(Zene: Pearl Harbor – I will come back )

5.rész

Mire Johnny elment az idő már dél körül járt, és én teljesen berekedtem, végig tomboltunk jó pár AC/DC albumot. A gondolatra is elmosolyodtam, a fickó komplett hülye. Fáradtan tettem le a fejem a párnára. Órákkal később ébredtem fel. Amanda az ágyamnál ült a félhomályban és éppen írogatott valakinek. Az ablakon át láttam, hogy már este van. Legalább öt-hat órát aludhattam. Vissza sem tudtam emlékezni mikor tudtam ennyire nyugodtan, és jól pihenni.

- Hahó. – mosolygott rám, amikor felültem.

- Hány óra?

- Este hét is elmúlt. Éhes vagy?

- Igen. –néztem körbe, ketten voltunk csupán.

- Baj van?

- Nem. A család?

- Sam Miguelnél a barátjánál van, Daniel és Robby edzenek.

- Nem megyünk haza?

- Szeretnél?

- Igen. Nagyon. – mosolyogtam rá.

- Akkor –állt fel – megyünk.

Hazafelé az autóban végig jó kedvem volt. A ház ezúttal is babaháznak tűnt, de kevésbé éreztem magam idegennek.

A szobámba érve elkezdtem kipakolni a bőröndömből, amit előző este otthagytam a sarokban. Közben végig rock válogatást hallgattam a youtubról. Végül leültem az ágyra, és kicsit a párnákra dőltem. Kopogtak.

- Gyere!

- Szia! –jelent meg Robby az ajtóban – Amanda üzeni, hogy kész a vacsora.

- Klassz. – álltam fel nyögve.

- Baj van?

- Vertek már össze?

- Tavaly a verseny.

- Nah én is úgy érzem magam. – sétáltam mellé – Mid sérült meg?

- A vállam. Apám kedvenc tanítványai szétütöttek.

- Őt hibáztatod?

- Az ő versenyzői, az ő felelőssége!

- Az embernek saját akarta van, és nem mindig teszi azt, amit mondanak. Sokszor rosszul döntünk.

- Miért véded? Nem is ismered? – akadt ki azonnal.

- Nem hiszem hogy a saját fiát péppé akarta veretni. Hm?

- Nála sosem letet tudni! Nem érdekli, mi van velem, csak ne legyek nyűg!

- Tényleg ezt gondolod, vagy megint elszállt az agyad? –sétáltam el mellette.

- Hogy jössz te ahhoz, hogy beleszólj ebbe?! - csörtetett elém.

- Ebben a házban élek, közöm van mindenhez! Tanuld meg a dolgokat végre más szemszögből is látni! Az érmének mindig, de mindig két oldala van! Érdekelne mi erről Johnny véleménye! Beszéltél vele egyáltalán, megkérdezted szerinte mi történt? Vagy könnyebb elhinni az első kézenfekvő verziót? Tudod, mivel te állandóan itt vagy, és mindenkit az apád ellen hergelsz, mindenkire hatással vagy! Daniel azért is nem tud ezen túllépni, mert folyton felhozod az apád és közted lévő problémákat, és őt is belevonod! Ő nem az apád, ő egy ember aki segíteni akar neked! De a te hülyeségeid befolyásolják az ő életét is! Tavaly végre ráléptek arra az útra, hogy harminc évet végre rendbe tesznek, és a te hazugságod mindent keresztül húzott, amikor kiderült hogy mindenkit átvertél! Daniel sosem emlegetné fel neked, de pontosan tudom, hogy megbántottad őt is! De ő jó ember, végül képes volt megbocsátani neked. De te folyamatosan bántod ezt a családot! Az apád segített nekem, megmentett, amit én soha nem fogok neki elfelejteni! Te tegnap ahelyett, hogy büszke lettél volna rá, neki támadtál! Hiába én voltam kórházban, Danielnek mégis veled kellett foglalkoznia! Rajtam is csattannak a cirkuszaid, ennyire egyszerű! Biztos vagyok benne hogy ez a helyzet se neki, se neked, és az apádnak sem könnyű! Daniel pontosan tudja, kinek a fia vagy, és hogy eltávolít az apádtól ha veled foglalkozik, amit láthatóan nem akar!A lelke mélyén tudja ez mennyire fájhat az apádnak! De kedvel és próbál segíteni, jó útra terelni, ha már senki másra nem hallgatsz! Neki sem könnyű, Sam-nek sem hiszem a barátja meg apád tanítványa! Daniel meg őrlődik a múlt miatt, amit állandóan eszébe juttatsz azzal hogy áztatod az apádat! Tudom hogy felülakar ezen az egészen emelkedni, de amíg csak azt fogja látni tőled is amit most, továbbra is ez a háború megy majd. Szerinted Sam amikor rákényszerül majd arra hogy válasszon a szerelme, és az apja közt akkor mi lesz?! Hm? Szerinted akkor ki fog egymásnak esni?? Megmondom! Daniel és az apád! Meddig lesz itt még béke, mikor szakad szét ez a család miattad, és részben apád miatt?! Mégis te hiszed magadról hogy mártír vagy! Nem vagy az! Félsz leülni Johnnyval egy beszélgetésre és rendbe hozni a dolgokat, hogy mindenki életét megkönnyítsd! Békítened kellene a feleket, de te csak sajnáltatod magad, és szítod a viszályt!! Ha más nem megbocsátani megtanulhatnál Danieltől! Te viszont gyáva vagy! Ha pedig nem tetszik a véleményem, egyszerűen tűnj el! Kettőnk közül nem én vagyok a külsős! Én ugyanis a családhoz tartozom!- azzal otthagytam a folyosón.

Nem teljesen voltam korrekt, de nem érdekelt. Ha végre rendezné a dolgait az apjával, akkor Daniel is nyugodtabb lenne, Sam miatt is. Tudtam, hogy retteg, amiért a lánya egy Cobra kai taggal jár. Abból meg amit Johnny mondott nekem a LaRussokról biztos voltam benne, ő sem tapsol annak, hogy a legjobb tanítványa Sam-el lóg.

Robby végül a vacsora előtt lelépett valami indokkal. Nem elüldözni akartam, csak felnyitni a szemét, reméltem, hogy sikerült.

Később visszamentem a szobámba, és sokáig bámultam a plafont. Megint kezdett fojtogatni a

magány, meg az üresség. Szerettem volna beszélni pár szót Johnnyval, hogy megint elterelje a gondolataim, de rá kellett jönnöm, nem cseréltünk számot.

Egy idióta vagyok! A fene! Próbáltam zenével elterelni a gondolataimat, de nem ment. Egyre rosszabbul éreztem magam. A Thunderstuck alatt csak az ordított az arcomba hogy egyedül ülök egy szobában.

Bárcsak ne állna szemben ez a két terem egymással és simán elkérhetném valakitől Johnny számát...Aztán beugrott, biztosan van honlapja a Cobra kainak. Gyorsan rágugliztam. Meg is találtam. Ott is volt a dojo címe, Johnny adatai és a telefonszáma.

Bepötyögtem a számot, és elindítottam a hívást, de még a kicsöngés előtt leraktam.

- Harcolnom kell.

Erőt vettem magamon, és leültem válogatni dvd gyűjteményemből.

- Túl fogom élni ezt az estét.

Nevetésre volt szükségem, tökéletesnek tűnt egy olyan film amiben beszélő rágcsálók vannak. Plusz patkányok és csótányok takarítanak. Szürrealitás. A bűbáj c. film tökéletes erre. Egy darabig egészen jól szórakoztam. A film vége felé felhangzó dal első során azonban teljesen ledózerolt. „Mellettem állsz, de érzem távol jársz..."

A telefonért nyúltam, hajnal fél kettő volt.

Végül győzött a kétségbeesés. Feloldottam a képernyőt, és megnyomtam a hívásindítást.

Nem bíztam semmiben, késő volt. Tuti nem veszi fel, vagy elküld a sunyiba. Az ötödik csöngés után lehunytam a szemem.

- Kérlek Johnny... - suttogtam magam elé –Kérlek vedd fel....... Kérlek.....

Végül kidobta a számot. Éreztem, ahogy könnyek végigfolynak az arcomon.

Lehajtottam a gép monitorját, és a párnám átölelve összekucorodtam.

Kimerült voltam, és kétségbeesett.

- Miért nem vetted fel? –motyogtam magam elé.

A következő pillanatban a telefonom világítani, és rezegni kezdett. Ismeretlen szám.

Fogadtam a hívást.

- Halo? – szóltam bele rekedten.

- Kivel beszélek? – jött egy álmos hang a vonal másik végén.

Kitört belőlem a sírás.

- Ki a fene az? – kérdezte ingerülten.

- Én. – ennyit voltam képes kibökni és tovább, zokogtam.

A vonal másik végén csönd lett. Eltartottam a készüléket, és a képernyő szerint még hívásban voltam. De nem tudtam beszélni, csak sírni.

- Angie? Te vagy? – kérdezte bizonytalanul.

- Igen.

- Mi történt?

- Segíts...

- Mi történt? Valaki bántott? – a hangjából hallottam mennyire ideges lett.

- Nem. Én... Én...- tovább sírtam neki a telefonban hosszú percekig míg végre ki tudtam nyögni hogy - Sajnálom. Nem.... Nem kellett volna.

- Nincs semmi baj.

- Sajnálom. Nem kellett volna...Jobb ha én... Ha én most leteszem.

- Ne tedd le kislány hallod?!

- Sajnálom.

- Ne tedd le! – a hangja parancsolóan csengett - Hol vagy most?

- Már jól vagyok.

- Nem, nem vagy! Ha jól lennél nem hívnál fel az éjszaka közepén! Hol vagy most?

- Otthon.

- Odamegyek.

- Ne! Johnny nem kell! –kezdtem azonnal tiltakozni.

- Odamegyek, már öltözöm. Gyere ki a kapu elé. Menni fog?

Ha ez kiderül abból balhé lesz, nagyon nagy balhé. Miért hívtam fel? Miért?

- Johnny nem kell.

- Ki tudsz jönni a kapu elé? Igen vagy nem? –kérdezte élesen.

- Igen.

- Öltözz fel, és gyere ki. Húsz perc és ott vagyok. Oké?

- Oké.

- Kislány, csak semmi hülyeség.

- Semmi.

- Helyes. Nagyon sietek.

- Oké.

Felvettem egy cipzáros kék felsőt, és felkaptam a kezembe az edzőcipőm. A telefonom,meg a kulcsokat a zsebembe dugtam és halkan zokniban kiosontam a folyosóra. Minden üres és csendes volt. Pár lépésenként megálltam hallgatózni, de aztán sikeresen végig surrantam a házon, és ki az ajtón. Halkan becsuktam a bejáratit, majd felvettem a cipőt.

A kerítésajtót bezártam magam mögött, és a felhajtó végére sétáltam.

Ha ez kiderül, hogy Johnny miattam jött ide, mindenki félre fogja érteni, és oltári nagy baj lesz belőle. Nem vagyok normális! Komplett hülye vagyok!

A sarkon ekkor fordult be a narancssárga Mustáng, két házzal hamarabb kikapcsolta a motort, aztán már csak a lendület miatt gurult előre. Nyolc-tíz méterre a felhajtónktól csöndesen megállt.

Nem tudom mi történt velem, de rohantam az autó felé. Johnny alig szállt ki, máris a karjaiba vetettem magam, újra sírtam. Nem akartam hangosan zokogni, így az arcom a mellkasába fúrtam.

Nem tudom meddig álltunk, így ott, de végül átölelt.