Mikor végeztem a fürdéssel, végre felfrissülve és kicsit megkönnyebbülve tértem vissza a srácok közé, mintha az eddig terhelő gondok eltűntek volna a lefolyóban. Amivel ezután kellett még megküzdenem, az Martin és Chris megrögzött bámészkodása volt, mivel úgy mustráltak engem, mintha eddig nem találkoztunk volna, mégis valahogyan a lakásukba kerültem anélkül, hogy ők ezt észrevették. Egyértelműen a furcsa hálóöltözékem tehetett erről, mert az orosz srác szürke és három számmal nagyobb pólója, valamint a bátyám megszaggatott, sötét melegítője egészen különös külsőt adott nekem. Úgy fordultam, hogy a lehető legkevesebbet lehessen látni belőlem és még csak véletlenül sem szerettem volna, ha ismét eszembe jutnak a szörnyű emlékképek Ryan és a haverjai erőszakoskodásáról.

- Megtennétek, hogy egy percre leveszitek rólam a szemeiteket! – kértem ki bosszúsan, mire Chris engedelmesen el is fordította a fejét.

- Nem értem, miért szégyenlősködsz. – mondta mosollyal a szája szélében Martin. – Tök jól áll.

Enyhén túlzott bókjára én is elvigyorodtam, majd szemeimmel nemsokára Nathanielt kezdtem keresni a már kissé megnyugodott és vidámabb légkörben. A szőke fiú Alison ágyában húzta a lóbőrt a fal felé fordulva és nyakig betakarózva, így esélyem sem adódott, hogy jó éjszakát kívánjak neki. Keserűen elhúztam a számat, de igazából örültem annak, hogy legalább végre pihenhet egy keveset.

- Ma én alszom Chrisszel a matracokon. – szólalt fel ismét a bátyám, mire visszavezettem rá a tekintetemet. – Te és Alison pedig egymás mellett majd, csak kihúzom nektek a kanapét, hogy kényelmesen elférjetek.

Az arcizmaim összerándultak a meglepődöttségtől, mikor ezt Martin ki merészelte mondani. Elvégre biztosan tudta, hogy én és Alison ki nem állhatjuk egymást. Jobban mondva, valójában csak ő utált engem valamiért, de ez már éppen elég indok volt arra, hogy ne kelljen egy ágyban végigszenvednünk az éjszakát.

A lányra néztem, aki a kanapé szélében ücsörgött és igen magányosnak tűnt. Letört volt, minden bizonnyal a bátyámmal való vitája miatt, és rossz volt látni, amiért ennyire nyugtalanítja ez a kis veszekedés.

Megsajnáltam, nem tehettem róla és, bár senki nem kérte, úgy éreztem, illendő lenne jót tennem vele. Egyrészt, mert szerettem volna, ha jobban kijövünk és ehhez nekem kellett a legtöbbet bizonyítanom, másrészt pedig, mert véletlenül sem akartam, hogy megint miattam legyenek felesleges viták generálva.

- Mi lenne, ha inkább te aludnál Alisonnal a kanapén? – kérdeztem visszafordulva Martin felé, aki ismét egy cigarettát akart éppen meggyújtani, az ötletem pedig derült égből villámcsapásként érte. – Az a te helyed, nem igaz? Alison pedig ki lett túrva a saját ágyából, ráadásul most még Josh sincs itthon. Miért ne aludhatnék én a földön?

- Felejtsd is el, hogy a vendégemként majd odalent alszol, ráadásul Chris mellett! – makacskodott Martin a fejét csóválva. – Már eldöntöttem és mindenki egyetértett. Különben is csak ezt az egy éjszakát kell kibírnunk, de Nathanielnek most muszáj rendesen kipihennie magát. Valamit muszáj volt variálni.

A fivérem ezzel lezártnak tekintette a témát és végre rágyújthatott arra a szálra, aminek a vége már egy ideje a szájában táncolt. Csalódottan néztem ekkor Alisonra, aki úgy bámult fel rám, mintha angyalt látna a helyemben és hiába kerestem és próbáltam kiolvasni a tekintetéből, nem volt már benne az az ellentmondás, hogy nincs szüksége a jótékony viselkedésemre. Inkább hálás volt, de azt sem mondta egy szóval sem.

- Mindjárt jövök. – mondta végül és felállt a kanapéról, majd besétált mellettem egyenest a fürdőbe.

Martin végigkövette a mozdulatsorát a szemeivel, mintha minden esetleges balesettől óvni akarná. Kezdett egyre jobban foglalkoztatni engem a lány és a bátyám között húzódó, különös kapcsolat, amit hiába igyekeztem, egyszerűen képtelen voltam megérteni. Hol veszekedtek, hol pedig a részeg örömökben táncolva ki sem szálltak a másik karjaiból, ha pedig sikerült is éppen megbántaniuk egymást, akkor is igen hamar találtak egy frappáns megoldást a békülésre. Mintha nem bírták volna ki hosszútávon, hogy sokáig haragban legyenek, de egyik sem akart különösebben többet a másiktól szimpla barátságnál. Tipikus se veled, se nélküled kapcsolatot láttam az egész mögött.

Ameddig Alison a fürdőben készülődött az alváshoz, addig a fiúk megcsinálták nekünk a fekhelyet. Természetesen én is segédkeztem ebben, szépen átköltöztettem a lány ágyneműjét a kihúzható kanapéra, felkerült rá egy egérrágta huzat is, valamint én is meg lettem ajándékozva a bátyám vastag pokrócával és kemény párnájával.

- Szép álmokat, fiúk! – köszönt el aznapra Alison a srácoktól, mikor kiért a fürdőből már hálóruhába átöltözve, ami számára egy snassz, fekete póló volt csupán, alul pedig egyedül a fehérneműje takarta.

- Neked is! – szólt vissza Martin és végleg elnyomta a csikkjét a konzervdobozban.

Befészkeltem magam a takaró alá, míg a bátyám szépen elvándorolt Nathanielék matracáig. Chris már a sarok felé fordulva próbált szundítani, Martin pedig leült a fekhely végébe és hátát a hideg falnak döntve merengett maga elé, a semmibe. Sötét volt a szobában, minden úszott a fekete színekben és az egymás után kánonban zenélő szuszogásokon kívül nem lehetett hallani semmi mást.

Alison és én elfordultunk a másiktól. Ő a fürdőajtóval és a mellette heverő kályhával, én pedig a konyhasarok lelógó ajtajaival szemeztem.

- Jó éjt, Alison! – pusmogtam oda neki halkan, hogy egyedül csak ő hallhassa, de meg sem lepődtem, hogy nem kapok feleletet.

Mindezek ellenére elfojtottam magamban egy mosolyt, miközben az engem körülölelő csendet és nyugalmat éreztem megtelepedni. Valahogy olyan varázslatos volt azon az elnyűtt, koszos és kényelmetlen díványon feküdni a szoba alig 18 fokos melegében, nyakig betakarózva és tudva, hogy a hátam mögött egy rakás, velem körülbelül egykorú, megsebzett fiatal alszik. Épp olyan volt ez, mint amilyet egy lány koleszszobának elképzeltem egyetemi éveim előtt. Nem is... ez sokkal jobb volt annál.

- Neked is! – hallottam meg végül Alison halk hangját mellőlem, ami megkönnyebbítő döbbenettel ért.

Újabb mosoly követte ezt a részemről és végre úgy vettem észre, fejlődést értem el a kapcsolatunk kiépítésében. Szentül meg voltam róla győződve, hogy aznap este nem kapok választ a lánytól, de mégis sikerült kipréselnie magából egyet.

Hiába töltötte el melegséggel a szívem a gondolat, még mindig a sötét és zord emlékképek kínoztak. Féltem lehunyni a szemeim, mert attól rettegtem, magam előtt fogom látni Mason Blackwellnek és bandájának mosolygó arcát, amitől szinte borsódzott a hátam is. Elvégre még éppen, hogy csak megúsztam a kellemetlenebb baleseteket, mondhatni, borotvaélen táncolt az életem.

Alig bírtam aznap este elaludni, pedig bőven elmúlt éjfél is, mire nagynehezen ágyba kerültem. Szerettem volna minél hamarabb álomba szenderedni és kipihenni a fáradalmaimat, hiába nem várt rám holnap reggel a munka. Arra viszont mérget mertem volna venni, hogy a bátyám egy szemhunyásnyit sem aludt, hanem az idegtől és a tanácstalanságtól egész este virrasztott.

­­­🕜●🕒●🕠●🕢

A tűzhelyen, egy kis lábosban forrt a víz, alatta pedig a gázrózsa lángjai kéken táncoltak. A felszín tetején felbukkanó buborékokat a bátyám figyelte az edény fölé magasodva, mintha lesben várna a megfelelő pillanatra valamihez.

Lomhán pislogtam egy párat, mire az elmosódott látképem végre kitisztult, de összegyógyult szemeim rettenetesen fájtak. A tegnap esti sírásom miatt még mindig el volt dugulva az orrom, az arcizmaim feszültek és kemények voltak, a szemgolyóim pedig lázban égtek.

Egy ideig csak mélabúsan figyeltem, miként bámulja a fivérem önfeledten azt a lábast, majd hamarosan rávettem magam, hogy hangot adjak ki fájó torkomon.

- Martin. – suttogtam neki oda kíváncsiságból, mert meg akartam tudni, hallgat-e az igazi nevére.

Sajnos semmit nem szólt, épp ahogy vártam. Felötlött bennem, hogy lehet, csak azért, mert túl halk voltam és nem is hallotta, hogy megszólítom, de nem akartam újra megpróbálni. Egyszerűen csak el kellett fogadnom, hogy Martin Wilson, a bátyámat, akit én felkutatni jöttem nemrég Bostonba, William Becker megölte.

- Will! – próbálkoztam ezúttal az általa kedvelt álnevével, csupán egy fokkal hangosabban az előbbinél, mire hajlandó volt felém nézni.

Igen... tényleg halott.

- Oh, jó reggelt, álomszuszék! – köszönt mosolyogva, amint meglátott engem a reggeli hajzatommal és fásult arcommal. – Felkeltettelek?

Enyhén elhúztam a számat az újabb becenevére.

- Jó reggelt! – köszöntem én is hasonlóképp, csak kevesebb vidámságot csempészve az elenyésző hangomba. – Mennyi az idő?

- Fél 8. – felelte Martin lazán, majd visszafordult a bugyborékoló vízhez, amit levett a tűzről. – Hogy aludtál?

- Minden rugót megéreztem ezen az ezeréves vacakon. – morogtam, miközben megpróbáltam felkelni a helyemről. – Hogy vagy képes ezen aludni?

- Csak rutin kérdése. – kuncogott fel halkan. – Kérsz kávét?

- Mi? Nektek olyanotok is van? – néztem fel rá csodálkozva.

- Igen, még egy kevés, de jut neked is. Ha már reggelivel nem kínálhatlak. – mondta már valamivel kesernyésebben.

Nem kommentáltam ezt már semmivel, csak csendben emésztettem magamban a kedvességét, hogy minél több pozitív energiát tudhassak elraktározni arra a napra. Még mindig nagyon rosszul éreztem magam a tegnapi traumák miatt és teljesen magam alatt voltam, mikor egyszerre, hirtelen minden szörnyű emlék és érzés elárasztott.

Óvatosan fordítottam el a fejemet Alison ágyának irányába, melyen még mindig Nathaniel szunyókált a fal felé fordulva. Valamiért nem hatott rám megnyugtatóan ez a látvány most. Újból feléledt bennem a bűntudat, bár abban már biztos lehettem, hogy a srác teljesen fel fog épülni hamarosan, hiszen biztonságban van.

- Nate még alszik. – jegyezte meg a bátyám, amint észrevette, hogy a szőke fiút bámulom, én pedig ijedten kaptam rá vissza a tekintetem. – Nehéz napotok volt tegnap, úgyhogy ne ébresszétek még fel Alisonnal. Had aludja ki magát.

Az emlegetett lánynak csupán hűlt helyét találtam magam mellett, ezért sürgősen kezdtem felkutatni őt a szemeimmel, azonban senkit nem találtam a szobában, aki rá hasonlított volna, így feltételeztem, hogy a fürdőszobában tollászkodik. Chris a szemközt elhelyezett ruhásszekrény előtt állva öltözködött gondosan, mintha készülne valamerre, de nehezen olvastam a mozdulataiból. A lábai előtt heverő, üres matracról annak tulajdonosa, Josh jutott eszembe, aki már a tegnap éjszakát is Danielékkel töltötte. Egészen idáig nem aggódtam olyan nagyon a srácért, mert a többi haverja társaságát is élvezi, de mindazok után, hogy megtudtam, milyen dolgokat szív, egyre csak nőtt bennem a félsz. Arra is megesküdtem volna, hogy azok az alakok vették rá a fiút a füvezésre.

Végül álmosan emeltem fel a fejemet ismét a bátyámra, aki poharakba és bögrékbe kezdte kikeverni az instand kávéport.

- Elmész? – kérdeztem a szavait kiforgatva a fivéremnek, aki óvatosan megtöltött nekem egy bögrét.

- Ma még van egy kis melóm a rakparton. – felelte erre szelíden. – Nem nagy cucc, csak egy két órás munka körülbelül. Mivel Nate éppen gyengélkedik, Christ viszem magammal, addig viszont maradj itthon, ha megkérhetlek. Nem szeretném, ha elmennél kíséret nélkül. Ma nem dolgozol, ugye?

- Nem. – ráztam a fejem gyengén, Martin pedig a kezembe nyomta a kikevert kávét.

A bögre forrósága miatt nehezen vettem át tőle a kimért adagomat és a meleg italt fújdogáltam, hogy hűljön valamelyest. Az ajkaimhoz emelve a kopott porcelánt, lassan belekortyoltam a gőzölgő feketébe, ami kissé égette csupán a nyelvem és a szájpadlásom, sokkal nagyobb probléma volt mindezeknél, hogy a hatására elkezdtem dideregni. Adott esetben melegítenie kellett volna engem a forró italnak, de csak még jobban kívántam magam köré csavarni a vastag pokrócot.

- Fázol? – kérdezte felnevetve halkan Chris, aki már azóta engem bámulhatott, mióta kézhez kaptam a kávémat.

Alison hamarosan kimerészkedett a fürdőszobából megakadályozva engem, hogy reagáljak Chris mondatára és a váratlan megjelenésére egyből felé kaptam a fejem. Már teljesen átöltözve, talpig feketében állt az ajtó előtt, arca most is a szokott depressziót tükrözte.

- Jobban tennéd, ha te is időben felöltöznél. – tanácsolta Martin, miközben végre elszakadt a konyhapult mellől. – Már kialudt a tűz, szóval ennél melegebb biztosan nem lesz.

- Tudom. – motyogtam az orrom alatt bánatosan, mivel egyáltalán nem vonzott annak gondolata, hogy visszabújjak az agyontépázott öltözékembe. – Még egy kis ideig szeretnék így maradni... tegnap eléggé beleizzadtam az összes göncömbe és, nem érezném valami jól magam, ha azokban kéne megvárjalak titeket egész végig.

- Ami azt illeti, a cipőd sem száradt még meg. – mondta sajnálkozóan Chris, amint szemügyre vette a fehér vászon lábbeliket az ajtó előtt. – Gyakorlatilag csurog belőlük a víz.

Grimaszba mozdult ajkakkal nyugtáztam ezt a szerencsétlenséget és kicsit sem repestem az örömtől, hogy még kényelmes, használható cipőm sem maradt a tegnap esti kalandom után. Mérges voltam, amiért ilyen kiszolgáltatott és cikis helyzetbe kerültem a bátyámék előtt, de jobbnak láttam elrejteni a zavartságomat, nehogy reménytelennek lássák ők is a mai távozásom.

- Alison, nincs meg az a régi bakancsod, amit nemrégiben lecseréltél? – kérdezte a lánytól Martin, én pedig hegyezni kezdtem a füleim a fejem felett keletkező párbeszédre.

- De, igen. Miért? – kérdezte vissza a lány, mintha nem volna elég egyértelmű, mit akar kicsikarni tőle a testvérem.

- Nem tudnád erre a napra kölcsön adni Renéenek? – csavarta tovább a szavait Martin. – Te már úgysem használod és, szerintem az ő lábára pont jó lenne. Mégsem engedhetjük majd haza abban az agyonázott szarban.

Sértette a füleimet a beszólása, de nem tagadhattam, hogy valóban használhatatlan állapotban voltak azok a cipők. Alisonra néztem, aki meredten gondolkozott az ajtófélfának dőlve, hogy odaadja-e nekem kölcsönbe a régi bakancsát, vagy se.

- Ha megtalálom, igazából nincs akadálya. – rándított egyet a vállain és minden más szó nélkül elindult a ruhásszekrény felé, hogy előkotorja az aljából a fekete, rövidszárú bakancsát.

- Köszi szépen. Akkor mi el is mentünk. – mondta Martin semlegesen, miután lehörpintette a kávéját. - Amint végeztem a melóval, én magam kísérlek haza. – nézett rám szigorúan, mintha az ígéretével, melyet magának tett, egyből nekem is parancsolt volna.

Ez az egyszerű, mégis kivételes ajánlata hirtelen felolvasztotta az eddig fagyosan szorongó szívemet, ami az utóbbi időben történt vesződések miatt vált jegessé. Most mégis olyan erősen és kellemes fájdalommal dobogott, hogy már el sem tudtam dönteni, örülök-e, vagy inkább aggódom. Úgy éreztem, ha abban a szent minutumban lángra kapna az épület, én akkor is odabent várnék a bátyámra csak, hogy biztosan betartsa az ígéretét.

Bólintottam egy aprót, Martin pedig Chrisnek biccentve kilépett az őszi hidegbe, maguk mögött hagyva engem és Alisont, aki végül elém rakta a régi surranóit, melyeket nagy örömmel próbáltam fel.

Kicsit aggódtam, milyen lesz a hangulat úgy, hogy csak ketten maradtunk a házban, mivel Nathaniel hiába volt jelen, nem szerettük volna felébreszteni. Bár az igazat megvallva, a szokatlanul lassú és erőltetett lélegzetvételei miatt szinte biztos voltam benne, hogy amíg én ott voltam, egész idő alatt sumákolt.

1988. Október 22. - Először éjszakáztam a bátyáméknál.
1988. Október 23. - Alison nekem adta a régi bakancsát.