Hamarosan elkezdődött az egyetem, én pedig úgy döntöttem, hogy maradok a kávézóban. Persze a Taehyunggal való kapcsolatom teljesen zátonyon volt. Nem találkoztam vele sokat és mikor igen, akkor is csak percekre.

Szeptember negyedikén viszont mikor bementem a kávézóba szimplán csak annyi miatt, hogy végre megkóstoljam a kávénkat és megírjam az esszémet, Jimin helyett Taehyung volt a pultban.

- Főnök!- köszöntem egy biccentéssel.

- Szia! Ma nincs itt dolgod.

- Tudom, de akarok inni egy kávét amíg csinálom az esszémet.

- Áh, értem. Mit kérsz?

- Egy lattét.- mosolyogtam, majd leültem.- Sosem gondoltam volna, hogy helyet cserélünk.- tartottam meg a kezemmel a fejemet, egy hatalmas mosollyal az arcomon.

- Ilyen is van néha. Becsüld meg.- kacsintott rám.

- Merre van Jimin?- néztem körbe, de sehol sem láttam.

- Szabadságon. Ma délután én szolgálok ki, délelőtt pedig Namjoon és Jin volt itt. Velük még nem találkoztál.

- Értem. Jót fog tenni neki egy kis pihenés.

- Szerintem is.- bólintott.- Mióta szakítottunk, szóba se áll velem.- halkult el.

- Nem csodálkozom. A helyében én fel is mondtam volna. Nem jó érzés azzal találkozni nap, mint nap aki ejtett.

- Lehetséges, de ez sajnos nem így megy.- rakta le elém a kávémat.

- Leülök a sarokba.- fogtam meg a  kávémat.

- Ügyesen!

- Kösz.

Az esszém nem másról szólt mint a bineáris és lineáris rendszerekről. Persze kissé meggyűlt vele a bajom, s még három óra elteltével sem tudtam befejezni, így egy kissé elfáradtam. A kávémnak persze már hűlt helye volt. Mikor már kezdett esteledni, Taehyung állt meg mellettem.

- Látom nem nagyon megy.- nézett a papíromra.

- Nehéz.- sóhajtottam fel.

Ahelyett, hogy mondott volna pár bíztató szót, közel, mellém lépett, s hajamba simítva a mellkasához húzott. Hirtelen nyugalom telepedett rám, s a szemeimet becsuktam, élvezve a pillanatot. Állát a fejemen tartotta, s biztosra vettem, hogy ő is ugyan azt érzi amit én.

- Mennyi időd van?- szakította meg a pillanatot azzal, hogy elhúzódott.

- Két hét.- válaszoltam.

- Akkor menj haza és pihenj le. Fáradtnak tűnsz. Nem akarod kihagyni ezt a hetet?

- Nem. Kell a pénz. A tandíj negyede van még csak befizetve.

- Kifizetem neked azt a hetet. Ne ezen múljon a jó jegyed.

- Köszönöm, de nem élek ezzel. Ne kívételezz velem.- néztem fel rá.

- Ahogy gondolod.

- Viszont, tényleg hazamegyek és lepihenek.- szedtem össze a cuccaimat.- Köszönöm a...

- A?

- A segítséget.- álltam fel.- Szép estét!- köszöntem el.

- Neked is.- köszönt ő is.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy mi is történik velem. Miért érzem azt, hogy mikor a legközelebb érzem magamat a célhoz, valami mégis visszaránt? Taehyunggal semmi sem volt egyszerű. Nem tudtam kiverni őt a fejemből, ahogy azt sem, hogy milyen finoman csókolt meg éjszakákkal ezelőtt.

- Jungkook?- hallottam meg egy ismerős hangot magam mögött.

- Yoongi?- tágultak ki a szemeim, s hátranéztem, hogy biztos legyek benne.

- Jungkook!- tárta szét a karjait.

- Yoongi!- futottam hozzá egy hatalmas ölelésre.