Fáztak a vállaim. Ez volt az első dolog, amit észleltem, ami miatt nyitogatni kezdtem a szemeimet. Nem volt túlzottan nagy fény a szobában, így nem kellett sokat hunyorítanom. Viszont, amit egyből kiszúrtam, az a velem szemben lévő Jimin volt, aki egyből készített rólam egy képet, ezért csak morgolódva, lustán nyúltam a telefonja után. Nem tudom, hogy mióta lehetett fent, de valahogy gyorsabb volt, mint én, éberebb, szóval egyszerűen elkapta a mancsát a készülékkel együtt.

- Jó kép lett - mondta, s elfordulva meg is nyitotta azt. - Olyan édes vagy rajta - mosolygott, s mutatta meg végül. - Nézd már!

- Nem úgy volt, hogy nem csinálsz több képet? - kérdeztem reggeli rekedtes hangon, miközben közelebb csúsztam a táncoshoz, hogy a fejemet a lábára tegyem. Ő egyből ujjait tincseim közé vezette, s lassacskán masszírozni kezdte a fejbőrömet, amit én csak pihegve élveztem. Még nem voltam teljesen magamnál.

- Az tegnap volt - válaszolta, s lehajolva adott nekem egy puszit. - Jól aludtál? - érdeklődött, míg én csak elnyűtten mordultam fel, majd egy nyújtózkodás kíséretében bólintottam egyet.

- És te?

- Egy ilyen este után? - kuncogott. - Mint a bunda. Egyébként mennyibe fájt ez a szálloda? Meg az, hogy kidekorálhattad? - utalt arra, hogy mennyi munkám lógott a falakon, vagy, ami nem fért fel rá, akkor volt itt-ott szétszórva a szobában.

- Ne törődj vele - motyogtam. Már csak azért se, mert nem az én pénzem ment rá, legalább is nem csak az enyém. Jeon Jiwon és a felesége, Min Jiyu nélkül ez sosem történik meg. - Egyébként ezek után mi lesz? Még mindig bujkálni akarsz Choi Yeongcheol miatt?

- Tudod, hogy nem csak magam miatt teszem - sóhajtott.

- Ugye tudod, hogy engem nem érdekel, hogy mások mit mondanak? - pillantottam fel rá, mire ő csak elhúzta a száját. - Nézd, Jimin, nem bánom, ha nem akarod mindenkinek elmondani, aki szembe jön veled. Én csak szimplán titkolni sem szeretném - sóhajtottam.

- Ez... Bonyolult, Jungkook.

- Mi bonyolult benne? - ültem fel. Nem akartam türelmetlen lenni, viszont nem tartottam fairnek, hogy Yeongcheollal már-már dicsekedtek a kapcsolatukkal, én pedig lassan rá se nézhetek, ha mások is jelen vannak.

Ráadásul itt nem azzal volt a probléma, hogy annyira elítélnék a melegeket, már, ha hívhatom magam annak, hiszen engem nem különösebben vonzottak a férfiak. Az iskolában több homoszexuális kapcsolatban lévő ember van és szépen kifejezve, mások le se szarják. Mindenki elvan a saját kis világában, nem fognak ezen fennakadni. Ahogy a tanárok sem. Igaz, fogalmam sincs, hogy mennyit tudnak erről, de ha tisztában is vannak mindezzel, amíg nem lépnek át egy bizonyos határt, egy büdös szót nem fognak mondani.

Nem akartam erőltetni, hogy Jimin vállaljon fel, csupán tudni akartam, hogyha nem teszi, akkor annak mi az oka. Ha egy normális magyarázatot kapok, akkor elfogadom és csendben maradok, várok, amíg ő lép ezzel kapcsolatban. Viszont ő csak kerülgeti a forrókását. Ez pedig egy idő után tényleg kezdett felhúzni, bármennyire is próbáltam elnéző lenni vele, s lenyelni azt a sok ideget, amit ezek után kaptam.

- Tudom, hogy téged nem érdekel az, hogy mások mit gondolnak, de engem igen. Te és én mások vagyunk. Ha valami történik veled, akkor nem fenyeget az a veszély, hogy ez befolyásolná a jövődet. Te festő vagy, ehhez nem kell az arcod vagy bármi más. Nekem viszont igen és a legapróbb pletykát is képesek felfújni az emberek - magyarázta. - Csak értsd meg a helyzetemet kérlek.

- Azt próbálom, Jimin, de akkor ne ilyen faszom példákat hozz, hanem mondd ki konkrétan, hogy mi a probléma - néztem a szemeibe, s bármennyire nem akartam káromkodni, a mocskos szám most visszafoghatatlan volt. Egy csúnya szó kiszaladt, s ezzel nem őt akartam sértegetni, eddig sem ez volt a célom, csupán zavart a helyzet.

A táncos hallgatott. Szinte kétségbeesetten nézett velem farkasszemet. S nem tudom, hogy miért, de én is annak éreztem magam. Talán a kilátástalanság miatt, amit ez az egész szituáció generált, de az is lehet, hogy összekeveredett az aggodalommal, ami elfogott, amikor arra gondoltam, hogy ennek köze lehet ahhoz, amiért a srác nem akart szakítani az előző párjával.

Semmiképp sem szerettem volna vészmadár lenni, s egyből a legrosszabbra gondolni, viszont realistának mondom magam. S a legesélyesebben számomra ez tűnt. Valami, ami meggátolja őt. Valami, ami szavafojtottá teszi. Ugyanis hatalmas tévedésben él az, aki azt hiszi, hogy csak a néma nem tud beszélni.

- Csak pár hetet adj. Kettőt. Tavaszig - motyogta végül. - Addigra minden lecsendesül - simított óvatosan az arcomra, majd kezdte azt lágyan cirógatni.

- Mit kell tennem, hogy végre őszinte legyél velem? - sóhajtottam, majd lassan közelebb bújva hozzá átöleltem kecses testét. Nem akartam ezt konkrétan megkérdezni tőle, mindössze hangosan gondolkodtam. Viszont szerintem már egy ideje tudja, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb dolog, amit mond nekem, az nem több, mint pár üres szó.

- Sajnálom - motyogta. - De ígérem, hogy jóvá fogom tenni - mondta eltökélten.

- Nem kell semmit sem jóvá tenned - ráztam a fejem. - Engem nem bántottál soha, nincs mit kijavítanod. Csak... - akadtam el. Hiába kérném, hogy legyen velem őszinte, nem lesz. Még biztosan nem. Az a kevés is, amit tudok róla, azt is harapófogóval szedtem ki belőle. S azt hiszem, hogy ilyen esetekben jobb, ha megvárom, hogy ő nyisson. Ezért is csupán kiengedtem a benntartott levegőmet, az orromon már-már fújtatva engedtem szabadjára, miközben elhúzódtam tőle annyira, hogy egy lány mosolyt tudjak ejteni. Egy finom csókban részesítettem őt. - Értettem - biccentettem. - Nem foglak arra kérni, amire nem állsz készen - fogtam meztelen combjára, s szorítottam meg egy kicsit, hogy jelezzem neki, igenis bízhat bennem. - Hol szeretnél reggelizni? Vagy rendeljem ide a kaját? - másztam ki, s a nadrágomhoz lépkedtem, aminek a zsebében még mindig ott lapult a telefonom.

- Nem várhatna még egy kicsit a reggeli? - kérdezett vissza, mire szemöldökömet ráncolva fordultam hátra. Viszont Jimin tekintetéből egyből leszűrtem, hogy egész végig a pucér fenekemet bámulta.

Elmosolyodtam a tényen. Egyikünk sem öltözött fel a tegnapi után, mindössze elmentünk közösen fürdeni, aztán nagyjából szárazon befeküdtünk aludni. Még az alsónkat se vettük vissza, valahogy az kimaradt.

Csupán a közeli polcra raktam a telefonomat, majd egy huncut vigyor kíséretében lépkedtem vissza az ágyhoz, amire egyből rá is másztam.

- Lehet róla szó - morogtam, s nem is habozva kaptam a táncos ajkai után.

Amit mi csak reggeli néven csúfoltunk, abból végül ebéd lett. Jimin azt választotta, hogy menjünk, s együnk valahol máshol. Ráadásul meglepetésemre egy egyszerű gyorskajálda mellett döntött, aminek valahol örültem, nem hiszem, hogy túl sok pénzem lett volna, hogy ilyen-olyan éttermekbe hurcolásszam. Hiába ajánlotta fel Jiwon, hogy azonnal szóljak, amint kell bármiféle támogatás, legyen szó lelki, avagy anyagiakról, én semmiképp sem akartam élni ezzel a lehetőséggel. Már így is túl sokkal tartozok neki.

A randevú több, mint jól sikerült. Elértem a célomat, Jimin és én már hivatalosan is egy pár vagyunk, még akkor is, ha ezt nem akarja a nyilvánosság tudtára adni. Viszont megértőnek kell lennem. Igaz, nem egyedül nekem kellene efelé hajlanom, ám egyikünknek meg kell tennie. Másképp nem lehet kompromisszumot kötni. Én pedig nem akarom egyből elveszíteni őt, csupán azért, mert nem vagyok elég türelmes hozzá.

Mihelyt a fiú elbúcsúzott tőlem, elindultam vissza a szállodához. Közben Jeon Jiwonnak is írtam, hogy minden a lehető legjobban alakult - nyilván a részletekbe nem avattam be -, s most elkezdek összepakolni. Nem akartam másokra bízni a műveimet, szóval a terveim között szerepelt, hogy miután kicsit rendbe hoztam a hálószobát, szépen összegyűjtöm az elhozott darabokat, s majd valamikor hazaviszem őket.

Erre volt segítségemre a zongorista, aki alig azután, hogy én megvetettem az ágyat, a saját kulcskártyájával belépett. Egy boldog mosollyal fogadott, s egy nagy öleléssel a sikerem miatt. Persze a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen be kell mutatnom őt neki, hiába már találkoztak. Azért most mégis más helyzet állt fent, mint akkor, amikor először látták egymást.

Mivel autóval jött, ezért szépen lassan a személyzet segítségével elkezdtük lepakolni a különféle festményeket, amik vászonra készültek. Azért azokkal nem volt olyan könnyű dolgunk, mint egy papírlappal, amin csupán egy-két vázlatszerű firka szerepelt a táncosról, amint éppen próbál. Abban az esetben többet egymáshoz tudtunk fogni, avagy mappába tenni őket, viszont a rendes festményekkel más volt a helyzet.

A hátsóülés tele volt velük, ahogy a csomagtartó is. Így is folyamatosan szólt a fejemben a riasztó, nehogy baja essen az egyiknek. Hiába volt köztük olyan, ami kevésbé tetszett, az értéke számomra felbecsülhetetlen volt. Minden kéz által megalkotott dologhoz egy emlék fűződik. Olyan, mint amikor karkötőt fűzünk. A gyöngy lehet maga a díszítés, de a színe már egy relikvia lesz.

Amikor hazaértem, s közösen bepakoltunk a műhelyként szolgáló garázsba, végig vigyorogtam, mint egy félőrült. Anyu szóvá is tette, hogy milyen jó kedvem van, de nem csak nekem, hanem a zongoristának is. Mi pedig letudtuk annyival, hogy tök jól mulattunk a hétvégén, semmi több. Holott nem töltöttük együtt, csupán egyszerűbb volt hazudni, mint igazat mondani a szüleimnek. Valahogy nem éreztem magam késznek arra, hogy kész tények elé állítsam őket, legfőképpen az öcsém miatt.

- Tehát jól ment minden Jeon Jiwonnal, igaz? - kérdezte anyu vacsoránál.

- Mi az hogy! - válaszoltam egy nagy vigyorral. - Egyszer elmehetnénk közösen is ebédelni vagy vacsorázni. Megismerhetnétek Jiyut is, ő a felesége. Nagy arc, én csípem - hoztam fel, hogy sokkal hitelesebb legyen az egész.

- Hogyne - motyogta Jungwon.

- Tessék? - kérdeztem vissza, hiszen azt nem hallottam, hogy mit mondott utána.

- Semmi - sóhajtott, majd mocorogni kezdett. Felkelt az asztaltól, amit mindannyian csak csendben néztünk. - Megyek és tanulok. Holnap számonkérés lesz és van egy-két dolog, ami nem tiszta - rántott vállat.

- Rendben van - pislogott nagyokat Seo asszony, majd megköszörülte a torkát. - Tehát jól érezted magad. Ennek örülök, mert nagy pozitívum, hogy normálisan viszonyult Jeon Jiwonhoz - mosolygott.

- Jó fej fickó - értett egyet apu is. - Egyébként én benne lennék abba, hogy csináljunk egy közös ebédet. Te mit szólsz, Hari? - kérdezte anyut, aki hevesen bólogatni kezdett.

- Nagyon jó ötlet, nekem is tetszik. Majd akkor még megbeszéljük, rendben? - simított a kezemre, míg én csupán biccentettem egyet válaszként.

Igaz, hogy hazudtam nekik, viszont örülök, hogy ennyire támogatnak. Látszik, hogy nagyon szeretnék, hogy jóba legyek Jeon Jiwonnal. Nem értem, hogy miért. Talán az lehet az oka, hogy nem akarták, hogy az űrt, ami bennem lakozott, a gyűlölet töltse ki, amit az igazi szüleim iránt éreztem. Nos, az már biztos volt, hogy a zongoristára nem tudnék utált személyként tekinteni. Főleg a mostani után.

Ahogy Jiminnel beszéltük, nem hoztuk nyilvánosságra a kapcsolatunkat. Igyekeztünk olyanok lenni, mint ezelőtt. Tehát, ha találkoztunk szünetekben, akkor nem kerültük a másikat, de nem is estünk egymásnak. Én mindössze Minginek mondtam el a fejleményeket, elvégre mégis a legjobb barátom, viszont volt egy olyan sejtésem, hogy a többiek is tudnak valamit. Legalább is Yeji fején egy levakarhatatlan mosoly csücsült egész végig, de egy árva szót sem szólt. Mindössze csak nézett és vigyorgott ránk. Még szerencse, hogy Jisung és Minho el voltak foglalva egymással, így nem kellett még őket is elviselnem, csupán hétfőn, amikor a díszpinty végig a szemöldökét húzogatta.

Viszont, akárcsak eddig, a héten ismét időt szántam a férfire, de Jiminre is. Ezúttal mindkettőjük kérését teljesítve szerveztünk iskola után egy találkozót, hogy jobban megismerjék egymást. Ugyanis a táncosnak elmondtam, hogy a randit inkább neki kell köszönnie, nem nekem. Nélküle nem tudtam volna egy ilyet összehozni.

Egy kevésbé ismert helyre mentünk, gyakorlatilag a nevét se tudtam ennek a helynek, csupán annyit, hogy nincs akkora forgalma. De erre is csak akkor jöttünk rá, amikor beléptünk. Mindössze egy-két ember lézengett a gyorsétteremben, ahol mi is - akárcsak a többiek - a ház specialitását kértük, a tteokbokkit. Természetesen jó sok sajttal, mert azzal az igazi. Na meg szódával, ugyanis nem péntek este volt, hogy sojut igyunk mellé.

- Tehát akkor te már hamarabb szemet vetettél Jungkookra? - érdeklődött Jiwon hatalmas szemekkel, s bevallom, ez még nekem is új volt. Jimin mindig is sokkal rámenősebb volt, mint én, viszont nem gondoltam volna, hogy ez állt a háttérben. Igaz, szokás mondani, hogy a pasik mindig vakok, ha bejönnek valakinek.

- Ez így van - helyeselt a fiú. - De olyan makacs és kiállhatatlan volt! Szerencséd, azóta már sokat puhítottam - kuncogott, s nézett rám jókedvűen, míg én csak megforgattam a szemeimet. Tudtam, hogy nem mond hülyeséget, s igaza van. Iszonyatosan makacs tudok lenni, szabadszájú és sokszor nem is gondolkozom, csak beszélek.

- Akkor azt hiszem, hogy én is köszönettel tartozom - nevetett. - Ezért én fizetek.

- Ezért is? - ráncoltam a szemöldökömet, s láttam, amint mellettem Jimin is kellemetlen tekintettel illeti a középkorú férfit.

