Hirtelen fel sem fogtam, amit mondott nekem a táncos. Csak néztem rá nagy szemekkel, s próbáltam a saját nyelvemre lefordítani a hallottakat. Tényleg? Nem hazudik? Megtette?

Szavak nem jöttek ki a számon, helyette a gondolataimat, s az érzéseimet cselekedeteimmel mondtam el neki. Azonnal közelebb léptem hozzá, arcát két kezem közé vettem, s megcsókoltam.

Meglepődött, hogyne tette volna, hiszen váratlanul letámadtam őt, viszont nem ellenkezett, sőt, amint realizálta, hogy mit tettem, örömmel adta át magát az érzésnek. Elvégre a legszebb kifejezésmód közé tartozik a testbeszéd is.

Egy cuppanással váltam el tőle, de nem eresztettem őt. Arcomra levakarhatatlan vigyor került, s komolyan ott tartottam, hogy izgalmamban mindenkinek elmondom, hogy végre szabad lett Park Jimin. Legalább is egy ideig biztosan.

- Nem hazudsz, igaz? Komolyan szakítottál vele? – kérdeztem rá, mire ő elnevette magát, s vékony kezecskéit oldalamra vezetve jelezte nekem, hogy nem mostanában tervez elengedni. Orra hegyét az enyémnek dörgölte, s akárcsak én, ő is végtelenül boldog volt abban a pillanatban.

- Igen. Tényleg megtettem – válaszolt, az én örömteli vigyorom pedig csak még szélesebb lett. Összezárni is nehéz volt, az utána kezdeményezett csókba is többször belemosolyogtam, miközben közelebb és közelebb húztam magamhoz a táncost, aki egy pillanatig sem ellenkezett. – Te jobban örülsz a szakításomnak, mint én – nevetett.

- Végre szabad vagy. Persze, hogy örülök! – mondtam neki őszintén. – Hogy sikerült? Eddig mindig mondtad, hogy van, ami miatt nem lehet és..!

- Emlékszel, amikor azt mondtam neki, hogy túl jól ismerem? – vágott a szavamba, én pedig csak bólintottam egyet. – Kicsit rosszul érzem magam, mert azt tettem, amit ő... Megfenyegettem, de azzal nyugtatom magam, hogy a saját lapjait használtam ellene – sóhajtott, miközben megvonta a vállait.

- Ő már rég nem fair játékot játszott. Az, hogy te képes voltál olyan lépést tenni, hogy megszerezd az ő lapjait, nem jelenti azt, hogy rossz ember lennél – simítottam óvatosan az arcára, mire nagy, csillogó tekintetét az enyémbe fúrta. – Van, amikor nincsenek írott szabályok. Akkor pedig jobb kihasználni azt, amiről tudjuk, hogy nem tilos – mondtam, ő pedig csak nagyokat pislogott. Ráadásul ezt legalább fél percen keresztül, nekem pedig már kezdett kellemetlen lenni. – Mi az? Rosszat mondtam? – kérdeztem kelletlenül, a tarkómat vakargatva, mire megrázta a buksiját, később pedig szóban is választ adott.

- Te tényleg művész vagy – mondta egy lágy mosollyal. – Csak ennyi – rántotta meg a vállait. – Megyünk és átöltözünk? – kérdezte, miközben buksiját oldalra döntötte. Én csupán bólintottam egyet beleegyezésképp, majd el is indultunk vissza az öltözőbe.

Már nem volt ott senki. Sem Minho, sem pedig Yeongcheol. Viszont a földön megtaláltam egy darab papírpénzt, így nem volt tovább kérdés számomra, hogy mit vágott a srác a másikhoz. Valahol büszke voltam rá, s úgy éreztem magam, mint egy történtekbe belenyugvó apuka. Könnyebben adtam át neki Jisungot így, hogy tudom, nincs már mivel zsarolnia a fiút.

Egyértelműen a terveim között szerepelt, hogy kapok az alkalmon, hogy Jimin végre szingli, s elhívom őt. Nem kellett zseninek lennem ahhoz, hogy rájöjjek, több módon is vonzódok hozzá. Úgy, ahogy eddig még soha senkihez. Elvégre nem volt még példa arra, hogy lázba hozzanak a kapcsolatok, viszont most... Most mást sem szerettem volna, mint a páromnak hívni őt.

Nem tudom, hogy mikor változott meg ennyire a véleményem róla, de nem is érdekelt igazán. A jelen volt a lényeg számomra. Elvégre egészen eddig mást sem tettem, csak a múltamnak éltem. Hagytam, hogy látatlanban mozgassa a szálakat, beleszóljon a döntéseimbe, s végül minden mondat végére ő tegye a pontot. Most pedig nem akartam fejet hajtani neki. Ezúttal én voltam, aki irányított. Nem számított a sok nézeteltérés, a régi véleményem róla, semmi más, csak a jelen. A most. A pillanat.

Carpe diem.

Amikor hazaértem, még mindig hatalmas vigyorral léptem át a küszöböt. Hirtelen fel sem tűnt, hogy egyel többen, illetve egyel kevesebben voltunk a lakásban. A szüleim összenéztek, s Jeon Jiwon is értetlenül kapkodta a tekintetét. Ezalatt a kevés idő alatt, mióta megismert, nem gyakran látott ilyen felhőtlenül boldognak. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy még soha.

- Hát te? Ennyire jó lett a félévid? – jött elém anyu, majd felelevenítve egy régi szokását, levette rólam a táskámat, s a földre tette azt.

- Túl jó. Meg ez a nap is – sóhajtottam. Komolyan úgy éreztem, mintha a felhők felett járnék. – Hát te? – kérdeztem Jiwont. – Jungwon? – érdeklődtem az öcsém felől, miután leültem a nappaliba apuhoz, illetve a zongoristához.

- A szobájában. Tanul – jött utánam Seo asszony. – Neki nem lett olyan bámulatos a félévije, úgyhogy gyakorol, mert jelentkezett javítóra – mesélte, miután helyet foglalt mellettünk, én pedig mást sem tettem, mint csak bólogattam, ahogy befogadtam az információt.

- Én pedig arra gondoltam, hogy elmehetnénk közösen valahova – rántott vállat Jiwon.

- Rendben – mentem bele. – De te fizetsz. Én ma ünneplek – mosolyogtam, ő pedig elnevette magát.

- Nem bánom. Akkor majd jövünk – kelt fel, így én is, hiába pár másodperce foglaltam helyet. – Köszönöm a vendéglátást, Hari, kellemes volt, mint mindig – mosolygott anyura, majd apuval is lepacsizott. – Majd máskor megbeszéljük a meccs részleteit.

- Szavadon foglak, Jeon Jiwon – kacsintott apa.

Nem bántam már, hogy időt kell eltöltenem a biológiai apámmal. Nem sokban egyezett a személyiségünk, de jól kijöttünk. Viszont ennek szöges ellentéte volt a kinézetünk, mivel túlságosan is hasonlítottunk. Le sem tagadhattuk volna, hogy rokonok vagyunk.

Kérésemre egy gyorsétterembe ültünk be. Már csupán azért is, mert szeretnék a pizzából hazavinni az öcsémnek is. Ha tényleg ennyire botrányos lett a félévije, őt ismerve biztosan maga alatt van. Jó lesz neki egy kis vigasz kaja. Direkt a kedvencét is kértem, a gyros feltétes pizzát. Egyszer ettünk ilyet, ő azóta le sem szakad róla.

Jeon Jiwon egy klasszikus sonkás-kukoricás gyorskaját kért, mellé pedig kólát, mondván, hogy vigyáznia kell az alakjára. Egyébként ahhoz képest, hogy milyen idős, meglepően jól tartja magát. Bár, tekintettel arra, hogy híresség, nem csodálom. Muszáj neki mindig a legjobb formáját hozni a kamerák előtt. Még azok előtt is, amikről nem tudja, hogy veszik-e őt.

Még egy üveg sojut is kaptam, miután elmondtam neki, hogy mennyire jó értékelést kaptam a festményemre. Alapjáraton emiatt is boldog lennék, de az, ami Jiminnel történt, még inkább rátesz a kedvemre. Ez pedig Jiwonnak is feltűnt, annak ellenére, hogy nem régóta vagyok az élete része. Kár lenne tagadnom, ő nagyon jó emberismerő volt.

- Halljam, milyen pasi van a dologban – mondta, miután nagyot kortyolt az újratölthetős poharából. Eleinte csak nagy szemekkel pislogtam rá, mivel nem értettem, hogy hogyan talált ennyire bele a közepébe a dolgoknak. – Sokszor hallottalak már a műveidről áradozni és lehet, hogy nagy cucc, amiért ennyire megdicsértek, de szerintem itt más van a háttérben. Szóval ki vele, ki a srác? – hajolt közelebb egy mosollyal.

- Ó! – jöttem picit zavarba. Erre nem számítottam, sosem beszéltem senkinek soha ilyen témával kapcsolatban. Főleg, hogy még a szüleimnek se mondtam el, hogy mi a helyzet velem, s jelenleg egy fiúért vagyok oda- és vissza. Bezzeg itt van Jeon Jiwon és...

- Ne legyél már ennyire beszari! – nevetett. – Nem vagyok meleg, de gondolom olyan kérdést kellene feltennem, mint egy csajnál – ingatta a fejét. – Úgyhogy halljam, milyen? Helyes?

Élesen szívtam be a levegőt, miközben a férfit bámulva dőltem hátra a széken. Elgondolkoztam rajta, hogy elmondjam-e neki. Szerettem volna beszélni erről, megosztani valakivel az örömöm forrását, ugyanakkor felmerült bennem a kérdés, miszerint igazságos-e ez így. Elvégre a szüleimnek egy szót sem szóltam erről, ő pedig túl sokat tud. Nem ér, hogy előnyben legyen, viszont...

Viszont már nem tudtam olyan elutasító lenni vele, mint eleinte. Be kellett ismernem, hogy Jeon Jiwon nagyon is jó arc volt, legalább annyira őrült, mint amennyire jól nevelt. Hiába játszott klasszikust a színpadon, a színfalak mögött rockot hallgatott minden fellépés előtt, s után is. Annyi színe volt ennek a fickónak, hogy az valami hihetetlen, viszont engem ez csak jobban érdekeltté tett.

Kifújtam az eddig bent tartott levegőmet, majd a kitöltött sojumat megittam. Csak ezek után kezdtem el beszélni róla.

Tudtam, hogy ennyi nekem nem fog megártani, túlságosan jól bírom az alkoholt, viszont, ha bármit is megbánnék, akkor foghatom erre. Ugyanis a férfi nem tudja rólam ezt.

- Az – helyeseltem. – Nagyon jól néz ki és kedves is – meséltem neki Jiminről. – Eléggé különbözünk, viszont sok dologban pedig hasonlítunk – ingattam a fejemet.

- Jártok? – jött a következő kérdése, mire csak megráztam a fejemet. – Akkor miért nem hívod el randira, ha ennyire oda- meg vissza vagy érte? Vagy ő...?

- Ő meleg – fejeztem be, a férfi pedig bólintott egyet.

- Akkor nincs akadálya annak, hogy elhívd – rántott vállat. – Jó pasi vagy, Jungkook. Biztos vagyok benne, hogy ő is látja benned – kacsintott, mire egy apró mosoly jelent meg az arcomon.

- Gondolkoztam rajta, hogy el fogom hívni – vallottam be. – Csak nem tudom, hogy hova vigyem... A mozi annyira... Klisés, nem? Meg az is, ha sétálni megyünk este – húztam a számat.

- Sok embernek bejön a klisé – ingatta a fejét.

- Igen, de ő más! Mármint... Szereti, ha a dolgok különlegesek, ha megvan a maguk varázsa – magyaráztam neki kézzel-lábbal, s akarva-akaratlanul a fejembe ötlött az, hogy talán ezért is szerette ennyire a festményeimet. Mert valami olyan volt, amit másnál még nem látott. Igaz, nem tetszett neki az, hogy színtelen, viszont valahol mégis ez fogta meg őt. Érdekes gondolkodása volt a fiúnak. – Szóval igen – fejeztem be rendkívül értelmesen, mire a férfi elnevette magát, s most rajta volt a sor, hogy a hátát a szék támlájának döntse.

- Sosem gondoltam volna, hogy én fogok neked tanácsot adni – vallotta be őszintén, majd elmosolyodva rántott vállat. – De meg tudnám szokni. Figyelj, ha különlegeset akar, akkor bármit teszel, tetszeni fog neki. Azért, mert nem a hely lesz az, ami egyedivé varázsolja, hanem te – mutatott rám. – Te hozod majd a hangulatot, te irányítasz és ez lesz, ami majd megfogja. Lehet, hogy mindennapos az, ha elviszed sétálni este a Han folyóhoz, de szerintem az sem jó, ha erőltetsz valamit – ingatta a fejét. – Első randinál jobb, ha megismered az illetőt. Tudod, fontos az első benyomás – mosolygott. – Szóval ne gondold túl, csak vidd oda, ahova te is szívesen mennél, és szerinted ő is. Beszélgessetek, nevessetek, amit ilyenkor szokás – mondta, én pedig csak bámultam és hallgattam, a fejemben pedig kisebb jegyzetet készítettem az elhangzottakról.

Kár volt tagadni, igaza volt. Jeon Jiwon nagyon is jó gondolkodású ember volt. Igaz, az elején sok rosszat hittem róla a saját fájdalmam miatt, de mihelyt megismertem, akárcsak Jimin esetében, nála is elkezdett szép lassan megváltozni a véleményem. Nem volt ő olyan szörnyű, amilyennek én állítottam, avagy amilyennek állítani akartam. Talán ezzel szerettem volna enyhíteni a saját fájdalmamon, közben pedig észre sem vettem, hogy egyre mélyebb és mélyebb pontjára zuhanok annak a bizonyos végeláthatatlan gödörnek.

Sokan mondják, hogy a remény az, ami igazán tönkreteheti az embert. Szerintem pedig a reménytelenség. Ha egy apró tűz sincs, akkor nem fogsz küzdeni. A másik esetben pedig lehet, hogy a legfájóbb pofont tudja adni, de legalább ráébreszt arra; harcoltál.

- Anyuék nem tudnak erről – böktem ki. Jeon Jiwon le sem vette rólam a tekintetét, figyelmesen hallgatott, s bele sem szólt a mondandómba, még akkor sem, amikor kissé összekavarodtam a saját gondolataimban. – Mármint arról, hogy egy srác tetszik. Nem szégyellem, de nem tudom, hogy hogyan mondhatnám meg nekik. Elég lazán fogják fel a dolgokat velem kapcsolatban, de nem tudom, hogy erre hogyan reagálnának – húztam a számat. – Én nem akarok hazudni nekik – vallottam be.

- Nem is kell. Figyelj, ha valaki, akkor én tudom, hogy mennyire szeretnek téged. Helyettem is szerettek és gondoskodtak rólad – mondta egy szomorkás mosollyal. – Biztos vagyok benne, hogy elfogadnak majd.

- És az öcsém? – kérdeztem rá.

- Annak a fiúnak te vagy a példaképe! Szerinted számítana neki bármit is, ha egy srác jönne be neked? Hagyjuk már, Jungkook, ettől még nem leszel más ember – legyintett, ez pedig őszintén megmelengette a szívemet, s egy apró mosolyt is az arcomra csalt. – Ha valaki emiatt fordítana neked hátat, akkor az soha nem is állt melletted.

- Mikor lett belőled pszichológus? – nevettem, s újratöltöttem a sojus poharamat.

- Mióta arra volt szükséged, hogy megbeszéljük a dolgokat – rántott vállat. – Egyébként tudsz mutatni képet a srácról? Kíváncsi vagyok – csapta össze izgatottan a tenyereit, s dörzsölte is egymásnak őket, amin nem tudtam nem nevetni.

Csak a buksimat rázva oldottam fel a telefonomat. Természetesen volt Jiminről képem. Több is, mivel sokáig őt rajzolgattam, s egy idő után ideges lettem, amiért nem úgy sikerültek pillanatnyi mozdulatok, ahogy én látni akartam azt papírra levetve, ezért titokban fotókat lőttem róla.

Jeon Jiwon nem is habozott, azonnal átcsúszott hozzám a székével, s érdeklődve figyelte, amint a galériámban lapozgatok.

- Ezt ő csinálta magáról. Hülyéskedni akart, én pedig ki szerettem volna törölni, de a lelkemre kötötte, hogy ne tegyem – fűztem pár emlékezetesebb történetet egy-egy fotóhoz.

- Te pedig nem tetted – mondta, mire én csak bólintottam egyet. Utólag már eszemben sem volt a törlés gombra menni. – Nem ő az a srác, akit nálatok láttam, amikor először találkoztunk? – ráncolta a szemöldökét.

- De, ő az – helyeseltem. – Ráadásul ő volt az, aki mindenképpen azt akarta, hogy ismerkedjek össze veled. Gyakorlatilag lenyomozott pár héttel ezelőtt, ezért találkoztunk – vallottam be, ő pedig elnevette magát.

- Nem semmi. Ő táncolt a karácsonyi műsorban, aminek te adtad a kíséretet, ugye? – kérdezett rá, míg én csak bólogattam. Nem gondoltam volna, hogy felismeri. – Iszonyatosan tehetséges srác, biztos vagyok benne, hogy év végén harcolni fognak érte az egyetemek – motyogta.

- Ebben én is biztos vagyok – értettem vele egyet.

Ekkor csend állt be közénk. Nem volt kínos, csupán nézegettük a random képeket a telefonomban. Már nem csak Jiminről, hanem mindent, ami szembe jött velünk. Nem volt sok, viszont csak olyanokat tartok meg, amik számomra különleges értékkel bírnak. Például az egyik fotó az öcsémről, amint egy családi kiránduláson a haját az egyik galamb fészeknek használta, ő pedig bőgve és ordítva próbálja lekaparni magáról a madarat, aki cserébe le is szarta őt.

Viszont ekkor a mellettem eddig teljes csendbe burkolózott Jeon Jiwon összecsapta a tenyerét, ami felkeltette a figyelmemet, így ráemeltem a tekintetemet.

- Tudom, hogy hova vihetnéd el randira! – mondta.

➖🔻➖🔺➖

Hello Sütikék! Itt is vagyok a következő fejezettel. Hát ez egy szenvedés voltXD iszonyatosan fáradt vagyok és annyira ki vannak száradva a SZEMEIM, hogy rendesen fájnak😩

Vélemény Jeon Jiwonról? Eddig bírjátok őt?😌 Szerintetek mi lehet Jungkook anyjával?🤔 Azért róla eddig nem sokat hallani a könyv alatt. Szerintetek mennyire lesz fontos szerepe?😌♥️

Hogy vagytok kedveseim?🥰♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook