- Engem sem fogadtak el - vette ki a lencséket BamBam, megmutatva világos zöld szemeit.

- É-én... mégis hogyan? - értetlenkedett Felix, hiszen a barista egy nagyon jószívű ember, hogy tudja valaki elutasítani őt.

- A szemeim nem választottak jól, egy lány volt az, aki nem szeretett viszont és nem tudott velem elképzelni egy kapcsolatot.

- Tudom milyen érzés ez... - pásztázta a padlót a szeplős fiú összetörve. Túlságosan is ismerős volt neki...

- Felix- szólította meg Hyunjin, ahogy észrevett egy könnycseppet kibuggyanni lelkitársa szeméből. Az hogy nem fogadja el, ennyire fáj neki?
Hyunjin csak úgy gondolt erre, mint egy játékra, csak szórakozott az érzelmeivel, de miért ennyire fájdalmas őt megsebezve látni?

Mielőtt még bármit tehetett volna, BamBam előbb cselekedett és ujjaival letörölte a sós cseppeket arcáról, ezzel felhívva magára Felix figyelmét, s lassan ajkaihoz kezdett közeledni.

Centiméterek választották el őket egymástól, mikor hirtelen Hyunjin a kezét rátette a barista szájára, így tolta el a fiatalabb fiútól. Az említett karjára fogott, úgy húzta hátra a pult mögött lévő ajtóhoz, ami a bal oldalon helyezkedett el.

Kinyitotta az ajtót és egy konyhával találták szembe magukat, gyorsan körbe nézett és feltűnt neki egy kijárat, amin leléphetnek. Maga után rántotta Felixet is, aki továbbra is megpróbált ellenkezni.

BamBam még mindig a földön volt, ahogy elesett úgy meghúzta a bokáját.

Hyunjin tudta, hogy nem zárják be Bambamot, így biztos van egy kijárat ahonnan ki tud jutni, és igaza lett, a hátsó ajtó nyitva volt.

- Hyunjin engedj el! - kiáltotta Felix, és megpróbálta kirántani a kezét Hyunjin szorításából.

Az idősebb fiú nem szólt semmit sem, csak tovább húzta maga után az ijesztő sikátor szerű kis utcába.

- Hyunjin állj meg! Kérlek, mégis miért csinálod ezt!?

- Nem tudom, oké?? - emelte fel hangját a szeplőssel szemben és tipikusan olyan tekintettel nézett rá, amivel akár ölni is tudna. - Nem fogom végig nézni, ahogy valaki megcsókol téged, egyáltalán hogy csókolhatsz meg valakit a szemem láttára!?

- Te egy kibaszott nagy seggfej vagy! Azt mondtad nem fogadsz el a lelkitársadnak, szóval miért probléma az, ha megcsókolok valakit? - kiáltotta vissza, miközben a keze már zsibbadni kezdett.

- Nem tudom! Maradj csendben! - kapta el a tekintetét az idősebb.

- Bazd meg! Elrontottad az első csókomat, aminek örültem is volna, ha egy rendes sráccal történik meg - nézett el ő is a másik fiúról idegességében.

Hyunjin érzelmei kezdtek felrobbanni. Nagyon ideges volt, mégis hogy képes ilyeneket mondani előttem?!
Elvesztette önuralmát és pillanatok alatt fogott Felix nyakára, úgy húzta közelebb magához, egy csókba hívva őt.

Ezzel elvette az első csókját.

Felix nem viszonozta, helyette megharapta Hyunjin nyelvét.
Elhúzódott tőle, enyhe vérrel az ajkain.

- MI A PICSA BAJOD VAN MÁR?! HOGY VOLTÁL KÉPES EZT TENNI AZOK UTÁN AMIKET MONDTAM NEKED?? - a szeplős  haragja most újabb szintre lépett, aminek köszönhetően ki tudott szabadulni a szorításból és hezitálás nélkül pofon vágta a másikat, egy piros nyomot hagyva az ütést követően.

A lendülettől Hyunjin arca oldalra csapódott, ezzel emlékeztetve őt, miként bántalmazta az apja kiskorában és hirtelen minden emléke, a szomorú múltjának történései özönvízként tértek vissza, saját nyomorúságába fullasztva az idősebbik fiút.

- ELVETTED AZ ELSŐ CSÓKOMAT! - kiabált rá Felix.

- Te is szintúgy - halkult el komoran, első csók elillant és most a hideg szíve olvadni kezdett.

Felix nem tudta mit mondjon, lesokkolódott a tudattól, hogy a hírhedt Hwang Hyunjinnak még sosem volt első csókja - és ráadásul az vette el, aki a lelkitársa akar lenni, igen, tapsoljuk csak meg őt, s képes volt Felixben bűntudatot ébreszteni mindazok ellenére, hogy nem ő volt a hibás.

A szeplős magára hagyta a fiút, nem bírt tovább egy közegben maradni vele, micsoda seggfej! - gondolta.

• Pár nap múlva •

- Chan, hol a faszba van Hyunjin? - kezdett neki mondandójának Seungmin, amint belépett az irodába.

A helyiség tulajdonosa nem nézett fel rá.
- Uhm... igen egy pulykás szendvics jól hangzik.

Seungmin összeszűkítette szemeit, úgy indult el az ausztrál fiú irányába.
- Chan?

- Hmm? - hümmögött teljesen bele merültve az előtte felsorakozó papírokba.

- Chan!! - emelte fel a hangját és elhúzta előle a dokumentumokat, ezzel visszatérítve őt a valóságba. Riadtan ugrott fel Chan a hirtelen mozdulatra.
- Mi? Mi történt? Tűz van??

- Nem, mi a helyzet veled? Úgy nézel ki, mint aki napok óta nem aludt - mutatott végig rajta Seungmin, mivel karikák ékesítették kinézetét a szeme alatt, s eléggé túlterheltnek látszik az egész lénye.

- Bocsi, csak mióta Hyunjin eltűnt, szinte lavinaként ömlött rám az összes olyan teendő, amit neki kellene elvégeznie. Nem aludtam semmit se, még szünetet sem tartottam egy jó ideje - temette kezeibe arcát, de azonnal fel is emelte fejét, mert tartott attól, hogy bealszik.

- Rendben, most fejezd be amit csinálsz és menj pihenni, ez nagyon nem tesz jót az egészségednek.

- Képtelen vagyok, az üzletet futtatni kell...

Seungmin nehezen vallotta be magának, de igaza van.
- Hívj valakit, hogy segítsen, akár Felixet... várjunk, ő hol van?

- Halott, csak úgy mint Hyunjin.

2023.10.23.