- Nektek nincs saját keresetetek, meg egyébként is, ez a legkevesebb - rántott vállat. - Megvártok kint? Még gyorsan elugrok mosdóba - vette a vállára a táskáját, s kezdett benne kutakodni a tárcája után, hogy abból ki tudja venni a bankkártyáját.

Mi csak bólintottunk egyet, s megköszöntük, amiért meghívott minket. Ezek után ki is mentünk, s amíg ott álltunk az étterem előtt, én rágyújtottam egy cigire.

- Valahogy meg kellene hálálni neki, nem gondolod? - kérdezte Jimin, miközben jobban a nyaka köré tekerte a sálát.

- Én is ezen gondolkozom. De hogyan? - fújtam ki a füstöt.

- Nem tudom... Egy ajándékkosár? Vagy azt csak nőknek szokták adni? - gondolkozott.

- Fogalmam sincs - kuncogtam. - Neki nem vehetek szivart, mint az apámnak. Ő semmilyen ilyen fost nem csinál - sóhajtottam. - Ilyenkor elég szar, ha az embernek nincsenek káros szokásai.

- Vagy ha nem ismered elég jól - ingatta a fejét a táncos.

- Ott a pont - szívtam egy újabb adagot, majd engedtem ki lassan. - Szerintem majd megkérdezem anyut. Ő mindig kreatív ajándékozás terén - indultam a kuka felé, hogy elnyomhassam a csikket, illetve, hogy ki is dobjam oda.

Viszont ekkor egy nagyon sietős valaki szinte belém csapódott. Épphogy meg tudtam tartani az egyensúlyomat, s kaptam a karja után, nehogy találkozzon a betonnal. Már éppen készültem is megkérdezni tőle, hogy minden rendben van-e, ám beelőzött.

- A francba is, miért nem tudsz a lábad elé nézni? - kérdezte idegesen, s kapta fel a tekintetét.

- Elnézést, de itt nem én voltam az, aki lehajtott fejjel ment egy járdán - szúrtam oda neki. Legyen akármilyen idős, nem fogok azért bocsánatot kérni, mert ő elcseszett valamit. Örüljön, hogy legalább voltam olyan rendes, hogy nem hagytam őt elesni.

- Szerintem pedig nem én voltam az, aki át akart vágni a járdán úgy, hogy nem nézett szét, hogy jön-e valaki - makacsolta meg magát. - Egyébként is, mi ez a tiszteletlenség?

- Nekem kicsit más fogalmam van a tiszteletlenségről - vágtam rá, s éreztem, amint Jimin a karomra fog.

- Elnézést, hölgyem, ígérem, hogy legközelebb helyette is odafigyelek - szólt közbe egy kínos mosollyal.

A nő csak megforgatta a szemeit.

- Azzal aztán sokat érek. Rohadt kölykök, iskolában lenne a helyetek, de ti..! - akarta mondani, de ekkor valaki közbevágott.

- Myeongsuk? - kérdezett rá Jiwon, én pedig először nem is értettem, hogy miért cseng olyan ismerősen a név. - Te vagy az, Hwang Myeongsuk? - lépett közelebb, s ahogy meghallottam a vezetéknevét, s a nő szemeibe néztem, lesápadtam.

Nem lehet... Nem, ez biztosan egy rossz vicc! Egyszerűen nem tudtam, nem akartam elfogadni a tényt, a valóságot, ami elém tárult.

➖🔻➖🔺➖

Hello Sütikék! Na itt is vagyok ezzel a résszel🥺 Bocsánat, ha nem tudom... furi (?) lett, de már iszonyatosan fáradt vagyok és utolsó leheletemmel írom ezeket a sorokat😂♥️

Csak hogy kicsi magyarázatot is kapjatok, az a bizonyos rész, ami most jött volna (khm, 🔞), mindenképpen pótolva lesz. Szimplán itthon vagyok a szüleimnél és kénytelen voltam apum laptopját használni úgy, hogy ők is a közvetlen közelemben voltak🥲 Szóval érthető okokból nem lett megírva az a rész😂 De nyugi, mint említettem, pótolva lesz😌♥️♥️♥️

NA DE

Ki lehet ez a Hwang Myeongsuk?🤔 Valaki valamilyen ötlet?🤔

Hogy vagytok kedveseim?🥰♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook