Este volt, utána meg reggel. Az éjjel még hallottam, de amint felkelt a Nap, csak a csendet hagyta hátra nekem. S nem tudom hibáztatni... Idős volt már. Mégis az utolsó pillanatig, az utolsó lélegzet vételéig megtartotta magában az örömöt. Apró volt. S egy ketrecben élt, de tudta mi az az izgalom, az öröm és azt is tudta mi a csend, meg a halál. Máig is tudja. Nem úgy mint egyesek...

A sötétben kaparászott, de nem kiutat kereset, csak egy szebb világot. Amit remélt, hogy meglel míg köztünk élt... Rágta a ketrecét. Vágyta a szabadságot, mint mindenki más. Csak azt nem tudta, hogy nem létezik mire vágyott és várt.