Nem tudom miként kellene bele kezdenem. Hálás vagyok? Borzasztóan. Számomra ez a könyv nagyon sokat jelentet, bár én magam sem tudom megmondani pontosan miért is. Ugye még az elején említettem, hogy az egyik kedvenc sorozatom ihlete a történetet – A szolgálólány meséje – és igazából ez már egy két éve megfogalmazódott dolog volt bennem mégis csak a harmadik évadot nézve vettem rá magam a megírására. Ez volt az első könyv, amit ebben a formátumban írtam, mintha egy levél lenne és nagyon megtetszett – azóta gyakrabban is használom. Szóval mivel ennyire közel áll a szívemhez ez a történet még hálásabb vagyok a szavazatokért és a támogatásért. Nem ez a legsikeresebb könyvem, de talán erre vagyok a legbüszkébb.

Ki merem azt jelenteni, hogy ehhez a könyvhöz volt a legnehezebb megírni a befejezést, fogalmam sincs pontosan mennyi ideig halasztottam, de egy időbe beletellett mire rá vettem magam. Őszintén megvallva megfordult a fejemben egy-két alternatív befejezés, mint például, hogy Hyunjin ezt az egészet álmodta, vagy Felix egyszer csak megjelenne, hogy egyébként nem halt meg, de végül csak sikerült tartanom magam az eredeti kimenetelhez. Bár nem igazán vagyok megelégedve az epilógussal összességében szerintem ez a történet nagyon közel állt hozzám, nagyon szerettem írni annak ellenére is, hogy maga az érdeklődés felé fokozatosan, egyre jobban lankadt felé – remélem azért, akik végig itt maradtak tudták élvezni a részeket.

Ez a köszönet nyilvánítás olyan, mint amilyen én is vagyok; összeszedetlen. Emiatt bocsánat viszont fogalmam sincs mit írhatnék, őszintén lelkiekben még nem vagyok kész arra, hogy elengedjem. Azoknak, akik végig itt voltak és elolvasták ezt a történetet tényleg nagyon hálás vagyok, illetve remélem, ha a továbbiakban valamelyik történetem megfogna titeket, nem okozok csalódást.