Yoongi egy nagyon régi barátom volt, amíg el nem költözött a családjával Londoba, de elmesélte, hogy nem rég költözött vissza és most munkát keres.

- Gyere hozzánk! Most ha jól tudom megint üresedés van.

- Miért? Hol dolgozol?- kérdezte.

- Abban a kávézóban!- mutattam a Kim's Coffee felé.

- Ne bassz...- tátotta el a száját.- Az igen!- karolt át.- Ügyes vagy!

- Hát igen... Próbáld meg szerintem.

- Bejönnél velem? Leadnám akkor az önéletrajzomat, úgyis van nálam vagy hat lappal.

- Rendben.- egyeztem bele, így a barátommal az oldalamon léptem vissza az üzletbe, ahol az igazgató kérdésekkel teli tekintete várt.

- Itt hagytál valamit?- nézett rám, Yoongit ignorálva.

- A munkatársad?- kérdezte a másik is.

- Nem és nem.- intéztem mind a kettő felé, szavaimat.

- Akkor?- kérdezték egyszerre.

- Ő is Min Yoongi, az egyik barátom. Yoongi ő itt Kim Taehyung az igazgató.

- Örvendek!- nyújtotta a kezét a mellettem álló, de Taehyung nem fogadta el, s továbbra engem nézett.- Mindegy.- eresztette le a karját, mikor realizálta, hogy ez nem fog könnyen menni.- Van felvétel?

- Van, de nem hiszem, hogy menne.- kezdte el törölgetni az egyik poharat ami az útjába akadt csak azért, hogy ne kelljen rá néznie.

- Azért itt hagyom az önéletrajzomat.- rakta le a pultra.

- Nem én foglalkozom ezekkel. A nővérem intézi.

- És őt hol találom?

- Nincs a városban. Majd csak jövőhéten jön vissza. Kértek is valamit vagy csak ennyi?

- Kérsz valamit, Kookie?

A becenevem hallattán Taehyung mellkasa megfeszült, így látni lehetett az izmait még az ingén keresztül is. Gyorsan megráztam a fejemet, tudtára adva, hogy köszönöm szépen, de nem.

- Akkor elvitelre lesz egy jeges kávé. Jut eszembe hazakísérlek. Jó lesz egy kicsit beszélgetni.- karolta át a derekamat.

Taehyung szinte ölni tudott volna a szemével, úgy nézett a barátomra.

- Talán egy pár vagytok?- kérdezte mikor a beindította a kávéfőzőt.

- Csak barátok ahogy mondtam.- erősítettem meg az álláspontomat.

- Ja, igen. Bocsánat.

Öt perc múlva már készen volt a kávé, mi pedig elköszöntünk a főnökömtől, aki arra se méltatott, hogy visszaköszönjön.

- Ennek meg mi a baj? Mindig ilyen?

- Sajnos igen. Hidd el ha sokat leszel itt akkor kedvesebb lesz veled. Mindenkivel ilyen, csak a vendégekkel nem.

- Hogy birod?- húzódott fintorba az arca.

- Ahogy látod, nálam már kezd törni a jég.- vontam vállat.

- Talán jobban is, mint kéne.

- Jajj, ne hülyéskedj már!- legyintettem a kezemmel.

- Nem hülyéskedek! Hát majdnem megölt engem a szemeivel!- nevette el magát.

- Őszinte leszek... Legutóbb mikor volt szerencsém vacsorázni vele, kifejtette, hogy sose jönne össze az alkalmazottjával.

- Baromság.

- Azt mondod?

- Azt. Csak úgy forrt a levegő mikor ott álltunk. Várj csak... Ugye nem tett mérget a kávémba?- emelte fel a szeméhez a poharat.

- Ne szórakozz!- nevettem el magamat.- Hiányoztál!- böktem oldalba a könyökömmel.

- Te is!- viszonozta.