31.rész

Végül öt sarokkal később az általam választott motoros bárban kötöttünk ki. Fagendákból épült, pléhtetős igazi füstös amerikai kocsma volt. A pulthoz ültünk le. A második kör vodka után Eric talált egy szerintem még kiskorú lányt, akivel elvonult egy asztalhoz.

Jake-nél is próbálkoztak, de mindenkit lepattintott.

- Ne kell őrizet. Csípj fel valakit. Én elleszek itt a piával. Nem lesz bajom.

- Amikor legutóbb ittál, annak rossz vége lett.

- Kérlek. Csak hagyj egyedül. – néztem a szemébe.

- Nem megyek messzire.

Bólintottam. Ő pedig a pult másik végében lévő vörös, csinos huszonéves lányt vette célba.

Nem tudom mennyit ittam, de sokat az biztos. Csak ültem, és a körmömmel a fa pultot, vagy a papír alátétet karcolgattam. A vodka hatására szédülni kezdtem, így elővettem a telefonom, és megnézzem mennyi az idő. Hajnal egy is elmúlt már, egyik fiú sem volt sehol.

Előkerestem a pénztárcám, fizettem, aztán tántorogva elindultam. A talaj hullámzott, ahogy minden más is. Hányingerem is lett.

A küszöbre érve a friss levegőn a helyzet javult, de kifelé menet elbotlottam az utolsó lépcsőfokon. Épp hogy nem tanyáltam el, mire valaki balra húzott a falhoz.

- Ne igyál többet jó? – mutatott rám Jake cigivel a kezében, mire felnyögtem – Szédülsz már?

Válaszul hozzábújtam, a fejem a vállába fúrtam.

- Üljünk le?

- Ne...- morogtam.

- Rendben. –átölelt.

Sokáig álltunk így, a félhomályban, ketten. Bárcsak itt lenne Johnny.

Johnny! Johnny... Lehunytam a szemem, és újra karjaiban voltam.

- Kihasznállak.– dünnyögtem a pólójába, mire kaptam a fejemre egy puszit. - Egy dög vagyok...- a könnyeim újra utat törtek, és csöndesen sírtam – Ne haragudj...

- Ssssss. – a hátamat simogatta.

- Gyűlölöm magam... - susogtam, mire kaptam egy újabb, és újabb puszit.

- Minden rendben lesz...- morogta alig hallhatóan.

- Legyen vége... legyen már vége... bárcsak meghalnék...

- Hagyd abba kislány...Hé kislány...- súgta a fülembe.

Oldalra fordultam és szenvedélyesen megcsókoltam, visszacsókolt.

- Johnny...- nyögtem fel, majd hírtelen eltolt magától.

Kinyitottam a szemem és Jake állt velem szemben, döbbenten és zavartan.

- Engem csókoltál meg, de mégsem velem voltál...

Megráztam a fejem.

- Fizikailag igen, de lélekben nem.

Jake a hajába túrt, idegesen megfordult, majd újra felém lépett.

- Sajnálom...- böktem ki.

- Ne csináld ezt többet!

- Miért? Zavar, hogy nem veled vagyok, vagy azért mert érzel irántam valamit?

- Őt szereted! – akadt ki.

- Nem válaszoltál Jake... - maradtam higgadt.

- Nem az lényeg velem mi van, az a lényeg hogy TE csinálsz hülyeséget! –megrántottam a vállam, mire összevonta a szemöldökét.

Visszaindultam a bárba.

- Mára eleget ittál! – fogta meg a karom.

- Túl józan lettem.

- Angie...

- El akarom felejteni. – szótagoltam – Hiányzik! Nagyon. És nem bírom már érted? Nem tudom elviselni, ami velem történik! Johnnyra van szükségem. Ha nincs velem, én halott vagyok!

- A pia erre nem megoldás.

- Akkor csókolj meg.

- Mi??

- Csókolj meg. Add vissza őt nekem, csak egy kicsit.

- Ne őrülj meg!

- Csókolj meg Jake. – léptem közelebb.

- Én nem ő vagyok.

- Jelenleg nem érdekel. – öleltem át a derekát.

- Hé! – fogta meg a karom.

- Tetszem neked, és akarod.

- Angie!

- Tetszem neked?

- Angie.

- Legalább legyél őszinte! – farkasszemet néztünk, és egy hosszú pillanat telt el így.

- Nem tudom... Igen. Igen tetszel... Még Atlantában kezdődött. De ismerlek, tudom, hogy már nem akarsz tőlem semmit. Nem vagyunk tizenévesek. – megsimogattam az arcát, de megfogta a kezem – Johnny téged bántott, és most te bántasz engem.

- Nem akarlak bántani.

- De azt teszed, hogy neked ne fájjon annyira. –erre felsóhajtottam és rápillantottam – Ha velem vagy és rá gondolsz az hazugság. – erre a mondatra elfordítottam a fejem, igaza volt.

- Ne haragudj... - újra sírtam – Hiányzik... és szeretem.... Annyira szeretem...

Jake magához húzott.

- Miért fáj ennyire piszkosul? – néztem rá kétségbeesve, a tekintete szomorú volt, és együtt érző. Megsimogatta az arcom, megpuszilta, én meg lehunytam a szemem.

Johnny arca jelen meg előttem, mosolygott, és a bőrömön éreztem az érintését.

Megsimogatta a hátam, a nyakam és megcsókolt. Újra egymásba gabalyodtunk, akartam őt, a kezem a pólója alá csúszott.

- Elég. –eltolt magától. Kinyitottam a szemem és megint Jake volt ott.

- Elég. Ezt most fejeztük be.

Nem értettem mi baja, és ez az arcomra is kiülhetett.

- Ha folytatom, az ágyban kötünk ki. És nem hinném, hogy te reggel annak örülnél.

- Lenne egy jó esténk.

- Én nem Johnny vagyok!

- Tudom.

- Nekem nem úgy tűnik.

- Neked nem mindegy kit képzelek oda?

- Húúú! –túrt a hajába idegesen – Te hallod magad?

- Most miért? Te meg akarsz dönteni! Itt az alkalom.

- Régóta ismerlek, kedvellek, a barátom vagy. Talán még egy kicsit beléd is estem. DE sosem tenném ezt veled! Ha numerát akarok ott lett volna a vörös! –bökött a bár felé.

- Akkor miért mentél bele?

- Azt hittem segítek. Hülye ötlet volt!

- Nézőpont kérdése.

- Neked milyen érzés lenne ha Johnnyval lennél, és tudnád, hogy Alire gondol!

- Ez lábsöprés volt. – ültem le az egyik padra, és a cipőm orrát néztem – Eddig mindig tudtam, hogy bármikor felhívhatom... És most már nem...Én... Egyedül vagyok a sötétben, és már nincs velem senki... Borzalmas... Fenébe! Miért Ali?

- Nem tudom. Talán ők tényleg összetatoznak. Ki tudja.

- Persze. Azért dobta anno Daniel miatt.

- Passz.

- Nem akartalak bántani. Én... - Jake érdeklődve bámult – Átmeneti elmezavar.

- Hát... Asszem nálad ez tényleg az volt! –nevetett fel.

- Haragszol?

- Nem. Túlélem. Ne aggódj. –legyintett – Rendben vagyunk. Oké?

- Oké...

- De soha többet. – nézett a szemembe.

- Soha többet.

- Helyes... Nem próbálod meg mégis felhívni?

- Mi?

- Hívd fel. Talán megint félre értettél valamit.

Felnevettem.

- Senki sem lehet olyan lúzer, hogy a csaja előtt kétszer keveredik ilyen kétértelmű megcsalás sztoriba. Ahhoz iszonyat nagy baleknak kéne lennie. – kacagtam tovább, és Jake is nevetett.

- Talán tényleg az vagyok!

Azonnal megfordultam, és Johnny ekkor lépett elő az épület sarka mögül a sötétből.

Keki pólót, és gyűrött szürke, fehér, fekete kockás inget viselt. Még rosszabbul festett, mint pár órája. Iszonyatosan nyúzott volt. A bal kezében egy üveg sört tartott. Lassan felálltunk, de én meg sem tudtam szólalni, lefagytam.

Ahogy közelebb jött, a lámpafényben pontosan láttam Johnny arcvonásait. A látvány nagyon nem tetszett. Végül Jake találta meg a hangját.

- Mióta állsz ott? – ha jobban ismerte volna, fel sem teszi a kérdést.

- Végignézte az egész műsort. – bámultam a fapadlót, és az egyik kissé kiálló szeget kezdtem el rugdosni.

- Neked ez ennyi? Műsor?

- Mit vársz tőlem? – néztem rá.

- Azt akarom, hogy magyarázd meg!

- Mit? Mit magyarázzak meg Johnny?

- Ezt az egészet! – kiabálta ingerülten.

- Mit akarsz, mit mondjak?? Mondjam azt, annyira részeg voltam, hogy fel akartam szedni egy gyerekkori barátom?? Ezt akarod?? Itt voltál végig láttad, és hallottad mit csinálok!

- És mit csináltál? –nézett rám összetörve.

Azt várta, hogy hazudjak. Bármit, akármit, csak ne annak tűnjön ez az egész ami valójában volt.

- Mondj valamit. –lépett felém könnyes szemmel.

- Johnny...

- Mondj valamit és én elhiszem. – simogatta meg az arcom.

Mindketten sírtunk, én pedig elhúzódtam tőle. Jake mellettem állt, és láthatóan lassan kezdte összerakni miről is van szó. Kérdőn nézett rám. Én pedig nemet intettem a fejemmel.

- Nem akarok hazudni neked. És nem is fogok. – Johnny erre megcsóválta fejét – Sajnálom...- mielőtt bármit is mondhatott volna folytattam – Tényleg megcsókoltam, és le is feküdtem volna vele. – idegesen és hitetlenkedve rázta a fejét, idegesen a hajába túrt, elfordult és az üveget elhajította az útra. Csörömpölve tört össze, és a maradék sör fekete tintapacaként folyt végig a szürkéssé kopott aszfalton.

- Miért?

- Pótlék volt.

- Pótlék? – fakadt ki.

- Vele voltam, de rád gondoltam. Hiányoztál.

- Te megőrültél. – nézett rám meggyőződéssel, és igaza volt.

- Lehet. „Természetemnél fogva őrült vagyok, és az őrülteknek nincs szükségük gyakorlásra, csak magukat kell adniuk." Már várom mikor jön egy csapat hobbit, hogy segítsek keresni egy gyűrűt, vagy kapok bagollyal meghívót egy varázskastélyba, vagy nem tudom. Jön valaki űrhajon hogy legyek jedi. – és Jakere néztem.

- Ha így folytatod, tényleg kihívom a mentőket. – pillantott vissza rám idegesen.

- Irónia volt... Nagy segítség vagy, igazán!

- Mit vársz tőlem? Helyeseljek, hogy megőrültél? Én is oltári barom voltam, hogy belementem! Ez van! Ehhez két agybeteg kellett!

- Jézusom... Szuper barát vagy!

- Én nem akartam belefolyni a Kreese-el való balhéba, és főleg nem a drámádba Johnnyval. Mégis nyakig benne vagyok! Mi lenne ha ezt most egyedül oldanád meg?! – azzal leült, Johnny pedig zavartan nézett hol Jake-re, hol rám.

- Seggfej vagy!

- Mond valami újat Tündércica!

- Seggfej vagy akár az apád.

- Választékos a szókincsed! – pattan fel, és mielőtt belépett a bár ajtaján visszaszólt – Ne gyere utánam, amíg ezt vele – bökött Johnnyra - helyre nem hoztad! Szereted, hát mond is meg neki! Te meg – fordult Johnny felé – igazán összekaphatnád magad végre. – majd eltűnt.

- Ki ez a ficsúr?

- Jake nem ficsúr. Tizenöt éve a barátom.

- Jó kis barát... Honnan ismeri Kreese-t?

- Ezt ne most. – sóhajtottam fel.

- Miért? –kérdezte élesen.

- Nem elég ez a dráma, miért kell még egy?

- Kettőnk közül nem én okoztam a drámát!

- Gyerünk! – intettem felé – Olvasd a fejemre, hogy megint nem hallgattalak végig, mert hülye és előítéletes voltam! Ossz ki, amiért ok nélkül borultam ki, hiszen te csak szépen néztél Alire! Most már nyugodtan le kurvázhatsz és leribancozhatsz, mert az vagyok! Gyerünk! Ne fogd vissza magad! Megérdemlem! Mond végig. – mire befejeztem már remegett a hangom, és én magam is.

Elfordultam tőle, előre sétáltam, és az egyik faoszlopnak támaszkodtam. Johnnynak háttal.

Az égre néztem, már hajnalodott. Átkaroltam magam, mert hiába volt nyár eleje, fáztam a vékony felsőben, és pulcsiban.

- Csak essünk túl rajta... Megérdemlem. Nem kell aggódnod, túlélem. Már egyben vagyok. – közöltem határozottan, bár a hangom kicsit remegett. Sunyiban pedig könnycseppeket is letöröltem. Nem akartam, hogy lássa, megint sírok.

Joga volt elmondani a véleményét, és kiosztani. Abban bíztam, hogy gyorsan megteszi, mert ha sokáig kell itt állnom, biztos kiborulok. Ezzel a Jake húzással vágtam el az utolsó szálat köztünk. Éreztem. Belül már teljesen összetörtem, akár egy ablaküveg szilánkjai, minden szívverésem éreztem. Nem maradt semmi kapaszkodó, egyedül álltam a sötétben, védtelenül és menedék nélkül. Az agyam szétpattanni készült, és lüktetett. A kezeim remegtek, ezért ökölbe szorítva az oldalamhoz nyomtam őket.

Óvatosan megdörzsöltem a karom, mert reszketni kezdtem. Lehunytam a szemem, és próbáltam összeszedni magam, de nem ment.

Valami a vállamhoz és testemhez ért. Rám akarta teríteni a kockás ingét, próbáltam tiltakozni, és kibújni belőle, végül hátulról átkarolt. A karjait összefonta előttem.

- Te remegsz. – döbbent meg.

- Csak hideg van. – motyogtam, maga felé fordított, de nem néztem rá - Jól vagyok. Csak essünk túl az egészen. – sürgettem, igaza volt még pár perc és összeesem.

- Legalább tegyél úgy, mintha érdekelne és nézz rám! – egy pillanatra lehunytam a szemem, és ránéztem. Megint dühös volt, és megbántott.

- Miért? – támadt nekem.

- Már tudod, elmondtam.

- Nem, nem tudom! Csak azt tudom, milyen önző vagy!

Istenem... Nem élem túl...Szédültem, forgott a világ.

- Válaszolj! Gyerünk!

- Az vagyok. – nyögtem ki és küzdöttem az ájulással, közben mindkét karom megragadta.

- Ha azt hiszed ennyivel... - az idegessége azonnal eltűnt – Mi van veled? Az egész tested reszket...

- A hideg...

- Ez nem a hideg. – rázta meg a fejét, és a lámpához húzott – Holt sápadt vagy.

- Jól vagyok. –suttogtam.

- Össze fogsz esni.

- Nem. – mire jelentőségteljesen rám nézett – Megvagyok.

- Úgy reszketsz, mint a nyárfalevél.

- Csak mond végig. Kibírom. – néztem a szemébe – Kibírom.

- Bemegyünk.

- Jól vagyok. – próbáltam eltolni magamtól, de az erőlködés kivett belőlem, a lábam megrogyott, és a reszketést sem tudtam tovább uralni.

Johnny azonnal magához húzott, és átölelt.

- Kérlek.... Kibírom. – az állam alá tette a kezét.

- Nem érdekel a méltóságod. – azzal a karomat a nyaka köré tette – Beviszlek a kórházba.

- Nem kell.

- Nem kérdeztem a véleményed. Nem vagy olyan állapotban, hogy döntést hozz.

- De vagyok. – ki akartam szabadulni, de a lábam feladta és végül ő tartott meg a derekamnál –Ez nem igaz. –bukott a fejem a vállára – Egy nyomorék vagyok.

Erre a balkezével szorosabban tartott, a jobb kezét pedig a tarkómra csúsztatta,felemelte a fejem, és rám nézett.

- Nem vagy az.

- Én egy... - megcsókolt és közben olyan szorosan vont magához, ahogy csak bírt.

Szenvedélyesen falta az ajkaim, én pedig viszonoztam. Amikor elengedett, rám mosolyogott.

- A pótlék is van ilyen jó? – a hangján éreztem, hogy viccnek szánja.

- Nem akarom, hogy azért legyél elnéző, mert...

- Szeretlek.

- Johnny.

- Szeretlek. Téged, és nem Alit. Megbántottál, és most megint.

- Tudom...

- Nem sok hiányzott hozzá, hogy itt hagyjam az egész cirkusz már az elején, amikor lesmároltad. Ahhoz pedig még kevesebb kellett, hogy a kölyök minden tagját darabokra törjem.

- Tudom, hogy irtó dühös vagy.

- Megcsókoltad, és rámásztál. – sziszegte.

- Igen...

- Mégis mit hittél?

- Te voltál velem. Tudom, hogy ez...

- Az. Őrület. – vágott a szavamba – Nem akarok belegondolni mi lett volna, ha nem állít le téged.

- Johnny. Te és Ali...

- Nem. –nézett a szemembe.

- És te nem is...

- Nem. Nekem te kellesz. Nem egy olyan nő aki harminc év után akar újra felszedni, mert szar a házassága.

- Ezt jó hallani. – mosolyogtam rá.

- Szeretlek kislány. – simogatta meg az arcom.

- Azt hittem mindennek vége...

- Soha többet ne tedd meg ezt velem. Ha még egyszer más karjaiban látlak... - rázta meg a fejét, és az út felé nézett.

- Szeretlek. – erre azonnal rám pillantott – Szeretlek Johnny.

Az arcán őszinte mosoly terült el, és gyengéden megcsókolt.

- Szeretlek kislány.

- Tudom. Vigyél haza.

- Még mindig reszketsz, előbb kórház. És nincs vita. – kapott ölbe.

Ozzy Osborn