Jimin lihegve, s izzadtan dőlt rám. Senki nem volt itthon rajtam kívül, úgyhogy áthívtam, s addig kicsit magunkra is adtunk. A fiú ajkaira egy fáradt csókot leheltem, majd szálkás testét szorosan átöleltem. Nem csupán az arca, de a bőre is átvett egy vöröses árnyalatot. Annyira gyönyörű volt, s fogalmam sincs, hogy miért, de szex után is szerettem az illatát. Kellemes volt és megnyugtató, amikor felhevült lényéhez bújhatok, ő pedig viszonzottan igyekszik minél közelebb lenni hozzám.

- Kitaláltál már valamit? – kérdezte pár perc múlva, miután mindketten lenyugodtunk, s már nem a levegőért kapdostunk.

- Még mindig semmi ötletem – sóhajtottam.

Az incidens óta más se jár a fejemben, mint Hwang Myeongsuk. Olyan lazán kezeli a halál gondolatát. Annyira könnyedén veszi, hogy az már idegesített. Igaz, elmagyarázta, de minden emberben van egy bizonyos félsz. Nem tudom, hogy miért, de rajta is látni akartam ezt. Az ő tekintetében is fel akartam fedezni a küzdelmet, hogy még itt akar maradni.

- Hariék látogatják? – rajzolgatott mintákat ujjával a mellkasomra, le sem véve a kezéről a tekintetét, mintha valami profi munkát kellene később bemutatnia. Igazán aranyos volt.

- Csak anyu és én. De múltkor be sem engedett, mert azt mondta, hogy elege van – ráztam a fejem.

Ő már csak ilyen. Ha az agyára megyünk, akkor nem fog nyitni felénk, mert nem akar és pont. Rettentő makacs, akárcsak én, ugyanis amikor ez megtörtént, órákon át ültem az ajtaja előtt, s vártam durcásan. Csupán mindhiába. Nem volt oka kijönni, én pedig nem számítottam elégnek. Talán, ha nem a házban cigarettázna, akkor kitette volna a lábát, de így, hogy a nappaliban szívja, ez nem történt meg.

- Apuddal és az öcséddel mi a helyzet? Nem szeretik? – érdeklődött Jimin.

- Apu is jóba volt vele elvileg, neki csupán az nem fért bele, hogy mi volt a munkája, ezért Jungwont sem engedte – sóhajtottam. – Valahol érthető. Egyébként is, az öcsémnek nem biztos, hogy jót tenne.

- Jungwon még annyira sem ismeri, mint te. Nem hiszem, hogy annyira megviselné egy idegen távozása – motyogta a fiú.

- Az valószínűleg nem, viszont azt nem akarom, hogy engem lásson másképp. Mármint... Nem is tudom, hogy hogyan mondjam. Nem tudom, hogy meghat-e, hogy haldoklik, mert nem volt soha az életem része, viszont valahol mégis... Ha belegondolok, rossz érzésem van. Félig. Nem tudom – ráztam a fejem. Sosem voltam még ennyire összezavarodva az érzéseimmel kapcsolatban. Csak lazán sodródtam az árral, de mostanában annyira összekuszálódtak, hogy úgy tűnt, kibogozhatatlanok, én pedig nem tudom egyenest folytatni az utamat előre.

Jimin ekkor mocorogni kezdett, majd szépen lassan rám ülve hajolt le. Nem tudtam nem figyelemmel kísérni, amint a finom paplan a kedves bőrét simogatva csúszik le róla. Én pedig akarva, akaratlanul fogtam meg, amikor a csípőjéhez értem. Nem, mintha sokat számítana, mert mindketten meztelenek vagyunk, maximum hátulról takarná.

- Félsz, hogy elveszíted őt, ugye? Csak most találtatok egymásra. Nézd, tudom, hogy nem volt az életed része és sok dolog játszik ellene, de ő sok dolgot tett érted. Még akkor is, ha kegyetlenségnek tűnik, amit csinált. Viszont biztos kezekbe adott. Egy családot biztosított neked, akikben megbízott és tudta, hogy jól leszel. Bármi történt, ő az anyád, Jungkook. Ha nem tekinted annak, akkor is az lesz – simított egyik kezével az arcomra. – Én tudom, hogy milyen elveszíteni. Több időt tölthettem vele, mint te, viszont amikor eljön az idő, minden csupán pár másodpercnek tűnik. Pontosan annyinak, amennyi emlék vele hirtelen az eszedbe jut. Félni nem gáz dolog – nézett a szemeimbe. Annyira őszinte volt a tekintete, annyira... Annyira csillogott a szomorúságtól és a fájdalomtól. Ilyennek még sosem láttam őt. – De van, amikor egyenlőséget kell tenned a félelem és az akarat között és áldozatot kell hoznod. Viszont bármi fog történni, én itt leszek veled – hajolt le, s lehunyt szemekkel döntötte nekem a homlokát. – Csak engedd, hogy veled legyek.

- Soha nem akarom, hogy elengedd a kezem – kulcsoltam össze ujjainkat, s ejtettem egy halovány mosolyt felé, hiába nem láthatta.

- Nem fogom. Megígérem – suttogta, majd hajolt lassan az ajkaimra.

Egyedül apunak nem mondtam még el Jimint, de anyu és az öcsém tudott rólunk. S a táncos is hamar rájött, hogy minden információ a kezükben van. Így, ha csak ők voltak, nem féltünk attól, hogy elhagyjuk az apró érintéseket, amiket már csupán megszokásból is teszünk a másik felé. Viszont így apa előtt volt nehezebb. Sokkal jobban kellett koncentrálni, ha ő is a közelben volt.

Nem terveztem sokáig húzni, csupán ő mégis... Más. Nem azzal van a baj, hogy nem elfogadó, csupán nem tudom, hogy mit reagálna. Azért mégis más, ha a családban történik valami, mint családon kívül.

A táncos is eljött velem Myeongsukhoz, akinél szokásunk lett már-már minden nap egy kis időt tölteni. Ő pedig bár húzza a száját, a későbbiekben nem panaszkodott, ugyanis mi főztünk, s nem neki kellett fizetnie a hozzávalókért.

Ám, amit az orvos mondott... Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz. Ugyanis a megsaccolt idő rohamosan közeledett, az ő állapota pedig egyik napról a másikra lett egyre rosszabb és rosszabb. Nem evett. Nem tudott.

Anyun kívül Yeji volt, aki látványosan rosszul viselte a dolgot. Yeji szótlan volt, annak ellenére, hogy máskor be sem áll a szája. Viszont nem tudtunk mást tenni, mint kihasználni az időt, ami maradt, s olykor pedig nem arra gondolni, hogy milyen kevés is van hátra.

- Arra gondoltam, hogy megpróbálhatnék valami könnyebb táncot – ingatta a fejét Jimin, aki, miután nagy sikert aratott a karácsonyi műsorban, ismét szóló produkciót kapott. Én pedig fel lettem kérve, mint zongorakíséret. Ha akartam volna sem utasíthattam volna el a srác miatt.

- De tavasszal indul be az élet – mondta Minho, miközben egy újabb adag cukrot tett a kávéjába.

- Szerintem is jobb lenne, ha kicsit pörgősebb koreográfiát állítanál össze – értett egyet Mingi.

- De tavasszal kezdődik minden! – kapta fel a fejét a lány. – Ne is hallgass rájuk, Jimin – legyintett. – Csak tedd azt, amit a szíved diktál – mosolygott.

- Csak ne felejts el az ütemre lépkedni, annyira ne tiszteld, mint Jungkook – nézett rám Minho, mire én csak megforgattam a szemeimet.

- Annyira nem volt rossz – próbálta menteni a menthetőt Jisung egy kínos mosollyal. Egyik este elmentünk karaokézni egy pár soju kíséretében és kicsit jobban felszabadultam, mint gondoltam, hogy fogok.

- Cica, hazudni rossz dolog – rázta a fejét a díszpinty barátja, én pedig komolyan fontolóra vettem, hogy megkínálom a pulcsiját a saját italommal.

- Jó, majd még kitalálom – sóhajtott mellettem Jimin, s belekortyolt az italába. Most nem valami újat próbált ki, hanem olyat, ami már fent volt a listáján, s egész magas pontot is kapott. Bezzeg én a nevét sem jegyeztem meg, csak ráböktem az itallapra. Szerencsére egész finom volt, úgyhogy nem panaszkodok, maximum az ára miatt. De egyszer megengedhetem magamnak ezt is.

Yeji ezek után csendesen a telefonján nyomkodta, amíg a többiek arról vitatkoztak, hogy miért lenne jó, s miért nem elmenni közösen bulizni, hiszen péntek este volt. Minho messze lakott, s nem akart bepofátlankodni Jisungékhoz. Jóba volt az anyukájával, csupán mindig szólni szokott előre, hogy jön és ezt a szokását nem most tervezte megtörni. Mingi mulatni akart, s Jimin se volt ellene.

A lány viszont szótlan volt, s kimaradt ebből. Pár napja bevitték Myeongsukot a kórházba, miután ájultan megtalálta őt a testvére, aki Yeji apja. Azóta megszállottan nézi a telefonját, hogyha bármi van, ugrani tudjon. Viszont ők holnap fognak elutazni. A szülők üzleti útra mennek egy hétre, s ő is velük tart, mivel nincs kivel itthon maradnia, egyedül pedig nem akar lenni, ami teljes mértékben érthető.

Végül bármennyire mondták ezt a buli dolgot, amikor már mindannyian beleegyeztünk, kivéve a lány, hiszen ő nem akar másnaposan utazni, mégis lehurrogtuk, s elnapoltuk. Mindenki más szórakozóhelyet mondott. Valaki csak kocsmázni szeretett volna, például én és Minho, míg a másik három jobban preferálta az embertömeget.

Úgyhogy, miután megittuk az italainkat, illetve kibeszéltük magunkat, sátorfát bontva elindultunk haza. Mi Jiminnel közösen, hiszen a megbeszéltek szerint ma nálunk alszik. Jungwon különösen örült ennek, ugyanis ez egyet jelentett azzal, hogy nem csak este, de még reggel is játszhat a sráccal, aki mutatott neki valami új játékot, ami nemrég jött ki, s azóta rá van kattanva. De nem baj, addig is csendben van legalább.

- Szerinted mennyire hallanának meg minket? – morfondíroztam az ágyon fekve, Jiminnel az oldalamon, s a sötét plafont bámulva.

- Csinálni szeretnéd? – kuncogott halkan.

- Sokkal izgalmasabb, ha valami veszélyes, nem? – kezdtem el mocorogni, majd támaszkodtam meg felette egy mosollyal. Az ő arcáról sem lehetett levakarni azt a bizonyos görbületet, s alig tudta visszafogni magát, hogy ne nevessen. – Benne vagy, csibe?

- Nem ígérek semmit – mondta, majd karjait a nyakam köré kulcsolva húzott le magához egy csókra. Nem tudtam ellenállni neki, s nem hazudtam akkor. Tényleg izgatott nem csupán a gondolata az egésznek, de a helyzet is.

Ám nem akartam rosszat, ezért próbáltam minél finomabb lenni a fiúval, aki pedig halk nyögdécseléseken kívül nem csinált mást. Azért ő sem akarta, hogy csúnyán nézzenek rá a többiek másnap reggel. Viszont már nem volt visszaút.

A szüleimnek és Jungwonnak se tűnt fel semmi, legalább is nem említették, vagy néztek ránk másképp reggeli közben. Ugyanolyan volt a hangulat, mint amilyen eddig is volt. Kellemes, barátias, családias. Viszont a jókedvemet valami hamar elvette.

Amikor felmentünk a szobámba, hogy átöltözzünk, kiszúrtam valamit. Jimin oldalán egy elég csúnya elszíneződés volt, amit tegnap a sötét miatt nem vettem észre. Ám most nagyon is előbukott.

- Mi történt? – kérdeztem mögé lépkedve, s óvatosan megsimítva a területet néztem aggódóan bőrére.

A fiú libabőrös lett, még a vállait is egy kicsit feljebb húzta. Óvatosan lehajtotta a fejét, majd csak ennyit mondott:

- Apa... Most egy ideig nem leszek nála, amíg meg nem nyugszik – rántotta meg a vállait, mintha mi sem történ volna.

- Ezt jelentened kellene. Nem verhet meg csak úgy! – mondtam már-már felháborodva.

- Nem tudta, hogy mit csinál, részeg volt.

- Ez nem jogosítja fel arra, hogy így bánjon veled. Jimin – fordítottam magammal szembe, s néztem a szemeibe. – Nem tudnál odaköltözni a nénikédhez? Ideiglenesen, a suli végéig...

- Nem olyan egyszerű ez, Jungkook – sóhajtott, majd ellépett tőlem, s felvette a pólóját.

- Nálad semmi sem olyan egyszerű? Figyelj, csak jót szeretnék neked. Biztos vagyok benne, hogy nem utasítana el a nénikéd, ha megkérnéd, hogy ott lakhass vele pár hónapig.

- Ő nem, de..! Mindegy – legyintett.

Jimin ilyen volt. Nem hazudott, csupán nem mondta el az igazat. Legalább helyette semmit sem mondott. Legalább is általában. Akkor még nem is tudtam, hogy mennyi titkot őriz ez a fiú. Hogy mennyi dolog van, ami számunkra egyszerű, de neki egy nehezebb, de válaszható út.

Ezek után pedig, ha a csillagokat lehoznám neki az égről, akkor se gondolná meg magát. Ha késznek érzi, akkor elmondja, de előtte biztosan nem jár el a szája. Ezért nem is próbálkoztam tovább, csupán ráhagytam.

Nem is maradt sokáig, ugyanis haza kellett mennie. Nem éppen jó kedvvel távozott, ugyanis, amennyit kihallottam a beszélgetésből – nem hallgatóztam, csupán mellette álltam – az apjával van valami gebasz és érte kellene mennie, hogy hazavigye.

Éppen ezért, mivel felszabadult a maradék napom, úgy döntöttem, hogy meglátogatom Myeongsukot. Anyu nem fog velem tartani, mivel dolga van, így egyedül megyek. Holnap pedig megbeszéltem egy találkozót Jiwonnal. De még lehet, hogy előtte, vagy utána beugrok hozzá a kórházba.

Azok után, amiket Jimin mondott, tényleg szeretném kihasználni az időt. Néha az lehet számunkra átok, de ajándék is. Az emlékek ajándéka, egy esély a rossz mellett a jónak. Ezt jelenti a várakozás, a percek múlása.

Nem is vártam sokat, gyorsan elkészültem, s elindultam abba a kórházba, ahol ő van. Sajnos már nem engedik ki őt. Azt mondták, hogy ezentúl jobb, ha bent marad. Nem tudnak semmit tenni érte, de muszáj, hogy valahogy táplálékot kapjon. Ám, mielőtt még a termébe sétáltam volna, felkerestem az orvosát. Tudom, hogy nincs esélye, de szeretném tudni, hogy mennyire romlik az állapota. Valahogy... Szeretném azt gondolni, hogy ezzel jobban fel tudok készülni. Ám az élet pofona akkor is fájni fog, ha tudjuk, mikor kapjuk.

- Az egyik veséje leállt. Amíg a másik működik, addig – nézett rám, én pedig egy mély levegőt véve bólintottam. – Kérdezhetek valamit, Jungkook? – könyökölt fel az asztalra, én pedig bólintottam egyet.

- Maga az ő fia? – utalt Myeongsukra. – Sosem láttam még itt ezelőtt.

- Elég... Bonyolult kapcsolatunk van – próbáltam nem nagyon belemenni.

- Értem – mosolygott. – Ő egy erős nő – mondta, miközben a papírjait rendezgette az asztalán, s szemüvege mögül nézett fel rám. – De van, ami ellen ő sem nyerhet. Nem mutatja, de szüksége van valakire – mondta, én pedig óvatosan bólintottam egyet.

- Tudom – válaszoltam.

Tudom, hogy ebben a hatalmas világban mindannyian vágyunk valakire, s mindannyian féljük a magányt.

A ki nem mondott szavak a tettein át mutatkoznak. Viszont eljutunk valaha is oda, hogy beszéljünk az érzéseinkről? Őszintén, mint...

Őszintén, mint.

➖🔻➖🔺➖

Hello Sütikék! Itt is vagyok az új résszel😌

Sajnálom, hogy csúsztatnom kellett, a munkahelyemet okoljátok miatta (én is szidom xd). Sajnos a következő heti részek is bizonytalanok, mivel este tízig dolgozok, szóval ha én éjfélre itthon tudhatom magam, akkor elmondok egy imát ateistaként🥹💪🏻

Csavarjuk ezt a történetet ide-oda, de van okunk félni vajon?🤔 Az utolsó részek elég kemények lesznek😅 De jó az xd

Végre minden könyvnek, ami a szavazásban lesz, elkészült a borítója😌 Nagyon-nagyon kíváncsi leszek, hogy melyik nyeri majd, az viszont biztos, hogy eseménydús az összes, csak más módon. De erről nem mondok többet, két rész múlva úgyis megtudjátok😌♥️

Annyi, hogy a szabályokat ezúton is kérem, hogy mindenki olvassa el. El fogok mondani mindent, de, ha valami nem okés, úgyis figyelek és írok nektek, hogy ez nem érvényes így stb🥰

Hogy vagytok kedveseim?🥰♥️♥️♥️ Én a halálomonXD Harmadjára esek vissza a betegségbe, de ennyire durva egy alkalommal se volt. Kellemes lesz így melózni tízig🥲 Szurkoljatok, hogy megmaradjak. Legalább ennek a könyvnek a végéigXD

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook