- Mire jutottál?- támaszkodott meg terpeszben a kettő térdén.

- Nem lehetek veled. Lehet, hogy veled nyugodtabb életem lenne, de sosem tudnálak úgy szeretni ahogy őt.

- Értem.- hajtotta le a fejét.- Tudom milyen vele lenni, de hidd el, ha egyszer megun téged akkor nem lesz senki aki felkaparjon a földről.

- Nem fog megunni, és ha mégis így lenne akkor itt vagytok nekem Yoongival, nem?

- Én nem leszek itt.- rázta meg a fejét.

- Nem?- emeltem fel a szemöldökömet.

- Úgy döntöttem, hogy visszaköltözöm Daeguba. Jobb lesz így nekem is és nektek is.

- Ez nem igaz! Te vagy az egyik legjobb barátom!- kaptam fel a vizet.

- Engedj meg nekem valamit.- nézett a szemembe.

- Mit?

- Hadd csókoljalak meg még egyszer és utoljára... Legyen ez a búcsú ajándékod számomra.- állt fel, majd elém sétált.

- Jimin...- halkultam el.

- Sshh...- tette mutatóujját az ajkaimra, s finoman rájuk hajolt.

Finoman csókolt, óvatosan, én pedig hiába nem élveztem annyira, mint ő, mégis visszacsókoltam. Nem akartam hamis vágyakat kelteni benne, ezért kettő után, finoman eltoltam, s letöröltem a számat.

- Köszönöm.- mosolyodott el.

- Jimin!- nyitott be Taehyung, viszont a látszatunk korántsem volt olyan amilyennek kellett volna lennie.

Jimin hozzám simulva, mellkasomra rakott kézzel állt előttem, én pedig a derekát fogtam. Taehyung nyelt egyet, s láttam a szemeiben, hogy tudja. Tudja mit tettünk pár másodperccel előbb és elöntötte a bánat. Hirtelen csapta be az ajtót, én pedig szó nélkül futottam utána, de mire elértem volna,  már hűlt helye volt neki is és az járgányának is. Bűnösnek éreztem magamat amiért nem egyből utasítottam vissza Jimint és ezért lehet, hogy vége a kapcsolatomnak Taehyunggal. Lábaim, mintha nem is én irányítottam volna, azonnal futni kezdtek. Egészen hazáig, egy órán keresztül rohantam. Sietve, lihegve robbantam be az ajtón, s megláttam, hogy Taehyung a kertben, üveges tekintettel ül, és nézi az eget, mi kezdett beborúlni.

- Tae!- lihegtem a kert ajtajában.- Nem történt semmi, hidd el nekem!- térdeltem le, hiszen lábaim már nem bírták, de talán a szívem sem.

- Megcsókoltad?- morogta.

- Nem... ő csókolt meg engem.- vallottam be.

- Te pedig hagytad neki, igaz?- mosolyodott el.

- Igen, de...- nem hagyta, hogy befejezzem.

- Nincs de!- kiabált, majd megláttam a szeméből előtőrni egy könnycseppet.- Nem tudom miért tette, de azt végképp nem, hogy te miért, viszont jelenleg nem akarlak látni.

- Hagyd, hogy elmagyarázzam! Könyörgöm!- fakadtam sírva.

- Megcsaltál... az exemmel... Mindent feltettem ezért a kapcsolatért!- túrt a hajába.

- Én is! Ugyan annyit tettem bele, mint te! Kérlek, hallgass meg! Ha utána is el akarsz küldeni akkor elmegyek.- csuklott el a hangom, mikor belegondoltam, hogy most tényleg itt a vége.- Szeretlek és te is szeretsz engem. Ugye?

- Szerettelek...- mondta ki.

- Tae...- nyőgtem, a könnyeimtől nem látva.- Kérlek. Ne mond, hogy csak szerettél, mond, hogy még mindig...

- Nem kell magyarázkodnod. Láttam mind végig, hogy hogyan néz rád. Tudtam mindvégig az egészet. Azt mond meg, szereted őt?

- Mint egy barát, igen. De mint a szerelmem, rajtad kívűl senki mást.- ráztam meg a fejemet.

- Tudod te mit álltam ki érted amiről nem is beszéltem neked? A modell cégek ki akartak rúgni, Namjoon és Minwha pedig olyan mérgesek voltak rám mikor megtudták, hogy nem beszéltek velem napokig. Buzinak neveznek engem, kislánynak, undorítónak és én ezt mind tűröm!- kiabálta a végét. - Érted. Értünk! Te pedig hagyod Jiminnek, hogy belevigyen a játékába...

- Bocsáss meg...

- Hogy tudnék?