Nem volt könnyű, annak ellenére, hogy nem sok emlék kötött a nőhöz. Nem akartam elfelejteni őt, viszont azt sem szerettem volna, hogy egész nap ő járjon a gondolataim között.

Anyáék felajánlották, hogy ismét felkereshetünk egy szakembert, ha szükségem lenne rá, viszont én visszautasítottam. Nem akartam több agyturkászt. Főleg, hogy a gyász, amit a szívemben éreztem, az ezúttal valódi volt. Egy személy. Most volt valami, valaki, aki miatt végre bekötözhettem lelkem sebeit.

A barátaim kérdezték, hogy nincs-e kedvem találkozni, viszont én egyenlőre hanyagoltam őket. Lehet, hogy nem akartam Myeongsukon agyalni, viszont kellett egy kis idő kettőnknek, amit még éltében nem tehettünk meg.

Többször kijártam a sírjához, minden nap. Az iskolából pedig mindössze egy hetet hiányoztam. Tudtam, hogyha tovább maradok távol, becsavarodok otthon a négy fal között.

Jimin is próbált minél többet beszélni velem, ha már nem szerettem volna vele személyesen találkozni. Utólag belegondolva, talán jó lett volna, viszont az időt nem tudom visszapörgetni. Akkor lehet, hogy elcsábítana a változtatás lehetősége. Márpedig a dolgok nem ok nélkül történnek.

- Csak áfonyásat kaptam - motyogtam a padon ülve a hidegben, hátamon pedig az iskolatáskám volt. A markomban lévő elektromos cigarettát szorongattam, miközben mást se néztem, csak egy hideg márványba vésett nevet. Hwang Myeongsuk. - Elég fura, de legalább nem égeti a torkomat - próbáltam valami pozitívat is mondani.

Hétfő volt, nem sokkal fél nyolc előtt járunk. Eljöttem hozzá, mielőtt iskolába mentem volna. Tudom, hogy sok mindent bán, de nem akarom, hogy ezt a síron túlra is vigye. Lássa, hogy voltak, akik szerették őt. S én is közéjük tartoztam. A fia, akiről azt hitte, hogy a legjobban megveti.

- Tegnap festettem - folytattam, miközben egy mélyet szippantottam a cuccból, s lassan kiengedtem a hatalmas gőzfelhőt. Furcsa is volt eleinte, mert semmit sem láttam. - Akrillal. Egy fűzfát. Kevertem egy szép zöldet. Anyu mondta, hogy régen nagyon szeretted azt a színt - meséltem, s a táskám pántját kezdtem igazgatni. - Próbálom az élet színes oldalát is nézni - vettem egy nagy levegőt, éreztem, amint a mellkasom már-már belefájdul ebbe a cselekedetbe. - Semmit nem akarok megbánni később. Viszont most csak ennyi fért bele, hogy őrültnek nézzenek miattad - keltem fel, s tettem zsebeimbe a kezeimet egy mosoly kíséretében. - Kívánj szerencsét a mai napra.

Tudom, hogyha még itt lenne, nyavalyogna, amiért túl érzelgős vagyok. Őszintén szólva, én se vagyok oda ezért. Ezért is ejtettem el ezt a kis poént a végére. Talán én is csak erősíteni szerettem volna ezzel magamat.

A többiek tudták, hogy ezen a héten már megyek iskolába. Minden egyes nap megkérdezték, hogy mikor leszek, vagy azt, hogy átmehetnek-e. Meglepetésemre még Minho is írt, sőt, felajánlotta, hogy akár tarthatnánk még egy filmes napot. A srác egyébként amennyire szemét velem olykor - bár nem meglepő, hiszen én is hasonlóan viselkedek vele - nagyon kedves. Tudja, hogy mikor kell helytállnia, mint barát. Yeongcheol nem érdemelt olyan embereket maga köré, mint ő vagy Jimin.

A buszmegállóban még várnom is kellett pár percet, mire ideért a jármű, ami egyenest az iskolába vitt. Ott viszont nem várt dolog történt. Mihelyt beléptem az intézmény parkjába, Jimint mintha puskából lötték volna ki, úgy jött felém, s ölelt át jó szorosan.

- Hiányoztál! - mondta, én pedig egy halovány mosoly kíséretében óvatosan teste köré fontam a karjaimat, s átöleltem őt. - Hogy érzed magad? - kérdezte.

- Elég... Szarul - vallottam be őszintén, a táncos pedig bólintott egyet.

- Helyes. Ilyenkor jobb, ha hagyjuk, hogy rosszul legyünk. Valahogy fel kell dolgoznunk a gyászt - motyogta, majd felnézve rám egy puszit nyomott a számra, amit én csak nagy szemekkel reagáltam le eleinte. Nem sokkal utána úgy kezdtem el forgatni a fejemet, mint egy katona a háborúban.

Később meglepetten fordultam a táncos felé, aki csak elnevette magát.

- Mások is vannak - mutogattam már magam sem tudom, hogy merre. - Úgy volt, hogy...

- Volt - bólintott. - De... Nem szeretném többé titkolni. Ennyit mind a ketten megérdemlünk - fogott a kezemre, s nézett a szemeimbe. - Mit szólsz? Vagy ezúttal te akarsz visszalépni? - húzta fel egyik szemöldökét, én pedig talán túl gyorsan is válaszoltam erre.

- Nem! - vágtam rá, majd amikor leesett, hogy hogyan viselkedtem, megköszörültem a torkomat. - Nem szeretnék - váltottam hangnemet, s próbáltam komoly maradni, de látva a fiú arcát, akarva-akaratlanul is elmosolyodtam.

- Jó látni a képedet - jelent meg Minho, s fogott a vállamra egy kedves somollyal. - Nem kérdezem meg, hogy hogy vagy, kitalálom magamtól is. Nektek viszont gratulálok - nézett az osztálytársára. - Próbálj egy kicsit erre is koncentrálni, jót fog tenni, ha valami máson is kattogsz abban a bolond agyadban - bökött a fejemre.

- Igazán rendes vagy, mondták már neked? - kérdeztem, ő pedig megrántotta a vállait.

- Addig élvezd a törődésemet, amíg tudod. Nem mindig vagyok ám ilyen kedves.

- Akkor különlegesnek érzem ezt a hétfői napot - sóhajtottam.

Mingivel is találkoztam. Ő elmondta, hogy nagyon aggódott értem, s többször is át akart nézni, de anyu lebeszélte róla, miszerint jobb, ha most egy kicsi teret adnak nekem. Emiatt utólag is nagyon hálás vagyok neki. Jól ismer. Tudja, hogy szükségem van arra, hogy először magamban le tudjak zárni mindent annyira, hogy később emberek közé mehessek.

Jisung egy pillanatra sem akadt le rólam. Amikor meglátott, még el is sírta magát, s úgy ölelgetett, mintha az élete múlott volna rajta. Ez a fiú túl rendes mindenkivel, annyira sajnálom, hogy ennyi mindenen keresztül kellett mennie éveken át, s még ki tudja, hogy mi vár rá a jövőben. De csak remélni tudom, hogy nem lesz ezentúl gyakori, hogy a gonosz bekopogtat az ajtaján.

Yeji volt az egyetlen, aki még nem jött. A lány nagyon érzékeny, s valljuk be, ő több időt töltött el Myeongsukkal, mint én. Elvileg a héten már itt lesz köztünk, csupán egy-két napot kihagy, hogy összeszedje magát. Csak a temetésen találkoztunk. Amikor megtudták a hírt, azonnal hazautazott a család. Ő nagyon sírt.

Akkor először találkoztam egy tényleges rokonnal, Yeji apjával, aki ugyebár Myeongsuk tervére volt. Nem sokat beszéltünk, igazából csak pár szót váltottunk és ennyi. Nem tudtunk miről, de ez nem is baj. Én sem voltam dumálós kedvemben, s ő sem.

- Be kellene szereznem pár új szövegkiemelőt - motyogta Jisung, miközben a cuccai egy részét a szekrényébe rakta, a másikat, ami pedig kellett neki, azt elővette. Egy túlméretezett pulcsi volt rajta, amin annyi szín pompázott, mint égen a csillag. Le se tagadhatta volna a szakját, főleg, hogy az mind ennek köszönhető. - Sokkal könnyebben megy a tanulás, ha minden pontot más színnel jelölök ki. Meg vidámabbnak is néz ki a füzetem - ingatta a fejét. - Eljössz majd velem? - nézett rám nagy szemekkel, s közben óvatosan megsimította az egyik ecsetének a tetejét, hogy érezze, mennyire lesz használható az elkövetkezendő órákban.

- Hogy-hogy nem Minhot kéred meg? - ráncoltam a szemöldökömet, s magamra kaptam az olcsó, ócska, már itt-ott szakad festékes ingemet.

- Szeretek vele lenni, meg ő is élvezi, ha elviszem ilyen helyekre, de te mégis jobban benne vagy. Meg hiányoztál, ha pedig van egy kis szabadidőd, azt pedig Jiminnel töltöd. Szóval elrabolnálak a régi idők emlékére - mosolygott rám, mire akarva-akaratlanul az én ajkaimra is egy halovány görbület került.

- Jól van - borzoltam össze a díszpinty frizuráját.

Jisung olyan volt számomra, mint az öcsém. Csak idősebb, de nem sokkal magasabb. Szerintem Jungwon lassan már akkora, mint ez a felcserélt fajú mókus. Az már biztos, hogy abban nem Seo asszonyra ütött, mert ő alig verheti a 150 centit. Otthon én vagyok a Góliát, még aput is lekörözöm.

A napok teltek, nagyon gyorsan, főleg, miután ismét elkezdtem suliba járni. Talán a monotonitás miatt tűnt ennyire gyorsnak az idő, ami szinte versenyszerűen pörgette a falon ketyegő óra mutatóját.

Egy hét elteltével szerdán kissé görcsösen álltam a vásznam előtt, a szokásos festékeimmel, a cuccaimmal, a tanárral és a közösséggel. Ismét jegyre kellett csinálnunk valamit. Eddig minden adott volt, de most, hogy újból a saját gondolataim között kellett bóklásznom... Valahogy rémülettel töltött el az első pár pillanatban, nem is értem, hogy miért.

Jisung mellettem bedugta a fülét, s a zenéjének szentelte minden figyelmét. Szerettem, hogy ezen az órán még ez is megengedett, hogy jobban ki tudjunk kapcsolni, s ténylegesen arra koncentráljunk, amit meg akarunk alkotni. Amit láttatni akarunk.

Én is hozzá hasonlóan tettem, s hagytam, hogy a zenék a megszokott sorrend helyett változatosan játszódjanak le. Próbáltam másképp cselekedni, mint ahogy eddig tettem. Nem kötelező jelleggel, szimplán meg akartam nézni, hogy beválik-e az, ha kicsit is máshogy cselekszek.

Az idézet a táblára volt felírva a sok-sok firka közé. Még éppen ki tudtuk olvasni. A lényege a napkelte volt, s úgy gondoltam, ennél tökéletesebb, s alkalomhoz illő nem is lehetett volna. Mintha a sors szólt volna bele, hogy mit kellene megfestenünk, legalább is megpróbálni vásznon ábrázolni.

Nem gondolkoztam igazán. Nem tudtam. Ez megmaradt. Ha valami olyat csinálok, amit szeretek, az idő csak úgy repül, s fel sem tűnik, hogy valójában mennyire is elrohant. Amikor visszagondolok, csak arra eszmélek fel, hogy nincsenek emlékeim, s minden olyan gyorsnak tűnik. Egyszerűen elveszítem az időérzékemet.

Valaki a vállamra fogott, én pedig lassan felnéztem a tanárra, miután kivettem a fülemből a füldugómat, a zene pedig ekkor megszűnt.

- Nagyon jó. Kreatív. A többség a napkeltét tájképként ábrázolja, mert az lenne a logikus, te viszont... Meglepő a színhasználat is. Tetszik – mosolygott rám, én pedig lassan bólintottam egyet.

A festményen egy csecsemő volt egy anya karjaiban. Az édesanya kezein pedig megvillantak a felkelő nap sugarai. Ugyanis a napkelte nem csupán az égitest felbukkanását jelenti. Hanem egy új napot, életet, valamit, aminek a jelentése maga az új. Ez volt a lényeg. Márpedig az embernek meg kell találnia a legfurcsább, legcsavarosabb dolgot, ha valami maradandót, vagy nagyot akar alkotni.

De az is elég, ha önmagunk vagyunk.

- Jól láttam? Az tényleg sárga volt? Nem elkeverve feketével meg hasonlókkal? – kérdezte nagy szemekkel Jisung, s el sem akarta hinni, amit látott. Pedig ott ült mellettem.

Egy nagy sóhajt ejtettem, majd bólintottam egyet.

- Nem értem, hogy miért olyan nagy cucc ez – rántottam vállat, miközben betettem az ingemet a szekrényembe.

- Mert te sosem használsz élénk színeket! Most pedig volt benne sárga meg kék is! Annyira szép volt, meg a jelentése is. Biztosan büszke lenne rád, ha láthatná – fogott a karomra egy lágy mosoly kíséretében.

- Vagy lecseszne, amiért az oroszlánok közé dobtam – nevettem, s a fejemet ráztam. – A lehető legfurcsább nő volt, akit el tudsz képzelni. Kiszámíthatatlan és... Legalább akkora barom, mint én.

- Akkor biztos őt is annyira szerettem volna, mint téged – bólogatott a díszpinty, én pedig felvontam a szemöldökömet, s ránéztem. – Most mi az? Olyan meglepő, ha szeretem a legjobb barátomat? – döntötte oldalra a fejét.

- Nem, csak... Az meglepő, hogy kimondtad – motyogtam.

- Miért, te talán nem használod ezt a szót? – nevetett, de miután meglátta az arckifejezésemet, lehervadt a somoly az arcáról. – Azt ne mond nekem, hogy még Jimin se hallotta tőled, mert akkor kiakadok! – erre csak kínosan a tarkómra simítottam, ő pedig a homlokára csapott. – Hol élsz, ember? – tátotta el a száját. – Minho nem is kérdezte meg anélkül, hogy akarok-e a barátja lenni. Komolyan még egyszer sem mondtad neki?

- Még soha. De ő sem – próbáltam menteni a menthetőt. Jimin sokkal jobban bánik az érzelmeivel, mint én. Akkor annyira nem gáz, ugye?

- És? – vonta fel a szemöldökét. – Honnan tudod, hogy nem arra vár, hogy te tedd meg az első lépést?

- Miért, én nem várhatok arra? – kérdeztem vissza egyből, ő pedig becsukva a szekrénye ajtaját felém fordult, s próbált az apró termetével és mókus pofijával komolyan, illetve komoran nézni rám.

- El kell mondanod neki, hogy mit érzel. Egy kapcsolatban fontos, hogy meglegyen köztetek a kapocs, de nem elég, ha csak a tettekkel... – hadonászott a kezeivel, ugyanis próbálta szépen megfogalmazni nekem, de nagyon úgy nézett ki, hogy nem jön a nyelvére az a szó, amit éppen keres. Éppen ezért nem sokkal később már csak csettintett az ujjaival, hogy jelezze, a hegyén van, csak még nem sikerült kinyögnie. – Bizonyítunk! – csapta össze a tenyereit, amikor végre eszébe jutott a dolog. – Ki kell mondani, hogy mit gondolunk. És ha szereted őt, akkor azt is ki kell jelentened. Talán nem tűnik nagy cuccnak, de egyeseknek nagyon fontos az ilyesfajta kommunikáció – magyarázta, én pedig csak bólogattam, mint valami tanulatlan kisgyerek. – Úgyhogy most úgyis ebédszünet lesz, szóval menjünk oda hozzájuk és beszéljünk velük – ragadta meg a karomat vigyorogva, majd kezdett el húzni a folyosón. Alig tudtam, miatta becsapni a szekrényem ajtaját, épphogy sikerült bevágnom a fémet.

Mindenkinek ilyenkor van szünete, így általában az ebédlő tele van diákokkal. A tanárok nem itt szoktak étkezni, így a felügyelet az mindig elmarad. Amúgy is letudják a dolgokat annyival, hogy már elég idősek vagyunk és érettek, szóval nem fogunk semmi kárt csinálni.

Pontosan ez az egyik legnagyobb probléma. Nem figyelnek azok, akiknek kellene. Nagyon sok diákot szoktak csesztetni az idősebbek, vagy éppen az osztálytársai. Élő példa Jisung, akit éveken át bántottak. Velem is próbálkoztak, de annyit érnek vele, mintha megpróbálnának beszólni a konyhás néninek, hogy ő csak egy konyhás néni. Azt viszont sosem néztem jó szemmel, ha valaki olyannal próbálnak kikezdeni, aki egy barátom. Olyankor igazán viszketett a tenyerem egy pofonért, de megígértem magamnak, hogy nem én leszek az, aki verekedésbe fog kezdeni. Helyette minden mással, de próbálok kitartani.

Jimin, amikor meglátott minket, mosolyogva kezdett integetni, ezért egyből oda is mentünk hozzájuk, miután megkaptuk a tálcánkra a napi adagot. A fiúval minden szünetben összefutottunk, s mondanom se kell, a merészebb lépéseink, amivel ezentúl felvállaljuk a kapcsolatunkat, a többieket is meglepték. A sok-sok kérdő, meglepődő tekintet, a suttogások a közelben... Számomra fura volt, ellenben a táncossal. Ő mindig is a menőbb csapatot erősítette, míg én az iskola számára csak egy senki voltam. A nevemet se tudták, maximum a karácsonyi műsorból lehet ismerős a képem egy-két diáknak, de semmi több.

Yeji, Minho és Mingi is ott voltak már. Sokkal hamarabb ideértek, mivel nekünk még el kellett pakolni, s lemosni a festéket magunkról. A díszpintynek még a szemöldökén is volt egy kis lila.

Amikor odaértünk, s leültünk, Jimin egy puszival üdvözölt.

- Hogy ment? – kérdezte, én pedig megrántottam a vállaimat.

- Megdicsérte őt a tanár – árulta el Jisung mosolyogva, majd neki is kezdett az ebédje átalakításával. Nem szerette a gombát, úgyhogy azt átrakta a táncos barátja tálcájára, aki csak hagyta.

- Tényleg! De ügyes vagy, tudtam én – mosolygott, s fogott a kezemre, ám ekkor valami feltűnt. A szokásos susogások és nézések nem a meglepettségtől átitatva szúrták belénk tőrjeiket. Mind olyan... Lesajnáló volt, olyan lekezelő.

- Mi baja van mindenkinek? – ráncoltam a szemöldökömet, mire Mingi megrántotta a vállát.

- Ki tudja, hogy min csámcsognak ezúttal – motyogta, s egy újabb adag kimchit tömött a szájába rizzsel együtt. Viszont ekkor a mellette lévő Yeji, aki a telefonját bújta, lesápadt, s a fiú karjára fogott.

- Én tudom miért – mondta, s nézett fel ránk lassan, rémülettel, ugyanakkor aggódással teli. Mingi egyből a telefonjára nézett. Eleinte zavart volt, viszont később a lányéhoz hasonlóan, őt is valami teljesen más taszította a hatása alá.

- Jó, ne basszatok fel még jobban, mi a faszom az? – vettem el a készüléket, ám amit azon láttunk, valami olyan volt, ami mindent képes volt nem csupán felforgatni, de elpusztítani is.

Az élet egy háború, aminek nincs vége, békének lehetősége fel sem merül, csupán pihenünk.

➖🔻➖🔺➖

Hello Sütikék! Itt is van az új rész. Innentől pedig már csak pár fejezet (10)🥺 Hihetetlen, nem igaz? Gyorsan bedaráltuk ezt a könyvet, hehe

Mit gondoltok? Mi lehet, amin a diákok csámcsognak?🤔

❗️NAGYON FONTOS, OLVASD EL❗️

Mint azt ígértem, felkerül a jól bevált szavazás. Viszont előtte néhány információt szeretnék leírni a szabályokkal kapcsolatban, ami erre érvényes. Aki az előző könyveim után jött ide, annak talán nem is olyan meglepő, de aki új, annak nem árt, ha átfutja a sorokat, hogy mitől lesz érvényes a voksa😌

Négy könyv borítóját, illetve leírását láthatjátok. Ezeket mind bizalmasan osztom meg, nem szeretnék sehol semmi hasonlót visszalátni.

A szavazás egyszerű. Amelyik megfogott, annak kommentben a NEVÉT/CÍMÉT kell írni. Azért ez, mert a wattpad nem mindig működik megfelelően és nem látom a bekezdésekre/képekre érkezett válaszokat, csupán az összes beérkezettet. Valljuk be, így lehetetlen kitalálnom abból, hogy mire értett Pista néni az alatt, hogy „erre szavazok". Szóval mindenki annak a címét írja le, amelyiket a legszívesebben olvasná következőnek😌♥️

Ha a nyertes könyv nem az lesz, amelyiket te személy szerint kinézted, nem kell szomorkodni, mivel lehet belőle visszatérő (ezúttal is lesz erre példa).

A szavazást megfelelően fogom adminisztrálni. Mindenki, akinek érvényes a voksa, név szerint fogom beírni a táblázatomba, amit az eredménnyel együtt mutatni is fogok a köszönetnyilvánításban, elvégre ott fog fény derülni arra, hogy melyik könyv lesz a következő♥️

Egy ember maximum kettő könyvre szavazhat. Mint mondtam, név szerint írok mindenkit, úgyhogy erre emiatt oda tudok figyelni.

Nem is húzom tovább a szót, ezennel elindítom a szavazást, amit az 59. résznél fogok lezárni!

➖🔻➖🔺➖

atelophobia

➖🔻➖🔺➖

your scent

➖🔻➖🔺➖

shameless

➖🔻➖🔺➖

unholy

➖🔻➖🔺➖

Nos, ők lennének a szerencsések😌 Mindenki döntsön úgy, ahogy a szíve, avagy az érdeklődése kívánja. Nagyon kíváncsi leszek az eredményre, tekintve, hogy a comestion után naponta változott a „nyertes". Elég szoros volt😂

Visszatérő ezúttal is a shameless, aki viszont csügged, amiért nem a My name lett, szerintem most kiengedheti a benntartott levegőt, ugyanis ezúttal két omegaverse is versenybe lép Your scent és Unholy néven😌♥️

Jó játékot kívánok mindenkinek😌♥️♥️♥️

Hogy vagytok kedveseim?🥰♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook