- Hyunjin!! Ez nagyon éget!! - nyüszített fel szenvedve Felix, ahogy a megszólított az anyós ülésbe rakta.

- Shh, minden rendben lesz, most a kórházba megyünk, tart még ki egy kis ideig - simított végig a szeplős karján, hangja lágyan, de aggódalommal fűszerezve csengett.

Felixnek megnyugvást nyújtott az idősebb közelsége, viszont a fájdalmat nem tette számára semmissé.

Hyunjin olyan gyorsan vezetett, mint még életébe soha, feszültnek érezte magát amiatt, hogy a szeplős ekkora fájdalomnak van kitéve és nem tud segíteni neki a szemei elkezdtek zöldülni - gondolkozott el majd nyelt egyet csak úgy mint BamBam szem színe AAAH... nem szabadott volna úgy viselkednem, hiszen nyilvánvalóan nem olyan, mint az apám és igen, megérdemeltem azt a pofont Felixtől. Az apám egy kicsinyes okot használva ütött meg, míg Lixnek az első csókját vettem el...Nem kellett volna ezt tennem, s még fokoztam is a helyzetet mivel rosszul érezte magát, miután azt mondtam, hogy ő is elvette az enyémet - Hyunjin nem tudott kellően fókuszálni, de egy autó hirtelen dudálása kiszabadította őt gondolatai közül.

A jármű szélsebesen tartott feléjük, s ekkor jutott az idősebbnek eszébe, hogy nem csatolta be Felix biztonsági övét az objektum pedig másodpercek alatt Hyunjin autójába csapódott.

A szeplős nem tudta és nem is látta mi történik, így masszív sokként éri a váratlan baleset.

~

- Nyisd ki a szemed.

Felix szemei továbbra is be voltak csukva, hallani viszont hallotta, hogy kiabálnak körülötte az emberek és viszik őt valahova.

- Azonnal kezelnünk kell!

A fiú érezte, ahogy valamivel megszúrják injekció? De hát jól vagyok, mi történik?

- Hogy van a másik beteg? - szólalt meg az egyik nővér.

- Kritikus állapotban van, nem volt becsatolva a biztonsági öve.

Felix gondolataiba hirtelen emlékek kezdtek feltűnni, de mind oly homályos volt, egy autóban volt és mikor felemelte a fejét tompán de az üvegen keresztül egy személyt látott a járműtől viszonylag messzebb feküdni, az kicsoda?

Pillanatok tört perce alatt minden kezdett elsötétülni.

~

Mintha villám csapott volna Hyunjinba, úgy pattantak ki szemei.
- Hyunjin? Seungmin hívd az orvost! - szólt azonnal barátjának, aki nem hezitálva kisietett a szobából.

- Chan? Én... nem érzek semmit - testével erőtlenül feküdt a kórház ágyán, s főképpen a hátában érzett iszonyú fájdalmat.
- Chan... hol van Felix?? Jól van?? Nem... nem akartam, hogy ez megtörténjen!!

- Hé, ez nem a te hibád, valójában megmentetted őt, azt mondták az orvosok, hogy te kirepültél az autóból, így roncsoltad szét a hátad az üveg miatt, de védted Felixet és ez mentette meg.

Hyunjin vissza emlékezett arra a percre, mikor fejbe csapta a tudat, miszerint Felixnek nincs becsatolva az öve, így sajátját kioldva a szeplőshöz mászott, emiatt pedig ő szenvedte a legnagyobb sérülést.

Miután feldolgozta a szavakat, nem várva tovább megpróbált kikelni az ágyból.

- Mégis mit gondolsz, hová mész? - szólt rá azonnal Chan, nem nézte jó szemmel, hogy épp magához tért és más lábra akar állni.

- Látnom kell Felixet - magyarázkodott, viszont Chan óvatosan visszanyomta a helyére.

- Nem, az előbb mondtad, hogy nem érzel semmit, de mégis fel akarsz állni!

- Chan kérlek... - a másik fiú sóhajtva engedett a boci szemeknek.

- Rendben - karolt Hyunjinba, s így segített neki lelépni a szobából még az orvos érkezése előtt.

Sántítva lépkedett, magát is alig tudta megtartani, így Chan erejére volt a legnagyobb szükség, nélküle nem tudta volna megtenni ezt a kis utat sem, de végig a lehető legóvatosabban kísérte a fiatalabbat és minden figyelmét a mozzanatainak szentelte.

Nem törte el a lábát vagy a karját, inkább a háta sérült meg a legjobban, mindenhol a testén horzsolások voltak, s nem nézett ki a legjobban, de minden áron látni akarta Felixet.

- Ez az ő szobája - álltak meg egy ajtó előtt, majd Hyunjin bólintva engedte el Chant, hogy gyengéden rá tudjon fogni a kilincsre.

Felix a kórházi ágyon feküdt, s az ablakon bámult kifelé. Neki is voltak zúzódásai, de csak az arcán és a kezein.

- F-Felix - a megszólításra a szeplős oda kapta a fejét, így Hyunjin tekintete találkozott gyönyörű kék szemeivel, a megkönnyebbülés köve esett le szívéről mikor látta, hogy Felix még mindig a lelki társa.

- Felix nagyon sajnálom... nem úgy értettem, ahogy azt kimondtam, én... borzasztó ember vagyok, aki annyi fájdalmat okozott neked, jogosan haragudtál rám, hiszen nem szabadott volna elvennem az első csókodat, nem kellett volna eltűnnöm... - vallotta be, s csak úgy dőltek belőle a szavak, míg Felix felé lépkedett döcögősen.
- Normális hangnemben kellett volna beszélnem veled és ne haragudj, hogy azon az eseményen kellemetlen helyzetbe hoztalak... annyira sajnálom, hogy nem fogadtalak el lelki társamnak, de képtelen voltam elszakadni a múltamtól s nem vettem észre, hogy sokkal jobb embert rendelt mellém a sors, mint akit anyámnak.

Hyunjin már Felix ágya mellett volt, és ekkor látta meg, hogy a szeplősnek heveder van a karján.
- Annyira sajnálom - kezdett el újra zokogni.

- Kérlek, ne érezd rosszul magad - szöktek ki végül az ő lélektükreiből is a sós cseppek.
- Megmentettél, és ezt meg kell köszönnöm neked... az irántad érzett szeretetem miatt rá kellett kényszerítenem magam arra, hogy valaki mást szeressek - nyújtotta ki a kezét, s Hyunjin arcára tette mancsát.

2023.11.12.