Reggel nehezen keltem, ugyanis este, míg Taehyung aludt mellettem, néma sírásba kezdtem a bűntudattól. Azt akartam, hogy ez az érzés elmúljon, de mégsem múlt, bármennyire is próbálkoztam. Állandóan visszajött.

- Jó reggelt.- morogta, mosolyogva, szorosan hozzám bújva.

- Jó reggelt.- válaszoltam neki.

- Miért van feldagadva a szemed? A tegnap esti film?

- Lehet.- bólintottam.

- Legközelebb nem nézünk ilyen sokáig filmet.- sóhajtott, belebújva a nyakamba.- Szeretlek.

- Eddig alig akartad mondani, most meg nem állsz le vele.- kuncogtam.

- Mert boldog vagyok veled.- szorította meg a derekamat.

- Én is veled.- mosolyodtam el.- Nem megyünk el megnézni az Eiffel tornyot?

- De.

- Mikor?- fordultam felé.

- Este. Akkor a legszebb. Ki van világítva és a város fényei mégszebbé teszik. Nagyon festői.

- Rendben.- egyeztem bele.

Egész nap csak pihentünk, próbáltuk elfelejteni az élet problémait, ámde éjjel, miután besötétedett, nem tudtam ellenállni a városnak. Tényleg gyönyörű volt, és tényleg igaza volt Taehyungnak. Az Eifel torony csak úgy vonzotta magához a kíváncsi szemeket és kamerákat, mik megörökítették.
Hatalmas volt, bele is szédültem mikor a tetejéig néztem fel, de a párom, aki mind végig fogta a kezemet, csak mosolyogva nézte és csinált rólunk pár képet. Arra gondoltam, hogy ő már biztosan megszokta a látványt és azt is, hogy egy ilyen hatalmas dolog mennyire is hátborzongató.

- Felmegyünk?- csillantak fel a szemeim, mikor megláttam az embereket ahogy viszik fel a többit a tetejére.

- Te mehetsz, de én nem.- rázta meg a fejét.

- Tér iszonyos vagy?- nevettem el magamat.

- És akkor mi van?- nézett el, kissé duzzogva.

- Semmi.- simítottam a mellkasára.- Nem megyek fel nélküled.- biztosítottam.

- Taehyung? Kim Taehyung?- hallottunk meg egy női hangot.

- Jennie?- kapta fel a fejét.

Jennie... Annyira ismerős volt a neve. Hát persze, hogy ismerős! Hiszen ő vele volt a tévében miután szakítottunk.

- Gyere ide, nagy fiú!- tárta szét a karjait, Taehyung engem félre lökve pedig egyből megölelte.

Csak álltam ott, kitágult szemekkel és próbáltam felfogni, hogy mégis mi az Isten történik.

- Hadd mutassam be neked Jungkookot.- bújt ki a lány karjai közül.- Jungkook ő is Jennie egy nagyon régi barátom.- fordult vissza.

- Talán több is, mint egy régi barát, de igen. Szia!- integetett nekem az ujjaival.

- Hello.- biccentettem.- Tae, nem megyünk tovább?

- Hova mentek?- érdeklődött a lány.

- Vacsorázni, tudod oda ahol múltkor voltunk.

- Ooh, az egy nagyon jó hely! Jungkook, próbáld ki az osztrigájukat! Nagyon finom!

- Mindenképp.- dugtam zsebre a kezemet.- Tae?- emeltem fel a szemöldökömet.

- Majd még biztosan találkozunk.- kacsintott a lányra, aki elköszönés képpen egy puszit nyomott az arcára.

Akkor telt be nálam a pohár...

Milyen romantikus, hogy pont Párizsban, pont az Eifel torony előtt puszilgatja. Gondoltam, végtelen féltékenységemből kifolyólag.

- Szia!- integetett nekem, de én mind végig a fülig érő vigyorral felém sétáló Taehyungot néztem.

- Kicsit kedvesebb is lehettél volna.- szólalt meg.

- Szerintem te meg nem látod a fától az erdőt.- fontam össze a karjaimat.- Nem gondolod, hogy egy kicsit túl merész ahogyan viselkedik veled?

- Ő mindig ilyen.- vont vállat.- Várj csak.- torpant meg.- Te kis féltékeny nyuszi.- nevette el magát.

- Nagyon vicces.- forgattam a szemeimet.- Néha nem tudom eldönteni ki is itt az idősebb.

- Természetesen én. Na gyere, csináljunk még pár képet.- vette elő a telefonját.

Szerettem vele lenni, de azt nem amit kiváltott másokból pusztán a jelenléte. Nagyon jól tudtam, hogy aki csak meglátja mit gondol.

"Olyan jól néz ki..."

" Bárcsak nekem is ilyen pasim lenne!"

"Annyira szexi."

Mindenkiből ezt hozta ki... Akárcsak belőlem. Én sem voltam különb senkinél se ezen a bolygón. Mégis valamiért pont én kellek neki.