4. rész

Kibámultan az ablakon. Néztem ahogy lassan megjelennek a nap első sugarai az égen, és vörösre, majd sárgára festik át a sűrű fekete sötétséget. Mintha az életem változását néztem volna külső szemlélőként, furcsa érzés volt.

Nem tudom mi történt pontosan és miért a parkolóban, de valami végérvényesen megváltozott. Azaz összetört céltalan, elveszett lány eltűnt, a helyébe pedig harcias, határozott nő lépett. Nem tudtam eldönteni, ez miért történt, vagy inkább ki miatt? Vajon az a négy barom kellett hozzá,hogy felébredjek a kómából? Vagy Johnny, aki a történtek ellenére sem kímélt? Esetleg a kettő együtt?

Minden tagom fájt, és pihenésért kiáltott, de nem akartam aludni. Az infúziót a bal kezembe kötötték, kénytelen voltam az ágy azon a végén lekászálódni. Megkerültem a széket, és az ágyat, majd az ablaknál álltam meg. Neki dőltem a falnak és néztem, hogy ébred a város. Az emberek futva vagy kényelmesen kávéval a kezükben besétálnak a főbejáraton, hátrahagyva az autójukat a nagy parkolóban. A kórház előtti kis zöld gyepen gyerekek játszottak fogócskát.

Egy nővér kicsit később bejött, letette a reggelit, vissza akart parancsolni a fekvéshez, de végül sikerült leráznom. Állandóan Ed Sheeran Shape of yout száma pörögött végtelenített szalagon a fejemben, és a párkányon doboltam. Utáltam ezt a dalt.

- Ha jól sejtem, ez nem Guns N'Roses. – szólalt meg egy hang a hátam mögött,amire egy pillanatra abbahagyták az ujjaim a dobolást.

Nem fordultam meg, de széles mosoly jelent meg az arcomon, tudtam hogy az ablaküveg tükröződésében úgyis látja.

- Egyedül a November Raint ismerem tőlük. Ez egy Ed Sheeran dal.

- Akkor buzis.

Fel kellett nevetnem.

- Szerintem nem is ismered a fickót. –fordultam meg nevetve, de ez nem volt jó ötlet, fájt a nevetés és mozgás is.

Megrántotta a vállát.

- Attól még az nem?

- Pop zene.

- Az buziknak való. – mondta halál komolyan de közben küzdött a nevetéssel.

Jó, oké volt olyan szegmense ami tényleg nyál volt, de alapvetően leszólni egy teljes zenei stílust?!

- Ez macsó duma. – fontam keresztbe a karom magam előtt.

- Ezek tények kislány.

- Vitathatóak. – vágtam vissza széles mosollyal.

- Komolyan? – nevetett fel.

- Az emberek szeretik a popzenét.

- Ugye nem te vagy olyan lány?

- Milyen Johnny? – vontam fel a szemöldököm.

- Olyan kis popfan. –nyávogta, és közben felemelte a kezét. Egyértelmű utalás volt a popsztárokat körülvevő sikongató gruppikra.

Hangosan nevettem,és közben összegörnyedtem a fájdalomtól. Ó baszd ki.

- Gyere. – karolt át és az ágyhoz támogatott, leült mellém.

- Meg akarsz ölni. – böktem meg a karját miközben fáradtan hátradőltem a párnán.

- Soha. – nézett rám komolyan.

- Nevetéssel ölni is gyilkosság. –cukkoltam.

- Hogy vagy?

- Mindenem fáj. Még a levegővétel is.

- Miért nem alszol? Az segítene.

- Évek óta nem tudok aludni. – néztem a szemébe, láttam, hogy nem érti, miről van szó.

Nem tudom miért mondtam el neki azt, amit soha senki másnak. A beszélgetés kezdett túl komollyá válni.

- Mi a baj? –kérdezte nyíltan.

- Hogyhogy bejöttél? – váltottam gyorsan témát, erőltetett mosollyal.

- Mi a baj? – ismételte meg lassan és tagolva.

- Én meg azt...

- Ne terelj! Én nem vagyok LaRusso! Nem veszem be. – tudtam, hogy a nagybátyámra céloz.

- Nem akarok róla beszélni. – suttogtam – Nem megy. –néztem az ágyneműt.

- Akkor? Hagyod hogy megfojtson?

- Mi vagy te? Valami pszichomókus vagy mi?

- Tegnap is láttam és most is látom, hogy valami nem klappol. Emlékszem miket mondtál. Nem kell szakember, hogy bárki észrevegye, bajban vagy!

Nem néztem rá. Miért lát át rajtam? Hogyan?

- Ők azt hiszik minden rendben és feldolgozom. Túl jól játszom a szerepem. - suttogtam és éreztem, hogy sírok - De nem megy. Úgy érzem, egy szakadél szélén állok, teli torokból ordítok, mégsem látja és halja senki. Te miért látod? Nem is ismersz! – pillantottam rá mérgesen.

Megrázta a fejét, és széttárta a karját.

- Nem tudom kislány. De látom....- a padlóra nézett - Ezért nem küzdöttél tegnap?

- Küzdöttem! – csattantam fel.

- Nekem kívülről nagyon nem úgy tűnt. Hagytad hogy megtörténjen veled, nem adtál bele mindent. – amikor replikázni akartam leintett –Tudom milyen, mikor valaki erejét megfeszítve küzd, úgyhogy engem nem versz át.

Elfordítottam a fejem.

- Meg akarsz halni?

- Kérlek....kérlek...Én... - megfogta a kezem és megszorította.

Ránéztem.

- Segítségre van szükséged.

- Jó egy elcseszett csaj vagyok mi? – motyogtam, miközben próbáltam letörölni a könnyeimet.

- Ez egyértelmű. Szereted a popzenét. – közölte bólogatva.

Fel kellett nevetnem, hírtelen felültem és rácsaptam a karjára.

- Seggfej vagy!

- A családodban ez az általános vélemény rólam. Nem ráz meg. –vigyorodott el.

Együtt nevettünk, lenéztem a takarómra és akkor tűnt fel, hogy még mindig fogjuk egymás kezét. A nagybátyám ősellensége, a kor különbség nagyon nagy, és kis túlzással az apám is lehetne, nem is ismertem. Mégis közelebb éreztem magamhoz, mint eddig bárkit. Furának kellett volna lennie mégsem volt az.

- Nem tudom miért jöttél. De jó hogy itt vagy. – néztem a szemébe.

Láttam, hogy zavarba jött, és nem nézett rám.

- Kislány... Nézd...- kezdte zavartan, tudtam hogy mire gondol, ezért a szavába vágtam.

- Örülök, hogy találkoztunk. Te megértesz, és őszintén érdekelnek a problémáim. Amire még eddig példa sem volt. A családom évek óta van velem, és mégsem ismernek. Te egy este alatt többet tudtál meg rólam, mint ők évtizedek alatt! Szükségem van rád.

- Kislány... - próbált leállítani, de nem hagytam, és farkasszemet néztünk.

- Kell egy barát Johnny. És nem, nem keresek pasit. Igen, hálás vagyok neked. De ez minden. –szögeztem le.

Felsóhajtott és kifújta a levegőt, láttam hogy megkönnyebbül.

- Nem vagyok az a lány, aki beleesik a hercegbe fehér lovon. Én nem hiszek ebben. – vigyorodtam el.

- Egy pillanatra már azt hittem... - kacsintott rám.

- Tudom. Ezért akartam tisztázni. De nem.

- Szeretném, ha tudnál valamit.

- Húú de komoly lettél.

- Hé! Stop!

- Jól van, jól van! Miről van szó?

- Én is kedvellek. Helyes lány vagy. Szeretnék segíteni.

- De? – nevettem fel, a pillantása viszont azonnal elhallgattatott.

- De LaRusso vagy, és hozzám ráadásul túl fiatal. Ezt jól vésd az eszedbe. Ha bármikor is eszedbe jutna bármi, ami nem csak barátság, akkor emlékezz erre. Én nem kezdek LaRussokkal, és főleg nem kislányokkal. Megértetted? –közölte keményen – Nálam nincsenek kibúvók. Remélem ez tiszta.

- Tiszta. Felfogtam.

- Helyes. Remélem is. Én nem változom, és nem is akarok. Nekem jó így az életem, és senkiért nem változtatnék rajta, a fiam az egyetlen kivétel. – nézett mélyen a szemembe - Te vagy az egyetlen LaRusso akivel kivételt teszek, és ezt is csak ezért, mert látom te mennyire más vagy, és komoly gondjaid vannak. De ennyi, részemről itt vége a sztorinak. Nem akarok jobban belemászni az életedbe mint kell.

- Nem kell ragoznod. Én meg nem keresek pasit. Különösen olyat nem, akinek családja van. És ilyen zűrös helyzete a fiával. Nem akarok még több gondot a saját életembe. Épp elég, ami van. Nem akarok mások nyűgjével vesződni. És ha pasit akarnék, ne sértődj meg, de nálad azért fiatalabbat is találnék – csettintettem egyet – kb. ilyen gyorsan.

- Helyes. Maradjunk is ebben. – bólintottam.

Elkezdtem dúdolni a Shape of yout.

- Ez komoly?

- Egyéb javaslat?

- AC/DC.

- Azok őskövületek.

- Nah! A Tunderstuck még most is üt. Hm? – azzal valami pötyögött a telóján.

- Mi az?

- Még új és nem igazodom ki rajta.

- Majd én. - sürgetően integettem neki, hogy adja oda nekem – Te kövület. – vigyorogtam, majd Youtubon megkerestem.

Pár pillanattal később feltekert hang mellett már együtt léggitároztunk, és kiabáltuk a dalt mint két öt éves.

Johnny átvedlett rockénekesbe és a széken meg az ágy szélén dobolt, bólogatva.

- Komplett idióta vagy! –erre rám mutatott.

Igaza van, én is. Komolyan nem értettem magamat, és őt sem. Mi a büdös francot csinálunk mit? És mi ez az egész???