9.rész

Kisebb vita után végül Robbyt ültettem be Johnny mellé a mentőbe, mi pedig a SUV-al utánuk mentünk.

Daniel vezetett, én pedig feltettem a lábam a műszerfalra.

- Angie, megtennéd hogy...

- Nem veszem le. Nézz levegőnek. –húztam le az ablakot – Hátul vannak túlélők?

Mögöttem ült Harwk, aztán Miguel és Sam.

- Minden rendben. válaszolt a spanyol fiú.

- Remek.

- A seneinek ugye nem lesz komoly baja? – mire hátra fordultam.

- Nem hiszem, de majd az orvosok megmondják. Emiatt ne aggódj. Viszont akármit is mondanak, edzésről, emelésről komolyabb megterhelésről szó sem lehet.

- Figyelni fogok rá.

- Nem csak te. – fordultam vissza.

- Jól vagy? – érdeklődött Daniel, miközben a véresre vert kezemet mustráltam.

- Nem. De az jó lesett hogy Kreeset párszor megüthettem. Jaj el ne kezd a hegyi beszédet! – reagáltam azonnal amikor láttam hogy mondani akar valamit – Tudom! Az erőszak nem megoldás bla bla bla! De akkor is jó volt!

- Annyit akartam mondani, hogy megérdemelte.

- Beteg vagy? – néztem rá, mire hátulról nevetés zaja szűrődött előre – Csönd legyek ott hátul. Szóval?

- Szerintem ma nem csak te akartad leverni.

- A Szent ember oldalt vált? – szurkálódtam tovább.

- Apa tanítványai közül is volt ott pár. – hajolt előre Sam.

- Remek! Szóval Kreese két oldalról gyűjtögeti az embereket. Nem kellene megvárni, amíg teljesen átmossa az agyukat.

- És mi van ha megtanítja őket karatézni? – hátra fordultam Hawk felé.

- Miért? Szerinted Johnnynál vagy Danielnél nem tanultak meg valamit?

- Úgy értem az a stílust, amiben te verekszel.

- Miért én miben verekszem?

- Szerintem úgy érti, hogy te használod a Miagi féle elemeket is. – nézett rám Miguel.

- A srácok még kezdők, biztosan nem jutottak túl az alapokon. Nem tudják a teljes stílust. Ráadásul John nem hisz abban, hogy valaki egyszerre több technikát is jól tudsz használni. Kineveli belőlük a régi beidegződéseket. Szerintem ezt Hawk annyira nem tapasztalta, mert ő Cobra kai-os.

- Azt láttam mit csinál a többiekkel.

- Hihetetlen sok edzés és idő, mire egyszerre tudsz úgy reagálni kétféle tudással a fejedben, hogy a mozdulataid refelexxé válnak. Ez a két módszer pedig a bot két vége, egy agresszívan támadó és egy csak védekező. Szerintem Daniel sem tudná megtanulni a Cobra kai technikáját, pláne nem hetek alatt. – néztem rá.

- Amikor Silver tanított, minden mozdulat elsajátítása piszok nehéz munka volt. - sóhajtott fel Daniel - A Mijagi karate annyira rutinná vált nálam, hogy egy új stílus rögzítése megterhelő és zavaró volt. Amikor ütés ért, hírtelen nem tudtam hogyan reagáljak, a fejemben és a mozdulataimban is zavar volt. És minél később próbálkozik ezzel valaki, annál nehezebb és annál biztosabb, hogy nem sikerül...

Azt csak magamban tettem hozzá, hogy ráadásul az ízületeit is majdnem szétverte Silver miatt. Ő is, és Kreese is egy állat.

- Szóval szemben fogunk állni egy csapat agresszív Cobra kai stílusú kölyökkel.

- Attól tartok inkább Silver brutális stílusában fognak verekedni. –állította le a kórház parkolójában az autót Dan.

- Ez nem volt kérdés. – néztem rá, majd kiszálltam.

A főpultos nővér szerint Johnny közben kapott egy kórházi ágyat, és elvitték röntgenre, meg vizsgálatokra.

Robby a szoba előtti egyik széken ült, nem túl jó állapotban. Azt hiszem jobban megíjedt, mint kellett volna. Sam azonnal mellé települt, és ez Diaznak láthatóan nem tetszett, idegesen nézett Hawk-ra aki megvonta a vállát.

- Ha befejeztétek a tini románcot, akkor szóljatok. –erre Robby és Sam rám nézett - És lehetőleg ne verekedjetek össze a csajon jó? – pillantottam mérgesen Miguelre - Igyunk egy kávét! – fogtam meg a nagybátyám karját és elcibáltam végig a folyosón, át egy másikra, az első automatáig.

- Sam csak...

- Ne védd! – emeltem fel a kezem – Robby bele van esve, még ha Sam részéről ez nem is kölcsönös. Nem szeretném, ha megismétlődne az, ami harminc éve. Épp elé a ti drámátok Johnnyval. Nem kell még egy szakadék. Most össze kell fognunk!

- Azt hiszed Johnny hajlandó lesz rá?

- Te hajlandó vagy rá? Vagy csak rá akarod kenni?

- Most komolyan Angie! – tette a csípőre a kezét.

- Szerinted mi kellene tennünk? Várni? Kreese hadsereget szervez, és nem karate klubbot! Ismerem és te is ismered! Mire vársz?? Azt hiszed azzal, hogy kerülöd a harcot a probléma megoldódik??

- Nem. Tudom, hogy nem.

- Daniel.

Nagyot sóhajtva rám nézett.

- Nem vívhattok két frontos háborút. Ha te és Johnny egymásnak estek, Kreese malmára hajtjuk a vizet, és a diákok is két irányból kerülnek tűz alá. – leült egy székre a folyosón.

- Nem hiszem, hogy Johnnyval együtt tudunk dolgozni, és ne érts félre, szerintem nem csak miattam.

- Ő nem Silver, és nem Barnes. Tudod, hogy nem egy vadállat, és nem gazember.

- Mikor lettél a védőügyvédje?

- Daniel.

- Miért véded ennyire?

- Kedvelem. A barátom lett.

- Angel, ugye nem gondolod hogy ezt elhiszem. – nézett rám komoly arccal.

- Miért hiszi azt mindenki, hogy beugrottam az ágyába? – háborodtam fel – Daniel, nincs köztünk semmi! – szótagoltam – Két napja ismerem az istenért! Miért kell védekeznem?

- Én nem tudom Johnny komolyan mondta e amit neked mondott, vagy csak úgy mondta. De nem vagyok vak, látom hogy néz rád. És azt is látom, hogy te hogy viselkedsz vele.

- De hát nem viselkedem vele sehogyan sem! – egy hosszú pillanatig farkasszemet néztünk.

- Nézd, én nem akarok beleszólni az életedbe.

- Daniel!

- Hallgass meg. Kérlek. Csak had mondjam el, amit gondolok. – intettem hogy mondja -

Úgy szeretlek, mintha a kishúgom lennél. Én nem vagyok az apád, hogy beleszóljak bármibe is, ha megteszem, az azért van, mert szeretlek, és féltelek. Nem azért hogy bántsalak. Ez a te életed, a te döntéseid. És lehet, hogy tényleg én reagálom ezt túl. De tudnod kell, Johnny nem egyszerű eset. Sosem volt az, akárhogyan is látod, és akármit is gondolsz róla most. Igen, még ha nekem ő is maga az ördög, nem tagadhatom a változást, amit én is látok. De mindig is lesznek démonjai, és tudom, hogy miattuk lesz olyan helyzet, vagy időszak, amikor egy sokkal rosszabb arcát is megfogja mutatni. És akkor bántani fog téged, még ha nem is akarja. Nem fizikálisan, mert abból, amit ma láttam, ahogy téged védett saját magadtól az megdöbbentő volt. De tudd, hogy bántani fog. Ha egyszer mégis, úgy döntesz hogy őt választod, akkor azt is figyelembe kell venned hogy jóval idősebb mint te. Szinte velem egyidős! És talán, ő már nem akar másik családot. Szeretném ha boldog lennél, és őszintén úgy gondolom, hogy vele nem lennél az. Te jobbat érdemelsz mint ő, egy olyan férfit aki nem harcol magával folyamatosan.

- Miért te talán nem harcolsz?

- Nem menekülök az italba, és bántom a családom.

A padlót néztem, a mintázat kifejezetten érdekfeszítő volt.

- Gyűlölnél engem?

- Nagyon de nagyon nem örülnék, ha Johnny Lawrence-hez bármi közöd lenne.

- Értem.

- De akkor is szeretnélek. – felnéztem és biztatóan rám mosolyogott.

- Kedvelem. Ennyi. Nem több.

- Elhiszem. De ne felejtsd el, amit mondtam.

Bólogattam.

- Szóval?

- Mire gondolsz?

- Kreese.

- El is felejtettem...- dörzsölte meg az orrnyergét – Ha Johnny jobban lett megbeszéljük.

- Jó. – sóhajtottam nagyot.

- El fogod mondani neki?

- Mit?

- Azt hogy mi közöd van Kreese-hez.

Nekivetettem a hátam a csempefalnak. Még ez is....

- Nem tudom...Te mit gondolsz?

- Ha nem teszed, akkor Kreese fogja felhasználni ellened, vagy ellenünk.

- Ez igaz. – húztam el a szám.

- El kell mondanod neki, és minél hamarabb.

- Az élet szívás. - nyögtem fel.

- Nem vitatkozom.

Hawk jelent meg a sarkon.

- Most hozzák vissza a senseit.

- Megyünk.

Mire a szobához értünk Robby és az orvos már bent voltak, mi az ajtóban sorakoztunk fel.

Amikor hatvanas doki megmutatta röntgenképet a monitoron, megnyugodtam, csak repedések. Másik kérdés hogy ez sokkal jobban fog neki fájni, mintha eltörte volna.

Johnny fáradtnak tűnt, és kimerültnek.

A doktor nem hagyott vitát afelől, hogy Johnny éjszakára és másnapra megfigyelésre bent marad. Szerencséje volt, megúszta egy bordarögzítő kötéssel és pár fájdalomcsillapítóval. A srácok ennek a hírnek felettébb örültek. Robby Johnny ágyára ült le, Diaz és Hawk pedig egy-egy székre az ágy két oldalára. Sam mosolyogva állt az ágy lábánál.

- Meg kéne nézetni a kezed. – állt meg mellettem Daniel.

- Jó. Menjünk. – hagytuk ott őket.

Egy órával később, már az én kezem is lefertőtlenítették, és bekötötték. Úgy néztem ki, mint Jean Claude Van Dame a kickboxerben. Fájt, de nem volt vészes.

Mire visszaértünk a srácok is éppen búcsúzkodtak. Daniel csak biccentett Johnnynak.

- Mehetünk fiatalok? Mindenkit hazaviszek. –erre a csapat lassan megmozdult, Robby kivételével.

- Én itt maradnék. – pillantott ránk.

- Haza kell menned. Anyád már aggódik érted. – nézett rá Johnny – Én megleszek. Nincs komoly bajom.

- És ha történik valami?

- Robby apád jó kezekben van. Nem fog vele történni semmi. Később még felhívod. Pihenned kell, holnap iskola. Suli után pedig behozlak benneteket. – nyugtatta Daniel is.

- Menj haza, nem lesz semmi bajom. Itt szemmel tartanak. Oké? – tartotta oda az öklét Johnny.

- Oké. – bokszoltak össze – Ne mászkálj el.

- Nem fogok.

A csapat végül kioldalgott, Johnny biccentett Danielnek, aki hasonlóan reagált.

- Utánatok megyek. – szóltam oda halkan a nagybátyámnak.

- A kocsinál várunk. – majd a többieket a kijárat felé terelgette.

Az ajtóban álltam meg, de nem tudtam bemenjek e? Johnny végig engem nézett, de nem szólt semmit, így végül beléptem és leültem az egyik székre az ágya mellett.