Másnap reggel, mivel korábban keltem, s már untam a néma telefonozást, csendesen átmentem a konyhába, hogy igyak egy bögrényi kávét. A hűtő ajtaján pedig találtam is egy üzenetet a szüleimtől, hogy elmentek apuval közösen reggelizni, szóval azt eszünk, amit találunk. Ezzel semmi gond nem volt, már hozzászoktunk ehhez, mivel ők mindig is eljártak randizni. Még úgy is, hogy családjuk volt. Kellett nekik egy kicsi kettesben töltött idő. Meg is érdemelték, én pedig külön örülök neki, hogy ilyen jól kijönnek egymással még ennyi év házasság után. S akkor azt nem is hoztam említésbe, hogy előtte mennyi ideig együtt voltak.

Elég csípős lehetett a levegő. Az idő is borús volt, s bár ilyenkor még én se szeretek kint járkálni, mégis az ajtó felé vettem az irányomat, a bögre kávémmal az ujjaim között, míg a másik mancsomban a cigarettám volt, illetve az öngyújtóm. Mindössze a kabátomat kaptam magamra, hogy azért mégse kövessem az öcsém példáját és megfázzak. Elég volt egy beteg hímnemű a családba. Szegény anya biztosan világgá szaladna. Köztudott tény, hogy nincs rosszabb a férfináthától.

Azonnal végigfutott a hideg rajtam, szinte szúrta az arcomat, nem is csípte. Az orromon vett levegő pedig már-már fojtogatott, olyannyira friss volt még és hűs. Szinte biztos vagyok benne, hogy vörös rózsákat csókolt almáimra, de még az orrom hegyén is nyomott hagyott a téli zord időjárás.

Letettem a bögrémet, amíg a szám közé vettem egy szál cigit, s meggyújtottam azt. Egyébként is meglátszott a leheletem, ám most ezt csak erősítette a füst, amit kifújtam minden egyes szívás után. Közben pedig Jimin szavai jutottak eszembe. Még sosem próbáltam elektromos cigarettát használni, van egy-két ismerősöm az előző diákmunkámból, akik azt használták, de nem kérdeztem rá soha, hogy az mennyivel jobb. Tudom, hogy van olyan, amiben nincs nikotin. Viszont a többi gondolom semmi másban nem jobb, csak abban, hogy jó az illata, amit kifújunk.

Közben a forró kávémba is belekortyoltam. Bárki bármit mond, nekem ez a reggeli indítás a kedvencem. A nyugalom, amikor csak iszom a fekete nedű kissé kesernyés, de mégis édes folyadékot, illetve mellette szépen lassan dohányzok. Szerettem az érzést, ami vele járt. Valami megmagyarázhatatlan volt, már csak azért is, mert iskolaidőszakban ilyet sosem csinálok, csak hétvégén. Lehet, hogy azért is jobb, mert ilyenkor kipihentebb vagyok?

Ekkor pedig hallottam, amint kattan az ajtó zárja, ezért arra kaptam a tekintetemet. Jimin volt az, kissé borzos frizurával, az én egyik papucsomban, még mindig a ruháimban, amit pizsamaként használt. Mindeközben összehúzta magán a szövetkabátját, s hunyorítva közelített. Látszott rajta, hogy nincs ínyére a reggeli hideg, hiszen mellkasa előtt összefonta a karjait, már-már saját magát ölelte át. Ennek ellenére mégis kijött.

- Mióta vagy fent? – kérdezte tőlem reggeli kicsit csúszkálós hangján. Édes volt, nem sokszor hallottam még, amikor pedig közösen voltunk kiránduláson, akkor pedig nem igazán figyeltem fel erre.

- Egy ideje. De eddig bírtam – rántottam vállat, s emeltem picit meg a kezemben tartott bögrémet, illetve cigarettámat. – Anyuék elmentek, őket ismerve ebédre hazaérnek.

- Az öcséd pedig alszik, szóval nyugodtan köszönthetlek – csoszogott közelebb, én pedig először azt hittem, hogy puszit akar adni nekem, viszont helyette lustán széttárta a karjait, ezzel jelezve nekem, hogy ölelésre vágyik. Elmosolyodva, s a fejemet rázva emeltem fel a saját kacsóimat, hogy hozzám tudjon bújni, s én is át tudjam nagyjából karolni őt, legalább az egyik végtagomat használva. Természetesen azt, amelyikben a kávé volt, ugyanis előtte gyorsan leraktam a bögrémet, hogy ne zavarjon. Nem akarom jobban összefüstölni, elég, ha így is kap belőle. – Jó sok káros szenvedélyed van – motyogta, miközben fejével a nyakhajlatomba bújt.

- Mondod te, akinek konkrét listája van arról, hogy milyen kávét ivott, hol és azt hány pontra értékeli az ötből – vágtam vissza.

- Akkor is. Cigi, kávé...

- Te – ingattam a buksimat, ő pedig halkan felkuncogott. Elmosolyodtam.

- Én is káros szenvedély vagyok? – kérdezett vissza.

- Ó, de még mennyire! A legkárosabb – húztam picit közelebb magamhoz, s fenekét is megpaskoltam, annak ellenére, hogy elég sok anyag fedte most kerekded felületét. Jimin felnézett rám egy levakarhatatlan somollyal.

- Mióta vagy te ilyen flörtölős? – kérdezte beharapott ajkakkal, én pedig csak megrántottam a vállaimat. – Nem mintha nem tetszene... Flörtölsz, szürke melegítőnadrág van rajtad és mellette kint állsz a tornácon és cigizel, miközben a kávédat szürcsölöd. Igazán szexi – vallotta be kendőzetlenül azt, amit gondol.

- Igen? – kérdeztem vissza, ő pedig bólintott egyet. – Akkor hol is a reggeli csókom? Ne is haragudj, de kezd érzékenyen érinteni, hogy nem ezzel kezdtél – húzódtam el tőle, s próbáltam kicsit gyerekesebbre venni a témát, ami meghozta a hatást, mivel Jimin nevetve kapott gyengéden a karom után, s lépett gyorsan elém, nehogy el tudjak fordulni előle.

- Sajnálom, csak nem tudtam, hogy nincsenek itthon a szüleid és nem akartalak lebuktatni – mentegetőzött, de én még nem terveztem engedni neki. Tudja nagyon jól, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy ismét megkapja maximálisan a figyelmemet. – Mikor lett a szexi pasiból egy gyerek? – hahotázott, főleg, amikor csak megrántottam a vállaimat. – Jól van, te nagy kölyök. Ne engem hibáztass, ha meglát a szomszéd és elhinti a szüleidnek, hogy egy másik sráccal smárolsz fényes nappal a tornácon.

- Ha annyira szeretné a szomszéd néni, akkor még autogrammot is küldök neki. Igazi fan lehet, ha minket les ahelyett, hogy arra figyelne, hogy ne égjen le a bundás kenyér – kacsintottam, a táncos pedig ismét elnevette magát. Szerettem a kacaját. Olyan őszinte volt és olyan tiszta. Van, amit nem lehet teljesen megjátszani, s tudod, hogy mikor valós, mikor pedig nem az a bizonyos cselekedet.

Ő pedig ezek után csak a két tenyere közé fogta az arcomat, pipiskedni kezdett, s egy csókot adott a számra. Viszont én nem engedtem el őt ennyivel. Szabad mancsommal a derekánál fogva tartottam magamnál, s nem is haboztam egy csöppet sem, azonnal átvettem az irányítást, s egy kicsit durvább vizekre vezettem ezt az ártatlan puszikát.

Az én kávés ízem keveredett Jimin mentoljával, ami még a tegnap esti fogmosásból maradt fent. Így nem is olyan rossz ez a kombó, sőt, egészen finom Bár, szerintem inkább a partnerem az, aki igazán feltárja számomra ezt a bizonyos ízvilágot. Nagyon tetszett, s csak jobban rátett a kedvemre.

Át kell üzemeltetnem a napi tervemet. Ezentúl szeretném, hogy a reggeli arccsípős hideg, a kávé és a cigaretta mellé járjon nekem Jimin is és a csókja. Sokkal jobban érezném magam, s talán kevésbé lennék olyan, mint aki nemhogy pokrócot reggelizett, dehogy egész életében arról élt.

Végül, miután elváltunk egymástól, Jimin még megvárta, amíg gyorsan elszívom a megmaradt fél szálamat, utána viszont bementünk. Én se terveztem sokáig kint maradni, hiszen mégis tél volt, s egyikünk se volt megfelelően felöltözve egy ilyen cudar idő fogadtatására. Ám, mihelyt betettük a lábunkat nevetgélve, egyből szembe találtam magam Jungwonnal. Ő csak nézett ránk, mi pedig lefagytunk egy pillanat erejéig. Nem látott semmi, ugye?

- Jó reggelt, Jungwon – reagált először Jimin, majd lépett oda a sráchoz, hogy adjon neki egy ökölpacsit, amit az öcsém azonnal viszonzott is, s egy mosolyt ejtett.

- Neked is – mondta kissé rekedtesen. – Anyuék? – kérdezte tőlem, mire csak megköszörültem a torkomat, s jobbnak láttam, ha végre nem csak nézek rá kukán, meg se mozdulva, hanem teszek is valamit. Ezért megköszörültem a torkomat, s miután biztonságosan lehelyeztem a bögrémet, elkezdtem lehámozni magamról a kabátomat.

- Elmentek randira, majd jönnek. Kérsz valami kaját? – kérdeztem Jungwont jó testvér módjára.

- Megoldom – sóhajtott, s indult el a konyha irányába, viszont én nem akartam ilyen könnyedén elengedni. Akármennyire is nem akartam erőltetni a dolgot, nem tudtam visszafogni magam.

- Jungwon! – szóltam utána, mire megállt, de nem fordult felém. – Valami baj volt tegnap? – kérdeztem rá. – És ne próbálj meg olyan kifogással jönni, hogy szarul voltál, ismerlek már eléggé, hogy tudjam, hogy kamuztál – akasztottam fel a darabot, majd lépkedtem az öcsém mögé.

Hallgatott. Nem szólalt meg óráknak tűnő másodpercekig, végül pedig csak egy nagyot sóhajtott, s felém fordult végre egy halovány mosollyal.

- Kicsit megijedtem, mert itt volt Jeon Jiwon-ssi és féltem, hogy ismét vita lesz itt. De szerencsére csak túlreagáltam – ingatta a fejét. – Nem akarlak elveszíteni – motyogta a végét, mire elmosolyodtam, s a vállára fogtam.

- Nem fogsz. A testvéred vagyok, hogy hagyhatnálak el valaha is? – döntöttem oldalra a fejem, mire az ő mosolya csak szélesebb lett, akármennyire is próbálta takarni azzal, hogy az állát leszorította, s inkább a földet bámulta, mintsem a szemeimbe nézett.

- Jó, inkább csinálj nekem kaját, nem fogom kimondani – hessegetett el végül, mire én csak egy elégedett vigyorral léptem hátrébb.

- Mit kérsz? – kérdeztem őt, de közben Jiminre is pillantottam. Ha már úgyis a konyhába száműzettem magam, akkor neki is készítek valami reggelit. Hiába lett neki százszor elmondva, hogy érezze magát otthon. Ez nálunk például annyit jelent, hogy nyúlj a hűtőbe és egyél, igyál, ha éhes, esetleg szomjas vagy, ne minket ugráltass. Viszont ő túl jól nevelt ahhoz, hogy ezt megtegye, ezért inkább befog szolgának.

- Pirítós és kakaó – mondta Jungwon a kívánságát, amit én csak bólogatva jegyeztem fel a fejemben lévő kicsiny listára.

- Te? – fordultam a táncos felé.

- Hyung, jössz játszani? – kérdezte őt az öcsém, mire Jimin barátságos mosolyt ejtett, s bólintott egyet.

- De csak reggeli után és miután megmostad a fogadat – tette hozzá, én pedig csak nagyokat pislogtam. Ez egy olyan dolog, amire csak anyu tudja rávenni Jungwont. Kicsit lusta a srác és előtérbe helyezi a szórakozást, mint az ilyesfajta procedúrákat, pedig utána is lenne ideje kockúlni azzal a szarral. De akárcsak más, ő is egy tipikus tini, aki ebben a korszakban van.

- Jó – sóhajtott Jungwon. – Addig a szobámban leszek. Majd szólsz, ha kész a kaja? – pillantott felém, miközben szipogott egyet.

- Igen – mondtam. – Mellé készítem a gyógyszeredet és addig el sem mozdulok, amíg be nem vetted őket.

- Faszomat! – nyögött egyet hátrahajtott fejjel. Jungwon utálja a pirulákat, ezért sem szeret betegeskedni. Egyszerűen nem tudja lenyelni őket, mert fél, hogy megfullad még a legapróbb, porszem méretű kapszuláktól is. Márpedig összetörni nem fogjuk neki, mert aztán pedig azért hisztizik, hogy rossz az íze. Meg amúgy sem szabad összetörni.

- Vigyázz a szádra! – szóltam rá. Sosem voltam szigorú, viszont nem akartam, hogy káromkodjon. Legalább is ne előttem és ne ilyen csúnyákat. Félő, hogy anyuék előtt is ilyen bátor lesz és akkor én kapok a seggemre, amiért eltanulta tőlem ezeket a szavakat.

Nyilván ilyen esetben nem mindig a nagyobb testvér hibás, hiszen többet van például iskolában, mint a közelemben. Nem mentegetőzni próbálok, egyértelmű, hogy tőlem is hallott már egy-két csúnyaságot, viszont igyekszek visszafogni magam a kedvéért. Szeretem, ha még gyerek egy kicsit. Mindenki felnő egyszer, s tisztába vagyok vele, hogy nem ezzel fogom megakadályozni ezt a folyamatot, de mégis... Szeretnék még úgy gondolni rá, mint az örök pici öcsikémre, akiért még régen én mentem el oviba.

Nem azt mondom, hogy nekem nem volt gyerekkorom. Elvégre én is játszottam, néztem mesét és tettem minden mást, amit egy kiskölyök. Csupán nálam ezek az idők valahogy kisiklottak. Olyan volt, mint egy vonat, ami letért a pályáról. A csodás tudatlanság, ami addig védett eltűnt. A pajzs, ami körülöttem volt, lebomlott, feladta a szolgálatot. Onnantól pedig nekem kellett felhúznom egy falat.

Talán ezért nem akartam, hogy ő bármilyen módon is felnőttként viselkedjen. Élvezze ki, amíg ki lehet a gyerekkort. Amíg nem rontja el őt annyira a világ és az igazság, hogy többé ne tudja megkülönböztetni a feketét a fehértől. Mert sajnos én már nem tudtam megmondani a különbözetet.

Viszont mostanra úgy nézett ki, kezd minden a helyére állni. S bár eleinte Jeon Jiwon miatt is kiakadtam, már nem tekintek rá úgy, mint egy személyre, aki tönkretette az életemet. Igaz, a megmentőmként se, viszont kezdett a semlegestől egy kicsit jobb irányba fordulni a kapcsolatunk. Legalább is úgy éreztem. Pedig bármennyire nem akartam, értékeltem, hogy próbálkozik. Jól esett, hogy nem engedi el a kezem, még akkor sem, ha sosem fogta azt, mert nem tudta, hogy van egy személy, akin segítenie kell.

Tegnap este megfordult a fejemben, hogy vajon hogy nézhet ki az igazi anyám. Tudtam, hogy ki ő, legalább is név alapján tudtam, hogy kit kell keresni. Viszont soha nem vettem rá magam arra, hogy felkeressem. Nagyobb volt bennem a sérelem, mint a kíváncsiság. Az utóbbi érzelmet pedig évekig el is tudtam nyomni, viszont most, hogy Jeon Jiwon megjelent az életemben, újra lángra kapott az, ami már rég kialudt.

Akarva-akaratlanul jutnak eszembe olyan kérdések, miszerint hasonlítok-e rá egy kicsit is? Hiszen Jiwonnal szinte egyformák voltunk. Én lehettem volna az ő fiatal énje. Viszont mi a helyzet vele? Vele mi a közös?

A fejemet rázva tettem be inkább a bögrébe kiöntött tejet a mikróba, s bár az öcsém nem kért meg rá, de csináltam pár tükörtojást is. Úgysem fogja visszautasítani, s szerintem Jimin sem. Legalább is abból kiindulva, hogy készítés közben is ellopott egyet, s csak huncut mosollyal kezdte majszolni az egyik pirítóssal a konyhapulton ülve, s a lábát lóbálva.

Mindössze mosolyogva reagáltam erre. Aranyos volt, s bár sajnáltam, amiért nem közelíthettem felé úgy, nekem megérte csupán az, hogy a közelemben maradt. Jungwon a szobájában volt, de nem akartam kockáztatni. Sosem beszéltem erről, nemhogy neki, de a szüleimnek sem. Elvégre nem volt olyan helyzet, hogy fiúval lettem volna. Igaz, lányokkal sem. Legalább is késztetést nem éreztem arra, hogy randizni járjak velük. Maximum egy-egy buli után akadtam össze pár hölggyel, de semmi több. Én nem voltam egy randevúra kitalált srác, ám Jimin esetében...

Meglepően nem izgatott a téma, hogyha oda kerülne a sor, hogy el kellene mondanom a szüleimnek a helyzetet, mi fog történni. Nem voltam meleg. Nem vallottam magam annak, tulajdonképpen biszexuálisnak sem igazán. Engem csak Jimin érdekelt és kész. Lányok iránt sem igazán futkostam, szóval elég érdekes volt a helyzet.

Velem ellenben Jimin meleg volt. Ő el sem tudta képzelni magát egyetlen csajjal sem, nem izgatta a mellek, vagy a kecses alak gondolata. Igaz, engem is csak akkor, ha már részeg voltam. Egyébként nem igazán érdekeltek az emberek. Ténylegesen a szenvedélyemnek, a festésnek éltem, nekem az elég volt. Legalább is eddig. Most viszont elég telhetetlennek érzem magam.

- Ugye nem gondoltad meg magad? – kérdeztem a táncostól, mire ő csak hümmögött egyet. Ráemeltem a tekintetemet, így láthattam, hogy értetlen fejjel néz vissza rám, ezért úgy gondoltam, kifejtem neki, hogy mire is értettem pontosan a kérdésemet. – Szakítani fogsz Yeongcheollal, igaz?

- Igen – bólintott rá. – Nem szeretnék többet vele lenni, csak... – sóhajtott egyet, majd húzta el a száját. – Ez bonyolult, Jungkook és sajnos nem is mondhatom el.

- Miért nem? – néztem a szemeibe, abban pedig megcsillant a sajnálat, a félelem és a fájdalom keveréke. Ez pedig egyszerre váltott ki belőlem aggodalmat, illetve idegességet is. Ha elmondaná, akkor talán tudnék rajta segíteni, többen tudnánk a problémán dolgozni, megoldást keresni rá, de így...

- Mert félek, hogy ezek után máshogy viszonyulnál hozzám – mondta.

➖🔻➖🔺➖

Hello Sütikék! Na csak befutottam ezzel a résszel! Igaz, már majdnem lefejeltem az asztalomat miatta, viszont a lényegen nem változtat, hehe🥳

Ez a Jimin nagyon nem bízik még mindig Jungkookban... Vagy... Egyáltalán egyenlő a félelem a bizalmatlansággal?🤔😌

Hogy vagytok kedveseim?🥰♥️♥️♥️ Huh, én alig várom, hogy fürödjek és aludjak a francbaXDDDD ha fogok tudni. Remélem, hogy fogok, mert nem ártana🥲

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook