Jisung és Mingi kérdezősködtek a sietségem miatt, ugyanis szinte futólépésben tettem meg az utat feléjük, ám nem tudtak belőlem egyetlen szót sem kicsikarni. Nem akarom feleleveníteni az emléket, köszönöm szépen.

Igaz, miután hajthatatlan voltam, ezért hagyták a dolgot, de tudtam, hogy kíváncsiak. Ez pedig be is bizonyosodott, amikor közösen indultunk be a város szívébe. Kellett egy-két dolog mindannyiunknak, így arra gondoltunk, hogy ezt a délutánt a hiányzók beszerzésével töltjük egy-egy gombóc fagyi kíséretében.

- Mond már el, hogy mi történt! – állt elém Mingi, s nézett rám. Erre persze Jisung is mellé szaladt, s próbált szigorú arcot vágni, de inkább nevetséges volt, ahogy felfújta magát. Mint egy mókus.

- Megláttad maszturbálni az egyik takarítónőt? – kérdezte az alacsony, én pedig megborzongtam egy pillanatra. Az kellett volna még.

- Hagyjatok már – húztam a számat. – Éppen azon vagyok, hogy mindent elfelejtsek, de ha kérdezgettek, akkor ez baromira nem fog összejönni – kerültem ki mindkettőt, s folytattam az utamat. Nagyon reménykedtem benne, hogy ezzel már tényleg békén hagynak, viszont igaz a mondás, miszerint álmodik a nyomor.

- Eltaláltam? – mászott ismét elém Jisung, viszont majdnem hátra is esett, szerencséje volt, hogy elkaptam. – Köszi – mondta nagy szemekkel, s rendezte a vonásait. – Szóval?

- Majdnem – morogtam, s mivel menthetetlennek gondoltam a helyzetet, inkább az őszinteség mellé tettem a voksomat. Ki tudja, hogy milyen őrült ötletekkel jönnek még. – Yeongcheol és Jimin volt a szertárban. Pont rájuk nyitottam – sóhajtottam, Mingiből pedig kitört a nevetés.

- Ennyi? – kérdezte, én pedig a legszívesebben hozzá vágtam volna valamit. Mi az, hogy ennyi? Biztos vagyok benne, hogy őt is legalább ennyire kellemetlenül érintené, mint engem. – Jungkook, amióta összejöttek, a táncórák másból sem állnak, csak a tapiból – világosított fel, bár nem voltam erre kíváncsi.

- Azért mégis más, ha látod őket, ahogy fogdossák egymást, mintha azt látnád, hogy éppen masszírozni készülnek a gyíkot! – vágtam vissza, s csak megráztam a fejemet, remélve, hogy ezúttal tényleg leszállnak rólam.

Szerencsémre kielégítettem a kíváncsiságukat, ezek után pedig egyből terelték a témát.

Örültem, amiért ilyen jól kijönnek egymással. Igaz, Mingi mindkettőnknek olyan, mintha a testvérünk lenne, egy bátyó. Idősebb is volt, igaz, csupán egy hónappal, hiszen ő augusztusban született, mi pedig szeptemberiek vagyunk.

Őszinte leszek, a napokban azon voltam, hogy semmiképp se találkozzak egyik táncossal sem. Úgy bujkáltam, mint egy kiskutya a gazdái elől, miután valami rosszat csinál. Holott én nem voltam hibás. Továbbra is ezt gondoltam, mert ki a francnak jutna eszébe szexelni egy iskola szertárában? Ráadásul úgy, hogy nyitva hagyták azt a rohadt ajtót.

Mondhatni szerencsém volt, amiért egyikük sem jött velem szembe egyszer sem a folyosón. Jisung amúgy sem szeret emberek között lenni, Mingi pedig, ha kíváncsi volt a társaságunkra, akkor eljött hozzánk. Több pedig nem is kellett.

Az egyetlen, ami maradt, az a matematika verseny. Elég kedvetlenül keltem csütörtök reggel, mivel tudtam, hogy mi vár rám. Viszont már nem mondhattam vissza, megígértem Jisungnak, hogy mindenképp elmegyek, s ha már ott vagyok, meg is nyerem. Nem volt drága az a kesztyű, de mégis más, ha az ember ingyen kapja.

Nem öltöztem ki, ugyanis nem volt erről szó. Szokásosan felvettem a sötét ruháimat, s mivel ráértem, ezért később mentem be az iskolába. Fel vagyok mentve ezen a napon, mivel képviselem az osztályt. Az egész procedúra pedig csak kilenckor kezdődik. Én pedig hülye lennék nem kihasználni azt, hogy tovább aludhatok.

Előző este a házimon dolgoztam. Még igazítanom kell rajta, de ezek olyan apróságok, amivel ráérek foglalkozni. Holnap kell felvinnem, éppen ezért, miután ma hazaérek, befejezem.

A testnevelés teremben volt megtartva a vetélkedő. Amit megtudtam, hogy csapatokban leszünk, ugyanis ez nem csak a mi intézményünkben a diákok közötti verseny. Máshonnan is lesznek. Nem izgultam, a matek volt az egyetlen dolog, amiben halálosan biztos voltam, viszont kész nyűgnek tartottam, hogy arra pazarlom az időmet, hogy megoldjak néhány feladatot.

Amikor beléptem, már láthattam, ahogy páran már elfoglalták a helyüket. Egyenruhában voltak. Mindenki. Végül nem foglalkoztam ezzel, nekem erről senki nem szólt, s ha nem tudok róla, akkor nem veszem fel azt a borzalmat. Hiába mondja nekem anyu, hogy jól áll, rettentő kényelmetlen.

- Jungkook! – hallottam meg a nevemet, s Eun tanárnő felé fordultam, aki mögöttem jött egy mosollyal az arcán. – Tudtam én, hogy nem okozol csalódást – intett egyet, hogy kövessem, én pedig elhúztam a számat, de megindultam utána. – Látom nem öltöztél ki – állt meg egy asztal előtt, én pedig lepakoltam a cuccaimat, s a táskámban kezdtem kutakodni, hogy előkotorjam a tolltartómat.

- Nem tudtam, hogy ki kell csípnem magam – rántottam vállat, a nő pedig elnevette magát.

- Mindegy, hűek maradunk az iskola hírnevéhez – nézett hátra, s lábujjhegyre állva kezdett csápolni a karjával, hogy az, aki velem lesz egy csapatban, kiszúrja őt.

Fel se néztem, csak a cuccaimat kerestem, amik kellhetnek, viszont, amikor meghallottam, az ismerős hangot, még a vér is megfagyott bennem.

- Szép napot tanárnő! Remélem, hogy nem késtem – mondta a srác, én pedig a szemeimet lehunyva könyörögtem az égiekhez, hogy mindez ne legyen igaz.

- Szia, Jimin! Ne aggódj, nem késtél. Még egy iskola ide se ért, pedig 10 perc és kezdünk – nézett az órájára. – Nem tudom, hogy ismeritek-e egymást, de ti ketten lesztek egy csapatban – áll arrébb, hogy ne legyek takarásban. – Ő itt...

- Ismerjük egymást, tanárnő – vágtam közbe, s egyenesedtem fel. Ő egyenruhában volt. Ahogy az elvárt a legjobban teljesítő osztálytól.

- Akkor beszélgessetek csak. Javító leszek, számológépet nem használhattok, ahogy telefont sem, mert azonnal kizárnak titeket, én pedig mind a kettőtöket szétszedem – emelte fel mutatóujját, s hol a fiúra, hol pedig rám nézett. Végül csak elmosolyodott. – Jó munkát kívánok.

Csak biccentettem egyet, míg Jimin meghajolt, s én szívem szerintem nem kezdtem volna beszélgetésbe, csak akkor, ha nagyon muszáj. Persze ezt a kivételes és különleges alkalmat a társalgára a matematika versenyt gondoltam. Semmi más téma. Se festmény, se az, amit láttam, semmilyen hülyeségre nem voltam kíváncsi.

- Semmiképp sem szeretnéd, hogy megtudjam a neved? – lépett mellém kuncogva, én pedig megforgattam a szemeimet. – Igazából már tudom – mondta pár másodperc elteltével.

- Esetleg megtapsoljalak miatta? – kérdeztem rá se nézve. Hangom unott volt. Tényleg nem akartam beszélgetni vele.

- Igazán humoros – ült le a mellettem lévő székbe, keresztbe fonta a lábait, s kezeit összekulcsolva tette azt térdére. – Nem látlak mostanság a folyosón szünetben. Pedig eddig mindig elcsíptelek.

- Milyen szerencse – ültem le én is. – Csodálkoztam is, hogy miért normális a napokban a vérnyomásom. Köszi, hogy rávezettél a válaszra – ejtettem egy gyors mosolyt, de ez inkább volt gúnyos, akárcsak az egész mondandóm. Ő viszont elnevette magát.

- Oké, egyszer talán tényleg az agyvérzés kerülgethetett, de hé... Megesik az ilyen, nem? – pillantott rám, de én csak a homlokomat ráncoltam. A srác eltátotta a száját. Meglepődött, de nem értettem, hogy min. Magát a témát se fogtam fel, amiről szó volt. – Nem mondod, hogy te még...! – halkult el, s közelebb csúszott, hogy suttogni tudjon és ne halljon meg minket senki. – Te még szűz vagy? Azért pornót csak láttál már – gondolkodott el.

- Jézusom – húztam el a fejem. – Már kezdtem elhinni, hogy valami értelmes témát fogsz velem kivesézni. Nem is értem, miért fűztem reményeket ehhez – masszíroztam az orrnyergem, s még a hideg is végigfutott rajtam, ahogy bevillant a kép, mikor rájuk nyitottam.

- Akkor nem értem a reakciódat – döntötte oldalra a fejét.

- Őszintén, te mit csinálnál, ha el akarnál menni a rohadt felmosóért, benyitsz a szertárba és meglátod, hogy két tag mindjárt kielégíti egymást? – kérdeztem rá, s hangomban kissé fellelhető volt a felháborodás is. – Mit vártál? Hogy megkérdezem, hogy csatlakozhatok-e? – horkantottam fel, ő pedig elnevette magát.

- Arra értettem, hogy ahogy tudsz, kerülsz miatta.

- Amúgy is próbálom megtenni, ez csupán egy újabb okot adott – rántottam vállat.

- Pedig jó társaság vagyok – hajolt közelebb mosolyogva, én pedig végignéztem rajta, s elhúztam a számat.

- De nem nekem – toltam vissza őt a helyére, ugyanis zavart, hogy belemászott a képembe.

Nem sokat beszélgettünk, hiszen kezdődött a verseny, mi pedig azon voltunk, hogy annak ellenére, hogy nem valami fényes a kapcsolatunk, mégis összedolgozzunk, s jó csapatmunkánk legyen. Kicsit hamarabb végeztem a feladataimmal, mint Jimin, ezért segítettem neki. Megtudtam, hogy ő az, aki az évfolyamban a második a tárgyból, ezért érthető volt, hogy miért kettőnket választott a tanárnő.

A gyors fejszámolásokat én csináltam, hiszen jobb voltam benne. Jimin pedig a feladatlapokkal szenvedett, s mindent leírt egy másikra, ugyanis volt olyan, aminél kérték a számítás menetét is. Szerencsére volt időnk arra, hogy átnézzük közösen egymás megoldásait. Tulajdonképp nem voltunk rosszak, s valahol igazat kellett adnom a táncosnak. Ő valóban jó társaság, ha nem jártatja a száját.

Azt kell, hogy mondjam, kitettünk magunkért. A tanárnő, sőt, mindenki meglepetésére megszereztük az első helyet. Ez nekem csupán azért volt nagy öröm, mert így megnyertem magamnak egy új kesztyűt a munkámhoz.

Természetesen a nevesebb iskolából valók az orruk alatt motyogtak, miszerint még arra se voltam hajlandó, hogy rendesen felöltözzek, s csak egy művészetis mocsok vagyok. Bundázással is megvádoltak, de mindez csupán azért volt, mert nem voltak képesek elfogadni, hogy vesztettek.

A csoportképre nem voltam hajlandó odaállni Jiminhez és a tanárnőhöz. Nem szerettem, ha fotóznak, esetleg, ha videóznak. Régen más volt, de most... Sehol sem akartam feltűnni, egyetlen közösségi médián sem.

- Szerintem ügyesek voltunk – sétált mellettem Jimin a folyosón, s próbálta tartani velem a lépést. Ő is alacsonyabb tőlem. Nem lehet sokkal magasabb Jisungtól. – Nincsenek olyan hosszú lábaim, hallod? Lassíts már! – fogott a karomra, s állt meg, emiatt én is erre kényszerültem. Kissé türelmetlenül fordultam hátra, de állta a tekintetemet. – Szinte futnom kell utánad – jegyezte meg kissé morgósan. Egy féloldalas mosolyt ejtettem, s lehajoltam hozzá.

- Nem tudom, hogy ez melyikünknek gázabb – szívtam picit a vérét, s mikor leesett neki, hogy mire értettem, eltátotta a száját, s megcsapta a karomat.

- De egy szemét...! Mégis hogy gondolhatod, hogy...?! – csapkodott folyamatosan, de a mondatát sosem fejezte be, belőlem pedig mindez egy jóízű nevetést váltott ki. Erre ő minden mozgást abbahagyott, s csak nagy szemekkel nézett rám. Végül elmosolyodott. – Mondtam, hogy nem vagyok rossz társaság, csak adnod kellett volna egy esélyt.

- Félreérted – ráztam a fejem. – Attól, mert nevettem, ugyanis idétlenül néztél ki, még nem kedvellek – rántottam vállat, ő pedig még mindig a karomat fogva, kicsit meglóbálta azt.

- De legalább megtudtam, hogy nem vagy annyira rideg, mint amilyennek mutatod magad – mondta felnézve rám csillogó, mégis sötét tekintetével.

- Jimin? – hallottuk meg Yeongcheol hangját, mire a srác azonnal elengedett, s egy nagy mosollyal nézett előre, ahonnan a fiú szólt.

- Szia! – lépett elém, s hagyta, hogy a párja a derekára fogjon. – Képzeld, elsők lettünk. Jungkook nagyon jó matekból – nézett hátra, egyenest rám, én pedig, ha tekintettel ölni lehetett volna, biztosan halott lett volna a táncos. Direkt nem mondtam el a nevem ennek a baromnak.

- Ó, tehát Jungkooknak hívják a művészt – mosolygott rám, s én is magamra erőltettem egyet, bár inkább sikerült gúnyosra az egész procedúra, mintsem egy barátságos gesztusnak. – Nem csak fest, de matekból is jó. Pedig nem úgy nézel ki, mint egy stréber. Sokkal inkább úgy, mint egy huligán, sőt, mint egy rossz drogos, de ezt ne vedd sértésnek.

- Nem mindenki nézhet ki jól – rántottam vállat.

- Ez így van – mosolygott.

- Nagyon sajnállak miatta, Yeongcheol – húztam el a számat. – De mindig van lejjebb – néztem a földre, majd megrántottam a vállaimat. – Még szerencse, hogy van a lábad alatt parketta. Legalább tudunk kihez mérten igazodni. De ezt ne vedd sértésnek – kacsintottam, s egy mosoly kíséretében elmentem mellettük. Órarend szerint lenne órám, s hiába vagyok felmentve, úgy döntöttem, hogy inkább bemegyek, s közlöm Jisunggal, hogy vehet nekem egy kesztyűt.

Hallottam, amint mérgelődve mond még nekem valamit a táncos, de nem figyeltem rá, hogy fel is fogjam. Meghagyom neki, hogy az övé legyen az utolsó szó, ugyanis engem nem igazán érdekel, hogy miket kiált utánam.

Az viszont nem kerülte el a figyelmemet, hogy a mondandóm végére még Jimin is egy kisebb mosolyt ejtett, s inkább az ajkaiba harapott. Nem állt ki a párja mellett, bár, szerintem nem akart ettől jobban belefolyni a dolgokba.

Kész meglepetést okoztam Jisungnak, amikor kijött óráról, s meglátott a folyosón. Viszont én is megilletődtem, amikor a fiú felém kezdett futni, s megölelt. Nekem ez már nagyon tabu volt, ám egy pillanatra megijedtem, hogy valami baja esett, s zaklatták őt.

- Jisung, baj van? – kérdeztem őt, s próbáltam lefejteni magamról, de ő csak kapaszkodott belém, s szóban nem adott nekem választ, csupán a fejét rázta. Ez kisebb megkönnyebbülést okozott nekem, viszont még mindig aggasztott a viselkedése. Mindenesetre felhagytam azzal, hogy lekaparjam magamról a díszpintyet, inkább a fejét kezdtem simogatni. – Biztos nincs semmi?

- Csak egyedül voltam. Rossz volt. Többet ne menj versenyre – motyogta, belőlem pedig majdnem előtört a nevetés.

- Te akartad, hogy menjek.

- Többet nem akarom. Minginek dolga volt, én pedig egyedül voltam, pedig még egy lyukasom is lett a matek miatt. Egyébként hogy ment? – engedett el végre, s nézett rám a nagy szemeivel. Megrántottam a vállaimat.

- Elsők lettünk – mondtam, a fiú pedig eltátotta a száját, elmosolyodott, azonnal gratulálni kezdett.

- De ügyes vagy! Tudtam én, hogy Jeon Jungkook mindenre képes, ami matekkal kapcsolatos – kuncogott, én pedig megforgattam a szemeimet, ugyanis kissé túlzásba esett. – Várj... Azt mondtad, hogy lettünk, igaz? Nem egyedül voltál? – ráncolta a szemöldökét, s úgy éreztem, hogy most jön csak az érdekes része a dolgoknak.

- Párban voltunk – ingattam a fejemet. – Jimin volt velem.

- Sajnálom, tudom, hogy nem bírod – bökdöste a mellkasomat, miközben elhúzta a száját.

- Nem volt akkora gáz – meséltem. – Egészen addig, amíg meg nem jelent a végén Yeongcheol. Szokásosan megpróbált nagyot szólni.

- Rossz emberrel próbálkozik – kuncogott a fiú, mire bólintottam egyet. – Egyébként ma kerestek téged – mondta, én pedig összeráncoltam a szemöldökömet.

- Igen? Ki? – kérdeztem, ugyanis nem vagyok túlzottan ismert valaki. Állítása szerint pedig Mingi nem ért rá. Gondolom tanár lehetett.

Jisung elmosolyodott, s közelebb hajolt hozzám, úgy mondott csupán egyetlen nevet.

- Hwang Yeji – válaszolt.

➖🔻➖🔺➖

Hello Sütikék! Na befutottam ezzel is, pedig azt hittem, hogy nem leszek kész vele még ma😂

Instán már feltettem, de itt is szeretném elmondani, hogy az első jikook könyvem, az in the mafia végre javítás alá került😌 Viszont, érdemes lesz újraolvasni, mihelyt kész leszek vele és felrakom, ugyanis sok dolgot megváltozattam. Mai fejjel azért reálisabban látom a dolgokat, mint anno, 14 évesen🥲😂

A könyv mindezek mellett új borítót is kapott, tehát egy teljes átalakuláson fog átmenni😌 De ilyen lesz👌🏻👌🏻

Nagyon szépen köszönöm a 3k megtekintést!!♥️♥️♥️ Nagyon szépen haladunk ezzel a történettel is🥺♥️♥️♥️ Mindig örömmel nézem, hogy tetszik nektek a munkásságom🥰♥️♥️♥️

Hogy vagytok kedveseim? Én kövi héten szóbelizek és félek, mint a franc🥹 De legalább hamar túlesek rajtaXD

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook