arra emlékeztet, hogy mekkora hibát is vétettem aznap este.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Itt is az új rész😌 Befutott és végre nem egy szombati (esetleg vasárnapi) napon!😂

Várható reakciót kaptatok Jungkooktól? Hogy közeledett Jiminhez, hát hihetetlen! Azért a drága omegánk is próbált visszavágni, de elég gyenguszra sikeredett.

Szerintetek Jungkook mennyire fogja kihasználni azt, hogy Jimint ilyen könnyűen kaphatónak gondolja? Alfaként nem kell éppen térden állva könyörögnie, mint tudjuk😌

Teljesen témától független kérdés: Eddig van kedvenc karakteretek?♥️♥️♥️

Nagyon szépen köszönöm a 3k megtekintést a könyvön! Elképesztő, hogy már itt járunk! Nagyon féltem ettől a történettől, de már egyre biztosabbnak érzem😌♥️♥️♥️♥️♥️

Hogy vagytok?🥺🥰♥️♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook