Apró éles hangok. Csak egy egy pillanat mégis annyira hátborzongató hallani. Egy nyilaló fájdalom a kézfejen. Idegen szag. Minden annyira más. Ezek a gondolatok játszódtak le Emily fejében ahogy behunyt szemmel észlelte az új környezetet.
-Felébredt? Magához tért?-hallotta meg az ismerős hangot amit annyira szeret. Pislákolni kezdett a szemeivel. Az éles fénytől hunyorogni kezdett és gyorsan pislogni. A szemei nehezen akartak hozzászokni a fényhez.
-Miss Blank! Hall engem? Figyelje a fényt.-hallotta egy ismeretlen női hang utasításait.-Miss Blank. Kövesse a fényt.-teljesítette az utasítást.-Hogy érzi magát?-kérdezte a nő. Egy ismeretlen mégis egy bájos, kedves hölgyet pillantott meg legelőször.-Doktor Tiara Crow vagyok. Balesete volt. Emlékszik bármire is?-Emily feje nyüzsögni kezdett.-Miss Blank ha emlékszik bármire is kérem pislogjon.-Emily szemei rémületet mutattak.-Miss Blank tudja ki maga? Tudja a nevét?-Emily gondolkozott.-Miss Blank...megtudja mondani a nevét?
-E-Emily...-erőltette ki a szavakat a száján.
-Nagyon jó Emily. Megtudja mondani hány éves?
-Ha-harminc.
-És azt is megtudja mondani ki ez a férfi mögöttem?-állt arrébb. Emily szemei megpillantották Őt.-Emily tudja ki ő mögöttem?
-A...világ legszexibb pasija...-mondta ki mire a doktornő elmosolyodott, majd a férfira nézett.
-Jól mondja?-kérdezte Andyt.
-Jól.-mondta ahogy erősen próbálta visszafogni a könnyeit.
-Emily emlékszik bármire is miért van most itt?-Emily megrázta a fejét.-Semennyi emléke sincs?-újra megrázta.-Mi az utolsó emléke?
-Én...vezettem...-gondolkozott erősen.-És...telefonon beszéltem...valakivel...Andyvel..-mondta.
-Remek. Utána mi történt, emlékszik?
-N-Nem.
-Autóbalesete volt Emily.
-Ba-baleset?
-Maga...letért az útról és belecsapódott egy fába. Súlyosan megsérült. Sokáig eszméletlen volt.
-N-nem emlékszem semmire...
-Majd lefuttatok még néhány tesztet hogy kizárhassuk az amnéziát.-súgta Andynek.-Kérem Emily pihenjen rendben? Később visszajövök.-sétált ki az ajtón. Andy lassan sétált mellé ahogy a széket közelebb húzva fogta a kezei közé a kezét. Egy gyengéd csókot nyomott a sérülésektől borított kézfejére, majd gyengéden simogatta meg az arcát.
-Jól vagy...? Annyira...sápadt vagy.-aggódott érte Emily.
-Jól, jól vagyok.-szorított a kezén. Nehezen akarta elhinni hogy végre a kedvese magához tért.
-Meddig...meddig voltam eszméletlen...?
-Két napig.
-Akkor...két nappal...kevesebb időm van...az esküvőig?-fájdalma volt. Nem tudta volna pontosan megmondani melyik testrészén mert mindegyik sajgott.
-Emily...
-Tíz nap...és a feleséged leszek...
-Kicsim...halasszuk el...-mondta ki nehezen ezt a szót.
-Mi-miért?-kezdte felizgatni magát.
-Ne izgasd fel magad kérlek. Minden rendben.-nyugtatta.-Csak...várjuk meg míg teljesen meggyógyulsz.
-N-nem. Nem. Én...hozzád akarok menni.
-Hozzám is fogsz jönni. Csak...amíg fel nem épülsz.
-Csak...csak karcolások...ezek..-hazugság.-Jól vagyok.-még nagyobb hazugság.
-Kicsim...
-Kérlek ne...kérlek...a feleséged akarok lenni.-könnyek szöktek a szemébe.
-Az leszel kicsim. Megesküszöm az leszel de...súlyosan megsérültél. Az se biztos hogy addigra kiengednek.
-Ki fognak engedni.
-Nyugodj meg. Kérlek.-simogatta meg az arcát.-Minden rendben lesz. Bízz bennem.
-A feleséged leszek...
-A feleségem leszel...az leszel...-állt fel ahogy egy puszit nyomott a feje búbjára.
-Mi...mi történt a karoddal? Mi...mi ez a lila folt...?-pillantotta meg.
-Semmi. Nem kell izgulnod.
-Ja-Jacob?
-A szüleiddel van odakint. Lehet még alszik.
-A...szüleimmel?
-Mind nagyon izgultunk érted.
-A szüleim...itt vannak?
-Mindvégig itt voltak.
-És...nem gyilkoltak meg téged?
-Nagyon jófejek a szüleid.-mondta egy mosollyal.
-Jófejek? Nem...más szülei vannak itt?
-Nem...-nevetett ahogy hallotta Emily édes humorát újra.
-Akkor betegek...-mondta.
-Szólok nekik hogy magadhoz tértél rendben?
-Nem akarom hogy elmenj. Még...maradj velem.
-Nem megyek sehova. Mindvégig itt leszek veled.
-Szeretlek...
-Én is téged...
___________________________________________
-Kicsikém.-rohant be Paul, Emily édesapja a korterembe.
-Szia apa.-hagyta hogy az édesapja egy puszit nyomjon a homlokára. Beatrice nem lépett közelebb. De Emily nem ugyanazt a szempárt látta mint legutóbb.-Szia...anya.-köszönt neki ahogy megmozdult, eltorzult az arca.
-Óvatosan kicsikém.-segített neki.
-Jól vagyok...
-Istenem, annyira izgultunk anyával érted.-ült le Emily mellé. Emily újra az édesanyjára nézett.
-Anya...gyere ide...-mondta neki de ő megrázta a fejét.-Anya...
-Szörnyű anya vagyok...-mondta remegő hanggal.
-Nem vagy az.-mondta hezitálás nélkül.
-De...de az vagyok.
-Anya...
-Én...én kint várok...-menekült volna.
-Anya...-Beatrice megállt.-Szükségem van az ölelésedre...mint kicsiként...hogy meggyógyuljak. És...a puszikra.-mondta neki Emily. Beatrice összeszedve magát lépett a lányához ahogy megpillantotta a sebesüléseket az arcán.
-Kislányom...-érintette meg gyengéden az arcát ahogy a szemeiből könny hullott. Egy anyának a gyermekét így látni soha se könnyű.
-Szeretlek anya...-mondta ki Emily.-...Téged is apa.
-Mi is téged kicsikém.-nyomott egy újabb puszit a feje búbjára.
-Anya nem mondja...
-Anya is szeret.-szedte össze magát ahogy egy puszit nyomott ő is a homlokára.-Nagyon szeret.
-Ez hiányzott.-mondta egy kisebb kipréselt mosollyal.