7.rész

Arra ébredtem fel, hogy izzadok. Lerúgtam a takarót. Körbenéztem. A világos színű sötétítők be voltam húzva, de az ablakot résnyire kinyitották, mégis nagyon meleg volt bent. Kicsit sötét volt, későn délutánra járhatott az idő.

Az ágynemű tiszta volt, de kicsit szekrényszagú. A falakon nem volt sem kép, sem poszter sem semmi más egyéb. Két üresen tátongó könyvespolc állt az ablakokkal szemben. A szoba pát méter volt csupán. Felültem. Az ágy mellé volt téve egy kopott éjjeli szekrény rajta a mobilommal, és egy nagy cetlivel.

„Szia, el kellett menni edzést tartani. Este 8 után jövök és hazaviszlek. Kávé a konyha pulton, kaja a hűtőben. Felívtam Robbyt, megkértem, hogy adjon át egy üzenetem LaRussonak. Az üzenet szerint: nálam vagy, de nem túl jó passzban. Éjjel felhívtál és érted jöttem. Hangsúlyoztam, hogy nem történt semmi. Csak kiütve alszol. Kénytelen voltam, mert nem üzentél senkinek, és a családod már a rendőrséget hívta. Megígértem, ha felébredtél jelentkezel náluk. Hívd fel őket!!! Johnny"

Visszahanyatlottam a párnára. A telefonért nyúltam, a kijelző szerint délután öt is elmúlt már.

Amandát hívtam fel. Egy csöngés után felvettel. Rekord.

- Édesem jól vagy! Minden rendben? Jól vagy? Nincs semmi bajod? – hallottam mennyire ideges.

- Szia. Persze. Mi bajom lenne? Jól vagyok.

- Drágám eltűntél.

- Am! Nem tűntem el csak elmentem. Egyben vagyok, semmi bajom. Két perce ébredtem fel.

- Hol vagy most?

- Johnnynál. – a válasz néma csönd lett – Am. Am!

- Itt vagyok.

- Nem történt semmi. A vendégszobában vagyok, és felöltözve aludtam. Ne kombináljatok.

- Daniel borzalmasan kiborult.

- Nézd. Johnny elment edzést tartani. Hagyott egy cetlit. Este, ha visszaért, hazavisz. Semmi bajom. Jól vagyok. Ép vagyok. Hajam szála se görbült. Oké? Küldjek képet?

- Nem kell szívem. A hangodon hallom, hogy nincs baj.

- Tényleg jól vagyok.

- Mi történt veled? Eltűntél az éjszaka közepén? – zajokat hallottam a háttérből, Daniel volt az- Ki az? Kivel beszél? Angie az?

- Drágám kérlek. – nyugtatta Am.

- Beszélni akarok vele, add ide. – hallottam mennyire pipa.

- Nem akarok vele beszélni. Pláne nem amikor a plafonon van.

- Már pedig fogsz! – dörrent rám a vonal másik végén.

Nagyot sóhajtva felültem, és átváltottam videóhívásra.

- Tudod mennyire megrémültem amikor kiderült hogy...- kezdte a vitát.

- Ezt most ne! Ne Daniel! Tudom, hogy szólnom kellett volna, mielőtt lelépek oké?! Azt is tudom, hogy te is, és Amanda is baromira megrémültetek! Nem kell a fejmosás!

- Ha azt hiszed hogy...- vágott közbe.

- Nem vagyok a lányod! És nem vagyok kiskorú! Jaj tudom, mert a te házadban élek be kell tartanom a szabályokat! Vágom! És tényleg sajnálom amiért ennyire aggódtatok értem oké?! De nem vagyok gyerek! Tudom mit csinálok!

- Tudod? Szerintem nem tudod! Ha azt hiszed Johnny Lawrence lesz az aki...

- Nem vagyok vele! És nem is voltam! Ne kombinálj!– közöltem kiabálva

Daniel egy pillanatra megnyugodott és lehajtotta a fejét.

- Nézd Angie...

- Nem! Most végig fogsz hallgatni vagy leteszem, érted?

- Nekem te...

- Vagy befogod és végig hallgatsz, vagy tényleg leteszem!

Felemelte a kezét, hogy elege van, és hitetlenkedve rázta a fejét.

- Halljuk!

- Másfél éve nem tudok aludni... Csak néha pár órát, vagy kevesebbet mert rémálmaim vannak.... Úgy érzem magam mintha fél ember lennék... Az is probléma hogy felkeljen az ágyból... Nem akarok beszélgetni senkivel sem, semmiről...Nem érti meg semmi milyen veszteség ért engem, és mennyire hiányoznak azok az emberek, akiket elvesztettem! Te sem érted meg! Nem érdekelnek mások problémái, mert úgy érzem a sajátjaim megfojtanak. Nem bírom elviselni, hogy semmiségekről kell beszélgetnem veletek, mikor közben azt érzem, hogy behalok abba a fájdalomba, és magányba ami bennem van. És te azt hiszed, hogy a kurva karate segít nekem! Állandóan erről beszélsz! De nem segít! Nem hozza vissza a családom Daniel! –már folytak a könnyeim – Nem is vetted észre hogy mi történik velem!

- El kellett volna mondanod. El kellett volna mondanod hogy ekkora a baj!

- De nem tudom elmondani! Képtelen vagyok rá! Nem érted meg!! Otthon sem tudtam elmondani a pszichológusnak sem! Nem megy!

- Akkor keresünk valaki aki...

- Nem. Nem –ráztam a fejem –Elég volt.

- Angie, biztos meg tudjuk oldani.

- Nem, mert nem érted min megyek keresztül. – néztem vele farkasszemet a telefonon keresztül.

- Azt értem, hogy bajban vagy, de mit vársz tőlünk? Mit tegyünk?

- Daniel. Tegnap egy hajszálra voltam attól hogy feladjak mindent és nem is tudom...pfff leugorjak egy hídról vagy valami ilyesmi. – idegesen a hajába túrt mert tudta hogy ez nem költői túlzás.

- El kell mondanod mi történt.

- Előbb nyugodj meg. – vártam egy kicsit amíg lehiggad.

- Amikor már nem bírtam tovább felhívtam Johhny, azonnal értem jött. Autóztunk a városban, aztán nem tudom. Nem tudom Daniel. Csak beszélgettünk, egész éjjel. Nem történt semmi. Végig úriember volt. Még célzást sem tett semmire sem.

- Értem. –vágott pofát, de mást nem mondott.

- Hajnalban pedig kidőltem. Aztán nála aludtam a vendégszobában. Most ébredtem fel.

- Értem.

- Tudom hogy szívből utálod, de ő az egyetlen aki tudja min megyek át. Látja hogy mi történik velem, még ha nem is tudja miért.

- Azt hiszed ő megért téged? –kérdezte gúnyosan.

- Igen Dan. Mert ő is volt a gödör legalján ahol most én. Ne haragudj meg, de te soha nem voltál ilyen állapotban.

- Nem, nem voltam.

- Tudom, hogy a szemedben nem vagyok igazi tökös LaRusso, csak egy gyöngye kis...

- Nem. Nem Angie. Erről nincs szó. –hadonászott a szabad kezével – Ezt most felejtsd el!

- Sajnálom amiért Johnnyhoz fordultam, de tudom és érzem, hogy ő segít nekem. És látom is. Ma több órát aludtam végre nyugodtan.

- Nem, nem. Ez jó hír.

- Sajnálom Dan. –amire megrázta a fejét.

- Tőlem mit vársz? Mit tegyek?

- Szükségem van rá. - majd gyorsan hozzáfűztem - Csak barátként! És ezt tisztáztuk is. Sőt még hangsúlyozta is hogy „Én nem kezdek LaRussokkal, és főleg nem kislányokkal."

- Ezt jó tudni. – rázta a fejét idegesen.

- A barátom, aki segít ennyi.

- Szóval?

- Ne lődd le, ha a felhajtón megjelenik a kocsija.

- Nincs a házamban fegyver.

- Daniel.

- Jó. Jó. – adta meg magát.

- Nem várok többet.

- Ne is. Ez a maximum.

- Tudom. És köszönöm.

Hümmögött valamit.

- Este hazavisz, azt írta nyolc után. Szóval szerintem kilenc körülre hazaérek. Ha úton, vagyok írok.

- Oké. - sóhajtott fel.

- Családi vacsi? Amanda a múltkor emlegetett valami zseniális csípős csirke receptet. Hm?

- Rendben. – mosolygott.

- Köszönöm. Tényleg.

- Jó. Jó.

- Szia.

- Szia. – és bontottuk a vonalat.

Biztos voltam benne hogy akármit is mondtam, Daniel most nagyon ideges. És főképp szeretné jól megagyalni Johnnyt. Tudtam ő mit lát és mit tapasztalt Johnnyból, és az alapján megértettem. De én egy teljesen más oldalát láttam, és egy teljesen más Johnnyt ismertem meg. Ha olyan is volt valamikor, mint ahogyan a nagybátyám ismerte, most már nem azaz ember.

A srácok megváltoztatták. Hátravettem a fejem az ablakpárkánynak. Vajon minden így marad? Most egy darabig nyugalom lesz. Johnny kerülni fogja Danielt, és viszont. De vajon ez elég? Elég hogy a tűzszünet hosszabb távon fennmaradjon? Bizonyára nem...

Kimentem a szobából. Szemben az enyémmel nyitva volt egy ajtó.

A szobában az enyémtől nagyobb ágy egy kopott barna éjjeliszekrénnyel, az ablaknál egy fiókos szekrény állólámpával, a másik falon beépített szekrény. A sarokban szennyeskosár tele ruhákkal.

Elmosolyodtam. Nem vészes. Nem az a pedantéria, mint a bácsikám, de egész jó.

Visszaléptem a kis folyosóra, Johnny szobájának oldalában volt egy újabb ajtó. Zárva volt. Kopogtam, és végül bementem. Zuhanykabin, kézmosó, mosdó. Kopottas fehér csempe. A radiátoron meglepően tiszta törölközök. Volt egy tippem miért. Piros pont neki.

Tovább mentem. Nappali és konyha. A nappaliban mellettem lévő falon lapostévé, alatta a szekrényen dvd lejátszó, és filmek. Világos barna régimódi kanapé, és fotel, alacsony fenyőfa dohányzóasztal üveglapbetéttel. A konyhával szemközti falon amerikai zászlós kép, sassal.

A konyha egyszerű, alapfelszereléssel ellátott. Tűzhely, edények, régi frigó, kávéfőző.

Az ablaknál a sarokban állólámpa, nyolcvanas évek beli fémkeretes párnás székek, kerek asztal.

Igazi legénylakás. Látszott, hogy egyedül él benne. Ha lenne nő, vagy valaki komolyabb akkor a lakás máshogyan festene. A frigóban találtam zöldséget, felvágottat, sajtot, a pulton az egyik tartóban kenyeret. Összedobtam egy szendvicset, és benyomtam a kávéfőzőt.

Nem akartam egyedül enni, így a kajával együtt leültem a fotelbe a tévével szemben.

Az egyik adón éppen a Gilmore girls ment, a reklám alatt pedig átköltöztem a kanapéra. Alig ültem le, azonnal feltűnt egy fénykép a tévé alatti szekrényen.

Felálltam és a kezembe vettem az egyszerű fémkeretet. A nő képen nagyon szép volt. Szőke hullámos haj, csinos alak, bájos mosoly, napbarnított bőr. Az öltözéke régimódi, talán a hetvenes évekből való. És a kép sem tűnt vadi újnak. Minél tovább néztem annál inkább az volt az érzésem, ő Johnny anyja. Végül visszatettem a helyére, és a konyhában elmosogattam.

Egy jó darabig a tévét bámultam,aztán mikor meguntam, úgy döntöttem letusolok.

Bezárkóztam a fürdőbe. Újabb pozitív csalódás ért, a zuhanykabin cirom illatű volt, és láthatóan meg volt pucolva.

Amikor végre felöltöztem, és visszamentem a nappaliba már sötét volt.

A telefonom szerint félkilenc is elmúlt már, de Johnny még nem volt sehol. Rákerestem a dojó címére. Tíz percre volt kocsival.

- Mi a fene történhetett? Hol vagy?

A korábban írt cetlijére nem véletlenül írta oda mikor jön haza. Idegesen léptem az ablakhoz, és kinéztem a roletta csíkjai közt.

Az udvaron ott állt Johnny kocsija. Mellett Johnny egy latin fiúval együtt, alapállásban, harcra készen. Az arcuk ideges volt és feszült.

Láttam, ahogy Johnny beszél valakihez, csak azt nem kihez. Egy nyolc tagú csapat sorakozott fel velük szemben. Úgy tűnt hét gyerekekről és egy idősebb felnőttről van szó. Az egyik fiú haja a lámpafénynél vörös tarajnak tűnt, fel volt zselézve. A fickó pedig vörös szalagot viselt a fején.

- Mi a fene?

Ki akar belekötni egy senseibe? Aki még Cobra kai-os is. Óvatosan kinyitottam az ablakot.

- Ha azt hiszed, hagyom, hogy velük is megtedd amit velem, akkor tévedsz! Őket nem fogod tönkre tenni! – vágta oda ingerülten Johnny.

- A legjobb tanítványom voltál, de nem tanultál meg semmit! Puhány vagy! Fogalmad sincs mi az igazi Cobra kai!

- Mit kellett volna megtanulnom? Hogy hogyan nyerjek csalással? Hogyan végezzek ki valakit? Erre gondolsz? Vagy arra, hogy ha tanítványom második lesz, nevezzem vesztesnek, senkinek? Fojtogassam és megakarjam ölni?

- Csak leckét adtam abból mi jár a veszteseknek! – lépett a fényre az öreg. Bennem pedig bent rekedt a levegő.

Azonnal elbújtam a fal mögé, és tárcsáztam Danielt.

- Szia. A vacsora már...- kezdte jó hangulatban.

- Azonnal gyere ide! –vágtam a szavába ingerülten de suttogva.

- Mit történt? Mi a baj?

- Azonnal gyere ide! Hallod?! Johnnyhoz. Most!! Itt van Kreese! Hallod! Itt van Kreese a ház előtt!! Egy csapat kölyök van vele!! Megfogják támadni a Johnnyt és a srácot, aki vele van. – hadartam.

- Milyen srácot?

- Nem tudom, Johnnyval van. Magas, latin.

- Apa Miguel lesz az egy házban laknak. – hallottam Sam hangját.

- Azonnal gyertek ide!

- Indulunk! – és letette.

A falnak lapultam.

Mi a fenét keres itt? Minden tagomban reszkettem.

- Hagyjátok ezt abba srácok. Ezaz ember tönkre fogja tenni az életeteket. Ami ő ajánl az nem megoldás semmire.

- Legyünk gyávák és puhányok!

- Hawk! Ne légy bolond!

- Akkor voltam bolond amikor magával kezdtem! Nincs kegyelem mi? Mégse tetszett ahogy nyertem! Maga egy puhapöcs!

- Nem fogok veled harcolni, a tanítványom vagy!

- Már nem vagyok az! Kreese seinsei dogójához tartozom.

Istenem, szóval az ó tanítványa volt a kölyök. Hogy lehet valaki ilyen hülye hogy bedől Kreese-ek? Az öklömmel a padlóba csaptam.

- Hawk mi bajod van? Mi a Cobra kai-hoz tartozunk!- hallottam egy új hangot.

- A Cobra kai az Kreese seinsei dogója!

Éreztem, ahogy kezem ökölbe szorul, felálltam és kimentem a bejáratni ajtón, aztán végig a lépcsőházon le a parkolóig.

A sötétben álltam meg, a falnál Kreese bandája mögött.