Hosszú napok, jobban mondva hetek múltán most először találkozik Jimin a többiekkel. Múltkor filmezés közben, amit velünk töltött, felmerült benne, hogy szívesen beszélne a barátainkkal. S amikor ezt megemlítettem nekik, azonnal szervezni kezdtek. Persze ebben a táncos is benne volt, bár kicsit izgult. Rég nem látta őket és nem is beszélt velük.

Én ezt egy hatalmas pozitívumként fogtam fel. Reménykedtem abban, hogy tényleg van olyan jól, hogy lassan visszatérjen a saját életéhez.

Minho és Mingi mondta, hogy az egész iskola kétségbe van esve. Az igazgató felmondott és a tavaszi előadás is megállt egy bizonyos ponton, onnan pedig sehova. A tankerület ideiglenesen helyezett valakit az igazgató posztjára, s bár sokkal jobb a helyzet, még minden a feje tetején állt. Legalább nagyobb figyelmet fordítanak azóta is a bántalmazott diákokra. Szerencsére, amióta Yeongcheol lelépett, semmi hasonló nem fordult elő. Vagy legalább is semmi olyan, amiről mi tudnánk.

- Biztos elég lesz ennyi kaja? – kérdezte anyu, mikor már a harmadik adag burgonyaszirmot öntötte ki az egyik tálba.

A szüleim felajánlották a házat hétvégére. Tudják, hogy Jimin nem fog elmenni szórakozóhelyekre, sokkal jobb lenne neki egy megszokott környezet, ahol biztonságban érezheti magát. Ezzel természetesen teljesen egyet kellett értenem, s nem győztem eléggé hálálkodni nekik, mikor elmondták, hogy miénk a lakás, ha tisztán tartjuk és nem fogunk túlságosan alkoholizálni.

Nyilván, senki sem tervezett inni, de, ha már felhozták, akkor nem mondok nemet egy-két pohárka sojura. Sok dolog történt az elmúlt időben, nekünk is ki kell ereszteni a gőzt valahogy.

- Anyu, összesen leszünk hatan, ebből pedig négyen táncosok. Szerintem a legtöbbet én fogok enni – sóhajtottam. – Egyébként is, majd rendelünk pizzát – tettem hozzá.

Seo asszony nagyon felkészült az estére. Nagyon sok nasit vett, különféle üdítőket, csokit és még zöldséget is, ha arra fájna a fogunk. Sőt, még több kaját is főzött, hogyha valaki megkívánná a házi kosztot, akkor tudjam mivel kínálni. Édes tőle ez az igyekezet, ami másnak talán meglepő, nálunk annyira nem. Sosem volt nálunk ennyi ember, főleg nem olyanok, akiket én hoztam volna haza.

Mingit ovi óta ismerik, Jisungot gimi óta, Jimint körülbelül fél éve, Yejinek csak a létezéséről tudtak, Minho pedig... Ő talán maximum egyszer-kétszer került említésre, de nem többször. Egy szó, mint száz, nincs sok barátom, s azok egy részével nem is találkoztak a szüleim. Igaz, most se sokat fognak velük beszélgetni, még az is lehet, hogy elkerülik egymást, viszont mindenképpen jó élménnyel akarták gazdagítani őket. Még látatlanban is a legjobb benyomást szerették volna kelteni. Igazán édesek.

Jungwon eleinte duzzogott, amiért ő nem maradhatott, hanem a nagyihoz kell mennie látogatóba anyuékkal, de végül megbékélt, miután elmondtuk neki, hogy nagyrészt ez Jimin miatt van, hogy kicsit jobban legyen. Az öcsém nem olyan kicsi, hogy ne fogjon fel dolgokat, ezek után azonnal próbált segíteni nekünk, hogy minél jobb hangulatban fogadjuk a vendégeket.

Nem sokkal később a szüleim és a tesóm leléptek, mivel nem szerettek volna későn odaérni, s a tél miatt most hamarabb sötétedik. Apu pedig nem szeret sötétben vezetni. Velem ellentétben. Nekem az valahogy sokkal hangulatosabb. Én csak esőben utálok a volán mögé ülni, mert iszonyatosan zavaró, hogy folyton törölgetni kell az ablakot, illetve figyelni, hogy mikor teleportál elénk a zebra előtt 50 méterrel egy járókeretes nénike. Az agyamat el tudom dobni, amikor a semmi közepén meglátom őket.

Elsőként Minho érkezett meg, mivel ő a menetrendekhez igazodik. Szóval kicsit hamarabb volt itt, mint a többiek. Ami nem volt baj, mert így legalább tudott nekem segíteni, hogy egy-két dolgot még elpakoljunk.

Mivel engedélyezett volt az ivás, nem szerettem volna törékeny dolgokat látni a közelben. Ismerem a részeg Mingit, rosszabb, mint egy hal, amit most mosott ki a víz a partra. Úgy csápol kézzel-lábbal, hogy egyszer volt olyan, hogy le akartam kötözni őt a nadrágszíjammal. De elég érdekesen vette ki magát a helyzet, szóval inkább hagytam, s próbáltam tőle biztos távolságba menni.

- Nem semmi – bólogatott elismerően a táncos, amikor lejött a műhelyembe. Minden tele volt festménnyel, s festékkel. A földön egy-két régi ecset is megtalálható volt, ami már használhatatlan, de legalább annyira takarítom ezt a helyet, mint amennyire látszik rajta. Leborítom egy lepedővel a vásznakat, hogy ne szállja őket a por és kész.

- Ne nyúlj semmihez – néztem rá szúrósan, amikor éppen készült elvenni az egyik vásznat a helyéről, hogy megcsodálhassa a mögötte lévő alkotásomat. A fiú csak a szemeit forgatva helyezte vissza az elmozdított tárgyat, majd jött utánam.

A könnyen leverhető törékeny dolgokat hoztuk le ide. Itt nagyobb biztonságban vannak, már csupán azért is, mert zárva tartom a helyet. Kénytelen vagyok mindent Mingi-biztossá tenni. Bár, ha az emlékeim nem csalnak, Yeji sem éppen a legjobb ivó közöttünk. Elég hamar le tud részegedni, ráadásul fel is pörög mellette. Nekem arra nincs energiám, hogy még őt is féken tartsam.

Amikor lent voltunk, hallottam a csengő hangját, így mind a ketten elindultunk fel. Becsuktam magam után az ajtót, s a bejárat felé vettem az irányt, hogy beengedjem az érkezőt, avagy az érkezőket. Jisung mosolygott rám Mingivel a háta mögött. Valószínűleg egy busszal jöttek.

Yeji írta, hogy késni fog, mert az apukájának volt egy kisebb vitája az egyik alkalmazottjával, de igyekszik, ahogy csak tud.

Jimint majd a nénikéje hozza kocsival. Én is felajánlottam neki, de visszautasította. Azt mondta, hogy szeretne most végre ő meglátogatni, nem pedig csak úgy beállítani hozzánk az oldalamon. Édes, hogy így gondolja, de tényleg nem lett volna teher. Maximum anyuék később indulnak a nagyihoz. Vagy ő lesz itt hamarabb. De ahogy neki kényelmesebb.

- Hoztam egyébként ilyen ivós kártyajátékot – pakolt elő a hátitáskájából Mingi, s adta oda a kártyákat Minhonak, aki csak elmosolyodott.

- Ez 18-as? – kérdezett rá, mire a táncos megrántotta a vállait.

- Vagy ez, vagy semmi. Lekaptam valamit a polcról.

- Még jó, hogy a húgod nem látta meg – mondtam, mire a srác enyhén elpirult. – Ezek a szarok elvennék az ártatlanságát – biccentettem a kártyák felé.

- Zárom a szobám ajtaját és egyébként is, elég jól nevelt ahhoz, hogy ne nyúlkáljon a cuccaim között – rántott vállat.

- Az én öcsém is meg lett nevelve, de legalább olyan, mint egy görény néha. Főleg, ha cseszik elmenni fürödni és árad belőle a tinédzser szag – húztam a számat.

- Kellemesen hangzik – mondta Minho, mire csak megrántottam a vállaimat.

- Olyankor általában leöntöm egy pohár vízzel, hogy éreztessem vele, hogy nem ártana letusolnia – vallottam be. Anyu eleinte nem szívlelte, mert volt olyan, hogy az ágyán öntöttem le, de miután realizálta, hogy ez tényleg hatással van az öcsémre és veszekedések nélkül hajlandó elmenni fürödni, inkább hagyja, hogy a saját kezembe vegyem a dolgokat. – Egyébként mi a helyzet a suliban? – kérdeztem rá.

A srácok összenéztek, s már éppen nyitotta volna a száját Mingi, hogy válaszoljon, amikor újból megszólalt a csengő. Mindössze egy pillantást küldtem felé, amivel azt sugallom, hogy mindenképpen kifaggatom később, de most ezt kell elintéznem először.

Amint kinyitottam a falapot, Jimin nagy szemeivel találtam szembe magamat. Azonnal eltűnt az arcomon ülő komolyság, s a helyét átvette a lágy, szerelmes, bolond mosolyom, amivel üdvözölni tudtam őt. Szerencsére az ő orcáján is helyet foglalt egy felfelé ívelő szende görbület, s egy apró csók után át is lépte a küszöböt.

Amikor megfordultam láttam, hogy Jisung áll vele szembe, s ajkait rágcsálja. Látszott a mókuskán, hogy nem tudja, hogy mit csináljon. Annyiszor mondta nekem, hogy úgy megölelgetné Jimint, hogy elvenné az összes gondját, ha tudná. Én pedig mindezt átadtam a táncosnak, aki talán ezért volt képes megtenni az első lépést.

Lassan széttárta vékony karjait, mire a díszpinty szemei felcsillantak, s egy percig sem habozva vetette magát a másikra. Úgy szorította, mintha az élete múlna rajta. Eddig csak Minhot és engem ölelt így. Jól esett a tudat, hogy ennyire megbarátkozott Jiminnel, s annak ellenére, hogy régen tartott tőle, mostanra az egyik legfontosabb ember lett az életében. Ahogy mindannyiunkéban.

- Hogy érzed magad? – kérdezte Jisung, el sem engedve a fiút, de úgy tűnt, hogy a másik sem szeretné megszakítani ezt a pillanatot. Mind a kettőjüket zaklatta Yeongcheol. Talán ez a közös pont volt az, ami annyira személyessé tette a pillanatukat, s erősebbé varázsolta az ölelés jelentését. Egymást próbálták támogatni vele.

- Jobban – suttogta, én pedig, mivel szemben álltam Jisunggal, láthattam, hogy elmosolyodik.

- Ennek nagyon örülök – bújt hozzá közelebb.

A mókus mögött ott állt a két másik, Jimin osztálytársai, akik csupán hozzám hasonlóan egy-egy lágy mosollyal figyelték a történéseket. S mikor úgy érezték, hogy ők is közbeavatkozhatnak, szép lassan odamentek a táncoshoz, hogy üdvözölhessék, s elmondják neki, hogy mennyire hiányzott nekik.

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy minden a régi. Egy pillanatra tényleg minden... Tökéletes volt. Ám Jimin nem volt hajlandó elmozdulni a közelemből. Ami persze nem gond, beszéltünk erről a pszichológusával. Megeshet ugyanis, hogyha nem otthon van a megszokott kis helyén, akkor egy személyt fog majd keresni magának, aki a biztonságot jelenti számára az emberek között. Még akkor is, ha jól ismeri azokat. Kellett egy biztos táppont, ez pedig én lettem.

A nappaliban is egymás mellett ültünk, s bár sokszor nyúlt a kezemért, hogy kevésbé érezze magát feszengve, néha-néha képes volt elengedni, s úgy nevetni, mint régen. Önfeledten, boldogan.

Valahol ez volt a célja a mai estének. Szerettem volna kicsit kirángatni őt a szürke hétköznapokból, amiket olykor egyedül kellett, hogy töltsön. Bár magántanuló lettem, azért nekem is van egy-két dolog, amit el kell intéznem, főleg most, hogy kénytelen vagyok magam gondoskodni a tudásomról. Valahogy márpedig fel kell készülnöm a vizsgákra, amiken meg kell jelennem, s helyt is kell állnom.

Jisung azóta sokkal szorgosabban és részletesebben is jegyzetel, hogy át tudja küldeni nekem őket, s könnyítse a dolgomat. Bár megmondtam neki az elejétől fogva, hogy nem szükséges, de ő magától teszi ezt, úgyhogy nem ellenkezek, hanem kihasználom, hogy nem kell külön tanárért fizetni.

Nem sokkal később, talán fél óra csúszással, de Yeji is befutott. Természetesen ő is jól megölelgette Jimint, s még egy ajándékot is hozott neki, ami egy nagy pandamaci volt. Bár a táncos nevetett rajta, természetesen csak jókedvéből, el sem engedte. Nem is próbálta, de nem is tudta volna tagadni, hogy mennyire tetszett neki, s örült az ajándéknak. Bevallom, én sem számítottam arra, hogy a lány valami ilyesmivel fog beállítani, de koránt sem baj, sőt, valahol jól esett a szívemnek, hogy így próbálja ő is komfortosabbá varázsolni Jiminnek a helyet. Úgy tűnt, hogy ez sikerült is, mivel – bár az első két kört kihagyta – még az italozáshoz is csatlakozott hozzánk.

Hamarosan jobban feloldódott a hangulat, s még Mingi francos kártyái is előkerültek, ami csak jobban kicsalta a nevetést a társaságunkból. Főleg, amikor a magasnak kellett simogatni Minho mellbimbóit, aki cserébe majdnem leharapta az ujjait. Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de abban a pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy Minho egy veszett nyúl lenne, vagy egy macska, mert megkarmolta Mingit.

- A legrosszabb helyen nyúlkál, nem szereti, ha valaki a bimbijét cseszteti – mondta Jisung, miközben kuncogva nézte a jelenetet, ahogy a részeg Mingi a saját épségét kockára téve próbálja jobban felhergelni a már így is ideges Minhot.

- Köszi az infót – nevetett Yeji, s egy újabb adag italt húzott le, ezzel kiürítve egy újabb üveget. – Na, folytassuk, én pörgetek az új pörgettyűvel – hajolt előre, s forgatta meg a sojus üveget. A kupakos része felém mutatott, mire csak egy nagy levegőt vettem, s vártam, hogy mit fogok kapni. A lány húzott egy kártyát, majd feltette a kérdést. – Felelni vagy merni szeretnél, kedves unokatestvérkém? – mosolygott.

- Me..!

- Felelj, az érdekesebb – ingatta a fejét a lány, én pedig csak elhúztam a számat. Miért kérdezi meg akkor? – Bármi, ami nem nemi szerv, cicik vagy fenekek, de izgatottá tesznek? – mosolygott, s nézett rám kíváncsian. – Három dolgot sorolj fel. Nézzük a fétiseidet – dörzsölte izgatottan a tenyerét, ám szerintem a lehető leglazábbat választotta.

- Kulcscsont, állvonal és a keskeny derék – soroltam fel, mire a lány somolya egyből lehervadt.

- Pedig reménykedtem benne, hogy valami lábfétis, vagy tudom is én – sóhajtott. – Egyébként, ha már láb... Jimin, te mikor fogsz visszajönni? – nézett a fiúra. – Nagyon le fogsz maradni és elég nehéz lesz az utolsó vizsga – húzta a száját.

- Ráadásul ott van a tavaszi ünnepség is. A tanárnő neked szeretné adni a szólót. Yeongcheollal nem lehetett dolgozni, már akkor le akarta cserélni, csak nem volt kire – mesélte Mingi.

Mindenki a táncosra meredt, s várta a válaszát. Tényleg nagyon rizikós volt a felkészülés. Rengeteg órát hagyott ki, s így is kész csoda lesz, ha mindent be tud pótolni. Nyilván az elsődleges az, hogy ő most kilábaljon ebből, s valamennyire meggyógyuljon a kis lelke, hogy emberek közé tudjon menni. Ám a jövőjére is gondolnia kell.

A fiú arca, a tettei idegességet tükröztek. A kezei között lévő macival kezdett babrálni, s amikor láttam, hogy az egyik mancsát emeli a másik felé, hogy ismét visszatérjen a már-már elmúlónak tűnő rossz szokásához, hogy csipkedi a bőrét, gyorsan elkaptam azt és összekulcsoltam az ujjainkat. Jimin felpillantott rám, mire én csak egy lágy, biztató mosolyt ejtettem, hogy tudja, mellette vagyok, bármi is legyen.

Egy nagy adag levegőt engedett ki, majd mikor elég bátorságot gyűjtött, választ adott Yeji kérdésére. Ám arra senki sem számított, még én sem.

- Én... Nem hiszem, hogy vissza fogok menni oda. Arra gondoltam, hogy kiiratkozok és nem fejezem be a sulit – mondta, mire egy emberként néztünk össze reménytelen, kétségbeeséssel az arcunkon.

Ezt... Nem gondolhatja komolyan, ugye?

➖🔻➖🔺➖

Hello Sütikék! Itt is vagyok az új résszel🥺

El sem hiszem😩😩😩 Annyira közel a vége!!! És kb fél éve kezdtem el írni ezt a könyvet. Baromi gyorsan ledaráltuk o.o

❗️Ne feledjétek❗️ utolsó szavazatok mennek be, ugyanis az 59. résznél le lesz zárva a szavazás.

Az 59. fejezetet holnap fogom publikálni (szintén ilyen csodás kések időkben, mert ilyenkor érek haza munkából és nincs időm máskor írni haha)

Aki még nem tette meg, szavazzon az általa leginkább megkedvelt sztorira a leírás alapján, mert holnap este ez az egész le fog zárulni és onnantól kezdve nem fogok beszámítani egyet sem már😌♥️♥️♥️

Mit gondoltok? Jimin tényleg abba fogja hagyni az iskolát? Szerintetek mi lenne a legjobb számára?🥺

Hogy vagytok kedveseim?♥️♥️♥️ Felkészültetek a végére?🥰

Kedden találkozunk az 59. fejezet alatt, illetve szombaton a 60, az Epilógus, illetve a köszönetnyilvánításnál, ahol kihirdetem a nyertes könyvecskét is♥️♥️♥️♥️

Addig is vigyázzatok magatokra♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett akkor nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook