Nem tudtam hinni a fülemnek. Nem akartam, jobban mondva. Lehetetlen volt elképzelni őt tánc nélkül. Olyan... Személytelen lenne. Jiminnek az élete volt az, amit csinált.

A fiú kiment egy kicsit levegőzni, s amíg a többiek éppen azon veszekedtek, hogy Mingi tényleg megette-e az összes nasit, kihasználtam az alkalmat, s leléptem. Szerettem volna kettesben lenni vele, mivel eddig nem igazán volt lehetőségünk rá, s komolyan rá akartam kérdezni, hogy biztos-e a döntésében.

Sajnálatomra úgy tűnt, nagyon is komolyan gondolja, hogy nem végzi el a gimnáziumot. Az állapotára való tekintettel nem tudom, hogy melyik lenne a jobb. Ha hagyjuk neki, hogy jobban elzárja magát a külvilágtól, vagy próbáljuk kinyitni azokat a kapukat, amiket ő már bezárt a saját védelme érdekében.

Egyik verzió sem tűnt tökéletesnek. Mind a kettőben volt valami hiba, ami az egészet tönkre tudta volna tenni, s a jót, amit kerestünk volna benne, porig égeti.

Jimin a teraszon állt, de nem volt rajta kabát. Még szerencse, hogy hoztam magammal, s azt rá tudtam teríteni. Azonnal felém fordult, s egy lágy mosoly kíséretében köszönte meg a kedvességemet.

- Nem szeretném, hogy megfázz – mondtam.

- Ne aggódj. Erős az immunrendszerem – rántott vállat.

- Mintha ezt már hallottam volna egyszer. Tudod, hogy mi történt utána? – döntöttem oldalra a fejem, majd folytattam. – Átmentem hozzád és ápolgattalak, amíg te lázasan nyomtad az ágyat – döntöttem a homlokomat az övének, mire elnevette magát.

- Egyszeri alkalom volt – rántott vállat. – Édes volt, hogy eljöttél hozzám akkor – emlékezett vissza, majd kezdte újra bámulni az eget. Pedig azon nem voltak csillagok. Legalább is nem láttuk őket. Csupán a sötétséget.

- Tényleg... Abba akarod hagyni? – kérdeztem halkan.

Jimin egy ideig nem válaszolt. Sőt, meg se moccant. Ha nem tudnám, hogy valójában figyelt, azt hinném, hogy nem hallotta, amit mondtam neki. De semmi ilyenről nem volt szó. Csupán szeretett volna olyan választ adni, ami számára megfelelő.

- Nem... Nem tudom – sóhajtott. – Ez volt az álmom – ejtett egy szomorú mosolyt. – De a videó miatt úgyse lenne jövőm – rántotta meg a vállait, mintha semmiség lenne. Látszott, hogy már elengedte a remény kezét, s csupán sodródott az árral. Úgy érezte, hogy nem volt miért küzdenie már, hiszen veszített. – Visszamondták az előfelvételimet, nem lenne értelme folytatnom, vagy levizsgáznom, ha úgyse vihetem semmire.

- Yeongcheol kiiratkozott – böktem ki. Nem is gondolkodtam, amikor kiejtettem a szavakat a számon. – Direkt felhergeltem, hogy megüssön és sarokba tudjam szorítani... Azért nem járok suliba, mert ki akartak rúgni verekedés miatt. Aztán végül visszamondták, de én nem mentem vissza. Yeongcheolnak meg már nem volt kiket irányítania. Jimin – fogtam a kezeire, s néztem a szemeibe már-már kétségbeesetten. – Az egész iskola tudja, hogy milyen ember és mindenki melletted áll. A mi oldalunkon.

Kár volt tagadni. Könyörögni tudtam volna neki, hogy gondolja át még egyszer, ha kell százszor, hogy mit szeretne. Azt a tehetséget, ami neki van, kár lenne elpazarolni.

Az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket. Nem döntheti romba az eddig felépítettet valaki, aki magától lépni sem tud. Yeongcheol nem érdemelte meg azt az örömöt, amit abból kaphat, hogy Jiminen még így is, látatlanban, felül tud kerekedni. Nem hagyhattuk őt győzni, egy csöppnyit sem érdemelt a kellemes érzéssel, ami nyeremény után járt.

- Gondoltam – sóhajtott egy idő után, mire egy pillanatra a meglepettség suhant át az arcomon. – Jungkook... – mosolyodott el. – Tudom, hogy milyen, amikor valakit szétvernek és egyébként is... Ne próbálj azzal hülyére venni, hogy nem kell iskolába menni – nézett rám dorgálóan, mire csak kínosan a tarkómra simítottam.

- Igen, az elég gyenge kifogás volt – vallottam be. Hirtelen nem volt jobb ötletem, de nem próbált megakadályozni semmiben. Lehet, hogy sejtette, hogy tervezek valamit, de nem tudta, hogy pontosan mit, s hogyan akarom kivitelezni.

Jimin ekkor közelebb lépett hozzám, s nem várt meglepetésemre egy finom csókot nyomott a számra.

- Köszönöm, hogy ennyi mindent megtettél értem. Hálás vagyok, de ne sodord veszélybe se magadat, sem pedig a jövődet miattam, mert...

- Nekem megéri – vágtam a szavába. – Ha nem érné meg, akkor nem tettem volna. De túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy csak úgy hagyjam, hogy ilyeneket tegyenek veled. Soha, de soha nem bocsátanám meg magamnak, ha csak ülnék ölbe tett kézzel és hagynám, hogy szenvedj – fogtam két kezem közé az arcát. – Szeretlek, Jimin.

A fiú elmosolyodott, s ajkaiba harapott.

- Annyira szeretem, ha ezt mondod. Jól esik – vallotta be őszintén, mire én is megvillantottam a fogsoromat. – Én is szeretlek, Jungkook.

- Megígéred, hogy meggondolod ezt az iskolába járás dolgot? – kérdeztem, ám, mielőtt bármit mondhatott volna, felemeltem a kisujjamat, ami egy nagy kacajt csalt ki belőle. – Biztosra megyek, Park Jimin – somolyogtam, s adtam egy puszit a homlokára. – Nos?

- Megígérem, na! – nevetett, s össze is kulcsolta a végtagjainkat. – De csak azért, mert nem akarom, hogy minden, amit tettél értem, hiábavaló legyen. Az nem fair, hogy te eddig elmész értem, én pedig mindent eldobok magamtól...

- Nem akarlak befolyásolni a döntésedben, de így van – bólintottam, persze csak viccelődve, ami szerencsére hozzá is eljutott.

- Nem szeretnél befolyásolni, igaz? – hahotázott.

- Én aztán nem – rántottam vállat, amit a táncos jókedvűen meg is ütött, majd mondta, hogy menjünk be lassan, mert már kezd fázni. Bár, szerintem ennyi idő alatt egészen szétfagyott, hiszen, amíg nem jöttem ki hozzá, addig kabát sem volt rajta.

Mondanom se kell, nem akartam semmit sem a véletlenre bízni. Napokkal később Jimin még nem adott választ, az idő pedig egyre csak ellenünk játszott. Ha nem megy vissza, könnyűszerrel elbocsáthatják, amiért nem járt be. Ezt is a többiektől tudom, hiszen naponta kérdezem őket.

Azt is sikerült kiderítenem, hogy Jimint tényleg mindenhonnan elutasították már most, ahova jelentkezett. Mind elég neves egyetem, amit elvégezve talán bekerülhet egy színházba, ahol felléphet. Ugyanis neki ez volt a vágya.

Minho elmondta, hogy sokszor bejárt a színészekhez is régebben, plusz drámaórák miatt, hogy ez segítse őt a felkészülésben. Most gondolok csak bele igazán, hogy ő régen mennyi áldozatot is hozott azért, hogy megvalósítsa az álmait, s egy barom ezt az egészet semmibe vette, s porig alázta őt.

De volt még egy ki nem használt lehetőségem.

A napokban eszembe jutott valami, ami talán megváltoztatja a fiú helyzethez való állását. S most éppen azon voltam, hogy ezzel biztosra menjek. Szó sem volt arról, hogy irányítani akarom az életét, csupán nem szeretném, hogy olyan döntést hozzon, ami csak jobban árt neki, esetleg, később megbánja. Nem azért dolgozott annyit, hogy mindennek hátat fordítson, s úgy tegyen, mintha a múlt sosem létezett volna számára. Bár néhány esetben jó lenne, ha képes lenne rá.

Egy találkozót szerveztem le Jeon Jiwonnal, aki azonnal bele is ment, s szabaddá tette magát. Bár most én vagyok az, aki jobban tudna alkalmazkodni az ő menetrendjéhez, azt mondta, hogy bármikor a segítségemre lesz, s képes akármit lemondani. Ez nagyon rendes tőle, s hálás is vagyok, amiért ilyen.

Igaz, nem szólítom őt apának, s nem is kér erre, de már nem veszem zokon, hogyha a fiának hív. Pláne most, hogy ez nyilvánosságra került. A kilétem szerencsére nem annyira ismert, így nem járnak paparazzók a házhoz. Az kellene még, országot is váltanék.

Egy kevésbé ismert kávézóba mentünk kora délután. Ezúttal én is vittem magammal egy sapkát, biztos, ami biztos alapon. Nem szerettem volna, hogy bárki elkezdjen fotózni minket. Nem láttak még együtt, csupán az iskolában, ahol néhány diák készített rólunk egy-egy lesifotót. Annak azóta sem örülök, de benne volt a pakliban. Igaz, én azt se tudtam, hogy ő meg fog jelenni.

Mint kiderült, Minho és Jisung kereste fel a férfit, míg Yeji és Mingi rászedték a diákokat, hogy álljanak ki magukért végre, s takarítsák el Yeongcheolt. Végül a tervem nem csupán engem érintett, ők is részt vettek benne. Sőt, a pontot ők tették a mondat végére. Iszonyatosan szerencsés vagyok, amiért ilyen embereket tudhatok magam mellett, mint ők.

A férfi már egy eldugottabb asztalnál ült, s mikor kiszúrt, intett is egyet, hogy biztosan felfigyeljek rá, s jó helyre menjek. Odasétálva leültem vele szemben, s megkérdeztem, hogy milyen volt a napja, illetve, hogy hogyan érzi magát. Nem akartam egyből a közepébe vágni, ugyanis az eléggé neveletlenség. Egyébként is érdekelt, hogy mi van velük, mivel nem mostanában jártam arra.

- Hogy megy a felkészülés? – kérdezte tőlem, én pedig az itallap végére lapozva kezdtem kémlelni a sütiket, s közben válaszoltam. Nem vagyok édesszájú, de most éhes lettem, szóval egy sajttorta belefér.

- Egész jól. Szerencsére Jisung sokat segít – meséltem.

- Ő is sorfalat állt, nem? Azt hiszem, hogy ő volt az egyik, aki megkeresett. A másik pedig talán Jimin osztálytársa, valami Lee...

- Minho – bólintottam.

- Igen, ő! Hogy felejthettem el? Annyi Lee Minho nevű ismerősöm van... Elég gyakori név – ingatta a fejét. – De, ha jól sejtem, akkor nem csak ezért hívtál ide, nem igaz? – nézett rám, én pedig letettem a kezemben tartott lapot.

Mint említettem, nem szerettem volna a közepébe vágni. Viszont, ha rákérdez, húzni sem szeretném. Elmondom, hogy mit szeretnék, aztán vagy segít, vagy nem. Mindenképpen találok valami alternatívát.

- Jiminről lenne szó – sóhajtottam.

- Baj van? – kérdezte.

- Ott akarja hagyni a sulit. A videó miatt sehova se fogják felvenni. Elég nagy botrányba keveredett így és senki nem akar egy olyan emberrel dolgozni, akinek a videója az első a pornóoldalakon – húztam a számat. Azóta szerencsére leszedték, vagy jelentették, így az oldal törölte, de az emberek nem felejtenek könnyen. – Szóval azért hívtalak, hogy megkérjelek... Szeretném, ha szereznél neki egy helyet a színházban. Ha háttértáncosként, az is jó, de... Semmi mással nem tudnánk jelenleg ösztönözni, csak ezzel – mondtam. – Ha kell, akkor fizetem is a tandíját is, vagy...!

- Állj már le, lassíts, Jungkook – emelte fel a kezét Jiwon, mire befogtam a számat, s csak figyeltem a férfit. – Először is, soha nem fogadnék el a saját fiamtól pénzt... Másodszor pedig, én szívesen beajánlom Jimint a színházba. Sokan kerültek már be oda az én ajánlásommal, ha kell, akkor tartom érte a hátamat, mert van tehetsége. De el kell végeznie az iskolát. Az én kezem sem ér el bárhova, szakma nélkül pedig nem fogadják be csak úgy...

- Tehát, ha elvégzi az iskolát, akkor....

- Akár közben is bejárhat, hogy több esélye legyen bekerülni. De az első az iskola és a szakma. Mindegy, hogy hogyan végzi el, de kell a hivatalos levél a vizsgájáról – magyarázta, mire elmosolyodtam.

- Köszönöm. Ha te nem vagy, akkor...

- Te meg se születtél volna, tudom – vágott a szavamba, majd ejtett egy széles mosolyt. – Bármit megteszek, amit csak tudok. Sokáig nem voltam melletted, ez a legkevesebb. Fogalmazzunk úgy, hogy próbálom bepótolni azt, amit elszalasztottam – ingatta a fejét. – Jól csinálom?

- Egész jól – bólogattam, majd incselkedően hajoltam közelebb. – De legyél kicsit szigorúbb, mert nem fogom elhinni, hogy az apám vagy, legfeljebb egy tehetős haverom – kacsintottam, ő pedig elnevette magát.

- Vettem az adást, főnök – mondta. – Szóval... Jimin a színházban gondolkodik... És te?

- Nem tudom – rántottam vállat. – Mindig is szerettem volna egy kiállítást. De azt szeretném saját magamtól elérni, ha nem gond – pillantottam rá egy lágy mosollyal. – Egy kis hely, néhány művészetszerető ember kamerákkal a kezükben és próbálják megérteni, hogy mit is látnak a vásznakon. Én pedig közben leadok egy-két interjút néhány amatőr újságírónak egy szál cigaretta és egy csésze kávé kíséretében. Egész jól hangzik, nem? – néztem rá, de csak a kedves somolyával találtam szembe magamat.

- Igen. Annak – bólintott. – Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, sőt, sokkal magasabbra fogsz törni, mint azt hinnéd.

- Gondolod? – kérdeztem.

- Igen. Hatalmas tehetséggel lettél megáldva te is és Jimin is. Kár lenne, ha nem művelnétek a későbbiekben. Igazi veszteség.

Igaza volt. Én is így gondoltam. S ezért sem akartam, hogy a táncos csak úgy eldobja magától a szenvedélyét. Foggal-körömmel küzdöttem azért, hogy a remény kezét, amit már egyszer elengedett, ismét megragadja, s ezúttal ne eressze.

Most én voltam az, aki megtartotta őt a szakadék szélén, s nem hagytam lezuhanni.

Jiwonnal elmentünk a színházba, s csak onnan rohantam Jiminhez, aki már hívott, hogy szeretne velem találkozni. Nem tudom, hogy miért, de tényleg siettem hozzájuk. Talán az adrenalin lehetett, hiszen volt egy biztos támasz a hátam mögött. Mindkettőnket támogatta valaki, mindkettőnkért küzdött valaki, hogy ne hagyjunk veszni semmit.

S amikor a fiú ajtót nyitott a folytonos csengetésemre, azonnal átöleltem őt. Nem értette, hogy miért, hogy mi bajom van, miért szorítom magamhoz úgy, mintha az életem múlna rajta. Ám ennek ellenére vékony karjait lassan körém fonta, s fejét a mellkasomra hajtva pihentette.

- Valami baj van? – kérdezte tőlem halkan, én pedig megráztam a fejem. – Jungkook, én... Döntöttem az iskolával kapcsolatban – motyogta, mire lassan elhúzódtam tőle, s ránéztem.

Biccentett egyet, miszerint inkább ezt a lakásban szeretné megbeszélni, így követtem őt. Bezártam az ajtót magunk mögött, lehúztam a cipőmet, s levettem a kabátomat, amit a fogasra akasztottam.

Egyenest a nappaliba mentünk, ahol Jimin leült a kanapéra, én pedig mellette foglaltam helyet, s igyekeztem úgy fordulni, hogy valamelyest szemben legyek vele. A táncos az ajkait harapdálta, s kezét már mozdította a másik kacsója felé, de helyette inkább a Yejitől kapott pandamacit kezdte nyomorgatni.

- Csak nyugodtan, csibe – mondtam neki, mire felkapta a fejét, s nagy szemekkel nézett rám. Lágyan elmosolyodtam, s mancsáért nyúlva megsimítottam azt. Halvány ajakgörbület jelent meg a szép orcáján, s összekulcsolva az ujjainkat csúszott kicsit közelebb, csak azután kezdett bele.

- Nincs esélyem arra, hogy bárhova is bekerüljek – nyelt egy nagyot, s bár nagyon bennem volt, hogy megszólaljak, nem tettem. Meg akartam várni, amíg elmondja, s csak azután közlöm vele a hírt; a nemzeti színházba bekerülhet Jeon Jiwon támogatásával, ha elvégzi az iskolát. – De... Megígértem, hogy táncos leszek és rengeteg ember előtt fogok fellépni, rózsát kapni a szerelmemtől az előadás végén. Büszkévé akartam tenni valakit és bár nincs velem... Nem akarom, hogy csalódott legyen – nézett fel rám elérzékenyülve, mire én csak óvatosan megsimítottam az arcát, puha ajkaira pedig egy finom csókot leheltem.

- Mindig büszke lesz rád, tudod?

- Szeretném, hogy az legyen – szipogott.

- Már az – nyúltam a táskámba, majd vettem elő egy borítékot, s nyújtottam felé. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám. Nem értette, hogy miért tartom ezt felé, s nem tudta, hogy mi lehet benne. Csak a kezébe adtam, s halvány, szerelmes mosolyt küldve felé folytattam. – Váltsd valóra az álmaidat, Jimin.

A fiú lassan nyitotta fel papírt, s vette ki belőle a másikat. S mikor meglátta, hogy mi van rajta, kinek címezve, a szája elé kapta a kezét. Meglepve, már-már sokkosan nézett rám, könnyei pedig orcáján folytak le. Az én arcomon pedig csak szélesebb lett a görbület.

- Jungkook, ez...

- Végezd el az iskolát. Ez a feltétele. Képes vagy rá? – kérdeztem, mire a fiú csak szipogva kezdte a pulcsija ujjába törölgetni a könnyeit, majd felelt.

- Igen... Azt hiszem, meg tudom csinálni.

➖🔻➖🔺➖

Hello Sütikék! Itt is vagyok az új résszel, az ötösökben az utolsóval (haha, szar humor, i know xd)

El sem hiszem, hogy ezt mondom, de szombaton egy újabb könyvet zárunk le közösen🥺 Annyira gyorsan repül az idő🥺

De mielőtt még itt belemennénk ebbe-abba, amit úgyis csak az utolsó résznél, avagy a köszönetnyilvánítás alatt dumcsiznánk meg, szeretném bejelenteni, hogy a

❗️szavazást ezennel lezárom❗️

Innentől egyetlen beérkezőt sem fogok figyelembe venni. Remélem, hogy mindenki időben letette a voksait és várja az eredményhirdetést🥰

Illetve, ha bármilyen kérdésetek van a sztorival kapcsolatban, most feltehetitek. A köszönetnyilvánítás alatt ezekre nagyon szívesen válaszolok és ne feledjétek, egy-két érdekesebb infót is le fogok írni ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy hogyan készült, illetve, hogy mi volt az alapsztorija😌♥️♥️♥️

Hogy vagytok így a vége előtt? Elégedettek vagytok?🥰

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook