Ahogy közeledett az ünnep, annál inkább lett az otthonom diliház. Anya imádja, ha minden csillog-villog, ha sugározzuk magunkból a karácsony iránti szeretetünket. Szerintem ez az ő esetében már-már mondható megszállottságnak is.

Ami kimentett az őrültek házából, az a puszta szerencsém volt. Már, ha lehet annak mondani. Jimin gyakran hívott el a napokban, miszerint szeretne találkozni velem, s mivel én nem szerettem ilyenkor otthon tengetni a mindennapjaim, szívesen belementem. Ráadásul Jisung is ott volt. Az anyukájával már kész voltak a díszítéssel több, mint egy hete. Ellenben az én családommal, mi mindent az utolsó pillanatra hagyunk.

Ezért is volt, hogy amíg anya befogta az öcsémet, hogy segítsen neki a sütésben, ugyanis itt lesz a nagyi is, addig én gyorsan felöltöztem, s kispuriztam a házból. Csupán egy üzenetet dobtam nekik, hogy találkozni mentem a barátaimmal. Tudom, hogy nem fognak visszarángatni, s tekintve, hogy eléggé zárkózott személy vagyok, nagyon is örülnek neki, amiért végre eljárok másokkal is, nem csak Mingivel.

Jiminnek az az ötlete támadt, hogy elmehetnénk megnézni a karácsonyi vásárt a főtéren. Viszont, előtte egy kávézóban találkozunk, mert úgy nem egy akkora tömegben kell keresgélni a másikat, hiszen a valóéletben nem úgy történik minden, mint a filmekben, avagy a sorozatokban, hogy pont egymással szembe fut a két főszereplő.

Kicsit talán késtem is, amikor beléptem a plázába, s a megbeszélt helyet kerestem. Nem gyakran járok erre, mert semmi olyan nincs itt, ami miatt gyakori visszatérő lennék. Talán anyával, avagy az öcsémmel fordultam meg itt párszor. Szerencsém volt, hogy a bejárat előtt ott volt egy kisebb alaprajz, ami felvilágosított arról, hogy melyik áruház hol van. Ennek alapján mentem fel a mozgólépcsőn, s indultam el középre, hiszen az utasítások szerint arra kell lennie a kávézónak.

Nem átverés volt, s nem is költözött az üzlet. Valóban ott állt, s amikor beléptem, meg is láttam, amint Jimin az egyik sarokülésnél integet nekem. Meg is indultam felé. Jisungot is kiszúrtam, ám a harmadik személyről fogalmam se volt, hogy ki lehet. Háttal ült nekem, a mókuskával szemben. Lehet, hogy az egyik rokona jött el vele, hiszen említette, hogy az unokatestvére náluk tölti az ünnepeket.

- Szia Jungkook! – mosolygott rám a táncos, amikor odaértem hozzájuk, s Jisung is felém kapta a fejét.

- Szia! – köszöntött ő is, én pedig már nyitottam volna a számat, hogy viszonozzam, illetve bemutatkozzak a harmadik személynek, aki az asztalnál ült, viszont, amikor megláttam, hogy ki az, az ellenszenv az arcomra ült.

- Te meg mit keresel itt? – kérdeztem Minhot, aki nem tudom, hogy mi a francnak volt itt, de reméltem, hogy hamar le is lép. Hiába volt az a sebtapaszos szarság Jisunggal, az nem bocsánatkérés, ráadásul azóta a közelébe se ment, aminek örülök. Jobb, ha távol marad tőle.

- Kávézni jöttem – nézett egyenesen a szemeimbe, én pedig felhorkantottam.

- Kitalálom, és pont velünk szeretnél – mondtam gúnyosan, s mielőtt folytattam volna, félbeszakítottak.

- Én hívtam meg – mondta Jisung, én pedig meglepve kaptam felé a fejem. A fiú arca pírben úszott, s az alsó ajkát harapdálta. – Ugye nem baj, Jungkook? – nézett rám, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak. Nyilván zavart, hiszen tudom, hogy mit csinált szegénnyel. Viszont, ahogy rám tekintett... Láttam rajta, hogy nem azért hívta el, mert megfenyegette őt.

Jiminre pillantottam, aki egy lágy mosollyal óvatosan bólintott, ezzel elárulva, hogy nincs semmi gáz, s a mókuska tényleg magától hívta el Minhot.

Egy nagy sóhajt eresztettem ki ajkaim közül, majd megráztam a buksimat. Nem szívesen tettem ezt, viszont, mivel máshol nem volt hely, ezért Minho mellé ültem, s néztem meg alaposan az itallapot. Egy karamellás kávét kértem ki, kép alapján az nézett ki a legjobban, ezért amellett döntöttem. Jimin valamilyen jeges pörkölt kávét kért, amiben citrom és gyömbér is van, ezt pedig meg is kóstoltatott velünk. Egyikünknek sem jött be. Viszont nem akarta otthagyni, ha már megvette, s a személyzetet sem akarta megbántani azzal, hogy nem issza meg.

Jisung valamilyen tejeskávét kért, mert nem igazán szereti a kávét. Ezért sem csodálkoztam, amikor legalább két zacskó cukrot beletett mellé, hogy ne legyen annyira keserű.

- Így egész elviselhető – bólogatott a fiú, mire Minho elmosolyodott.

- Az enyém borzalmas – sóhajtott Jimin. – Nulla pontot kap a listámon.

- Listát vezetsz? – érdeklődött a mókuska, mire a táncos bólintott.

- Sosem iszom ugyanazt a kávét, mindig mást és pontozom őket egytől ötig – mesélte.

- Van már öt pontos? – kérdezte, s még picit közelebb is csúszott hozzá kíváncsiságában. Erre csak Jimin elnevette magát, s közelebb hajolva hozzá sunyin suttogni kezdett, mintha valami olyan titkot árulna el Jisungnak, ami minket is érint. Természetesen hallottuk minden egyes szavát.

- Van olyan is, ami csillagot is kapott – mesélte, majd elhúzódott, s felénk nézett. – És a két gyűlölködő személy mit kért? Látszólag nektek nem jár a szátok, mint a miénk – kuncogott.

- Én karamellás kávét kértem – mondtuk egyszerre, majd egymásra néztünk. Csak megforgattam a szemeimet, s inkább elfordulva tőle tovább szürcsöltem mérgemben.

- Ha jól emlékszem, az négy pontos a listámon – gondolkodott Jimin.

- Miért csak négy? – ráncoltam a szemöldökömet, mire a fiú vállat rántott.

- Ittam már jobb karamellás kávét. Mivel forró, ezért elolvad benne a karamellás öntet és nem igazán adja vissza azt az ízt – magyarázta.

-Lehetett volna jegeset kérni, de nem fogok télen ilyet inni – ráztam a fejem. Hamarosan megyünk ki a hidegbe. Hiába nem esett, avagy esik a hó, attól még hideg van. – Neked is figyelned kellett volna erre, nehogy fázz miatta – néztem rá, ő pedig elmosolyodott.

- Miattam ne aggódj, ez a veszély nem fenyeget – húzta ki magát.

- Csak az, hogy szar kávét választasz – mondta Minho, amivel egyet kellett értenem. Jimin kávéja tényleg borzalmas volt. – Egyébként, ha már rossz... Mi a helyzet Yeongcheollal? Egy ideje nem beszélek vele, legutóbb pedig rád panaszkodott.

- Mi lenne? – sóhajtott drámaian Jimin. – Tegnap, amikor találkoztam vele, egészen normális volt. Viszont, mielőtt elment, ismét váltott egyet a hangulata és elkezdte a szokásosat. Én pedig nem akartam tovább hallgatni őt, szóval rávágtam az ajtót – rántott vállat, mintha semmiség lenne. – Reggel viszont írt nekem, hogy nem gondolta komolyan és nem akar veszekedni velem. De nem válaszoltam. Hagyjon most a hülyeségével – rázta a fejét.

- Hogy-hogy nem beszélsz Yeongcheollal? – kérdeztem rá, hiszen érdekelt. Minho és Choi mindig együtt jártak mindenhova. Mint a gazda és a kutyája.

- Nem értek egyet mindennel, amit csinál – mondta. – Van, ami már nekem is sok és ráébreszt, hogy nem is olyan jó barát, mint amilyennek mutatja magát.

- Elég későn jutott el a tudatodig ez az információ – vágtam rá, mire kaptam egy csúnya pillantást a mellettem ülőtől.

- Befognád a szádat? Én próbálok normális lenni veled, de nagyon nehéz, ha ilyen elutasító vagy. Hogy a picsába bírod ezt? – kérdezte Jimintől, aki csak elnevette magát.

- Én már immunis vagyok a beszólásaira – mondta. – Jungkook nem szokott kertelni, elmondja, hogy mi jár éppen a fejében – rántott vállat.

- Hát ez remek – forgatta meg a szemeit, majd szürcsölni kezdte a kávéját.

- A minimum, hogy ezeket meghallgatod, mert szerintem az évek alatt te rosszabb voltál – mondtam, Minho pedig sóhajtott egyet, majd legyintett, miszerint tegyek úgy, ahogy jónak látom, ugyanis ő nem hajlandó többet foglalkozni ezzel a témával.

Ezek után megittuk a kávékat, s közösen indultunk el a vásárra. Gyalog mentünk, hiszen ehhez a plázához elég közel van, körülbelül negyedóra séta. Nem lenne előnyös buszt választani, mint közlekedési eszközt, ugyanis az ilyenkor tele van emberrel. Nemhogy ülőhely nem lenne, abban reménykedni sem szabad, hanem felszállni sem tudnánk.

Jisung volt az egyetlen, aki hozott magával kesztyűt. Nagyon szokott fázni a kacsója, sokszor az iskolába is úgy ül bent, hogy rajta van egy vékonyabb darab. Esetleg olyan pulcsi, aminél ki tudja dugni a hüvelykujját.

A vásár nagy területen helyezkedett el. Az egész főtér az övé volt, s még tovább is. A lámpák végig fel voltak díszítve, minden ki volt világítva, s mindenhol karácsonyi zenék szóltak. Minden felkapott bandától, szólistától, s külföldi előadótól. Ugyanakkor az egész helyet betöltötte a sok-sok finom étel illata.

Ezt megérezve a levegőben ki is kértünk magunknak egy-egy fahéjas finomságot. Az valahogy mindig tökéletesen passzolt az ünnephez. Ha a karácsonyra gondolok, mindig a fahéj illat jut eszembe. Mintha összeköttetésben lenne a kettő.

Sok játék is volt, amikkel nyerni lehetett különböző dolgokat. Többnyire plüssállatokat, de volt, ahol az ingyen fogyasztás volt a tét.

- Mit szóltok egy kis italhoz? – kérdezte Jimin felénk fordulva, mire mind a hárman összenéztünk.

- Nyilvánosan? – kérdeztem vissza.

- Itt megengedett. Nagyon sok helyen árulnak piát – rántott vállat.

- Ki is fogják adni nekünk? – faggattam tovább. Nem azzal volt a problémám, hogy túlságosan ellene lettem volna a dolgoknak. Csupán nem akartam sokat inni.

- Szerintem ki – ingatta a fejét.

- Te is inni akarsz? Neked még haza is kell menned – fordult Jisung Minho felé, én pedig érdeklődve néztem rájuk, egészen addig, amíg le nem esett. Minho kollégista, nem Szöulban lakik.

- Gimpo annyira nincs messze. A szélén lakok, ami közelebb van azért a fővároshoz. Fél órát kell csak buszoznom – mosolygott kedvesen, a mókus pedig csak egy aprót bólintott, s összehúzta magán a kabátját.

- Én beérem egy forrócsokival is – vett egy mély levegőt, majd fújta ki. Látszott a lehelete. – Nagyon hideg van.

- Elmegyek veled. Ti addig elmentek venni sört? Majd itt találkozunk – pillantott felénk a másik táncos, mi pedig Jiminnel biccentettünk egyet.

Meglepetésemre, amikor elindultak, egy darabig szépen egymás mellett lépdeltek, majd Minho lassan Jisung mancsába csúsztatta a sajátját. Az állam leesett, s már meg is indultam, hogy leállítsam a fiút, de Jimin a mellkasomra helyezve mindkét tenyerét tartott vissza.

- Hagyd őket – rázta a fejét az előttem álló alacsony táncos. – Randiznak – nézett fel rám, én pedig csupán pislogni tudtam. Nem akartam elhinni, amit mondott. – Tudom, hogy Minho nem volt a legjobb srác, de nagyon sokat változott és jó irányba. Nem beszél már Yeongcheollal, nem is keresi őt – magyarázta. – Már egy ideje próbálkozik Jisungnál, csak tudod, hogy milyen félénk – mosolygott lágyan, majd nézett a párosra, akik lassan elvesztek a tömegben, így én csupán a hűlt helyüket tekinthettem meg. – Ezért ajánlottam fel, hogy jöjjenek ők is. Így hátha picit merészebb lesz.

- Te megbízol Minhoban? – kérdeztem rá. – Azok után is, amiket tett vele?

Jimin egy nagyot sóhajtott.

- Mindenki megérdemel egy esélyt, legyen szó bármiről. Legalább is én így gondolom – rántott vállat. – Minho erősen próbálkozik. Nem rossz ő, csak... Olyan ember mellett volt, aki miatt el kellett rejtenie, hogy ki is ő valójában.

- És mi a helyzet veled? Te is elrejted, hogy ki vagy valójában? – néztem rá, ő pedig nagy szemekkel pislogott, s még a szája is tátva maradt. Nem gondolta, hogy felteszem neki ezt a kérdést. – Nem valami fényes a kapcsolatotok. Ráadásul most is vitatkoztatok – indultunk el közben, hogy vegyünk az egyik közeli éjjel-nappaliban sojut, ahol remélhetőleg nem kérik el a személyit.

- Én nem hazudok arról, hogy ki vagyok. Amiről pedig megtehetném, hogy nem mondok igazat, arra pedig nem kérdeznek rá soha – rántott vállat, én pedig gondolkozás nélkül tettem fel a következő kérdésemet.

- Szereted őt? Szerelmes vagy belé? – néztem rá, mire a fiú megállt, s felém fordulva egy nagyot nyelt.

Másodpercekig hallgatott. Nem tudta, hogy mit mondjon, nekem pedig egyértelmű volt, hogy olyanba nyúltam bele, olyan kérdés tettem fel, amiről hazudni tudna. A kérdés már csak az volt, hogy igazat mond-e majd, vagy mégsem.

- Te mit gondolsz? Szerinted szeretem Yeongcheolt? Szerelmes vagyok? – döntötte oldalra a fejét, s lépett közelebb hozzám, emiatt pedig még feljebb kellett néznie, ugyanis én elég magas voltam.

- Nem tudom. Szerelmes vagy? – kérdeztem vissza, ő pedig elmosolyodva emelte meg a kezét, majd seperte ki a szemembe lógó hajamat, amit a sapka lenyomott.

- Megelégszel a féligazsággal? – szólalt meg, miközben lágyan tekintett rám, én pedig bólintottam egyet válaszként. – Akkor igen. Szerelmes vagyok – nézett a szemeimbe.

Sötét volt már, s a kivilágított tér miatt olyan volt a tekintete, mintha ezernyi csillag megjelent volna szembogarain. Mintha az maga lett volna az ég, amit nem takar egyetlen felhő sem. Ahol az eső nem esik, csak a nap süt, ragyog és mutatja meg, milyen csodákat is rejteget az ő sajátos rendszere.

Végül hagyva a témát tovább mentünk, s szerencsénkre az első boltba, amibe betértünk, nem kértek személyigazolványt. Az eladó egy fiatal srác volt, szerintem gimnazista lehetett, akinek még tart a munkaideje, s még nem kezdődött el neki az ünnepi szünet. Egész idő alatt a telefonját nyomkodta, s csupán becsipogta a dolgokat, elmondta, hogy mennyibe fog kerülni az a pár doboz sör. Csupán akkor rakta le a kütyüt, amikor visszaadott.

Kezemben egy fekete zacskóval sétáltunk vissza a megbeszélt helyre, hogy folytatódjon az este, s reménykedtem benne, hogy senki sem fog repetát kérni az italokból. A családom kedveli Jimint, de kétlem, hogy örülnének neki, ha ismét azért van nálunk, mert részeg és nem hazament, hanem hozzánk. Márpedig a táncosnak hamar beütnek egyes italok.

Valami viszont nem hagyott nyugodni. Igaz, nem firtattam a témát, viszont folyamatosan ezen kattogott az agyam. Jimin vajon hol mondott nekem igazat, s hol hazudott?

➖🔻➖🔺➖

Hello Sütikék! Itt is az új rész😌 Picit késtem vele, de inkább legyen később, mint soha, nem igaz?😌♥️

Ha vannak benne hibák, elnézést, de iszonyatosan fáradt vagyok és mindjárt elalszok a francba XD utolsó leheletemmel írom ezt a részt😂

Szerintetek mi Jungkook kérdésére a válasz? Jimin mondandójából mi lehetett igaz, s mi nem?😌♥️

Hogy vagytok kedveseim?🥰♥️♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook