Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de cseppet sem éreztem megterhelőnek először ezt a munkát. Szerencsére hamar hozzászoktam ahhoz, hogy hogyan kell az adatokat felvenni. A doktor valóban mindent diktált, én figyelmesen hallgattam őt, s igyekeztem mindent pontosan leírni. Még valamilyen kódokat is mondott, azoknál valóban nagyon kellett koncentrálnom, illetve a gyógyszerekre, amiket felírt egy-egy páciensnek.

Még órák elteltével is izgatott voltam, s úgy vártam az újabb embereket. Valamiért jó érzéssel töltött el, hogy én is részese lehetek annak, hogy egy pici élet fejlődik. Pedig csak a monitoron láttam. Olykor csak egy piciny folt volt, néha pedig már egy fejlett kisbaba a pocakban. Csodás szakma, az már biztos. A doktor is rendkívül kedves volt mindenkivel. Néhány alfa úgy engedte be az omegáját, hogy ő be sem jött. Megbíztak benne, ami azért tiszteletre méltó. Az ő fajtájuk nem erről híres. Nagyon féltik a saját tulajdonukat, de úgy tűnik, hogy ő mégis kiérdemelte azt, hogy nem aggódnak mások.

Dr. Jeon még egy határidőnaplót is a kezembe adott. Ebben voltak a hónapra beírt páciensek, s mondta, hogyha keresné őt valaki időpontot kérve, akkor azt már csak a következő hónapra írhatom, mert teljesen be volt táblázva. Kissé elszörnyülködtem látva, hogy ennyit dolgozik, de közben minden elismerésemet megkapta az alfa. A tisztavérűek tényleg a csúcson vannak. Biztos, hogy a fizetése is magas, főleg, hogy páran akartak neki adni, de egyiket sem fogadta el. Lehet, hogy nem is szabad neki, fogalmam sincs. Azért ez elég híres kórház Szöulban, szóval nem lepne meg, ha emiatt megrovást kapna a feletteseitől.

- Rendben, akkor kérem, ne feledje szedni a gyógyszereket rendszeresen, mert fontos ilyenkor, hogy a magzat egészséges és erős maradjon. A következő hónapban találkozunk. – terelte őket az ajtó felé, én pedig az ajtó felett kattogó órára pillantottam. Hamarosan ebédidő lesz, gondolom ő is ezért igyekszik.

- Pontosan melyik nap? – kérdezte az alfa, aki a várandós omegával jött be.

- Hetedike. – válaszoltam én mosolyogva. – Hetedike és kilenc óra.

- Köszönjük szépen. – hajolt meg egy kedves somollyal a fiatal hölgy, s ki is mentek.

Miután a doktor becsukta az ajtót, kicsit kinyújtottam elgémberedett végtagjaimat, s nyöszörgésem közepette gondolkoztam azon, hogy a kórház büféjéből vegyek magamnak szendvicset ebédre, esetleg menjek át a közelben lévő étterembe. Sajnos elpakolni magamnak valamit már nem volt időm, hála Felixnek, aki folyamatosan kinyomta az ébresztőmet. Szerencse, hogy ruhát rakott ki nekem, ráadásul jókat, így nem kellett nekem még külön feltúrni a szekrényemet.

Nem haragudtam az omegára, hiszen nem akart ő rosszat, csupán nincs ahhoz hozzászokva, hogy dolgozok. Nekem is eleinte furcsa lesz, de biztos vagyok benne, hogy hamar hozzá fogok szokni.

Egy kopogás hallatszott az ajtón, s Ji Kyunghee dugta be a fejét az ajtón. Mikor kiszúrt, elmosolyodott, s bátrabban lépett be. Mondta, hogy csak azért jött, hogy még egy-két dolgot megbeszéljünk, s akkor már megmutatja nekem nagyjából, hogy mi hol van. Na igen, szerencsére nem kellett gyakran látogatnom a kórházat, egyedül a mandulaműtétem miatt feküdtem be, de akkor is kicsi voltam, s nem ezen a helyen voltam. Ez egy drága hely, nekünk pedig nem volt megengedett a luxus, tekintve, hogy édesanyám egyedülálló, kétgyermekes omega volt. Nem jelölték meg, s ez szégyen volt. Mindenki lesújtó pillantásokkal illetett minket, még gyerekeket is, pedig nem tehettünk semmiről, ahogy anyám se.

Kicsiként nem értettem, hogy miért nem mehettünk mi is ki az utcára játszani, amikor már sötétedett. Sokan akkor látogatták meg a játszóteret, főleg nyáron, hiszen hűvösebb volt, a levegő addigra már nem volt perzselő. Mi nem rajzolhattunk az utakra krétával, mint a többiek. Viszont sosem voltam túlságosan magam alatt, főleg, mikor megtudtam, hogy ennek milyen veszélyei is vannak.

Egy jelöletlen, egyedülálló omegának életveszélyes volt este kint mászkálni. Még a gyerekeknek is, de ha az anya heatben volt, akkor az csak rontott az eleve nem fényes helyzeten. S miután kiderült, hogy nem csak a nővérem, de én is azt a másodlagos nemet örököltem, ami édesanyánknak van, nem akartam még nappal se az utcára menni. Főleg az első lázam után. Kellemetlen volt, borzalmas fájdalommal éltem meg, s bár a mai napig nem jók azok a pillanatok, határozottan tűrhetőbb. Idővel már megszokott az a napokig, akár egy hétig eltartó, egész testet átjáró fájdalom.

Ji Kyungheevel néhány adatomat beszéltük át, s erősítettem meg egy-két dolgot. Közben a kórházat jártuk, s meghívott ebédre is. A béta hölgy nagyon aranyos volt velem, s többször is elmondta, hogy nem kell izgulnom, mert nagyon jó kezekben vagyok. Én is úgy gondoltam egyenlőre, hogy Dr. Jeon Jungkook egy remek ember a szakmájában, s mindezek mellett megadja a tiszteletet az omegáknak is. Ez nemhogy az alfákra nem jellemző, de a tisztavérűekre pláne nem. Ők nagyon maguknak valóak. Mind jó anyagi háttérrel rendelkeznek, befásultak, s a fajukon kívül másra rá se néznek. Nyilván, fent kell tartani a vérvonalat, de olyan görcsösen ragaszkodnak ehhez a különcséghez, hogy az már fájdalmas. Ők ennyire nem vágynának a szeretetre, amit az igaz társak tudnak megadni egymásnak?

- És eddig hogy tetszik az első munkanapod? – könyökölt az asztalra, én pedig, miután lenyeltem a számban lévő tonhalas szendvicset, válaszoltam is.

- Eddig nagyon tetszik. Még nyugisnak is mondanám. A doktor úr nagyon figyelmes velem, nagyon szépen köszönöm, hogy mellé osztott be engem. – hajoltam meg ültemben, mire a nő nevetni kezdett, s legyintett egyet.

- Ne köszönj semmit, mert én csak beregisztráltalak az állásra. Itt nem én döntöttem, hogy jó leszel-e. Ő választott téged. – mondta, én pedig azt hittem, hogy visszaköpöm a számban lévő szendvicset. – Ne vágj ilyen képet. Ha ilyen szép eredményekkel végez valaki, akkor nem meglepő, hogy egy ilyen jó lehetőséget kap. Ráadásul egy tisztavérűtől. Ő is nemrég végzett, gondolom, úgy akar betanítani téged, hogy az neki a legkényelmesebb legyen. Ha belegondolsz, akkor sokkal időigényesebb ez a módszer, mint valakit, aki már évek óta ebben van és hozzá van szokva a saját, illetve az elődje módszereihez, újratanítani. Nagyobb lenne a káosz, minthogy egy friss húst beengedni ide és úgy formázni, ahogy kedvünk tartja. Jól használja a kezében lévő lapokat. – kacsintott, én pedig lehajtottam vöröslő fejemet. Valamiért annyira zavarba hoz az, amit mondott. Felemelő érzés, hiszen mégis dönthetett volna máshogy, egy tapasztalt valaki, vagy egy dolgos béta mellett. Ám ő engem akart, egy olyan omegát, akinek abszolút semmilyen tapasztalata nincs ebben a szakmában. Akkor viszont tényleg meg kell felelnem neki, hiszen ezek után semmiféle csalódást nem akarok okozni neki. Ekkor azt vettem észre, hogy Ji Kyunghee előttem csettint párat. Fejemet rázva tértem vissza a valóságba, ő pedig az asztalon lévő telefonomra mutatott. – Szerintem vedd fel, valaki nagyon kitartóan keres. – mondta. – Én viszont lassan megyek, mert lejár a szünetem. – nézett a karórájára. – Visszatalálsz? – kérdezte, s miután bólintottam, ő fel is kelt, s a tálcáját megfogva egy köszönés kíséretében el is ment.

Gyorsan kaptam a telefonomért, mielőtt az illető leteszi. Akkor láttam csak, hogy Felix volt az, aki keres. Minden bizonnyal még nálam van, s csak reménykedem abban, hogy nem lesz annyira jószívű, hogy megpróbál vacsorát csinálni. Akkor az első fizetésemet új konyhai eszközökre kell költenem, legalább is jobb esetben. A rosszabbik része az, hogy talán új lakást kellene keresnem.

- Szia! – köszöntem bele a telefonba, miután felvettem a hívást.

- Szia Jimin! Milyen a munka eddig? Hogy tetszik? Ugye nem zavarlak? – hadarta a kérdéseit, s csodálkoztam, hogy nem tört bele a nyelve a kis ausztrál barátomnak.

- Eddig nagyon élvezem. A doktor nagyon kedves velem, és ne aggódj, épp szünetem van. – nyugtattam meg.

- Férfi? Alfa? Helyes? – érdeklődött, én pedig elmosolyodtam. Felix mindig kapna az alkalmon, hogy összeboronáljon valakivel, hiszen nagyon rég nem voltam kapcsolatban, s nyitott se voltam egy felé sem.

- Igen, tisztavérű és... – haraptam ajkaimba. – Nem láttam még az arcát. Maszk volt rajta, viszont a hangja az nagyon tetszik. Mély, de mégis olyan kellemes. – rántottam vállat, mire a vonal másik végéből sikításszerű hangot hallottam. Ilyenkor Felix megkérdőjelezi nálam a valódi hangtónusát.

- Gondolj bele, hogy milyen romantikus lenne, ha összejönnétek! Munka után úgyis leveszi a maszkot, nézd meg az arcát! – bátorított a barátom, de én csak megráztam a fejem, hiába nem láthatta a mozdulataimat.

- Nem, ilyenre ne is gondolj. Kizárólag munkakapcsolatban vagyunk és leszünk is.

- Jó, igen, persze, de az arcát majd nézd meg. – mondta, én pedig biztos voltam abban, hogy nem érdekli az előző, amit mondtam neki. – Na, leteszem, ha hazaérsz akkor vár téged itthon egy kis kaja és ne aggódj, nem én csináltam, hanem rendelni fogok. – szögezte le.

- De ugye nem az én kártyámról? – kérdeztem meg gyorsan. A pénzemet ott a lakbér miatt tartogatom, illetve arra, hogy anyának adjak kölcsön, ha szüksége lenne bármire is.

- Nem, a sajátomról. Milyen kérsz amúgy? – kérdezte meg gyorsan. – Gondolom a hawaiisra rá se nézzek.

- Az nem pizza, azon gyümölcs van. – borzongtam meg. Sosem szerettem az ananászt, semmilyen formátumban nem ettem meg, az illatától pedig egyenest rosszul voltam. – Legyen hagyományos sonkás-kukoricás paradicsomos alappal?

- Rendi, én benne vagyok. – válaszolt boldogan. – Nem tartalak fel tovább! Majd lesd meg a dokit, szia! – tette le, mielőtt bármit is mondhattam volna. Csupán a lassan sötétülő telefonom képernyőjének tudtam elmotyogni egy sziát.

Természetesen én is kíváncsi voltam a doktor kinézetére, viszont nem akartam, hogy Felix ebbe többet gondoljon bele. Nekem semmi olyan szándékom nem volt a doktorral, hogy fel szeretném szedni. Kizárólag munkakapcsolatot szeretnék ápolni vele, ugyanis még a mai napig is úgy állok a dolgokhoz, hogy nem szeretnék összejönni senki olyannal, aki nem az igaz társam. Emellett pedig akkor is ki fogok tartani, ha a férfi olyan helyes lesz, hogy heat nélkül is remegni fog miatta a lunám.

Az órámra pillantva gyorsan befejeztem a szendvicsemet, hiszen lassan vissza kellett mennem. Nem volt olyan messze a hely, viszont nem akartam kapkodni a végén, szóval inkább időben elindulok, s kényelmes tempóban visszasétálok. Néhány ápolónő megnézett magának, s összesúgtak a hátam mögött. Egy-két mondatot el is csíptem, miszerint én vagyok az, aki Dr. Jeon asszisztense lett. Valamiért büszkeséggel töltött el, mintsem szégyennel. Nem éreztem kínosan magamat, mivel nekem ez dicsőség volt. Már csak azt kellett elintéznem, hogy a végén ne az legyen, hogy kirúgnak, mert nem végzem rendesen a munkámat.

Pár ember viszont kedvesen köszöntött engem, ami viszont jól esett. Voltak aranyos, illetve kissé durvább ápolók is. Az orvosok se néztek rám megvető szemekkel szerencsére. Nem én vagyok az egyedüli omega az épületben, rajtam kívül még vagyunk páran, de tény, hogy többségében béták és alfák uralták a helyet. Az viszont tényleg megnyugtatott, hogy az én fajtám is megtalálható volt elszórva a kórházban, mint dolgozó emberek.

Mikor visszaértem, a doktor még nem volt bent. Szerencsére kaptam kulcsot, így be tudtam menni, viszont előtte szóltam a folyosón lévő pácienseknek, hogy várjanak még egy kicsit, hamarosan érkezik a doki is. Mindezek ellenére voltak olyanok, akik nem időpontra jöttek, csupán kérni akartak. Telefonon nem tudták elintézni, ezért csak beszaladtam a helyiségbe, kihoztam a határidőnaplót, amit Dr. Jeon vezetett, s merészkedtem beleírni. Elkértem a fiatal omega elérhetőségeit, s egyenlőre a következő hónap negyedik napjára írtam be őt délután fél egyre. Ha ez változna, akkor felkeresem, s a doktorral egyeztetett időpontra fogom behívni őt.

Közben ő is megérkezett, s már a maszk is rajta volt. Kedvesen üdvözölt mindenkit, engem pedig udvariasan maga elé engedett, ami meglepett, hiszen én automatikusan álltam félre, amint megláttam. Rangban felettem áll. Én a legalján voltam, míg ő a legtetején, s nálam ez a megmozdulás teljesen természetes volt. Viszont az ő részéről nem. Ez pedig ténylegesen kisebb csodálatot varázsolt az arcomra. Ő sem másabb, mint a társai, csupán tanult volt, s intelligens, ez pedig elegendő volt ahhoz, hogy kicsit megváltozzon a véleményem a tisztavérűekről.

Azonnal a helyemre ültem, s ismét bejelentkeztem a gépbe, amit kikapcsoltam, mielőtt ebédelni mentünk volna. Jeon is levette a fogasról a fehér köpenyét, s magára kapta. Jól állt neki, meg kell hagyni. Bár nem láttam az arcát, magának az alfának a kiállása igenis vonzó volt. Magas volt, széles vállakkal és keskeny csípővel. Talán még Yunhótól is magasabb. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy magasabb, mint Yunho. A hangja is kellemesen mély volt, s mindenkivel figyelmes volt, kedves. Tényleg egy igazi orvos, aki csak jót akar másoknak.

Gyorsan elmondtam neki, hogy mit beszéltem azzal, aki időpontot kért. Rábólintott a dologra, s meg is dicsért, miszerint jól végeztem a dolgomat, s talpraesett is vagyok. Csak úgy dagadt a mellkasom a büszkeségtől.

Hamarosan ismét elkezdődött a munka. Nem volt megállás, rengetegen jöttek délutánra, még többen, mint reggel. Folyamatosan a monitoron tartottam a szemem, le sem vettem onnan, kivéve, amikor receptet kellett kitölteni. Dr. Jeon már csak aláírni jött oda. Nem mondom, elég sok volt. Ahhoz képest, hogy délelőtt nem voltam fáradt, most már eléggé az voltam. A hátam se volt hozzászokva ahhoz, hogy ennyi órán át ültek, s görnyedjek egy gép előtt. Az iskolában azért minden óra után volt szünet, de itt nem. Már nem tudtam hogyan elhelyezkedni. Fájt a fenekem és a hátam is.

Mikor felkeltem a székből, egy nyöszörgés kíséretében nyújtottam ki elgémberedett végtagjaimat. Előre félek, hogy a szemem romlani fog. Szemüveges vagyok már egészen általános óta. Szerencsére nem túlzottan rossz, viszont nem is akar javulni. Általában kontaktlencsét hordok, mert a szemüvegben annyira okoskodónak tűnök, hogy még magamat is idegesítem. Viszont, ha szükséghelyzet van, akkor felveszem.

- Hát ez húzós nap volt. – mondtam egy lágy mosollyal a doktorra nézve, aki a hatalmas monitort kapcsolta ki, s törölte le az ágyat, majd fertőtlenítette le.

- Egész jól bírtad. – bólintott, én pedig minden bátorságom összeszedve mellé lépdeltem, s hozzá hasonlóan a használt eszközöket kezdtem tisztogatni. – Látom a vasárnap elég volt, hogy kijózanodj. – mondta hirtelen pár perces csönd után, mely közénk telepedett le, akárcsak csúf köd, én pedig hirtelen fagytam le. Az összes vér az arcomba futott, s még a számat is eltátottam.

- Honnan...? – kaptam felé rémült tekintetem. Egy kuncogást hallatott, s teljes testével felém fordulva levette magáról a maszkot. A szemem majd kiugrott a helyéről, s még az erő is kiment a lábaimból. Muszáj voltam megkapaszkodni az ágyban, mivel biztos, hogy elestem volna, olyan hirtelen ért ez az egész.

- Nem gondoltam volna, hogy ismét találkozom azzal a kókusz illatú omegával, aki csak úgy lekapott egy bulin, bele se gondolva a következményekbe. – lépett közelebb, s támaszkodott meg az ágyban, méghozzá a derekam két oldalánál, ezzel elzárva az összes menekülési esélyemet.

Ne aggódj, én se gondoltam volna, hogy olyan peches vagyok, hogy az élet ismét összehoz veled, alfa.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Befutottam ezzel a résszel is! Nagyon szépen köszönöm mindenki türelmét és megértését🥰 Szerencsére ma már jobban voltam, nagyjából kipihentem magam, úgyhogy semmi akadálya nem volt annak, hogy befejezzem a fejezet írását♥️♥️♥️

Néhány embert sikerült összezavarnom az előzőben, de most kiderült, Jungkook volt az a személy, akit Jimin lekapott😌

Szerintetek mit fog csinálni az alfa?😳 Azért Chim most elég nagy bajban van🤭

Hogy vagytok? Milyen eddig a szünet?♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook