A nő nagyokat pislogva nézett Jeon Jiwonra, nem sokkal később pedig rám. Látszott rajta, ahogy szépen lassan minden értelmet nyer számára, amint a felvilágosodás kiül az arcára. Én pedig csak összeszorítottam az állkapcsomat, miközben egy mondat járt a fejemben;

Sosem akartam esélyt adni arra, hogy valaha is láss.

- Hát ez – kezdett bele, s hátrébb lépve nézett végig rajtunk. – Ez egy eléggé nem várt fordulat az életemben – bólogatott.

- Azt meghiszem – motyogta mellettem Jimin, aki igyekezett minél közelebb lenni hozzám, hogy érezzem, itt van nekem, szóval nem kell aggódnom. Bármi is lesz, ő támogat.

- Kicsi a világ, nem igaz? – nevetett a nő, számomra pedig annyira abszurd volt az egész szituáció, hogy szabályszerűen leesett az állam, s hiába tombolt bennem a dühnek lángja, mégsem tudott kibontakozni. – Le se tagadhatnátok egymást – mutatott rám.

- Miért nem mondtad el, hogy..! – kezdett bele Jeon Jiwon, de ekkor a nő a kezét felemelve hallgattatta el, s ha ez nem lett volna elég, beszélni is kezdett.

- Én hordtam őt 9 hónapon át, az én döntésem volt, hogy mi legyen vele.

- Egy család kellett volna neki, nem az, hogy otthagyd a kórházban, miután megszülted!

- Ugyan már – forgatta meg a szemeit. – Szerinted a kedves Jiyu mit szólt volna hozzá, ha megtudja, hogy megcsaltad őt és még teherbe is nyomtál? – nevetett hitetlenkedve. – Hagyjuk már, csak úgy, mint én, nem álltál volna készen egy gyerekre. Egyébként is, lett családja, szóval nem értem, hogy mi a problémád – nyújt a kabátja zsebébe, majd vette elő a cigarettáját. Vörösre rúzsozott ajkai közé helyezte a szálat, s meggyújtotta a végét. Kifújt egy adag füstöt, s csak azután folytatta. – Nem az utcán hagytam ott. Nem nőtt fel rossz körülmények között, hanem lett egy normális anyja és apja.

- Én is el tudtam volna látni ezt a feladatot – lépett közelebb hozzá idegesen Jiwon, mire a nő csak az arcába fújta a füstöt, aminek következtében a férfi köhögni kezdett.

- Persze, elvégre annyira szent életet éltél akkoriban. Elhanyagoltad a feleségedet, csak a munkával törődtél, semmi mással, a hírnevedet növelted és fényesítetted azt a sok trófeát, amit nyertél. Komolyan, mintha Salamon tökét csiszoltad volna – mondta.

- Megváltoztam volna, ha megtudom, hogy milyen nagy felelősséget is varrtál a nyakamba – morogta.

- Hogyne – rázta a fejét a nő. – Én is azt hittem, hogy kicsit komolyabb lesz az életem, de az ember nem olyan könnyen hajlik a változásokra. Ezt te tudod a legjobban, Jeon Jiwon.

- Sosem gondoltál bele abba, hogy milyen lehet anyának lenni..? – kérdeztem, mire minden tekintet felém irányult. – Nem vágytál arra valaha is, hogy valaki így szólítson? Egyáltalán aggódtál azért, hogy mi lesz velem, miután otthagytál a szarban?

Hwang Myeongsuk hallgatott. Mutató és középső ujja között lévő cigaretta füstjét bocsátotta ki, de ő nem emelte azt ismét a szájához. Nem volt akkora az arca, mint amikor Jeon Jiwonnal társalgott. Most mást sem tett hosszú ideig, csak nézett.

Ahhoz képest, hogy fiatalabb pár évvel, mint a zongorista, öregebbnek tűnt. Szemei alatt karikák voltak, arcának eredeti színét pedig nem láthattam a rajta lévő smink miatt. Az egyetlen, amit tudok, hogy rövid haja lehetett, mivel abból csak néhány tincs látszott ki a sapka alól.

A nő nem volt túl magas, de alacsonynak sem mondanám. Seo asszonyhoz képest nagy, viszont vékonyabb. Bár ujjait kesztyű fedte, kikandikáló csuklója azt bizonyította, hogy nem egy vastag nő.

- Ha annyira vágytam volna rá, akkor nem hagytalak volna magadra – válaszolt, én pedig csupán bólintottam egyet. Éreztem, amint Jimin a karomra fog, s bár próbáltam azt mutatni, hogy nem érdekel különösebben az, amit mondott, úgy éreztem, hogy egy kést döftek a szívembe.

Nem kellene ennyi idő után ezzel foglalkoznom, viszont, ha az ember ebben nő fel, ebben él, hogy mit tehetett ártatlan csecsemőként, amiért egy esélyt sem érdemelt, egyszerűen törés keletkezik a szívén. Az idő sem gyógyír. Csupán olyan, mint egy ragasztó. A heg megmarad, s sajnálatos módon a későbbiekben sokkal könnyebb lesz sebet ejteni rajta, ugyanis elég egy lágy mozdulat, egy apró simítás, s az a sok darab, amit valami összetart, csak jobban széthullajtja.

- Mikor lettél te ilyen szívtelen, Hwang Myeongsuk? – kérdezte Jiwon.

- Sosem ismertél eléggé – dobta ki a csikket a kukába, ami mellett állt. – Talán jobb is így. Hibáztassatok mindketten, ha attól jobban érzitek magatokat, de én még mindig úgy gondolom, hogy helyes döntést hoztam – rántotta meg a vállait, majd nézett a karórájára. – Nem tudom, hogy szeretnétek-e folytatni ezt a bájcsevejt. Ha igen, akkor inkább menjünk el valahova, mert elég hideg van kint. Egyébként ki a cuki fiú melletted? – utalt Jiminre.

- Jungkook barátja – mondta, mire Myeongsuk csak bólintott egyet. Nem tudom, hogy hogyan értelmezte a mondatát, de őszintén szólva, a legkevésbé sem érdekel.

- Király. Nos, mi legyen?

- Te most... Észnél vagy egyáltalán? – kérdezte Jiwon a kiakadás szélén állva. – Semmilyen erőfeszítést nem teszel, hogy kicsit jobb fényben tüntesd fel magad, de azért elhívsz minket magadhoz, hogy inkább ott beszélgessünk? – hűlledezett.

- Köszönöm, hogy lefordítottad a mondandómat, igazán nem lett volna erre szükség. Ha nem, hát nem – rántott vállat, s kikerülve a férfit indult tovább, folytatva az útját, ezek szerint haza.

- Nem is tenném be a lábamat o..! – fordult utána, s akarta mondani, de ekkor én megtörtem a csendet. Magam sem tudom, hogy miért.

- Én benne vagyok – mondtam, mire a nő megtorpant, s hitetlenkedve nézett hátra.

- Tőled vártam a legkevésbé – nevetett. – De nem bánom. A többiek?

- Szerintem nem vevők rá – dobtam oda neki, mielőtt a zongorista, vagy a táncos reagálhatott volna. Jimin megszorította egy pillanatra a karomat, amelyiket fogta, mire lenéztem rá, s egy halovány mosolyt ejtettem. Azt akartam neki jelezni, hogy nem lesz semmi baj, annak ellenére, hogy én sem tudtam, hogy mire számítsak. Eleve azt sem értem, hogy a szavak, amiket az imént mondtam, miért hagyták el a számat.

A nő nem kérdezett a továbbiakban. Csupán egy intés kíséretében elköszönt, s ment is. Én azért hátrapillantottam, így láttam, hogy Jeon Jiwon tesz felém egy lépést, s komoly tekintettel nézett a szemeimbe, mielőtt megszólalt volna.

- Ha bármi baj van, hívj fel, rendben? - kérdezte. - Akkor is, ha végeztetek a beszélgetéssel, mert érted megyek - sóhajtott. Látszott rajta, hogy nem szívleli az ötletet, miszerint vele tartok, viszont nem ellenezte. Rájött, hogy bármit mond, nem fogok hallgatni rá, csak megyek a saját fejem után, egészen addig, amíg meg nem bánom a dolgot. A legtöbb ember a saját kárán tanul, s én is ezen csoport tagja voltam. Amíg az élet nem ad nekem egy istenes pofont, addig nem változtatok útirányt.

Hwang Myeongsukkal sétálva folytattuk az utat. Nem lakott túlzottan messze, talán negyed órát, ha gyalogolhattunk. Viszont, ami feltűnt, hogy ő nagyon sokat dohányzik. A családban én vagyok az egyetlen, aki cigizik, egyedül apu szivarozott, de azt is nagyon ritkán. Jeon Jiwon nem szenvedője ennek a káros szokásnak. Én pedig nem szívok el kettő-három szálnál többet egy nap. Ellenben ezzel a nővel, aki alighogy leteszi, nyúl a zsebébe a következőért.

Nem volt nagy lakása. Sőt, nem a legjobb környéken él. Már-már lepukkantnak hívtam volna az egész helyet. A falak évek óta nem voltak festve, koszosak is voltak. Persze fel volt törölve a padló, s nem volt por a polcokon. Látszott rajta, hogy sokat tesz azért, hogy aránylag normális körülmények között éljen, csupán mindenre nem telik.

Hellyel kínált az étkezőasztalnál, ami a konyhában volt. Nem volt külön a két helyiség, nem lett volna arra hely. Levette a kabátját, s felakasztotta azt a fogasra, ezért én is így cselekedtem. Igazam volt, tényleg elég vékonyka nőről volt szó. S a haja is rövid volt.

- Egy kávét? - kérdezte, én pedig egy bólintással adtam választ számára. - Ha gondolod rá is gyújthatsz, nem fogok szólni érte, én is ezt csinálom. A legjobb egy csésze meleg kávé egy szál cigaretta kíséretében - tette fel a kotyogós fekete nedűt, s amíg az a maga módján dolgozni kezdett, leült velem szembe egy mosollyal az arcán. - Helyes srác lettél. Hasonlítasz Jiwonra. Apunak hívod őt?

- Nem - vágtam rá, ő pedig bólintott.

- Valahogy sejtettem. Most vagy... Gimnazista? Vagy már egyetemre jársz? Esetleg melózol? A kis barátocskád melletted nagyon sokat kereshetne egy pubban. Helyes pofija van, néhányan biztosan fizetnének neki - kuncogott.

- Mondták már neked, hogy elég nagy szád van? - sóhajtottam.

- De még mennyien! - csapta össze a tenyereit jókedvűen. - Nem szeretek ezzel dicsekedni, de sok férfival volt már dolgom - könyökölt az asztalra, s hajolt közelebb. - Örömlány voltam. Nem valami szép és tiszteletreméltó szakma, de valamiből meg kellett élnem - rántotta meg a vállait.

Őszintén nem tudtam, hogy mit reagáljak. Nem akartam hibáztatni érte, már csak azért sem, mert nem az én dolgom, hogy mit kezd az életével. S látva, hogy milyen körülmények között él, nem hiszem, hogy túl sok választása lett volna.

- Nem volt szakmád? - köszörültem meg a torkomat.

- Mégis ki akar felvenni egy terhes fiatal lányt, akinek jóformán tető sincs a feje fölött? Kitörölhettem a seggemet a szakmámmal - mondta, majd felkelve a kiöntötte két pohárba a két kávét. S meglepetésemre az ízlésünk itt is megegyezett. Ő sem szereti, ha túl keserű a kávé, ezért mindig tesz bele 3 kanál cukrot és felönti tejjel. - Egyébként meg, csak megjegyezném... Ha a régi formámban lennék és nem a fiam lennél, nagyon szívesen beinvitálnálak a hálómba - nevetett jóízűen, mire csak elmosolyodtam.

- Ha fiatalabb lennél és nem a fiad lennék, akkor se fogadnám el. Egy újjal sem érnék hozzád - sóhajtottam.

- Miért, buzi vagy? - kérdezte, de a válaszomat meg se várva folytatta. - Legalább nem én lennék a legnagyobb különc a családban. Egyébként meg azzal semmi gond nincs. Senkinek semmi köze hozzá, hogy kivel kefél az ember a házában - rántotta meg vállait, minek következtében kulcscsontja jobban kilátszott. - Te legalább meg tudod különböztetni a poént és a komolyságot. Jeon Jiwonnak ez nem ment. A falra tudtam volna mászni a rohadt maximalista és nyálasan kedves énjétől néha - borzongott meg.

- Ennek ellenére összefeküdtetek - mondtam, s néztem, amint egy újabb szál cigarettáért nyúl.

- Részeg volt, ahogy én is. Soha nem mozdultam rá, ő sem rám, csak megtörtént és kész. Volt egy időszak, amikor bejött ez a nyálas énje, de sosem voltam szerelmes belé, inkább csak magányos. Akkor költöztem Szöulba, a szüleim támogattak ebben, egészen addig, amíg teherbe nem estem - mesélte.

- Hányszor tervezed elmondani még, hogy életed legnagyobb hibája volt? - forgattam meg a szemeimet.

- Amennyiszer szükséges. Figyelj, egy percig sem téged hibáztatlak érte, mi voltunk az idióták. Viszont nem várd el tőlem, hogy azért bocsánatot kérjek, mert nem vettelek magamhoz. Nézz szét, neked ilyen élet kellene? - tárta szét a karjait, utalva ezzel a lepukkant helyre, ahol lakik. - Akkoriban még ennyim se volt. Se pénzem, se tető a fejem felett. Az egyik barátnőmnél éltem, aki fizette a kórházi számláimat, hogy el tudjak járni röntgenekre meg hasonlókra - mondta. - Nekem nem kell a sajnálat, egy szóval se mondtam - szögezte le, én pedig csupán figyelmesen hallgattam őt. - Ahhoz túl büszke vagyok, na meg... - szívott egy nagyobb adagot a cigarettájából. - Ezt az utat én választottam.

- Borzalmas anya vagy, de lehettél volna rosszabb is - mondtam, mire egy halovány mosoly jelent meg az arcán.

- Kinézetre olyan vagy, mint Jeon Jiwon, viszont olyan király humorérzéked van, mint nekem - kacsintott. - Mesélj, tényleg buzi vagy? - kérdezte, miközben felém tartotta a cigarettás dobozát, én pedig ki is vettem belőle egy szálat, s miután meggyújtottam, válaszoltam neki.

Szörnyű emberként írhattam le őt. Borzalmas anyának, aki nem érdemli meg ezt a jelzőt, ez a megnevezést, amire akár kitüntetésként is lehetne gondolni. Elvégre szülőnek lenni csodálatos, családot alapítani. Kirepülni a fészekből, s egy sajátot építeni.

Eddig végig azt mondtam, hogy nem érdemeltem meg egyetlen esélyt sem tőle. Elvégre eldobott magától, otthagyott gyámoltalanul egy idegen helyen. Az anyai szívdobbanás távozott abban a pillanatban az életemből, ami 9 hónapon át altatódal volt gyermekded lelkemnek. Viszont most, hogy láttam őt, hogy a felszín, a felső burok a kapcsolatunkban megtört, elém tudta vetíteni a valóságot; ő azt tette, amit abban a pillanatban a legjobbnak látott.

Hwang Myeongsuk elmondta, hogy nem akart senkinek teher lenni, s azt sem akarta, hogy később én is annak érezzem magam, hiába volt ez elkerülhetetlen valamilyen szinten. Neki elég volt, hogy egy forró éjszakával a saját jövőjét megpecsételte. Nem szerette volna elvágni a vörös fonalat Jeon Jiwon és Jiyu között. Ezért egyedül akart megbirkózni az egésszel.

S az, hogy nem kaptam esélyt se tőle, egy hatalmas hazugság, amit az agyam próbált közvetíteni felém, hogy védjen. Hogy a sérülten született lelkem és szívem ne szerezzen több sebet. Mert ő igenis adott nekem esélyt. Választhatta volna az abortuszt, vagy magával vihetett volna, de nem tette. Egy jobb életet képzelt el nekem, egy olyan családdal, akik mellett nem szenvedek hiányt. Mindezért pedig képes volt a saját jövőjét félredobni.

Hiába említette számtalanszor azt, hogy az a bizonyos éjszaka egy hiba volt, arról soha nem beszélt, hogy azt megbánta volna, hogy engem a világra hozott. Nem lett sokkal több a szememben, de már nem tudtam úgy gondolni rá, mint egy szívtelen valakire. Ugyanis látszatra tűnhet annak, de amíg nem tudjuk a pontos okát a dolgoknak, felesleges ítélkezni.

Jeon Jiwon, ahogy ígérte, értem jött, miután küldtem neki egy üzenetet. Nem mondom, hogy tökéletes volt az első találkozásom vele. Elég sokszor szólalkoztunk össze Hwang Myeongsukkal, ugyanis mind a kettőnknek túl erős személyisége van. Ami a szívünkön, az a szánkon. Igaz a mondás olykor, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, viszont a döntésemet nem bántam meg, amikor eljöttem vele.

Nem a kapcsolatunkat szeretném felvirágoztatni, nem a nyakán akarok élni, avagy a fejéhez vágni, hogy mennyire egy szívtelen és egy borzalmas ember. Csak válaszokat akartam a kérdéseimre. Az évek alatt több ezer is összegyűlt a fejembe, mégse sikerült neki az összeset feltennem. Talán a sok közül mindössze kettőt. De ez így volt rendjén.

Amikor hazaértem, már elég késő volt, így senkit sem találtam a nappaliban. Valószínűleg a szobájukban aludtak, ezért én is gyorsan lezuhanyoztam, s ágyba bújtam. Ám, mielőtt még álomra hajtottam volna a fejem, előkaptam a telefonomat, s visszaírtam Jiminnek. A táncos már 3-4 órával ezelőtt küldött nekem üzenetet. Aggódott értem, csupán nem érkeztem válaszolni.

S mintha egész végig erre várt volna, mihelyt elküldtem neki az első szövegbuborékot, már jelezte is az alkalmazás, hogy ír. Mindössze annyi állt benne, hogy fel fog hívni, ugyanis minden érdekli őt. A szobám ajtaja úgyis csukva volt, s tudom, hogy nem fog áthallatszani, mivel elég jó a szigetelés a lakásban. Hamarosan rezegni is kezdett a telefonom, s a fiú képe jelent meg egy zöld kis kamerával, ami azt jelentette számomra, hogy videóhívást kezdeményezett. Nem is várattam meg őt sokáig, hamar fel is vettem, s az egyik kezemet a fejem alá tettem, hogy kicsit kényelmesebb legyen az egész.

- Szia - köszönt bele már kicsit álmoskásan.

- Szia csibe - mondtam.

- Mesélj. Minden rendben volt? - kérdezte.

- Egészen oké volt - bólintottam. - Elég sokat beszélgettünk. Na meg... Volt egy kisebb eszmecsere is.

- Amikor találkoztunk vele, egyből azt jutott eszembe, hogy a személyiséged az övé - nevetett. - Ne vedd sértésnek, de legalább ilyen nehéz veled is kommunikálni néha. Viszont örülök, hogy minden rendben ment - fordult az oldalára. - Jungkook - szólalt meg pár másodperc csend után, én pedig csupán egy hümmögés kíséretében jeleztem, hogy figyelek. A fiú elmosolyodott. - Csak hiányzol. Jó volt együtt kelni, amikor a hotelben voltunk - emlékezett vissza, mire az én arcomra is egy somoly ült ki. Az biztos. Nem csupán az ébredés volt bámulatos, de az éjszaka is.

Még mindig elevenen él előttem a kép. Sőt, az egész este akkorról, miután a képek elemzése után a sráchoz léptem, s egy hosszadalmasabb csókcsatában törtünk ki, ami végül valami máshoz is vezetett.

Tisztán emlékszek mindenre.

Hallottam a fiú szuszogását, ajkaink cuppanó hangját, s ruháink susogását, amint a másikat simogatva haladtunk a hálószoba felé. Félig lehunyt szemmel próbáltam valahogy megtalálni a kilincset, amikor az ajtó elé értünk. Jimin kerekded feneke is bütykeimhez nyomódott, nekem pedig egyből kellemes érzés suhant végig az alhasamban.

A fiú elvált tőlem, hogy állvonalamra csókoljon, így egy kisebb teret adva a gondolataimnak, hogy végre ki tudjam nyitni azt a francos falapot. S mihelyt ez megtörtént, kattant a zár, lehajoltam, hogy újra érezhessem ajkait enyémeken. Bele is kuncogott tettembe, de örömmel fogadta.

- Annyira... Jól áll neked ez – motyogta pár cuppanós között. – Eszméletlen szexi vagy így, még szerencse, hogy nem kötelező az egyenruha – nevetett a fiú.

Szerettem, hogyha bókol nekem. Szerintem ez fordítva is így volt, mivel mindig örömmel fogadta, ha én is elhintettem egy-két kedves, avagy perverz megjegyzést. Nyilván, az ő szájából sokkal több ilyen szokott elhangzani, éppen ezért is bánik minden ilyesmi szavammal úgy, mint egy kinccsel.

Az ágy felé tereltem őt, s egyből le is dőltünk rá. Éppen meg tudtam támaszkodni a feje mellett, ő pedig el is kuncogta magát. Ha nem ismerném, akkor azt mondanám, hogy azért nevet ennyit, mert zavarban van. Viszont ez nem így volt. Jimin örült annak, hogy ennyi figyelmet kap, ennyi szeretet tőlem, s ezzel én is így voltam.

Amennyire szerettem a magányt, most legalább annyira, ha nem jobban tetszett az érzés, hogy több figyelmet kapok a táncostól. Ez pedig számomra megmagyarázhatatlan volt, ez a hirtelen változás, viszont nem akartam, hogy ez eltűnjön vagy megszűnjön.

Orrommal picit megböktem a fiú állát, ezzel jelezve neki, hogy fordítsa el a fejét. Ő pedig értette, hogy mit szeretnék, ugyanis azonnal teret engedett nekem. Sőt, míg egyik kezével átölelt, a másikat felvezette, a tarkómon át a hajamba, s óvatosan megmarkolta fekete tincseimet.

Imádtam hallgatni, amint lehunyt szemekkel élesebben beszívja a levegőt, amikor hideg orrom hegye érinti nyaka érzékeny bőrét. S mindezt pedig lassan kifújja, amikor egy csókot helyezek oda. Vállai emelkedtek, akárcsak mellkasa, amikor tüdeje megtelt levegővel. Kicsit olyan érzést keltett, mintha feljebb-feljebb mászna az ágyon, pedig tőlem jobban senki sem tudta, hogy nem menekült. Főleg nem az érintéseim elől.

Nyaka és kulcscsontja közötti terület volt az, aminél jobban összehúzta magát, s kicsit meg is remegett alattam. Szépen haladtam a puszijaimmal, viszont ez volt az első, amikor ilyen reakciót kaptam visszajelzésként. Egyértelmű volt számomra ezek után, hogy az lehet az erogénzónája.

Elmosolyodva vezettem egyik kezemet végig a másik oldalán, megsimítva a még ajkaimmal fel nem tárt területet, s ingének gombjánál lyukadtam ki. Lassan bújtattam ki őket a lyukból, közben pedig egyre lejjebb és lejjebb haladva csókjaimmal. A fiú pedig úgy domborította nekem a mellkasát, mintha az kötelező lenne. S, hogy nagyobb legyen a kontraszt, a fejét hátra hajtotta, már amennyire a párnák azt engedték neki.

Lábait felhúzta, én pedig ezt kihasználva azonnal közéjük térdeltem, s úgy folytattam az utamat. Mellbimbói voltak azok, amikre több figyelmet fordítottam. Igaz, már így is keményen meredtek a plafonnak, viszont nem szerettem volna kihagyni őket a mókából. S milyen jó is volt, hogy nem váltam olyan kegyetlenné. Jimin ismét megremegett alattam, s a felsőtestemet védő ingembe markolt.

Ekkor realizálta csak igazán, hogy még mindig rajtam van a darab, ezért mocorogni kezdett, s feltornázta magát. Egyből a még érintetlen gombjaimnak esett, így a végére mind a ketten felső nélkül végeztük. A nadrágját is leszedtem róla, akárcsak az alsóját, ami állítása szerint már nagyon kényelmetlen volt. Teljes mértékben átéreztem, ugyanis amíg ő már anyaszült meztelenül fetrengett alattam, addig én még viseltem az lábaimat fedő anyagot, alatta pedig a gatyámat is. Rendesen szorított.

Nem tudtam egyszerűen megállni, hogy ne húzzam a fiú agyát, hogy jobban és jobban akarja majd később a szexet. Tagadni sem tudtam, de nem is akartam, hogy látni akartam a követelőzős oldalát. A szexuális feszültség képes kihozni belőlünk azt, amit eddig még sosem mutattunk mások előtt. A bujaságot, a kéjt, s ezek mámoros érzését, amikor nem félünk attól, hogy azon érzelmek kiülnek az arcunkra.

Jimin férfiassága hasfalán feküdt. Felduzzadt a kielégületlenségtől, s előváladéka már lassacskán folydogált belőle, ezzel pedig kicsit ragacsossá téve bőrét. Arca kipirult, főleg, miután már csak a száján vette a levegőt a sóhajok miatt. Gyönyörű volt. Mindenhogy az, de a legjobban mégis úgy szerettem a táncost, ha az élvezet az, ami átfesti arca színét, haját pedig homlokára tapasztja. Ezt az oldalát pedig csak tánc és szex közben láthattam. Én pedig nem tudtam betelni vele.

Kénytelen voltam idő közben saját magamat is megszabadítanom a nadrágomtól, mert az már túlságosan is nyomott és kényelmetlen volt. Még az alsómat is levettem, s rántottam párat a férfiasságomon, azt viszont nem hagytam, hogy Jimin cselekedjen. Annyira felfokozott állapotban voltam, hogy félő volt, hogy bármelyik pillanatban eldurranhatok, ha valamit csinál.

Helyette inkább lemásztam az ágyról, csupán annyira, hogy a fiókból kivegyem a szükséges kellékeket. Amíg Jiwon nem tartózkodott a szobában, addig gyorsan ezeket beraktam. Valószínűleg sejtette, hogy mi lesz a vége, viszont nem akartam ennyire nyíltan a tudtára adni.

- Nem kell a gumi - mondta Jimin. - Elég csak a síkosító - nézett rám. Én csupán bólintottam egyet, s az óvszert vissza is raktam a fiókba. Ha nem, hát nem.

Visszamászva nyomtam egy csókot a szájára, miközben letekertem a kupakját a tubusnak, s nyomtam egy kis adagot a kezemre.

- Ha fáj, akkor szólj és lassítunk, rendben van? - kérdeztem tőle, bár inkább volt kérés, hogy legyen szíves megtenni ezt, mintsem tűrni. Nyilván kell neki azt is, de én nem megkínozni szeretném, hanem megmutatni, hogy van ennek egy lágyabb oldala is. A szeretkezés nem állatias viselkedésből áll csak, ahol az ösztönök irányítanak. Igenis lehet érzelmeket belevinni.

- Rendben - ejtett egy mosolyt, s a tarkómnál fogva átölelve húzott le egy hosszú csókra. Imádtam azt az érzést, ami akkor öntött el, amikor ajkaink egymáshoz érnek. Ez egészen az alhasamig hatol, s még a lábujjaim is képesek görcsbe rándulni tőle.

Jimin az évek alatt hozzászokott a tágításhoz, s annak érzéséhez. Ennek ellenére volt egy-két pont, ahol szólt nekem, hogy kicsit várjak. De ez leginkább a behatolásnál volt probléma. Akármennyire próbálom őt felkészíteni, teljesen úgyse fogom tudni. Hosszú ujjaim vannak, de mégis más, amikor azzal munkálkodok, avagy amikor a farkammal.

A fiú a feje mellett lévő párnába markolt, oldalra fordította a fejét, s szemeit összeszorította fájdalmában. Sziszegett, s élesen szívta be a levegőt. Talán egy percen át bent is tartotta, mivel minden apró mozdulat kínszenvedés volt számára.

Csókjaimmal próbáltam enyhíteni őt. A már felfedezett nyaka és kulcscsontja közti területet céloztam meg, ami segített elterelni a figyelmét a fájdalmáról. A végére már nem voltak könnyes szemei összeszorítva, s bátran ölelt át, simogatott, vagy kezdeményezett csókot. Viszont én vártam, vártam, amíg szóban nem erősíti meg azt, hogy készen áll.

Ez volt számára a legfurcsább. Hogy engedélyt kérek nem csupán a behatolásra, de arra is, hogy elkezdjek mozogni. Nem volt hozzászokva, én pedig azt szerettem volna, hogy érezze, neki is van beleszólása a dolgokba. Attól függetlenül, hogy én vagyok a dominánsabb fél kettőnk kapcsolatában, nem jelenti azt, hogy nem lehet szava, avagy véleménye. Nem voltam a főnöke, hogy felülbíráljam, hogy elengedhessem a kérését a fülem mellett. A párja voltam. Valaki, aki mellette van, legyen szó bármiről.

Jimin a fülembe suttogva mondta el nekem, hogy készen áll, így egy utolsó csókot adva neki hátrébb húzódtam, s felette támaszkodva kezdtem el eleinte csak lassan mozogni benne. A fiú ezúttal már nem a színtiszta fájdalom miatt hunyta le a szemeit olykor-olykor. Az első pár pillanatban még az is szerepet kapott, ám a későbbiekben nem játszott más, csak a szenvedély, a bujaság.

A táncos hevesebben vette a levegőt, mint előtte, s nem fogta vissza hangját sem. Nyögései pedig zene volt füleimnek, akárcsak a látvány, hogy vörösödő arcán végigfolyik egy izzadságcsepp, s tincsei homlokába tapadnak. Emberfeletti látványt nyújtott. Olyan gyönyörű volt, olyan csodálatos, hogy azt szavakba se tudom önteni.

Bőrünk csattogása, ahogy minden egyes mozdulatnál hozzácsapódtam, olyan volt, mint egy zenekarban az ütemet diktáló dobos. A fehér, finom, s puha ágynemű susogott, s az újak tűnő ágy hevességünk miatt nyikorgott. Ugyanis nem voltunk mi végig lassúak. Egy idő után mind a ketten követelőzni kezdtünk. Többet és többet akartunk a másikból, ahogy a vég felé közelítettünk. Fájdalomnak, s megbánásnak nyoma sem volt, s bár az érzelmeink még mindig az élen voltak, megjelent valami új, ami mást sem akart, csak a végét ennek az egésznek. Az élvezet hajkurászása pedig mindkettőnket kifárasztott, amit nem éreztünk igazán, csak akkor, amikor átléptük ezt a bizonyos gyönyör-kaput.

A fiú háta ívbe feszült, szemei félig lehunyva voltak, ajkait pedig eltátotta. Eleinte hang sem jött ki onnan, csupán akkor, miután hasfalára engedte ezen éjszaka szépségét. Én is hamarosan követtem őt, s bár nem szerepelt a terveim között az, hogy benne fogok elélvezni, mégsem tudtam időben kihúzódni. Ezért az utolsó mindent eldöntő lökés után megmarkoltam a táncos feje mellett lévő párnát mindkét kezemmel, s fejemet lehajtva próbáltam levegőhöz jutni, illetve magamhoz térni annyira, hogy mellé tudjak feküdni.

Igen, bámulatos volt az az éjszaka, s hozzá hasonlóan nekem is hiányzik az, hogy mellette ébredjek. Olyan meghitt volt, olyan tökéletes. Mellette önmagam lehettem, egy olyan változat, akinek eddig esélyt sem adtam, hogy felszínre törjön. Jimin viszont felszabadította őt.

- Jungkook, itt vagy? - kérdezte tőlem a fiú a telefonban, mire csak elmosolyodtam.

- Igen - válaszoltam. - Csak elkalandoztam.

- Értem - biccentett. - Figyelj, holnap nem lesz itthon senki. Nincs kedved átjönni és itt aludni? - kérdezte.

- De, az nagyon jó lenne - egyeztem bele, s hozzá hasonlóan én is az oldalamra fordultam. - Nem kellene aludnod? Elég késő van.

- Ezt én is kérdezhetném - nevetett. - Mit szólsz ahhoz, hogyha nem tesszük le a hívást, hanem elalszunk így? Tudom, hogy nem ugyanaz, mintha egymás mellett lennénk, de... Nem is tudom, kicsit megnyugtat? - kérdezett rá kuncogva. - Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan mondjam.

Egy halovány vigyor jelent meg a képemen, s kihalászva a telefontöltőmet, fel is tettem a készüléket.

- Rendben van - mondtam. - Akkor jó éjszakát, csibe- néztem őt a képernyőn keresztül. A fiú egy nagyot ásított, majd másodpercekkel később már nem láttam az arcát, csak a sötét plafont, így én is magam mellé helyeztem a tárgyat.

- Jó éjt, Jungkook - köszönt el tőlem.

➖🔻➖🔺➖

Hello Sütikék! Egy picit késtem ezzel a résszel, de remélem, hogy a várva várt érzelemdús felnőtt jelenet kárpótol titeket😌

Mint említettem, akkor azért nem a szállodás szeretkezés lett a soron következő, mert hazamentem a szüleimhez és nem akartam apa laptopján megírni lol Ugyanakkor azt sem szerettem volna, hogy a félig elkészített munkám a semmibe vesszen, szóval visszaemlékezés gyanánt beleépítettem😌 Remélem, hogy ennek ellenére élvezhető volt🥰

Azon gondolkodtam, hogy a szavazásba érdemes lenne-e könyvet visszahozni. Tudjátok hogy szoktak lenni visszatérők. Jelenleg 3 történet van, ami biztosan bekerül, viszont ezek közül egyik sem olyan, ami már volt előzőleg versenyben.

Mit gondoltok, érdemes lenne berakni egy visszatérőt? Ha igen, akkor arról később instán lesz szavazás. Amelyik nyer, az lesz a negyedik, amire lehet voksolni majd a colours végén😌♥️

Mi a véleményetek Jungkook anyukájáról? Az apukában kellemeset csalódtunk, viszont vele mi a helyzet? Egyetértetek a döntésével?

Hogy vagytok kedveseim?🥺♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook