Nem is tudom, hogy hány pohárnál tartottunk. Nem szívesen kevertem az italokat, egyszer történt meg mindössze, hogy kipróbáltam, de olyan rosszul voltam utána, hogy megesküdtem, hogy soha többet nem teszek ilyen butaságot. Viszont most nem tudtam, hogy melyik micsoda. Csak ittam, aminek édesebb íze volt.

Yunhónak már néha tényleg ki kellett vennie az üveget a kezemből, de amikor nem figyelt, mindig lenyúltam egyet az asztalról, s belekortyoltam. Megjegyeztem, hogy amelyiknek zöld az üvege, s bordó papír van rajta, az finom. Eleinte epres íze volt, viszont a végére már nem igazán éreztem ezt, csupán annyit tudtam mondani, hogy édes és jó.

- Egyébként... – dülöngélt az asztalnál Felix, mire Soojin megfogta őt, nehogy elessen. Nem mintha olyan nagyot zuhant volna, csupán a feneke találkozott volna a fotellel. – Még nem kell hánynom, de táncolni akarok egy szendviccsel. – mondta halál komolyan, mire Yeonjun azonnal bólogatni kezdett, miszerint ő is szeretne. – Nem is, egy hot doggal akarok! Egy virslivel! – kiáltotta, nekem pedig ráncba szaladt a homlokom. Nem értettem, hogy hogyan jött ide mindez.

- Szerintem te kicsit sokat ittál. – nevetett a lány, s megpróbálta leültetni az omegát, de ő csak lerázta magáról a finom kezeket.

- Nem, én akarok lenni a felvágott szendvics! – rázta a fejét hevesen.

- Jó, rendben, de most ülj le, mielőtt az asztal közepére hánysz. Inkább a padlóra érkezzen. – próbálkozott ismét a lány, de a fiú hajthatatlan volt.

- Nem érted? – ragadta meg Soojin felsőjét, s hajolt hozzá közelebb. – Nekem egy alfa kell, Soojin, én ki vagyok éhezve egyre. – mondta komolyan, mire mindannyian lefagytunk, s bennem még az is megfordult, hogy talán most következik a heat időszaka Felixnek, viszont azonnal letettem erről, hiszen nemrég lett vége neki. Ezt is azért tudom ilyen jól, mert olyankor én viszek neki mindent házhoz, mivel nem akar kimászni a lakásából. Ez fordítva is igaz, viszont mihelyt elkezdek dolgozni, kénytelen leszek szagelnyomókat szedni, s valahogy megbirkózni a láz adta fájdalommal.

- Szerintem kiviszem kicsit levegőzni. – mondta a lány, s ezúttal inkább kifelé kezdte rángatni őt. Alapesetben kínosan érezném magam, mert valahogy azok a bizonyos omegás dolgok kellemetlenül érintenek, eléggé személyes dolgok, viszont most csak nevetni tudtam a helyzeten. Látszott, hogy volt bennem egy löket.

Egy párszor fel is keltem táncolni, bár annyi eszem volt, hogy idegenekkel nem álltam le. Mondjuk Yunho végig mellettem volt, s együtt roptuk. Nem ráztam úgy, mint egy szégyentelen valaki, de olykor-olykor én is jobban beleadtam, amit tudtam.

Éreztem, hogy ég az arcom, nem csak az alkohol miatt, hanem a sok mozgás is okozója is volt ennek, ugyanakkor az embertömeg miatti fülledt levegő. Bár lihegtem, s ténylegesen kimelegedtem, nagyon jó kedvem volt. Továbbra is felhőtlennek éreztem magam, s úgy tele voltam energiával, mint még soha. Felixszel is visszajött a csapatunk egyetlen női tagja. Úgy nézett ki, hogy kissé lenyugodott az omegatársam. Ám őt felváltotta Yunho, aki rosszullétre hivatkozva próbálta átvágni magát a tömegen, hogy kijusson, esetleg el a mosdóba.

Én is addig letettem a hátsómat, s a tálkában lévő salátához nyúltam, hogy kivehessek belőle egy kicsit. Nem tudom, hogy pontosan hány óra lehetett, de az biztos, hogy már éjfél is elmúlhatott. Sokáig terveztünk maradni, hiszen végre én is itt vagyok, viszont tekintve, hogy Yeonjun az asztalon fekszik lehajtott fejjel, Felix kezdi elveszíteni az önkontrollt, s Yunho is rosszul lett, nem hiszem, hogy olyan hosszú ideig itt leszünk még.

Egyébként nagyon jól indult minden. Lehet, hogy picit túl sok volt az alapozás, főleg, hogy nagyon sokat beszélgettünk. Voltak olyanok, akikkel régen találkoztam, s amíg társalogtunk, egymás hogylétéről érdeklődtünk, addig fogytak az italok. Most, hogy picit mozogtunk, picit jobban lettem én is. Igaz, nem ittam annyit, mint a többiek, akik mindent kevertek mindennel. Szerintem Yunho is emiatt lett rosszul. Nem is értettem, hogy miért csinálja ezt, amikor már egy párszor elmondta, hogy nem bírja az alkoholt. Lehet, hogy azért, mert látta, hogy én omegaként jobban elvagyok vele? Náluk nagyon megy ez a bizonyos versenyzés, szóval elképzelhető, hogy ez áll a háttérben, főleg, hogy nála nem is erősködtek, míg nekem muszáj volt iszogatnom, mert másképp Felix lenyomta volna a torkomon az egész whiskey-es üveget. Eleve utálom azt az italt, nekem nem jött be, beteg is voltam utána másnap, de ő szereti.

- Sikerült lenyugodnod? – kérdeztem a barátomat, aki helyett Soojin válaszolt helyeslően. – Akkor jó. – bólintottam. – Szerintem Yeonjunnal is ki kellene menni, már egy ideje nem mozdult meg.

- Nincs gáz, szerintem alszik. – legyintett a lány.

- Ilyen zajban? – ráncoltam a szemöldököm.

- Yunho szerint bárhol képes beadni a szunyát. Most pedig rendesen leitta magát, szerintem elképzelhető. – rántott vállat, s egy pohárért nyúlt, hogy töltsön magának valamiből. – Egyébként mi történt, amíg nem voltunk? Sikerült felszedned valakit a vad éneddel? – harapott vörös ajkaiba, én pedig elnevettem magam.

- Végig Yunhoval táncoltam. Nem jött a közelembe senki és én se próbálkoztam. – rántottam vállat.

- Elegem van! – csapott az asztalra Felix, aki úgy tűnik, hogy visszanyerte a beszélőképességét. – Oldódj már fel egy kicsit, Jimin. Ez az első bulid hosszú idők óta, egy jó darabig pedig nem lesz semmi, mert dolgozol. – forgatta meg fátyolos szemeit. – Menj oda szépen egy alfához és legalább táncolj vele.

- Ez kezd érdekes lenni. – hajolt közelebb a lány is, aki végig vigyorgott. Persze én csak nagy szemekkel néztem őket, s nem akartam elhinni, hogy komolyan képesek voltak szövetkezni ellenem.

- Most nincs itt Yunho, aki mindenkire rámorogjon, aki csak rád néz! Emeld fel szépen a kis popsidat és táncolj valakivel. Sőt! Tudod mit?! Rúgj ki a hámból. Mindig te voltál a jófiú, aki mindenben jeleskedik, magatartásban és tanulmányi átlagban is. Most szeretném látni a rosszabb éned. Mutasd meg, legalább egyszer. – váltott teljesen komolyra, s nézett rám. Én Soojinra kaptam a tekintetem, de ő csak bólogatott, miszerint teljesen egy véleményen vannak Felixszel, s szerinte is legalább egyszer nekem is rossznak kellene lennem, nem pedig prűdnek. – Vannak itt jó alfák is. Mit szólsz... – nézett szét, s mikor megakadt a szeme valakin, rá is mutatott. – Mit szólsz hozzá? Jól néz ki, úgy tűnik, hogy egyedül jött, szerintem nem bánná, ha egy csinos omega megédesítené az estéjét.

A férfira vezettem a tekintetem. Valóban jól nézett ki. Sötét haja volt, a testalkata szálkás volt. A csípője keskeny, a vállai pedig szélesek. Az arca pedig egyszerre volt férfias, de közben gyermeki is. El sem tudtam dönteni, hogy hány éves lehet. Az én koromhoz közel, de azt, hogy pontosan mennyi, azt nem tudtam megmondani. Tényleg iszonyatosan helyes volt, de ez nekem még részegen is soknak bizonyult.

- Talán... Talán a táncba megyek bele. – mondtam. Bár még így is nagyon el kellett gondolkodnom ezen, hiszen biztos, hogy nem fogom tudni felkérni. Nem menne, egyszerűen leblokkolnék szerintem, ha elé állnék.

- Nem, ebből nem engedek. – rázta a fejét, majd a férfire nézett, s elgondolkodott. – Kapd le őt. – mondta ki, én pedig annyira meglepődtem, hogy a számban lévő italt ki is köptem, s köhögni kezdtem. – Komolyan gondoltam! Menj már, egyszer élünk! – hajolt közelebb.

Én akkor sem akarom, ebben az egy életemben sem.

- Gyerünk, Jimin! Semmi baj nem lesz. Mi itt vagyunk, ha bármit akar csinálni, akkor majd mi leállítjuk. Vagyis... Én, mert Felix maximum arra lesz jó, hogy valaki sírjon is a mai estén. – ingatta a fejét, viszont a részeg barátomat nem érdekelték a szavak, hűségesen bólogatott. Szerintem a második felét fel se fogta. – Menj már! Addig, amíg nincs itt Yunho. – kelt fel, s kezdett el kitolni. Kétségbeesetten néztem az utolsó mentsváramra, azaz Yeonjunra, de ő meg se moccant. Nyugodtan pihengetett tovább, s még az is megfordult a fejemben, hogy már meghalt.

Nagyot nyeltem, s remegő lábakkal, minden magabiztosságom elveszítve indultam el a férfi felé. Hátra-hátrapillantottam, de a többiek csak kíváncsian néztek. Még Soojin barátja is, aki bár nem szólalt meg, tudom, hogy a többiek mellett áll. Reménykedtem benne, hogy meggondolják magukat, de később erre semmi esélyt nem láttam.

Annyira nem figyeltem a lábam elé, mivel őket bámultam, hogy neki is mentem valakinek. Majdnem fenékre estem, de az illető még időben a karom után nyúlt, s megmentett attól, hogy közel érezzem magam a padlóhoz. Rá is pillantottam azonnal, s az állam leesett, mikor realizáltam, hogy ez az a férfi, akit nekem le kellene kapnom, csak azért, mert a többiek szerint prűd vagyok.

Közelebbről még helyesebb...

- Minden rendben? – kérdezte meg.

Mély hangjára szinte megborzongtam. Mély volt, kissé mégis annyira kellemes, hogy szinte simogatta a hallójáratomat melódiája. Fekete szemeivel engem nézett. Érdeklődő volt, kíváncsi, s még mindig a csuklómat fogta, viszont már lágyabban, hiszen végre én is biztos lábakon álltam. Kókuszos illatom automatikusan felerősödött, ahogy a zavarom is előjött. Szerencsére eleve pirospozsgás arccal jöttem ide, s szerintem a vörös színt már nehezen tudnám tetőzni. Csupán kínosan elnevettem magam, s kihúztam a mancsom az övéből.

- Nem... Vagyis! Igen. – pislogtam nagyokat. – Csak picit többet ittam a kelleténél, azt hiszem. – simítottam a tarkómra, mire a férfi elmosolyodott, s végre kihúzta magát. Apám, ő még Yunhótól is magasabb...

- Akkor örülök, hogy jól vagy. Együtt vagy valakivel? Mert ha nem zavarna, akkor felkérnélek egy táncra. – nyújtotta felém ismét nagy tenyerét, én pedig idétlenül, s zavartan nevettem fel.

- Igen... Vagyis! Nem. – égettem be magam ismét, s fejben legalább négy pofont lekevertem magamnak, hogy kissé észhez térjek. – Nincs velem senki. Szívesen táncolnék veled. – mondtam ezúttal normálisan, s még én is meglepődtem magamon. Ritka alkalom, amikor Park Jimin ki tud nyögni egy épkézláb mondatot egy helyes alfa előtt...

El is fogadtam a kezét, ő pedig közelebb húzott magához. Nagyot nyeltem, de zavartan elmosolyodtam, s megpróbáltam felnézni rá, viszont mihelyt találkozott a tekintetünk, el is kaptam róla. Basszus, akkora hülyeségre készülök, hogy az már lassacskán szégyen lesz. Kihasználom ezt a férfit, csak azért, hogy ne hívjanak prűdnek. Ráadásul részeg vagyok, egy részeg omega, aki rá fog mászni egy alfára, aki ráadásul kedves is volt vele. Mit fog gondolni rólam? Mondjuk teljesen mindegy, hiszen úgysem találkozunk többé.

Ahogy táncoltunk, többször is hátratekintettem. Felix és Soojin le sem vették rólunk a szemüket, hiába reménykedtem ebben, s így minden kicsiny szikrát elvesztettem, ami a menekülés iránti izgalmam tüzéből pattant. A most játszott zene sem gyors volt, sokkal inkább lassú, ami a pillanathoz illett volna, de én nem akartam megtenni. Nem az alfa külsejével volt baj, mert jól nézett ki, már túlontúl jól, viszont úgy gondoltam, hogy ehhez még én sem vagyok elég részeg.

Ám, amikor fordultunk, így egyenest a barátaimra tudtam nézni, láttam, ahogy a kezükkel próbálnak noszogatni, hogy tegyem már meg. Tökéletes alkalom adódott, de én nem mertem lépni. Mindketten kissé idegesek voltak, nekem pedig csak egy dolog járt a fejemben, mégpedig az, hogy prűd vagyok. Felix sosem volt olyan nagyszájú, mint én, mindig ő volt kettőnk közül az aranyosabb, mégis mert élni, s élvezni az életet. Elfogadta, ha vannak hibái, s olykor ő maga választotta a rosszabb utat, nem is törődött a következményekkel, míg én ennek az ellentéte voltam. Semmi rosszat nem tettem, meg se próbáltam, igyekeztem úgy kerülni, mint a tüzet, ami bármikor sebet ejthet rajtam. Ebből pedig elég volt. Legalább a ma este legyek más, egy kicsit bátrabb, merészebb. Elő akartam hozni azt az énem, akit mindig elnyomásban tartottam, akit elítéltem, s a legerősebb láncot vertem csuklói köré. Viszont ezúttal magamtól akartam átadni neki a kulcsot, hogy szabad lehessen. Legalább egy kicsiny ideig éljen.

Én is ezt akartam. Kiszakadni abból a burokból, abból a posztból, ahova az élet besorolt. Omegaként nem rendelkeztem az alapvető jogokkal. Korántsem tehettem meg azt, amit az alfák. Az omegák arra lettek teremtve, hogy lessék az uraik kívánságát, teljesítsék azokat, gyereket szüljenek és neveljenek. Nem lehetett visszaszólni, véleményt nyilvánítani egy alfának. Egy olyan rabnak éreztem magam, aki szabadon járt-kelt, mégis az élet adta lehetőségek ajtói mind csukva voltak előtte. Egytől egyig. Ezúttal én akartam az egyiket berúgni, s minden rám vonatkozó szabályt elfelejtve átlépni a küszöböt.

- Mégis vagy valakivel? Nagyon nézel ott valamit... – mondta a férfi, s a háta mögé is akart pillantani, de én ekkor a válláról az arcára helyeztem a mancsaimat, s visszafordítottam a fejét. Meglepődött, de nem annyira, mint a következő tettemen. Lábujjhegyre állva minden ellenző, fejben ordító gondolatot kizárva húztam őt még lejjebb, s érintettem össze az ajkainkat.

Sosem éreztem még ilyet. A szívem hevesen vert az izgalomtól, amit valószínűleg a szabályszegés okozott. Erre tudtam magyarázatot, viszont a lunám mintha hirtelen felnyitotta volna a szemét. Az egész olyan érdekes volt, megmagyarázhatatlan. A hév, amivel puháira martam, visszatérni látszott, viszont én távolodni akartam. Egy csókról volt szó, nem arról, hogy milyen. Nem kellett nyelves, vagy hasonlók. Már így is zavarodott voltam, s nem értettem, a lunámat, aki hirtelen megőrülve többet, s többet akart az alfából.

El is akartam lépni, viszont erősen, követelőzően fogott derekamra, s tartott ott. Az én ártatlan csókomból, avagy puszimból egy teljesen mást varázsolt. Olyan volt, mint ő; akaratos, s heves. Mozgatta is ajkait, s nyelvét is erőszakosan áttolta, én pedig akármennyire nem akartam, képtelen voltam csupán állni ott és nem viszonozni, s elfogadni kecses tangóját. Azt a vad, tüzes táncot, ami még az én arcomra is képes pírt hozni, s elérni azt, hogy leverjen a víz, kókuszos illatom pedig egy pillanat alatt felerősödjön.

Mellkasán feszülő ingére markoltam, s megremegtem karjaiban. Olyan szintű dominancia áradt belőle, hogy a lunám szinte meghunyászkodott mellette, s csak távolról merte kémlelni a farkast, a vadat, ami őt áldozatként kezelte. Mégsem akart elfutni, hiába lett volna lehetősége rá. Inkább maradt, nem tántorgott meg, ez pedig megijesztett.

Erőt kifejtve, arrébb toltam őt. Engedett nekem, ez pedig bár meglepett, örömmel töltött el, míg belső énem mintha csalódott lenne. Lihegve a forró, s vadító csókcsatánk után, lassan emeltem fel a tekintetem. Még így is nagyon közel volt hozzám, ez pedig rettentően zavarba hozott, annyira, hogy hirtelen megszólalni sem tudtam, pedig úgy éreztem, hogy tartozok neki egy magyarázattal. A zene ekkor ért véget, s kisebb csend is lett. Csupán az embertömeg, akik még a parketten voltak, ők zajongtak.

Kezemet izmos mellkasán végigvezettem, simogattam őt, egészen a tarkójáig, hogy ismét lehúzzam. Nem is ellenkezett, hagyta magát, s valószínűleg azt hitte, hogy ismét kezdeményezni szeretnék, ám én kikerültem édes ajkait, s a füléhez hajoltam.

- Köszönöm a táncot. – mondtam, s ellépve tőle, remegő lábakkal indultam meg a barátaim felé.

▫️➰➰➰▫️

Hello Sütikék! Itt is az új rész🥰🥰🥰 Most picit hamarabb hoztam, hiszen hamarosan nyár, most nekem is picit több időm van szerencsére. Van egy-két olyan tanárom, akivel még holnap dogát írunk (xd), de szerencsére olyan is akad, aki már tojik az egészre. Őket innen is puszilom😂👋

Na ilyen hamar se volt még csókjelenet a könyveimben😹 Mit gondoltok?😋

Nagyon hihetetlen dolog történt! Ilyen még sosem volt velem, hogy ilyen hamar meglegyen az 1k az egyik könyvemen. Eszméletlen boldog voltam miatta, hogy nagy az érdeklődés, mivel nagyon bizonytalan voltam eleinte. Ez egy nehéz au, sokak gyomra nem is tudja befogadni az ilyet, de örülök, hogy belém fektettétek a bizalmatokat és ehhez a történethez is pozitívan álltok hozzá, ami a statisztikákon is látszik🥰♥️

Hogy vagytok?♥️🥰🥰🥰

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook